Ezért mondom, hogy ott rontották el, hogy arra nem figyeltek, hogy nem elég átírni a kommancsokat lakotákra, arra is kell figyelni, hogy ennek köszönhetően a helyszín is jóval északabbra tolódik. Ahová már nem juthattak el a spanyolok. (Pontosabban Tíz Medve mexikóiakról és texasiakról beszél.) Tehát, a sisakot valami mással kellett volna helyettesíteni, pl. egy francia kalappal. Vagy kihagyni azt a részt, hiszen végül is komoly szerepe nem volt.
Mostanában magam is csaknem azt tapasztaltam, hogy hűtlen vagyok a komancsokhoz:). De most Ralph Linton (1893-1953) "Státus és szerep" elméletében találtam néhány érdekes példát, amik adalékul szolgálhatnak számunkra a komancs közösségekről kialakított elképzeléseinkhez. Linton nem véletlenül választotta a komancsokat. Önmagáról így vall: "Legnagyobb teljesítményemnek azt tartom, hogy a komancs törzs fogadott tagja lettem, hogy a Maraquesas-szigetek őslakói mesterfaragónak fogadtak el és saját tárgyaik alkotására szóló
megbízatásoknak tehettem eleget, hogy tagja lehetek a Native Church of North America-nak (pejotista egyzáz) a kvapák rítusa szerint, hogy rendes ombiasy nkazo-nak (orvosságos ember) tekintenek Madagaszkáron, és hogy még egy közép-nyugati város Rotary Klubjába is meghívtak tagnak."
A szemelvény 1936-ban kiadott The Study of Man című munkájából való.
A képek G. Catlin festményei az 1835-48 közti időszakból, a komancs élet jeleneteiről.
" Bizonyos társadalmakban a felnőtt státusból az idősebb státusba való váltást nagyon megnehezíti az egyén számára az, hogy mindegyikhez más-más személyiségtípust írnak elő a státusminták. Így volt ez a komancsok között, és úgy tűnik, szinte az összes síksági törzsnél is. A felnőtt férfi harcos volt, életerős, önálló és törtető. Társadalmi kapcsolatainak többsége a versengés jegyében létezett. Megszerezte, amit tudott, és megtartotta, amije volt, és nem vette figyelembe a nálánál gyengébbek semmiféle elvont
jogát. A nézeteltérések békés eldöntésére vagy a sértések figyelmen kívül hagyására mutatott hajlandóság a gyengeség jelének minősült, ami presztízsveszteséggel járt. Az idős férfitól ugyanakkor azt várták el, hogy bölcs és kedves legyen, kész arra, hogy eltekintsen a sértésektől, és ha szükséges, tűrje a rossz bánásmódot. Az ő feladata az volt, hogy a törzs jólétén munkálkodjon józan tanácsokat adva, a harcosok közti civódásokat lecsendesítve, sőt megakadályozva, hogy törzse új ellenségeket szerezzen. A fiatal férfiak háborúra és dicsőségre, az idősek nyugalomra és békére törekedtek. Rengeteg bizonyíték van arra, hogy a komancsoknál az egyén számára nehéz volt az átmenet. A harcosok nem készültek fel az öregkorra, és jobb sorsnak tartották, hogy harcban essenek el. Amikor múló fizikai erejük belekényszerítette őket új szerepükbe, sokuk kelletlenül törődött bele, és azok, akik nagy mágikus erővel rendelkeztek, igyekeztek továbbra is kierőszakolni a fiatalabb státushoz tartozó jogokat. Az ilyen rossz öregemberek veszélyt jelentettek a pályájukat kezdő fiatalok számára, mert féltékenyek voltak rájuk, amiért fiatalok, erősek, és imádják őket a nők. Ezeknek a fiatal férfiaknak még gyenge volt a varázsereje, az öregek pedig meg tudták és meg is ölték őket mágiájuk segítségével. Nem jelentőség nélkül való, hogy bár jó orvosságos emberek bármilyen korúak lehetnek a komancs folklórban, a gonoszak mindig öregek."
"A nők esetében, úgy tűnik, nincs olyan társadalom, amelyik szertartásos elismerésben részesítené a menopauzát, bár akad néhány társadalom, ahol ez megváltoztatja az egyén státusát. Így menopauzájukat követően a komancs nők
megszabadulnak a természetfelettivel kapcsolatos cselekvésképtelenségüktől. Megérinthetnek szent tárgyakat, erőt szerezhetnek álmaikon keresztül és sámánokká is válhatnak, megtehetnek egy sor olyan dolgot, ami az anyaságra képes korú nők számára tilalmas."
P. Bohannan-M. Glazer Mérföldkövek a kulturális antropológiában, Budapest, 1997. 274.o.
A képeken látható jelenetek:
1. Bölényvadészat lándzsával és íjjal
2. Komancs falu, az asszonyok takarókat készítenek és húst szárítanak
3. A komancs csapat főnöke napkeltekor felfedezte az ellenséget és sürgeti az embereit
4. A lovaglóművészet ünnepe
5. A komancs harcos teljes sebességgel megdöfi osage ellenfelét
igazából a Képestörténelem nem tudom mennyire megbízható forrás.Bár a Betlehemi Csillag nyomában olvastam,hogy csomó viking vagy indián leletet mesterségesen abban a korban készítettek és ástak el,hogy megvicceljék az archeológusokat.A radioaktív izotópok és a csillagászati és Napfizikai bizonyítékok azért segítenének.
A Majákat az Észak-Amerikai indián népekhez soroljátok?Mert végülis a Panama-csatornátol északra feküdtek a városállamaik.
Nagyon érdekesek a naptáraik,és fejlett csillagászatuk.És kúlturájuk titokzatos eltűnése.
Ez is igaz, a könyv szerint. A filmben valahogy lakota nyelven beszéltek a színész-indiánok. Wásicsú-mindig így szólították a katonát (zsírszedő) azaz fehér ember.
Ja, most látom, hogy nemcsak én kérdeztem rá erre! :-)
Én a sagákból arra emlékszem, hogy a vikingek egyáltalán nem kedvelték az őslakókat. És nem gondolom, hogy fordított felállásban olyan nagy imádat lett volna.
Az a sisak szerintem még az eredeti regényből maradt ott, mert abban a főhős egy kommancs törzsbe "nősül be". Hozzájuk eljuthattak a spanyolok, de a sziúkkal aligha találkozhattak. Már csak azért sem, mert a lakoták csak a 18. század utolsó negyedében nyomultak be a Black Hills vidékére.
Arra nem figyeltem, hogy az tehervonat volt. Csak időben közel egybeestek, azért gondoltam.
Az az érdekes, hogy az "Acélkaraván" c. westernfilmben van egy hajszálra olyan akció, mint amilyet Molnár leírt.
Ott is egy a vonattal versenyt lovagló fiatal indiánt lőnek le az egyik kocsiból, ott is a víztárolót döntik rá a mozdonyra, ott is van két ember (persze a női és a férfi főszereplő), akik elrejtőznek és a távíródrótok összeérintésével teremtenek kapcsolatot a külvilággal.
"A Mi micsodában az Indiánok című könyben van egy kép az eredeti kőtomahawkról. Igazából pont olyan alakja van,mint a későbbi európaiak által az indiánoknak készített vastomahawk,csak a kőből volt."
Hát én ilyet nem ismerek. Vannak az ú.n. pipa-tomahawk-ok, azok még emlékeztetnek a viking bárdokra, csak rövidebb a száruk és könnyebb, egykezes fegyverek és, ahogy írtad is, azoknak a feje fémből készült.
Vannak a "gunstock" csatabárdok, azoknak elég jellegzetes alakjuk van, nem hasonlítenek a viking bárdokra és szintén fémből készültek. A "ball" csatabárdok, amelyeknek a feje gömb alakú, nem emlékeztetnek a viking bárdokra.
És vannak azok a hosszúkás, lekerekített kőfejű bárdok, amelyeket nagyjából középen átkötve erősítettek a nyelére. De az sem olyan, mint a viking bárdok.
"A másik meglepő dolog az irokéz és montanyez indiánok pánkos hajviselete,ami szerintem a viking sisakon levő ívnek a képét eleveníti fel."
Azért az irokézek elég messze éltek a tengerparti viking telepektől. A pawnee-k is ilyen hajat hordtak, ők aztán biztos, hogy az életben nem hallottak a vikingekről.
Mondjuk, az írások inkább arról szólnak, hogy a vikingek és az őslakók öldösték egymást, nem éltek békében egymás mellett. És a nagyobb létszámú őslakók győztek, L.au Medowsnál is talán ez lett a település végének oka. Nem nagyon képzelem el, hogy egy viking az indián őslakókat térítgette volna a saját kultúrájára és századokig hatott volna ezekre, mint Szent Patrik a régi írekre...
És az indiánok tiszteleték a vikingeket(valószínűleg a vikingek is tisztelték az indiánokat). ..................... Forrás van erre a fene nagy tiszteletre?
Ja, a bronzkori balták, illetve a kínai balták is csak is kizárólag viking fegyverektől származhatnak. :D Tudom, hogy neked ez a vesszőparipád, de létezik még olyan fogalom is, mint a funkcionalitás. A kések alapformája a világon szinte egyforma. A történelemben a dolgok többségükben jóval prózaibb és egyszerűbb dolgon működnek, mint a különböző szakrális elméletek vagy túl bonyolított eredetmítoszok.
Azért gonodlom,hogy csak a vikingek juthattak délre is,mert a tomohawk lakja csatabárdra emlékeztett.És az eiurópában csak a vikingek,vagy a későbbi normann leszármazottaik(Hódító Vilmosék) használtak,mert amúgy Európa más helyein elavult fegyvernek számított.
Az első népek amikor ázsiából amerikába érkezetek,akkor csak lándzsájuk és íjuk volt.
Azt nem lehet tudni,hogy délebbre a vikingek jutottak-e el,de az biztos,hogy európaiak(vagy észak-afrikaiak).Csak a vikingek annyi földért harcoltak,amennyire tényleg szükségük volt,és nem gyarmatosítók voltak,mint a Kolumbuszt követő telepesek.És az indiánok tiszteleték a vikingeket(valószínűleg a vikingek is tisztelték az indiánokat).
Említik benne a "slingshot" variációt is, aminél a kő nincs rögzítve a nyélhez, hanem csapódni tud az ütéskor. Abból láttam már hajlított nyéllel is. Létezik még a "ball club", az általában teljes egészében keményfából van, görbe nyél, a végén egy golyóbissal. Faragott kőtomahawk is létezik sziú kivitelben, Bill Holm fényképén látható egy, bár ez már a negyvenes években készült eladásra, puha kőből, nem tudom, mennyire régi vagy új forma ez náluk.
Azt tudom, hogy a mai Kanada területén megtelepedtek a vikingek, de azt, hogy egyúttal a délebbi istenné is váltak volna, azt nem. Van, aki szerint már a punok vagy egyéb ókori hajósnépekből eljutottak oda, Közép-Amerikába néha a hajók.
Igen,de a Mississippitől nyugatabbra a prérin élő dakota(spanyolosan sziú)indiánok nem lehetett köze a vikingekhez.
Csak a keleti parton élő montanyez,irokéz,mohikán,pohatán,szeminole,és a délebben élő majáknak,Zempoalai-,Taxcalai-indiánoknak és a toltékoknak lehetett köze(akiktől a legendákat átvették az aztékok az 1200-as években,ugyanis a fehér Quetzalcoatl jóságos isten a viking hajósok emléke lehetett).
Tegnap volt a Viasat 3-on a Farkasokkal táncoló akárhanyadik vetítése, ott a támadók kezében eléggé másfajta kőbuzogány volt. Egy jókora ökölnyi kerekded kavics enyhén hajlított nyélbe fogatva. De már vaskésük is volt, meg a sziúk egy régi spanyol vassisakot őrizgettek. Azaz, kb. 150 éve még a kőkorszak határán mozogtak a nyugati indiánok is. ( az inuitok meg még jobban).
A frankoknak,az allemandoknak és a mandzsuknak is pánkos hajviseletük volt?
Nagyon érdekes szerintem még az Észak-Amerikai indián kúlturák változatossága.Például a szeminolok a Florida-félszigeten dzsungel lakó természeti népek voltak,mint a Guanahani szigetén élő indiánok,akikkel még Kolumbuszék találkoztak.Aztán a városépítő necsez,pohatán kultúrák,ahol már a városállamok is megjelennek.Aztán a lakótelepen és anyagvárban élő puebló indián kultúrák...És nyugatabbra meg már egységesen nomád életmódra tértek át.Mintha a kúlturák az Atlanti-óceán(illetve nyugaton a Csendes-óceán) és a Sziklás hegység vonalát követve rétegesen alakultak volna ki.Eltérve más kontinensek kultúráitól,ahol a hegységek mégjobban széttagolták a kultúrákat,és a fejlettség változásában nem volt ilyen típusú fokozatosság kelettől nyugat felé tartva.Például Európában a Kárpát-medence mintegy menedéket nyujtott az először érkező nomád népeknek és pusztulást azoknaka,akik a Kárpátokba szorultak a népvándorlás hullámainak lecsapódásakor.
Nekem úgy rémlik, hogy Plum Creek-nél egy kézihajtányos karbantartó menet lett kisiklatva, majd abba belerohant egy tehervonat is.
Ez azonban még mindig elég messze van egy 100 utast szállító gyorsvonattól.
Molnár László Miklós helyenként elég pontatlan a részletekben, de azt nehezen tudom elképzelni, hogy egy soha meg nem történt eseményt írjon be a könyvébe...
Szerintem jóval prózaibbokai vannak a hajviseletnek. Egyszerűen minimalizálták a skalp méretét, hogy ezzel is csökkentsék az ellenség dicsőségét; illetve könnyebb a fejsebek kezelése. (Hasonló prózai okok vezérelték a frankok, alemandok és mandzsuk hajviseletét.)
A Mi micsodában az Indiánok című könyben van egy kép az eredeti kőtomahawkról. Igazából pont olyan alakja van,mint a későbbi európaiak által az indiánoknak készített vastomahawk,csak a kőből volt. Ezeken kívúl íjat használtak. Még a pohatan és mohikán háborúk idején használhatták az eredeti kőtomahawkokat az indiánok.
A másik meglepő dolog az irokéz és montanyez indiánok pánkos hajviselete,ami szerintem a viking sisakon levő ívnek a képét eleveníti fel. Meg amikor az elő európai telepesek a kelet-amerikai partokon eő indiánok területeinél kikötöttök,akkor a telepesek felé mutatott vendégszeretetük és a visszatérő fehér hajósokról való mondájuk,mind a vikingekre vonatkozhatnak. Meg már ebben a században viking hajókat lemásoták és azzal a hajóval megtudták tenni az Amerika felé vezető utat.
Mostanában magam is csaknem azt tapasztaltam, hogy hűtlen vagyok a komancsokhoz:). De most Ralph Linton (1893-1953) "Státus és szerep" elméletében találtam néhány érdekes példát, amik adalékul szolgálhatnak számunkra a komancs közösségekről kialakított elképzeléseinkhez. Linton nem véletlenül választotta a komancsokat. Önmagáról így vall: "Legnagyobb teljesítményemnek azt tartom, hogy a komancs törzs fogadott tagja lettem, hogy a Maraquesas-szigetek őslakói mesterfaragónak fogadtak el és saját tárgyaik alkotására szóló 
megbízatásoknak tehettem eleget, hogy tagja lehetek a Native Church of North America-nak (pejotista egyzáz) a kvapák rítusa szerint, hogy rendes ombiasy nkazo-nak (orvosságos ember) tekintenek Madagaszkáron, és hogy még egy közép-nyugati város Rotary Klubjába is meghívtak tagnak."
" Bizonyos társadalmakban a felnőtt státusból az idősebb státusba való váltást nagyon megnehezíti az egyén számára az, hogy mindegyikhez más-más személyiségtípust írnak elő a státusminták. Így volt ez a komancsok között, és úgy tűnik, szinte az összes síksági törzsnél is. A felnőtt férfi harcos volt, életerős, önálló és törtető. Társadalmi kapcsolatainak többsége a versengés jegyében létezett. Megszerezte, amit tudott, és megtartotta, amije volt, és nem vette figyelembe a nálánál gyengébbek semmiféle elvont 
jogát. A nézeteltérések békés eldöntésére vagy a sértések figyelmen kívül hagyására mutatott hajlandóság a gyengeség jelének minősült, ami presztízsveszteséggel járt. Az idős férfitól ugyanakkor azt várták el, hogy bölcs és kedves legyen, kész arra, hogy eltekintsen a sértésektől, és ha szükséges, tűrje a rossz bánásmódot. Az ő feladata az volt, hogy a törzs jólétén munkálkodjon józan tanácsokat adva, a harcosok közti civódásokat lecsendesítve, sőt megakadályozva, hogy törzse új ellenségeket szerezzen. A fiatal férfiak háborúra és dicsőségre, az idősek nyugalomra és békére törekedtek. Rengeteg bizonyíték van arra, hogy a komancsoknál az egyén számára nehéz volt az átmenet.
A harcosok nem készültek fel az öregkorra, és jobb sorsnak tartották, hogy harcban essenek el. Amikor múló fizikai erejük belekényszerítette őket új szerepükbe, sokuk kelletlenül törődött bele, és azok, akik nagy mágikus erővel rendelkeztek, igyekeztek továbbra is kierőszakolni a fiatalabb státushoz tartozó jogokat. Az ilyen rossz öregemberek veszélyt jelentettek a pályájukat kezdő fiatalok számára, mert féltékenyek voltak rájuk, amiért fiatalok, erősek, és imádják őket a nők. Ezeknek a fiatal férfiaknak 
még gyenge volt a varázsereje, az öregek pedig meg tudták és meg is ölték őket mágiájuk segítségével. Nem jelentőség nélkül való, hogy bár jó orvosságos emberek bármilyen korúak lehetnek a komancs folklórban, a gonoszak mindig öregek."
megszabadulnak a természetfelettivel kapcsolatos cselekvésképtelenségüktől. Megérinthetnek szent tárgyakat, erőt szerezhetnek álmaikon keresztül és sámánokká is válhatnak, megtehetnek egy sor olyan dolgot, ami az anyaságra képes korú nők számára tilalmas." 
Néha akkor teljesedik be a titkos remény, amikor már nem is számít rá az ember :)
