Annak azért örülök, hogy ez a kép megint összehozott egy rövidebb beszélgetést. Előtte már jó 20 napja nem írt ide senki. Már lassan én is kezdek elkeseredni a fórum jövőjét illetően, pedig én aztán sokáig kitartottam.
Snim, az a helyzet, hogy ennek a fórumnak pont az ilyen sarkított vélemények tettek be. Nem kell miatta keseregni, azt hiszem, mindent megtettünk azért, hogy megmaradjon. De látod, akit érdekel a téma, az még mindig talál itt érdekességeket és tudást. Nem voltunk-vagyunk hiába. A többi nem számít.
Ezen a képen, szerintem, Erzsébetet csak odamontírozták. Ha kicsit felnagyítjátok, érezhetően sokkal kontrasztosabb és kilóg a környezetből, plusz ez az arc több helyen látható volt már más fotókon. Nem valószínű, hogy valódi. De Erzsébet nem hivatalos fotóinál ez sajnos zömében igaz.
Nem régen egy egész sor olyan műtermi kép is megjelent a neten, amin állítólag ő van. Az arc és általában a fej az övé, de a testnél mindig lebukik a sunyiság, mert többnyire a kor közízlése szerinti alacsony és néha tömzsi nőkre kopírozták rá a fejét, amitől groteszk hatást kelt az egész látvány. Ha ilyen műtermi képet láttok, érdemes elővenni azt a szép fehér ruhás sorozatot, amit mi többnyire csak "szomorú" vagy "beteg" Sisiként tartunk számon. Nagy fotelek, kanapé, szék a berendezés, ő pedig egy fehér ruhában áll, vagy ül, többnyire egy könyvvel a kezében. Ezt a fotót, ha összevetitek bármilyen szerintetek is gyanús képpel, azonnal látszik, hogy mi a különbség. Erzsébet már akkor is magas és vékony volt és ezt a krinolin se rejti el.
Ez egy másik tévedés és itt a cáfolata is. Mivel még a Wikipédiában is így szerepel, ezért mindfelé belefutok a téveszmébe, hogy ez Sisi. Nem, ez Mária Zsófia. Vessétek össze az alatta látható Mária-fotóval és nézzétek meg az arcot alaposan.
Nekem ez a változat van meg. Amúgy úgy rémlik, a vita alapját az adja, hogy van ennek a képnek egy olyan változata, ahol az arc egyáltalán nem kivehető, és van, ahová "odamontírozták". Hasonlóan mint a Nyugati pu-ra bekocsizós képen. Ez persze még nem zárja ki, hogy az eredetin is Erzsébet van.
Hát ez egy nagyon jó kérdés. Szerintem erre itt nem fogsz minden kétséget kizáró választ kapni. Ez a fotó nekem is megvan, de hogy eredeti-e?
Egyszer feltettem ide én is egy képet, amelyiken állítólag Erzsébet is rajta van. Valahol az interneten találtam. Az egyik fórumozó kapásból lehurrogott, hogy vegyem tudomásul, ezen nincs rajta Erzsébet. Pont úgy mondta, mintha ő is ott lett volna a fénykép készültekor, aztán első kézből ismerné a választ.
Szóval az egyik ember elhiszi, hogy Erzsébetet ábrázolja, a másik meg nem.
Tudom nem sokat segítettem, de én már nem merek véleményt mondani ilyen kérdésekben, mert megint leharapja valami a fejem.
Sziasztok! Még régebben olvastam egy könyvben, hogy van egy fotó Sisiről, amit még nem hoztak nyilvánosságra. Bad Nauheimben készült. Nem régen találtam egyet, ami szerintem ez lehet, szerintetek valódi?
"Angyal szál az égből, ruhája hófehér Csillagokon lépdel, míg a földre le ér. Jobbjában az új év, még fátyol borítja, De az ó esztendőnek készen már a sírja. Angyal édes angyal, lebbentsd föl a fátylat, Hogy az új esztendőben ne érjen sok bánat. Hozz reánk örömet, áldást, békességet, Hogy melegebben süssön a nap a házunk felett."
Ezúton köszönöm meg kedves Halászné-Várady Ildikó munkáját. Az Egy császárné titka cimű könyv létezéséről még csak tudomásom se lenne, ha ő nincs. Évtizedek óta fanatikus Sissi-rajongó vagyok, de csak mostanra - a könyv elolvasása után- értettem meg mindent VELE kapcsolatban.
A tegnapi napon Vörsön jártunk megnézni a híres Betlehemet. Hazafelé jövet megálltuk Keszthelyen. Ha már útba esett, szerettem volna megnézni a néhány éve állított Erzsébet szobrot, én még nem láttam élőben. Íme néhány fotó.
Sikerült elérnem Budapesten egy korábbi csatlakozást, és már 10 óra előtt odaértem a kastélyhoz. 10-kor nyit, gondoltam én leszek az első. Hát tévedtem. Már egy kisebbfajta tömeg szorongott a kapuban bebocsájtásra várva. Mint kiderült, egy csoport volt. Közvetlenül utánam érkezett a következő csoport. Megvettem a jegyet az állandóra is, meg a ruhára is. A csoportok már tódultak is fel az emeletre a lépcsőn. Gondoltam magamban ez így nem lesz jó. Nagyon nem szeretek csoportok közé keveredni semmiféle kiállításon sem. Nem azt nézem amit én szeretnék, hanem ahová odaengednek, nem lehet tőlük fényképezni, mert valaki mindig belóg a képbe, az idegenvezető folyamatosan beszél, akár magyarul akár más nyelven, de engem nagyon zavar, mert nem tudom a kiírásokat olvasni tőle. Szóval gondoltam egy merészet és megkérdeztem a jegykezelő hölgyet, merre kell menni a ruhakiállításra. Először megnézem azt, utána is ráérek az állandóra felmenni. Később hogy áldottam az eszemet ezért a remekbe szabott ötletért. Végig egyedül voltam a ruhákkal. Sehol egy lélek. Ha jól emlékszem 5 teremben helyezték el a ruhákat. Négyszer-ötször biztosan végigjártam mindegyiket. Nyugiba tudtam olvasgatni, a fotózásban nem zavart senki. Bőségesen végeztem arra, mire az első csoport odaért.
Utána kényelmesen végigmentem az állandó kiállításon is. Ott az ember alapból gyorsabban halad. Eleve nem is olvasok el mindent, mert ismerem, mint a tenyeremet. Minden évben megfordulok a kastélyban. Fotózni meg úgysem lehet. Persze a végén az ajándékboltot se hagytam ki, de egyre nehezebb választani. Olyan árak vannak, hogy az embernek égnek áll a haja. Ez azért már túlzás.
Néhány kép kedvcsinálónak azoknak, akik még nem látták:
Ma sikerült eljutnom Gödöllőre. Hát ez a ruhakiállítás maga a csoda! Aki teheti feltétlenül nézze meg. Én néhány éve Körmenden már láttam a ruhák nagy részét, de itt a környezet sokkal szebb, ide jobban illenek. Egész más volt így végignézni őket. És lehet fotózni!!!