Ezer év múlva ez a bolygó egy átforrósodott katlan lesz, ahol bajosan fog bárki is hozzászólásokat olvasgatni. A tehetősebbek átköltöznek egy másik bolygóra, a szegényebbek pedig kontinensről kontinensre fognak vándorolni élelem és ivóvíz után, közben legyilkolják egymást.
Sikeresen hazavágtuk ezt a bolygót. Az volna az igazi ezotéria: megmenteni, amit még lehet. Nem pedig a szépelgős-tetszetős színes-szagos-átlátszó mondatok.
Mivel már régen járt itt Semmiágánülszivem (Zoli), most egy tőle vett idézettel megidézem a szellemét:
"Szia Barátocska, én is ezzel foglalkozok. A kérdés tényleg az, hogy ez mennyire sikerül. Lehet ezekből az elvekből morális normákat faragni, meditációs gyakorlatokká tenni vagy a megvalósítás helyett mindenkinek körbemagyarázni, és ennek számos változatával és árnyalatával kap egy kis szellemi színt az élet, de a lényeg ettől nem változik.
Számomra a megvalósítás kezdőpontja ahhoz a motivációhoz, forráshoz lehatolni, ahonnan ennek az egész keresésnek az igénye származik. Jól mondod, hogy a szeretet feltétele az önismeret, mert előbb önmagunk lényegét kell felismerni, hogy azt másokban is felismerve az azonosságot belülről megtapasztaljuk. Az idézet azonban úgy kezdődik, hogy szeresd Istent mindenek felett. A második lépés, hogy másokat úgy szeress, mint önmagad. Ez azt jelentené, hogy Istent előbb kell megismernünk, mint önmagunkat?
E topik hozzászólásaiból is kiderült már, hogy e kettő szétválaszthatatlan, (ami egyébként nagyon jó dolog, mert az általánosan elfogadott, hagyományos vallásos vagy ezoterikus és szektás világképből ez teljesen hiányzik), de a megvalósítás útján messze túl kell lépni ennek az igazságnak a megállapításán, és nagy jelentősége van a sorrendnek. A sorrend ugyan linealitást fejez ki, ami a korlátozott létet elutasító ember számára elvileg helytelennek tűnik, pedig éppen az önismeret teszi szükségszerűvé, hogy a lineáris tudat tudomásul vegye korlátozottságát, felismerje, hogy létezik ennél több dimenzió, sőt a korlátlanság is, és elementáris igénnyé váljon az embernek e végtelenség megtapasztalása. A legendák által emlegetett klasszikus bukás ismétlése (például a Grál legenda Klinsorjának tragédiája), amikor a szellemi kereső túl korán állapítja meg a végső igazságokat, és a lineáris tudatával tagadja a linearitást, miközben pedig a végtelen (nevezzük munkaalapként Istennek) személyesen fáradozik értünk, és behatol a korlátozottság világába, megnyilvánul a lineáris tudattal küszködő ember számára, hogy ebből a testi romlásig merevedett tévedésből fokról fokra kivezesse. Ezért kell először ezt a segítséget felismerni és megismerni, mely végső soron Isten szeretete. És pont azért, mert Isten bennünk van, Őt megszeretni az önismeret legelső, legmélyebb tapasztalata. Paradoxon, hogy egyek vagyunk, mégis előbb volt nálunk, amely paradoxont a linearitásban megjelent végtelen teremti. A paradoxont azonban nem lehet axiómák megfogalmazásával áthidalni, hanem a létálapotnak kell arra a szinre emelkednie, ahol a dualitás nincs jelen. Miért születnek egyáltalán ilyen kérdések az emberben? Mi más oka lehet a keresésnek?
Ez a kiindulópont, ez a forrás, a korlátlannak a személyesben való megjelenése, a végtelen kör teremtő aktusa a középpontban, mely az ember szívével fizikailag is egybe esik, ez a rózsakeresztesek jelképes rózsája, az isteni szikra.
Innen indul az út, és így lesz az önismeret annak a tapasztalata, ahogy az Evangélium vagy a Grál legenda vagy bármely szellemi ihletettségű történet a saját lényünkben lejátszódó folyamatokról szól. E folyamaton belül pedig konkrétan értelmezhetőek, segítenek azok a felismerések, amelyekbe éppen (véletlenül) belebotlunk. A kérdés, hogy használjuk-e ezeket a lehetőségeket, vagy a felismert igazságot eltesszük befőttnek, hogy a papa-mama klubtól a fórumon át a nyugdíjasok heti teadélutánjáig egy langyos életen át minden adandó alkalommal elővegyük és mutogassuk másoknak. El is megyek magamba nézni."
"Számomra rózsakert minden olyan hely, ahol a rózsá(in)k virágozhatnak. Ahol táplálékhoz juthatnak. Az az atmoszféra, tiszta, gnosztikus erőtér, ahol az életet adó impulzusokat kapják."
Nagyon sokféle rózsakeresztes irányzat létezik.A hazánkban teret nyert Lektorium Rosikruciánum számomra nem eléggé logikus tanitás.Dehát izlés dolga.
A kereszt halottfa,büntetettség jelképe.Ha kizöldell és rózsa nyilik rajta akkor végetér a fenyités,lám a teremtésnek van pirospozsgás arca,korszaka és esélye is.
Nagyon tetszik ez a "rózsakert-kép", amit használtál. Számomra rózsakert minden olyan hely, ahol a rózsá(in)k virágozhatnak. Ahol táplálékhoz juthatnak. Az az atmoszféra, tiszta, gnosztikus erőtér, ahol az életet adó impulzusokat kapják.
A rózsa növekedésével csitul a bennünk lévő zaj: akkor érdemes figyelni a rózsa hangjára. Amikor a koszon átsüt a fény, és meglátjuk, amit addig soha: többek között saját koszosságunkat :) Üdv!
"Másfél hónappal ezelőtt, az Ünnepi Könyvhétre időzítve jelent meg Serdar Ozkan, a fiatal török író könyve „A megtalált rózsa” címmel, a Trivium Kiadó jóvoltából. A fülszövegben az áll, hogy „Szívet melengető, lírikus belső utazás, mely „Az alkimista” miszticizmusát ötvözi „A kis herceg” varázslatával”.
Ebből a könyvből idézek:
„Süketítő csend lett. Az ágyam fejénél lévő sárga rózsa törte meg a csendet. De olyan volt, mintha nem belőle jött volna a hang, hanem belőlem. A bensőmből! Egyre hangosabb és hangosabb lett ez a hang; végül annyira felerősödött, hogy semmi mást nem hallottam, láttam, vagy éreztem. Csupán a rózsám hangját. Meg az ízét is a szájpadlásomon. Megijedtem önmagamtól. Nem, ez nem lehet igaz. Hogyan félhetek saját magamtól? Én ott sem voltam. Csakis a rózsa. A rózsa hangja.”
„– Mit gondolsz, kik ismerik a legjobban az élet értékét? Diana megállt, de nem fordult vissza. – Azok, akik már érezték a halál ízét – mondta Zeynep Hanim. Diana visszament az asztalhoz. – Kérem, árulja el, mit akar tőlem! – Csak egyetlen dolgot: öld meg magadban azt, ami nem hiszi el, hogy képes vagy hallani a rózsákat. Ha így megízleled a halált, képes leszel arra, hogy halld őket. És csupán azért kérem ezt tőled, mert azt akartad, hogy tanítsalak.”