Keresés

Részletes keresés

nohab Creative Commons License 2001.03.01 0 0 26055
Charleston 2001.03.01 22:39 (26037)

nohab!

Egy olyan faxot kaptunk Kukely Márton úrtól, melyben az árverési hirdetés fénymásolata mellet a következő mondat áll: "Amennyiben valamelyik mozdony nem kel el az árverésen, az új helyzetet teremt".

Olvasatomban ez azt jelenti, hogy "akkor tárgyalhatunk". Ha igaz, hogy a MÁV korábban is túlzó áron kínálta a NoHAB-okat, talán a hatodikai árverés is tekinthető egyfajta puhatolózásnak, hogy milyen értéke lehet egy ilyen mozdonynak, illetve mit léptek Ti ebben a helyzetben.

Nézőpont kérdése. A mostani háttérinfóim és a korábbi MÁV-os tapasztalataim alapján ez csak azt jelenti, hogy "na, ezeknek is megint válaszoltunk úgy, hogy nem kellett semmit ígérni". Bárcsak ne lenne igazam. De készen állunk a tárgyalásokra.

Mindezt azért tettük, mert nem bírtuk tétlenül nézni, ami itt folyik, és szerettünk volna - biztos, hogy sok százan vagyunk még így - 5-10-15 év múlva is NoHABozni.

Úgy gondolom, nélkülözni lehetne azokat az összehasonlításokat, amelyekkel a MÁV-ot kritizáljátok. Fölösleges felhozni, hogy tárgyalnak-e harmadik féllel eladásról, és hogy korábban miért és milyen áron adtak el ócskavasnak mozdonyokat. Most van egy pár darabos kínálat, és ennek megvételéről érdemes tárgyalni, múltba tekintő összefüggések keresése nélkül.

Szerintem nem. Tegyük fel, hogy van egy almafád, és minden évben hagyod, hogy a földre hulljon az alma és elrothadjon. Jön is a zöldséges, hogy megvenné, de azt mondod neki, hogy 1000 Ft/kilogramm áron adod csak el neki. Ő kiröhög, Te meg nyár végén eladod komposztnak 20 Ft-ért kilóját. Erre jön a tanító néni a szomszéd iskolából tavasszal, hogy idén nyáron megvenné az almáidat a gyerekeknek, hogy ne rohadjon el, mert ő fel tudná használni. Mondod neki, hogy OK, de 600 Ft/kilogramm alatt nem adod, de akkor is csak úgy, ha a Karl-Heinz, aki jön nyáron németbő', nem ad többet érte. Megteheted? Igen. Szemétség? Igen.

A helyzet ott kezd el bonyolulttá válni, ha az almafa és a termése nem a Tiéd, hanem mondjuk a földesúré. Mert akkor a földesúr joggal kérdezi, hogy ha már nem használod fel a különben minden gyümölcsénél ízletesebb almát, akkor miért csinálsz belőle szemetet?

A nép meg joggal háborog, mert a földesúrnak így drágán termesztett és nem is különösebben finom üvegházi gyümölcsöket kell beszerezni, és a nép tudja, hogy ezt az ő adójából fogja finanszírozni.

Szóval a múltba tekintő összefüggések nagyon is idetartoznak. Nekünk fájnak, nekik kínosak. No persze nem eléggé. Egyelőre.

De túllépünk rajta. De úgy nem közelednek könnyen az álláspontok, hogy mi egy éve rohanunk előre, ők meg iszkolnak hátrafelé. Ha már nem közelednek, legalább adjanak egy esélyt, hogy odaérjünk. Mi nyitottak vagyunk és a nap 18 órájában könnyen elérhetőek.

Előzmény: Charleston (26054)
Charleston Creative Commons License 2001.03.01 0 0 26054
nohab!

Egy olyan faxot kaptunk Kukely Márton úrtól, melyben az árverési hirdetés fénymásolata mellet a következő mondat áll: "Amennyiben valamelyik mozdony nem kel el az árverésen, az új helyzetet teremt".

Olvasatomban ez azt jelenti, hogy "akkor tárgyalhatunk". Ha igaz, hogy a MÁV korábban is túlzó áron kínálta a NoHAB-okat, talán a hatodikai árverés is tekinthető egyfajta puhatolózásnak, hogy milyen értéke lehet egy ilyen mozdonynak, illetve mit léptek Ti ebben a helyzetben.

Így hivatalosan valószínűleg a munkának csak egy töredéke jelent meg.

Szerintem mindegy, hogy hivatalosan dokumentálták-e a munkátokat, úgyis tudja mindenki, hogy dolgoztatok, ennek beszámítása pedig egyébként is informálisan történne meg.

Mindezt azért tettük, mert nem bírtuk tétlenül nézni, ami itt folyik, és szerettünk volna - biztos, hogy sok százan vagyunk még így - 5-10-15 év múlva is NoHABozni.

Úgy gondolom, nélkülözni lehetne azokat az összehasonlításokat, amelyekkel a MÁV-ot kritizáljátok. Fölösleges felhozni, hogy tárgyalnak-e harmadik féllel eladásról, és hogy korábban miért és milyen áron adtak el ócskavasnak mozdonyokat. Most van egy pár darabos kínálat, és ennek megvételéről érdemes tárgyalni, múltba tekintő összefüggések keresése nélkül.

Előzmény: nohab (26043)
K_Sandor Creative Commons License 2001.03.01 0 0 26053
Üdv mindenkinek.
Bakter!
Bocs a késői válaszért, most kerültem gép közelébe. A fotók jovohéten lesznek előhívatva (sajnos digis gépem még nincs)akkor felteszem, a cimet is leirom. különben azota már volt aki tett fel képet, én bent a futohazban vettem le, mert azt a rovid idot amit bent toltottem, sajnos nem kerult ki drot alá, mert egy áramszedojet leszerelték, és vizsgálták.
Előzmény: BAKTER (25971)
division by zero Creative Commons License 2001.03.01 0 0 26052
és miért? nincs már rá pénz, vagy rájöttek, hogy mégse olyan jó?
Előzmény: tom sawyer (26051)
tom sawyer Creative Commons License 2001.03.01 0 0 26051
Divi!

Már elég régen le lett állítva.

Előzmény: division by zero (26048)
division by zero Creative Commons License 2001.03.01 0 0 26050
fogadni mernék, hogy nem lesz benne a MÁV honlap sajtószemléjében...
Előzmény: rm40 (26049)
rm40 Creative Commons License 2001.03.01 0 0 26049
division by zero Creative Commons License 2001.03.01 0 0 26048
a Gigant Clubon van ez az új kép a szöveg hozzá:
"Friss főjavítással munkára vár a fűtőházban. Ez a mozdony nagyon sokáig használhatatlanul várta sorsát. Felújítása során már nem kapott Okoskát. "
akkor most mi a helyzet az Okoska programmal?
pg54 Creative Commons License 2001.03.01 0 0 26047
Bocs': zalaegerszeg=Zalaegerszeg
Előzmény: pg54 (26046)
pg54 Creative Commons License 2001.03.01 0 0 26046
Sőt még:
- jobban illeszkedne a reménybeli osztrák tervekhez,
- kedvezőbb kínálat lenne a Pozsony felől (akár messzebbről is) érkező tranzit számára.

Szombathely után viszont szétválnak az érdekek:
tranzit: inkább Szombathely-Körmend-Zalalövő-Hodos
belföldi: Szombathely-Zalaszentiván-zalaegerszeg/Nagykanizsa

Előzmény: rm40 (26045)
rm40 Creative Commons License 2001.03.01 0 0 26045
A Csornai alállomáshoz csak annyit, hogy Cellben is épp most építettek új alállomást, és nem hiszem, hogy a Gyesev ingyen és bérmentve megtáplálja a MÁV szakaszát is.

A 16-os mellett egyébként az alábbiak is szólnak:
* Hegyeshalom-Mosonszolnok már villamosított
* Csorna állomás is villamosított
* a csornai alállomás a GySEV-vel közös, a beruházás költségeit mindkét vasút viselte

Előzmény: Szütyi (26028)
division by zero Creative Commons License 2001.03.01 0 0 26044
" hogy ezt a vonalat meg nem epitettek ki IC szinture. "
na igen, gyakorlatilag a vonal megépítése óta 0 fejlesztés volt, legtöbb helyen ma is azok az 1905-ös sínek vannak, amit dédapáink leraktak... azóta csak a rohadó talpfák voltak cserélgetve... (nem ez az egyetlen ilyen vonal...)
aztán meg csodálkoznak, hogy nem felel meg teljesen a mai elvárásoknak...
nekem valahogy erkölcsileg nem nagyon tetszik ez a használunk valamit 100 évig gyakorlatilag 0 ráfordítással, aztán meg eldobjuk...
Előzmény: marslakó (26037)
nohab Creative Commons License 2001.03.01 0 0 26043
Charleston 2001.03.01 14:58 (26003)

A Nohab témához csak nagyon óvatosan merek hozzászólni. Az árverés most már le fog zajlani, az ellen nincs mit tenni. Gondoltatok-e arra, hogyha eredménytelen lesz az esemény, megkíséreljétek a kölcsönös érzelmi felállás helyett kicsit üzleti alapúvá tenni a tárgyalást?

Természetesen. De erre sincs jogalapunk. Egy olyan faxot kaptunk Kukely Márton úrtól, melyben az árverési hirdetés fénymásolata mellet a következő mondat áll: "Amennyiben valamelyik mozdony nem kel el az árverésen, az új helyzetet teremt".

Na jó, ez igaz. De jelent ez valamit is? Semmit. "Megyek a boltba, ha nem kapok parízert, az új helyzetet teremt". Mit is?

A: nem veszek parízert, éhes maradok
B: veszek mást helyette
C: elmegyek egy másik boltba parízerért
D: ...and so on...

Például, hogy esetleg tennétek egy ajánlatot valahol a 0 és a 23M között (hogy mennyirol, ahhoz semmi közöm), és ehhez hozzátenni a MÁV számára is elonyös munkátokat.

A MÁV számára elonyös munkáról annyit, hogy az erősen kérdéses, hogy az illetékes egykori vf-en ennek mekkora részét dokumentálták, ugyanis akkor ez senkit sem érdekelt, hiszen senki nem azért csinálta. Így hivatalosan valószínűleg a munkának csak egy töredéke jelent meg. De nem értem ennek a jelentőségét: enélkül a festés nélkül Tizeskét leselejtezték volna! Teljesen felesleges a MÁV számára végzett munka értékén rágódni, hiszen ha az a munka - akármibe került - nem lett volna elvégezve, akkor ma nem lenne Tizeske, mert könyörtelenül szétvágták volna! Ez a kiindulási helyzet, nem az, hogy most 400.000 vagy 1.000.000, vagy 5.000.000 volt a munka értéke.

Ha azt vesszük, hogy a 004 orrának felújítása 3,5 millióba került, akkor a munka mai értékéről lehet némi képet alkotni. A karosszéria-előkészítési munkák sokkal alaposabbak voltak, mint bármikor előtte Tapolcán, hiszen ez a munkát végzők számára nem egy munka volt, hanem A munka, erről a 008 és 014 kasztnija tanúskodhat, mert amikor vágásra mentek szegények, jó sok minden ott maradt belőle Tizeskébe építve (géptérablakok, bordák stb...).

De szép összeget tudnánk mindezek mellé letenni az asztalra, ha lenne kivel tárgyalni róla. De van erre lehetoségünk? A TÅGAB január 27-én már próbázott a mozdonyokkal. Miért? Hogyan? Kit kerestek? Furcsa? Ők európai elbánásban részesültek?

Hogayn lehet az, hogy ők 2200 kilométerről idejöttek és tudtak tárgyalni? Mi tárgyalnánk bármiről, de egész egyszerűen nem vesznek bennünket emberszámba egy teljes éve! Ez a különbség, és ez nem is kicsi! Európában a múzeumok és a vasútbarátok az elsők között kaptak NoHABot a DSB-től, NSB-től, CFL-től, SNCB-től, a többiek csak utána. Nálunk? Először szétvágják a flotta javát, utána ledöntik Tapolca talán legjobb mozdonyát, hogy az ún. "múzeum" mozdonyt kaphasson, utána meg... ?

Jobb nem folytatni.

Akkor talán növelni lehetne a bizalmat. A felújítás sincs ingyen, tehát az anyagi háttér hosszabb távon is egy jelentos sarokköve az alapítványnak. Persze nem üzleti alapon muködtök, és a forrásaitok is ehhez mértek.

Nem tudom, hogy hogyan lehet növelni a bizalmat. Ha suttogunk, senki nem hall meg bennünket és a MÁV azt csinál, amit akar - minket nem akar. Ha ordítunk, akkor azt mondják, hogy ellenszenves, hogy ordítunk. Nincs középút. Csak egyszer próbálhatjuk meg. Csinálunk hibákat, mert emberek vagyunk, de sajnos a dolgok java nem rajtunk múlik. Ez a legszomorúbb, mert sok ezer munkaóra és elég sok pénz megy a kukába, pedig mindent azért csináltunk/csinálunk,
hogy a vasútbarátok ne maradjanak saját NoHAB nélkül. Sem ebbol, sem a honlapba ölt sok száz órából és sok ezer fényképbol nem volt soha semmi anyagi hasznunk, csak megpróbáltunk valamit, ami külföldön működik, és bíztunk benne, hogy itthon is fog. Mindezt azért tettük, mert nem bírtuk tétlenül nézni, ami itt folyik, és szerettük volna - biztos, hogy sok százan vagyunk még így - 5-10-15 év múlva is NoHABozni. De árral szemben nagyon nehéz.
Egészen őszintén: azt csinálhatnak velünk, amit akarnak, és ez valahol szomorú, hogy senki illetékes nem mer/akar kiállni ma, Európában egy társadalmi munkát végző kiemelten közhasznú alapítvány mellett a XXI. század elején.

Nem igazán tudok újat mondani. Mérhetetlenül csalódottak és elkeseredettek vagyunk. Most már nem ötletekre van szükségünk, mert négyen naponta 4-6 órát dolgozunk december közepe óta (addig csak napi 2-3 volt) az ötleteken és azok megvalósításán, de nem bírjuk, elég volt. Most már segítség kell nekünk. Olyan segítség, amit sokaktól kapunk (név szerint is fel fogunk sorolni itt mindenkit), és ami nélkül a mostani - láthatatlanul halvány - reményünk sem lehetne meg. Fel nem adjuk, de az árverés utáni dolgokra való koncentrálás olyan, mint az orosz rulett: van 6 golyó a tárban, lövünk a halántékunk felé és vagy volt éppen golyó a rekeszben, vagy nem. Nem vagyunk képesek lelkileg így azért dolgozni ma, az árverés előtt 5 nappal, hogy az árverés után tovább tudjunk lépni, ha esetleg mégsem megy el a gép. Persze ha marad, akkor megint nyomulunk, de ez a lekezelés fájó. Azért vagyunk másod-harmadrangú vevok a Magyar Államvasutak Rt.-nek, mert magyarok vagyunk? Miért feljebbvaló a Tågåkeriet I Bergslagen AB Kristinehamn-ból és a Naumann Ferenc, valamint csapata? Miért vesszenek az országból az M61-esek csak azért, mert valaki kijelenti (meglepodnétek a néven!), hogy márpedig a Nosztalgián kívül másnak nem lesz NoHABja?

Az alapítvány felnőtt, bár vannak hiányosságok, de a megvalósíthatósági tanulmányunk és a mögöttünk álló támogatók bárkit biztosíthatnak a felől, hogy szándékaink komolyak és megalapozottak.

Ha túl bizalmas dolgot kérdeztem, utasítsátok vissza a válaszadást.

Nincs takargatnivalónk. Segítségre viszont szükségünk van. Talán meglepő, de a cégen belül is meglehetosen sok szimpatizánsunk van. Eddig nem találtunk olyat, akinek a segítségével át lehetett volna törni a falat. Sok kicsi sokra megy. Vagy nem. előbb-utóbb eldől. Az is, hogy vennünk kell a kalapot, vagy teljesíthetjük küldetésünket.

[A hivatkozott kép már nem található meg a tar.hu-n]

Előzmény: Charleston (26019)
CsirkeP Creative Commons License 2001.03.01 0 0 26042
"ha a Porpác-Hegyeshalom vonalat húzzák be akkor a Szombathely-Zalaszentiván között még mindig híányzik a villamosítás"

Szvsz ha ez következik be, akkor inkább Körmend felé lenne érdemes továbbmenni, s a Körmend - Zalalövő vonalat fővonallá fejleszteni.

Előzmény: Szütyi (26003)
Törölt nick Creative Commons License 2001.03.01 0 0 26041
"Nem tudja valaki, hogy hol jár a mi gödöllői HÉV szerelvényenkhez hasonló Németországban, vagy járt?? Kösz a válasz előre is!"
Az S-Bahn vonalakon járnak hasonlók, én Münchenben láttam 1991-ben. Háromrészes, csatolható egységek. Különbségként emelném ki, hogy a megengedett sebessége nem 70 km/h, hanem 120, a tápfeszültsége az ottani nagyvasúttal egyezően 15 kV, 16 2/3 Hz, az ajtókat az utasok egyedileg nyithatják.

Macibb

Előzmény: Andó Gergely (26034)
emká48 Creative Commons License 2001.03.01 0 0 26040
BVh éccaka át Kelenföldre, E492 reggel utána, olaszok müszereket felpakolják, aztán talán próbamenet.
Kéretik senkit sem tolongani a vonatnál utazás céljából, mert esetleg befagyasztjuk az infoadást!!! (Így is túl nagy a hivatalos létszám is)
Lesz még mindenkinek 3 hónapja menetrendszerinti vonatokkal is. Viszont lehet Nyíltvonalon jókat fotózni.
Előzmény: marslakó (26038)
marslakó Creative Commons License 2001.03.01 0 0 26039
Vasarnap egyebkent a Keleti es Kofelso kozott az "eszaki" vaganyon babraltak a drottal, ezert egy ideig vaganyzar volt. Mivel IC 504-nek szabad utat kellett adni, ezert 3315 alul jott el Rakosrol.
Előzmény: Andó Gergely (26034)
marslakó Creative Commons License 2001.03.01 0 0 26038
Koszi, javitottam. Hiaba, szamolni tudni kell :-)))
Akkor holnap lesz benne "h", vagy szinessel mennek?
Előzmény: emká48 (26035)
marslakó Creative Commons License 2001.03.01 0 0 26037
Takilaci!

Az addig OK, hogy itt csak ez a ket valamire valo telepules van, de tul kellene mar lepnunk ezen a dolgon. Akkor mondhatnank, hogy szeggyek fel a Torokszentm.-Kisujsz. vonalat, mert ott is csupa ilyenek vannak, mint Turgony, Pusztaszakallas meg Barta, de ezt megsem mondja senki.

Valamire valo orszagban egy olyan vasuti kapcsolat, mint a Cegled-Kecskemet-Kiskunfelegyhaza-Csongrad-Szentes-Oroshaza-Bekeszcsaba, InterCity vonalkent uzemelne. Nehogy man a T. gadorosi fopolgarmester mondja meg, hogy kell-e az orszagnak ilyen kapcsolat, vagy sem! Arrol meg nem a legjobb eljutast kereso utasok tehetnek, hogy ezt a vonalat meg nem epitettek ki IC szinture.

Az egyetlen logikus ellenerv amit ez ellen el tudok fogadni, hogy ki kell epiteni egy ugyanilyen kapcsolatot csak meg pluszban Hm.vasarhely erintesevel. Na, mikor kezdik?

Előzmény: takilaci (26022)
emká48 Creative Commons License 2001.03.01 0 0 26036
A teljesítményre vonatkozólag többféle adat is megjelent, ezért pontos érték nem ismert. Kb. 3000-3200 kW lehet. De ezt is biztos pontosan kimérik majd az FKI-sok.
Hogy a franciáknak miért nem kellett? Én nem tudom. Lehet, hogy a próbák alatt majd megtudjuk...
Előzmény: NZA (26015)
emká48 Creative Commons License 2001.03.01 0 0 26035
Nem 15+6, hanem 19+6 mozdony van.
Előzmény: marslakó (26013)
Andó Gergely Creative Commons License 2001.03.01 0 0 26034
Február 26-án reggel 7.15-re értem ki Rákos állomásra, amikor arra lettem figyelmes, hogy egy személyvonat jár be Pest felé az 5. vágányra. Nem sokkal később pedig a 2.-ra jött vonat. Az eset azért volt furcsa, mert mindkettő inga volt (elvben a fabonyi is jöhetett volna), és mert a 7.11-es vonatot a buszból lattam elmenni, tehát nem értettem miért jön kettő. Az 5.-en megállt vonat elsőre üresnek tűnt - már azt hittem szerelvény - mikor 4-5 személy lekászálódott róla. A 4.-en közben indult az Urpin, így nem tudtam átmenni. Szerencsére a nő nem menesztette el, mert meglátott, és tudta, hogy nem lenne jó vége (bejelenteném őket veszélyeztetés miatt, nem lehet vonatot fogadni az 5-re úgy, hogy az oda/onnan menő utasokra rámenesztem a gyorst). Kiderült, hogy a vonat Józsefvárosba megy (a kettőre a mezőtúri jött). A vonaton Jocófalván leszálláskor mindössze 20 utast sikerült (velem együtt) megszámlálnom. Meglepő volt az utasszám csökkenés, mert ugyan a szolgáltatás szar, de egyik napról a másikra ez mégis nagy változás. Végül kiderült, hogy Tápiószecsőn felsővezeték szakdás volt, amiatt késett a vonat (még szerencse, hogy a mendei feszmentestés miatt volt HÚZÓgép a közelben!)

A másik eset a Keletiben történt. Tegnap az információban kértem egy vágányzári menetrendet a 120A vonalra. a nő ugyan adott egyet, de megkérdezte, hogy tudok-e fénymásolni. Nem értettem mire gondol, végül valami olyasmit mondott, hogy nem tudnak mindenkinek adni, így másoljam le én és terjesszem az ismerősök között (nem mintha lenne olyan ismerősöm, aki a 120A-ról járna be!). Az egyik tankör társam szintén kért ilyen menetrendet, neki is mondták a fénymásolást, de állítólag úgy, hogy Ő vigyen fénymásolatot a Keletibe, hogy mas is kaphasson!!
Akárhogy is van, ez a fénymásolós szöveg nagyon iritál, egy max. 5 forintos másolás miatt ekkora szarrágást!!!! (Ha minden havihjegyes utas kapna, akkor is köjöttek volna 60.000 forintból (és nekik nyomdájuk is van, nem????)
Minden estre én nem másolok az tuti!!

Rákson az új főnök látványos átalakításokba kezdett. A pénztárba vezető gödröt feltöltötték, és betonaljakból ösvényt kezdtek épłteni, továbbá kivágták a buszmegállóból a vágányokhoz vezető legrövidebb út útjából a kertést is, és nem volt korábban menesztés sem amióta ittvan! Bravó főnök úr, csak így tovább!!!!

Nem tudja valaki, hogy hol jár a mi gödöllői HÉV szerelvényenkhez hasonló Németországban, vagy járt?? Kösz a válasz előre is!

Szütyi Creative Commons License 2001.03.01 0 0 26033
"A körmendi irány szerintem sem lenne ingyen, csak olcsóbb lenne."

Az olcsósággal nem biztos, hogy egyet tudok érten persze ezt csak úgy megérzésre tudom mondani mert nem ismerem az árakat csak viszonyítani tudok.

"Ez el bírná látni a 10-est is plusz energiával?"
Én úgy emlékszem, hogy a tervezés során ezt is figyelembe vették de javítsanak ki a T. topictagok ha nem így van.

"Ezt én sem hiszem. Vagy pénzt kérne érte vagy magát a vonalat venné át a GySEV."

Akko' meg minek az egész hercehurca, vegye át a Gysev és csinálja meg magának a saját pénzéből, de akkor már építse vissza a Cell-Fertőszentmiklósi vonalt is:-)) ez csak bili kategória

Előzmény: Vaskalap kartárs (26032)
Vaskalap kartárs Creative Commons License 2001.03.01 0 0 26032
A körmendi irány szerintem sem lenne ingyen, csak olcsóbb lenne.
A 15-ös úgy jön képbe, mint Sopron-Sm-Körmend-Szentgotthárd-Graz elkerülő szakasz az ausztriai alagúttal szemben. És ha ezt már szeretnénk megvalósítani, akkor ezt kihasználva csak a Körmend-Zalalövő vonallal kéne foglalkozni.

"...Cellben is épp most építettek új alállomást..."

Ez el bírná látni a 10-est is plusz energiával?

"...és nem hiszem, hogy a Gyesev ingyen és bérmentve megtáplálja a MÁV szakaszát is."

Ezt én sem hiszem. Vagy pénzt kérne érte vagy magát a vonalat venné át a GySEV.

Előzmény: Szütyi (26028)
Vaskalap kartárs Creative Commons License 2001.03.01 0 0 26030
Ha a 147-esre a helyiek nem tartanak igény, akkor nem lehet rájuk erőszakolni.
Arra azonban gusztustalan hivatkozni, hogy 380 millió a veszteség, mert a cég veszteségét nem a mellékvonalak okozzák, magyarul; majdnem tökmindegy, hogy a 147-es megmarad vagy sem. Jobban szeretném (de ez már régi lemez), ha magánkézbe adnák. Ám ekkor már nem lehetne az orosházi felüljárót megspórolni -ami most nyilvánvalóan kitűzött cél- és nem lennének "Holt lekei" a MÁV-nak amelyekre fel lehet venni a zaftos támogatásokat, hogy aztán azokat csicsás kocsikra, hegyeshalmi biztosítóberendezésre meg kétáramnemű gépekre lehessen költeni.
Tehát két eset lehetséges:
1. Marad a vonal, a maga 380 milliós veszteségével, de bezsebelhető a termelői árkiegészítés.
2. Megszűnik a vonal és nincs veszteség, de kevesebb a máshol elkölthető termelői árkiegészítés is.
Jó kis kelepce.

"...vagy akár kerékpárút települhetne a nyomvonalára. Hasonló modell egyébként Dombóváron és környékén sikerrel megvalósult, legalábbis a minisztérium jelenlévő képviselője, Horváth Lajos, a vasúti főosztály munkatársa tájékoztatása szerint."

Mi lehet az a hasonló modell? Mert nincs tudomásom arról, hogy a 49-esen már kerékpárút épült volna. Más kérdés, hogy Horváth Lajos ezt szívesen látná. És mit jelenthet, hogy SIKERREL megvalósult? Kinek sikeres? Miért sikeres?

Előzmény: sosiforda (25973)
Szütyi Creative Commons License 2001.03.01 0 0 26029
"Gyesev"
Fontos az idézojel!Így szerettem volna csak nem így sikerült:-)))
Előzmény: Szütyi (26028)
Szütyi Creative Commons License 2001.03.01 0 0 26028
1. ha a Szombathely -Körmend Zalalövo utvonalat nézzük akkor azt amint írtad át kell építeni legalábbis javítani kell rajta a híddal együtt, ez ugye költség egyszer.A vonal villamosítása költség mégegyszer.És a szakasz szerintem Sm és Körmend között is hagy kívánni valókat maga után:-))Erre szerintem nincs pénz.Mielott felháborodnál rögtön le is írom, hogy azért nincs mert másra kértünk és kaptunk is pénzt(ISPA, Boba-Zeg)Abból, és arra kellene épitkeznünk amink van és valószínuen lesz is.
A bizberben igazad van ez ellen nincs is érvem hacsak az nem, hogy Gyorszentiván felol elkezdték már a korszerusítést de egy v. két állomásköznél nem jutottak tovább.
A Csornai alállomáshoz csak annyit, hogy Cellben is épp most építettek új alállomást, és nem hiszem, hogy a Gyesev ingyen és bérmentve megtáplálja a MÁV szakaszát is.Az, hogy a 15-ös átvétele hogyan kerül a képbe azt nem igazán értem
Előzmény: Vaskalap kartárs (26026)
Vaskalap kartárs Creative Commons License 2001.03.01 0 0 26026
"...mindenképpen a Gyor -Cell lenne a jobb megoldás. A következo tervek között szerepel a Boba-Egerszeg-Hodos vonal villamosítása. Ebben az esetben tényleg teljesül a villamos vontatás követelménye a útvonal egész hosszán, míg ha a Porpác-Hegyeshalom vonalat húzzák be akkor a Szombathely-Zalaszentiván között még mindig híányzik a villamosítás."

Ki az az állat, aki Szombathelyről Zalaszentivánon keresztül akar Hodosra menni? Ha már észak-dél akkor Szombathely-Körmend-Zalalövő. A problémás szakasz Körmend-Zalalövő, a Rába-híd miatt, de ezzel két legyet lehetne ütni egy csapásra: Rajka(Hegyeshalom)-Hodos és Sopron-Szombathely-Körmend-Szentgotthárd. Már eredetileg is ezt kellett volna hangsúlyozni, nem Egerszeget, ami miatt deltákat kell építeni (Zeg, Boba), több mint 100 km vasutat átépíteni (nem is akárhogy!) és villamosítani.

"A tehreszállítás mellett
jóval kisebb mértékben esik latba szerintem a személyszállítás de ebben az esetben is a 10-es lenne a kívánatos szerintem mivel a 16-oson az IC-ket kivéve csak Bz-k járnak és a tyúkbél után is csak azok maradnak..."

A vasút jövője még kétséges idehaza. Nem tudjuk mi lesz a domináns (személy/áru). Annyi viszont biztos, hogy a 16-os végig önműködő térközös 100-as pálya, míg a 10-es jórészt SH és inkább 80-as, mint 100-as. Ráadásul a GySEV Csornán új alállomást épített, ami besegíthet a 16-os villamosítása esetén annak energiaellátásához és a 15-öst is szándékában áll átvenni. Ebből talán látható, hogy a 16-os villamosítása kevesebbe kerülne és talán ésszerűbb is. Remélem e mellett döntenek.


Előzmény: Szütyi (26003)
illesf Creative Commons License 2001.03.01 0 0 26025
Takilaci: mélyvezetésű vonalként megy át az SNCB vonal Brüsszel alatt? Vagy vannak kéregvezetésű részei is?
Előzmény: takilaci (26020)
Charleston Creative Commons License 2001.03.01 0 0 26024
Értem. Ezek szerint bíztok benne, hogy az árverés csak egy epizód?
Előzmény: marslakó (26021)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!