a soros motor nyomatékgörbéje olyan, hogy nagy fordulaton ellaposodik, a nyomaték nem nagyon függ a fordulattól.
épeszű esetben úgy használod, hogy ebben a tartományban forog, és a meló nyomatékigénye kisebb, mint amit a motor tud. ezért ha kicsit ingadozik a nyomatékigény (változó erővel nyomod neki), a fordulat nem változik.
ha lefelezed a feszt, a görbe megzuhan. ezzel szépen eléred, hogy a meló nyomatékigénye közelébe kerül, vagy meghaladja amit adott fordulaton a gép tud. a nyomatékigény függvényében hullámzik a fordulat. ha nagyon leesik a fordulat, a görbe egy igen szar helyére kerülünk, és megáll.
a polgár ezt nem úgy hívja, hogy nem stabil a fordulat, hanem úgy, hogy gyenge a gép, nincs ereje, azaz nincs nyomatéka. ha megcsinálod hogy tartja a sebességet, az neki azt jelenti, hogy erősebb lett. mostmár van benne erő, nem fullad le, nyomatékos.
Attól nekem is feláll a szőr a hátamon (ettől a láncostól is). Ha jól tévedek, akkor Soká rángatott bele a hülyeségbe (békát a tónak ugrasztani tipikus esete):
Viszonylag kezes jószág, de nagyon résen kell lenni a használata közben, mert akármikor elugorhat az anyagtól az egész hóbelevanc - tehát szigorúan kétkezes a használata.
Pontosan ugyanígy jártam szélezetlen akácdeszkával: a szíjácsot szétfurkálták (finomliszt szerű halmocskák voltak a deszkák alatt), de a gesztrészhez nem fűlt a foguk.
Tudja vki, hogy pontosan mi az, ami ilyen lukat fúr?
Nem oxigént vonták el, hanem úgy csinálták, hogy 2 napra betették egy 70 vagy 80 fokra melegített konténerbe.
Ez a régi német iskola, a fachwerkes házaikhoz fejlesztették ki. Illetve Heidelgberge elvittünk egy ilyen elven működő műtárgyakra szakosodott kamrába egy szekrényt, de ott ezt kíméletesen alkalmazták, ügyelve a páratartalomra stb.
Persze, ezt régen már a technikaórán tanították általánosban... Ma meg... Lányom 20 éves, van két nyelvvizsgája, most meg valamilyen egyetemre ha minden igaz, de a minap mosógépcsapot cseréltem tekerős szelepesről kis pöckös gömbcsaposra. A kis tudós nem bírta elindítani a mosást, mert ezt nem tudja hogy kell kinyitni... :-)
Sokszor volt itt már téma amúgy a bogármentesítés, mindig az jött ki hogy legjobb a pomázi oxigénelvonós megoldás... Nem fogok sokat variálni ezzel a 15 méternyi anyaggal, csak érdekességképpen akarom elmesélni hogy a Nagyratörő tervek egyik részében egy ember USA-ból vásárolt 200 éves csűr tölgy anyagát akarta importálni a házához Ausztráliába.
Csak úgy engedték neki bevinni az anyagot, hogy hőkezeltetnie kellett. Nem oxigént vonták el, hanem úgy csinálták, hogy 2 napra betették egy 70 vagy 80 fokra melegített konténerbe.
Utoljára akkor csapott meg az áram, mikor anyámat költöztettem új lakásba, és felraktam egy lámpát a plafonra. Előtte gondosan lekapcsoltam a kapcsolóval, csakhogy azt az egyet fordítva kötötte be valaki az idők folyamán. Vagyis felkapcsoltam.
Szóval jobb az, ha a szomszédnál sincs villany, szerintem is...
Köszi. Kérgezem, válogatom szorgosan. 15 méternyi inkább ágból való keskeny deszka a kérdéses, szinte nincs is benne geszt amennyire látom. Ezeknek is inkább a széle, de itt ott középen is van lik... :
Nem kétlem, de nekem vannak tabu dolgok, amiktől egyszerűen libabőrözök, ha meglátom. Ez olyan.
De lehet egy kalap alá veszem pl a sarokcsiszolóra szerelt vidiás körkűrészlappal. Nekem az is egyenértékű egy öngyilkossággal, de minimum egy amputációval.
Én pl korongcserénél is mindig kihúzom a dugaljból a "flexet", ahogy kesztyűt és szemüveget is viselek, de ha van lehetőség még bőrkötényt sem vagyok rest felvenni. A villanyszerelésnek is úgy állok neki, hogy még a szomszédnál is lekapcsolom a kismegszakítókat, az összeset, nem érdekel melyik kör...
Lehet én vagyok túl óvatos, de az is lehet ez a hosszú élet titka :) A baj utóléri az embert akkor is ha nem keresi.
rferi amiről beszél az a tárcsás vágó, ott normál esetben "fix" a lánc. Csak megszoruláskor csúszik meg. Te meg a klasszik láncfűrészről beszélsz ami alapesetben a vezetőben nagy sebességgel siklik. Ezért kell az olaj a surlódás csökkentésére és ezért melegszik. Szerintem elbeszéltek egymás mellett illetve te tekinted egy mini láncfűrésznek a felxes verziót. Valóban a lánc vág de nem az a hajtott elem.
Nekem más a tapasztalatom.Nem tudom mennyit, jópár köbméter fát felvágtam már, nem szívesen fogdosom a láncot egy teli tank kijáratása után. De már még olyat is láttam, hogy vágás kezdetekor a lánc feszes volt, aztán meg (állítólag hő hatására) megnyúlt és állítani kellett a feszességen mikor már jól belelendültem.
Csak a szíjács részen látható furat röpnyilás vagy a geszten is ?? A szíjács az a világos rész ami a kéreg/háncs és a sötét geszt közötti részen helyezkedik el. A tölgynél ez markánsan elkülönül miközben a szíjácsot szétzabálják a kártevők a gesztben nem jelennek meg. Ennek is oka van de ez itt most lényegtelen.
Nem okoskodni akarok de ez megfelelő és egyértelmű nyelvezet.
Ha ilyennel találkozol, vágjad le róla ezt a részt, és maradhat tovább a máglyában. Pincébe nem tenném- igaz nem ismerem a pincédet! Nekem a pince nyirkos és sötét.
Azt se tudtad mi van. Milyen polírozó, mi van, ki vagy? Kb ez jött le. De előzőleg is mikor csörögtem kb ugyanez volt a maki szegzőnél :D Amúgy rendesen beindult, viszik mint a cukrot xd
Megint vettem egy rakás diófa deszkát... A képen kb. a harmada látható, 105 ezer forintért házhoz is hozta az eladó. Azt hiszem ez elég jó vétel volt. Több éves vágás, sajna 4-5 kisebb darabon lyukak/furatliszt találtatott. Azokat hamar felvágom aztán a fertőzött részek mennek a háztól.
Viszont a többit hol volna érdemesebb tárolni? Udvaron letakarva, vagy a pincében ha már ott is van hely? A saját vágású anyagomat két éve az udvaron tartom és az őszön átraktam. Sajna abban is megjelentek a furatok, így 3-4 darabot ki kellett vennem a rakatból ez miatt.
Ez egy feszesre kihúzott fűrészlánc egy kör alakú láncvezetőn. Azon meg van annyira szorulva, hogy normál vágásnál nem csúszik rajta, együtt forog vele, ezért tudsz vágni.
Ha megszorulna a lánc a fában, akkor el tud benne forogni a tárcsa, és ezért nem dobálja bármerre a gépet.
Tetőn én nem használnám, annak ellenére - vagy éppen azért -, hogy van nekem 115-ös is meg 180-as is.
Na azt hiszem ezek után már nem csak tfe_tng irigykedik. Ilyen "feature"-t biztos sokan el tudnának képzelni a párjuknak :D De legalábbis azt, hogy ne kelljen otthon jó nagyot kamuzni, pl a "mennyibe került ez a vacak?" kérdésre.
"Ácsmesterek ferde tetőn állva egy könnyű akkumulátoros géppel minden bizonnyal könnyebben fognak tető lécet vágni, mint nehezebb súlyú társaival."
Ez már egy régi történet, itt is sokszor volt róla szó. Szerintem a sommázata annyi, hogy min. balesetveszélyes. Amire a cikkíró használná az meg élet.....
Egyszer a tímárban voltam budakeszin, ott volt egy pár, ahol a csaj mondta a srácnak hogy vesz neki valami gépet, rendesen győzködte. Nem ti voltatok ? :)
Ha azt mondanám, hogy elmegyek cipőt, ridikült vagy ruhát venni talán meg sem hallaná, ha igen, akkor meg úgy tenne mint aki nem." Mert ott mindig sokan vannak" Ha viszont gazdabolt vagy szerszámkereskedés akkor nincs az a program amit le nem mondana. Annak idején dekoratőrként kezdte, elég kétkezi csajszi. A gépekben leginkább az ipari design, kivitelezés és a rendszer érdekli. Festool és japán szerszám rajongó, tegnap mutatta, hogy még milyen pici domino is kapható. Soha nem kell fű alatt gépet vennem, mindig érdekli, hogy miért pont arra esett a választás.Soha nem érti, hogy miért csak a szükséges dolgokat veszem meg.... Soklányos családban nőtt fel, az apukája ebben a tekintetben fiúsította, kellett otthon a segítség.
Szóval nem a megvalósításról beszéltem, hanem arról, hogy a fázishasítás is egy variánsa a PWM vezérlésnek. gyakorlatilag egy 50Hz-es jel kitöltési tényezőjét változtatod, egy nagyon egyszerű vezérlővel, ami a nullátmenetre triggerel. Az, hogy a tipikus megvalósítása más a kettőnek az semmit nem változtat azon a tényen, hogy az elvük ugyanaz (mint az összes többi PWM vezérlésnek is, mert van még néhány variánsa)
Oké, csak épp létezik nyomatéktartó elektronika is.
Bizony létezik - csak annál viszont a fordulatszám változik széles skálán.
Az ilyet azonban a hobbiasztalos nemigen kedveli :-)))
Anno (amikor a varrógépem tuningolási lehetőségét kutattam) rengeteg kapcsolást és leírást olvastam a konstans-fordulatú szabályzókról - mert az eljén még (tévesen) abban láttam volna a megoldást.
Bizony nagyon sok helyen "nyomatéktartónak" nevezték az ilyen kapcsolásokat - holott már akkor feltűnt, hogy ez nem éppen a helyes neve.
Igen :|, en is igyekszem kerulni :). Meg van egy ficko aki nincs a helyzet magaslatan, mostanaban mindig hozza kerultem, es a vege az, hogy 3 masik kollega segit neki :).
Egyszer elárulhatnátok nekem miért hívjátok nyomatéktartónak a fordulatszámtartó (azaz visszacsatolásos és nem csak előre beállított értékkel üzemelő) elektronikát.
Szerintem is helytelen a kifejezés (még ha használják is).
Ha javasolhatom, akkor én inkább a "Nyomaték-független fordulatszám-szabályzó" -ra szavaznék
Vagy "Terhelés-független fordulatszabályzóra".
Ugyanis az általad kérdőjelezett kifejezés még helytelen is - ugyanis amire céloznak, ott pont hogy a nyomaték változik széles skálán (vagyis pont azt NEM kell konstansul tartani) - hanem a fordulatszámot.
Példaként említem a dagasztógépemet - amelyiknek egy adott sebességfokozaton tökmindegy, hogy csak híg habot, vagy kőkemény tésztát kell forgasson - mert a fordulata annak a fokozatnak megfelelően konstans marad.
Ahhoz, hogy a fordulat konstans legyen - a híg tojásfehérjéhez csak minimális nyomaték szükséges - miközben a kemény masszához meg bivaly nyomaték.
Tehát a nyomaték változik durván - vagyis pont hogy nem azt kell "tartani" (ahogy a helytelen megnevezés sugallja).
Én is voltam már párszor, de valahogy mindig a lassú gyerekhez kerülök. Lehet, tudod, kiről beszélek... Nem bántani akarom, de amikor 20 perce várom, hogy előkeresse a rendelésemet, majd a raktárból üres kézzel jön ki, hogy szó nélkül beálljon a kasszához, na akkor felmegy a nyomás... :D
Az ebédet amúgy lustaság miatt eszik ott a többiek, én kimegyek konyhába. Ennyi belefér naponta, no meg a két kávé xd
Zárás előtt húztam hátra még egy teli kiskocsit rendeléssel :) Griffet meg megleptem hívással, tali óta nem mentette el számom oszt első percek mindig avval telnek, hogy ki hívja, pedig miatta hívtam xd
Egyszer elárulhatnátok nekem miért hívjátok nyomatéktartónak a fordulatszámtartó (azaz visszacsatolásos és nem csak előre beállított értékkel üzemelő) elektronikát.
Ez így van, ahogy írod. Viszont pl. a legtöbb fordulatszám szabályzós bizbaszhoz is hasonló elektronikát mellékelnek. Persze biztosan van olyan elektronika is, ami a nyomatékot is tartja, de az nem biztos, hogy pénztárcabarát.
A hagyományos triakos vezérlők csak begyújtanak, és a bekapcsolt állapotot a nullátmenetig (vagy az áramszünetig) megtartják. Így csak azt lehet megsaccolni, hogy a szinuszhullámból mekkora részt vágjon le az elektronika. Nagyjából ez a 'hagyományos' fázishasítás lényege.
Az IGBT meg szinte csak egy böszme nagy tranzisztor, a triakkal ellentétben bármikor le és fel lehet kapcsolni. Ennél már lehetséges a PWM szabályozás, akár DC, akár AC esetében. Akár nyomatékvesztés nélkül is.
Félreértettél. Irigykedtem... Nálunk a feleségem nem értékeli a gépeket. (mondjuk az elészült dolgokat igen, de neki a gép csak a szükséges rossz kategória)
Ma megnéztelek benneteket, látom még az ebédet is a monitor előtt eszitek meg. Pont egy pasi valami olajzós -viaszos felületkezelésen tipródott a gépes pultnál, de nem akartam beleszólni. Remélem egyszer be tudjátok árazni ezt az elképesztő kínálatot és akkor nem kell ostoba kérdésekkel zaklatni az eladókat! A csajom akart minden áron egy akkus makita láncfűrészt, győztem róla lebeszélni. Életveszélyes ilyen helyre elvinni.
Ez és az előbbi nem valók motorhoz. Ezek teljesítményszabályozók. Felére csökkentem a fordulatot, jó eséllyel negyedére csökken a teljesítmény. Nincs visszacsatolva a fordulatszám.
Az impulzusszélesség-moduláció != a fázishasítással, de nagyon+++ leegyszerűsítve mindkettő úgy működik - bár valójában nem. Itt és most legyen a párbaj, vagy halogassuk későbbre, egy pár ital elfogyasztása utáni időpontra? :D
A fázishasítás a PWM egyik formája, amikor a szinuszhullámmal szinkronban szaggatod a kimenetet. (AC áramköröknél ezt így illik). A frekiváltó a kimenet frekvenciáját szabályozza, de itt megmarad a teljes színuszjel.
Köszi, ezt berendelem. Olyannak tűnik, mint a jófogásos fószer 4. verziója, csak csöppet olcsóbb. Tudom, hogy a nyomaték megy a levesbe, a fordulatszám szabályzós Parkside maró is azt csinálja alacsony fordulaton. Gondolom az összes barkács gép ilyen elven szabályoz.
Jó lenne tudni az aktív alkatrész típusát, illetve rákergetni ezek után a neten, hogy mennyit is bír. Mert papíron sok minden elfér. Ha én kerülnék ilyen helyzetben, akkor berendelném ezt:
Korrekt bót'. Állítólag szilárdtest 'relé' vala benne (lehet tuningolni), ráadásul itt nem szoktak sokat lódítani (na jó, a tizenhat GB usb kulcs csak tizenöt volt, de legalább elküldték kétszer). Fájó dolog az, hogy itt a nyomaték el fog kallódni alacsony fordulaton - csodák nincsenek.
Ez nem alkudozás. Ők maguk ajánlják fel a mennyiségi kedvezményt. Van ahol ez úgy jelentkezik, hogy x összeg fölött ingyenes szállítás, van ahol úgy, hogy x összeg felett y% kedvezmény, és van ahol úgy, hogy x összeg felett árkedvezmény amit ők az aktuális raktárkészletük, beszerzési forrásaik alapján egyedileg megajánlanak. Ha nem fogadod el akkor sem fognak kevesebbet mondani, ha pedig igen akkor annyival jobban jársz. Annyi a különbség, hog ynem előre van kiírva a honlapra, hanem mintha nagybani vevőként egyszerűen egy árajánlatot kérnél egy amúgy listaáras termékre. Hogy ez egy darab 250 ezer forint értékű eszterga, vagy 25 ezer darab 10 forint értékű fakötésű alátét teljesen mindegy.
Én is voltam már ilyen szituációban, ahogy lentebb Paco említette. Egészen konkrétan a Hege-Tech-től már három alkalommal kaptam a 200-300e Ft körüli ajánlatkérésemre jelentősen jobb árat attól, mint ha kapásból a "Megrendelem" gombra kattintottam volna.
Egyszerű üzletpolitika ez. A kisértékű rendelések (igaz, abból van a legtöbb) mennyisége, ha egyébként az azonos árfekvésű eladókat nézzük, főleg attól függ ebben a világban, hogy melyiknek jobb a marketingje, melyiknek van jobb helyen az üzlete stb. A nagyértékű megrendeléseket leadó kuncsaftokat viszont van értelme megpróbálni egy kicsivel kisebb profit mellett ilyen lehetőségekkel becsábítani.
Ööö, majd kijavítanak az okosabbak, de ha 3 (1) fázisú motor, akkor aszinkron motor , akkor meg frekvenciaváltó. Oda az ilyen PWM-es szabályzók nem jók, tudtommal. Itt ezen poszt környékén) elmélkedtünk a frekiváltókról, van pár link, olyasmi kellhet neked.
Szia! Ezek a fordulatszámszabályozók nem jók az indukciós motorokhoz, ami neked is van az esztergádon. Ahhoz frekvenciaváltó a működőképes megoldás, ami a lentebb linkelt készüléktől jóval drágább.
Ebben csak az a bibi, hogy ember nyomkodja a gépet és úgy változik a virtuális készlet. No itt a gond. Amíg csak gépekről lenne szó még kivitelezhető, de amikor 1000-esével vannak mozgatva és gyak naponta szállítva kézi eszközök is nincs idő erre.
Nekem is fura volt szalonból betérve ez a rendszer, ne aggódj, de irgalmatlan mennyiség mozog folyamatosan. Lehet valasztani: vagy rendesen mozgatják a virtuális készletet és 10-20 szállítás csomagolását és küldést bukjuk alkalmanként, késleltetjük, vagy igyekszünk a lehető legtöbb rendelést feldolgozni. Egyébként dolgozunk ezen folyamatosan, nincs kapacitás.
De lehet jönni hozzánk és meglátjuk ki mit tud összehozni. Én tudom mi lenne az eredmény, örülne ha leülhetne 2 percre... Xd
Konkrétan amikor a festool porszívót meg pár mellékes apróságot írtam akkor egy olyan weboldalról lett rendelve ahol ez oda volt írva, hogy 200 ezer felett egyedi árat adnak. Írtam nekik egy levelet az ott megadott kontakt emailra, hogy az adott cikkeket szeretném megvásárolni -és beraktam azt a pár linket úgy kb 240-250 ezer értékben- mennyiért tudják ideadni? Visszaküldött egy 210 ezer alatti árat amire visszaírtam, hogy ok, kell - és a proforma számla érkezése után átutaltam a pénzt ők meg elküldték futárral a csomagot...
Különösen igaz ez a Makitára, ami negyedévente adja ki az "akciós" szórólapjait, de gyakorlatilag mindegyikben benne van a teljes kínálat. Minden gép "akciósan". És akkor még ehhez képest is lehet hozzájutni ennél is olcsóbban, ha az ember figyel.
Jut eszembe a vásárlásról: korábban már mintha többen is említették volna, hogy nagyobb értékű (tán 2-300 000 Ft) vásárlás esetén egyedi kedvezményt kaptak az üzlettől. Röhögjetek ki, de én ilyet még sosem csináltam. Hogyan működik ez a dolog? Vagy csak bizonyos fajta gépekre/gyártókra (netán csak bizonyos vevőknek) elérhető? Most éppen nincs semmi konkrét tervem, csak jól jöhet ez az infó is :)
Sziasztok, új vagyok itt, bár régóta be-benézegetek tippekért, trükkökért, eddig csak read-only.
Nagyon sürgős szükségem nincs rá, de a következő "3 éves tervben" szerepel egy Makita szalagfűrész beszerzése. Nem nagyon követem a készülékárakat, de a hivatkozott megtapizható LB1200 szalagfűrész hír kapcsán ránéztem az üzletre: impozáns , 47%-os kedvezménnyel kapható kicsit 200e alatt.
Először azt akartam kérdezni, hogy érdemes-e ráugrani egy ilyen nagy akcióra, mint valami egyszeri lehetőségre, vagy ez azért időről-időre, félévente, évente ismétlődik.
Aztán láttam egy másik boltban a felületes szemlélő számára ugyanolyannak tűnő gépet szintén kb 200-ért, de itt ez az ár 1 (egy) % kedvezménnyel jött ki.
Most ez hogyan van? Érdemes kedvezményekre vadászni vagy ez csak marketinges vakítás? Vannak valódi kedvezmények is? Vagy egyszerűen meg kell nézni, mennyi a valódi ár, az alatt úgysem adja senki? Vagy félrenéztem valamit?
Van egy Makita MT3600 felsőmaróm. Baromira szeretem, bár mikor vettem, akkor is tudtam, hogy fix 22.000 fordulatos, de ezzel (gondoltam akkor) együtt tudok élni. Persze sokszor jól jött volna azóta a kisebb fordulat (keményfa, nagyobb átmérőjű szerszám), ezért beépítenék/közbe iktatnék egy fordulatszám szabályzót. A motor 1650 W-os, ehhez tudtok ajánlani kütyüt? Max. 10-15 eFt-ot áldoznék rá, jól gondolom, hogy ennyiből csak a teljesítmény szabályzós verzió jön ki. Nem mihálylik meg a gép ettől idejekorán? Elektonikához nem igazán értek, a körfűrészbe is csak a ti segítségetekkel tudtam beaplikálni a lágyindítót, de azóta is remekül teszi a dolgát.
De a 21.században vannak programok amik menedzselik a raktár készletet, nem is feltétlen az a baj, hogy a neten mi van. Hanem h a saját belső rendszer sem pontos :) Legalábbis szerintem :)
"Ha valami központi raktáron van": az nem a bolt, központi raki.
Minden nap könyvre való oldalnyi rendelést szedek össze csak gépekből még most is, kiegészítőket min 4 ember szedi egész nap. Nem lehet percre pontosan vezetni a rendszert a mennyiség miatt. Kicsit jobb lehetne, de ahhoz kevesen vagyunk, nagyon kevesen. Ráadásul nem csak szedünk, hanem ki is szolgálunk, árut kihelyezünk, címkézünk.
Első két hónapban 15kg-t fogytam itt, szted mennyit rohangálok? Xd
Lehet amúgy jelentkezni ha valaki szeret káoszban melózni és imádja a szerszámokat, van türelme a fura kérdésekhez. Szalonhoz képest hawaai, de nem egyszerű így sem, én imádom, sokkal könnyebb, mint szalon volt, de én munkamániás vagyok xd
Az elsőnél csak ronda lesz a vágott felület, mert nekinyomod a lapot a belső fakockának.De a második az olyan, ami az "így kezdődött, mikor pofánvágott a kirepülő munkadarab" kezdetű jegyzőkönyvekben szokott végződni.
ez is csak egy informatikusnak jut eszébe, hogy egy ilyen darabot le tud fogni kézzel :)))
Troll OFF
Én könnyen dumálok, mert 20 éve amikor bakelitbe belehajtottam a 4-es fúrót, mint a facsavart(automata előtolású lett az oszlopos fúró), aztán rézbe fúrtam a 6-ossal, és belekapott (satuval együtt csavarta meg, de szerencsém volt, eltört a fúró) majd a kb 50mm hosszú acél hasábba fúrtam volna szintén kb 4-5-ös fúróval és kifutáskor elkapta a darabot - még 8 napon belül gyógyult, de majdnem eltörte az ujjamat - na utána megtanultam, hogy a satut miért tették a fúrógépre, és miért lóg a C szorító is ott mellette.
Fél méteres megmarkolható rudat nem feltétlen teszem be a satuba, de ami annál kisebb ....
Fa, réz, alu, bakelit ezekbe gyorsan belekap az éles fúró.
Én még annyival járulnék hozzá a történetkez, hogy semmilyenkis méretű tárgyat ne fúrj kézből. De oszlopossal sem úgy, hogy kézzel fogod le - főleg ha VAN egy bánat szorító is a fúrógépedhez.
Ez a kép akkor készült, amikor még csak a központosító sablon volt kész és próbáltam használni. És úgy gondoltam, jó ötlet a 6-os furatot 12-re felbővíteni, kézzel lefogva:
Ez meg már akkor, mikor húsig bevágott a bükk rétegelt, kb a 2, korong környékén. A maradék ~140-et már így fúrtam meg :D
"Írod hogy kikapja a fúrógéped az acélt a kezedböl."
Nem, nem írt ilyet!!! Jól rácuppantatok erre, de Ő azt írta, hogy a 350W-os fúrógép is van olyan erős, hogy kikapja magát a gépet a kezéből, ha elakad a fúrószár.
Mikor legutóbb ezt tettem (egy darab fával, a műhelytől messze, muszájból), megfúrtam a tenyeremet egy cseppet. Azóta lett pontosan oda, a heg alá egy ganglion nevű csomó. Nyilván a sérülés miatt. Meg kéne műttetni, de amíg nem muszáj nem megyek el. Szóval nem érte meg az a lyuk... :-//
Pont tegnap néztünk főnökömnek elektromos quadot. Ráülsz, húzol egy kövéret a karon és jóformán hanyatvágja magát a gép. (fel lehet venni kétkerékre). Úgy, hogy 160 kg és erre jön a vezető tömege. A motor és váltómű a hátsó tengelyt hajtja közvetlenül, arra van szerelve. Úgy 170 cm hosszú, és a hátsó tengely körül ezt körül forgatja meg a motor a fentiek szerint. És itt jön a poén: 1200W.
Pont az általad ajánlott dewalt excenterrel jártam úgy, hogy reggel megnézem van a boltban, úgyis akartam menni, hogy meglessen milyen az új elrendezés..
Keresem, sehol nincs. Ok kérünk segítséget. Kollégád készségesen megnézte a rendszerben, egynek kell lennie a boltban, és nem volt. Jó nem baj, megrendelem, közpoti raktáron van úgyis... Hát ott sem volt, majdnem 2 hét volt mire megkaptam. Örülök neki, de kicsit sok volt a herce-hurca. Vagyis inkább az nem tetszik, hogy nem megfelelő a készlet előre jelzés. Ha alapból azt momndjátok, hogy 1-2 hét, nem izgulok, de így...Ha valami központi raktáron van, az nek azt jelenti hogy 2-3 munknap.
A másik, ami kicsit csalódás az új elrendezés. Rendben, hogy az előző szűkös volt, de nekem valahogy mégis sokkal jobban tetszett úgy. Átláthatóbb volt az a káosz, mint az új.
Egyszer mindenki megtanulja, csak kérdés milyen következmény után xd
Minimum pillanatszorítóval megfogva, de inkább satuval.
Fémmel ugyan volt már hogy megállítottam közepes fordulaton 350w osakát, most lassítva áttételben már normál használattal nem lehet. Még nem próbáltam ki leglassabb fordulaton mit művel, de asszem nem is fogom xd
Tényleg, egy kimaradt. A kiállításhoz valóban pakolni kellett, gérvágókat el kellett pakolnunk és helyére tenni, de mivel fullon a raki a 4db m2300 is neccesen ment be.
Ott tartunk, hogy sehova se tudunk már pakolni, áru pedig jön xd
Computergurunak is reagálva sajnos van olyan, hogy időben nem kiszolgálható egy rendelés, akár mert már félre van téve adott termék, esetleg mert importőr nem tudja leszállítani (pl idén milwaukee szállítása csa 3 hetet késett). No meg nem 20 rendelés fut be egy nap, emberünk meg kevés, annak is harmada beteg. Gépes rendelések összeszedése nagy részt az enyém, mondjuk úgy nem unatkozom még így február elején se :)
A Bosh PBD 40 röl nekem csupán jó véleményen van , nàlam sok kuncsaft jár. Megbámulják.
Mielött megvettem én is érdeklödtem itt és GPS kolléga próbált lebeszélni róla. Mivel hogy visszafele nem forog menetet se lehet vágni vele stb. De nekem ez nem hátrány .
Azt szeretem benne hogy digitális kijelzöjén be tudom álítani a mélységet , vagyis amikor a fúró odaér az anyaghoz lenullázom és látom hogy pontosan milyen mélyre fúrtam , vagyis a pillanatnyi mélységet. Mikor megvan a kivánt mélység az ütközöt leengedem koppanásig és a továbbiakvan ugyanannyira fúrom ki a többi munkadarabot.
Azért léptem föl eme általam fölöttébb kedvelt fórumra, hátha valaki már lecsapott a sarki fűszerüzletben "bomba áron" kapható Parkside asztali fúrógépre és már ki is próbálta. Mert jó ideje fenem a fogam egy ilyen gépre és roppant csábítónak tűnik az ár. Így bukkantam a Te kérdésedre. A YouTube-on megnéztem két kicsomagolós&kipróbálós videót, ánglikán szöveges kommentározással. De maga a film is beszédes és sajnos mindkettő negatív kicsengésű. Alacsony (és a teszt szerint ott meglehetőst ingadozó) fordulatszámon még fában is eléggé gyöngécske, sőt mitöbb, lefulladós a górcső alá vett masina. Ilyen esetben holtbiztos, hogy nem adja le a fennen hirdetett 710W-os teljesítményt, ami egyébként egyszerű hobbi-barkácsolós esetekben messze elegendő lenne. (Ősöreg AEG kézi fúrógépem (~400W) 10mm-es acél fúróval egykönnyen kikapja magát kezemből, ha elakad az acél lemezben. A Te általad keresett masina valóban a "nagyobbik" tesó - már annyival, hogy van elektronikus fordulatszám kijelzője.(Ami, ha így ingadozik a fordulatszám, önmagában állít ki rossz bizonyítványt a gépről). De félek tőle, hogy teljesítmény tekintetében az se tud többet, ellenben többe kerül. Úgyhogy én nem rohanok kisöccséért az üzletbe. Végül nagyon szívesen venném, ha valamelyikőtök szólna pár jó szót a Bosch PBD 40-ről, bár az 80e Ft körüli áron kapható. Fontos lenne tudni, hogy az a szintén 710W-os gép mit tud. Üdvözöl: Nagy Lajos
Errefelé három veszélyes bolt van. Az egyikbe bementem egy marék csavarért, kifele jövet meg egy gyalunak(fa testű simítógyalu) és egy vésőkészletnek(narex) a gazdája voltam. A csavarokért persze vissza kellett menni... :S Azóta megtanultam: mint a lovak. Szemellenzővel. Három percnél többet nem időzök egyikben sem, bár néha ez nem segít.
Mekkora egy troll vagy :-P Menjen mindenki nyugatra? :D (vagy hozzám keletre?)
Épp tegnap beszélgettem erről Gáborral. Hogy hiába lett nagyobb a bolt alapterülete: erre nem fognak helyet fordítani, sok a macera a nagy gépek kiálításával. Szóval ez különleges alkalom, tessen örülni neki.
Amúgy megnézünk sok mindent, tapogattam (nem csak DeWaltot!! :D ), hallgattam típushibákról hasznos dolgokat. Jó volt na, megint összefutni, még ha csak rövid időre sikeredett is. De mennem kellett hülye oktatásra ... maradtam ám volna még a boltban, jó sokáig! Az a jó friss szerszámillat ...
De egy biztos, ami eddig is igaz volt most még inkább az lett: oda pénzzel TILOS bemenni! Csak online, csak az amit tényleg akarsz, max átvenni ott személyesen. De akkor is, szem betakar és/vagy a földet nézi, amíg ki nem adják a rendelést. Beteg (volt addig is) az a szerszámmennyiség ami ki van téve az ingerküszöbnek.
Ha az is ugyanolyan minőség mint az uni-maxos, akkor magát a bakot is kerüld el ...
Persze meg lehet hekkelni, erősebb csavarral, más rögzítőfejjel. De a rögzítőcsavar megoldása gyárilag ... hát elég gagyi. Túl sok szorítást nem bír ki. Saját tapasztalat.
Egy kis segítséget szeretnék kérni tőletek. Májusig egy babaöböl elkészítését ígértem be az asszonynak. Szeretnék igényes munkát végezni így eljött az idő és indok egy gyalu beszerzésére.
Kombi gyalu lenne a legjobb, egyéb esetben el kell hordanom a fát édesapám gyaluján egyengetni (nincs 3 fázisom) aztán vissza.
Mindenképp szeretnék 100e ft alatt maradni így néhány típusra korlátozódik:
Kombi gyaluk: Scheppach hms850 (57eft), hms 1080 (87eft) ezeket egyik barátom netto árba tudná adni, nyilván így gari nélkül de vadi új.
Vastagoló: GMH2000 (profikisgep.hu 70e)
Igazából mindről olvasni jót rosszat, olyat szeretnék venni ami azért használható hobbi szinten (deszkák, pallók, stafnik, lecek gyalulásához)
Minden egyéb megoldást, márkát, típust szívesen várok, vagy ha gyűjtsek tovább egy normálisra azt is :)
Csatlakozom, egy freud lappal megtáltosodik a gép (hs105).
Mondjuk az enyémet el kellene küldeni éleztetni, mert 3db wpc-ből épített madáretető megviselte az élét. Még most is jobb mint egy gyári lap, de érezhetően nem olyan mint volt:)
Ilyen ez a real time... reMekkElek. Irigylem azokat akik mindent olyan szépen meg tudnak tervezni előre.
A tengelyek valóban pvc csatornacsőből vannak, a húzót felgumiztam puha gumival. Egyrészt a tapadás miatt, másrészt a 63 mm szabvány csövet kicsit kövérítenem kellett, hogy közelítsek áttétel nélkül a kb 5 cm/s sebességhez. Ezt az értéket a Te projektedből nyúltam le utólagos engedelmeddel. A pwm-es leszabályzást te használtad már valaha mióta elkészült a géped? Gondolkoztam hogy beszerzek ilyesmit, de talán nem is lesz rá szükség.
A terv amúgy az, hogy egy stabil féloldalas konzol kerül a fix asztal fölé, hogy szélesebb anyag is átmenjen. Arra fel akarom akasztani két zsanérra mind a két hengert, egyiket durva, másikat finom papírral felszerelve kb. 12-15 cm magasságban. Ettől magasabb dolgot nem fogok tudni alátolni. Bár szerettem volna, végül úgy véltem ez nem olyan fontos. A motor a kettő között és fölött lesz valahol, együtt billen majd a hengerekkel és egyszerre mind a két hengert fixen hajtja majd.
Előrefelé billentve az egyik henger közeledik az asztalhoz, hátrafelé billentve meg a másik. A billentés végpontja valamiképp fixálva lesz és ha sikerül kitörpölnöm a módját, akkor lesz benne pár milliméter rugózás visszafelé.
Jó súlyos lesz és ugye forog is, kíváncsi leszek hogy az egy oldalas konzol meg az egész cucc hogy fogja ezt bírni. Jó brutál anyagot vettem hozzá, majd meglátjuk elég lesz-e. Ha nem...van még vas a boltban :-) . Másik nehézség lesz az elszívást megoldani valahogy. Erről még elképzelésem sem nagyon van.
Amúgy, ha valaki venne készen ilyet... van most egy fb-n:
Múltkoriban érdeklődtem Makita 2712 lapferdeség ügyben, sajnos nem tudott senki segíteni. Így a hivatalos szervizhez fordultam. Emailben eléjük tártam a kialakult helyzezet, másnap válaszoltak, korrekten leírtak a gyógymódot, ezt osztanám meg, hátha másnak is hasznos infó.
Alap helyzet ez volt:
Szemlátomást keresztben áll a fűrész tárcsa.
A motor fixen össze van építve egy kerettel, ami a lemezasztalhoz csatlakozik 6 átmenő csavarral. Ezeket kell feloldani, helyre igazítani, majd újra lehúzni. Egyszerű, kb 2 perc se:
Én biztos lebontották volna magamtól az egész hóbelebancot...:-)
Ezen felbuzdulva összeraktam az újonnan beszerzett elszívót: Einhell TE-VE 550 A.
A nagy böszme cső végére van egy ilyen műanyag elem:
Lett itthon egy sima porszívó cső, a feladat adott, hozzuk össze. Az a vége ahol normálisan a porszívóhoz csatlakozik mindössze 2 mm-rel volt nagyobb, mint az elszívó csonkja, ezen néhány tekerés 30-as Tésa szalaggal gyorsan segitettem:
Passzentos.
A másik vége mókásabb volt, ott szétpattintottam a műanyag végét és a harmonika csőre fixen szerelt műanyagot. Így minimális faragással és Tesa szalaggal sikeresen össze passzintottam.
Egy gyors próba kedvéért vágtam bele vagy 2 méter 20-as rétegelt lemezt. A fűrészpor nagy része a zsákban landolt. A lemezasztalra hullott valamennyi, meg egy kicsi a légkörbe, de a régi helyzethez képest ég és föld a különbség. Egyedül a hangjával nehéz megbirkózni az elszívónak, iszonyat hangos. Szerintem hangosabb, mint a fűrész. Fültokban mondjuk nem gáz, de anélkül nem használnám.
De amúgy jogos. Asszem valahol pont van egy 10x10-es fenyő maradék. Nemrég értem haza, ma már nincs kedvem lemenni, de holnap, majd kíváncsiságból. Egy Magnummal, meg egy "sima" japánnal is megkínálom majd. De így látatlanban én is inkább a max 1 perc vagy az alá tippelném az időigényt. Kiderül.
Amire emlékszem, hogy mint a kés a vajat, és ezt bátran ajánlom nagyobb fűrészelésre: az egy jó kis Stanley Fatmax "volt". Azért írom hogy "volt", mert megvan csak melósok tesómnál szétcseszték Ytong fűrészeléssel :( (Jé, itt egy fűrész. Nincs itt a gazda ... (én barom meg elöl hagytam) ... de jó lesz ez pár tégla vágásához, biztos. Jó volt ..).
Ehh, üdv a real-time tervezés világában. Megesik :)
De jó lesz ez, biztos masszív szerkentyű. Azért a mociért meg kicsit irigység: ON :) Azon nem fog múlni az előtolás hatékonysága, úgy látom.
Még azt nem látom, hogy lesz a csiszolási vastagság beállítása .. nekem ugye maga az előtoló asztal állítható, de nálad ez fixnek tűnik. Akkor a csiszolóhenger magassága lesz állítható?
A másik kérdésem: jól látom hogy PVC-szerű az előtoló henger? Nem csúszkál azon a szalag kisebb ellenálásra is? Vagy még felgumizod majd (?)
Holnap 6-án 7 óràtól újranyitási akció a Lidl Régifóti úti üzletében! A 25ezres Parkside porszívó 15ezeré vihető, már akinek kell (és akinek jut). Láttam még valami dekopírt is, azt meg sem néztem mennyi...
Bár a helyedben kipróbálnék egy japán fűrészt (nem olcsó ez sem), amíg összegyűlik a kredit valami normálisabb gépre. A keresztvágás meglepően gyors vele, a 10x10-es gerenda úgy három perc - ha nem kell csecse rá (csapolás, stb).
A vas asztallap kidobása meg sem fordult a fejemben, mert hátha kell majd még valamikor. Cserélhető lesz úgyis a lap, ha nagyon nem tetszik a rétegelt, akkor visszadobhatom a fémet. Hogy mennyire sík azt még nem néztem, de majd holnap délelőtt dobok rá egy vízmértéket.
Mindenesetre vettem ma egy tábla 18-as rétegelt anyagot, de csak 21-re vállalták a darabolását. Nem hajt a tatár, ráér a dolog.
A tegnapi szép időben nekiálltam csiszolni, rozsdagátlózni és alapozni a fém szerkezetet. És már a tartozékokon kezdek filózni, hogy legyen kialakítva.
Farigcsálom az előtolós csiszoló masinát. A két henger, a csapágyazása és a feszítése készül éppen. Kellene 10-15 mm átmérőjű jó erős nyomórugó a feszítéshez, vagy 2 x 10 cm. Ami van azzal is megy, de nem az igazi. Lesz egy utam a Bakancsos úti piacra.
Nulladik próbát már csináltam azért, a kis motor még csak úgy lifeg a levegőben :
Én is adtam egy nagy pofont a sz.arnak... Szépen lehegesztettem az asztalt körbe, aztán rájöttem hogy így nemigen lehet majd rátenni a végtelenített szalagot a hengerekre.... :-) Ki kellett vágnom az egyik oldali lábakból, oda majd bontható rögzítés kerül.
Egyébként így a kép alapján úgy látom, hogy ezt már láttam. Nem mostanában. Azóta eladó, akkor nem túl kelendő. De ha tulajdonost is vált attól még a sok fa megmarad, talán eladó is lesz.