Nagyon emlékszem a Kaposváryak Mizantrópjára évekkel ezelőtt, Lukáts Andor volt az a bizonyos mizantróp, elképesztően jó volt. Nem volt himbilimbi, arról szólt az előadás, amiről Moliére szólni akart.
Azt hiszem, már nyugodtan nevezhetjük nagy színésznek. egyébként Mucsinak hívják. A Jászai Mari díj-után Súgó Csiga díjat is kapott, mindkettőt megérdemelte.
A díjazottak:
Bertók Lajos (itt már tudhattuk, hogy nem ő a főcsigás)
Csányi Sándor
Dolhai Attila
Eszenyi Enikő
Miller Zoltán (itt nagyon elcsodálkoztunk, hogy mennyien kimaradtak: Für Anikó, Gálffi László, Hajdu Steve, Hujber Feri, Igó Éva, Kocsis Gergő, Kovács Lajos, Lehoczky Zsuzsa, Marton Róbert, Mészáros Árpád Zsolt - közülük még bárki lehet a fődíjas!)
Mucsi Zoltán
Őze Áron
Rudolf Péter
Szabó P. Szilveszter
Szervét Tibor
Udvaros Dorottya
A fődíjas: M.Á.Zs. (no comment, tárgyalunk róla eleget a színházi portál szaktopicjában)
Dicsekszem Neked, mint a Katonába elindító embernek: a Csongor és Tünde 2. előadását láttam, az Ivanovnak pedig a premierjén voltam ott, szerencsére nem kellett állnunk, át nem vett szakmai jegyekkel a 4. (itt most 3.) sor közepe táján ültünk! :))
"Kapa (milyen Zoli?) néha kifejezetten idegesitő, de azért kezd nagy szinész lenni. Az arcjátéka nagyon ott van."
Azt hiszem, már nyugodtan nevezhetjük nagy színésznek. egyébként Mucsinak hívják.
"Fekete Ernő egy félrészeg Balkayval se ér fel". Balkayval ugyan nem láttam, de az utóbbi évek Ivanovjaitól (Cserhalmi, Szervét) mindenképpen jobb volt.
"ps: ugy látszik egy kis himbilimbi mostmár minden darabban kötelező, a Mizantropban mulatságos, de az Ivanovban kifejezetten felesleges volt."
ezzel egyetértek, de a "mostmár" nem egészen pontos. ez már évek óta trendi, hogy pasik vetkőznek.
Nem vette fel ma véletlenül Valaki az M1-ről a Színházi estét? Megígértem a Húgomnak, hogy felveszem neki, Ő nagy színházrajongó, és sajnos technikai malőr miatt csak egy részét sikerült felvenni. Ebben tevékeny szerepet játszott egyéves kisfiam is :-)
Ha valakinek meglenne, nagyon hálás lennék, ha átvehetném a napokban! Emilt az aszabados@enternet.hu címre várok.
Előre is ezer köszi és jó hétvégét továbbra is, üdv, Ally
Jirí Menzel a rendezésről vallja (az Új Színházban = NSZ • 2004. március 20.) - számomra nagyon szívhezszólóan:
"Én mindenben a természetességet szeretem. Görcsösen, összeszorított fogakkal nincs értelme dolgozni. A próbaidőszak első hetében sok mindennek ki kell derülnie. Tudnom kell, hogy milyen irányba vezethetem őket, hogy mi az, amit elvárhatok tőlük, és mi az, amit nem. Ha ugyanis rossz az általam választott irány, azonnal fordulnom kell, de óvatosan, nehogy megtévesszem őket. Ilyenkor gyorsan ki kell találnom valami mást. A próbaidőszak közepén ugyanis már kétségbeesne a színész, ha hirtelen valami újat kérnék tőle. Azzal csak megzavarnám. Az első próbákon éppen ezért csak az egyéniségük érdekel. Nekem az a dolgom, hogy mindenkit az egyéniségéből indítsak el a szerep felé. Hogy senki semmit ne tegyen az alkata és az akarata ellen. Hogy a színész már reggel lelkesen várja az esti előadást. Személyes öröme ugyanis lejön a színpadról, és átragad a közönségre."
Nem láttam még a Fantomot, de nagyon szeretném megnézni. Nem tudom, ki volt a Fantom, mikor te láttad, de ami Csengery Attilát illeti, ő nemcsak hogy egyéniség, de a hangjával jobb lenne, ha az Opera társulatát gazdagítaná, mert ott nincs ilyen tenor.
Nóra: Helmer nem az aláíráshamisítás miatt akad ki, hanem a zsarolás miatt, attól fél, hogy Krogstad nyilvánosságra hozza a dolgot.Mikor Krogstad ettől eláll, már minden szép és jó. Emiatt csalódik benne Nóra, rá kell döbbennie, hogy a férje nem szereti őt igazán, hiszen ő csak jót akar, a naivitás áldozata, amiben férje és apja tartották, Torvald mégis gonosztevőnek bélyegzi, amíg azt hiszi, a dolog nyilvánosságra kerül. Mikor tudja, hogy már nem, ismét ragyog a babaotthon.
Szia Mollly!
Én vettem a bátorságot hogy Vérfürdőhab barátunkat lehuzassam a WC-n, miután a W.A. topicot is megtisztelte -8 más topichoz hasonlóan- nem túl elmés, és változtosnak sem nevezhető hotzzászólásaival.
A 3870-es hozzászóló, akit úgylátszik, töröltek.
Ezt szólta:
--Ugye tudjátok, kiknek való a színház? Pojácáknak!
Na, erre reagáltam.
Egyébként nem kell Nórának affektálni, szerintem. Nem affektált Takács Katalin, és Venczel Vera sem, mint Nóra. Nagyon jók voltak. Nóra egy csupa szív, tapasztalatlan nő, aki burokban nevelkedett, férje is burokban tartja, és mikor ez a naivitás, amiben őt szándékosan tartották, bajt okoz, valósággal gonosztevőnek bélyegzi őt Torvald, és csak magár gondol, holott Nóra az ő életét akarta megmenteni, és haldokló apját megóvni a fájdalomtól. Nóra észreveszi a babaszoba falait, és rádöbben saját helyzetére. Ezért indul el, hogy megismerje a "való" világot.
Nemzeti: Buborékok
tegnap láttam, aztán ma elolvastam MGP kritikáját, aki számomra érthetetlen módon azt írta Varga Mária "produkciójáról", hogy kiváló. hát szerintem tragikus, és én még finom voltam, mert ezt csak a szünetben fejtettemki, mögöttem egy sorral viszont egy jelenete után mordult fel valaki hangosan, hogy "szörnyű ez a nô". szerintem vagy nagyon félreértelmezte a szerepet, vagy egyszerűen rossz színésznô. ellenben a többiekkel, akik egytôl-egyig remekeltek, nem is emelnék ki senkit. ráadásul a darab sem megy át bohózatba, csak a határán egyensúlyozik. a díszlet láttán a közönség felhördült, annyira szép, és a jelmezek sem rosszak. csak ez az egy nô... de MGP-nek tetszett :-)
Tudtok ajánlani olyan közönségszervezőt, aki kijárna egy kb. 30 fős, III. kerületi céghez (Szépvölgyi Irodapark)? Az itteni emailcímem működik, előre is köszi a segítséget.
Szerintem jóval több lesz egy óránál, mert ugye a fiatalos lendület....!:) de szerintem ahogy nekik sem, úgy neked sem fog feltűnni, hogy rohan az idő!:)
Biztosan nagyon jó lesz!
Állítólag eljönnek a Megasztár játékosai is, de csak az egyikük fog énekelni!
Megér egy fotót ez az ember, közel egy tucat szerepben láttam, Peer Gynt, Lavrenti (Kaukázusi krétakör), Fóris (Kulcskeresők), Színész (Éjjeli menedékhely), Császár (Az Építész és az Asszír Császár), Széchenyi (Kossuth, vagy Széchenyi?), Athéni Timon, Hírnök, Thiresias, Pap (Oedipus király), Lenny (Hazatérés) MacMurphy (Kakukkfészek) és valamennyiben el lehetett hinni, hogy az, akit alakít. Átváltozóművész. (És akkor még nem is említettem a Szegény Dzsoni és Árnika c. filmet, amiben nem kisebb személyiséggel, mint Orbán Viktorral játszhatott együtt. Ő volt a 12 nagyon testvér egyike)
szerintetek honnan lehet elôre kideríteni, hogy egy adott napon a kettôs szereposztás melyik fele játszik? ismerni kell a színészt, és megkérdezni, ráér-e aznap? :-))
Kemény küzdelem árán sikerült egy egész csinos márciusi programot összehoznunk, melyet, íme, elétek tárnék...
Ha bármelyik darab elnyerte tetszéseteket, jelezzétek nekem a dns@wiw.hu e-mail címen, vagy a fórumon (szinhaz.nemesis.hu)!
1.
Március 10-e este 19 órától, Ó u. 33. (a Nagymező utcánál)
Második fórum-találkozó
Szilvuplé Varieté
Eszmecserebere, összekülönbözés, közös nevező, mézes-mázos tényfeltárás
2.
Március 5. (péntek) 23:00, március 6. (szombat) 23:00
Színház- és Filmművészeti Egyetem (Ódry Színpad) 1088 Vas u. 2/c.
Peer-Krisztián-Pacsai Attila: Szorongás Orfeum
jegyár: 600-800-1000 Ft
http://szinhaz.nemesis.hu/read.php?TID=73
Március 7. vasárnap 15 óra és
Március 17. szerda 19 óra
Merlin Színház (Gerlóczy utca 4.)
Legszebb mesék - Ezeregyéjszaka meséi
Atlantis Társulat
jegyár: 1000 Ft
http://szinhaz.nemesis.hu/read.php?TID=104
3.
Március 3-5 és március 10-12 (szerda-péntek), de. 9-től
Marcibányi téri Művelődési Központ,
Wedekind: A Tavasz ébredése - Gyermektragédia
Kerekasztal Társulat
http://szinhaz.nemesis.hu/read.php?TID=122
ingyenes
Március 4 - 7 Csütörtök - Vasárnap - Klub, 20:00
Merlin Színház (Gerlóczy utca 4.)
patter... a playful meditation on magic
londoni Patter társulat
jegyár: 1200 Ft
http://szinhaz.nemesis.hu/read.php?TID=133
4.
Március 15. (hétfő) 19:00
Merlin Színház (Gerlóczy utca 4.)
The Complete Works of William Shakespeare
Jegyár: 1200 Ft
http://szinhaz.nemesis.hu/read.php?TID=115
5.
Március 19-20-21 (péntek - szombat - vasárnap) 20:00
Vidám színpad - Kellér Terem
KRÉTAKÖR SZÍNHÁZ
Nézőművészeti főiskola
jegyár: 1500 Ft
http://szinhaz.nemesis.hu/read.php?TID=9
6.
Március 22. hétfő, du.4-től 7-ig
ELTE ÁJK (Egyetem tér 1-3, VII.ea.)
Bíró Dénes: Drámatörténet - előadás
http://szinhaz.nemesis.hu/read.php?TID=118
7.
Március 25., este 7 óra
Pesti Színház (Váci utca 9.)
Beckett: Godot-ra várva
Szerepel: Hajdu István, Gyuriska János, Rajhona Ádám, Pindroch Csaba
http://szinhaz.nemesis.hu/read.php?TID=134
8.
Március 26-29 (4 előadás péntektől hétfőig),
este 7
Bárka Színház - Üllői út, Nagyvárad tér
Gombrowicz: Operett - bemutató
Jegyár: 800 Ft
http://szinhaz.nemesis.hu/read.php?TID=116