Olyan szép ez a térkép, igazi relikvia! Nem tudom, hozzájárulnál-e ahhoz, hogy nagyobb felbontásban megmutassam illetve letölthetőve tegyem a kéktúrás honlapom "A kéktúra kezdetei" fejezetében. Természetesen kiírva, hogy kinek a hozzájárulásával vált elérhetővé/letölthetővé ez a kortörténeti emlék!
Mindezt megírtam volna e-mailben - nem akartam mindezzel a fórumot terhelni -, de sajna nincs fenn az elérési címed az adatlapodon! :-)
Akkor még egy nyomós ok hogy a már amúgy is a bakancslistán lévő Balatoni Kéktúrát megcsináljam.Ugyanis nagyon szeretek régi kék jelzések után kutatni öregebb fákon,akár már felhagyott kéktúra szakaszokon is.Valahogy olyan nosztalgiával szoktam nézegetni őket ha ritkán találok egyet-egyet,már megkopva,a kéreg által széthúzva,mindig az jut az eszembe hogy na ezt még akár Rockenbauer Pálék is láthatták '79-ben.
Nem is tudod milyen jó érzés ilyen pozitív visszajelzéseket olvasni erről a szalagos szokásomról (meg persze az útvonal hibák leírásáról). Nem nagy teher, nem fáradság, legfeljebb pici időveszteség, mégis sokat segít. Remélem sokaknak használok vele még (tartósnak bizonyulnak), de bárcsak többé ne lenne rájuk szükség!
Ne haragudj,ez csak kekeckedés,kis empátiával azért ezek simán megválaszolható kérdések,nem kell hozzájuk különösebb szakértelem.Aki túrázik,esetleg teljesítménytúrázik az tudja a válaszokat,ha akarja,a többi csak szőrszálhasogatás.Mi is elmegyünk 151-és 259 km közt túrázni a gyerekekkel.:-))
Sőt,már elmentünk egészen 313km-re Kecskemétről egészen Vágáshutáig,és kb ennyi volt Regéc is tőlünk!
Minden szállást úgy foglaltunk ahogyan Te ajánlottad a Zempléni-Hegységben,nem azért mondom,de nem kell szerintem belekötni egy ilyen jószándékú kérdőívbe.Bele lehet,csak felesleges.
- a válaszok elsősorban a szakdolgozatba kellenek, és esetleg nekem is hasznosak lehetnek
- az egyedi válaszok nem kerülnek be az MTSZ-be, csak esetleg azok, amiket érdekesnek tartok, de azok is összesítve (x% választotta ezt, y% választotta azt)
- az egyedi válaszadókat nem tudjuk beazonosítani, ezt a szoftver nem küldi
- be lehet írni negatívumokat is, miattam senki ne fogja vissza magát
- ami számomra érdekes lehet, és ezért is igyekeztem a fizetős kérdőív verzió mellett kardoskodni (mármint én fizettem, hogy ne csak az ingyenes, 10 kérdésest tegye közzé), hogy ebben a verzióban egy egyedi válaszsorokat is megkapjuk, ha minden igaz, így lehet a kérdések közti összefüggéseket is figyelni (pl. aki fiatalabb az többet költ, stb.).
Már a várt létszám fele kitöltötte, szombatig jó lenne minél több ember még. Köszönjük az eddigieknek!
Személy szerint örülök hogy ide is bekukkantottál,mindig elolvasom a részletes leírásaidat a pecsételőhelyek fórumán,és már többször emlegettünk is túrákon mikor megláttuk a szalagjaidat,többször is segítettek már!Legutóbb egy hete találkoztunk velük a Keszthelyi-hegységben.(amott tibi75 a fantáziadús nevem :-) )
Én nem voltam olyan "trükkös" mint Visztula,még az e-mail címem is megadtam a kérdőív végén.:-)
Kitöltve, elküldve. Remélem valóban segít az OKT javításában!
gyorkosattila
"Kedves Sporttársak, Túrázok! Kérlek Titeket, hogy az alábbi linken található kérdőív kitöltésével segítsétek diplomamunkámat, amelyet az Országos Kéktúráról írok.Ha tehetitek, kérem, hogy kéktúrázó ismerőseiteknek is továbbítsátok, akikhez talán itt nem jut el.Nagyon várom válaszaitokat. Kérdőív az Országos Kéktúráról: www.kerdoivem.hu/kerdoiv/378287061/"
",de nekem valahogyan volt egy olyan érzésem mintha a Természetbarát Szövetség "szondáztatna",mit is kéne,lehetne változtatni a Kéktúrán,egyébként ha így lenne akkor maximálisan egyetértenék a dologgal."
Az nem titok, hogy közreműködtem a kérdőív kialakításában, és az sem titok, hogy az eredményeket szeretném felhasználni majdan. De a szakdoga az első, mert közeleg a határidő, úgyhogy töltsétek minél többen... :-)
Mindszentpusztán még most is laknak ,legalább is tavaly,mikor a gyerekekkel arra jártunk voltak életjelek ,egy ház lakottnak tűnt.A kék jel nem is régóta érinti Gántot,régebben elment mellette,bár azt nem tudom hogy Kápolnapusztát érintette-e,vagy inkább a mai sárga sáv jelzés volt-e az útvonal?
Ha egyszer lenne egy ilyen kincsem,ki nem adnám a kezemből!:-) Amatőr kéktúrás relikviagyűjtő vagyok,de még kezdő szinten,mindenesetre régebbi pecsételőfüzeteim,térképeim már vannak,egy-két könyv,többek közt a Vaterán is elő-előfordul néha egy-két érdekesség,meg például az antikváriumokban is,csak hát nehéz kifogni.
Nagyon köszönöm a segítségeteket, illetve Hörpölinnek azt is, hogy máshova is eljuttatta a kérdőívet. Ha tehetitek, folytassátok ezt, hogy minél több helyre eljusson, és az eredmény maximálisan reprezentatív legyen.
Sajnos itt nem tehetem fel más fórumokra, mert letiltottak, hogy csak egy helyen legyen :).
Várom a további válaszokat és köszönöm még egyszer előre is meg utólag is!!!
Kérdőív kitöltve!:-) Jó és célratörő kérdések ezek,de nekem valahogyan volt egy olyan érzésem mintha a Természetbarát Szövetség "szondáztatna",mit is kéne,lehetne változtatni a Kéktúrán,egyébként ha így lenne akkor maximálisan egyetértenék a dologgal.Nagyon jól össze van állítva ez a kérdéssor.Sok sikert a diplomamunkához!
A nyáron ez a szakasz kimaradr, amikor a Vértes - Bakony - Balaton-felvidék részt teljesítettem. Az őszi szünetet és a jó időt kihasználva székesfehérvári bázissal két napos túrára szántam magam.Az első nap volt a hiányzó szakasz.
8:15-klor indult a busz Fehérvárról, ami fél óra elteltével ért Csókakőre. Gyors ásványvíz-vásárlás a kisboltban, majd a hosszú főutcán a volt bányáig mentem. Innen kitérő a várhoz - ami csak saját felelősségre látogatható. A párás idő ellenére szép kilátás volt: a Móri-árok még ködben úszott, de a Keleti-Bakony hegyei kiemelkedtek a párafelhőből.
A vár után a Vár-árokban már lombjukat levetett fák között folytattam utamat. Két kitérőt tettem ezen a szakaszon, az egyiket a völgy keleti oldalában vár fotózási céllal, a másikat a piros rom jelzésen egy kilátóhelyig. A Vértes fennsíkjára felérve kényelmes, jól jelzett úton, kellemes időben lehetett haladni. A Horog-völgy műútjáról letérve az emelkedő már "kellett", hogy el ne kényelmesdjek. Kis kitérőt tettem a Géza-pihenőhöz, ahol piehnőt tartottam. A pihenőnél levő -sajnos megrongált - obeliszken számtalan, különböző pöttyszámú katica sütkérezett. Pihenés, evés után iány az Antal-árok. Itt már kezdett feltámadni a szél is. Kitérőt tettem az egykori Kápolnapusztára, ahol egyetlen egy ház romja van már csak. A kék kör jelzések olyannak tűntek, mint amiket normál kék jelzésekből alakítottak át. Valamikor erre vezetett az útvonal? Megnéztem a település egykori temetőjét, ahol nagyon sok 1945 tavaszi katonasír van. (1945 III. 16. a Vörös Hadsereg dunántúli ellentámadása során itt ütközik meg a 2/I. huszár hadosztállyal.) nem sokkal 15 óra előtt értem be Gántra. A buszmegállóban diszkrét átöltözés, majd az Alba Volán IK 280-asával vissza Fehérvárra.
A túra célja a nyáron elfelejtett kőris-hegyi bélyegzés pótlása volt. Mivel nem akartam ugyanazon az úton felmenni a Kőris-hegyre, mint azt nyáron tettem, némi térképböngészés után döntöttem a vázolt útvonal mellett - nem bántam meg.
Reggel veszprémi átszállással, vonattal mentem Vinyére. a vonaton kb. 20-25 utas volt, ami hétköznap délelőtthöz képest nem rossz. Vinyén rajtam kívül még hárman szálltak le, egy tíz fős diákcsopoprt szállt fel.
A vinye pont hu büfében méregdrága a csoki és a ropi. A Cuha-szurdokban reggel lévén elég nyirkos volt a levegő, elkelt a melegítő felső. A patakon átkeléstől elszoktam - egy kicsit bizonytalan volt az első néhány átkelés. (Talán könnyebb megtartani egy órát a 10.D-ben?) Az idő egyre jobb lett, a lomb nélküli fák enegdték megmutatkozni a szurdokvölgy szépségét. A hatodik vagy hetedik átkelésnél cikerült belecuppanni a patakba először jobb, majd bal lábbal is... A szurdok felősrészén előzött meg az "ellenvonat", amelyről kb. 10 fő szállt le Porva.cseszneken, velük találkoztam a sárga elágazásánál. Az állomástól a zöld jelzésen mentem Porváig. Az első szakasz kicsit gazos volt, de később - néhány kidőlt fa kivételével - könnyen járható volt az út. A falu felett a jó időt kihasználmezőhazdasái gépek dolgozta, már messziről lehetett őket hallani. A művelt terület szélén, azt megkerülve ereszkedtem le a faluba. Itt rövid pienő, a boltban az elmaradhatatlan sport szelet pótlás. A boltos jó utat kívánt (ez is ritka). Kicsit beszélgettünk, majd délben elindultam a nagy célhoz. Először a zölt jelzésen, a vadászházig föld-makadám, onnan aszfalt kopogott a bakancs alatt. Itt már olyan meleg volt, hogy pólóban lehetett menni. A Kőris-hegy leküzdésére a zöld kereszt összekötőt választottam. Az ösvény első szakasza csalános-szedres volt, de a magasabban fekvő rész már tiszta, tipikus katedrális-szerű bükkösben vezetett. Talán azért is, mert nem nagy zsákkal voltam, de nem tűnt olyan húzósnak a kapaszkodó, mint nyáron a kéken... A Vajda Péter kilátónál 8-10 fő volt még rajtam kívül. Kisvártatva megérkezett egy szentendrei tanár házaspár is, két kisgyerekkel. A kilátóból nagyon szép volt a kilátás - párás idő ide vagy oda. Szépen látszott az az ibolyakék csík, amit pár éve a szudétákban, illetve a téli Mátrában is megtapasztaltam: a szennyezett levegőréteg, amivől a Kőrös-hegy már ki-kiemelkedett. Majd' egy órát pihentem a csúcson, de ez a jó társaságnak köszönhetően szinte fe sem tűnt. Innen a már bejárt kéken haladtam tovább Bakonybélre. Kicsit csaltam most is: a Parajos-tető oldalában egy szakaszon nem az ösvényen, hanem a makadámúton haladtam - a csalános ösvényből elég volt a nyáron. Az erdészek a Barátok útja mentén aktívkodhattak az augusztus óta eltelt időkben, mert most nem kellett annyi kidőlt fát mászni - viszont a makadámútról való letérést teljesen tönkretették a gépek, térd mélyságű keréknyom-csatornákon kellett átmászni. Nyáron a falun át, most a jelzést követve a kéken mentem a Vadszőlőhöz, de itt már csak ismétlő bélyegzésre került sor.
Négy óra múlt pár perccel, mire a faluközpontba, a teplomhoz értem. Busszal be Zircre, majd némi hezitálás (vonat vagy busz) után busszal mentem Székesfehérvárig (Dudar-Balinka útirányon).
Összegezve: két nap, kb. 40 km, ragyogó idő... Fényképek is készültek, ha érdekel valakit, szívesen teszek fel.
"Jelzett utunk jobbra fordul és Rezi vár irányában halad.Átkelünk a Nagyséd pallóján.Itt a volt vízimalom(Hullay malom)forrásánál vehetünk fel vizet és pihenhetjük ki eddigi utunk fáradalmait.
A malomtól akácos,majd fenyves erdőn át a Köves-árok meredek útján felkapaszkodva érjük el a régi várutat,mely felvezet a Meleghegy (425m)fennsíkjára.A kék rom jelzés vezet ki a Meleghegy északi,éles gerincet alkotó letörésén (418m)omladozó Rezi vár romjához.
...A vártól kiinduló kék barlang jelzés nyomán ereszkedhetünk le a vár alatti sziklafalba mélyedő -valószínűleg hévizes eredetű- kisebb barlangokhoz.Ez az igen meredek út csak gyakorlott természetjáróknak ajánlható.
...A romoktól visszatérve a kék jelzés vonalán ,igen változatos erdei úton folytatjuk túránkat...
Egyébként annyira nem fontos ez a dolog,de minél jobban nézegetem ezt az egyébként eléggé elnagyolt térképet,annál jobban úgy tűnik hogy a kék sáv jelzés érintette régen Rezi vár közvetlen közelét,nem úgy mint ma.Nézzétek meg,a kék jel kb Zalaszántó falu felénél éri el a települést,és felmegy a kis zöld "púpra"is,míg ma az aszfalton kell menni pár kilométert Rezi felé,majd a kis zöld "púpot",a hegyet jobbról megkerülve érjük el Rezi falut (visszafelé,Keszthely felé).
Amúgy ebben az 1964-es kiadású könyvben találtam ezt a térképmellékletet.