Ezek a görög és albán városnevek is felettébb érdekesek. Láttuk, méghozzá eredeti forrásokból, hogy a hun-avarok egészen a Pelopónnészosz déli partjáig vezették szláv alattvalóikat, és ott le is telepítették őket. Találkoztunk már a híres vrapi kincslelettel is (2004-es könyvének 266. oldalán Bálint Csanád is ír róla)... Ennek tükrében meglehetősen furcsa, hogy a történeti térképeken az európai Hunogur Kaganátus területét szinte minden alkalommal a Kárpát-medence területére szűkítik le...
…a bajorok keverék nép, számottevő mennyiségű altáji etnikummal. A művészettörténész Oettinger ezt a történelmi faktort a késő középkori bajor művészetnek a környező német és osztrák vidékek stílusától teljesen elütő voltából és keleti jellegzetességeiből, intuitív érzékkel már régebben gyanította. Vizsgálataink – írja Mitscha-Märheim – ezt a gyanút történelmileg is igaznak találták. A bajorok valóban az Attila halála utáni Pannónia népötvözetéből kerültek nyugatra, s igen jelentős hun-török elemeket foglalnak magukba.
Minden jel arra vall – Jordanesnél is láttuk –, hogy már a 453-mal véget érő nagy hun vándorlással érkeztek szabírok (avarok), sőt hunogurok a Kárpát-medencébe, akik Atilla halála után részben visszahúzódtak a Fekete-tengerhez. Edekon és fia, a Bizáncban magister militum címet szerzett Hunwulf szkírjeiben így is talán szabírokat kell látnunk, akiknek uralmát Pannóniában és Illíriában az osztrák Herbert Mitscha-Märheim pl. bőségesen dokumentálja (Die Herkunft der Baiern; in: Mitteilungen der Anthropologischen Gesellschaft in Wien, LXXX, 1–2, Horn–Wien, 1950; Dunkler Jahrhunderte goldene Spuren – Die Völkerwanderungszeit in Österreich; Wollzeilen, Wien, 1963). Ezek a szkírek voltak az egyetlen – nem mellékesen Kelet-Róma által is elismert – hatalmi tényező errefelé. 488 után – amikor a keleti-gót Theodorik elvágta az itáliai király Odoaker és fivére, Hunwulf között az összeköttetést – szadag, szarmata, szvéb, illetve herul alattvalóik társaságában az Enns, Isar és a Lech folyók mellékére vándoroltak. Hangsúlyozom, nem bizonyított, hogy a „szkír” népnév azonos lenne a „szabír”-ral, de több oldalról valószínűsítik, hogy a Hunwulf által északnyugatra vezetett népesség alkotta a későbbi bajuwar-bajor etnikum magvát.
------------------------------------------------
Наследие авар
Авары активно контактировали с германскими племенами, этноним «баварцы» (de:bajuwaren (нем.)), по одной из версий, буквально означает «белые авары» или «благородные авары», хотя связь аваров с современными баварцами достаточно спорна и обычно отрицается. Средневековое название греческого города Пилос «Наварино» восходит к сочетанию «eis ton Avarinon» («туда, где авары», «к аварам»), современный албанский город Антивари был раньше известен как «Civitas Avarorum» (в переводе с латинского «община аваров», «государство аваров»). Австрийские историки расценивают княжество «Аварэнмарк», образованное после распада Аварского каганата в качестве фундамента австрийской государственности. Подавляющее большинство исследователей (Й. Маркварт, О. Прицак, В. Ф. Минорский, В. М. Бейлис, М. Г. Магомедов, Т. М. Айтберов причисляют к наследию авар и этнический термин «awar~auhar», исторически закрепившийся за дагестанскими аварцами, признавая при этом вполне допустимым наличие инфильтрации части аваров в горскую кавказоязычную среду. Афганский г. Кундуз в средневековье был известен как «Вар-Вализ» («Город аваров»). В китайских источниках ему соответствует город «Ахуан».
Во многих славянских языках этноним «авар» стал нарицательным именем сказочных персонажей — великанов («обор»). «Аваров» (Avarian race, Avarian Super Galactic Dreadnought, Avarian United Worlds и т. п.) и «Вархунов» (Warhoons) можно встретить в современных литературных произведениях и фильмах жанра «фэнтэзи», компьютерных играх.
Korábban idéztük Éry kutatási eredményeit, amelyek szerint a VI--X. századi európai hun-avarok (hungarusok) szinte teljes egészében az europid típusúak közé tartoztak, és csak elenyésző volt köztük a mongoloidok aránya
Lényegében hasonló megállapítások olvashatók az alábbi orosz nyelvű összefoglalóban, és még néhány érdekesség (vastaggal kiemelve)...
Антропологические данные
Аварская орда в Европе, предположительно, отождествляла себя с жужаньской государственностью, но реально состояла из неоднородных по своему этническому составу племён преимущественно европеоидного происхождения. Так, данные археологических раскопок показывают, что 80 % обнаруженных аварских черепов принадлежат к европеоидной расе, среди которых длинноголовые нордики (высокорослые блондины с выпирающими носами и подбородками, — атланто-балтийцы) и средиземноморцы составляют 38 %, широколицые протоевропеоиды сарматского типа (условные «кроманьонцы»)— 22,6 %, круглоголовые памиро-альпийцы (балкано-кавказцы, включая так называемый «кельтский тип», высокорослых динарцев, депигментированных кавкасионцев с отчасти сарматскими чертами и народ «ди» китайских хроник) вместе с арменоиднымми переднеазиатами (то есть физическими хурритами) — 17,1 %. Монголоидные же черепа могут быть соотнесены с северомонголоидным (халха-монголы, буряты и др.), северокитайским и палеосибирским (монголоиды с выступающими носами — азиатские гунны, енисейские народы и близкие к ним по основным соматическим чертам — североамериканские индейцы) типами, но вовсе не «туранцами» (монголоидно-европеоидными метисами, наподобие башкир, предков современных венгров и др.) как первоначально ошибочно полагали.
Судя по убранству могил и некоторым другим деталям, авары-монголоиды принадлежали в социальном плане к верхам общества Однако согласно одной из версий, озвученных Л. Н. Гумилёвым, монголоиды являлись выходцами из угорских племён — забендер, кочагир, тарниах, примкнувших к аварам, когда те находились в регионе между Волгой и Аралом. Венгерский археолог, историк Иштван Эрдейи, напротив, склонен видеть в лице монголоидов истинных аваров. По всей видимости, среди собственно аваров ещё до прихода в Европу были представлены европеоиды, в том числе высокорослые блондины — азиатские нордики, хотя их первоначальное процентное соотношение остаётся невыясненным. Последующее смешение с европеоидным населением, оказавшимися включённым в состав Аварского каганата существенно увеличило общую европеоидность аварской орды. Рождавшиеся дети этой центральноевропейской, скорее, — идеологической, чем этнической аварской общности, в состав которой вошли ассимиллированные пришельцами остатки германоязычных гепидов и ираноязычных сарматов, романизированое местное население, так называемые «чёрные булгары», отчасти, возможно, славяне — внешне напоминали, в подавляющем своём большинстве, современных балтов, а также поляков, белорусов, северные группы русских (то есть популяции, относящиеся к беломорско-балтийской расе).
Sőt, a szláv népesség embertanát áttekintve Éry Kinga tovább megy, s megállapítja:
„… figyelembe kell venni azon kutatási eredményeket is, amelyek szerint Csehszlovákia területén a korai szláv periódusban a különböző területről történt folyamatos bevándorlás miatt igen kevert volt a lakosság (STLOUKAL, 1980). Nyilvánvaló tehát, hogy emiatt egységes »morva–szláv« vagy »nyugati-szláv« embertani fogalomkörről sem lehet beszélni, amire az észak-pontusi, késő szkíta kori analógiáival maga Mikulčice szolgál példaként …”
A XIX. századi romantikus elképzeléseket tehát, amelyek keleti és nyugati részekre osztják a szláv nyelven beszélőket, s amelyek különféle közép-európai őshazákat agyalnak ki a számukra, nyugodtan a szemetes kosárba lehet dobni. A szlávok egyes csoportjait nyilvánvalóan a sztyeppéről kiinduló hullámok sodorták magukkal, méghozzá rendkívül tudatosan, egy világosan kigondolt telepítési politika keretében, és ezek a lovas népek telepítették le őket mindenkori katonai céljaiknak megfelelően nagy kiterjedésű birodalmaik végvidékeire, a gyepűk mellé.
Éry i. m. 51. o. (Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei XVI)
A 63. oldalon ugyanakkor leszögezi, hogy a zalavár-kápolnai Árpád-kori temetőben a keleti-szláv és nyugati-germán csontvázleletek mellett a tiszaderzsi hun-avar kori anyaghoz igen közel álló hagyaték került elő, amely viszont a középkori onogur leletanyagban meglehetősen egyedülálló, és a Kr. e. III--Kr. u. III. századi neapoliszi, valamint a Kr. u. II--IV. századi csernyahovi csontanyaghoz áll közel. A jelenség támogatni látszik Györffy kiszáradási teóriáját, mely szerint a Tisza mellől a nyugati végek felé vándorló lakossággal lehet számolni nem sokkal a IX. század végi honfoglalók megjelenése előtt.
"megálltak Kocel mosaburg/zalavári székhelyén is. Kocel tisztelettel fogadta a térítő papokat, 50 tanítványt adott melléjük és maga is megtanulta a szláv írást."
Éry Kinga vizsgálatai alapján az is kiderült, hogy a zalavárihoz igen közeli embertani megoszlású Nyitra-Lupka lelőhelyen a várakozásokkal ellentétben nem nyugati-, hanem keleti-szlávokat találunk... Nyilvánvalóan megint csak a hun-avarok telepítési politikájának az eredménye.
"... a nitra-lupkai népesség kialakulási helye ... valahol a kelet-európai erdős steppe és a szomszédos lomberdőövezetben lehetett. Ez azért látszik különösnek, mert előfordulási helyénél fogva a népesség inkább nyugati-szláv populációnak lenne vélhető ... Nitra-Lupka embertanilag inkább a keleti-, mint a nyugati-szláv sorozatokhoz kapcsolódik ..."
A térképen nagyon helyesen jelölik: ugorok = hunogurok.
Ugyanis nem tisztán avar etnikumról volt szó, hanem egy hun--avar keverék népről. Valószínű, hogy a vezető réteg hun volt. Ebben a vezető rétegben lehettek mongoloid elemek. A kunbábonyi koponya erre utalna, bár Éry Kinga vizsgálatai szerint a "ferde szemű" komponens a hun-avarokra (tehát a VI. század közepétől itt élő hun-avarokra, hungarusokra, várkonyokra stb.) egyáltalán nem volt jellemző.
A sztyeppei lovas népeknél volt divat az, hogy színekkel jelölték meg ugyanazon etnikumnak különböző csoportjait. Erre többféle magyarázat van, véleményem szerint a színek az egyes égtájakra utalnak.
"Apsich vezetésével megtelepült népcsoport esetleg az avarságnak egy származásában, kulturális kötődéseiben is jól körülírható, külön egységét alkotta. ad 2) A történetünkben felbukkanó "fogoly" du(d)lebekről mindösszesen a következő adatokat ismerjük. A Kijevi Évkönyvek (Povesf Vremennyh Let) szerint "a dulebek a Bug mentén éltek, ahol ma a volynjanok." Majd tovább ezt olvashatjuk: "Ebben az időben voltak az óborok (= avarok) is, akik Iraklij (= Herakleios) császár ellen hadakoztak s majdnem elfogták.126 Ezek az óborok hadakoztak a slovenekkel, és erőszakoskodtak a duleb asszonyokkal, mert utazásain minden obron 5-6 duleb asszonyt fogott a taligája elé és így büszkélkedve huzattá magát röhögvén a sloveneken. Az óborok ugyanis magas termetűek és igen erősek voltak, úgyhogy senki sem ellenkezhetett velük, ezért igen elgőgösödtek és az Isten elveszte őket és elhaltak mind Isten haragjától és ma is megvan az orosz közmondás: elvesztek, mint az óborok, akiknek sem nemzetségük, sem ivadékuk nincsen."127 Mielőtt ezt a forrást elemezni kezdenénk - amelyről azonban annyit már most érdemes tudni, hogy ez az egyetlen forráshely, ahol a du(d)lebek ősi szálláshelyéről említés történik -, ismerjük meg a többi adatot is, amelyek az immár Pannoniába került du(d)lebekről szólnak, és további fontos információkat tartalmaznak. Német Lajos 860. évi birtokadományozási és megerősítő oklevelében ad Tudleipin említ egy salzburgi birtokot.128 Egy Arnulf nevére hamisított oklevél (891) alapján pedig nagyjából lokalizálhatjuk is ezt a birtokot. Eszerint in partibus Sclauini-ensibus verő in comitatu Dudleipa vocato in loco Rugi-nesfeld, sicut Chocil duxquondam inibi ad opus suum habere visus est et veluti Reginger in eodem comitatu iuxta aquam, que dicitur Knesaha, in beneficium habe-bat.129 A birtok neve szerepel még a 869-871 táján, Német Lajos informálására összeállított Conversio Bagoariorum et Carantanorumban is, ahol a szerző a MosaburgjZalaváron lévő Keresztelő Szent János templomról szólva megjegyzi, hogy e városon kívül még több más hely mellett in Dudleipin is megtalálható ennek a védőszentnek a temploma.130 Dudleipin tehát a Mosaburg/Zalaváron székelő Kocel birtokkörzetébe tartozott, ahol a salzburgi egyházhoz tartozó templom állott. Miután a kutatók a Knesaha nevet általában a Gnas patakkal azonosítják (s semmi köze Kanizsa nevéhez!!),131 Dudleipinnek is ennek közelében, azaz valahol a Mura mentén kellett lennie, legvalószínűbben Radkersburg/Radgona körzetében.132 Ez a 9. századi írásos forrásokban többször is előforduló helynév tehát egyértelműen bizonyítja, hogy a Mura tájékán - s a régészeti adatok bizonyságaként e konkrét helynél és környékénél jóval nagyobb körzetben, a Zala és a Mura közti térségben - du(d)leb-szlávok éltek. A Dudleipa/Dudleipin/Tudleipin helynévben igen fontos nyelvtörténeti adat is megbújik: ennek
164
Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén
alapján rekonstruálható ugyanis e nép nevének eredeti hangalakja, mely dudleb volt. A keleti és délszláv nyelvekben a -dl- hangcsoport d-je még együttélésük idején asszimilálódott, s -/- lett (ld. a Kijevi Évkönyvek 'duleb' népnevét), míg a nyugati szlávoknál továbbra is megmaradt az eredeti -dl- hangcsoport.133 A Pannoniába került du(d)lebek tehát őshazájukban, a Bug folyónál még a nyugati szlávok ágához tartozhattak. Ezt látszik alátámasztani az is, hogy a nyugati szlávok nagy csoportjára jellemző Prága-Korcak kultúra keleti határa éppen a du(d)lebek feltételezett szállásterületének keleti határával esik egybe.134 Nyugati szláv kapcsolatukat jelzi, hogy Dél-Csehor-szág területén, a Vlatava völgyében a 10. századból szintén említenek egy Dudleby nevű várat,135 illetőleg, hogy a 11. században Karintiában, a Spittal mellett is volt egy Dulieb nevű hely.136 A név csehországi előfordulása miatt Melich János még úgy is gondolta, hogy a pannoniai du(d)lebek azok közül szakadtak ki - habár ugyanő arra is felhívta a figyelmet, hogy a Dudleipin név szlovén is lehet, mivel az ószlovénben szintén -dl- volt még a mai -/- helyén.137 Az eredet kérdését eldöntendő érdemes tehát visszakanyarodnunk kiinduló forrásunkhoz, a Kijevi Évkönyvekhez. A Kijevi Évkönyvek szerint a dud(d)lebek Volhy-niában, a Búgnál laktak, az avarok ott támadták meg őket és erőszakoskodtak asszonyaikkal. Bár Váczy Péter úgy véli, hogy a forrás itt az anták ellen elkövetett önkényeskedésekről szól, maga is felhívja a figyelmet arra, hogy az Évkönyvekben az avarok kegyetlenségeiről mégis a du(d)lebekkel kapcsolatban történik említés.138 A Kijevi Évkönyvek szerkesztője a 11. században már semmit sem tudott az antákról, helyükön a Dnyeper-Dnyeszter-közben a tiverceket és uliceket említette. A du(d)lebek avar "hagyományának" kialakulásáról és írásba foglalásának körülményeiről Váczy Péter a következő szellemes gondolatmenetet fejti ki. Mint ismeretes, Methód és Konstantin (Cyrill) 866-ban Rasztiszláv morva fejedelem udvarából tanítványaival együtt útnak indult, hogy átkelve a Dunán, Konstantinápolyban felszenteltesse őket. Eközben megálltak Kocel mosaburg/zalavári székhelyén is. Kocel tisztelettel fogadta a térítő papokat, 50 tanítványt adott melléjük és maga is megtanulta a szláv írást. A Kocel által adott tanítványok között minden bizonnyal ott voltak a - Dudleipin/Dudleipa helynév alapján feltételezhető - du(d)lebek képviselői is. Megteremtődött tehát annak a lehetősége, hogy a térítő testvérek és a Mosaburgban létrehozott iskola megismerje a Mura-Zala-völgyi du(d)lebek történetét és ekkor még élő avar hagyományát. Ezt a hagyományt - már mint Methód szellemi örökségének részét - vitték magukkal a tanítványok, amikor előbb Morvaországba (879), majd onnan 885-886 táján, Methód halála után, Bulgáriába menekültek. A bul-gár cár által kezdetben csak megtűrt Methód-tanítvá-
nyok 893-894 körül kapták meg az engedélyt arra, hogy a fővárosban, Preslavban is tevékenykedjenek. Ez egyszeriben lendületet adott a szláv nyelvű - immár cirill írású - irodalom művelésének. Ők fordították itt le Nikephoros patriarcha rövid bizánci krónikáját is ószlávra - amelyet azután a Kijevi Évkönyvek szerkesztője is felhasznált.139 Időközben a du(d)lebek avar hagyománya - talán a tanító célzat következtében is - részben elhomályosult, részben pedig mondái elemekkel dúsuk.. Ilyen mondái elemként került az elbeszélésbe az, hogy a du(d)leb asszonyok az avarok szekerét vonták, vagy hogy az avarok óriások voltak.140 A mondává színeződött du(d)leb hagyományt minden valószínűség szerint csak Preslavban öntötték végleges, írásos formába. Erre következtethetünk az idézett rész utolsó mondata alapján, miszerint "elvesztek, mint az avarok, akiknek sem nemzetségük, sem ivadékuk nincsen." A Kijevi Évkönyvek írója ugyanis tévesen állítja erről a mondatról, hogy orosz közmondás. Váczy Péter világosan bebizonyította, hogy itt olyan egyházi eredetű szólással van dolgunk, amelynek még közvetlen forrása is kimutatható. Ez pedig egy levél, amelyet Nikolaos Mystikos, konstantinápolyi pátriárka a 10. század elején írt Simeon, bulgár cárnak. Ebben a pátriárka arról igyekezett meggyőzni Simeont, hogy ne kísérelje meg Konstantinápoly ostromát, mert annak falai úgysem vehetők be, azt ugyanis az isteni gondviselés őrzi. Aki mégis megkísérli az ostromot, az halálnak halálával lakol. így jártak a perzsák, akiknek még a neve sem maradt fenn, s így az avarok is, akik "elvesztek, s népükből maradék sem létezik". Hasonlóan pusztultak el a szaracénok, közülük is csak néhányan kerültek vissza élve az otthonukba. A levél, amely nyilván a bolgár udvarban tevékenykedő egyháziak kezébe is elkerült, s tartalmát megismerhették, mély hatást gyakorolhatott rájuk. S amikor a du(d)lebek avar hagyományát írásba foglalták, önkéntelenül felidé-ződhetett a levél akkor még közszájon forgó azon mondata is, amely az avarok sorsára utalt, s ezt azután nem is késlekedtek az írásba belefoglalni.141 A du(d)lebek történetének mondává szépült-torzult avar epizódja tehát ilyen kalandos úton, a Pannoniába került du(d)lebek hagyományőrzése révén jutott vissza ősi hazájuk területére, Kijevbe, s öröklődött ránk az ott szerkesztett Évkönyvekben. A du(d)lebek avar hagyománya és Apsich 602. évi, anták elleni hadjárata közötti kapcsolat, s az így rekonstruált pannoniai du(d)leb történet valószínűségét még néhány régészeti érvvel is megtámogathatjuk. Az egyik az, hogy míg az anták anyagi műveltségével, az ún. Pen'kovka kultúra leletanyagával - egy sajátos, a korabeli nomád népek kulturális hagyományait a szlávval ötvöző emlékanyaggal - a Kárpátmedencében csak elszórtan, az avar temetők egy-egy sírjában találkozunk, s csak Erdélyben, mely a Kár-
Dr. Szőke Béla Miklós: A népvándorlás kor és a korai középkor története Nagykanizsán és környékén
I65
pátok hágóin át közvetlenül határos vele, található meg ez a leletanyag összefüggőbb tömbben,142 addig a már többször emlegetett Prága-Korcak kultúra, amelynek jellegzetes kerámiája a Középső-Dnyepervidéktől és Volhyniától, azaz a du(d)lebek hazájától az Elbáig és délen a Dunáig terjedő hatalmas területen fellelhető (bár azon belül a kultúra lelőhelyei -feltehetően a kisebb törzsi egységeknek megfelelően - zártabb tömböket alkotnak, így a Bug-Dnyeper vidéktől nyugat felé a Vág, majd a Morava völgyében, a Cseh-medencében és az Elba-Saale közén),143 a Zala-Mura-köz településeinek és sírjainak is meghatározó leletanyagát szolgáltatja. Fontos momentum, hogy itt viszonylag zárt tömbben találhatók meg ennek a műveltségnek a karakterisztikus elemei (hamvasztásos temetkezés, tipikus kerámia stb.)-144 Halvány nyomok utalnak arra is, hogy ezek a telepesek a Muraközben, Varazdin (Várasd) környékén -pl. az Ivanec melletti Vindija és Prelog (Perlak) lelőhelyeken - is létesítettek településeket.145 Másik régészeti érvként azt a jellegzetességet hangsúlyozhatnánk, hogy a Zala-Mura-közben lévő telepeket és temetőket az avarok a du(d)leb-szlávok-kal egyidőben és közösen létesítették, a telepeken mind a két etnikai elem sajátos kerámiája megtalálható, a temetők pedig birituálisak, s semmi nem utal arra, hogy akár egyik, akár másik etnikai..."
Дуле́бы (не дулёбы) — союз восточнославянских племён на территории Западной Волыни в VI—начале X вв. В VII веке подверглись аварскому нашествию (обры). В 907 участвовали в походе Олега на Царьград. Распались на племена волынян и бужан и в середине X века окончательно потеряли самостоятельность, войдя в состав Киевской Руси.
Valahol a Déli-Bug, ill. a Dnyeper környékén, mint ahogy arról föntebb már esett szó. Niképhorosz pátriárkára hivatkozva Szádeczky-Kardoss állítja, hogy a 630-as évek elejéig még Nagy-Bulgária uralkodója is a hun-avar kagán alattvalója volt, ami jól egybecseng Bóna régészeti megállapításával, miszerint a hungarusok uralma ekkoriban még a Dnyeszterig, ha nem a Dnyeperig terjedt kelet felé. Ezek a keletebbi várkony csoportok vetették uralmuk alá szegény dulebeket, de aztán őket sem kímélte a sors, állítólag (a PVL szerint) nem sok idő múltán kámforrá váltak.
A dunai-bolgároknál is csak a vezető réteg volt sztyeppei eredetű. A Kárpát-medencében ugyanakkor a köznép anyanyelve nagyjából megegyezett a VI. század utáni vezető rétegével; ha nem így lett volna, ma például szlávul beszélnénk.
A szláv anyától született, szláv anyanyelvű hun-avar politikai vezetők az idegen hódítók (a Karolingok) feltétlen kiszolgálóivá váltak... Vö. az 5000. hsz.-sal.
Az idézett honlap csak a kreuzensteini várról állítja, hogy a kezdetei a XII. századba nyúlnak vissza. Attól azt a bizonyos 1012-ben használt fatörzset őrizhették ott...
"A híradás feltehetően a morvaországi hun-avarok mozgolódásaihoz kapcsolható"
Püspöki Nagy Péter:
„Fredegar elmondja, hogy (a karintiai) szlávok Szamo fellépéséig (kb. 623–630-ig) az avarok adófizetői voltak. az adóbehajtást végző avaroktól több szláv asszony teherbe esett. Fiaik, miután megnőttek az avar ellenes felkelés vezéreivé lettek és Szamo köré csoportosultak.
A feljegyzésből két tény világlik ki: az itt ismertetett keveredés alkalmai, elenyészően kis számú, nem állandó jellegű kapcsolatok eredménye volt, tehát nem volt általános jelenség. Számuk csekély voltát Fredegar igazolja, állítva, hogy ezekből lettek az ellenállás vezérei. A keverék utódok nem az avarok közé való beolvadásért, hanem éppen ellenkezőleg az avarokkal való mindennemű kapcsolat megszüntetéséért küzdöttek! Fredegar tehát nem az avarok és szlávok együttélésének, hanem e két nép ellenségeskedésének és gyűlöletének igazolója.”
A kreuzensteini kastélyban Bécs mellett ma is őrzik a fát, melyre Kálmánt a hagyomány szerint fölakasztották. Ezt a fát különösen tisztelte VI. Károly és leánya, Mária Terézia. Kálmán teste a melki kolostorban nyugszik, abban a sírban, melyet II. Henrik gróf építtetett.
Tisztelete már 1014. október 13-án elkezdődött,"
Ilyen mélyre az időben még a sógorok sem merészkednek... Ők 12. századi kezdetekről tudnak...
Hun-avar típusú lovas ábrázolása a dagesztáni Kubacsiból egy ablak tümpanonjáról
Dulebek az európai Hunogur Kaganátus északkeleti vidékein
A széttelepítés iskolapéldája:
Дуле́бы (не дулёбы) — союз восточнославянских племён на территории Западной Волыни в VI—начале X вв. В VII веке подверглись аварскому нашествию (обры). В 907 участвовали в походе Олега на Царьград. Распались на племена волынян и бужан и в середине X века окончательно потеряли самостоятельность, войдя в состав Киевской Руси.
Omurtag kagán (815–831) ábrázolása Joannész Szkülitzész krónikájában
Püspöki Nagy Péter: 