Elfelejtettem valamit. Most rendeltem meg a Holidays In Eden dupla változatát Olaszországból. Postaköltséggel együtt sem került 4000 Ft-ba (itt 8500 a Virginben). www.nannucci.it
És nem ez az egyetlen kincs!
Úgy érzem, nekem is hozzá kell szólnom a témához. Sajnos úgy tűnik, néhány megerőszakolt érvet fel tudnak hozni a koncertszervezők, ha akarnak. Gondoljunk csak vissza az utóbbi 4-5 év prog rock koncertjeire. A Jethro és (én ide sorolnám) Dream Theater koncertek ugyan teltházasak voltak, még a Yesen is elfogadható létszámú közönség gyűlt össze, de a King Crimson, Genesis, vagy az ELP koncerteken bizony nagyon foghíjas volt a nézőtér. Ha a nagy klasszikusokra sem kíváncsiak a rajongók, ugyan a "kistigrisekre" ki jönne el? Persze ez hülyeség, hiszen az "érdektelenség" oka szerintem az akkori egy-hét-három-koncert kínálatnak is köszönhető volt, az indokolatlanul magas jegyáraknak úgyszintén. Én soha nem értettem, miért jó, ha 5000 Ft-os jeggyel eljön kétezer ember, de ha 3000 volna a beugró, biztos vagyok benne, hogy háromszoros volna a zarándokok száma. Én már abba is belemennék, ha nem hívják azokat, akik a közelünkbe sem jöttek az utóbbi időben (sajnos a Marillion ez a kategória), de mi magyarázza azt, hogy a Saga korábban két szenzációs koncertet adott itt (teltház!!), legutóbbi két lemezükről csak szuperlatívuszokban lehet nyilatkozni, el is jöttek egészen Bécsig áprilisban, de a határon már nem jutottak át.
Nekem úgy tűnik, hogy a Heavy Metal a koncertszervezők szerint még mindíg sokkal biztosabb tipp, mint egy prog koncert (bizonyítja majd ezt a Summer Rocks). Pedig számomra nem kétséges, hogy a prog rajongók inkább fizetőképesebb kereslet, mint a HM tábor.
Még egy dolog. Ha az E-klubban havonta lehet jószerével ismeretlen HM bandák koncertjeivel találkozni, miért nem lehet egy hasonló rendszerességgel működő prog klubot csinálni? Azért van jónéhány ismeretlen, vagy kevésbé ismert prog banda is, akik szinte koszt-kvártélyért hajlandóak fellépni. A Jadis pl. három éve szlovák (!!) turnét csinált.
Talán azért, hogy a The Flower Kingsnek magyar dobosa lett (tudtok valamit Csörsz Zoltánról? Én még nem hallottam a nevét), legalább őket elhozza ide valaki.
A LEGNAGYOBB BAJ, HOGY EZT A TOPICOT A KONCERTSZERVEZŐKNEK ESZÜK ÁGÁBAN SINCS MEGLÁTOGATNI!
Szevasz lx!
Nagyon köszi a kérdésed, még iszonyúan aktuális a Misplaced... CD vágyam. A lakásomat azért nem merném felajánlani (hová is raknám a CD-imet?), de adósrabszolga lehetek. Ha valami Marillion CD érdekel, írj egy mail-t, remélem tudok segíteni.
Mindenkinek: Én is dühönghetek? Miért van az, hogy ide senkit nem hívnak? Nem merik vállalni egy prog. banda kockázatát? Hátha bukta lenne? Hülyeség. Biztos tudjátok, annak idején '87-ben a Marillion még Fish-sel csinált egy mini turnét Lengyelországban. Miért volt ennek értelme? Nem hiszem, hogy abban a lemez nélküli időkben annyi Marillion LP fogyott volna abban az országban. Azt sem hiszem, hogy akkora tábora lett volna a zenekarnak, hogy kötelezővé tette volna a koncerteket. A legvalószínűbb, hogy annyira voltak ott is ismertek, mint itt, tehát majdnem egyenlő a nullával. De meg merték próbálni. Azóta már jónéhányszor fellépett a Marillion náluk, Fish pedig szinte hazajár, ki nem hagyná Lengyelországot, bár tényleg ez csak a koncertszervezőkön múlik. Ott ők már nem gondolkodnak azon, hogy mi van, ha olyan zenekarok, mint az Arena vagy a Pendragon arrafelé jár, érdemes-e áthívni őket néhány koncertre. Hát hogyne lenne az! Nem hinném, hogy bármelyik is bukta lett volna. Egyébként még '87-ben a Marillion próbálkozott egy budapesti fellépéssel, csak a tárgyalások kudarcba fulladtak, mivel Hegedűs László (azt hiszem így hívták), az akkori fő koncertszervező csak stadion koncertekben goldolkodott, mivel az hozta a nagy lóvét. Nyilván abban az időben itt Magyarországon egy Marillion nem vehette fel a versenyt egy Scorpions, Iron Maiden vagy Jethro névvel. A másik, amit soha nem felejtek el. 1990. május 29-n Fish a Vigil... turné keretében fellépett volna a BS-ben. A dátum a turnémenetrendben szerepelt. A fellépés előtt két héttel a koncertszervezők lemondták a koncertet, mivel beijedtek, mert elővételben nem fogytak a jegyek. Lehet, hogy nem lett volna telt ház, de ez a koncert biztos megtörte volna a jeget. Sajnos úgy tűnik, egy ilyen Jégtörő Matyira még mindig várnunk kell. Csak reménykedni tudunk, hogy ez esetleg a Marillion lesz. És én is biztos vagyok abban, hogy megtelne a Pecsa.
Na akkor most én is jól kidühöngtem magam...
Aktuális még a Misplaced Childhood-vágyad? Éppen a jövő héten készülök cd-írni. Eggyel több vagy kevesebb nem számít. Aztán majd kitaláljuk, hogy a házat íratod rám érte, vagy csak adósrabszolga leszel. :)
Mélyen egyetértek Kayleigh topictársunk véleményével! A magyar koncert szervezés színvonala kritikán aluli! Nevetséges, hogy egy akkora városban, mint Budapest gyakorlatilag nincsenek koncertek. Jómagam is kénytelen vagyok(?!) külföldre járogatni, ha látni szeretnék néha egyet-egyet. Ilyenkor csak a következő pár hét kínálatát böngészve a sportcsarnokok hirdetési tábláin szoktam a nyálam csorgatni. Egyébiránt, pedig nem hiszem el, hogy egy Marillion bulira ne telne meg a PeCsa szabadtéri színpada.(az pedig, ugye bőven nyereséges méret...) De a koncertszervezők nálunk olyan emberek, akik úgymond "nem tartják az ujjukat a rockzene pulzusán", csak a tuti nagy lé érdekli őket, hozzáértés meg nuku. Tavaly remegő térdekkel bevállaltak egy Dream Theatert (telt ház), a Juventus Rádió meg rápróbált egy TOTO-ra (telt ház)idén azért biztos ami biztos alapon Natalia Oreiro van műsoron náluk...(szomorú, de ez a tuti itthon)
Ezen az állapoton talán segíthetnének az aktív fan-klubok, hiszen ezek a zenekarok nem pusztán a zsetonért mennek el valahova játszani, bevállalnak kisebb klub jellegű bulikat is a rajongóik kedvéért alkalomadtán.
Utolsó fejezet: Amsterdam
Már a koncert helyszíne is lélegzetelállító volt. Nem a Heineken Music Hallra gondolok elsősorban, hanem a közvetlenül mellette magasodó Ajax Arénára - mint egy UFO a következő évezredből. A HMH egyébként egy kb. 5 ezres terem, tökfekete belül, úgyhogy a színpadon történő dolgok nagyon hangsúlyossá válhatnak, amennyiben persze olyan az előadó. Miután megvizsgáltam a Merchandise pultot (Marillion és Porcupine Tree pólók, CD-k (hivatalos, fan club és bootleg kiadványok egyaránt) és magamévá tettem egy anorákos pólót, a terembe belépve szinte azonnal nekikezdett a Porcupine Tree (úgy látszik, nyugaton teljesen természetes, hogy az előzenekarok a meghirdetett kezdési időpont előtt kezdik a műsort). A hely teljesen tele volt, és ez azért esett különösen jól, mert az eddigi három Marillion koncert, amit láttam, mind viszonylag kisebb klubokban volt.
A Porcupine Tree számomra az utóbbi idők legkedvesebb meglepetései közé tartozik. Legutóbbi Lightbulb Sun lemezük szenzációs, az azt megelőző Stupid Dreamről nem is beszélve. Sajnos a mai napig mindössze ez a két album van meg nekem, pedig az első felvételük 1991-ben jelent meg, és azóta is jónéhány rendszeresen.
A PT koncertje fényesen igazolta, hogy az előzenekart nem kell lekeverni, ha a főattrakció színvonalat nyújt. Az első akkordoktól (Even Less a Stupid Dreamről) szuper hangzás volt, és a többség által nemigen ismert bandát ugyan nem tapsolta vissza a könzönség, de nem sok kellett hozzá. A műsor a két legutóbbi lemezre épült, mindössze egy szám volt a hatból, amit nem ismertem. A közel ötven perc a PT stílusának megfelelően eléggé melankólikus volt, Steven Wilson el is mondta a Stop Swimming előtt, hogy a legmelankólikusabb banda legszomorúbb száma következik. Már sajnálom, hogy az áprilisi Európa-turnéjukra végülis nem mentem el, nagyon megnézném őket főműsoridőben is.
A Marillion úgy 9 tájt kezdett, a tőlük megszokott minőségben. A készülődés alatt a 21st Century "karaoke" változata ment, így a hangulat adott volt. Aztán Rothery belekezdett akusztikus gitárján a Man Of A 1000 Facesbe. Még most is lúdbőrzik a hátam, ha visszagondolok rá, no meg Mark Kelly zongorafutamára. H hangja mint a lemezeken, egyszóval semmi kritizálni valót nem tudtam felfedezni. Ha csak azt nem, hogy H a szokottnál jóval visszafogottabban kommunikált a közönséggel. Persze megkérdezte, hányan vannak, akik előre befizettek az új lemezre (az igazat megvallva én kicsit soknak tartottam az árát, így csak a standard változatot birtoklom végre!), és a vége felé elmondta, hogy októberben visszatérnek. Ez számomra azt jelenti, hogy talán lesz egy hosszabb turné az ősszel, és esetleg a közelbe is eljutnak majd.
De vissza koncertre: a műsort már korábban leírtam. Azóta eszembe jutott, hogy a szám, amiben bizonytalan voltam, az Out Of This World volt. Én ugyan valószínűleg nem ezt a műsort válogatnám össze, de tulajdonképpen bármit játszhatnának, én vevő lennék rá. Az Easteren aztán a számomra kissé csalódást jelentő holland "szurkolótábor" is levedlette a jólneveltségét, és a hangulat is méltóvá vált a produkcióhoz. Azért meg kell mondjam, a hazai pálya közönségét (t.i. Nottingham 99-ben) meg sem közelítették.
Az új lemez dalai élőben is nagyon jók. Igaz, továbbra is az a véleményem, hogy a Marillion dalok Hogarthékat látva, élőben érintik meg igazán az embert. Ezt éreztem a Radiation turnén is. Akkor a számomra ismeretlen dalok nagyon megragadtak a koncerten, viszont a lemez első hallgatásra kifejezetten csalódást jelentett.
Most, hogy az Anorák új dalait már jópárszor meghallgattam odafelé az úton, egyértelmű volt, hogy a Marillion egyik legjobb albumát készítette el, csak az az utolsó If My Heart... ot felejthetném (bocs!!).
Sajnos itt nálunk alighanem várhatunk még jócskán a Marillion fellépésére. Addig is, ha valaki közületek tervezi az After Crying június 11-i fellépését meglátogatni az IBS-ben,vagy ott lesz 23-án a Summer Rocks fesztiválon a PeCsában (a Pain Of Salvation igazán megérdemli a progresszív rock rajongók támogatását) szívesen találkoznék vele.
kayleigh: Halljuk! (Lássuk!)
Tutus: Én is árnyékra vetődtem a Civil rádióval szerdán, pedig sikerült beszereznem végre egy olyan rádiót, amelyiken nem csak a Petőfit lehet fogni...
(Most épp a This is the 21st century szól nálam...)
Fish - Kreuztal
Számomra rejtély, hogy a magyar koncertszervezők miért nem mernek progresszív rock zenekarokat hozni. Tavaly Belgiumban a Spock's Beard koncertet egy nappali szobányi helyen, 100-150 enber számára rendezték kb. 3000 Ft-os belépőkkel. Ugyanez a gondolat merült fel bennem a kreuztali Fish koncert apropos-ján. Képzeljétek el egy tízezres város tornatermét, amit jóindulattal sem lehet teltházasnak nevezni. Nem több, mint 300 ember. És ennek a 300 embernek Fish a lelkét is beleadta.
Még a koncert előtt beszélgettem egy svéd párral, ők mondták, hogy Fish szinte a teljes új anyagot leadja majd, bár a Fellini Days hivatalosan csak augusztusban jelenik meg. Aztán egy német rajongó azt mondta, hogy nagyon gyenge az új lemez, ő már kétszer hallotta élőben, és persze a koncerten már megvette a CD-t is - úgy sem tetszik neki.
Aztán egyszer csak odajön hozzám egy hosszú szőke hajú fazon és a legutóbbi Asia (Aura) turnépólómra bökve megjegyzi: my old band..
Rögtön nem esett le, hogy John Young szólított meg, de aztán sikerült még néhány szót váltani vele, a jegyem hátoldala őrzi az aláírását is. Ma már nem tagja a Fish bandnek, a Scorpionssal turnézik éppen, de aznap még fellépett.
Ezek után nagyon kíváncsian vártam, mit fog a nagy skót produkálni. Én sajnos csak az első két Fish lemezt ismerem, valamint a Sunsetset és a Raingodsot, úgyhogy az ezekről elhangzott dalokat ismertem fel. Valószínű azonban, hogy ezeken kívül csak az új lemezről voltak dalok, a reakciókból legalábbis úgy tűnt. Tehát volt a Perception of ..., a Brother 52, a Tumbledown, a Lucky, a Credo és ráadásként a The Company. Végül szólóban elénekelte a Flower of Scotlandet, ezzel buzdítva bennünket, hogy másnap ne feledkezzünk meg a Hibies (=Hibernians) meccséről. Őket egyébként folyamatosan éltette a koncert közben. Az első számok közben alig beszélt Fish,de aztán belejött. Sajnos a legtöbb összekötő szöveg német-angol kevert nyelven hangzott el, így nem sokat értettem belőle. Mindenesetre a koncert nagyon jó hangulatú volt, az új számok nekem tetszettek, sokkal inkább rockosabbak, közérthetőbbek voltak első hallásra, lehet, hogy a fanatikusoknak ezért nem tetszik annyira. A zenekar is nagyon összeszokottnak tűnt, főleg a dobos és John Wesley floridai gitáros tetszett. John Young kicsit fáradtnak tűnt. Fish pedig rendkívül szuggesztív előadó még mindíg, a közönség azt csinált, amit ő akart. Több dialógust is folytatott az első sorban álló, nem teljesen színjózan fazonokkal. Egy dolgot sajnáltam, mégpedig, hogy egyetlen egy Marillion szám sem hangzott el. Pedig úgy tudtam, hogy Fish általában nem egy dalt elnyom a koncertjein.
Azt, hogy a koncert mennyire jó volt az is bizonyítja, hogy eddig kizárólag Hogarthos Marilliont hallgató unokaöcsém is megjegyezte, hogy ezt nem gondolta volna (ma már a jó öreg Mariilion lemezek is szólnak az autójában).
Ezek után nagyon kíváncsi voltam, mi következik másnap Amsterdamban. Erről legközelebb.
Markov: Hát nem volt szerencsém a Civil rádióval! Az adás napján reggel hívott fel Radó Laci, hogy a szerdai adásait beszüntették! :( Lehet, hogy egy szombati napon sorra kerül a Marillion, de hogy mikor, azt nem tudom.
Azért köszi, hogy hallgattad (volna).
Üdv. tutus
Hát akkor íme az útibeszámoló. Bocs, hogy most nem a Marillionról, vagy Fishről írok, ahhoz kicsit jobban hozzá kell készülnöm.
Az egész Dietzenbachban, egy Frankfurt melletti kisvárosban kezdődött 24-én. Izgatottan vártam 12. Jethro Tull koncertemet, annak ellenére, hogy csak egy válogatáslemez jött ki tőlük az utolsó időkben, és hogy tavaly Zlinben szintén láttam őket. A Hessentag nevű többnapos fesztivál Classic Rock napján léptek fel Manfred Mannel és számomra két ismeretlen zenekarral együtt. Az első meglepetés a pénztárnál ért, ahol kiderült, hogy a fő attrakció nem a Jethro, hanem Manfred zenekara lesz. Sorban állás alatt szépen le is ment az első, leginkább a Cranberrieshez hasonlítható német banda, de a Young Dubliners már a színpad előtt talált. Tavaly ők voltak Amerikában a Jethro előzenekara és Andersonnak annyira tetszett, hogy meghívta őket az idei turnéra. Nekem már kevésbé jött be a zenéjük, laza brit pop folkos (fuvola, hegedű)beütéssel. Felejthető volt. Ezután verőfényes napsütésben kezdődött el életem legrosszabb Jethro Tull koncertje. Bár a dalok válogatása igazán kedvemre való volt, sokkal inkább, mint a tavalyi - lásd a műsort a www.j-tull.com latest news oldalán - (tavaly mindössze a Hunting Girl volt a számomra legkedvesebb 70-es évek közepén készült lemezekről), a hangzás botrányosra sikeredett és ez teljesen rányomta a bélyegét a produkcióra. Emellett láthatóan a kb. 20 ezer ember jó részének láthatóan fogalma sem volt arról, mi is az a JT. Szóval a hangulat sem szökött az égig.
Szerencsére a MM'sEB némileg kárpótolt a csalódásért, ugyanis egy nagyon jó hangulatú, kiválóan hangosított másfél órát nyomtak. A műsorban semmi meglepő nem volt, nagyjából a tavalyi itthoni koncertek dalai szóltak. A zenekar tagjai láthatóan élvezték, amit csináltak és a közönség is vevő volt a bulira. Azért a mini-moogos pötyögések kicsit hosszúra sikerültek és én titkon reménykedtem Chris Thompson felbukkanásában is, de összességében azért mondhatom, a koncert megérte a német viszonylatban igencsak olcsónak mondható 37 Márkás beugrót.
De mikor lesz már új album, Manfred?
Folyt. köv. legközelebb: Fish - Kreuztal, május 25.
Tutus: valami gubanc van a rádióadással- direkt úgy intéztem a dolgaimat, hogy legalább autóban hallgathassam a megadott időben a műsort, erre jó kis moha-zene szólt. Bár bevallom, nem is volt rossz a nagy forgalomban egy kis nyugi-zene, csak nem ezt vártam...
Tutus, nagyon megleptél a setlisttel, Amsterdamban ezek szerint egy teljesen más koncertet láthattam. Ott a következő volt a műsor (a sorrend nem biztos):
Bevezető: This Is The 21st Century (instrumentális)
Man Of A Thousand Faces
Quartz
Go!
azt hiszem itt valami számomra kevésbé ismert darab volt, talán a Brave-ről?
Map Of The World
80 Days
Afraid Of Sunlight
Mad
If my heart were...
Great Escape
King
ráadás I. Waiting To Happen, Easter
ráadás II. Answering Machine, Between You And Me
Szenzációs volt, az előzenekar Porcupine Tree nemkülönben!
Az volt az érdekes, hogy előző nap Fish sem játszott egyetlen egy Marillion számot.
De erről majd bővebben később.
anoraknophobia: Hát, jól olvastad. Nem játszottak egyetlen számot sem a Fish korszakból. Pedig a két magyar lány akikkel voltam, várt egy Kayleigh - Lavender-t, de még az angol közönség kedvence az Easter sem hangzott el. De sebaj! Én örülök, hogy ezen a koncerten ott lehettem, hiszen a This Strange Engine-ről a két említett dal, valamint a Radiation-ról az utolsó dal szerintem nem nagyon szerepel a koncertjeiken. Hiba nélkül, precízen adták elő, és a látvány pedig fantasztikus volt. De erről majd még írok részletesen is (most készülök a holnapi rádió műsorra).
Üdv. Tutus
Még a műsor előtt leírom, hogy Londonban melyik számokat játszották:
Az Anorakról mindegyik számot, kivéve a This is the 21st Century-t (ez volt a bevezető zene).
Rich, Man of a Thousand Faces, This Strange Engine, The Answering Machine, A Few Words for the Dead, Waiting to Happen, Afraid of Sunlight, The Great Escape.
Érdekes, hogy a This Strange Engine-ről a két leghosszabb számot játszották (hatalmas élmény volt így koncerten hallani!)
Sziasztok! Folyt. köv.!!!
Sziasztok!
Egy kis előzetes a Londoni Marillion koncertről a CIVIL rádióban (FM 98 Mhz), május 30-án, 13 órától 14 óráig. Már Budapest 80 km-es körzetében tökéletesen fogható a műsor.
Bővebben természetesen itt a fórumban, a Fan Klub honlapján, és a hamarosan megjelenő legújabb hírlevelünkben.
Üdv. Tutus
Úgy vélem, a korai Marillionban a tagok sosem tagadták, hogy „ez a zene nem jöhetett volna létre, ha nincs a Genesis (és egyéb klasszikusok)”. Szándékosan azt a korábbi hangzásvilágot, nagyívű összetett kompozíciókat hozták vissza muzsikájukkal a nyolcvanas évek első felében, ami addigra már rég kiveszőben volt – valljuk be a régi dinoszauruszok közül ekkorra sokan vagy kipusztultak, vagy zenéjük eléggé „elkurvult” (bocs)! A Duke-hangzást rossz példának tartom –ezer szerencse, hogy nem nyúltak a dobgéphez és egyéb szintetikus eszközhöz. Sokkal klasszikusabb példaképet választottak – a párhuzamot én inkább a Genesis: Selling…-lemezzel érzem találóbbnak. Én pont azért szerettem meg őket anno, mert nem akartak „aktuálisak” lenni – mertek tartalmas zenével előállni abban a korszakban, amikor abszolút nem ez volt a divat. Ezt a plagizálás-dolgot kicsit erősnek éreztem, bennem nem merültek fel ilyen utánérzések.
Fish kiválásával ezt az utat már nem folytathatták, hisz Hogarth egy gyökeresen más karakter. Ezért is van, hogy azóta szinte lemezről lemezre változtatnak a koncepción, folyamatosan megújulva és új utakat keresve. Mint már többször hangsúlyoztam, én nem szeretnék választani a két korszak között – Fish nagyon egyéni előadásmódja tette naggyá a csapatot, Hogarth érzékeny éneke pedig még hangsúlyosabbá tette ezt a finom, emberi lélekkel teli muzsikát. No és ne feledjük a többieket – egytől egyig kiváló muzsikusok, akik a CSAPATÉRT játszanak.
Tutus: ugye ha magadhoz térsz az ájulatból, azért kapunk egykis koncert-élménybeszámolót? Kíváncsi lennék rá, mi volt a program?
Már többször is meghallgattam mind a négy Fish-korszakbeli studió albumot, mert azok mind megvannak és azokat is nagyon jónak tartom. Ami nagyon zavaró bennük az, hogy nem igazán érzem a hangzását eredetinek vagy jellemzőnek, leszámítva persze Fish különleges hangját. Az egész kb. a Duke-korszakbeli Genesis-re emlékeztet, és a gitárok, szintik és főleg a dobok mindig ugyanúgy szólnak. Néhány konkrét plagizálást is észrevettem, pl. Childhoods End? = Follow You Follow Me (Genesis), Assassing = Another Brick In The Wall (Pink Floyd), Script for a Jesters eleje = Peter Hammill: Autumn, vagy Genesis: Dancing with the Moonlit knight, vagy Lords of the Backstage = Genesis: Back in NYC.
De: a zene tényleg nagyon jó a régi lemezeken is.
A Hogarthos korszak általam ismert 3 lemeze teljesen sajátos de egymástól jobban különböző hangzást mutat, amibe nemcsak a régi progresszív hagyományok folytak bele, hanem számtalan és sokféle más hatás is.
Anoraknophobia-nak: Na, ez egy érdekes dolog. Ahogy látom, általában mindenki azt a Marillion korszakot részesíti előnyben, amellyel először találkozik, de valószínűleg ez így természetes. Aki valamilyen szinten fogékony az ilyen fajta muzsikára és korábban nem hallotta a zenekart, aztán hirtelen találkozik vele, nem fog tudni szabadulni Hogarth hangjától. Ezek után valószínű furcsa lesz a Fish éra. Mivel én annakidején Fish-sel ismertem meg őket, nekem is furcsa volt az a Hogarth féle énekstílus, bár a zene az nagyon ott volt, a Seasons egyenes folytatása volt a korábbi muzsikáknak. Mára már persze úgy tűnik, mintha két különböző zenekar készítette volna el az akkori és a mai lemezeket. Mindkét énekessel óriásit alkottak mind a mai napig, ma már meg sem tudnám mondani, melyik időszak a „jobb” számomra. Az tuti biztos, hogy egy Grendel-t mégegyszer nem tudnak írni, de egy Memory of Water sem született akkoriban. Véleményem szerint, ha tetszik Neked a jelenlegi Marillion, biztos vagyok benne, hogy többszöri hallgatás után a Fish korszak zenéjében is ugyanúgy fel fogod fedezni az értékeket, mint a maiban.
Tutusnak: köszi a hírlevelet, tegnap megkaptam, remélem lesz még jónéhány. Ami a koncertet illeti, nagyon bízom benne, hogy egyszer majd itthon mi is átélhetjük azt az élményt, ami Neked Londonban sikerült.
Le tudnád írni, melyik számok hangzottak el a koncerten?
Egyébként én még csak kezdő Marillion-hallgató vagyok, a West 3 német csatornán 2001 márciusban közvetített 1991-es koncert miatt kezdtem el CD-ket beszerezni, és még csak 7-nél tartok. 5 db Hogarth-os CD-m nincs is meg (Seasons End, Holidays in Eden, Afraid oF Sunlight, Radiation, .com), bár az első kettő gerincét a koncerten eljátszották. Baj, hogy ezek a CD-k csak dupla formában kaphatók és ezért borzalmas drágák.
Még egy megjegyzés: nekem a Hogarth-os lemezek jobban tetszenek, mint a Fish-esek, mert úgy érzem, a Fish-korszakban nem volt ilyen egyéni az együttes hangzása.
anoraknophobia: Maximálisan egyetértek! A Marillion nagyot alkotott ismét! Igen, mindig újítanak és azt csinálnak amit szeretnek és akarnak!
Ott voltam Londonban az Anorak lemezemutató koncerten. Hát, mit mondjak? Nem tértem még magamhoz, de nem is akarok! Ezt leírni nem nagyon lehet (bízom benne, hogy a Magyar Fan Klub második hírlevelében azért csak sikerül).
Mikor útnak indultam érkezett egy bejegyzés a vendégkönyvbe Égi Endrétől. Olvassátok el! Én ezekkel a gondolatokkal indultam Londonba. Ezek a sorok jellemzik a Marilliont, és a zenekar rajongóit.
Mialatt Londonban jártam újból 4 taggal bővült Klubunk!
Az előzenekar a White Buffalo volt, nagyon tetszett mindenkinek és nagy sikert arattak.
Egyébként az Anorak lemez London lemezboltjaiban nagyon kelendő.
Üdv. Tutus
A Dot Com-mal egyetértek, az egy gyönyörű lemez.
Szerintem a Calling All Stations nagyon rosszul sikerült és unalmas, a The Ladder pedig hullámzó, közepes.
De maradjunk a Marillionnál: alig várom, hogy munka után a kocsiban újra hallgathassam a Quartz-ot az új lemezről. A legjobb új szám, amit az utóbbi 5 évben hallottam.
Sajnos én még mindig nem hallottam az Anorákot, így a modernségét sem áll módomban kommentálni (azért a 21st Century sejtet valamit).
Ezzel együtt úgy gondolom, hogy a Big Sixből a Yes (The Ladder), a Genesis (CAlling All stations), vagy a Jethro Tull (Dot Com) legutóbbi albumai ugyancsak XX. század végi hangzással, kompozíciókkal bírnak, igaz ők jobban ragaszkodnak a már bevált stílusukhoz. Persze én is egyetértek azzal, hogy a Marillion rendkívüli megújulásokra képes, de a jó öregeket sem kell lebecsülni.
Életem legdrágább cd-je az Anoraknophobia. (5290 Ft).
Abszolút megérte.
Aki a hagyományos progresszív rockot hiányolná:
Fel kell fogni végre, hogy 2001-ben EZ a progresszív rock.
Szívhezszóló, dallamgazdag, bravúros lemez.
Mindezek mellett hihetetlen modern!
Messze veri a "nagy öreg" progresszív együttesek legújabb lemezeit (lásd: Genesis, Yes, ELP stb.), pontosan azért, mert a Marillion nem ragadt le egy szinten, hanem mert újítani.
És még egy örönteli dolog: a lemez a német album-eladási listán a 42. helyen van, ami a mezőnyt ismerve nem rossz. Nem kell tehát a zenekar anyagi ellehetetlenülésétől tartani.
Ezt a honlapot láttátok már? Aki bírja az angolt, annak igencsak hasznos, mivel bármely prog. lemez kritikáját meg lehet találni, sőt általában egy lemezről több vélemény is olvasható. Tehát ha nem ismersz egy albumot vagy egy zenekart, itt elég pontos infóhoz juthatsz. Sajnos még nem volt alkalmam az Anorákba belehallgatni, de az egyik itteni kritika szerint a Brave óta a legjobb alkotásuk. Ez tényleg így van?
Hű, de felpezsdült itt az élet, mióta utoljára itt jártam! Gondoltam benézek, mivel itt az új anyag, de erre azért nem számítottam.
FOR ALL CUCUMBER LOVERS: ez egy koncert felvétel, Baunatal, 1983, 73perc. Radio közvetítéshez vették fel, bootlegként kering, nem tudtam, hogy hivatalosan is megjelent.(bár a stoned kiadóról sem hallottam még...olyan lehet, mint a phantom, meg a többi legális cég:) Az anyag egyébként CD-n beszerezhető.
Az új lemez nekem tetszik! A marillion.com által megkezdett utat folytatják és ez jó(legalábbis nálam). Az Afraid és a Strange Engine lemezek mintha egy kis tanácstalanságot, útkeresést tükröztek volna. Igaz, hogy a Brave-el egyfajta tökélyre jutottak és nehéz lett volna túlszárnyalni.No meg ki akart egy Brave#2-t hallgatni?! Csalódott is voltam, de a .com lemez újra "megtalált" és most itt a méltó folytatás. Remélem "kivesézzük" majd az anyagot itt a topicban, kiváncsi vagyok a véleményekre!
Üdv mindenkinek, főleg az új „arcoknak”! De jó látni ezt a kis pezsgést…
Kayleigh: maximális osztom a véleményed egyes előadók és táboruk közti ellentétek értelmetlenségéről. Számomra a lényeg a jó zene – az értelmetlen gyűlölködést érdemesebb lenne meghagyni a politikusoknak. Sőt, épp ez a sokszínűség a progresszív zene egyik legpozitívabb érdeme. Ha emberileg nem jönnek ki egymással egy adott zenekar tagjai, mint pl. Marillion-Fish esetében – ez éppen ösztönző is lehet az önálló pályák alakítgatása során (majd én megmutatom! –effektus). Az általad említett előadók eddig jó részt kimaradtak – de úgy látom, érdemes lenne a hiányosságot bepótolni. A Pendragon viszont mindenképp érdekelne: a Masquarade által nagy kedvenceimmé váltak – egyebet viszont még nem hallottam tőlük. Az Arena területén is akadnak bőven hiányosságaim. De mi tagadás, azért a legközelebb a Marillion áll a szívemhez! Ha nem gond egy kis kooperáció, küldök mailt.
Bandogo: Bizony, hogy létezik a Pendragon. Az új Cd-jük Not of This World címmel jelent meg áprilisban és a Stereoban már kapható is. Az új lemezt már jóval korábbra tervezték, de Nick Barrett magánéleti problémái (válás, stb.) majdnem csődbe vitték a cégét. Végül újra kezdte az egész komponálást. Még az új művet nem hallottam, de a rajongók dícsérik. Tagja vagyok egyébként a fan clubnak, bár ők messze nem olyan rendszerességgel informálnak, mint a Marillion. A honlapjuk: www.toffrecords.com
Lemezbemutató turné szeptember-októberben, tervezem a részvételt (öt éve várok rá!!)
ControlDenied: Néhány szó az említett zenekarokról, ahogy ígértem.
A Twelfth Night körülbelül a Marillionnal együtt kezdte (1979?), ugyancsak neo-prognak sorolták be annak idején. Ha jól tudom 3 LP jelent meg Geoff Mann énekessel, az első 81-ben.87-ig létezett, 86-ban a Virginnél jelent meg az utolsó lemez - kereskedelmi siker nélkül. Aztán 91-ben megjelent egy Collectors Item nevű dupla Lp (ez van meg nekem) - mintegy esszencia a munkásságból (ki nem adott felvételek, koncertváltozatok is. Valóban van némi zenei közösség a Marillionnal. Egy-két daltól eltekintve inkább nagyobb lélegzetű, 10 perces számok.
Nagyjából ugyanez mondható el az IQ-ról is, bár kicsit kommerszebbek a Cd-k, főleg a 80-as évek végén. Azt hiszem, 83-tól adnak ki lemezeket, közben volt egy kis szünet, és a Subterraneat tartják a nagy visszatérésnek. A legutóbbi lemezük a Seventh House. A legjobbnak a The Wake-et tartják. Azok közül, ami nekem megvan, a Tales From The Lush Attic ajánlható (1983). A többi: Are You Sitting Comfortably, Ever, Living Proof (korai koncert), J'ai Pollette D'Arnu (vegyes - B sides, koncert, stb.)
Jadis: tulajdonképpen Gary Chandler gitáros projectje két IQ taggal (Orford, Jowitt). Nagyon jól kidolgozott gitártémákkal, gyengébb énekkel. Sajnos csak az első kettő van meg (More Than Meets The Eye - '92, Across The Water - '94.
Van még egy-két banda ebből a "camp"-ből, akit érdemes meghallgatni: Shadowland - Clive Nolan projectje Karl Groommal (Threshold), Casino - Clive Nolan Geoff Mannal, Jabberwocky - Clive Nolan + Oliver Wakeman (hiába, ez a fickó nem nyugszik, és nem ez az összes projectje), vagy a Landmarq (Damian Wilson énekessel - szintén Threshold). Szóval a tagok keresztül-kasul mászkálnak egyik bandából a másikba. Az Arenás John Mitchell egyik nap még John Wettonnal zenélt, a másik nap már az Arenában tépte a húrokat. Dehát így van ez jól, minél több lemezen halljuk őket, annál jobb.
Kayleighnek: Ez a Jonathan Mover ilyen nagy karriert futott be? Nem gondoltam volna. Pointer kirúgását követően Andy Ward és John Martyr után ez a fickó játszott velük mindössze két hétig, néhány koncert erejéig, aztán úgy döntött hogy visszamegy az egyetemre. Lehet hogy rossz döntés volt? Játékát élőben egyébként ezen a For All Cucumber Lovers anyagon lehet csak hallani, melyet a németországi Baunatal-ban rögzítettek '83 októberében. Nem fogható Mosley dobolásához, de azért nem volt rossz. A koncert egyébként nagyon érdekes (és jó is), Fish sok német dumát elejt, néha még a dalok refrénjében is beleviszi a germánt. Jópofa.
Mit tusz erről az új Pendragonról? Én már azt hittem feloszlottak, és Nolan inkább az Arenára koncentrál. Van valahol honlapjuk?
P.S. Az Arena meg a Pendragon CD-k érdekelnének. Küldök egy mailt.
ControlDeniednek: Kérdezted a Holidays in Eden-t. Ez volt az a M. lemez, amit nem vettem meg azonnal, mivel itt 180 fokos fordulatot vett a zene a korábbiakhoz képest. Nem is foglalkoztam a Marillionnal egészen a Brave megjelenéséig. Emlékszem, akkoriban sok hülyeséget nyilatkoztak, hogy elegük van a hosszú dalokból, könnyebben emészhetővé akarják tenni a zenéjüket, meg hogy régen azért voltak olyan hosszú nótáik, mert sohasem tudták befejezni normálisan a számokat. A lényeg, hogy teljesen szakítani akartak a Fish-éra zenei és szövegi világával. Később mint látjuk, megbánták az efféle kijelentéseket, mivel a Holidays nem is lett akkora siker, mint várták, így a Brave albumon már nem hallhatóak olyan slágeres darabok, mint itt. A mai zene ismeretében viszont azt mondom, nem egy rossz lemez. A Splintering Heart, a 100 Nights, a Waiting to Happen nagy nóták, ellenben pl. a Holidays in Eden, a Cover My Eyes vagy No One Can nem tartoznak a kedvenceim közé, de hangsúlyozom ez csak az én véleményem, bocsánatot kérek mindenkitől aki nem ért velem egyet. A későbbi lemzeken is vannak olyan dalok, melyeket hiába hallgatok, nem fognak meg, mint a Hope For The Future, az Accidental Man, a House vagy az Answering Machine. A Holidays lemez a saját M. top listámon az utolsó helyet foglalja el, mert ezen túl sok az ilyen jellegű nóta. De azt mondom, ne hagyd ki, hallgasd meg, mindenképp megéri.
