Hát, eltartott egy darabig. De ez is csak közelítő becslés, a minnesotai felkelés civil áldozatait pl. 300-900 közé teszik a források, ez azért elég tág intervallum.
Ráadásul 1868-ban a helyi hatóságok képviselői gyakran eltúlozták az áldozatok számát, hogy a veszélyt még nagyobbnak állítsák be és a hadsereg újabb csapatokat vezényeljen az adott körzetbe.
Cochise Stronghold - dátum nélküli régi képek. A második és a harmadik Sidney Fly munkája.
Ez a napjainkban készült ezüst medál is ezt a címet kapta: Cochise Stronghold (Dragoon Mountains, Arizona).
A kék türkiz a kék eget, az átlós minták a hegyfal gránitrétegeit, a türkiz és korál kövecskék pedig az obszidián csúcsokról visszaverődő fényeket ábrázolják. A varázskő a mindenség közepe.
Igen, ezt mondtam, hogy azokról végképp nincs információm.
1866-67 tele pl. elég kritikus volt a Bozeman Road mellett felépített erődökben, mert akkor Red Cloud harcosai elvágták a hó miatt amúgy is bizonytalanná vált utánpótlási vonalaikat.
Ugyanígy 1865 első negyedévében, a Platte-től délre, Kelet-Coloradoban és Nyugat Kansasban, amikor az oglala-cheyenne bosszúhadjárat megkezdődött Sand Creek után és a keletről érkező szállítmányok nem jutottak el Denverbe és a Sziklás Hegység keleti oldalán fekvő kisebb városokba.
Egyébként az összes indián háború közül az ún. második szeminól háború (Second Seminole War 1835-1842) követelte a legtöbb amerikai áldozatot: az Egyesült Államok katonákban, milicistákban és civilekben összesen kb. kétezer emberéletet veszített.
Sokan meghalhattak csata nélkül is, hiszen a pl. lovassághoz bevonultak teljesen amatőr friss bevándorlók tömegével. Főleg a várható későbbi előnyökért, akik aztán a különleges körülményeket nem birták ki.
Becslésem szerint 1851 és 1891 közötti 4 évben, az Arkansas és az amerikai-kanadai határ közötti területen, a sioux-cheyenne-arapaho törzsszövetség ellen vívott harcokban, illetve a rajtaütések során kb. 650-700 katona és 900-1000 polgári személy veszthette életét.
Utóbbiak 80-90 %-a a minnesotai santee-felkelés ill. 1865 és 1869 között a Platte és az Arkansas közötti területen végrehajtott oglala-déli cheyenne portyák áldozata volt. A Platte-től északra és a Missouritól nyugatra nem nagyon voltak fehér települések, így a harcokat kevésbé szenvedte meg az amerikai polgári lakosság. (Az indiánok ellen viszont ugyanúgy totális hadviselés folyt.)
Ezek csak a fegyveres összeütközések veszteségei, értelemszerűen nincsenek benne azok, akik a járványok, éhezés, szélsőséges időjárási viszonyok miatt haltak meg az erődökben.
"Istenem, hogy micsoda félelmetes portyázók voltak ők a 80-as évek elején!"
Hja, a régi szép idők... :)
Mág Victorio illene a sorba. Nem sokat foglalkoztam még vele, annyi rémlik, hogy a saját harcosai is elszökdöstek, mert megszállottnak tartották egy idő után. Ha igaz.
Mindenképp jogos, az idézet alapján törzsnévnek lehet gondolni. Szerintem azért jelölte így a szerző, mert létezik a hopi-oraibi kultúra, mint külön vizsgálható egység, és erre akart utalni. A feltett képeket is ebből a kultúrkörből választottam.
A csehszlovák Miloslav Stingl egyik könyve szerint az apacsok elleni háborúk kétezer amerikai (USA-polgár) életébe kerültek.
A sziúkkal kapcsolatosan nincsen ilyen adatom, de végül is össze lehetne nagyjából adogatni az egyes csatákból rendelkezésre álló adatokat, csak hát elég munkás és időigényes lenne.
Talán másfajta terep volt az apacsok földje. A prérin elég volt a bölényeket kilőni és a belőlük élő törzsek máris megvoltak fogva, kénytelenek voltak kiegyezni és rezervátumba vonulni.
Már biztosan mindenkinek hiányzik a Naiche Family :)
Pótolom a hiányosságot. Ez a kép szerintem párját ritkítja, a főnökök balról jobbra: Chihuahua, Naiche, Loco, Nana, Geronimo.
Naiche faluja Fort Sillben 1897-ben
Dátum nélküli kép, az első sor bal szélén Naiche. a többiek is fel vannak írva valahova, de most nem találom, ha valakit érdekel, megkeresem.
Családi fotó 1895-ből. A fél családról :) Az idős asszony Toos-Day-Zay, Cochise felesége, a fiatalabb Haozinne, áldott állapotát mintha kicsit nehezen viselné :)
Ez egy nagyon kedves kép nekem. Az asszony Neschila, és tévesen Naiche anyjaként van beazonosítva valamelyik archívumban. Ő csak egy anyaági rokon, de az előző képpel összehasonlítva is látszik, hogy tényleg hasonlít. De nem csak ő, a kisfiú is. Egy igazi kisnaiche, akit két kézzel kell rávenni az együttműködésre :)
Kevés szó esik általában Cochise lányairól, én se sokat tudok róluk. A Fort Sillből való elutazáskor ketten említve vannak, talán éppen ők... A kaktusz alapján a kép az 1884-es széria darabjának tűnik.
Ő Dorothy Naiche, a kilencvenes évek elején, egyike Naiche kevés életben maradó gyerekének (csak Fort Sillben kilenc gyermekét temette el) James Kawaykla felesége lett, és Fort Sillben maradt a szabadulás után is. Az ő vonaluk is egy református ág a családfán.
Ne ijedjetek meg, holnaptól nem fogok ennyire ráérni, és Van Gennep is kifogyott az indiánokból. :) Ausztrál és afrikai topik meg nincs.
Ezzel a képpel előfordulhat, hogy nem fedi teljesen a témát. Van Gennep "lekugnen" indiánokról ír, annyit tudok, hogy brit-kolumbiai coast-salish nép, de egyelőre nem találom, hogy milyen néven közismertek. A képpel ugyanez a helyzet. Kár, hogy Kat63 már nem ír ide. Ha valaki segít, megköszönöm.
" A brit-kolumbiai lekugneneknél ( C. Hill-Tout: Report on the Ethnology of South-Eastern Tribes of Vancouver-Island, British Colummbia, 1907) négy osztály van:(örökletes) főnökök, főnemesek, kisnemesek és rabszolgák, házasodni csak az osztályon belül szabad, a mindennapi életet (az asztalnál elfoglalt helyet, stb.) szigorúan szabályozzák. Az, hogy valaki milyen osztályba tartozik, kiderül a nevéből, éppen ezért a névadási szertartásra mindig csak a serdülőkori szertartások után kerül sor. Az apa nagy lakomát rendez; amikor egybegyűlnek a vendégek, a keresztszülők kíséretében felvezeti fiát a háztetőre (maga a ház a földbe van vájva), majd elénekel egy családi dalt, és eltáncol egy családi táncot. Ezután ajándékokat osztanak az ősök nevében. Az atya felkér mintegy negyven főnemest, hogy legyenek tanúk. Két idősebb főnök - a fiatalembert közrefogva - előlép, s az öregebbik ünnepélyesen bejelenti, hogy az apa melyik őse nevét és címeit akarja adni a fiának, általában a nagyapáét. A résztvevők tapssal, kiabálással fejezik ki egyetértésüket. Újabb ajándékosztás a résztvevőknek, s ha az apa gazdag, jut a kisnemeseknek is. Aztán közös lakoma, s a fiatalembert most már csak az új nevén és címén szólítják.
Itt, mint láthatjuk, olyan szertartások félcivilizált formájáról van szó, amelyeket a legapróbb részletekig másutt dolgoztak ki, például a középkori Európában (vö. a lovaggá ütés előtti utolsó éjszakán teljes fegyverzetben történő virrasztás a kápolnában, illetve a noviciátus), Japánban, stb.
A külső jegy ez esetben a címer, aminek a totemisztikus osztályoknál a totemábrázolás, a korosztályoknál és a titkos társaságoknál pedig a hegtetoválás, tetoválás stb. felel meg. A címer, illetve a totemjel átadása tisztán befogadó rítus, csakúgy, mint a misztériumokkal való "megjelölés": népenként csak a forma meg a szűk csoport jellege változik.
Cochise Stronghold - dátum nélküli régi képek. A második és a harmadik Sidney Fly munkája. 
Ez a napjainkban készült ezüst medál is ezt a címet kapta: Cochise Stronghold (Dragoon Mountains, Arizona). 
Ő volt Victorio.
Már biztosan mindenkinek hiányzik a Naiche Family :) 
Naiche faluja Fort Sillben 1897-ben
Dátum nélküli kép, az első sor bal szélén Naiche. a többiek is fel vannak írva valahova, de most nem találom, ha valakit érdekel, megkeresem.
Családi fotó 1895-ből. A fél családról :) Az idős asszony Toos-Day-Zay, Cochise felesége, a fiatalabb Haozinne, áldott állapotát mintha kicsit nehezen viselné :)
Ez egy nagyon kedves kép nekem. Az asszony Neschila, és tévesen Naiche anyjaként van beazonosítva valamelyik archívumban. Ő csak egy anyaági rokon, de az előző képpel összehasonlítva is látszik, hogy tényleg hasonlít. De nem csak ő, a kisfiú is. Egy igazi kisnaiche, akit két kézzel kell rávenni az együttműködésre :)
Kevés szó esik általában Cochise lányairól, én se sokat tudok róluk. A Fort Sillből való elutazáskor ketten említve vannak, talán éppen ők... A kaktusz alapján a kép az 1884-es széria darabjának tűnik.
Ő Dorothy Naiche, a kilencvenes évek elején, egyike Naiche kevés életben maradó gyerekének (csak Fort Sillben kilenc gyermekét temette el) James Kawaykla felesége lett, és Fort Sillben maradt a szabadulás után is. Az ő vonaluk is egy református ág a családfán. 
" A brit-kolumbiai lekugneneknél ( C. Hill-Tout: Report on the Ethnology of South-Eastern Tribes of Vancouver-Island, British Colummbia, 1907) négy osztály van:(örökletes) főnökök, főnemesek, kisnemesek és rabszolgák, házasodni csak az osztályon belül szabad, a mindennapi életet (az asztalnál elfoglalt helyet, stb.) szigorúan szabályozzák. Az, hogy valaki milyen osztályba tartozik, kiderül a nevéből, éppen ezért a névadási szertartásra mindig csak a serdülőkori szertartások után kerül sor. Az apa nagy lakomát rendez; amikor egybegyűlnek a vendégek, a keresztszülők kíséretében felvezeti fiát a háztetőre (maga a ház a földbe van vájva), majd elénekel egy családi dalt, és eltáncol egy családi táncot. Ezután ajándékokat osztanak az ősök nevében. Az atya felkér mintegy negyven főnemest, hogy legyenek tanúk. Két idősebb főnök - a fiatalembert közrefogva - előlép, s az öregebbik ünnepélyesen bejelenti, hogy az apa melyik őse nevét és címeit akarja adni a fiának, általában a nagyapáét. A résztvevők tapssal, kiabálással fejezik ki egyetértésüket. Újabb ajándékosztás a résztvevőknek, s ha az apa gazdag, jut a kisnemeseknek is. Aztán közös lakoma, s a fiatalembert most már csak az új nevén és címén szólítják. 