Ilyenről már korábban is hallottam, csak az a "sült galamb repülésének esete". Edina és Laci okosabban csinálja, meglovagolja az erdélyiek érdeklődését, addig ütik a vasat, amíg meleg. Faluról, falura, városról, városra járnak, természetesen díjazás ellenében, Edina énekelget, Laci nosztalgiázik, a nép meg fizet, hogy lássa a sztárokat.
Tényleg nem nagyon néztem a vv-t az elején, de én el tudom képzelni, hogy valaki betegség miatt is kimaradhat egy hétig az összefoglalókból.
Néhányan azt a tévedést hangoztatták különféle fórumokon, hogy egyesegyedül Reni műve az, hogy Zsu-ra mindenki haragudott. Így utólag, Zsu mindenképpen maga ellen hívta ki a sorsot: túl nagy önbizalmat mutatott, hogy ő viszi majd a nyereményt, erősnek és taktikusnak mutatta magát, lehet, ő is elhitte.
Mikor viszont még az ex-cinkosai is ellene fordultak, nagyon megszántam, de az már egy másik történet.
Erre csak azt lehet írni: nagyon jó! Főleg egy amatőrtől. Még a tájszólása sem olyan zavaró, mint Magdinál, a "szárálem"-mel ki lehet zavarni a világból. :D
Az új VV-kről az esetek többségében (VV2 és VV5 kivételével gyakorlatilag mindig) csak pár hónappal az előző vége után szoktak konkrétumokat mondani, és nem azonnal.
Ha zenélés kapcsán az éneklés ugrik be először, akkor az azért messze van a belemagyarázástól. Persze lehet, hogy előttünk születik meg a világ első topless citeraművésze.
Van valami tudományos magyarázat arra, hogy ha valaki huzamosabb ideig tartózkodik kamera előtt, akkor miért gondolja azt előbb-utóbb, hogy az énekhangjával is feltétlenül meg kell ajándékoznia bennünket?
Sziasztok smile hangulatjel Sok pici változás történt a napokban smile hangulatjel Hogy hogyan is alakúltak a dolgok arról beszámolok smile hangulatjel Az életben fontos a stabilitás,kell egy biztos pont és onnan lehet építkezni smile hangulatjel A hét első felén szorgosan dolgozom egy most nyílt pizzériában smile hangulatjel A hét másik felén, pedig alakítgatom fotózással kapcsolatos dolgaimat, ami remélhetőleg nagyot csattan majd grin hangulatjel És ha esetlegessen közbejön egy fellépés ott már zenélni is fogok 1 órát smile hangulatjel hiszen nyitott vagyok a világra,ahogyan a világ nyitott rám smile hangulatjel
- pizzériában dolgozik, oké, rendes pénzkereseti lehetőség,
- nagyot csattanó fotózásra kíváncsi leszek,
- fellépésen zenélni is fog. Na neeee, azzal a "hallással" aminek a "KiMitTud?" során tanúi lehettünk?
Az elején kisebb érdeklődéssel néztem a VV-t, valami megérzés lehetett. hogy gyenge széria lesz.
Igy nem igazán értem a Reni és Vikcsu ellenes hozzászólásokat. Vikcsu tök normálisan viselkedett a kiesésekor, és utána, szerintem sokkal többet érnek, mint emberek, ha olyan gusztustalan villalakókhoz hasonlítom őket, mint Dani, Laci vagy ÁÁdina. Lehet, hogy tévedtek az elején, de ők játszottak, ha Dórit nézem, ő csak ott volt, de minek.
Ha valaki, akkor ő nagyon rá van görcsölve, vagy villaszleng szerint rá van nagyon feszülve a témára, túlságosan is. Csak nem arra gondolt, hogy néhány hét fröcsögés elég lesz a médiakarrierr?!
Azt mondanám, ne ítéljünk meg embereket búlvárcikkek, főleg Blikk alapján, de Reniből sajnos kinézem ezt a villabeli viselkedése alapján.
Szerintem igaza van annak a kommentelőnek, aki azt mondja, hogy megfelelő képzettség nélkül nehéz irodai állást találni. Ha angolul és/vagy németül jól beszélő hegesztőmérnök lenne, őt ostromolnák a fejvadászok.
Honnan tudhatod, hogy Edina többet elért az életben, mint bármelyik fórumozó, akit nem is ismersz? Egyáltalán mit jelent a "több" fogalma? Már itt tartunk, hogy Edina a példakép? Neked esetleg...
Ritka egy ostoba kijelentés volt, azonkívül személyeskedő, mínuszjelek bevonzására tökéletesen alkalmas.
Utána megjelensz és még ostobán reklamálsz, hogy mínuszt kaptál... Elképesztő.
A "mulatós gagyi"-ra is olyan emberek kellenek, akik kellőképpen lazák, pozitív a kisugárzásuk, és jól néznek ki a képernyőn. Szerintem nem is abba az irányba indult, de nem fogom figyelni a pár hetes-hónapos pályafutását.
Gondolom az illető bögyiben van néhány fórumozónak. Az ilyesmi pedig elkerülhetetlen, mindig vannak olyanok, akinek az ember valamiért eredendően nem szimpatikus.
Hogy nekem mi jut eszembe, mikor, és mi a véleményem, kihagyom :)
De te papolsz arról, hogy én véleményezek más fórumozókat ??
Kik is szapulták pl. Edinát gyakorlatilag a kezdetektöl ?? Söt a mai napig, igaz, jelenleg " kissé burkoltabban ". Mindenféle " cigányozás, románozás, stb " ??
Aha. Azok ti voltatok. Magyarok. Na de az semmi. A Magyarnak mindent szabad.
Voltak itt totál Román ellenes megnyilvánulások is abban az idöben. Ki is volta azok akik azokat írták ?? Na igen. Ismét a Magyarok :)
Igen. Igazad is van. Legalább erre legyetek büszkék. Ha már másra nem :)
Ettöl kellene idegesnek lenned. Nem attól, hogy Spandaúról mi jut eszedbe.
Hess meg a többi baromság. Hogy a fenébe jön ez most pont ide ? Na de ez is csak azt támasztja alá, amit már leírtam.
Továbbá a 91884 - ben éppen a minuszolás témára .....ál a saját szádba :)
Ui: A te hozzászólásaidat nem fogom minuszolni. Ugye milyen rendes vagyok ?