Különösen az ókorral-középkorral foglalkozók számára elengedhetetlen fontosságú az egykori földrajzi viszonyok, a vizsgált történelmi eseményekkel egykorú természeti adottságok ismerete, de a közelmúlt történései szempontjából sem közömbös olykor, gondoljunk csak a Tisza szabályozását megelőző helyzetre...
"Van néhány forrásokkal dokumentált középkori »népvándorlás« ... azt a párt tíz- netán százezer mongol harcost nem zavarta a klíma, és találtak utat a Kaspi-tenger és Ural között, netán az Urálon át?"
Találtak; mint írtam, 1223-ban Dzsebe és Szübőtej is ugyanott tértek vissza.
A nagyállattartó-lovas népek mind a két irányból meg tudták kerülni a Kaszpi-tavat, azonban fenntartom, hogy déli-délnyugati irányban vezetett a jóval egyszerűbb út.
Nem ezt próbáltam volna fejtegetni az előzőekben, hanem hogy a két, egymással összefüggő és gyakorlatilag egyetlen klimatikus régiót képező, mostoha adottságú tájegység, a Kaszpi-mélyföld és a Rün-sivatag jókora kerülőre kényszerítette az átutazókat, hacsak nem akartak a legjobb esetben is félsivatagos területeken átvágni. Az pedig, hogy Ibn Battútáéknak az Ural folyótól Khorezmig erőltetett menetben 30 napig tartott az út, nem tesz lehetővé egy olyan spekulációt, hogy a lovas népek az egyébként valóban kiváló logisztikájukkal ezt át tudták volna hidalni. A sztyeppei lovasok kénytelenek voltak megkerülni a csapadéktalan zónát észak felől, és úgy visszakanyarodni az Ural folyóhoz, majd átúsztatni rajta, vagy pedig az Ural hegységben keresni hágókat. Mindkét megoldás esetén még egy nehézséggel kellett szembenézniük: az ott élő népek (bolgárok, hunugurok stb.) ellenállásával, akiknek a földjén keresztül akartak haladni. 1223-ban nyugatról keletre, tehát hazafelé tartva a mongolok ki is kaptak ezektől a harcias "nomádoktól".
A déli útvonal esetén sem volt sétagalopp természetesen egy ilyen vállalkozás. Egyesek a Heftalita-hun Birodalomnak a szászánidákkal szembeni fölényére hivatkoznak pl. a VI. század közepi var-khun vándorlást illetően, én pedig I. Khoszroész határőr-politikáját sejtem a háttérben (Khumara vára).
"egy vándorló steppei társaságnak egészen más 'logisztikai' adottságai voltak, mint egy kereskedőkaravánnak"
The Ryn Desert or Ryn-Peski Desert (Russian: Рын-пески; Kazakh: Нарын-Құм), is a desert in western Kazakhstan and southeastern Russian republic of Kalmykia, north of the Caspian Sea and southeast of the Volga Upland. The borders of the desert are very loosely defined. Some maps show the desert almost entirely within the Caspian Depression, stretching almost to the coast of the Caspian Sea, while others show it north of the depression. It lies west of the Ural River between 46° and 49° North latitude, and 47° to 52° East longitude. Temperatures can reach extreme highs of 45°C to 48°C during summer and in winter it can drop to a low of -28°C to -36°C. Many small towns are scattered throughout the Ryn Desert, and population density is between 1 and 15 people per square mile. The Ryn lies in a semi-arid climate zone, and receives very little rainfall.
"éppen a Volga és az Aral-tó közötti térségek voltak azok a helyszínek, amelyek a legtovább homályban maradtak az antik világ utazói és geográfusai számára"
Könnyen lehet, hogy éppen azért, mert nem bírtak a Volgától közvetlenül keletre elterülő vidékekről hiteles értesüléseket beszerezni, hitték azt, hogy a déli szakaszán keletről kanyarodó Don azonos a Jaxartésszel, a Kaukázus meg a Hindukussal...
A rovat a megfelelő fordítása véleményem szerint a topiknak (természetesen nem szó szerinti, de a lényeget ez adja vissza jobban, és sokkal magyarosabb)
"mekkora távolság van a Kaspi tenger és Volgai Bulgária között? Nem volt elég hely?"
Hely éppenséggel lett volna, csak hát egyfelől ott van a mai Magyarországénál több mint kétszer nagyobb területű Kaszpi-mélyföld, ami gyakorlatilag járhatatlan egy ilyen hadsereg számára (igencsak gyér, rövid fű, max. törpecserjék), annak pedig a közvetlen északi szomszédságában a Rün-sivatag, melyet az oroszok kifejezetten homoksivatagnak hívnak.
Le lehet becsülni az ilyen akadályokat, főleg egy nagyobb léptékű térképet nézegetve, és félresöpörni az olyan tudósításokat, mint Ibn Battútáé, akinek erőltetett menetben is egy hónapig tartott az út Horezmbe az Ural folyótól, és aki azt írja, hogy a tevék nagy része el szokott pusztulni ezen az utazáson, a többit pedig egy évig hizlalhatják, annyira megsínyli a vándorlást.
"Ezt azokkal kéne megbeszélned, akik mégis megtették ezt az utat. És nem egy népnek sikerült."
Na igen, átjutni az Ural és a Volga folyón, de vajon Ibn Battútáék vajon miért nem az északabbi utat választották, ahol lett volna víz és élelem bőven? Mert nyilván el akarták kerülni a vámot, azaz hogy az ott élő sztyeppei népek a hasznuk egy jelentős részét lefölözzék. S ezért kellett a mongoloknak is a bolgárokkal és a hungarusokkal oda-vissza megmérkőzni, emiatt nem tudtak a Kaszpi partjai közelében szép nyugalomban elvonulni, "szélárnyékban". Mert a délebbre elterülő sivatagba senki nem kívánkozott a lovasok közül, azt csak egy-egy tevekaraván mindenre elszánt irányítói és résztvevői vállalhatták.
1898-ban megjelent, Nemzeti krónikáink bibliai vonatkozásai c. értekezésében a kitűnő tudós, Krausz Sámuel rámutatott, hogy Kézainak alapos oka volt a középkor delelőjén ujjat húzni a Bibliával. Krausz – Hunfalvyval szembehelyezkedve – felismerte, hogy Kézai nem a Bibliából, hanem közvetlenül a babilóni mítoszokból merített. A Genesis szerint (10, 6; 10, 9) Nimród Kus fia, Kám unokája, Kézai ugyanakkor a Jáfet véréből származó Thana fiának nevezi őt. Krausz felhívja a figyelmet arra is, hogy sem a Bibliában, sem Szt. Jeromosnál nincs meg az a részlet, hogy a bábeli toronyépítést Nimród kezdte volna el, ilyesmiről csak Kézai ír.
Honnan vehette ezt a magyar gestaíró? Bérósszosztól például? A káld historikus Kr. e. 270 körül ugyanis annyira hozzá hasonlóan adja elő az említett eseményt, hogy az összefüggés teljesen nyilvánvaló. A toronyépítés időpontját is csak Kézai (201 évvel a vízözön után) és Bérósszosz (131 évvel a dilúviumot követően) közli. Bérósszosz Nimrúddal kapcsolatban gyakran emlegeti a szküthákat, sőt a Tanaisz folyót, ami, figyelembe véve Ménrót atyjának, Thanának a nevét Kézainál, jelzésértékű. Krausz utal rá, hogy Epiphanius egyházatya szerint „a hellének azt a Nemrotot tartják Zoroaszternek, aki tovább költözvén a keleti területek felé, Baktriának alapítója lőn”. Nem tudja ezt másként Isidorus Hispalensis sem.
A Tanaisszal kapcsolatban megjegyzendő, hogy a két elbeszélésben ez alatt nem annyira a Don folyó, hanem sokkal inkább a Szir-darja (a Jaxartész vagy Orxantész) értendő. Az antikvitásban ugyanis egy folyónak hitték a kettőt1. Így a hunoknak nevezett avarok útvonaláról szólva Sevillai Izidor sem a perzsák elleni háborúról ír, hanem arról, hogy a korábban hunoknak nevezett avarok áttörtek a Kaukázuson. Nem írja, hogy milyen irányban törtek át. Toposznak minősíthető híradásában szó esik ennek a népnek a húszesztendős „keleti” uralmáról. Végezetül pedig előadja, hogy a var-khunok korábban a Tanaisz és a masszagéták között éltek (Etymologiae sive Origines IX, 2, 66): Hugnos antea Hunnos vocatos, postremo a rege suo Avares appellatos, qui prius in ultima Maeotide inter glacialem Tanaim et Massagetarum inmanes populos habitaverunt. Deinde pernicibus equis Caucasi rupibus, feras gentes Alexandri claustra cohibente, eruperunt, et orientem viginti annis tenuerunt captivum, et ab Aegyptiis atque Aethiopibus annuum vectigal exegerunt. – „A hugnokat [Hugnos] azelőtt hunoknak [Hunnos] hívták, végül azonban királyukról avaroknak [Avares] nevezték el őket. Ezek előbb a távoli Maiótisznál a fagyos Tanaisz meg a masszageták szörnyű népei között laktak. Azután sebes lovaikkal a Kaukázus szikláin áttörtek, bár [Nagy] Sándor záró erődítései a vad népek útjába akadályt gördítettek. Keletet húsz éven át tartották hatalmukban, s az egyiptomiaktól meg az etiópoktól évenként adót szedtek.”
Arrianosz hitelesnek elfogadott közlése szerint (IV, 16) az Amu-darja és a Szir-darja – vagyis az Óxosz és a Tanaisz-Jaxartész – között éltek a masszagéták („Σκυθων των Μασσαγετων καλουμενων”). Alexandrosz azt követően támadt rájuk, hogy sztyeppei módszereket követve a sátorbőrökből tömlőket varratott, és azokon úsztatta át az előbb említett folyót. Annak hat sztadionnyi – vagyis 1110 méteres – szélessége, mélysége, erős sodrása és talajának laza volta ugyanis nem tette lehetővé, hogy hidat verjenek rajta.
A Szir-darjának, vagyis a Jaxartésznek a Don folyóéval azonos elnevezése arra utal tehát, hogy a hellének egy folyónak tekintették a kettőt. Ugyanez volt a helyzet egyébként a Hundukussal és a Kaukázussal. Mint Harmatta egy másik tanulmányában rámutat: „Arrianos (Anab. Alex. III, 25, 3 skk.) tömören leírja és elmondja, hogyan jutott el Nagy Sándor a Hindukus hegységig, amelyet a görögök a Kaukázussal összefüggő hegyvonulatnak tartottak, s ezért Kaukázusnak is neveztek el.”2 A görögök földrajzi látóköre ugyanis folyamatosan szélesedett Ázsia fogalmának vonatkozásában, de éppen a Volga és az Aral-tó közötti térségek voltak azok a helyszínek, amelyek a legtovább homályban maradtak az antik világ utazói és geográfusai számára.
1 Harmatta János: „Világosan bizonyítható …, hogy Ptolemaios munkájában egy vagy több olyan forrást is felhasznált, amely a Tanais-Dont a Tanais-Iaxartes-Sir-daryával azonosította. Ennek következtében több olyan népet, amely a földrajzi valóságban a Sir-daryától északra élt, a Dontól nyugatra helyezett el térképén és földrajzi leírásában.” (Előszó az „Attila és hunjai” c. kötet reprint kiadásához; in: Németh Gyula szerk.: Attila és hunjai; Akadémiai, Bp., 1986, VI.)
2Közép-Ázsia ókori történetéhez; in: Antik Tanulmányok XLVII (2003), 63.
"Különben egy vándorló steppei társaságnak egészen más "logisztikai" adottságai voltak, mint egy kereskedőkaravánnak. Csak utána kéne godnolnod ... ;-)"
Hát igen. Ők nem árut cipelnek, a lehető legminimálisabb ellátmánnyal (víz, élelem, az állatok esetleg le is vannak szarva), hanem magukat átjuttatandó, semmi áruteher, létszámaányhoz képest sok teherhordó állaton igen sok ellátmány. Száraz élelem, víz, száraztakarmány stb. Egyébként ma az Aral tó (édemes megnézni a gugli maps-on 'Aral Sea') kiszáradóban van. Azaz a két tó parja közötti távolság napjainkra olyan jó 500-600 km-re nőtt. Na most ugorjunk vissza az időben! 7000-10000 éve a két tó összeért. Meglepő mi!? Ekkor volt a jégkorszak vége, mikor a nagy jégolvadás hatására talán még 100-200 m-errel magasabb vízszintek is adódhattak az észak-déli nagy folyók vízhozamaiból. Aztán telt múlt az idő és szépen kezdett a dolog apadni. A közvetlen vizikapcsolat megszakadt, viszont a vízlelőhely hálózat (kis tavak és ó-áz-isok, és ásott kutak) még 1000-3000 éve is igensűrűn leledzhettek és levezhettek a karakumon átkelendő népek számára. (nyilván az időben a ma felé haladva fogyó kiszáradófélben) Na innen folytassátok a vitát! Nem kényszer ez, bocsássatok meg!
egy vándorló steppei társaságnak egészen más "logisztikai" adottságai voltak, mint egy kereskedőkaravánnak
Ha ismersz konkrétumokat, hogyan lehet egy, a karavánok számára erőltetett menetben is 30 napig tartó félsivatagi-sivatagi tartó vándorlást logisztikailag meggyorsítani, ne fossz meg minket a nagy titoktól... Esetleg hőlégballonokra gondolsz?
"mennyiben befolyásolja, hogy a nagyállattartó steppei népek képesek voltak-e Ázsiából eljutni Európába a Kaspi-tengertől északra"
Az átkelés lehetőségét befolyásolta a Kaszpi-tengertől északra fekvő területeken. Jó nagy ívben, azaz sokkal északabbra kellett kerülni, magyarán ki kellett térnie bármelyik hadseregnek, ha nem a Hürkánia és a Derbent felé vezető úton akart átkelni Európába. Egy tevekaravánokkal erőltetett menetben egy hónapig tartó úton, mely félsivatagos vidéken vezet keresztül, s amelynek során a tevék nagy része elpusztul, a maradékot meg jó sokáig kell hizlalni utána, szerinted egy hadseregnek milyen esélye van az átkelésre? Átviharzanak azon a földrajzi zónán? :D
Ahhoz kellett legyőzniük a volgai-bolgárokat és az ottani hunugurokat, hogy ezt a kerülőt megtehessék. Azaz nem elsősorban azért "kerültek", hogy legyőzhessék őket, hanem azért győzték le őket, hogy "kerülhessenek". Helytelenül értelmezed a problémát.
A földrajzi viszonyok időnként sokkal lassabb, de ritkán van hogy gyorsabb történet, mint az emberi civillizáció írásos történelme. (Az ezekhez képest egy kiscsiny időszelet) Ha messzibb akarunk visszalátni az időben messze nem a történelmi írásos forrásokra kell hagyatkoznunk, hanem az utolsó nagy jégkorszak kezdetéig. Pedig már kezdtem reménykedni, hogy majd innen kiindulva kezditek a mai civillizáció lehetséges történelmét boncolgatni, és nem holmi 1000-3000 éves olvasható farizeus írásokból :-((((((
Persze azért folytassátok! Élvezettel olvasom. És kicsit mosolygok magamban, mert soha nem juthatunk az írásokból kiindulva dűlőre. A történeti földajz bevonási kísérlete viszont kétségtelen előrelépés. Minden elismerésem a toppiktornak.
"úgy csinálsz, mintha mindvégig Európába készültek volna"
Azt ne mondd, hogy csak úgy véletlenül tévedtek át a derbenti kapun, melyről magad is elismered, hogy keményen őrizték őket. Nyilvánvalóan felderítési szándékkal érkeztek, no és a zsákmány sem volt közömbös.
"épp hadban álltak a hvárezmi birodalommal, annak uralkodóját üldözve jutottak el a Kaspi-tengerhez, és annak legnyugatibb tartományait szállták meg a Kaukázustól délre"
Szóval azért kellett megtenniük ezt a "kis kiruccanást"... Ahhoz, hogy Csormakán 12-13 év múlva elfoglalhassa Transzkaukáziát (vagyis a Kaukázus déli, tágabb előterét), és a mongolok nagyszabású telepítésbe kezdjenek, mi szükség lett volna egy ilyen hadjáratra a Kaukázustól jóval északnyugatra, a Krímbe, sőt Kijev tájékáig nyargalászni?
"Érdekes módon 1235-1236-ban ugyanezek a mongolok minden további probléma nélkül el tudtak jutni a Kaspi-tengertől északi elterülő steppéken Európába"
No igen, ezért írtam, hogy a terepet elő kellett készíteni. Északon jó nagy kerülőre volt szükség, és nem utolsósorban a két nagyhatalom, a Volga menti hunugurok (a Julianus által megtaláltak) és az ottani bolgárok térdre kényszerítésére, akik előzőleg bekerítették és megverték Szübőtej és Dzsebe seregét.
"Északról jóval nagyobb ívű kerülőre volt tehát szükség az átjutásnál, mint a Kaszpi-tenger déli partvonala mentén"
Kezdetben a mongolok is a déli útvonalat választották, így jutottak el a Kaukázusi átjárókon keresztül a Kalka folyóhoz, ahol a kunok és némely rusz államok egyesített haderejét 1223-ban tönkreverték, mielőtt a hunugur–bolgár haderő az ő csapataikat is bekerítette és súlyosan megverte volna (Ibn al-Athír és Julianus). Az északi, földrajzilag jóval nehézkesebb átjutást még nekik is alaposabban elő kellett készíteni.
"A külföldi kutatóknak már régebben feltűnt, hogy a hunok szinte ugyanabban az időpontban, majdhogynem tervszerűen kezdték el akcióikat egyrészt Kelet-Irán és Dél-Turkmenisztán, másrészt pedig Európa ellen. Ammianus Marcellinus Kr. u. 357-re teszi a chioniták, azaz a fehér-hunok megjelenését Szogdiában és Baktriában. Ugyanúgy egy 440 körüli kínai feljegyzés szerint a hiungnu nép három generációval azelőtt, tehát 350–360 táján foglalta el Szogdiát. A hunok európai előretörése pedig a 370-es évek elején indult meg, de ez az időpont csak a gótok leigázására vonatkozik: az alánokat már előbb meghódították.
Altheim megállapítja (Geschichte der Hunnen, I. kötet), hogy a hunok 4–6. századi központja Nyugat-Türkmenisztán–Kelet-Irán volt. Onnan kapták az utánpótlást, még jóval első európai betörésük után is: a hun-fajta bolgárok, avarok, kazárok mind a Fehér-hun Birodalom területéről származtak. Nevezetesen az avarok magvát az Eftalita Birodalom var és hun nevű törzsei alkották, akikhez később jelentős onogur-bolgár csoportok is csatlakoztak. Az avarok 550 után Perzsia északi határai mentén, a Káspi-tavat délről megkerülve, a Kaukázuson keresztül vonultak Európába – írja.
Ugyancsak az Eftalita Birodalom területéről tört nyugatra 585-ben az a három »török« nép is, akikről Mihály szír pátriárka tudósít. Ezek Északkelet-Iránból indultak el, és a Káspi-tó déli partvidéke mentén, a Kaukázuson át érkeztek Dél-Oroszországba. Ezt bizonyítja az a fontos adat is, amely Merv környékén 651-ben még ott visszamaradt kazárokról tudósít. E három népet három testvér vezette. Egyikük – Bulgar – a Fekete-tenger északi partján az Al-Dunáig nyomult előre, a másik két testvér pedig keletebbre telepedett le, a Káspi-tó és a Don közötti térségben. Ezek egyikének neve Kazari volt. Altheim határozottan állítja, hogy a név szerint nem említett harmadik testvérrel csakis a magyarok jöhettek Európába. Ezzel megnyugtatóan megoldható lenne – több más nyílt kérdés mellett – pl. Konstantin császár sokat vitatott mondata is, hogy a magyarok »három évig a kazárokkal éltek«. A görögben ugyanis 3 és 303 között paleográfiailag olyan kicsi a különbség – treis (3), illetve t’treis (303) –, hogy a másolók igen könnyen elírhatták. Ha a magyarok Etelközbe költözését 888-ra tesszük – ami igen valószínű –, akkor 303 év levonásával az 585-ös évet kapjuk. A magyarok tehát 585-től 888-ig éltek együtt kazárokkal – fejezi be gondolatmenetét Altheim.
... azonban nem áll egyedül fenti nézeteivel.
Haussig már 1953-ban, Theophylakt’s Exkurs über die skythischen Völker című értekezésében hatalmas tudományos apparátussal, jórészt eredeti forráskutatásokkal bizonyította, hogy az onogurok, szabírok, majd az avarok a Káspi-tó déli partja mentén vonulva vándoroltak Európába. Megállapította, hogy a szabírok és az avarok korábbi transzkaukáziai lakhelyei Zakhariász rétor szíriai néplistájában, valamint perzsa, örmény, görög, latin (pl. Ammianus Marcellinus) és később arab forrásokban is adatolva vannak. Egyes perzsa kútfők még az avarok Kaukázuson keresztüli vándorlásáról is tudnak.
Emlékeztetünk ezzel kapcsolatban Moór Elemér A magyar őstörténet főproblémái című cikkére, amelyben éppen a szabír és az avar vándorlásról szólva igen alapos földrajzi-klimatológiai érveket sorol fel arra vonatkozólag, hogy az Ural hegység és a Káspi-tó közötti terület alkalmatlan nomád népek vándorlására. Az egyedüli lehetséges útirány a Káspi-tó déli partja és a Kaukázus lenne – írja –, de a szabírok, avarok esetében ezt a lehetőséget elveti, mert ez szerinte akkoriban a perzsák miatt nem jöhetett számításba.
Azóta azonban a kutatás egyet-mást lefaragott a Szászánida dicsőségből. Ma már tudjuk, hogy az eftalita-hunok nyugat-turkmenisztáni, kelet-iráni térhódítása óta úgyszólván semmi sem történt Iránban akaratuk ellenére (l. Altheim: Das Alte Iran stb.) Ezt szó szerint kell értenünk, mert például kiderült, hogy a Szászánida nagykirályok évtizedeken keresztül rendszeresen adót fizettek az eftalitáknak. De arról is vannak adataink, hogy ismételten az eftalita király döntötte el, melyik trónkövetelő kerüljön a perzsa trónra. Az újabb kutatások megmutatták, hogy a Szászánida Perzsia csak egyes kiemelkedő uralkodók alatt terjedt ki a mai Irán északabbi és keletebbi területeire is, többnyire azonban csupán Délnyugat-Perzsiára (Fars, Susiana), Médiára és Mezopotámiára támaszkodott mint állandó törzsterületre. Khoraszán és Merv vidéke pl. már vitás terület volt, hol perzsa, hol eftalita uralom alatt állt.
Mindezen adatokból pedig az következik, hogy történettudomány különféle nézetei, amelyek mind az onogurok, szabírok, majd az avarok északi, Nyugat-Szibériából az Ural folyón és a Volgán keresztül vezető vándorlási útjának a priori feltételezéséből indulnak ki, egytől egyig hamisak és elvetendők. E feltevések egyedüli célja amúgy is csak az volt, hogy a »finnugor eredetű« ősmagyarokat a Kr. u. 5. században levonultassák az Ural hegység vidékéről az Azovi-tenger mellékére, ahol a történelmi forrásokban először megjelennek.
Nem hagyhatjuk azonban említés nélkül azt sem, hogy ennek Uralból vagy Nyugat-Szibériából kiinduló onogur-szabír vándorlási hipotézisnek már kiagyalása idejében sem volt semmi tárgyi vagy történelmi alapja.
Ellenkezőleg, a már akkor is jól ismert örmény források félreérthetetlenül leírják, hogy az ogurok, bolgárok jóval a nagy hun vándorlás előtt is az örmények közvetlen szomszédságában, a Kaukázusban és annak északi előterében éltek. Khorenei Mózes 5. századi örmény történetíró például a pártus kor eseményeinek leírásánál ismételten említi ogurokat és a bolgárokat, akik részben Örményországban is letelepedtek. De a 6. században író bizánci Agathias is arról tudósít, hogy az ő idejében Transzkaukáziában volt egy régi erőd, amelyet Onogurisznak hívtak, mégpedig azért, mert ott hajdanában az onogurokat megverték. Ammianus Marcellinus szerint pedig a szabírok már a 4. század közepén Dagesztánban laktak.
Kiválaszthatjuk tehát amelyik nevet csak akarjuk: ogur, onogur, szabír vagy bolgár – mindegyik népnév egykorú forrásadatokkal bizonyíthatóan már a hun idők előtt a Kaukázus környékén tűnik fel, nem pedig Nyugat-Szibériában vagy az Uralban. Vagyis ezek az örmény, római és bizánci adatok még külön is igen erősen alátámasztják Haussig és Altheim más forrásokból nyert bizonyítékait az onogur–szabír–avar vándorlás déli útvonaláról.
De az is felettébb jellemző, hogy Khorenei Mózest az indogermán történettudomány – és nyomában természetesen a magyar történelemkutatás is – évtizedeken keresztül késői, 8. vagy 9. századi kompilátornak tartotta, aki csak visszahazudta magát az 5. századba, és úgy írt, mintha akkor élt volna. Fenti régi, parthus kori adatait az ogurokról, bolgárokról nem tudták ugyanis beilleszteni a hunok előtti Kaukázus-vidék – szerintük tiszta »iráni«, alán és egyéb – népei közé. Khorenei tehát csaló lett, ugyanazon okból, mint számtalan más régi krónikás is, akik olyanokat mertek írni, amik ellenkeztek a 19. századi indogermán történetkutatók előre megfogalmazott nézeteivel.
A modern, tárgyilagos kritika azonban teljes mértékben rehabilitálta Khorenei Mózest. Megállapították, hogy eredeti műve csak 440-ig tárgyalta az örmény történelmet, ami pedig a fennmaradt kéziratban későbbi eseményekről található, az kétségtelenül utólagos interpoláció. (Brockhaus Encyklopädie, 1971, Movses Chorenatzi címszó alatt.)"
This ecoregion encompasses the the coastal desert (sand dunes, solonchaks, clay takyrs) along the coast at the northern and eastern shores of the Caspian Sea, the largest inland water body in the world (400,000 square kilometers (km2)). The Caspian Sea is considered an independent zoogeographical region due to the diversity, specificity, and endemism of its fauna. Waters of the Caspian Sea house 400 endemic aquatic animal species, including the Caspian seal (Phoca caspica) and sturgeons (90% of the world catch). The sea coast provides important sites for many nesting and migratory birds such as flamingoes, geese, ducks, gulls, terns, swans. Many multinational companies are exploring the region for oil and gas.
The Caspian Lowland lies on the northern and eastern shores of the Caspian Sea at elevations between -28 to 100 meters (m) above sea level. Four rivers traverse the region on their way to the Caspian Sea: Volga, Ural, and Emba from the north, and Atrek from the southeast. The shelf area of the sea adjacent to the Caspian shore is very shallow: the 10 m isobathe extends 10 to 20 kilometers (km) from shore. The coastal zone is built of Tertiary and Quaternary sea sediments. To the east of the Caspian Lowland in Turkmenistan lies low mountain ranges of Bolshoi and Malyi Balkhans; to the northeast stretch Krasnovodsk, Ustuyrt, and Mangyshlak plateaus. The plateaus often form spectacular escarpments (chinks). Especially impressive is the Kulandagh chink above the Kara-Bogaz-Gol Bay (300-320 m high). Most of the lowland was recently exposed by the sea. Sand ridges and unstabilized dune sands, salt desert, solonchaks (shors) and clay deserts (takyrs) are typical. Groundwater, at 0.3 to 2.0 m deep is often highly mineralized. Average annual temperature is 15.4° C. Annual precipitation is ca. 150 millimeters (mm); frostless period lasts 260 days. Shors (salt pans) 30 to 40 centimeters (cm) thick are often completely devoid of vegetation, exhibiting smooth salt-covered surfaces, that gleam brilliantly in the sunlight. Plateaus are occupied by stabilized sand massifs.
To the south of the Caspian Lowland in Turkmenistan lies the delta of the Atrek River – the only river to enter the Caspian Sea from the east. Most of its flow is used for irrigation so only flood waters actually reach the sea. The climate in the Atrek delta is milder than that to the north and classified as subtropical; average annual temperature is 17.1° C. Annual precipitation is 187 mm. A long frostless period (271 days) encourages cultivation of crops such as olive, fig, pomegranate, and date palm.
During the Tertiary, the Pontic-Caspian basin included the modern Caspian and Black Seas, and was connected to the Mediterranean. Fluctuations of the proto-Caspian Sea in the Neocene determined the modern geology of this ecoregion. In the Middle Pliocene, the sea receded, and only two small lakes remained as relicts of the ancient Pontic Sea. In the Upper Pliocene, the so-called Akchagylian Sea expanded over Turkmenistan, then receding back by the end of Pliocene. Aridization and erosion continued in the Quaternary, combined with continuing sea level fluctuations and aeolic relief formation. As the new land emerged, littoral flora gave rise to number of different types of xerophytes. Large ancient rivers, the Amu Darya and Uzboi, flowed to the Caspian Sea in the Quaternary period; later, the Uzboi disappeared, and the Amudarya changed its course to flow into the Aral Sea.
Although the vegetation of the coastal Caspian desert within Turkmenistan is impoverished, it consists of highly specialized halophytes (salt-resistant plants) represented by shrubs and semi-shrubs such as various sagebrushes (Artemisia), tetyr (Salsola gemmascens), kevreik (S. orientalis), boyalych (S. arbuscula), biyurgun (Anabasis salsa, A. ramosissimum), sarsazan (Halocnemum strobilaceum), Halostachys, Ceratocarpus, Nitraria, Kalidium. Herbaceous vegatation is represented by species of Aristida, Peganum, Agropyron, Anisantha, Eremopyrum. One of the most typical halophyte plant formations is dominated by tetyr (Salsola gemmascens), a 30-50 centimeters (cm) shrub, associated with low species diversity and sparse coverage. Solonchaks are sometimes occupied exclusively by sarsazan (Halocnemum strobilaceum).
Az alapjáraton finnugorista Moór Elemér hívta fel a figyelmet arra, hogy az Ural hegység és a Kászpi-tó között húzódó terület klimatológiai és egyéb földrajzi okokból teljességgel alkalmatlan volt az avarok (hunogurok) átvándorlására (A magyar őstörténet főproblémái; Szegedi Múzeumi Kiadványok I, 1943).
Sinor Dénes pedig, emlékeim szerint, rámutatott arra, hogy a Szúda-lexikon Abarisz-szócikkében szereplő Priszkosz-féle – természetesen korábbi időszakra vonatkozó – híradás a felsorolt népeknek nem kelet–nyugati, hanem inkább délről északra irányuló elmozdulásáról ad hírt.
Így tehát a források (Corippus, Victor Tonnenensis stb.) nem egy – menekülő nép esetén amúgy meglehetősen érthetetlen – médiai-perzsiai zsákmányszerző betörésről adnak hírt a Kaukázuson át déli irányban, hanem feltehetően a hunogurok útvonalát írják le a Kaszpi-tenger déli partjai mentén.
Ha a vándorló népek észak felől, azaz a Kaszpi-tavat északról megkerülve akartak átjutni Európába, tehát az Ural hegységtől és az Ural folyótól nyugatra eső területekre, akkor valójában lényegesen nehezebb dolguk volt, mintha ezt déli irányból igyekeztek volna megkísérelni. Hogy miért, arra álljon itt egy természetföldrajzi vonatkozású adat Ibn Battúta (1304–68/77) tollából. A mohamedán utazó egy harminc napos erőltetett sivatagi menetről számol be, amikor leírja, hogyan jutott el karavánjával a Kaszpi-tengertől északra, az Ural folyó partján fekvő Szerádsukból Khorezm városába:
„Aztán elhagytuk Szerádsukot, és harminc napon át kimerítő menetben utaztunk, csupán egy-egy órára táboroztunk le, egyszer délelőtt, egyszer napnyugtakor. A pihenés ideje nem terjedt tovább, mint ameddig a duki-kölest megfőzték és megették, ez pedig éppen csak egyszeri felforralást igényel. Szoktak magukkal vinni szárított pácolt húst, ezt beleteszik, és leöntik tejjel. Mindenki a kocsijában aludt és evett az utazás folyamán. Az én kocsimban három rabszolganő volt. A gyér fű miatt az utazók igen gyorsan szoktak itt utazni. Az itt áthaladó tevék nagy része elpusztul, és ami megmarad, az is csak egy évi hizlalás után kerül használható állapotba. A vízgyűjtők két-három napi távolságra találhatók egymástól, s esővizet vagy talajvizet tartalmaznak. Miután a sivatagon áthaladtunk, és átvágtunk rajta, amint leírtam, megérkeztünk Khvárezm városába.”
Úgy gondolom, a leírás elég egyértelmű, s nem igényel különösebb kommentárt. Egy olyan vidéken, amely még a tevéket is oly mértékben veszi igénybe, hogy azok nagy része elpusztul, egy nagyobb létszámú hadsereggel átkelni egész egyszerűen lehetetlen, de legalábbis öngyilkosság...
Szerádsuk földrajzi magasságától tehát némileg északabbra kellett haladnia annak, aki az említett, embert-állatot tönkretevő – és hadsereg számára járhatatlan – zónától távol akarta tartani magát. Akárki utazott is tehát Transzoxiána (Mā-warrā-n-nahr) területéről azokban az időkben a Kaszpi-tengertől északra eső vonalon Európába, a Volgát csakis úgy érhette el viszonylag könnyűszerrel, ha ezt a csapadéktalan zónát a keleti oldaláról – lehetőleg minél nagyobb ívben – megkerülte. Az Aral és a Kaszpi-tó közötti régió ebből a szempontból – egy kisebb lovas egység számára is – le volt zárva. Északról jóval nagyobb ívű kerülőre volt tehát szükség az átjutásnál, mint a Kaszpi-tenger déli partvonala mentén.
A Dzsajháni-hagyományban arról van szó, hogy az eszkilek és a besenyők országa között húzódik a m.dzs.gh.r-ok egyik határa. Ha Ibn Ruszta vagy a forrása azt akarta volna kifejezni, hogy a m.dzs.gh.r-ok az '.sz.k.l-ekkel határosak, akkor bizonyára akként fogalmaz. De nem így történt.
Amennyiben hármashatárról akart volna beszélni, akkor Ibn Ruszta vagy a forrása úgy fogalmaz, hogy az eszkilekkel és a besenyőkkel határosak, vagy a besenyők és eszkilek országa között van a m.dzs.gh.r-oké. De ő nem a m.dzs.gh.r-ok országát helyezte az említett két nép földje közé,hanem a m.dzs.gh.r-ok egyik határát: „A besenyők országa és a bolgárok közé tartozó '.sz.k.l-ek országa között van a m.dzs.gh.r-ok határai közül az első határ”. Két ország között nem húzódhat ezeknek egy harmadikkal közös határa, csak egy harmadik ország, vagy pedig a harmadik országnak egy különálló határa, amely nem érintkezik az előbb említett két ország határával. A Don jobb partjánál húzódó besenyő és a Volgánál kirajzolódó '.sz.k.l határ közötti több száz km-es térségben keresendő tehát a m.dzs.gh.r-oknak a Dzsajháni-hagyományból ismert határsávja.
Egyúttal az ő forrásköre az, amely Kazária és a volgai bolgárok közötti területen először említ egy burtász nevezetű népet a kaganátus hűbéreseként. A burtászoktól a volgai bolgárokig három, míg a kazárokig 15 napig tartott a gyalogút. Országuk nagy valószínűséggel kiterjeszkedett a Volga mindkét partjára, s bennük az ászok (alánok) egy csoportját látják1. Ezektől a burtászoktól közvetlenül északra, az eszkileket a Don-kanyarral összekötő sávban kell tehát a m.dzs.gh.r-ok keleti határát keresnünk.
Konsztantinosz: „Ötven évvel ezelőtt pedig a szóban forgó úzok a kazárokkal egyetértésben haddal támadtak a besenyőkre, s rajtuk diadalmat vévén, kiűzték őket lakhelyükről, s azt az úgynevezett úzok birtokolják mind a mai napig.”
Szenzáció. Megtaláltuk a kazárokkal szövetséges és a besenyőket nyugat felé szorító úzokat, akikről a császár tesz említést.
A mohamedán szerzők elsősorban a Volga nyugati partján említik őket, a kazároktól közvetlenül északra. Isztakhrí szerint a egy, „az Atil völgye mentén szanaszét lakó nép”, amely faházakban lakik, és nyelve eltér a volgai bolgárokétól meg a kazárokétól. „Burtās földjétől a bağanākig mintegy tíz állomás van” – írja.
Ibn Ruszta szerint ezek az ászok közé tartozó burtászok tevéket és marhákat tartanak. . „…hatalmas török nemzet Hwārizm vidéke és a kazárok királysága között, amely azonban a kazárokhoz tartozik” – jegyzi fel róluk Maszúdí.
Ezek szerint őket sem kell mindenáron a Volgán túlra taszigálni...? Megáll az ész...
Mondjuk, eléggé logikus, hogyha a mohamedán szerzők szerint az ászok közé tartozó burtászok egy kazárokkal szövetséges nép, akkor egy tőle nyugati irányban élő etnikumot vagy néptöredéket szorít még nyugatabbra. Meg is találjuk Theophanész folytatójánál, Szkülitzésznél, valamint Kedrénosznál a besenyőknek azt a csoportját, amely a Don folyó nyugati oldalán lakott, és akiket a DAI szerint nyugati irányú elmozdulásra késztettek az úzok. Mindhárom szerző hozzáteszi, hogy ellenük építette Kazária a túlparton Sarkelt.
A kazárokkal szövetséges burtászok földjén, pláne magukén a kazárokén nem is jöhettek volna keresztül a besenyők, amennyiben az Ural hegység felől jönnek, legalábbis ilyesmiről nincs tudomásunk. A DAI mindössze annyit állít, hogy a "türkök" földjeire telepedett a legyőzött népcsoport. A burtászokét és a kazárokét leszámítva más útvonal pedig nem állt volna rendelkezésükre, mivel a burtászok földje már részben az erdőzónába esik (vannak, akik szerint teljesen), Isztakhrí szerint pedig a burtászok "a kazárokkal határosak; köztük és a kazárok között más nemzet nincs".
1 Harmatta János szerint pl. elnevezésük az alán boratä és az ās név összekapcsolásával jött létre (Az alánok Kelet-Európában a korai középkorban; in: Antik Tanulmányok XXII, 1975/2, 261.). И. Г. Добродомов szerint is egy alán nyelvjárást beszéltek (Буртасский язык – Исчезнувший аланский диалект в Среднем Поволжье; in: Uralo-indogermanica – Балто-славянские языки и проблема урало-индоевропейских связей – Материалы 3-ей балто-славянской конференции 18–22 июня 1990 г. II., 1990.)
"Északról jóval nagyobb ívű kerülőre volt tehát szükség az átjutásnál, mint a Kaszpi-tenger déli partvonala mentén"
Az alapjáraton finnugorista Moór Elemér hívta fel a figyelmet arra, hogy az Ural hegység és a Kászpi-tó között húzódó terület klimatológiai és egyéb földrajzi okokból teljességgel alkalmatlan volt az avarok (hunogurok) átvándorlására (A magyar őstörténet főproblémái; Szegedi Múzeumi Kiadványok I, 1943).
Sinor Dénes pedig, emlékeim szerint, rámutatott arra, hogy a Szúda-lexikon Abarisz-szócikkében szereplő Priszkosz-féle – természetesen korábbi időszakra vonatkozó – híradás a felsorolt népeknek nem kelet–nyugati, hanem inkább délről északra irányuló elmozdulásáról ad hírt.
Így tehát a források (Corippus, Victor Tonnenensis stb.) nem egy – menekülő nép esetén amúgy meglehetősen érthetetlen – médiai-perzsiai zsákmányszerző betörésről adnak hírt a Kaukázuson át déli irányban, hanem feltehetően a hunogurok útvonalát írják le a Kaszpi-tenger déli partjai mentén.