Köszi mindkettőtöknek (zsorsz is) a választ. A sárga valahogy nem vonz (én majd szörpöt is szeretnék csinálni a somból, ahhoz jobb a piros szín), ez a Joliko meg hát... Értem, hogy édes, na de kényes is. :) Kertészetek oldalain találtam nagyon sok fajtát, de eszerint nem nagyon van még tényleges tapasztalat velük kapcsolatban. Majd még őszig töprengek.
A som fajták ízében van nagy eltérés? Olvasom, hogy némelyik magasabb cukortartalmú, na de ez érződik is rajtuk?
Ha minél nagyobb szemű, és édesebbet szeretnék beszerezni, melyik fajta lenne jó? Olvasgatom a kertészetek leírását, de ugye ott egyiknél sincs kiírva,hogy "ez aztán savanyú marad". Mindegyik szép, bőtermő és finom. :)
Köszönöm! Levágom az ágakat és eltüzelem! Figyelni fogom és ha lesz még akkor azonnal intézkedem. Ha jobban fertőzött és nem tudom megfelelően csonkítani akkor szegénykémet ki kell vágni, kiásni :(
Az Alföld északi része kicsit más erdő összetételű. Vegyesebb faállomány van arra. Itt már tölgyfát ritkán lát az ember, tölgyerdő meg mint a mesében - hol volt, de inkább nincs. Ami kis tölgyerdőket 50-60 éve ültettek, mind tönkrement már. :(
Itt például a zselnice is ritka. A kökényt és myrabolánt az előbb kifelejtettem, az van bőven meg ezüstfa és az ártéren hamvas szeder és ligeti szőlő. Kivadult ördögcérna, borostyán is akad - mint bogyós növény. De például itt és kicsit tágabb környezetemben (50-60 km sugarú körben) a fagyöngy is ismeretlen növénynek számít. (Tudom, azt is télen kell keresni! - mielőtt valaki felhomályosítana.) :-)
Igazi vadalmát még én sem láttam, pedig Vas és Győr-Sopron megyék kivételével nagyon sok erdőben jártam, sokat barangoltam, sőt még erdélyi erdőkben is. Gyakorlatilag 25 évig ez (is) volt a dolgom...
Nem jól írtam bár tény erdős. Jászság egyik legerdősebb részén. Azért vannak még erdős részek észak alföldön mert elég nagy egység de sok helyen kopárság meg telepített erdőrészek (akác, nyár) vannak felénk is :/
Én pont észak alföld egyik legerdősebb részén lakom Több tölgyes is van. Az újszászi parkerdő a legnagyobb. Nálunk van olyan terület ahol 20 méterenként van egy vackor :) De rengeteg a galagonya, bodza is. Még ami gyümölcs van az a zselnice meg az eperfa. Sajnos házi berkenye még nálunk sincs, bár "hegyi" fa ha jol tudom. Amit viszont sajnálok hogy vadalmát még nem találtam csak nemes alma magoncokat :( Gyümölcs még a hamvasszeder van még sok az ártéren. Na meg sok kökény meg potyószilva, de ez sok helyen így van.
Tudom milyen a som és mikor virágzik, valamikor kaposvári főiskolás koromban sokat láttam vadon. De itt Csongrád és a környező megyékben nincs. Az itteni erdészek is csak "könyvből" ismerik mint az áfonyát. Persze itt az "erdő" is vagy akác vagy nemes nyár. Az öreg szőlőkben, gyümölcsösökben és a tanyahelyeken sincs. Nem igazán szereti az erre lévő talajt, klímát így pl a madarak által elszórt mag szerintem ki sem kelne vagy az aszályban elpusztulna a kis növény. Talán ezért nem is ültették az ősök...
De nagy házi berkenyefával sem lehet találkozni, csak amit mostanában a kiskertekbe ültettek. Vannak viszont vadon szép nagy fa méretű galagonyák, bodzák, helyenként kecskerágós területek, néhol igazi vadkörték is.
Sóskaborbolyát is a Dunántúlról kellett hozatnom, mert erre az sem honos és a faiskolák sem tartanak. (Pedig gyerekkoromban a falusi park körül szép sövény volt belőle (gondolom azokat is hozatták). De hol van az már...)
Hogy őszinte legyek,az utóbbi években már nem kapnak vad ágat,csak míg kicsik voltak.Most már 2-3 m-esek,vagy egymást porozzák,vagy közel az erdő?...de mindig dugig vannak.
Köszi! Nem fajta, amikor vettem, gőzöm sem volt, hogy az is van somnál. Gondolom, valami magonc. De ahogy nézem az első termést, szerencsére nem valami apró bogyó, remélem, normál som-méretet legalább üti.
Hát, majd som-kereső szemmel is körülnézek nálunk, de még nem jött velem szembe egy sem. :) Pedig erdős rész is van. Ha nagyon nem találok, akkor veszek egy másik bokrot, aztán csak megoldják.
Az emberélet útjának felén túl annyi bölcsességgel rendelkezik már a magamfajta öreg gyümölcsész is, hogy nem keresi az alapvető etikai kérdésekre adandó állandó válaszokat. Bár könnyen lehet, hogy az efféle bölcselkedés valójában – gyávaság. Félelem attól, hogy a bizonyosság tönkreteheti az ember maradék illúzióit.
Van azonban úgy, hogy moralizálás nélkül kell szembesülni a valósággal. Az elmúlt időkben egyre többször merült fel bennem a kérdés: mit ér egy nép öröksége? A szomszédos népekre tekintve, vagy Európát és a nagyvilágot vizsgálva, azt tapasztaljuk, hogy végül is mindez valójában nem kérdés. Minden nép, de akár közösség elsősorban saját öröksége által azonosítja be magát és büszke rá, hogy tradíciót sajátjának tekintheti és védheti. Ha kell, minden áron – összes intézménye és szabad választói révén. . De vajon mit ér egy örökség – ha magyar? Erre már, fogalmazzunk diplomatikusan, bonyolult a válasz. Különösen, ha számba vesszük az elmúlt évtizedekben hagyományaink ellen elkövetett bűnöket is.
***
Nem ma, régen volt, amikor rácsodálkoztam Göcsej néprajzának egyedi világára és menteni kezdtem a még menthetőt. Megpróbáltam megőrizni, többek között, saját térségünk gyümölcsészeti hagyományait. Felkutattam a régi fajtákat, beoltottam és létrehoztam előbb Göcsej régi gyümölcsfajtáinak génbankját. Az idő múlásával bővült az Őrség, később Hetés anyagával – végül hosszú évtizedek alatt az egész Kárpát-medence régi fajtái gyűltek egybe. Hatalmas összefogással sok-sok jóakaratú ember segítségével sikerült létrehozni a Tündérkert-mozgalmat és a legnagyobb pusztítások közepette a régi magyar gyümölcsfajták valaha volt legnagyobb gyűjteményét. (A Gyűjtemény: több mint 3000 fajtát gyűjtöttem be és ültettem el a Pórszombat melletti Medes-hegyen – mára a fajták jelentős része termőre fordult.)
Viszont a felhőtlen „tündérmese” az idei télig tartott.
Előzménye az, hogy 2017 augusztusában környékünkön egy osztrák érdekeltségű vadásztársaság váltotta fel az eddigi hazai vadgazdálkodót. Mindaddig a vadgazdálkodó és a Gyűjtemény, vagyis köztünk semmilyen vadgazdálkodásból eredő probléma nem merült fel. Időben tájékoztattam az augusztus óta birtokban lévő társaságot a Gyűjtemény genetikai és kulturális értékeiről, sőt, be is jártuk a gyűjteményes kerteket. Az osztrák érdekeltség, azonban, rögtön az első évében abszolúte semmit nem tett a vadkár megelőzése érdekében. A vadgazdálkodás kimerült a vadászatban – így a 2017/18-as tél folyamán a Gyűjtemény 4 kertjét igen súlyos, vadkár érte! (Összesen 11 kertben őrizzük a fákat). A megelőzés érdekében természetesen minden területet bekerítettünk – sőt egyedileg is védtük a gyűjtemény egy részét; amennyire erőnkből telt.
A vadkár által elpusztított gyümölcsfák között volt néhány olyan fajta is, amelynek szó szerint utolsó egyedeit őriztük, ezek a fajták végleg elvesztek a magyar örökség számára! Így a Porhanyós rétesalma – például. Ez a növényországi ajándék összesen 2-3 hónapig érett nyaranta, és az időben visszanyúló gasztronómiai hagyomány szerint még az a személy is tudta fogyasztani, akinek foga sem volt. Vagy a Pünkösd királya, amelyet tavaszvégen vettek elő az eltárolt búzából, és amelyik az egyik legtartósabb magyar almafaja lehetett. Éréstől érésig tartották, tovább eltartható volt még a Húsvéti rozmaringnál is. Ezeknek a gyümölcsöknek már hírmondójuk sem maradt – a fajták végleg elvesztek a magyar pomológia számára.
A társaság a vadkár okozta pusztításra, midőn felvetettem nekik, hogy tudniillik a pusztítás anyaga szó szerint felbecsülhetetlen értékű anyag volt, úgy reagált, hogy ami fölbecsülhetetlen, azt nem is lehet felbecsülni. Tehát – annak értéke sincs. Értsd alatta: értéktelen.
Közben elmúlt a tél és közeleg a nyár. Közeleg a gyümölcsérés ideje. De most is a kellő és szükséges gazdálkodási morál helyett egyszerű garázdálkodási morálról beszélhetünk. És így nem kell prófétai jóstehetséggel sem rendelkezni, hogy belássuk: a Gyűjtemény hamarosan a megállíthatatlan pusztulás útjára fog lépni. De nemcsak ez a pótolhatatlan génbanki Gyűjtemény – hanem a helyi emberek és gazdák munkáját is ellehetetleníti a várhatóan igen jelentősnek ígérkező vadkár.
Nyugodtan föltehetjük hát a kérdést: mit ér az örökség – ha magyar?
Ha örökségünk valóban értéktelen és az ősökről ránk maradt tradíciót bárki, bátran és szabadon pusztíthatja, sőt kénye-kedve szerint garázdálkodhat vele – akkor megszámláltatott Szent István népének ideje a Kárpát-medencében.
De ellentétben, ha mindennek mégis van értéke, akkor nincs helye közöttünk azoknak, akik hagyományainkat nem tartják tiszteletben. Mert ha jön a nyár és megérkeznek a „vadak” – mindannyian kiszolgáltatottak leszünk.
Pórszombat, 2018. Szent György havában.
Kovács Gyula Magyar Örökség-díjas (2015) erdész, Kárpát-medence régi gyümölcsfajtáinak őrzője
2.
