Milyen átlagos lassulással számolhatunk a fékezésnél? Szerintem a két irány szétválasztása megoldható úgy, hogy a peronon irányonként egy-egy "megálló-táblát" állítunk fel a megállás helye jelzővel egy vonalban, feltüntetve a mh nevét és az irányt (nagyjából mint egy buszmegállónál). Aki az adott irányba utazik, szíveskedik a megfelelő táblánál csoportosulni. Ha már "elszóltam magam", bevallom, hogy az ötleteket a közúti közlekedésből igyekszem átmenteni. Egyébként szerintem nem lehetetlen eltérő szabályokat alkalmazni a mellékvonalakon, hiszen a közúton is más szabályok vonatkoznak pl. az autópályára és mások a lakó-pihenő övezetre.
Energia és féktuskó ügyben teljesen igazad van. A feltételes megállással az a baj, hogy a vasút gondolkodásmódjától idegen, pontosabban az a baj, hogy az utasításban mindent a MÁV teljes hálózatára igyekeznek leszabályozni (ez egyrészt jó, mert nem nő indokolatlanul az utasítás terjedelme, másrészt rossz, mert ugyan azon szabályokat kell alkalmazni Budapesten és Rögtöngöröngyösön). Hogy az MD és a Bz milyen távolságról tud megállni adott sebességről az persze meghatározható, ami a problémát okozza az az hogy mi legyen az egyezményes jel amivel a felszállási szándékot jelezzük, ki, mikor és hogyan tanítja ezt meg az utazni szándékozónak. Előfordulhat hogy valaki már a szembe jővő vonatra vár, mi meg megállunk hiszen ott volt a megállóban, vagy nem állunk meg mert már megfigyeltük hogy ez a "kis szőke" mindig Barcs felé utazik. Mi van ha ma Pécsre akar utazni?
Mi van ha a távolbalátás korlátozott? A közúton ilyenkor lassabban haladsz, a vonat sebessége viszont nem változik.
Összegezve: ahol rendszeresen van utas ott álljon meg a vonat, ahol pedig évek óta nem szállt fel senki (jó pár ilyen van) azt szüntessük meg.
Szerintem (bevallottan szakmán kívüliként) ha nincs fel-leszálló, akkor energiafogyasztás és fékbetét szempontjából kedvezőbb a következő megállóig 60 km/h helyett 50 km/h-val haladni, mint megállni és újra gyorsítani.
Mekkora egyébként az a sebesség, amelynél a használatos motorvonatokkal (Bz, MD) megtehető, hogy a "közel" (50 m, 100 m) megjelenő utas intésére megállunk? (más szavakkal: látás alapján vezetünk mint a közúton elvileg mindig)
A feltételes megállást közelíthetem úgy is, hogy csak a motorkocsikon van leszállásjelző és az egyrészes vonatok feltételesen állnak meg, a többrészesek mindig.
Más: ha a gőzmozdonyt rejtvényben adod fel, esetleg a típust felismertem volna, a hollétét bajosan ...
"Hány pólusú a Bz vezérlőkábele? Vannak rajta tartalék erek? Néhány nyomógomb elhelyezését az utastérben nem tartom megoldhatatlannak"
A Bz csatláskábele 24+2 pólusú, tartalék ér nincs benne. Ennek ellenére a a jelzés valóban megoldható kocsinként 2-4 nyomógomb és pár méter vezeték felhasználásával. csak nem sok értelme van. A menetrendbe a megállást minden képpen be kell kalkulálni, mert különben késést okoz a megállás. Ha be van tervezve és nem állunk meg akkor pedig a vonalon kell lelazsálni az időt, vagy a következő megálláskor tovább kell állni. Ráadásul ha többször egymás után nem kell megállni, több perc minusz is összejöhet, így előfordulhat hogy A.G. a megállóhoz közelítő buszból konstatálja hogy korábbi menesztés esete forog fenn, azonnal megirja panaszos levelét (jogosan) az összes Gyula vezér ellen. Kell ez nekünk? Nem. Tehát megállunk mindig, akkor is ha az egyenleg egy le egy fel ( a jegyvizsgáló).
Három főre szoktam pótjegyet venni. Két évfolyamtársam Dombóváron szokott felszállni, de nekik is Pécsett veszek jegyet. A két diákjegy mellé mindig gépi pótjegyet kapok, de nekem az összvonalas bérlet mellé - nem tudom, hogy mi az oka - kézzel kitöltött IC-pótjegyet szoktak adni. Ettől függetlenül valamennyiünk helyét többször adták el a pénteki 808-ra.
Lehetne éppen rejtvény is, de inkább megmondom. Egy szebb időket megélt "Nyalóka" azza 275-ös maradványai láthatóak a képen Bodvica és Simongát között. Az egyszerőség kedvéért a nagyatádi szoborpark bejáratával szemben.
Valaki itt a múltkoriban linkelt RailSim pályákra. Namost letöltöttem a program demo verzióját, de nem tudok rájönni, hogy hogy lehet abba betölteni a pályákat+máshonnan leszedett mozdonyokat. Persze valószínűleg ezért demo (v 2.7). Tehát: megoldható valahogy a probléma?
Kösz.
Na, hallod! Azé' látszik, hogy a rendező nem nagyon ért a vasúthoz. Meg a piros-fehér-kék mozdony elejéről hova tűnt a vér (ugyanis kb. 30 perccel a legutóbbi jelenése előtt gázolta el az egyik vonatkisérőt - persze csak a filmben, de éppen ezért!)?
Igen erre én is gondoltam(remélem nem így lessz),de amikor jeleztem a szándékot kerek-perec el letem utasítva miszerint rám ott szükség van,stb.Viszont amikor ez kb.két hete szóba jött én,meg az egyik haverom voltunk a potencionális jelöltek.Én midenesetre meg említettem hogy érdekel viszont ettől függetlenül rendes tanfolyamra is szeretnék menni.Azt lett mondva hogy az majd egy másik döntés lessz.Ettől függetlenül lehet hogy neked lessz igazad és már csak azért se fognak elengedni.Majd kiderül.
Egy rövidke tanfolyás erejéig ami a világ másik végén(Szombathely)megtartva távozom köreitekből.Egyébként iparvasúti mozdonyvezető képzés lessz 2hónap elmélet 1hónap gyakorlat.
Azért hetente majd benézek.Addig is ne írjatok túl sokat:-))))
"Tavaly november 5-án a Blue Tiger (DB 250.001) ütközött Gerstungenben, aminek
következtében kigyulladt és súlyosan megrongálódott. Nem tudja valaki, hogy mi lesz a
sosrsa? "
Azért ezt ne hívjuk DB-gépnek, mert nem a DB-é.
Hol olvastad, hogy kigyulladt? Kisiklott, ez tény, de tudtommal nem gyulladt ki. A siklás utáni fotókon sem látszik semmi égésnyom. Egyelöre nincs döntés a további sorsáról.