Ami azt illeti a filmben a jelenetek szépen voltak megrendezve, rengeteget dolgozhattak vele az animációs szakemberek, de amúgy maga a film: SZAR!
Egyszerűen iszonyat vontatott volt a film és unalmas. Volt egy fél óra amit ugyan alvással töltöttem el (előtte való nap buliztunk) de úgy is tudtam folytatni a filmet és nem maradtam le semmiről.
Azt pedig, hogy nem olvastam a könyvet nem feltétlen jelenti azt hogy én is egy utolsó bunkó vagyok (az eddigi hozzászólásokból úgy vettem észre, hogy csak az a jó ember aki olvasta). Szerintem egy filmnek nem feltétlen kéne azt feltételeznie, hogy el kellett volna olvasni a könyvet. Arról nem is beszélve, hogy megnézném hány amerikai olvasta el!
Stílusod alapján erősen hajazol ama férfi hímtagra, melyet oly előszeretettel emlegetsz, két apró különbséggel: nem lehet huzogatni a fejeden a bőrt, és nincs a tetején szökőkút. Egyébként detto.
Gönc-papát meg kár bántanod. Akkor fogott hozzá a fordításhoz, mikor bizonyos plitikai nézeteltérések miatt hosszabb időt volt kénytelen eltölteni egy hűvös, zárt helyen. Vendéglátói pedig úgy gondolták, ezzel nem sok kárt tehet a cucilizmus eszmerendszerében.
Való igaz, válogatás nélkül nézed a "RambóDzsimmi rendet vág a nehézgéppuskával a Mátrixszörnyek között"-stílusú filmeket. Kultúra rulez, sőt forever. Csak nem Nálad.
Szöveged alapján bemutatkoztál, mint csökkent értelmi képességű, apró cserépedény.
Esetleg még az illatos földműves is szóba jöhet.
De könyörgöm: a moziba azért megy az ember, hogy jól szórakozzon a filmen, hogy hasson rá. Nem várható el mindenkitől, hogy ismerje a könyvet, tehát a filmet úgy kell megcsinálni, hogy egy laikusnak is bejöjjön, ha érdeklődik a témában. Márpedig én érdeklődöm, de csalódtam. Nem mondom hogy rossz a film, de többet vártam. Ez így csak erős négyes...
En olvastam a konyvet (haromszor legalabb :), de annak ellenere hogy kivulrol tudtam a sztorit (meg amit kihagytak belole) egy percig sem unatkoztam, siman bevallaltam volna a kovetkezo harom orat egyhuzamban. Az egyetlen negativum amit fel tudok roni a filmnek, az Galadriel fule :)
Szerintem a könyv ismeretének hiányában sokaknak alakult ki hasonló véleménye a moziról, mint Neked. (A kulcsszó általában "lassú, vontatott, unalmas".) Szvsz a szerkezet az első könyv jellegéből fakad: Jackson 80 %-ban követte az eredeti művet. Szerintem ezt nagyon jól tette, de ha további engedményeket tesz, akkor biztos több új olvasót szerez a könyvnek (és elveszít pár Tolkien-rajongót a második filmre.)
Nos... én, szerepjátékos lévén, természetesen szeretem a fantasyt, de nem olvastam a könyvet.
A film viszont... nos, többet vártam tőle. Lehet, hogy ez minden fantasy atyja, de attól még nem biztos hogy ez a csúcs. Kinek elég manapság egy szekér, ha egyszer van már Aston Martin is? :-)
Helyenként rettentő unalmas volt, izgalomnak nyomát sem éreztem. Nabumm, voltak benne csaták... de őszintén szólva nem volt látványos. Nem mintha a látványért ültem volna be, de ha már a hangulat nem fogott meg, legalább az meglett volna. Profi munka technikailag, tényleg nem lehet észrevenni, mi számítógép és mi valódi, és tulajdonképp egységesnek mondható a képi világ, de akkor sem fogott meg annyira.
Komolyan mondom, a kukactévén közelmúltban vetített Merlin jobban bejött :-)
Látom volt egy pár vélemény ! Akik normálisan válaszoltak azoknak köszönet érte ! :-))
rozsoma1 !
Te viszont visszavehetnél ! Milyen alapon mondasz véleményt rólam ? Az egészben az a legjobb hogy ha ezt mondjuk szemtöl szembe kéne megtenned valószinű hogy nem mernéd megtenni ! A témát itt le is zárhatjuk de ha komolyan ilyen "keresem a bajt ha épp nincs" tipus vagy akkor tehetek talán valamit az érdekedben . Irj egy mailt !
baphomet !
Nem tudom pontosan kire gondolsz az irásdoban amikor azt irod hogy vannak olyanok akik minden új filmet meg akarnak nézni . Ha rám, akkor közlöm hogy nem minden új filmet nézek meg hanem azokat nézem meg amik várhatóan nekem tetszeni fognak . Gondolom nem elvárható hogy mindegyik film tetszen . Ez nekem nem tetszett . Ennyi .
az az igazság, hogy nem vagyok nagy fantasy rajongó, ez a könyv kimaradt az életemből. de EL FOGOM OLVASNI, mert a film nagyon teccett. annyira, hogy bátran állíthatom, évek óta nem láttam már ennyire gyönyörű filmet!!! az a három óra úgy elrepült, teljesen lehetett minden percét élvezni.
azokat viszont nem tudom megérteni, akik azért mennek el egy ilyen filmre, mert muszáj minden új filmet a lehető leghamarabb megnézni, hogy elmondhassák, ők már látták, pedig nem is érdekli őket. és hogy még dicsekednek is taplóságukkal, az elég szégyen... és sajnos nem csak film témában vannak ilyen korlátoltak, de a színháznál, koncertnél, stb. mindig akad ilyen és másnap fikázza amit látott teli pofával.
egyszerű pedig a dolog, akit nem érdekel, próbálja magát visszatartani az ilyen dolgoktól.
Egy biztos aki olvasta annak mindenkinek tetszett. Aki meg nem olvasta az vagy azt mondta, hogy jó volt-jó volt de el kéne olvasni, vagy kijelentette, hogy neki nem jön be a fantasy.
Nos nekem nagyon tetszett a film, de meg tudom azokat érteni akiknek nem jön be. Egyrészt már a témához is kell affinitás, másrészt olyan könyvön alapul amely a 'régimódi ráérős történetmesélés' hagyományait követi, -még akkor is ha az akciók ki lettek hangsúlyozva- és ez ma nem divat.
Az egész hangulat vagy elkap vagy nem.
Az is igaz, hogy sokkal nagyobb élményhez jut aki előtte olvasta a könyvet (és tetszett is neki).
Szóval nem jöhet be mindenkinek és ezzel nincs is semmi baj, inkább azzal van, hogy a média az ellenkezőjét sugallja. Dehát az üzlet az üzlet.
Az igazat megvallva úgy két óra után már én is tűkön ültem. A könyv valahogy kimaradt az életemből (lehet azért, mert a sci-fi soha nem vonzott), viszont az volt a fő bajom a filmmel, hogy borzasztóan kiszámíthatóak voltak a jelenetek ( pl. a gonosznak behódoló, fehérruhás, szintén mágikus erővel bíró varázsló mikor legelőször felbukkant és totál úgy nézett ki mint a Hamasz vezér mittomén milyen sejk, már tudni lehetett a következő gubancot).
Egyszóval az 1. rész nekem is elég volt a filmből.