"Muszály addig keresni, amíg az elfogadásból szeretet, a szeretetből türelem, a türelemből békesség lesz. Ebben szerintem sem földrajzi hely, sem az idő nem szab korlátokat, legfeljebb mi saját magunknak. Ezt tartom legfontosabb feladatomnak."
Üdvözlök mindenkit, akinek az írásait eddig olvastam ebben a fórumban, és azokat is akiket nem. Mostanában találtam Rátok, még új vagyok ezen a helyen. Szeretnék egy gondolatot megosztani Veletek.
Az. hogy ki milyen mankót választ magának, vagy netán szeretne "tartozni" valamilyen közösséghez, attól függ, hogy az önmegismerésnek milyen fokán áll éppen. Muszály addig keresni, amíg az elfogadásból szeretet, a szeretetből türelem, a türelemből békesség lesz. Ebben szerintem sem földrajzi hely, sem az idő nem szab korlátokat, legfeljebb mi saját magunknak. Ezt tartom legfontosabb feladatomnak.
A megérkezettség tudata, érzete is lehet máyá, egy ábránd.
Az is lehet egy óriási rögeszme, hogy én már "kész vagyok", nincs mit keresnem,
hisz nincs mit megtalálnom...
A szabadság "tudata" is lehet börtön. A szabadság rabja is lehetek.
De rab vagyok. Szeretnék szabad lenni. Ki lehet szabad bennünk? AZ biztos nem amelyik részünk szabad "szeretne" lenni,...vagy amelyik úgy érzi nincs is szabadság, és nincs is rá szüksége...
Ami az emberből szabad lehet, az már szabad, hisz maga A Szabadság. Ami bennünk világosabb, tisztább lehet, az már maga A tisztaság, maga A Világosság.
Kérdés az, hogy lesz-e róla tudomásom... megismerhetem-e? Engedem-e hatni magamban, átadom-e magam neki, alábbhanyatlok-e? "Néki növekednie kell, nékem pedig alábbszállanom." Vagy csak megelégszem azzal a tudattal, hogy "megérkeztem"... és nincs tennivalóm.
A Tao nem semmit se cselekedni, hanem nem-cselekvés (vu-vei). A "Semmit tudni"
az igazi tudás, nem semmit se tudni... vagy azt hinni, hogy már "mindent" tudok.
"Ha bölcs hall az út-ról, megragadja és megõrzi; ha tudós hall az út-ról, megtartja, majd elveszíti; ha okos hall az út-ról, nem gyõz nevetni; és nem errõl az út-ról esik szó, ha tán megérti.
A régi vers ezért mondja: "A fényes út sötétnek látszik, az út-on járó eltûnni látszik, az egyenes út tévútnak látszik, a magas erény szakadéknak látszik, a nagy tisztaság szégyennek látszik, a hatalmas erény kevésnek látszik, a növekvõ erény lopásnak látszik, a szín-igazság hiánynak látszik. A végtelen négyszögnek egy szöglete sincsen, a végtelen edény készen soha sincsen, a végtelen zengésnek hangja nincsen, a végtelen képnek formája nincsen."
Az út rejtett és neve nincsen. Egyedül az út vezet és célba fut." Tao Te King (41.vers)
Sok szellemi hagyomány szerint a lélek azért záratott a testbe, hogy evilági "munkássága" során megkülönböztetőképességre tegyen szert. Hogy megismerje a "jót", "rosszat", elválassza a könnyűt a nehéztől, és ne elmerüljön a tapasztalatokban, mert akkor az nem "tapasztalat" lesz, nem belátást fog eredményezni, hanem csak mélyebb alászállást.
"Válaszd el a Tüzet a Földtől, a könnyüt a nehéztől, tudással, szenvedéllyel." mondja Hermész
Triszmegisztosz a Smaragd Táblában.
Igazából nem is "mi" szerezzük ezeket a komolyabb tapasztalatokat, hanem a lélek: sokszor gőzünk nincs róla, nem tudatos a számunkra, de belül érezzük valamiről, hogy ez "használt", vagy nem, hogy kaptunk valami teljesen megmagyarázhatatlan kincset, ami csendesen parázslik bennünk, noha szavakba
nem tudjuk foglalni, s esetleg nem is akarjuk "megérteni"... A lelkünk "érti", ez a fontos. Csak ne csapjuk rögtön agyon az aggyal! :) Ne akarjuk bedobozolni, viszonyítani, definiálni, elhelyezni a töri könyvben, stb. Felesleges. Az más szféra. Üdv!
Tapasztalatszerzes, igen. De mi van, ha beleragadunk a sok "tapasztalatba": esetleg függöseg lesz. Annyian irnak az elengedesröl: csak eppen sajatmagukon nem probaljak ki a receptet. Pedig az lenne a fontos: hogy mas legyek mint ami voltam.....---
