Egyik este, egy angyalos témájú könyv elolvasása után jelent meg egy mosolyogva, és én azt mondtam: ( a fejét láttam, az kicsi aranyhajú volt, és nagyon szép kék szeme:) egy percig tartott kb. az egész. Már anyának sem tudtam szólni.
Most már nem kételkedem:) ez fura, mert eddig sem kételkedtem bennünk.
Egyfajta tudatállapot kell hozzá, hit, és remény. Néha már éreztem, hogy talán az őrangyalom a szárnyával betakargat...
Hát valahol ő is nagyon sikeres volt, annak ellenére, hogy olyan szörnyen ért véget az élete.De a gyerekek közül ő ment férjhez a legjobban, ugyanis a későbbi XVI.Lajos európa legjobb partijának számított. Állítólag lajos elég csúnya is volt de ezen a képen egészen emberi
Annyira durva ez a gyermekhalandóság, ami régen volt! Nem tudom elképzelni, hogy az anyák hogy tudták ép ésszel feldolgozni, hogy 3-4 gyerekük meghalt. Egyet is kegyetlen dolog eltemetni. Én már ott megborulnék. Meg az is hihetetlen, hogy gyakori volt a 8-10 gyerek a családokban. Azért azt fizikailag is kibírni... :S Az arisztokraták többek között talán ezért sem kötődtek annyira a kisgyerekeikhez és hagyták, hogy más nevelje, szoptassa. De ez így milyen élet lehetett? És akkor még nem is említettem, hogy a nagy része érdekházasságból lett...
Ez nagyon megragadott. Az 1700-as években ilyen rendeletet kiadni, nem piskóta.
Mária Terézia szívügye volt az oktatás. A nagyszombati egyetemet 1777-ben Budára helyeztette. 1773-ban feloszlatta a jezsuita rendet (ekkor válik állami egyetemmé a nagyszombati), 1777.-ben adta ki az alsófokú iskolarendszert gyökeresen átalakító Ratio Educationist. A rendelet értelmében minden 6 és 12 év közötti gyermek tanköteles. A felekezeti iskolákat a Ratio Educationis állami felügyelet alá vonta, közhasznú tárgyakat tett kötelezővé, és előírta a nyári iskolaszünetet a mezőgazdasági munkák idejére.
Igen azt hiszem Mária Terézia és Ferenc István nagyot alkotott, mondhatni bevált a vérfrissítés. És ami érdekes, hogy tizenhat gyerekük közül tizenhármat legalábbis kiskamaszkorig fel tudtak nevelni, ami nem semmi, tekintve a kor higiéniás és egészségügyi körülményeit. még három gyerek - két lány és egy fiú - halt meg felnőttkora előtt, ez azt hiszem nagyon jó arány. És a többi, életben maradt gyerek mind sikeres volt a maga módján, kivéve szerencsétlen Mária Antóniát.
Hű, én meg csak most vettem észre, hogy pont ugyanazon a napon született meg ez a fórum, mint a nagy, csak öt évvel később. Bocsánat, de ezen morfondíroztam most...
Mária Teréziát én személy szerint nagyra becsülöm, és -nem akarok profán lenni-de valóban szerette a férjét, és szerelemből "készültek" a gyermekei. Élvezte az intim pillanatokat is. Amikor már nem, akkor bizony nem szült több gyermeket. Ha jól tudom 13-vagy 14 gyermeke volt.
SZép a családfa:)
MT:
A Miksa és Saroltás könyvet bújom, magával ragadó a stílusa, olvastatja magát. Közben egy Angyali áldásos könyvet is kiolvastam, sok szép angyali történettel. Büszke vagyok rá, hogy egyszer már én is láttam angyalt. (Állítólag sokan nem látnak egész életükben, vagy a haláluk előtt...)
Valószínűleg nem volt egészséges, hiszen már Sisi is "belterjes", rokonházasságokból származott. E téren a Wittelsbachok semmivel se voltak jobbak, mint a Habsburgok. És hát ott van ugye még a kor "gyermek-egészségügye" is. Nem hiszem, hogy meglepő volt egy alig egy éves gyermek halála, csak hát nekünk tűnik ez kegyetlennek.
A Habsburg-ház története két szakaszra osztható, az első rész Svájcban indult a 10. században. Egy Guntram nevű nemessel. Az ő unokája építtette a Habichtsburg nevű várat, aminek a neve rövidítve a család neve lett. Egyébként Héjavárat jelent. Szóval ez itt Héjaváriék sztorija.
Elég jó szócikk, több helyen is ezeket az adatokat olvastam róluk.
A második szakasz természetesen Habsburg Mária Terézia és Lotharingiai Ferenc István házasságával kezdődött, innentől viselik a Habsburg-Lotharingiai nevet. Mária Terézia fiú örökös hijján lett uralkodónő és érdekes, hogy a házasságában is megtartotta a jogait és nagyon öntudatosan uralkodott, néha még a férje érdekei ellen is. Pl. anno a művészettörténet tanárom mesélt egy anekdotát, hogy Ferenc István Magyarországon akart "beindítani egy kerámia manufaktúrát, de a császárnő egyszerűen megtiltotta neki, hogy az ő "portáján gazdálkodjék". Ezzel ugyanis rontotta volna az osztrák manufaktúrák üzletét.
Ha jól látom a legalján Mária Terézia és férje Ferenc láthatóak.Mária T volt az aki rajzolgatta, hogy gyermekei melyik uralkodóházasodnak be.Szóval szerintem kb innen van számítva.:)
Arról tudtok valamit, hogy Sisi két testvére Vilmos Károly és Miksa (1845.) miben haltak meg? (Érdekesség, hogy Vilmos Károly szintén december 24-én született.)
Örülök az új topicnak, itt lehet beszélgetni Erzsébet királynén kívül minden Habsburg és Wittelsbach családtagról - szigorúan politikamentesen!!!
Ezt azoknak hangsúlyozom, akik nem a Sisi topicról jönnek át, hanem az itteni téma kapcsán találnak meg minket. Semmiféle aktuálpolitikát, mocskolódást, vitatkozást nem kérünk ide, az ilyenekkel menjen mindenki a megfelelő topicokba. Köszönjük!