2010. október 16. Országos Kéktúra Bakonybél – Zirc
Ködös időre ébredtem Bakonybélen, a Vadszőlő szállóban, ezért kissé letörve pakolásztam össze és reggeliztem meg. Négy éve esőben indultam innen a fiammal, és úgy nézett ki, most sem lesz több szerencsém. Bár letöltve a telefonomra az idokep.hu-ról a felhőképet, láttam, hogy változóan felhős az ég az ország egész területén, esőt sehonnan sem jelentettek! Már negyed nyolc felé készen voltam, fél nyolckor útnak is indultam. Sietnem kellett, mert a pecsételőhelyek fóruma szerint fél egykor bezár ebédszünetre Borzaváron az Oázis, és csak kettő felé nyit ki újra, addig pedig nem akartam ott szobrozni! Ha pedig a zárás előtt tudok pecsételni, akkor már kettő fél Zircen leszek, gondoltam, megnézem még az arborétumot is!
Visszatértem a K- jelzésre, az Ady Endre utcán átvágtam a Pápai út felé, kereszteztem a falu főutcáját, aztán a Cseralja utcán indultam el a hegyek közé. Megkerültem egy lezárt sorompót és egy keskeny, aszfaltos erdőgazdasági aszfaltúton indultam tovább. Az út az Öreg-Séd patak mellett kanyargott, a víz vígan csobogott néhány lépésnyire tőlem. Itt vettem észre először, hogy a köd kezd felemelkedni, most már bíztam abban, hogy aznap is kisüt majd a Nap!
Az aszfaltcsíkról letérve földúton indultam tovább, innen kellett ösvényre térnem néhány lépéssel később. Itt nem árt figyelmesnek lenni, nehéz észrevenni a földútról ösvényre való letérés helyét! Én csak a GPS alapján találtam rá az ösvény kezdetére! A keskeny csapás átvágott egy régi irtásfolt helyén növekvő csalitoson, negyedórás kapaszkodás végén értem el az öreg erdőt. Munkagépek által rettenetesen tönkretett, kátyús, sáros földúton indultam tovább, nem is az úton haladva, hanem mellette, az erdő szélén próbáltam előrejutni. Az egész szakasz mélypontja egy tisztáson lévő erdei rakodó volt, itt bokáig, vagy az fölé érő cuppogós sár fogadott, mint egy disznó, úgy néztem ki, mire átvágtam rajta!
Szerencsére innen az út állapota megjavult (erre már nem dolgoztak munkagépek). Szellős, tiszta aljú bükkösben folytattam a kapaszkodást, a gyalogút következetesen levágta a Lipka út szerpentin kanyarjait. Nagyjából itt sütött ki a Nap, ettől aztán én is jobb kedvre derültem. Már a Lipka útra rátérve kereszteztem a Kőris-hegy csúcsára tartó aszfaltutat, aztán az Eleven förtés kis fennsíkja után az öreg erdő és egy fiatalos határán futó nyiladékon folytattam a kapaszkodást a tető felé. A jelzéseket követve kiértem az aszfaltútra, ennek az első hajtűkanyarját egy öléggé meredek ösvényen levágtam, de aztán a K- jelzések rátérve az útra azon érték el a radarállomás parkolóját. Még nem volt háromnegyed tíz sem, szóval még tartottam az időtervemet!
Erdei aszfaltúton
Az Öreg-Séd
Napfényes bükkösben
Pecsételtem, aztán tovább kapaszkodtam a tényleges hegytetőn álló Vajda Péter kilátóig. Ledobtam a málhát a pihenőpadoknál, és felkapaszkodtam a kilátó legfelső szintjéig. Hát, kilátás az szinte semmi sem volt! Bár sütött a Nap, az idő eléggé párás olt, még a hegy lábánál fekvő Szépalmapusztát sem lehetett látni! Egy-két percet még elnézelődtem, aztán visszatértem a pihenőpadokhoz és megtízóraiztam. Pontosan tízkor indultam tovább, az volt a tervem, hogy délre már Borzavárra érjek.
Könnyű volt az ereszkedés a Kőris-hegyről, az erdőben, aztán egy kiterjedt irtásfolton átvágva gyorsan elértem Kisszépalmapusztát. Pontosabban csak a helyét, mert az első bejárásomkor még álló épületeket mostanra lebontották. Viszont a ház melletti tisztás még most is rakodóként szolgált. Innen továbbindulva megváltozott a kéktúra útvonala. Az erdő egy részét bekerítették (erre vezetett régebben a K-), és a bekerített terület határán, a csúcsról jövő keskeny aszfaltúton kellett továbbindulni. A kerítés sarkán tértem le az útról, és továbbra a drótkerítés mellett haladva ösvényen indultam tovább.
Katonai lokátorállomás a Kőris-hegyern
A Vajda Péter kilátó a hegytetőn
Kilátás(?) a Kőris-hegyről
Hamarosan elértem a kéktúra régi útvonalát, aztán az erdő szélét. Itt egy tábla fogadott, amelyen az erdészet tájékoztatott az utóbbi évek jelentős bakonyi erdőpusztulásáról, és az elhárítására tett lépéseiről. Elolvastam a szöveget, aztán egy mező szélén átvágva rátértem a Szépalmára vezető murvás kocsiútra. Felkapaszkodva a házakhoz tartottam egy rövid pihenőt. Visszapillantva már jóval mögöttem volt a Kőris-hegy, szinte el sem akartam hinni, hogy alig egy óra alatt ekkora távolságot tettem meg. Még csak tizenegy felé járt az idő, de indultam tovább, tartanom kellett magam az időtervhez!
Szépalma itt már aszfaltos bekötőútjáról néhány perc után az erdőbe térítettek a jelzések, itt kissé problémás volt megtalálni a továbbvezető utat, de szerencsére a GPS most is segített. A kis erdei rakodóról egy keskeny ösvény indult tovább az aszfaltúttal párhuzamosan, alig ötven lépésnyire tőle. Ezen folytattam az utam, időnként elég közel kerülve az úthoz. Egy idő után egy kerítést elérve visszatértem az aszfaltra, ezen értem el az elágazást, ahol jobbra tértem. Felkapaszkodtam egy kis dombra, elhaladtam egy mobil átjátszó mellett, aztán a dombtetőről egy keskeny ösvényen leereszkedtem Borzavár templomához.
A Kőris-hegy a szépalmai murvás útról (Egyórai járóföldre a Kőris-hegytől)
A kőris-hegy a Borzavár előtti dombról. (Kétórai járóföldre a Kőris-hegytől)
Borzavár látképe a Pintés-tető oldalából
A Fő úton indultam tovább, éppen délben érkeztem meg az Oázishoz. Pecsételtem, aztán még megittam egy sört az egyik asztalnál üldögélve. Fél egykor indultam tovább, leereszkedtem az aszfaltúton a Borzavári-ér völgyébe, kereszteztem egy hídon, aztán balra letérve az útról kapaszkodni kezdtem a Pintér-tető oldalában. Az idő sajnos kezdett megváltozni: feltámadt a hideg északi szél, beborult az ég, én pedig fázni kezdtem. Már gyorsan megtettem a Zircig még hátra lévő órányi utat. A Pintér-hegyi Parkerdő kapuján keresztül értem el a lakott területet, innen a Deák Ferenc úton leereszkedve jutottam városközpontba. Rátértem a vasútállomásra vezető Köztársaság útra, mellettem az Arborétum kerítése húzódott.
Most már erősen fújt a hideg északi szél, néha már az eső is csöpörészett, dehogy volt kedvem meglátogatni a parkot! Gyorsan elértem a vasútállomást, megvettem a jegyem hazafelé, pecsételtettem a forgalmi irodában, aztán a váróteremben megvártam a Veszprémbe induló vonatot.
Nagypapi! Ne legyenek illúzióid!Bár ahogyan látom nincsenek is.Ezek kb ugyanolyan beruházások mint a Várgesztesi biciklis pihenő(muhaha),meg a Bodrogkeresztúri kilátó,amely 40 cm magas!!(muhaha)Simán csak EU-s pénzek lenyúlása zajlik ezeken a területeken.De ezt mindenki tudja,tehát azt hiszem nem mondtam újat ezekkel a megállapításokkal.47 millióért én akár végigmegyek a teljes Kék Körön és újrafestem a jelzéseket,és még akkor is beljebb vagyok legalább 45 millával.Tehát ha tényleg a turistautak felújítása lenne a cél 47 millából csak szóljatok...egy százasból simán megveszem a festéket,másik kettőből simán végigjárom az utat,és lekaszabolom,mert amúgy senki nem teszi ezt meg,ez tapasztalat,és még akkor mindig marad ha nagyon sokat költök is 45milla.Te úr Isten,ki számol el ezekkel a pénzekkel?Biztosan nem olyan ember aki ért is hozzá,és érdekli is.
Én is majdnem beírtam, de aztán visszafogtam magamat.
Megnézném a költségvetését egy ilyen út elkészítésének...
Ennyiből bőven végig lehetne festeni akár az egész OKT-t és ki lehetne táblázni 2 km-enként.
Azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy én egy kanyi vasat nem szoktam kérni a festéshez, hanem örülnék, ha csak a papírmunkát, egyeztetéseket, engedélyeket végezné el az MTSZ megfelelő szervezete.
Persze én nem festek annyit, hogy nagyon megterheljen a festék és az utazáshoz elhasznált benzin ára.
De ha megélhetési alapon csinálnám, akkor sem semmi mondjuk 5 év alatt bezsebelni 47 millát, aminek max. a fele az anyag -és benzinköltség és körbefesteni az egész kék kört.
Nem tudom, mennyiből gazdálkodnak általában a túrista szervezetek, mennyibe kerül a turistaútvonalak felújítása, de én rendkívül eltúlzottnak tartom ezeket a többtízmilliókat, amiket ilyen - már meg ne haragudjon senki - istenhátamögötti túristautak kiakalakítására, felújítására, kitáblázására fordítanak. OK, tudom, erre van pénz, meg Mórahalom amúgy is egy rendkívül sikeresen menedzselt város az EU pénzek felszívása szempontjából, de azért könyörgöm: 180 km 47 millióért a "semmi közepén"?! (Ja, külső schengeni határ, tessék majd bejelentkezni telefonon...). Ha ennyi pénz van ilyenekre, akkor miért nem a jóval frekventáltabb túraútvonalak felújítására fordítják, hiszen azok között is bőven akad, ahol javítani kéne a jelzettséget, kitáblázást. Gondolom, lenne olyan szervezet, amelyik ennyi pénzből akár ennél több túristautak is karban tartana...
Mivel most általában az AK-t taposom, van némi viszonyítási alapom. Sok helyütt ráférne a jelzések felújítása, pl. az Ásotthalmi-erdő, vagy Ruzsa térségében is, ami elég közel esik ehhez a részhez. Az is egy sarkalatos kérdés, vajon tényleg annyian fogják-e használni ezeket a túristautakat, hogy megér ennyi pénzt?
Csak abból tudok kiindulni, hogy a jóval ismeretebb AK eddigi huszonvalahány túranapja és több mint 700 legyalogolt kilométere alatt - a túratársaimat leszámítva - egyetlen egy másik AK-t járóval sem találkoztam, akkor számomra egyértelmű a válasz.
Akkor most folytatnám azt, amit a (31159)-ben elkezdtem: a Nagyvázsony és Zirc közötti háromnapos túrám leírását! Jöjjön most a második nap:
2010. október 15.
Országos Kéktúra
Városlőd – Bakonybél
A három nap közül ez volt a legkönnyebb: komolyabb emelkedők ezen a szakaszon nincsenek, az út eléggé jól járható (de erről majd később). Szokás szerint már fél nyolc felé elkészültem a pakolással a Városlődi Iglauer Park „kastélyában”, aztán már a batyuval leballagtam a konyhára, hogy reggelizzek egyet. A konyhás hölgyek már benn serénykedtek, először azt hittem, hogy miattam (vagyis az egyszem vendég miatt) teszik mindezt, de aztán kiderült, hogy nagyobb csoportot várnak ebédre. Gyorsan gallér mögé hajítottam reggelit, utána küldtem egy-két pohár teát, aztán kinn, amikor a hátizsákot felkaptam, még a hidegre való tekintettel meghúztam a kislapost is! A recepción még hosszabban elbeszélgettem, csak negyed kilenc felé indultam az utamra.
A kitelepített svábok emlékműve mellett csatlakoztam vissza a K- jelzésre, és besétáltam a faluközpontba. Szép, napos volt a reggel, sokat fényképeztem. Érdemes megnézni a kis Szent Flórián kápolnát, és a régi, tornácos sváb házakat, köztük a Német Nemzetiségi Tájházat és a római katolikus templomot is. Továbbindulva kereszteztem egy öreg kőhídon a Torna-patakot és egy aluljárón a vasutat, a szépen rendezett, parkosított patakparton nézelődve el sem hittem, hogy néhány nappal korábban ezt a patakot szennyezte össze az ajkai zagytározóból kifolyt savas iszap! Persze néhány kilométerrel lejjebb a folyás irányában!
Városlőd - Iglauer Park
Városlőd - Német Nemzetiségi Ház
Városlőd - Torna-patak
Végigballagtam a falu újtelepén, egy alagútban kereszteztem a 8-as utat, aztán rátértem a Csehbányára vezető keskeny aszfaltútra. Ezen haladtam a vasúti hídig, kereszteztem az itt már mély bevágásban haladtak a síneket. Egy pillanatra elgondolkodtam, letérjek-e a Hölgykő várához vezető Krom jelzésre, de aztán győzött a lustaság: itt már jártam &son-nal az első kéktúra bejáráson! Így aztán leereszkedtem egy sáros földúton egy vizenyős aljú völgyecskébe, végigmentem a susnyás bal szélén a keréknyomokon, aztán egy keskeny erdősáv után megérkeztem a „kecskebogyós rét” aljába.
Ezt a nevet még négy éve adtuk ennek a rétnek a fiammal, de azóta sem változott semmi: most is legeltetésre használják, és most is hatalmas kupacokban állt rajta a kecskebogyó, vagyis inkább „juhbogyó”! Minden nyom nélkül kezdtem el felfelé a kapaszkodást, messze előttem egy középfeszültségű távvezeték oszlopán pillantottam meg egy kék jelzést. Később keréknyomok fordultak ki balról a mező szélére, azokra tértem rá. A kaptató tetejéről már szép volt a kilátás vissza, a párás völgy alján fekvő Városlődre.
A balra, az erdőbe való letérés helye jól volt jelezve, szinte képtelenség eltéveszteni! Erdei keréknyomokon visszaereszkedtem a Torna-patak völgyébe, itt kezdődött az út talán legszebb része! Az ösvény keresztezte a patakot, aztán kanyarogva indult tovább a Torna-patak jobb oldalán. Itt nemigen dolgozott az erdészet, meghagyták eredeti helyükön a kidőlt, korhadó fákat, ezeket kerülgette az ösvény nagy vargabetűket leírva. Közben persze mellettem csobogott a patak, időnként a medréből kilépve, az ösvényt is medernek használva! Kár, hogy ez a szakasz hamar véget ért, egy dzsindzsás réten átvágva felkapaszkodtam a már régen felszámolt Városlőd-Királykapu-Franciavágás erdőgazdasági kisvasút töltésére.
Kilátás a kecskebogyós rétről
A Torna-patak völgyében
A Városlőd-Királykapu-Franciavágás vasút töltésén
Innen már úriasan haladhattam a Vámos-patak völgyének bal oldalában kanyargó és csak alig-alig emelkedő nyomvonalon. A vasúti pálya töltéseken keresztezte az oldalvölgyeket és bevágásokban a dombokat, kényelmesen járható volt teljes hosszában. Fél tizenkettő felé értem fel a széles és lapos gerincen haladó bauxitszállító úthoz. Itt megpihentem a tisztáson álló kis esővédő ház melletti pihenőpadokon, meg is ebédeltem. Csak dél felé indultam tovább, észak felé ereszkedve a gerincről. Letértem a volt vasúti pályáról, egy kis nevenincs patak völgyében kanyargott lefelé az ösvény, nagyon vadregényesen!
Nagyjából félórás út végén értem el a vadászházat és tértem rá azt elhagyva a Németbányára vezető murvás útra. A K- jelzés még a falu előtt jobbra tért erről az útról, hogy felkapaszkodjon a Szállás-tető oldalába, de én továbbmentem Németbányáig, hogy pecsételhessek. A faluvégen, az üdvözlő táblára van szerelve a kéktúra bélyegző dobozkája, sajnos a pecsétről levált a gumilap, csak nehezen tudtam elfogadható bélyegzést produkálni a füzetembe! Pecsételés után besétáltam a faluközpontig, itt pihentem meg a zárva lévő Üvegtigris lakókocsi-büfé mellett a pihenőpadokon.
A kéktúrára visszatérve nekiindultam a Szállás-tetőre vezető hosszú kaptatónak, fenn rátértem egy keskeny aszfaltútra, később erről letérve és egy völgy mezején átvágva egy másik aszfaltútra fordultam rá, ez aztán egészen Bakonybélig vezetett. Kellemes séta volt az utam, az őszi erdő itt a legszebb képét mutatta! Elhaladtam a KDP Pápaváralja ellenőrző pontja mellett, aztán az addig a dombok között haladó aszfaltút lejteni kezdett és elértem a Bakonybél feletti mészégető kemencéket. Innen nagyon szép kilátás nyílt a falura, pihentem itt is egy sort, bár már csak egy kőhajításnyira voltak az uticélomtól.
Patakvölgyben az erdészház felé
Németbánya - Üvegtigris
Aszfaltúton Bakonybél felé
Végül lekocogtam az egyenletesen lejtő keskeny aszfaltcsíkon Bakonybélig. Visszafordultam a Gerence fogadóhoz, pecsételtem az igazoló füzetembe, aztán nem éltem a fogadó kertjén át vezető rövidítési lehetőséggel, hanem visszatértem a K- ösvényére. Átkeltem egy „sóhajok hídján” a Gerence-patakon (az igazi fahidat elvitte egy nyári áradás), és néhány perc alatt elértem a Fürdő utcát. Itt tértem le a K- jelzésről és ballagtam el a nem messze lévő Vadszőlő szállóba.
Bakonybél látképe a mészégetőktől
Gyorsan elintéztem a bejelentkezést, és a szobámban a zsebemből kipakolva vettem észre, hogy magammal hoztam a városlődi szobám kulcsát! Még azon melegében felhívtam az Iglauer Parkot, és megállapodtam abban, hogy postán fogom visszaküldeni a szobakulcsot. Vacsora előtt még sétáltam egyet a faluban, bár az idő egyre párásabb lett, meg lassan megjött már az alkonyat is. Fél hét felé tértem vissza a szállásomra, megvacsoráztam a vendéglő részében, aztán gyorsan nyugovóra is tértem.
Nyáron lesz,június 14-én Kőszegről rajtol,ha jól rémlik.Naszály megmászása nem kötelező,csak erősen ajánlott!:-)
Emellett úgy néz ki hogy április közepén is lesz egy kétnapos túra,amely az először 80 éve 1931-ben felfestett cserháti szakaszt járja be a régi,eredeti útvonalon Buják érintésével,Pásztó kezdőponttal,erre nagyon szeretnék elmenni,valamiért mániám lett a régi kéktúrás útvonalak "felfedezése".:-) De még ez is csak terv úgy tudom,még alakulgat a dolog.
Elküldtem a 35 legjobb képet az Adatlapodon szereplő emil-címre! Nocsak-nocsak? Jövőre megint megszerveznéd az ISZINIK-et?
jzp2107!
Hacsak addig meg nem változik a kéktúra útvonala! Dehát az akkori kispistázók egy része meg is kapta érte a büntetését: már több mint fél éve a rácsok túlsó oldalán élvezik az életet! (Na jó, nem pont ezért a rövidítésért, de azért mégis!)
Most olvasom az MTSZ honlapján,hogy nagy fába vágja a fejszéjét a szövetség,ugyanis 2011-ben lesz kerek 50 éve annak hogy az MTSZ vette át a Kéktúra szervezését,irányítását,ennek emlékére szerveznek egy Kéktúra bejárást,egy jubileumi vándorlást amely 9 héten át fog tartani,bárki csatlakozhat hozzá,afféle Szent-István Vándorlásnak néz ki a dolog (az 1938-asra gondolok inkább:-)) ).
Kicsit kritizáltam a múltkor eme jeles szervezetet,és éppen ezért úgy érzem hogy ha valami pozitív,és jó,és dícséretes azt is meg kell akkor említenem,és ez az.Nagyon jó ötletnek néz ki,időm ahogyan engedi egy-két túrára biztosan elmegyek majd.
Hörpölin és Visztula dohogása jogos, ezért a kényelmes read-only stílust megszakítom, és megpróbálok valamit összerittyenteni.
Már a túra kezdőpontjára jutás is érdekesen alakul. Reggel időben ébredem, de a konyhában túl hangosan cihelődöm és felébred feleségem. Kávét kér, és sok mondanivalója van, így a Ferenciek terére már némi késéssel érek. A mozgólépcsőnél, a bérletem felmutatásakor döbbenten látom, hogy üres a nyakba akasztható, T….nka típusú irat- és pénztárcám utóbbi szekciója. Hátizsák kiborítás, előkerül a „hétköznapi” pénztárcám, benne a pénz, de ez a közjáték elegendő ahhoz, hogy lekéssem a következő metrót, így ½ 7-re már biztosan nem érek az Árpád-hídhoz. Telefon a túratársaknak, szabadkozom veszettül és bízom a türelmükben. Két perc múlva gyanúsan megnő az egy főre eső biztonsági őrök száma. Az egyikük hozzám lép, és határozottan megkér rá, hogy hagyjam el a metró területét, mert forgalmi okok miatt (a Nagyvárad téren füstölnek a vezetékek) nem jár a metró. Klassz! Újabb telefon, ekkor a hangom már sírásba hajlik, de kegyesek hozzám, mert elég a Stadionokhoz eljutnom, ott felvesznek. Egy túratárs vonata csak késve, 7.00-re ér be, így a legnagyobb galibát nem én okozom, viszont a Városlőd-Kislőd vá-ig történő (gyalogos) eljutás neccesé kezd válni.
Hét óra után nekivágunk az útnak, a havazás ellenére jó ütemben haladunk a veszprémi körgyűrűig, a Nagyvázsony – Tapolca felé vezető műút már izgalmas, tekintélyes hóátfúvások vannak rajta, majd néhány km múlva rostokoló kocsisorhoz érkezünk, benne a többi túratársat szállító „mi autónk” is. Gyors tagkinyújtás (nem egyesületi, hanem végtagokra gondolok), információszerzés, megtudjuk, hogy a menetrendszerinti autóbusz az árokban landolt, az utat bizonytalan időtartamra lezárták. Rövidesen rendőrautó csorog el mellettünk a baleset irányába, majd néhány perc múlva vissza, és udvariasan mindenkit arra kér, hogy forduljon vissza. Gyors térképböngészést követően a Nemesvámos – Csopak – Balatonfüred – Örvényes – Dörgicse – Mencshely – Nagyvázsony útvonal mellett döntünk, helyesen. A Balatonfelvidék ismét varázslatos, itt alig van hó és ragyogóan süt a nap. Viszont a Városlőd-Kislőd vá-ig történő gyaloglás kérdése megoldódik – nem jön össze.
Nagyvázsonynál a vár melletti parkolóban cihelődünk ki az autókból, ügyes-bajos dolgok elintézése, megtörténik a végpontra történő autóátjuttatás, azaz a szokásos 3P: parkolás, pecsételés, pisilés. A vár jegypénztára melletti fémbélyegző a szokásosnál jobb lenyomatot produkál. Nagyvázsonyt a kertek alatt hagyjuk el, az eladó vízimalom épülete elég elhanyagolt állapotban van. A pulai országúton elzúgunk a Zuggótanya mellett, majd rögtön ezután jobbra letérünk, jelzés picit bentebb, kerítésre föstve leledzik. Elbattyogunk a szennyvíztisztító telep mellett, és a szűz havat taposva, verőfényes napsütésben haladunk a Kab-hegy felé. A jelzések elég gyéren vannak ezen a szakaszon, de nem kell figyelni a balra térő utak szirénhangjaira, csak egyenesen az adótornyok felé.
Hölgyek és gyerekek is voltak a csapatban, a lábméretem pedig elég tekintélyes, ezért kötelességemnek éreztem azt, hogy az elsők között haladjak és tapossam a havat, ezzel is megkönnyítve az előrehaladásukat az egyre mélyülő hóban. Az illemszabályok a szűzhóban kissé módosulnak, a hölgyek előre engedése minősül bugris stílusnak. Itt kell, hogy kitérjek a vérfoltos bakancsomra.
Nyáron megadta magát a túrabakancsom, és hosszas vívódás után a középkategória helyett a felső polcot céloztam meg a bakancs vásárlása során. A szinte „bontatlan” lábbeliben legyalogoltam a Mátraháza – Sirok szakaszt november 1-én, miközben a Sas-kőnél – a kegyeleti emléktúra és bélyegzés keretein belül – átvehettem a rendezőktől az Encián Emlékek Túramozgalom jelvényét. Szerintem egy zseniális túramozgalom, jó szívvel merem ajánlani mindenkinek, én pl. erős felindulásból vettem egy újabb igazolófüzetet. De vissza a bakancsra! Már a Sas-kőnél éreztem, hogy gáz van, de azért végigmentem a Mátra-gerincen Sirokig. Mindkét sarkam elpépesedett, és a jobb lábamon a bakancs belső része gyakorlatilag csurom vér volt. A vérfolt azóta is benne van, hogy mementóként emlékeztessen az emberi hülyeségre. Társtopikban segítséget kértem és kaptam, szoktuk egymást, én és a bakancs, moderátorként azért egy-egy leukoplasztcsík is felkerült a két sarkamra. Lábbelim ezen a túrán már tökéletesen funkcionál, a zoknim is csontszáraz marad, pedig büdöskölök módjára keresem a hó alatt lapuló dagonyákat.
Túl sokat nem tudok írni erről a szakaszról, a jelzések itt már informatívak, a számmal-betűkkel jelzett nyiladékokon viszonylag jól haladunk. Ismét rácsodálkozom a nyiladékok kereszteződésénél lévő oszlopokra, amelyeken mind a szám, mind a betű fel van tüntetve. Az egyetlen neuralgikus pontnál (rét) 10-en 15 felé indulunk, hamar megtaláljuk a helyes utat. Durvul a kapaszkodó és mélyül a hó. Az egyik kisember, aki már Nagyvázsonynál is jelentős sprinteket produkált a vár körül, majd a túra további részén is legalább másfélszer annyit kacskaringózott, mint én, és nagyon élvezte a havat, itt már egyre kevésbé élvezi. Amíg én egyet lépek, ő hármat, amíg nekem féllábszárig ér a hó, neki combközépig. Nagyon belassul szegény, egyre inkább lefelé görbül a szája, többször is pihenőt vagyunk kénytelenek beiktatni. Nagyszámú és zajos csoportunk előtt két alkalommal is szarvasok váltanak át az ösvényen.
Igen intenzív fakitermelés következtében vadkerítés védi az újulatot, e kerítés kapuján át jutunk be a Jánoskereszti útra. Kicsit kilépek, amíg bevárom a többieket, addig szuszoghatok és bámulhatom a kissé párás panorámát a Balatonfelvidék felé. Kijutunk az elkerített részből, és az adótornyok irányába fordulunk az E-nyiladékon. A kaptató és a látvány itt a legdurvább. Tkp. egy egész erdőrész elfeküdt egy ÉNy felöl érkező és a hegycsúcsról lecsapó viharnak köszönhetően.
Felérünk a tornyokhoz, a K hrsz-ön elsétálunk a kilátóponthoz. A néhai kilátónak csak az alapja látható, szegényt lebontották. Tényleg komikus kis darab volt, de legalább volt. Ebédszünet, folyadékpótlás, csúcscsoki, geoláda keresés és megtalálás, indulás. Az aszfaltút elég jeges, síkos, és meglepően nagy az önérzetes autósforgalom. Az erdészházaknál komoly építkezés nyomai és jelei láthatóak, a kissé leharcolt gumibélyegző a kerítésen belül, egy villanyoszlopra van erősítve. Az erdészházak előtt az aszfalton véres hó, ezért nem maradunk sokáig. És azért sem, mert telik az idő.
Az aszfaltúton elég tempósan haladunk, viszont a letérés a 8. nyiladékra nem arat osztatlan örömöt az újabb hótaposás miatt. Szűk 1 km után ismét az aszfaltútra jutunk ki, de ez a része már jóval havasabb. Elérkezünk a K+ jelzés irányába mutató táblához, behívó jelzés nincs, a szürkület miatt a látási viszonyok gyérek. Előjönnek a 4 évvel korábbi (basszus, száguld az idő!) emlékek, itt jobbra kell térni. Illetve 4 éve itt értem ki az erdőből Úrkút felől érkezve. Többen hitetlenkedve méregetik a dzsumbujt, a kidőlt fákat, úgy vélik, itt nem mehet az útvonal. Begázolok és ott az első „derékba tört” fán a jelzés. Fejlámpák beizzításra kerülnek, és a meglehetősen sűrű erdőben, úttalan utakon kacskaringózva próbáljuk megkerülni a kidőlt fenyőket. Hamarosan rendeződik a helyzet, már kényelmesen battyogunk az egykori erdei vasút töltésén.
Újabb kerítés állja utunkat, a kapuján be-, majd a fiatalos végén kilépünk az elkerített erdőrészbe és -ből. Ránksötétedik, nyílt területre érkezünk, itt komolyabb hófúvás lehetett, helyenként rendesen belesüpped a hóba az olyan szépnagybarom ember is, mint én. Lassan beevickélünk Úrkútra, a névadó kutat nem láttam, mert Úrkúton gyakorlatilag nincs közvilágítás, csak a település központjában. Pontosabban: van közvilágítás, csak nem használják. Katasztrofális lehet ezeknek a településeknek (is) az anyagi helyzete. Becsörtetünk a Kéktúra Vendéglőbe, bélyegzés, folyadékpótlás, melegszendvics (ne tessék kiforgatni a szavaimat, semmi erkölcstelen nem történt!), lélekmelegítő unimukk és/vagy pálinka. A sofőrök visszamennek a Nagyvázsonyban hagyott autóért. Amint visszaérkeznek búcsúzkodás, beszállás, indulás. Viiszonylag rövidke volt, de szép volt, jó volt.
Ma döbbentem rá, hogy a prioritást egyáltalán nem élvező (sőt!) 2. OKT-ból lesétáltam úgy 250 km-t. Ha arra gondolok, hogy jövőre mindenképpen prioritást fog élvezni a KÉK, reményeim szerint akár a Dunántúl déli részén is, már harminchat fokos lázban égek.
Dehogy adták meg, egyébként őszintén szólva nem is érdekelt, mert elég valószínű, hogy nem megyek mostanában arrafelé :-) Hacsak nem próbálom vhogy begyűjteni a cserekerti és bánki hivatalos MTSZ bélyegzőt, márcsak a füzet "szépsége" miatt is.
Ezenkívül van néhány restanciám is, a kismarjai templomot, a nagykereki várat és az erdőspusztai bemutatóházat mindenképp szeretném még megnézni (ezek kimaradtak), na és - micsoda hatalmas lúzerség! - kimaradt úgy 1-1,5 km a Kékből Ludas-csárda és a buszfordulótól induló P+ között. Majd egyszer visszamegyek a családdal, elvégre szép és érdekes környék. Most azért maradt ki, mert már tök sötét volt, mire Ludas csárdához érkeztünk, a buszt is elpasszoltuk volna, mivel a buszfordulótól csak Debrecen irányába lehet menni. Valahogy persze megoldhattuk volna.
Bevallom őszintén, már nem vagyok akkora ortodox teljesítő, mint az elején gondoltam, csomó helyre vissza kellene menni, ha a "hivatalos" Kéken akarom/akarnám végigjárni az egészet. Mondjuk biztos, hogy összességében nem rövidítettem, sőt, de akkor is zavar egy kicsit. Azzal vígasztalom magam, hogy ha Isten is úgy akarja, még a gyerekeimmel is végigjárom egyszer, igaz, akkor már vagy biciklivel, vagy "vegyesen".
"Ez a határőrizet dolog kezd hasonlítani arra, amikor még édesanyám Sopronban volt középiskolás és minden fajta papír kellett, hogy megközelíthesd a határvonalat"
Azért ne felejtsük el, hogy a magyar-román határ jelenleg a schengeni övezet határa is, itt tehát még megvan a határőrizet. Arról nem is szólva, hogy egy hátizsákos alakra nincs ráírva, hogy éppen honnan hová igyekszik! Elvileg lehet illegális határátlépő is, ezért az ilyeneket valószínüleg kötelességük a határőröknek megállítani!
Románia, bár EU-tag, még nem tartozik a schengeni övezethez, de állítólag már jövő tavasszal csatlakozhat! Akkortól pedig ott is szabad lesz a vásár, gyakorlatilag szabadon jöhet-mehet majd mindenki.
Ránk is többször kiküldték a határőröket, de nekünk nem kellett 10 percet várnunk, meg nem vágtak ilyen hülyeségeket a fejünkhöz, hogy miért nem telefonáltunk :)
Mellesleg megadták a telefonszámukat?
Persze ez csak akkor releváns kérdés, ha csinos volt a határőr-hölgy :)
"A nagy érdeklődésre és Hörpölin parancsára való tekintettel :-)"
:-))
Nem parancsoltam én semmit... még csak nem is kértem... Azt a "tettre fel!" kifejezést is inkább csak amolyan költői felszólításnak szántam, mint például ahogy neves elődünk is írta és szavalta: "Talpra magyar!". Bár akkor mintha tényleg talpra állt volna a magyar, most pedig Te írtál két gyöngyszemet! Tehát egyik költői felszólítás sem volt hatástalan! :-D
De most már akkor nekem is össze kéne kapnom magam, és befejezni az egy hónapja elkezdett háromnapos bakonyi túrám leírásait... Na, majd a hétvégén...
Reggel 7 órás kelés (nem volt könnyű), bevásárlás a vasárnap reggel is nyitva tartó, jól felszerelt boltban, majd 8-kor már trappoltunk is az álmosdi flaszteron a szikrázó napsütésben. A falut elhagyva nagyon szép helyeken visz az út, néha abszolút nem Alföldet idéző a táj. Pungur-hegyi iskola előtt a megyei kód rendben, és nem sokkal ezután elérjük az aszfaltutat. Buszmegálló is van itt, ütemes menetrenddel: minden nap ugyanakkor indul az egyetlen busz Újléta illetve Létavértes felé.
Kepecs-tag gazdaság nem messze van innen. Gondozott terület, viszont a Kéktúra-bélyegző a lovászfiú szerint továbbra sincs meg, úgyhogy itt is maradt az igazolófénykép. Nomeg egy félórácska alvás a fűben a napsütésben. November vége felé ezen az égövön ez elég ritka lehetőség.
Innentől kissé megváltozik a táj, rátérünk egy hosszú, északi irányba tartó útra. Elején vizes-mocsaras rét, bár szerencsére annyira azért nem vészes, mint OláhTamás fényképein volt. Mondjuk ennek örültünk. Néhány tanya és egy „horgásztó” mellett haladtunk el, utóbbinál horgásztak is, bár a tó alig nagyobb egy pocsolyánál. Aztán egy elzárt terület az út mellett, benne vaddisznók legelésztek, tőlünk pár méterre. Patkány-Szűcs-tanyához a K+ jelzés vezet, ennek északkeleti végében, a Kék leágazásánál van a megyei füzetbe szükséges kód. Jól fel is írtam. Nem sokkal ezután vége a többé-kevésbé egyenes útnak, nyugatra fordulunk, és csatlakozik a P- jelzés. Valami üdülő van erre, na és tócsák, nem kis mennyiségben. Aztán – mint a két nap során nem egyszer – elfogy a jelzés, ami azért is baj, mert fontosnak tűnő Y elágazás jön, aminek felső szárai között és bal oldali szára mentén kerítés. Mint kiderült, itt a bal oldali száron kell menni, úgy 1 km után lesz jelzés is… Ez azért is kritikus rész, mert a füzetben sincs benne ez az elágazás. Aztán egy vadkörtefánál újabb útleágazódás (itt jelzéssel), megint balra, és ez már a „célegyenes” Ludas-csárda felé. Kezd igencsak besötétedni, és még a kiterjedt tócsákat is kerülgetni kell. Igen hosszúnak tűnő gyaloglás, majd egészen váratlanul értük el az aszfaltot, amelyen már csak pár métert kellett menni a buszmegállóig. Csárda itt már nagyon régóta nincs, csak a tanyát meg a buszmegállót hívják így. Szerencsére nem kellett sokat várni a buszig, ami visszavitt minket Álmosdra az autóhoz.
Fantasztikus idő, hosszú, homokos, helyenként viszont nagyon sáros szakasz. A jelzettség helyenként kifejezetten jó, helyenként rossz. Az Álmosd és Kepecs-tag közötti rész különösen szép. Az útmegszakítási lehetőségek minimálisak, mint ahogy infrastruktúra sincs közben, ilyen szempontból ez az AK egyik legkritikusabb szakasza. Ha én lennék az MTSZ, lehet, hogy inkább Újlétán át vinném az utat, így kimaradna Kepecs-tag és egy mocsaras rész, viszont több lenne egy településsel és nem is biztos, hogy csúnyább tájakon vezetne.
Kis közjáték a végére: átmentünk Székelyhídra tankolni, és a határállomáson az előző nap minket igazoltató egyik határőr-hölgybe botlottunk. Megnyugtattuk, hogy mi általában így megyünk át a határon J. Ja, Székelyhídon nincs olyan benzinkút, ahol kártyával lehetne fizetni.
A nap méltó befejezése volt hazafelé a Poroszlónál elfogyasztott halászlé.
A nagy érdeklődésre és Hörpölin parancsára való tekintettel :-)
AK Nagykereki-Létavértes (kb. 34 km)
Hajnali 3 órás indulás, a szokásos hajnali vonat Debrecen felé, majd innen piros Bd motorvonattal mentünk Nagykerekibe, így lehetett szombat reggel a legkorábban leérni. Az állomás kihalt, a jv. ugyan kinyitotta az épületet, de bélyegző itt már nem található. Besétáltunk a falu közepébe, mivel legutóbb itt hagytuk abba a túrát. A boltban reggeli vásárlása, a szemben levő kocsmában elfogyasztása, kísérővel. Itt kaptunk céges pecsétet. illetve ez nem kocsma, nem is presszó, hanem söröző, ahogy az öntudatos pultoshölgy kifejtette az egyik vendégnek.
A Kastély szombat lévén sajnos zárva, csak a kertjébe lehet bemenni. Pedig itt lett volna a hivatalos túrapecsét. A kastély szép, impozáns, a faluképről ugyanez nem mondható el.
A faluból kifelé tartva elnéztük a jelzést, illetve lehet, hogy nem is volt jelzés. A határ felé tartó rossz minőségű aszfaltúton, majd rendkívül sáros földúton (vagy mellette a szántásban) mentünk, aztán a határ előtt balra, egy szintén nagyon sáros földútra fordultunk. Kismarja szélén egy civil Skoda áll, rosszat sejtettem. Be is igazolódott, civil rendőr, kéri az iratokat, majd mondja, várjuk meg a határőröket. Jöttek is 10 percen belül a nagy zöld terepjáróval, hárman, köztük két határőr hölgy. Mondták, az egyik tanyáról telefonáltak, hogy gyanús alakok tartanak a határ felé. Hát köszönjük. Nekem meg a kerékpáros fatolvaj tűnt gyanúsnak). Lehordtak minket, hogy nem telefonáltunk legalább 1 nappal előbb, hogy erre fogunk menni. Tán nem is tudjuk a számot. Nem, mondtam, nem tudjuk, és eszembe sem jutott telefonálni. Tisztességesek a szándékaink, belföldön túrázunk, a hátizsákunkba max egy kicsi kínai férne el. Jól lekádereztek ők is, majd tovább engedtek.
Kismarján az útba eső kocsma falán érdekes „freskó”, kardfogú tigrisek nyúznak valamit. Pecsét viszont nincs. A tetőtlen templom sajnos zárva, állítólag a környéken lakik a gondnok, de nem kerestük meg, eléggé el voltunk csúszva, ráadásul a szemközti teleházban Erzsébet és Katalin napi estélyre készültek, itt kaptunk vmi egyesületi bélyegzőt. Kedvesek voltak, üdítővel is kínáltak. Kismarja az eddigi (Berettyóújfalutól) falvakhoz képest igen kikupált. Jelzések nincsenek a töltésig, de elég egyértelmű az út Pocsajig. Útközben még a polgárőrök is „megtaláltak”. Jó, hogy ennyire őrzik a határt, elmondásuk szerint sokszor van kapásuk.
Pocsajon kis eltérő a Pikoló sörkert a kékről (a „hivatalos” út be sem megy a faluba), de a Piac utcán több vendéglátóhely is van, sőt, még gyroskaját is lehet kapni. Ennek örültünk.
Cserekert felé egy darabig az Ér töltésén kell menni, meglepett, hogy nagyobbnak tűnt, mint a Berettyó. Aztán váratlan és viszonylag hosszú emelkedő egy geodéziai torony felé, ami után nincs „le”, maradunk a „fennsíkon”. Cserekertre már szinte töksötétben érkeztünk, így sikerült elpasszolni a Kéktúra pecsétes ládikát, maradt a vakus fénykép a településtáblánál. Basszus, ez eddig az első hiányzó pecsét. Nem akartunk már nagyon keresgélni, még lélekölő 8 km állt előttünk Létavértesig, ebből kb. 6 km tökegyenes aszfalt. Elég demoralizáló volt fél óráig bámulni a mellettünk elhaladó autók piros lámpáit. Aztán 6 órára csak beértünk a városba, a buszmegállóban itt is tudtunk gyrost enni, meg lemostuk az út porát (sarát), míg a másnapra beszálló túratársak megérkeztek. Átautóztunk Álmosdra, ahol a szállás volt (elérhetőség a ttt fórumban), majd esti csocsóparti az Oázisban. Szép nap volt, hosszú nap volt, helyenként kifejezetten tetszetős szakaszokkal (pl. Pocsaj-Cserekert), de helyenként elég egyhangú. A jelzettség helyenként kritikán aluli, de a füzet térképével el lehet boldogulni.
"Szóval az nem baj, ha nincs tapasztalatod a beszámolók írásában. De ha nem fogsz hozzá, akkor soha nem is lesz! Ha van hozzá kedved, akkor el lehet kezdeni akár most is! Engem például nagyon el kezdtek érdekelni az Alföldi Kéktúra leírásai, mert ha a körülmények kedvezően alakulnak, már akár jövőre belevághatok az akkor már - remélem - két OKT és egy DDK teljesítésemet követően."
Nos, itt egyáltalán nem arról van szó, hogy nem tudnék beszámolót írni. Sőt. Az idén végig járt - Petróci iskolától Szarvasig tartó - AK szakasz minden szinten dokumentálva van ill. lesz. Készült szöveges leírás, fényképek tömege (amelyek geokódolva lesznek), GPS-szel track, ez áttéve GE-be, hogy egy kicsit informatívabb legyen mint a Mapsourceban a track pötty sora. Szóval meg van minden, csak nem publikáltam itt a fórumban.
Viszont így, hogy megkaptam a szükséges bátorítást, már most ígérhetem, hogy a jövő évi - egyelőre még csak tervezett - Szekszárd - Petróci iskola közötti, ill. ha az időnk engedi, akkor Békés megyei - szakaszokról írok beszámolót.
Nos, Visztulának tök igaza van akkor, ha azt mondja, írjunk-írjunk-írjunk! Mert igaz, hogy az Országos Kéktúráról és a Dél-dunántúli Kéktúráról vannak a boltokban időnként kapható túraatlaszok, de azok információi is idővel elavulnak. Sőt - az ide leírt információk is elavulnak! Változik a táj, változik az útvonal. Arról nem is szólva, hogy a többi túramozgalomról egyáltalán nincs semmilyen nyomtatott információ! Itt a bejárás tájékozódási, útkeresési problémáin csakis a túratársak ide leírt tapasztalatai segíthetnek!
Szóval az nem baj, ha nincs tapasztalatod a beszámolók írásában. De ha nem fogsz hozzá, akkor soha nem is lesz! Ha van hozzá kedved, akkor el lehet kezdeni akár most is! Engem például nagyon el kezdtek érdekelni az Alföldi Kéktúra leírásai, mert ha a körülmények kedvezően alakulnak, már akár jövőre belevághatok az akkor már - remélem - két OKT és egy DDK teljesítésemet követően.
Tehát tettre fel! Ragadj billentyűzetet és írj! És ez mindenkinek szól - read only-knak és topiklakóknak egyaránt! :-))
