Mérnök vagyok, tehát a nyelvtudományokhoz lövésem sincs, viszont elég jól beszélek két idegen nyelven, és meg vagyok veszve a magyarért - nagyon szeretem, érdekel minden vele kapcsolatban, és szeretném minél szebben, precízebben, színesebben használni. Ezzel kapcsolatban régóta furdalja az oldalamat egy kérdés: Van-e olyan, hogy "nyelvromlás"? Hiszen a nyelv állandóan változik. Arany János sem úgy beszélt, mint Csokonai, Kosztolányi sem úgy, mint Arany, Örkény sem pont úgy mint az elődei, mégis mindnyájan a nyelv nagymesterei voltak.
Érdemes egyáltalán harcolni bármilyen nyelvi jelenség ellen, vagy mondjuk azt: a nyelv szervesen fejlődik, a magyar nyelv az, amit a magyarok használnak, felesleges és értelmetlen beavatkozni?
Ennek a világon semmi köze a nyelvhez. Vagy: ehhez a világon semmi köze a nyelvnek. Kb. ugyanúgy, ahogy annak sincs köze, hogy mi egy adott mondat igazságértéke... Az nem a nyelv "hibája", hogy hazudni is lehet vele.
A hűség szót egy azzal ellentétes fogalomra használták el a szolgáltatók, sok pénz elköltésével, ráadásul az átvertek pénzén. Neveznéd-e hűségnek azt, ami a rabot a börtönben tartja? Hű-e a rab a rabtartójához?
A szónak ezt az értelmét előre eltervezett, hazug módon vezették be a köztudatba. Ugyanúgy, mintha a reklámokban addig nyomatnák a "sonka" szót a darált vágóhídi nyesedékre, amíg a köznyelv át nem veszi. Akkor viszont a valódi sonkára új kifejezést kell találni. No ennek jogszabállyal vetettek véget, amit én nem bánok.
A topiknyitó kérdésére válaszolva én ezt nem a nyelv gazdagodásának, hanem rontásának tekintem. Azon kívül, hogy hazugság. Ugyanúgy, mint a lakópark Magyarországon. Mert ha most valaki tényleg építene egy lakóparkot, akkor minek kellene neveznie, hogy arra gondoljanak, amit a lakópark eredetileg jelentett, és ne egy túlcsúfolt, lebetonozott tömegnyomortelepnek?
Trágya szavunk a latin tragea 'fűszer' szó származéka. Vagy 100 évig (XVI. század) ezt is jelentette. Aztán 1636 körül eljkezdték a talajjavító szerekre használni, és szép lassan az ellenklezőjére fordult a jelentése. Biztos ettől is romlott a nyelv, csak már nem emlékeztek rá :)
Mitől olyan szép szó a hűség? A jelentés lélekemelő voltát viszed át a szó alakjára. Ez rteljesen értelmetlen dolog. Kosztolányiról vannak legendák, hogy mely szavakat sorolt a legszebbnek a magyarban. az egyik ilyen a lenolaj. Ebben az esetben nyilván a hangok harmódiájában kereste a szépséget, és nem a jelentésben. Ezen túl, az általad kifogásolt jelentések pontosan megfelelnek a szó eredeti jelentésének (a hisz származéka), és nem tudom, milyen más szóval lehetne ebben az értelemben helyettesíteni.
Ami a tiltást illeti: a szlovákok most próbálkoznak vele. Jó példát mutatnak neked.
A nyelvvédők legalább foglalkoznak a nyelvvel? Foglalkoznak a csudát. A nyelvvédők egy rendkívül bizonytalan eredetű és tudományosan megalapozatlan normarendszerrel foglalkoznak. Grétsy jó nyelvtörténész volt, de ebbeli kvalitásai a nyelvművelő tevékenységében nem érvényesültek.
(Egy kis kitérő: az egyik legjelentősebb magyar nyelvművelő, az MTA egykori elnöke, Kodály Zoltán, nagyon megszidott volna a nickedért).
Amit írsz, nehezen védhető, az előző hozzászólásomban benne van az indoklás (az inflektáló-izoláló átmenet az angolban).
De őszintén szólvam a Magyarulez szempontjából irreleváns. Mi a fórum eszmei alapjait azoknak a magyar tudósoknak a megnevezésével határoztuk meg, akik nevét felírtuk a preambulumba. Ezek egyike sem tekintette a nyelvhez tartozónak azokat a dolgokat, amiket felsoroltál.
Különben a gondolkodásod rendkívül ellentmondásos: magad állapítottad meg, hogy más nyelvet használt Csokonai, mást Arany és megint mást Kosztolányi. Ez három kor. Milyen minőségi különbség van közöttük?
A vélt paradoxon könnyen feloldható. Azon nem érdemes vitatkozni, hogy ami széles körben elterjed, az szervesül a neylvben, így nem tekinthető romlásnak.
A nyelvművelőkkel nem az a baj, hogy babonákat terjesztenek, hanem az, hogy e babonák alapján más embereket minősítenek. A vélt paradoxon alapja a nézőpont szándékos áttolása: a nyelvészek körében közhely a nyelv relatív objektivitása, azaz, hogy a hyelv alakulása az egyes ember szándékától, tevékenységétől független. Ezen az sem változtat, ha bizonyos szavak meghonosodása egy-egy névhez köthető.
Nyelvromlásról csak akkor lehetne beszélni, ha valamilyen változás következtében a nyelv funkcionálisan sérülne. Ez azonban nem bizonyítható. Az angol nyelv esetében karakterváltozásnak lehetünk tanúi: a beszélt angol átmenetet képez az infektáló és az izoláló nyelvtípus között. Hogyan lehet ezt a változást minősíteni? A nyelvek potenciálisan egyformán hatékonyak, minden nyelv rendelkezik minden eszközzel bármilyen tartalom megjelenítésére. Ezért a nyelvromlás felvetése képtelenség.
Amiről ti beszéltek, az a nyelvhasználati szokások változása, ez viszont jelentős mértékben ízlés kérdése. Maga Grétsy is az utóbbi időkben szívesebben beszélt nyelvi etikettről, mintsem nyelvhelyességről. Ahogy az etikett nem morál, egy adott kultúrához tartozó réteg ízlése sem lehet mérce.
Még nem olvastam végig ezt a gondolatrohamot, de ez a hozzászólásod bizonyítást igényel. Ha nem tudod megmondani, hogy mikor és hol mondta Lőrincze, hogy "szerinte van, amikor még azt is lehet használni: XY el van utazva" (leszámítva azt az esetet, ha egy író így próbál sti9lizálni), akkor maradjunk annyiban, hogy megcsalt az emlékezeted.
[Na még egyszer, hogy a linkek is meglegyenek. Először konkrét hozzászólásra válaszolva kezdtem írni, de ettől már erősen elszakadt, ezért másoltam át. Kár volt. Mindenesetre nem egyetlen hozzászólásra reagálnék.]
Sok gondolat merült fel rövid idő alatt, ömlesztve válaszolnék.
Nincs semmiféle paradoxon a nyelv romolhatatlansága és a nyelvvédők/nyelvápolók kártékonysága között (a nyelvművelő szót szándékosan nem használom, ugyanis bízom benne, hogy idővel megtisztulhat ez a szó, és normális dolgokra is lehet használni). Utóbbiak ugyanis nem a nyelvnek ártanak, hanem az embereknek. Bővebben: a legjobb gyűjtés a témában. Aktuális okfejtés a konkurenciánál: Nyelvmüvelés és tudatipar – Nyelvészfórum. Hangsúlyoznám, a szerző szociolingvista, és a nyelvvédők/nyelvápolók legélesebb kritikusai szociolingvisták, tehát durva ismerethiányra utal a nyelvvédelem/nyelvápolás elutasítását épp a szociolingvisztikai ismeretek hiányára hivatkozva elutasítani.
Lőrinczét (aki elsősorban nyelvművelő volt, nyelvészi tevékenysége igencsak érintőleges) nem sorolnám a fenti kártékonyak közé. Ő körülbelül úgy harcolt a maga korában ellenük, mint manapság Nádasdy Ádám (akit épp ezért a legnagyobb hatású mai nyelvművelőnek tartok). (Rögvest mutattam is példát a nyelvművelő szó pozitív használatára. ;) ) A nyelvész a nyelvet kutatja, a nyelvművelő ezen tudományos eredmények alapján végez társadalmi, különösen ismeretterjesztő tevékenységet, a nyelvvédő/nyelvápoló személyes vagy csoportideológiáit akarja a nyelvben, illetve a nyelven keresztül érvényesíteni. (Magamat természetesen sosem fogom antinyelvművelőnek tartani, igyekszem nyelvművelést csinálni, például azzal is, hogy írogatok ide.)
Amit Laczkovich ír, az részben nyilván igaz, részben meg téves észlelés. Már az ókori Egyiptomból fennmaradtak „ezek a mai fiatalok” típusú sirámok, aztán mégse épült le teljesen az emberiség. Nyilván egy átlagos fiatalnak a tárgyi tudása csekélyebb egy átlagos idősnél, ugyanakkor a gondolkodási képességei épp neki a jobbak (17 évesen van az ember az intellektuális teljesítőképessége csúcsán, csak akkor még nincs meg hozzá a legalábbis a humaniórákban szükséges tárgyi tudás). Másrészt a világ folytonos változása során az is törvényszerű, hogy van egy csomó dolog, amiről egy átlagos fiatalnak jóval több tárgyi tudása van, mint egy átlagos idősnek, csak ez az idősebb horizontján annyira kívül esik, hogy nem is észleli. – Eddig a szubjektumból adódó téves észlelés. Amennyiben nem kérdés, hogy a mai egyetemisták átlaga nyilván lényegesen gyengébb színvonalú, mint mondjuk a húsz évvel ezelőtti egyetemistáké, az meg egyszerű statisztika. Akkoriban (mind a lényegesen nagyobb lélekszámú generációk miatt, mind az igen szűk felsőoktatási merítés miatt) az adott évben születettek jóval kisebb hányada jutott be a felsőoktatásba. Mármost ha egy adott populációban a felső 5% átlagát nézzük, egy másik populációban a felső 30% átlagát (a fenti értékek ex ventris filológiával megállapítvák), nyilvánvaló, hogy ha a két populáció paraméterei semmiben nem térnek el, az utóbbi átlag alacsonyabb lesz. Még egy megjegyzés, az írni-olvasni tudás nem része a nyelvtudásnak, tehát attól, hogy a funkcionális analfabetizmus nagyobb mértékű, mint korábban (azért nem indifferens a bázisidőszak sem, hiszen mondjuk a harmincas-negyvenes évekkel bezárólag biztos nagyobb volt nemhogy a funkcionális, hanem a közönséges analfebetizmus is, mint a mai funkcionális), attól még a anyanyelvtudás semmilyen fokon nem sérül (a világ nyelveinek túlnyomó többsége nem rendelkezik írásbeliséggel, mégis teljesen rendes nyelvek).
A nyelvi elszegényedésre valóban lehetne azt gondolni, hogy valamiféle romlás, de érdemes egy kicsit ezen is elgondolkozni. A nyelv elsődlegesen egy szabályrendszer, a szókészlet csak szegről-végről, tágabb értelemben része. Ez elég könnyen tesztelhető: gyártok ide egy korábban soha nem létezett „szót”: lasejkúd, és rögtön tudhatok vele jól formált magyar mondatokat létrehozni (az alábbi mondatok persze nem lesznek feltétlenül kompatibilisek egymással, de az most nem is volt cél): A tegnapi lasejkúd nem volt olyan jó, mint a mai. Ez a lasejkúd nő igazán viselkedhetett volna rendesen. Kérek egy lasejkúdot szalonnával. Már elég késő van, nyugodtan lasejkúdozhatunk egy kicsit. Stb. Na, most akkor gazdagodott bármi is? Kételkednék benne. Ha ez viszont nem gazdagodás, akkor a lasejkúdos magyarhoz képest a lasejkúd nélküli magyar sem értékelhető szegényedésképpen. De kik is törekszenek általában a nyelv, de inkább a szókészlet szegényítésére? Például azok, akik „felesleges” idegen szavak ellen harcolnak. Akik bizonyos nyelvi formákat „helytelen”-nek bélyegeznek („-tatik/-tetik a magyarban nem használtatik”, „olyan nincs, hogy én olvasnák egy könyvet” stb.), és kiirtásra ítélnek. Tehát ha érvényes ez az elszegényedési felvetés (nem tudnék jó szívvel se igent, se nemet mondani rá), épp a nyelvvédők/nyelvápolók lennének a legharcosabb nyelvszegényítők.
Természetesen senki ne értsen félre, nem gondolom, hogy bármilyen beszédhelyzetben inadekvát módon kellene megnyilvánulni, mint ahogy nem pizsamában megyek operába, és nem öltönyben alszom, de nemhogy azt nem gondolom, hogy az öltöny bármivel is értékesebb ruhadarab lenne a pizsamánál (most nem a bolti árára, előállítási költségére, felhasznált anyagmennyiségére gondolok, hanem az önértékére), vagy fordítva. Még azt se érezném valamiféle veszedelemnek, ha az emberek elkezdenének tömegesen pizsamában operába járni. Egyszerű divatváltozás.
A védelem ellen: az asztrológus is foglalkozik a csillagokkal, mégse hinném, hogy többet tud róluk, mint az átlagember. A nyelvvédő/nyelvápoló kb. úgy viszonyul a nyelvészhez, mint asztrológus a csillagászhoz. Minden, a tudományáért felelősséget érző csillagász kötelességének érzi, hogy tiltakozzon az asztrológusok hol kártékony, hol kevésbé kártékony szemfényvesztése ellen.
A -bAn végéről már a kódexek korában el-elmaradt a n. Nincs is mit csodálkozni ezen, számos nyelvben, ahol él többé-kevésbé az irányhármasság, e két helyviszonyt ugyanaz a formáns jelöli. Angolul is jóval ritkább az into, mint az ’into’ jelentésű in. Amúgy a nyelvvédő/nyelvápoló hajlandóságot erőteljesen mutató Kosztolányi Dezső (akinek irodalmi tevékenység nagyon nagyra becsülöm, de ettől még a munkássága árnyoldalait nem vagyok hajlandó felértékelni) kifejezetten csúnyának tartotta a -ban/-ben alakot, és a -ba/-be pártján állt. (Korában nem volt ezzel egyedül.)
Nem gondolnám, hogy a nyelvre mint rendszerre hat a nyelvvel való, nyelven keresztüli manipuláció. Ezek példáit hosszasan lehetne sorolni a park, meleg, hűség mellett. Nemcsak a kereskedelem, hanem a politika nyelvhasználatában is tipikusak. Elég legyen utalni csupán két műre: Klemperer: A Harmadik Birodalom nyelve; Orwell: 1984. De ezek általában időlegesek (a meleggel vsz. más a helyzet), a támadás múltával aránylag gyorsan visszaáll az eredeti állapot. Hiába bitorolták el kb. 10 éve a polgár szót, mára már nagyjából a korábbi jelentésében áll, a megelőző használati értékével bír.
Szándékos nyelvrontás szerintem van. Bizonyos kifejezéseket, szavakat hazug módon elbitorolhatnak, tönkretehetnek pusztán üzleti haszonszerzés céljából. Nem bánnám, ha ennek gátat lehetne szabni. Lássunk egy-két példát.
PARK. Lakóparknak neveznek, akként adnak el olyan lakótelepeket, amelyek sűrűbb beépítésűek, mint a klasszikus panel telepek, és nélkülöznek mindent, ami a parkot jellemzi, vagy akár köze lenne a lakópark szó eredeti jelentéséhez. Ezzel egy olyan szót tettek tönkre, erodáltak, aminek ha lehet is találni szinonímáját, mégis maga a park szó jelentett valamit.
MELEG. Szűk körben használt szlengben nem kifogásolnám a szó "homoszexuális" jelentését. Az viszont, hogy a sajtó egy nemi irányultság egyedüli sajtóképes jelzőjévé tette a meleg szót, annak eredeti jelentését, használhatóságát rontotta. Egy iskolában például már nem lehet a hőmérsékletről beszélni (homo)szexuális áthallások nélkül. Jobb lett volna új, szalonképes szót alkotni, mint elbitorolni a magasabb hőmérséklet jelentését.
HŰSÉG. Az egyik legszebb magyar szó mind hangalakját, mind tartalmát tekintve. Elbitorolták a gazdasági hatalmukkal visszaélő "szolgáltató" cégek. A "hűség" ma tevékenységüknek köszönhetően azt jelenti, hogy valaki aláír egy súlyos fizetési ígérvényt, amit minden körümények között, erővel, akár végrehajtókkal is behajthatnak rajta akkor is, a többé már nem szeretné, vagy nem tudja igénybe venni azt, amire leszerződött. Ez egy kényszer, a kereskedő "markunkban a töke" üdvrivalgásban tör ki, mikor valaki ezt aláírja. A manapság széles körben használt hűség(nyilatkozat) semmi köze az igazi hűséghez, ezt a szót egyszerűen tönkretették. Ha lehetőségem lett volna, eltiltottam volna a szolgáltatókat ettől a szóhasználattól. Nevezzék a hosszútávú fizetési ígérvényt annak, ami, és ne hűségnek. Az igazi hűségre nem tudok másik magyar szót a tönkretett helyett. Persze ez jelenthet a másik oldalon nyelvgazdagodást is, nem lennék meglepve, ha a büntetésvégrehajtási intézetekben a PC jegyében ezentúl hűségprogramjukat töltenék a bentlakók.
A reklámokban bizonyos hazugságokat már tiltanak. Nem szabad tejnek nevezni, ami még tejport sem látott. Nem szabad sonkának nevezni a vegytiszta csirkecsőr- és bőrkezúzalékot. Jó lenne, ha bizonyos, nem materializálható jelentések is védelmet élveznének az ilyen jellegű kereskedelmi célú, ipari méretű nyelvrontással szemben.
Hogy miként szabnám meg a tiltás kritériumát? Talán az egyértelműen üzleti- és reklámcélban. It van például az "arc" szó, ami az utóbbi évtizedben kapott egy új jelentést az eddigiek mellé, ebből még ige is született, az arcoskodik. Ezt a népnyelv hozta létre nem mesterségesen ránk erőltetett reklámhazugság, ami végül beépül a köznyelvbe, elrontva a szó eredeti értelmét, erejét.
Én magam szkeptikus vagyok a nyelvromlást kérdésében, vagy mondhatjuk ingadozónak is (lásd a legutóbbi hsz-em a társtopikban a birtokos jel kopásáról "az embereknek nincs pénze") Ezt viszont én is vitatnám: Amire viszont mindenképpen mondhatjuk, hogy rossz, az a nyelvi elszegényedés. Ha tehát kivesznek szófordulatok, stíluselemek, és primitívebb lesz a nyelv.
Nézd meg a szlengblogot, mivé nőtte ki magát, és a szócikkeken túl micsoda mondatok vannak benne (most az más kérdés, hogy nagyrészt trágárság). Csupa friss nyelvújító "törekvés".
Egyszerűen azért, mert a nyelv az információk átadásának, a kultúra közvetítésének, a szórakoztatásnak az átvivő közege - ha igénytelenebb lesz, az élet minősége romolhat. Ez a valóságban pont fordítva megy. Ha az élet megkövetel valami újat a nyelvtől, azt a nyelv pillanatok alatt kifejleszti.
Ha tehát kivesznek szófordulatok, stíluselemek, és primitívebb lesz a nyelv. De közben folyton keletkeznek újak is! A szófordulatok száma nem a nyelven múlik, hanem a mindenkori beszélő műveltségén, nyelvi igényességén. Ha mondjuk egy nyelvet csupa műveletlen alak beszél, akkor abban a nyelvben lehet, hogy kevés szófordulat és stíluselem él egyszerre. Lehet, hogy a magyarok átlagos műveltsége hanyatlóban van, én ezt megitélni nem tudom. De ha így is van, ez nem nyelvi, hanem társadalmi probléma.
Én pláne kívüláló vagyok, a Magyarulezen is abszolut újonc, az én véleményem a következő:
Önmagában nem lehet rámondani, egy nyelvtani szerkezetre, szóra, hogy rossz - mi lenne a kritérium? - legfeljebb azt, hogy új és szokatlan.
Amire viszont mindenképpen mondhatjuk, hogy rossz, az a nyelvi elszegényedés. Ha tehát kivesznek szófordulatok, stíluselemek, és primitívebb lesz a nyelv.
Ezen kívül - illetve ehhez kapcsolódva - szerintem fontos, hogy legyen egy művelt, igényes, emelt szintű nyelvhasználat.
Miért? Egyszerűen azért, mert a nyelv az információk átadásának, a kultúra közvetítésének, a szórakoztatásnak az átvivő közege - ha igénytelenebb lesz, az élet minősége romolhat.
A hasonlatok ugyan becsapósak és feélrevezetőek lehetnek, hadd mondjak mégis egyet:
Akik azt mondják, minden nyelvhasználat megfelelő, azok szerintem akár azt is mondhatnák, minden ruha, ami véd a hideg és eső ellen ugyanolyan jó.
Mégis, hozzátartozik a civilizációhoz, hogy mást veszek fel otthon tévézéshez, munkába, esküvőre, temetésre, randevúra, kirándulásra stb.
Ugyanígy: máshogy mesélem el ugyanazt a dolgot a barátaimnak/családomnak, egy hivatalban, vagy ha egy újságnak írom meg.
Én (mint laikus) errefelé kb. öt év óta nagyon sokat vitatkoztam, sőt veszekedtem nagy hangon az antinyelvművelő olvtársakkal (akik többnyire nyelvészek) arról, hogy romlik-e a nyelv. Az a baj, hogy elbeszélünk egymás mellett. Ők a nyelvről szigorú tudományos (mondhatni természettudományos) értelemben gondolkodnak, és ezen az alapon határozottan állítják, hogy a nyelv nem romlik, mert per definitionem nem romolhatik. További fontos tételeik:
minden anyanyelvi beszélő — szerintük — tökéletesen beszéli a maga anyanyelvváltozatát, amely eltérhet a standard magyar nyelvtől, de annál nem alábbvaló, és esélyes arra, hogy a standard nyelv részévé váljék;
a művelt magyar nyelvet Kazinczy és más nyelvújítók önkényesen alakították ki anno.
Az ő zárt vonatkoztatási rendszerükben ezek a megállapítások bizonyára helytállóak, szvsz azonban a nyelvről lehet szélesebb — kiváltképpen szociolingvisztikai — kontextusban is gondolkodni. Ha így gondolkodunk, akkor konstatálhatjuk pl., hogy a művelt, iskolázott körökben is csökken a nyelvi igényesség. A társadalom szellemi-műveltségi állapotát kvantifikálhatónak gondolom, és nem hinném, hogy a mérhető értékek konstansak lennének. A Fizikai Szemle 2009/6. számában Laczkovich Miklós matematikus tollából megjelent egy cikk, amely riasztóan sötét képet fest a mai magyar felsőoktatásról. Idézem:
"Az egyetemi oktatók idejének, energiájának és szellemi kapacitásának túlnyomó részét egy tudatlan, motiválatlan, érdektelen, tanulásra és munkára képtelen hallgatói tömeggel való vesződés köti le. (A természettudományok oktatói azt látják, hogy a hallgatók nagy tömegei nem tudnak törtekkel számolni, a bölcsészek pedig azt, hogy nem tudnak írni és olvasni.)." Ld. http://www.kfki.hu/fszemle/archivum/fsz0906/laczkovich0906.html
Valamiféle szellemi-műveltségi romlás tehát feltétlenül van. Elfogadom, hogy nem a nyelv mint olyan romlik, de a nyelvhasználati igénytelenség a legmagasabban iskolázott/iskolázódó rétegekben is terjedni látszik.
Szerintem van, bár logikusan nem tudom megmagyarázni.
Mindenesetre a nyelv változik - szerintem minél élőbb, annál inkább, az angol például eszméletlen gyorsan.
Én 30 éve még úgy tanultam: I haven't (got) any money, Have you (got)a car?, ma már a nyelvtanfolyamokon is az amerikaias, leegyszerűsített változatot tanítják: I don't have, Do you have?
Ez érdekes és hihető, csak eddig nem hallottam róla.
Persze komoly nyelvészek, mint pl. Lőrincze Lajos (és nem "nyelvvédők") sosem fogalmaztak ilyen feketén-fehéren: emlékszem, egyszer Lőrincze azt mondta, szerinte van, amikor még azt is lehet használni: XY el van utazva.
Bocs, de kizártnak tartom, hogy pont a nyelvvédők (én a Lőrincze Lajos, Grétsy László típusú embereket sorolom ide) terjesztették el ezt a magyartalanságot!
Mindhárom szörnyű - nem értem, miért terjednek el? Másoknak tetszik?
Az én tippem: épp azért jöttek divatba, mert szokatlanok, és ettől eredetinek, különlegesnek, hivatalosnak hangzanak. (V.ö.: ami egyszerű, világos, az olyan közönséges, mindennapi, úgy egy jogász, hivatalnok nem beszél... Bocs, jogászok!)