May meg hogy gondolta, tudja a fene-ahogy Arany mondotta volt. Én meg úgy gondolom, ahogy ezt a kérdést Sánta Őz sámán kifejtette a saját törzsében. May nem is járt az őslakók táján sem, csak gondolatban, Cooper ismerhette őket a maga korához képest még eléggé jó képet is festett a mohikánokról. Nem tartotta őket ab ovo festett vörös ördögöknek. A mai szemmel nézve eléggé "zöld" véleménye volt és nem hozsannázott a vadon minden erővel való meghódítása felett. Amúgy Vadölőnek is lett volna egy ifjú hölgyeménye, a tavi hajózó testvérpár egyike, ha jól emlékszem. Csingacsguknak volt felesége, majd özvegyen szállta meg az ihlet mohikán nők hiányában, hogy őket meleg barátság kell összefűzze a fehér vadászcimborával? :)))
Én sem tartom ezt az elmélkedést isteni kinyilatkoztatásnak :) De mégis érdekes megközelítésnek tartom. Főleg mióta egy kétnyelvű kiadású May elbeszélés került a kezembe, a Die Söhne des Upsaroka, ami Egy indián anya címmel jelent meg 2000 körül. Nem olvasok németül, de egy lábjegyzeten fennakadtam. Winnetou "szép, férfias metszésű arcán egy vonás sem rezzent. " (Ki rudja, hányszor olvastam ezt gyerekkoromban..) az eredetiben így hangzik: "Sein warmlich schönes, bronzenes Gesicht blieb völlig unbewegt." És ha hihetek a szövegnek, ez "melengetően szép bronz színű" arcot jelent. Élek a gyanúperrel, hogy a magyar ifjúság tudatosan lett egy kicsit becsapva :)
De nem akarok túlzott jelentőséget tulajdonítani ezeknek a dolgoknak. Az emberek emberből vannak, Freud óta tudjuk.
Tényleg nem tudom. De megkerestem ezt az nehezen emészthető írást, Leslie A. Fiedler tollából, aki amerikaiként próbált mélylélektani összefüggésbe helyezni néhány amerikai regényt, köztük Cooper munkáit is. Mindenesetre érdekes.
Gondolom, Cooper ismerhetett ilyen személyeket, akiknek a sztorijaiból megalkotta a Sólyomszemet. Közelebb állt az indiánok szemléletéhez, mint a fehérekéhez, legalábbis, amit én olvastam belőle. Soha nem lőtt fölöslegesen, nem élt város-falusi házban, bízott a mohikán barátja gyógyszereiben még öregkorában is inkább tovább ment a prérire, csakhogy ne zavarják az életét a tömegesen megjelenők.
Erre nem tudok válaszolni. Minden előfordul, de én nem ismerek ilyen történetet. Úgy képzelem, akit indiánok neveltek fel, az a lehetőségek függvényében azzá is vált.
Nagyjából nyolcszáz oldal '86 utáni apacs történelmet sikerült beszereznem. Azért majd igyekszem kíméletes lenni hozzátok :)
A misszionárius Hedrina Hospers volt az a Miss Hospers, akit Naiche mint nővérét ajánlott be a jicarilla apacsokhoz. Az ő visszaemlékezései közül való a következő pár sor, a Fort Sillből a mescalero rezervátumra történő 1913-as utazásról, a csirikavák szabadulásáról.
"A tanítás szünetelt végig az utunk mentén Oklahomán, Texason és Új-Mexikón keresztül, hogy az iskolások szemtanúi lehessenek a történelmi eseménynek. A városok előtt és után mérföldeken keresztül emberek szegélyezték a pályát.
A legmókásabb eset Tucumeari állomáson történt, ahol egy rövid ideig álltunk. Az ablak mellett ültem, egy apacs gyerekkel az ölemben. Kívül emberek gyülekeztek a peronon. Az egyik férfi hirtelen rám mutatott és felkiáltott: "Ott! Az ott Geronimo egyik fehér foglya, és az az ő gyerekük!"
(Amy Passmore Hurt, "Life Among the Apaches," New Mexico, 1962)
Ez mind igaz, de azért azt nem nagyon lehet figyelmen kívül hagyni, hogy Cooper Nagy Indiánkönyvének megjelenése és a Farkasokkal táncoló bemutatása között eltelt mintegy 200 évben a "pawnee = nemes lelkű, jó indián, lakota, cheyenne = vérgőzös, barbár vadember" sztereotípiát igyekeztek az emberek fejébe verni.
Lehet, mondani, hogy azt sem kellett volna, de mégis megtörtént, ezen már túl vagyunk, mostanra már az egész beleivódott a köztudatba, az amerikai mitológia része.
Ha a film át is esett egy kicsit a ló túloldalára, az azért érthető, ha úgy gondolták, hogy egy korábbi szélsőséges véleményt most nem lehet egy csapásra annulálni egy mérsékelt állásponttal. Könyörgöm, 200 év (ha csak a filmeket nézzük: kb. 60-70 év) fórjuk van!
Arról nem is beszélve, hogy az amerikaiak mindig is csak feketében és fehérben tudtak gondolkodni, a szájukba kell rágni mindent. És ez a film döntően az amerikai piacra készült.
Amúgy belegondoltam a N.B. sorsába a Cooper sorozatból. Azaz abba, hogy már a 18.sz. elején voltak-lehettek olyan fehérek, akiket az indiánok neveltek fel és a két nép között megvoltak magukban. Gondolom, nem kitalált fickó volt a Sólyomszem, hanem hasonló sorsú fehérek szubsztanciája...
Igen, egyszer már erről hosszabban is volt szó, nem akarom ismételni magam, de nekem se tetszik.
Ha egy kicsit mélyebben beleáshatnánk magunkat a paunik történelmébe, embereket találnánk, akiknek döntéseket kellett hozni, akiknek voltak személyes problémáik, félelmeik és reményeik, belső ellenfeleik és neveltetésük és lelkiismeretük. És felelősségük. Sőt, ha többeket ismernénk, talán olyan közös tulajdonságokat is találnánk a kommunikáció és a viselkedés tekintetében, amiket szeretetreméltónak vagy ellenszenvesnek találnánk. Ha így lenne, mondhatnék valamit róluk. De addig bármit is mondanék, az tényleg csak arról szólna, hogy szeretem-e azt, akinek a szövetségesei voltak, szeretem-e azt, akinek az ellenségei voltak, és nem utolsó sorban arról, hogy milyen áthallások aktualizálják a történetüket. Jobban szeretnék valódi pauni arcokat "látni". Lehetőleg a döntések gyötrődésében :)
Egyszer talán megpróbálom, ha elfogynak az apacsok...
Oké, emlékszem, a könyvben más volt az indián törzs, mint a filmben. Érdekes, Cooper Bőrharisnyájában a páni ifjú volt a nemes vadember, itt meg többször is ők a gonoszok. :)
Nem tudom. A cím alapján nem tudom azonosítani, de a közelmúltban egy barátom azt állította, hogy tőlem kapta kölcsön szépemlékű ifjúságunk idején, és egyszerűen szenilis vagyok. Lehet :(
"III.Pál pápa a spanyol katolikusoknak kibocsájtott Sublimis Deus (1537) bullája döntötte el, hogy az indiánok igazi emberi lények!"
Nem értem, mi a problémád! Amerika felfedezése után mindössze 45 évvel már kijött ez a bulla, szerintem ez elég jó reakcióidő, az akkori viszonyokhoz mérten, pláne, ha tekintettel vagyunk arra, hogy akkoriban a pápáknak egyéb sürgősebb és fontosabb teendőik is voltak/lettek volna (a török előrenyomulás elleni egységfront szervezése pl.)!
Ahhoz képest pedig villámgyors, hogy az 1776-os Függetlenségi Nyilatkozathoz képest mindössze 148 év röppent el és az indiánok már meg is kapták az USA-állampolgárságot (a területi elv alapján), sőt további 30 év elteltével már szavazhattak is! :-)
Nem olvastad? Pedig ez is jó kis könyv! Pl.: III.Pál pápa a spanyol katolikusoknak kibocsájtott Sublimis Deus (1537) bullája döntötte el, hogy az indiánok igazi emberi lények! Eközben Új-Angliában a protestáns Cotton Mather tiszteletes makacsul kitartott azon nézete mellett, hogy az őslakók "a legjobb esetben is fél-emberek, félig meg bestiák." Louis Hennegrin flamand szerzetes szerint meg a zsidóktól származnak, mert sátrakban élnek, olajjal kenik magukat, a halottaikat nagy jajongással siratják,továbbá ravasz és az Úr átka által sújtott népek is...
Egyszer olvastam vmit a nyomolvasásban szintén verhetetlen busmanokról, ahol a Kalahári-vadász a legjobb tanítójának az éhséget nevezte meg a nyomkeresési tudományokban. (Elővettem a Stan Steiner: Szegény sápadtarcú című könyvét, ideje lesz már újraolvasnom.) :)
"Honnan tudod tehát - kérdezzük tovább -, hogy közel vagyunk hozzájuk? Mondd meg, hogy mi is tudjuk máskor."
"Ti buták vagytok s ahhoz sem értetek - válaszolt vezetőnk -, nem látjátok ezen nyomot?"- folytatá, a földre mutetva, hol mi figyelmes vizsgálatunk dacára egyebet sem látánk összehullt leveleknél, kérdésére tehát "nemmel" felelénk.
"Nézzétek - mondta -, erre ment egy indián, éspedig férfi, s azt is merem állítani, hogy fiatal ember volt és sietve haladt."
Jóllehet az indiánok finom érzékeiről már előbb hallottunk, mégis kétkedve neveténk vezetőnkre, azt hivén, hogy el akar ámítani; mert lovainkról leszállva minden levélkét megvizsgáltunk, de legkisebb nyomot sem fedeztünk fel.
Ő nevetésünket nevetve fogadá, s világosan látszott arcán az önbízottság, mintha mondaná: gondoljatok ti bármit felőlem, nekem mégis igazam van. Amint tovább haladánk, ismét így szólt a vezető: "Hohó, itt két asszony ment, és egy gyermek, mintegy kilenc éves. Nemsokára tanyát fogunk érni, mert ezek halászni voltak, s mint látom, nem üresen mentek." (...)
Mintegy fél óra múlva kiértünk a sűrűségből egy ritkás tölgyfaerdőbe. "Ott vannak, nemde mondám - kiálta vezetőnk -, most már csak elhiszitek."
***
Mi igen kíváncsiak lettünk megérteni, vajon mily jelekből tudhatta vezetőnk az indiánok közellétét, s hogy a férfi 30 éves lehetett, hogy társaink ketteje nő s egyike halat visz stb. Ostromolni kezdtük tehát vezetőnket titka megfejtése iránt, ki is következőleg válaszolt:
"Én meg tudtam mondani, hogy egy ember ment erre, mert nyomát láttam a levélen. A levélnek összezúzatását ugyanis észrevéve, figyelni kezdtem s tapasztaltam, hogy minden lépésnyire össze van zúzva, ezt tehát nem fa leesése vagy kő gördülése okozhatta. Láttam továbbá az összezúzott levélen, hogy fiatal embernek a nyomai, éspedig sietve kellett arra mennie, különben nem volna a levél csak a nyom sarkánál és hegyénél összezúzva, mert az öreg ember lassan megy, tovább van a lába a földön, s nem hág oly erővel lába hegyével, sem oly erősen nem rúg sarkával, ha új lépést tesz. Azt pedig, hogy valamit sebesen követett, onnét tudtam, mert szeme nem követte útját, azért botlott meg a keresztül fekvő fában, s esett rajta át, mit éppen a fa oldalánál látható nyom és a letépett moha eléggé mutatott. Ezen három személy ittlétét könnyű volt tudnom, mert két nagyobb és egy kisebb nyomot találtam; hogy nők voltak, azt a kifelé tartó nyomokból láttam, mert a férfiaké befelé tart, vagy legalább egyenesen. Hogy nem üresen mentek, az itt-ott megsértett gally, s hogy egyikük halat vitt, a nyom mellett talált halpikkely tanúsítá. Hogy mind a nők, mind a vadász nemrég mentek erre, onnan gyaníthattam, hogy az összezúzott levelek pora még ott hevert, melyet ellenkező esetben a tegnapi szél bizonyosan elhordott volna; hogy végre a sűrűségben, hol ti kinevettetek, láttam a három egyént, az is áll, mert én a bokrok tetejére vigyázván, azt mozogni láttam, s a mozgásból kivehettem, hogy legalább három személynek kell lenni, mely ezt okozta. Itt van egész titkom, melyet én semmi erénynek sem tartok, s ha ti oly élénken figyeltetek volna mindenre, éppen úgy tudnátok azt, mint én."
Nem kevéssé bámultunk az egyszerű megfejtésen, s annyi bizonyos volt előttünk, hogy az előszámlált körülményekből egy fehér ember sem lett volna képes ily következményeket húzni, mert ahhoz különös ösztön, s főképp gyakorlat is kell."
Ez a részlet Haraszty Ágoston (1812-1869) magyar utazó útleírásából való. A feltűnő hasonlóság gyermekkorunk kedvenc szerzőjének letehetetlen műveivel hasznos lehet arra nézve, hogy rehabilitáljuk a szkeptikusan nyilatkozó szüleink által porrá zúzott világképünket :)
Drukkolok! :))