Most írja valaki fb Ciprus csoportban, hogy ismerősei szófogadók voltak, a Balatonhoz mentek 4 napra, egyikük elkapta a vírust, többiek karanténban, teszt nélkül, mert minek...
Jó nagy suttyó dönthet csak úgy, hogy Ciprus is déli ország, mert földrajzilag ugyan igen, de vírusilag meg ég és föld. Persze ettől még dönthetnek így.
ha az UEFA oszt szét 6-8 ezer jegyet, abban akár a fél világból benne lehetnek, még Ciprusról is... :-) amúgy jelenleg egy spanyol sem jöhet be az országba, még a Sevilla küldöttsége sem... legalábbis hivatalosan karantén, vagy két negatív teszt nélkül...
szeptember 1. után pedig jön a "satu közeli állapot"... részletek néhány óra múlva.
“a focidöntőre különgépekből légi híd várható, szerintem mindkét országból. “
nem olyan biztos az:
„Bízunk benne, hogy a budapesti Szuperkupa-döntő lesz az első lépés ahhoz, hogy a nemzetközi mérkőzéseket ismét szurkolók előtt rendezhessük meg. Szorosan együttműködve dolgozunk a magyar szövetséggel és a magyar kormánnyal azon, hogy biztosíthassuk a résztvevők és a szurkolók egészségének megóvásához szükséges intézkedéseket” – fogalmazott az európai szövetség közleményében Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke.
Megközelítőleg 20 néző lehet, az UEFA úgy szokta, hogy ebből kb 6-8 ezer jegy a saját keretein belül szét osztva ( szponzorok, saját emberek, slepp), például az egyik ismerősöm közel van a tűzhöz ő négy jegyet fog kapni. A maradék jegyeket meg kaphatják a magyarok és a másik két ország szurkolói ( meg aki online hozzáfér majd kb az alatt a 15 perc alatt amíg elfogy mind.