Oké, emlékszem, a könyvben más volt az indián törzs, mint a filmben. Érdekes, Cooper Bőrharisnyájában a páni ifjú volt a nemes vadember, itt meg többször is ők a gonoszok. :)
Nem tudom. A cím alapján nem tudom azonosítani, de a közelmúltban egy barátom azt állította, hogy tőlem kapta kölcsön szépemlékű ifjúságunk idején, és egyszerűen szenilis vagyok. Lehet :(
"III.Pál pápa a spanyol katolikusoknak kibocsájtott Sublimis Deus (1537) bullája döntötte el, hogy az indiánok igazi emberi lények!"
Nem értem, mi a problémád! Amerika felfedezése után mindössze 45 évvel már kijött ez a bulla, szerintem ez elég jó reakcióidő, az akkori viszonyokhoz mérten, pláne, ha tekintettel vagyunk arra, hogy akkoriban a pápáknak egyéb sürgősebb és fontosabb teendőik is voltak/lettek volna (a török előrenyomulás elleni egységfront szervezése pl.)!
Ahhoz képest pedig villámgyors, hogy az 1776-os Függetlenségi Nyilatkozathoz képest mindössze 148 év röppent el és az indiánok már meg is kapták az USA-állampolgárságot (a területi elv alapján), sőt további 30 év elteltével már szavazhattak is! :-)
Nem olvastad? Pedig ez is jó kis könyv! Pl.: III.Pál pápa a spanyol katolikusoknak kibocsájtott Sublimis Deus (1537) bullája döntötte el, hogy az indiánok igazi emberi lények! Eközben Új-Angliában a protestáns Cotton Mather tiszteletes makacsul kitartott azon nézete mellett, hogy az őslakók "a legjobb esetben is fél-emberek, félig meg bestiák." Louis Hennegrin flamand szerzetes szerint meg a zsidóktól származnak, mert sátrakban élnek, olajjal kenik magukat, a halottaikat nagy jajongással siratják,továbbá ravasz és az Úr átka által sújtott népek is...
Egyszer olvastam vmit a nyomolvasásban szintén verhetetlen busmanokról, ahol a Kalahári-vadász a legjobb tanítójának az éhséget nevezte meg a nyomkeresési tudományokban. (Elővettem a Stan Steiner: Szegény sápadtarcú című könyvét, ideje lesz már újraolvasnom.) :)
"Honnan tudod tehát - kérdezzük tovább -, hogy közel vagyunk hozzájuk? Mondd meg, hogy mi is tudjuk máskor."
"Ti buták vagytok s ahhoz sem értetek - válaszolt vezetőnk -, nem látjátok ezen nyomot?"- folytatá, a földre mutetva, hol mi figyelmes vizsgálatunk dacára egyebet sem látánk összehullt leveleknél, kérdésére tehát "nemmel" felelénk.
"Nézzétek - mondta -, erre ment egy indián, éspedig férfi, s azt is merem állítani, hogy fiatal ember volt és sietve haladt."
Jóllehet az indiánok finom érzékeiről már előbb hallottunk, mégis kétkedve neveténk vezetőnkre, azt hivén, hogy el akar ámítani; mert lovainkról leszállva minden levélkét megvizsgáltunk, de legkisebb nyomot sem fedeztünk fel.
Ő nevetésünket nevetve fogadá, s világosan látszott arcán az önbízottság, mintha mondaná: gondoljatok ti bármit felőlem, nekem mégis igazam van. Amint tovább haladánk, ismét így szólt a vezető: "Hohó, itt két asszony ment, és egy gyermek, mintegy kilenc éves. Nemsokára tanyát fogunk érni, mert ezek halászni voltak, s mint látom, nem üresen mentek." (...)
Mintegy fél óra múlva kiértünk a sűrűségből egy ritkás tölgyfaerdőbe. "Ott vannak, nemde mondám - kiálta vezetőnk -, most már csak elhiszitek."
***
Mi igen kíváncsiak lettünk megérteni, vajon mily jelekből tudhatta vezetőnk az indiánok közellétét, s hogy a férfi 30 éves lehetett, hogy társaink ketteje nő s egyike halat visz stb. Ostromolni kezdtük tehát vezetőnket titka megfejtése iránt, ki is következőleg válaszolt:
"Én meg tudtam mondani, hogy egy ember ment erre, mert nyomát láttam a levélen. A levélnek összezúzatását ugyanis észrevéve, figyelni kezdtem s tapasztaltam, hogy minden lépésnyire össze van zúzva, ezt tehát nem fa leesése vagy kő gördülése okozhatta. Láttam továbbá az összezúzott levélen, hogy fiatal embernek a nyomai, éspedig sietve kellett arra mennie, különben nem volna a levél csak a nyom sarkánál és hegyénél összezúzva, mert az öreg ember lassan megy, tovább van a lába a földön, s nem hág oly erővel lába hegyével, sem oly erősen nem rúg sarkával, ha új lépést tesz. Azt pedig, hogy valamit sebesen követett, onnét tudtam, mert szeme nem követte útját, azért botlott meg a keresztül fekvő fában, s esett rajta át, mit éppen a fa oldalánál látható nyom és a letépett moha eléggé mutatott. Ezen három személy ittlétét könnyű volt tudnom, mert két nagyobb és egy kisebb nyomot találtam; hogy nők voltak, azt a kifelé tartó nyomokból láttam, mert a férfiaké befelé tart, vagy legalább egyenesen. Hogy nem üresen mentek, az itt-ott megsértett gally, s hogy egyikük halat vitt, a nyom mellett talált halpikkely tanúsítá. Hogy mind a nők, mind a vadász nemrég mentek erre, onnan gyaníthattam, hogy az összezúzott levelek pora még ott hevert, melyet ellenkező esetben a tegnapi szél bizonyosan elhordott volna; hogy végre a sűrűségben, hol ti kinevettetek, láttam a három egyént, az is áll, mert én a bokrok tetejére vigyázván, azt mozogni láttam, s a mozgásból kivehettem, hogy legalább három személynek kell lenni, mely ezt okozta. Itt van egész titkom, melyet én semmi erénynek sem tartok, s ha ti oly élénken figyeltetek volna mindenre, éppen úgy tudnátok azt, mint én."
Nem kevéssé bámultunk az egyszerű megfejtésen, s annyi bizonyos volt előttünk, hogy az előszámlált körülményekből egy fehér ember sem lett volna képes ily következményeket húzni, mert ahhoz különös ösztön, s főképp gyakorlat is kell."
Ez a részlet Haraszty Ágoston (1812-1869) magyar utazó útleírásából való. A feltűnő hasonlóság gyermekkorunk kedvenc szerzőjének letehetetlen műveivel hasznos lehet arra nézve, hogy rehabilitáljuk a szkeptikusan nyilatkozó szüleink által porrá zúzott világképünket :)
Az is lehet, hogy Molnár L. M. olvasott valahol a Plum Creek-i esetről és látta az Acélkaraván c. filmet is, és talán azt hitte, hogy az Acélkaraván a megtörtént Plum Creek-i eset földolgozása és talán ezt írhatta le a könyvében.
Mindenesetre szerintem addig nem szabad hitelesnek tekinteni a Horseshoe Station melletti vonatkisiklatást, amníg egy Molnár L- M--től független forrással meg nem tudjuk erősíteni.
Van egy amerikai vasutak c. topik a vasutas fórumon, majd földobvom ott is a lasztit, hátha tudnak valamit az ügyben...
Egyébként ugyanaz a Dee Brown írta a Vasút a Vadnyugatont, mint aki a legendás és mostanra örök klasszikus "A Vadnyugat története indián szemmel" c. könyvet.
Persze az eredeti angol címek azok teljesen mások voltak:
Bury my heart at Wounded Knee
ill. Hear that lonesome whistle blow.
Megvan otthon ez utóbbi is, több érdekes epizódot említ, hogy a csejenn, arapahó és lakota harcosok milyen támadásokat intéztek az Union Pacific és a Kansas Pacific vasútvonalak építői ellen.
Ezek az esetek a másik könyvében nem említtetnek.
Ha érdekel a téma, akkor majd egy két érdekes esetet begépelek.
Molnár akkora átéléssel írja le ezt az esetet, mintha ő maga is ott lett volna a támadó csejenn és lakota harcosok között:-)
Ő egyébként 1867. július 17-re teszi az Omahai gyors kisiklatását, míg Dee Brown: Vasút a Vadnyugaton c. könyve szerint a Plum Creek-i vonatkisiklatás 1867. augusztus 3-án történt.
Mondjuk nekem eléggé nehezen hihető, hogy az indiánok két héten belül két ilyen súlyos támadást is intéztek volna az Union Pacific vasút ellen...
Pedig Molnár L. M. még azt is tudni véli, hogy a vágtázó csejenn fiút a vonatból lelövő ürgét valamiféle J. Mortonnak hívták...
Mondjuk, a helyszín elvileg stimmel: Fort Sedgwick volt Dunbar hadnagy állomáshelye, az Julesburg közelében, a South Platte-től egy kicsit délre található. Lakota-pawnee összeütközéseknek lehetett színtere.
Drukkolok! :))