Szerintem az lenne a legigazságosabb, ha hoznának globálisan egy olyan törvényt, hogy a kis mitugrász köcsög hajósok (akiknek nem telik 5-10-20 lóerőnél nagyobb és pár méterrel hosszabb kis szarokra) azok többnyire maradjanak inkább a picsába parton, vagy max 20 méterre tőle, de azt is leginkább csak ünnepnapokon, hogy ne zavarják az igazi hajósok szórakozását (az igazi hajósokat pedig úgy definiálnám, hogy van legalább 20-40 millájuk hajóra).
nem tudom mar a pontos tortenetet, ami megmaradt bennem, a zatony, a kormany gatya volt es h. 600 penz volt a mentes (doki lehet jobban emlekezne, de ot elvesztettuk)
Miért nem lehet kihúzni a stranddal párhuzamosan 100 m-re egy bólyasort, addig mehetnek a matracosok, és egyéb felfújt lófaszok. Ha azon túlmegy - tízezer ugrik. A harmadik után majd meggondolja.
Ne haragudj tehtube, de az általad preferált lélekvesztő egy dolgora jó - meghalni.
Hány embernek kell még meghalni, hogy felfogjátok, hogy a Balaton nem viccel ? Erről asszem a Doodi tudna mesélni.
Ez olyan, mint amikor a Dunán a hajózó útban balfaszkodnak 5Le-s gumicsónakkal, és aztán lehet menni majd a temetésre, ha jön a nagy hajó. (márha előkerül a test egy része...:( )
3-4 eve balatonon beszelgettunk egy vitorlas tulajjal szigligeten. zatonyra futottak eltort a kormanylapat 600e-ert huztak el a kikotoig a hajot a vizimentok. ma mennyibe kerulne ugyanez??? egyebkent lenne megoldas, aki be akar menni es nincs hajojanak es kapitanynak ehhez megfelelo vizsgaja, tegyen le par szaz ezer vizhasznalati/mento szolgalati/mittudomenmilyen dijat evente a mentoszolgalat es az elojelzo rendszer fenntartasara es fejlesztesere es kb.2mill kauciot (gondolom ma mar akare ennyi is lehetne a mentes dija) a mentesre ev elejen. ha menteni kell a dijat levonjak es mar potolhatja is ki a kovetkezo probalkoztas elott, plusz kosson eves biztositast a jatekszerre es az utasokra. ha tul sok ongyilkos jeletkezik adott evben, akkor kibovitik a vizimnentok a flottat a befolyt zsebol, ha meg igy mar rogton nem akkora hosok, akkor marad minden ahogy volt
Mondhatnám én is, hogy ugyanolyan demagóg fasz vagy mint a törvények alkotója de nem akarok veszekedni :-)
Az elmúlt évtizedekben sok változás történt. Van ahol szigorítottak, de autópályán emeltek, engedély nélküli csónakmotoron emeltek a korlátozásból.
Máskor, más esetben miért ne történhetne ez meg? Megemlíteni sem lehet? Gondolni sem szabad rá, úgy olvasom ki.
Behozni egyből a hülyemagyart, NER-t? Hogy jön ide? Legyen akkor a mindenszarizmus is?
Gyakran a profiknál fordul elő baleset, mert túlértékelik magukat. Kivéve a szellemileg nulláktól, de az ellen még a Balaton kiszárítása sem védene, ha épp előttem megy neki oldalról, feldönteni a villamost. Nem hiszem hogy az erőltetett atyáskodás bármiben segítene. Sok vihart megtapasztaltam. Nem az amatőrök vagy a kispályások adják a rendőröknek a feladatot, hanem a hatalmas arcúak vagy debilek.
Mondhatnám, hogy ugyanolyan demagóg fasz vagy mint a javaslat benyújtója de nem akarok veszekedni.
Pofa az van rendesen, de ha a mentést kiszámláznák a sok fogalmatlan, felelőtlen hülyének, lenne sírás-rívás. Vagy ha azt mondanák, mehetsz hülyegyerek de köss biztosítást a mentésre mert ingyen nem szaladgálunk a viharban idiótákat keresgélni...épp elég baj, hogy ingyen kell csónakáztatni a neres faszkalapokat...
A kis játékszereddel mit kezdenél egy olyan "igazi" balatoni viharban a tó közepén? Reménykednél, hogy élve eléred a déli partot és nem fulladsz meg a vízpárától úszás közben?
Lehet kenuzni, kajakozni a folyóinkon parttól partig, a Fertőn bazdmeg felborulsz és leér a lábad de a Balaton az egy másik liga és ezt Te jobban tudod mint én mert tapasztaltad de csúsztatsz, mellébeszélsz. Mire jó ez?
Amúgy meg a hülyemagyarnak semmilyen jogszabálykönnyítés nem elég, azonnal elkezdi keresni, hogy lehetne "mégkönnyebb", lásd a balatoni motorlásokat amelyek rendre úgy szerepelnek a hírekben, hogy azért kellett menteni mert elromlott a motorja vagy nem volt olyan személy a fedélzeten aki a vitorlákat tudta volna kezelni...eleve a vitorlázás legminimálisabb szándéka nélkül szállnak vízre, csak a motorra hagyatkoznak. A rendőrség meg csak nézi. De ha valaki éjszakai süllőzés közben elbóbiskol a kabinban annak bevonják a horgászengedélyét mert magára hagyta a felszerelést...bóbiskolni ugyanis csak a bojlisoknak szabad a fűtött sátorban-lakókocsiban...
Egy ilyen folyónyi keskeny tavon azt a faszt keresik mint a nagyobbak, övék is a tó. Mi a faszt szólnak bele egyesek, ha máshol Európában meg nem teszik? Jogharmonizációt mi a fasznak találták ki? (szóhasználatoddal élve)
Egy felfújható katamaránnak 20 perc a tó közepe pl.
a t.k.m fogja mas orszagok szabalyait elokotorni a netrol, pont irrelevans.
vannak nalunk betartando szabalyok, amik az atlag user igenyei, lehetosegere, tudassara, hajlandosagara vannak szabva, vagy epp azt korlatozzak mvilyen okbol. na pont ennek kell megfelelni es nem par maskepp gondolkodohoz igazitani a szabalyt. (utakon se a sebesseg hatarokat emelik fel, h. ne legyenek gyorhajtok)
de ha mar annyira felnottesen akarod nezni: hianyozna a tavak kozeperol meg tobb a sup, gumimatrac, szorf, vizibicikli, ladik, minivitorlas, felfujt csonak... mi a faszt keresnenek ott?
Ok, legyen. Nézzük felnőttesen. A nyugati, Balatonhoz hasonlóan nagyobb tavaknál mik az előírások? (Genfi tó, Bódeni tó? Garda tó? vagy az orszták Fertő tó?)
tok jo pelda arra, amikor egy tapasztalt (tengert sokszor megjart kajakos a sajat) sportolo a sajat igenyeihez akarja alakittatni a torvenyt. aztan boldog-boldogtalan a to kozepen fog kovalyogni a vizimentok meg a szinte szelcsendben se gyozik partra cincalni oket (bebacott, elfaradt, napszuras, rosszul lett, aggodo csalad riasztott, eltevedt... es meg ott a technikai problema)
nem, azt mondom, aki a tavak kozepen akar jatszani, az uljon rendes arra kifejlesztett jarmube, vizsgazzon le, szerezzen gyakorlatot, tanulja meg a vizi kozlekedest, tisztelje a vizet
az h. van nehany orult, aki pl. kajakkal indul amerikaba (nem tudjuk milyen kiserete van), az nem azt jelenti h. ezt engedni kell.
minden teruleten a eletnek vannak szabalyok, amiket azert hoznak, h. emberek megusszak elve, es ez igy jo, mert barom mindig is lesz. pl. senki nem fog a tulso parton ejszakazni furdogatyaban nyakba akasztott ures muanyag 'penztarcaval', suppal betakarozva, ha visszaindulas elott begyorsul a sarga villogo, sot, meg csak ez fogja igazan 'vizre kenyszeriteni'
Igen, nyáron (augusztusban?) láttam a cikket belinkelve egy fb csoportba. Zamárdiak? Mindenesetre a tartalma számomra újszerű volt és egyet tudok vele érteni.
Ettől nem kell armageddont vizionálni.
Érdekességképp, más nagyobb tavaknál a földrész boldogabb fertályán milyen kishajós szabályok vannak Lézereknek, Toppereknek és egyéb dingiknek, amibe a felfújtak is beleférnek? Hogy véletlenül se offoljak. pl. osztrák Fertő, Bódeni tó, Attersee, Chiemsee, Genfi tó, Garda tó, Maggiore tó, Vattern/Vanern tó...
tavaly csináltam kisgéphajóvezetőit, a gyakorlati oktatáson azzal kezdték hogy egyetlen dolog van amit biztosan kérnek, a vízből mentés, amint tudunk egyenesen és nyolcasban közlekedni elindulni kikötni csakis ezt fogjuk gyakorolni és pontosan így történt, az egész csoport összes tagjánál beiktatta a vizsgabiztos ezt a részt, és azt mondta az oktató akárki is lett volna a vizsgabiztos ez történik
Érdemes az augusztusi feltöltéseket megnézni. Szépen hasítanak és nagy utakat bejárnak a tengeren, óceánon. Pl. Laurent Nguyen. La Rochelle-ből a Fort Boyard erődhöz, meg az egész környéket.
Most tényleg minden kalózos, lézeres, 470-es, dingis kishajós mellé rendőr, meg állandó felügyelet, biztosítói fedőszerv kell egy olyan állóvizen, ahol településenként van viharjelző, amelynél sok folyam is szélesebb?
Ezzel a logikával kétévente a SUP-okat, matracokat is műszaki vizsgáztatni kellene. Ja, a kerékpárokat is.
Ettől függetlenül mindig alulról állsz rá a mentendőre.
Ha elsodródsz, megpróbálod mégegyszer. De ha rásodor a szél vagy folyóvizen a sodrás, akkor megölöd. Ezt tanfolyamon is, vizsgán(!) is elmondják és számon kérik.
Hát, az olyan manőverekben amiket az ember nem gyakorol, szerintem először mindig béna..
Én pl nem nagyon szoktam sokat tolatni csónakkal, mert alig van rá szükségem, és mikor néha tolatnom kell vele, összevissza kacsázok és rohadtul nem érzem. Neki kéne állnom valami bójapályán szlalomozni vagy nem tudom :D de még sosem álltam neki magamtól.