Semmi nem volt, és ez a baj. Eddig nem volt infója a vonatnak a peronvészről és ez problémás bizonyos esetekben és nem volt tervben, hogy kapróla infót a vonat a vezérlőn keresztül. Ezt kell megoldania a Siemensnek, persze gondolom kérnek érte bőven plussz pénzt. Röviden. A peronvész jelét meg kell kapnia a vonatnak, hogy azonnal meg tudjon állni illetve az alagútban se fékezzen visszatápláló fékezéssel, nehogy agyonvágja a beesett embert, mert a peronvész csak a gépházzal van összeköttetésben. Jelenleg a vonatok (nem üzemszerű módon :() visszatáplálás nélkül közlekednek :(Szóval lesz még üzemmód átállás, biztber próbák, autómata vonatvezérlés próbák... szép feladatok. Jólenne róluk érdekességeket hallani. Nem a kárörvendők szórakoztatására, hanem a technika irán érdeklődők örömére.
Eleinte ugye pont a fékekkel voltak gondok már akkor elterveztük a gyorsjáratot, ami az Örstől indul és csak a déi kihúzóban áll meg, mert ott megfogja a fal.
Én is egyetértek veled Kedves Peti őőőő... elnézést... A-dani! Szerintem teljesen biztonságos lenne az is, ha a Stadinál vezető nélkül megküldik, a Deákon pedig egy vörös jelző autostpojával megfogják. A próbafutás teljes mértékben biztonságos lenne, mert a vonat bármikor megállítható egy autostoppal. A BKV tiszta hülye, hogy nem ezt a módszert alkalmazza...
UI: A BVE4-ben kipróbáltam, és működik. A vonat nem gyorsult fel túlzottan, és amikor vészfékeztem, akkor egész hamar megállt!
Elvileg több nem próbázhat egyszerre, így is van kint elég forgalmi (nem csak Alstom) szerelvény hétköznap, de a próbákkal szerintem nincs is gond, hiszen van már sok szerelvény. A gond az, hogy csak néhány van kint forgalomban, ha van is (mert ugye elvileg a kiképzés nem megy valahogy).
Na igen ,de ez még nagyobb égés a BKV részéről. Szeptember elején vmikor startolt el az első utasokat is szállító Alstom, és akkor már az ment, hogy februárra vagy márciusra csak Alstomok mennek majd, mert addig mind a 22 szolgálatba áll. Ehhez képest van 9ö vagy 10 metró eddig, amit sikerült beállítani és ahhoz se képeztek elég vezetőt, pedig volt már 4 hónapjuk, mert ok az elején még nehezen megy, de később már, ahogy szaporodnak gyorsulnia kéne a képzésnek is, sőt a vizsgáztatásnak is ,hiszen egyre többen vezethetik a metrót, tehát egyre több próbázhat egyszerre, így gyorsabban állhatnának készen a forgalomba állásra.
Csak azt nem értem, ha annyira sürgősen meg kellett válnunk az orosz kocsiktól amikor az Alstomok még nem kapták meg az engedélyt, merthogy elfüstölnek, szétesnek, stb., akkor most már nem annyira sürgős hogy 9-10 forgalomképes szerelvényre legyen kiképzett ember, hogy még le is álltak a kiképzéssel?
Ha nem voltak ennyi idő sem képesek ki/át képezni elég vezetőt az nem túl jó reklám a BKV-nak, mondhatni nagy égés. Eleinte mikor még egy volt csak forgalomban még elfogadható volt, hogy nem mehet egész nap, mert nincs elég vezető, de azóta 3 hónap eltelt.
Nem értem miért kérdés ez még mindig? A múltkor is le lett írva, hogy nincs elég vezető és idén már nem is képeznek. Igaz ez elég régen volt, de nem hiszem, hogy karácsony előtt közben beindult volna a képzés.
Szombaton tuti nem volt kint még 4 se, kb. az összes szembejövő orosz volt (állomásokról láttam, meg vártam is rá, vagy 3 oroszt hagytam elmenni). Hány szerelvény van kint hétvégén (5 perces követéssel, kb. 10?)?
Csak furcsa, mert eddig tényleg még szembe is Alstomok mentek sokszor, most meg akárhányszor megyek, néha hiába várok rájuk (pedig hétvégén én is azt gondolnám hogy nagyobb eséllyel utazhatok velük).
Csak én érzem úgy, mintha egyre kevesebb Alstom lenne kiadva? Hétközbe se nagyon jönnek ha arra járok, tegnap 415-tel utaztam, elég sok szembejövőt láttam és mind orosz volt. Valami problémák jelentkeztek náluk?