Tényleg nem :)) Neked is jó sok helyről származtak az őseid. Persze azért engem nehéz felülmúlni, akinek voltak ősei még Savoyában és Lotharingiában is. Mondjuk társadalmi rangban legmagasabban álló ősöm Andreas Trescher/Drescher lehetett, aki a morvaországi Kleppel falu freirichtere volt.
Shladminggal átellenben, az Enns folyó túlsó partján, Shcladmingtól kb. 5 km-re feküdt festői szépségű alpesi környezetben egy kis falucska, Birnberg. Nem is annyira falu volt, mint inkább csak egy néhány házból álló uradalmi központ. A salzburgi érsekség egyik uradalma terült itt el.
A XVIII. sz. közepére az ún"titkos protestantizmus" ebben a kis falucskában is gyökeret vert. A mozgalom helyi vezetője egy makacs protestáns, bizonyos Johann Daumlehner volt.
Mivel Daumlehner nem volt hajlandó rekatolizálni, az uralkodónő (Mária Terézia osztrák főhercegnő és magyar királynő) rendeletére el kellett hagyniuk az osztrák örökös tartományokat.
Daumlehner a feleségével és népes családjával (6 fiú, 2 lány) 1754-ben a Magyar Királyságba vándorolt ki, amelyben - bár szintén a Habsburg-birodalomhoz tartozott - engedélyezve volt a protestáns hit gyakorlása (erős korlátozásokkal).
Talán mondanom sem kell, hogy Daumlehnerék 1754-ben Ikladra kerültek.
A család azonban a XIX. sz. közepére férfiágon kihalt.
Nőágon a család egyik utolsó sarja, Magdalena Daumlehner az egyik apai ősömhöz, egész pontosan az ükapám nagyapjához ment férjhez.
Így talán mondanom sem kell, de a nyakas protestáns stájer földművest, Johann Daumlehnert szintén az őseim között tudhatom.
Nem is gondoltad volna, mi, kedves Vörösvári?...:-)
A stájer népviseletek a ma ismert formájukban a XIX. században alakultak ki.
A férfiviselet jellegzetes darabjai a stájerkalap és a stájer kabát.
Ami a nadrágot illeti, egyes stájer vidékeken, pl. a Grimming és a Steirisches Salzkammergut környékén a férfiak szarvasbőrből készült térdnadrágot viseltek a népviselethez, akárcsak a bajorok, máshol viszont hosszú posztó- vagy szövetnadrágot, mint pl. a belinkelt schladmingi népviseletben.
A női viselet az ún. dirndli (dialektusban diandl, diandli) volt, amely egy ősi, ma már nemigen használatos, lány jelentésű német szótőből, a Dirn-ből ered.
A dirndli általánosan elterjedt női népviselet volt az osztrák és bajor parasztság körében.
A stájer férfi viselet kialakulására bizonyos vadász- és katonai egyenruhák is hatottak, mint pl. a legendás osztrák elit alakulaté, az alpesi hegyivadászoké.
A felső-stájerországi Schladming kisváros 1322-ben kapott első ízben városi jogot.
A településen már a XIV-XV. században is virágzott a bányászat.
A reformáció idején a település a reformáció mellé állt, majd részt vett az 1525-1526 évi parasztfelkelésben, ezért I. Ferdinánd főherceg 1525-ben a települést elpusztította, a városjogot visszavonta.
Később, a XVIII. sz. első felében Schladming városka az Enns-völgyi titkos protestantizmus egyik fészke volt.
A lakosság 34 %-a ma is evangélikus, ami osztrák viszonyok között kifejezetten magas arány.
Schladming városkából származott Ikladra az egyik távoli ősöm, Maria Buchsteiner, aki 27 éves korában, hajadonként vándorolt ki Magyarországra. Ikladon ment férjhez egy Bartholomaeus Mühlbacher nevű férfihoz, aki szintén Stájerföldről kivándorolt protestáns volt.
Tauplitzban azt mesélték a helyiek, hogy az ottani "régi öregek" elbeszélése alapján a falu a síturizmus elterjedése előtt egy szegény és zárt kis mezőgazdasági település volt, ahol a legfőbb gazdasági ág az alpesi tehéntartás volt, természetesen némi földművelés, főleg gabonatermesztés is folyt a völgyekben.
Emellett a fakitermelés nyújtott még némi jövedelmet a falu lakóinak.
Érdekes volt miondenesetre látni, hogy a fejlett síturizmus mennyire megváltoztatta a falu mindennapi életét, gyakorlatilag egymásba nyúltak a különböző családi panziók és vendéglők, ugyanakkor csak a mező- és erdőgazdaságból ma már viszonylag kevesen élnek.
Steiermark Ausztriának erdőségekben leggazdagabb tartománya, hatalmas kiterjedésű összefüggő erdőségek vannak itt, nagy részük tűlevelű erdő.
A fakitermelésnek nagyon régi hagyományai vannak itt.
Ugyanakkor érdemes megemlíteni, hogy a stájerek az alacsonyaban fekvő, naposabb, déliesebb kitettségű domb- és hegyoldalakban szívesen termesztenek szőlőt, hagyományos a borászat is.
Azonban hagyományosan fejlett Stájerföldön a sörfőzés is, gondoljunk csak a kiváló Gösser sörökre, amely szintén stájer eredetű sör.
Emellett Stájerország a sportvadászok és sporthorgászok paradicsoma is, sőt a II. vh. utáni időktől a sízőké is.
A Habsburg-korszak végén Steiermark (Stájerország) az alábbi 3 fő tájegységre oszlott:
- Obersteiermark (Felső-Stájerország)
- Mittelsteiermark (Közép-Stájerország)
- Untersteiermark (Alsó-Stájerország)
Ebből a háromból Untersteiermark az első világháborút követő igazságtalan békepaktumok következtében a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz került, ma a Szlovén Köztársasághoz tartozik.
Untersteiermarkot Südsteiermarknak (Dél-Stájerország) is hívták, ill. hívják.
A mai osztrák földrajzi munkák Steiermark mai területén az alábbi 3 fő tájegységet különítik el:
- Obersteiermark (Felső-Stájerország)
- Oststeiermark (Kelet-Stájerország)
- Weststeiermark (Nyugat-Stájerország)
Ebből a háromból persze egyértelműen Obersteiermark a legszebb, a leggyönyörűbb:-)
Ha már Ausztria, akkor nekem Obersteiermark (Felső-Stájerország), azon belül is a Grimming, a Totesgebirge és a Dachstein vidéke, ill. a Steirisches Salzkammergut a kedvenc tájegységeim.
a Salzkammergut nevét magyarra talán a Sókamara birtoka néven lehetne lefordítani, az itteni sóbányákra utal. Ez a vidék a Habbsburg-időkben a császári sókamara közvetlen igazgatása alá tartozott, hagyományosan innen látták el sóval az osztrák örökös tartományokat.
A Salzkammergut területén három osztrák szövetségi tartomány osztozik: Oberösterreich, Salzburg és Steiermark.
A Salzkammergut déli, Steiermark területére eső részét hívják Steirisches Salzkammergutnak.
Iklad osztrák testvérfaluja, Tauplitz már a Steirisches Salzkammerguthoz tartozik, annak legdélibb települése.
A kb. 5 ezer lakosú Bad Aussee a Steirisches Salzkammergut legnagyobb települése.
Bad Aussee két dologról is nevezetes:
- itt fekszik a mai Ausztria földrajzi középpontja
- Bad Ausseeben a mai napig elevenen élnek a népviseleti hagyományok, az emberek gyakran hétköznap is viselik a jellegzetes stájer népviseletet
Erről a területről is, mindenekelőtt Tauplitzból is érkeztek telepesek Ikladra.
A XVIII. sz. első felében, az ún, "titkos protestantizmus" korában többé-kevésbé titokban sok evangélikus gyülekezet működött a Salzkammergut régióban.
2004 nyarán, amikor erre jártam, a tszf. 896 m magasan fekvű, kb. 1.000 fős Tauplitzból kapaszkodtunk fel a kb. tszf. 1.600 - 2.000 m magasan fekvő Tauplitzalmra, amely tkp. egy gyönyörű alpesi fennsík, télen síközpontként funkcionál.
Maga a tájkép és a panoráma egyszerűen varázslatos, egészen a Salzburg tartományban húzódó magas hegycsúcsokig el lehet látni.
Maga a Tauplitz név egyébként szláv eredetű, ugyanabból a szláv szótőből származik, mint a magyar helynevekben megtalálható Tapolca tag. Jelentése "meleg". Vesd össze az orosz tyeplo, tyoplij, tyoplaja, tyoploje szavakkal ha valaki emlékszik még rá az általános suliból:-)
Az Enns folyó völgyének ezen a szakszán több szláv eredetű helynév található, a nyelvészek szerint ilyenek Tauplitz, Toplitzsee (a See tag az természetesen germán, azaz német), Grimming, Schladming, Irdning, Zlem és még néhány.
A történészek szerint ez azt jelezi, hogy a Kr. u. VII-VIII. században ez a vidék lehetett az ún. alpesi szlávok vagy más néven karantánok elterjedésének északnyugati határa, itt terülhettek el a karantánok legészaknyugatibb falvai, mielőtt a VIII. sz. második felében az egész térség a bajorok uralma alá került.
A Stájer Slazkammergutban ered a mai napig kristálytiszta vizű Traun folyó, a Duna jobb oldali mellékfolyója.
Volt erről a múltkor egy jó kis német természetfilm az Ozone Networkon.
A folyó a sporthorgászuok paradicsoma, hemzsegnek benne a pisztrángok, lejjebb a folyás mentén meg a pénzes pérek és a paducok, sokan azt mondják, hogy Ausztria legcsodálatosabb vidéke ez.
A régi világban a sóbányászat és az alpesi tehenészet mellett a nép fakitermeléssel foglalkozott, a kivágott fatörzseket a Traun vizén úsztatták le, de ez nem volt olyan könnyű, mint ahogy ezt lírtam, mert külön technológiája volt.
Néhány népviseletbe öltözött stájer férfi bemutatót is tartott ebből a német televíziósoknak, egyébként a régi fakitermelési és faúsztatási technikákat nem alkalmazzák már.
Én arról olvastam hogy a harmincéves háború idején sok protestáns ( százezrek) menekült el Ausztriából Németországba, így Württembergbe is. Később is voltak ilyen kivándorlások, a legjelentősebb során a salzburgi érsekségből több tízezren menekültek Poroszországba az 1730-as években.
Érdekes jelenség volt a protestánsoknál, hogy amig a katolikusoknál az újszövetségi nevek és a szentek nevei voltak divatban, a protestánsok az ószövetségi neveket kezdték tömegesen használni mint itt a Daniel, Samuel.
1737-ben a pürggi körzetből indult egy evangélikus transzport Erdélybe, de mivel ott járvány tört ki és sok stájer telepes elhalálozott, az uralkodó leállította az erdélyi transzportot.
1740-1748 között zajlott az osztrák örökösödési háború, az új uralkodót, Mária Terézia főhercegnőt és az osztrák államgépezetet lekötötte a háborúskodás, ezért ez idő alatt a stájer "titkos protestánsok" fölötti nyomás nagyban csökkent.
A tartományi és helyi szintű hatóságok is nagyjában tisztában voltak a helyzettel, hogy főleg Tauplitz környékén a "titkos protestánsok" vasárnap délutánonként parasztházakban, pajtákban, fészerekben tartották meg istentiszteleteiket, de nem nagyon avatkoztak be.
Olyanok is voltak, akik a látszatot fenntartva vasárnap délelőtt katolikus misére mentek, délután meg az evangélikus istentiszteletre.
Ezeknek a stájer evangélikus közösségeknek különben abban az időben nem voltak szakképzett evangélikus lelkészeik, az istentiszteleteket általában a közösség vezetője vezette le.
Voltak ugyan próbálkozások, hogy a bajor evangélikusok központjából, Regensburgból vallásos könyveket hozzanak be, de az osztrák hatóságok nem nézték jó szemmel ezeket a próbálkozásokat.
Arról meg hallani sem akartak, hogy a stájer evangélikusok külföldről evangélikus lelkipásztorokat kapjanak.
Az örökösödési háború befejezése után aztán a katolikus felsőpapság (főleg a Salzburgban székelő érsek) addig-addig rágta az uralkodónő fülét, amíg az el nem rendelte a "titkos protestánsok" elleni szigorú rendszabályok bevezetését.
Mivel ezek is csak részleges eredményeket hoztak, a további intézkedések már az 1752-es kitelepítésekhez vezettek.
Van különben olyan becslés is, hogy az 1740-es évek végére Stájeroszág lakosságának kb. 20 %-a nyíltan vagy titokban protestáns hitelveket vallott.
A kitelepítések után látszólag alig-alig maradt protestáns közösség Stájerföldön, mégis a 2001-es osztrák népszámlálási adatok alapján 51 ezer evangélikus élt Steiermark tartományban, ami a tartomány akkori népességének 4,3 %-a volt.
"aztán Magyarországon mindenki Johann, Georg, Martin, Mathias, Joseph lett."
Az én családfámon van Konrad és Eberhard is, ezek echte germán keresztnevek:-)
Az első telepesek között több Jakob, Martin, Peter, Georg, Matthias, Andreas, Christian volt, de a XIX. századtól ezek már viszonylag ritkán fordultak elő.
Később aztán a mi falunkban legfőképpen a Johann, Josef, Paul, Daniel, Samuel, Michael férfi keresztnevek terjedtek el, a női keresztnevek közül pedig a Katharina, Susanna, Elisabeth és Theresia.
Megmondom őszintén, hogy a XIX. sz. végére, XX.sz. elejére eléggé belterjesek, egyhangúak lettek a névadási szokások, ez gyökeresen csak a II. vh. után változott meg.
Különben érdekes vonala a protestáns német bevándorlásnak az erdélyi bevándorlás, ezt a Habsburgok támogatták mert itt már evangélikus szászok éltek. Vonház István a Szatmár megyei német telepítésről szóló könyvében ír róla. Az első protestáns németek 1734 és 1737 közt érkeztek Salzkammergutból (Felsőausztria), Stájerországból és Karintiából 10 erdélyi településen telepedtek le. 1747 és 1763 közt Baden-Durlachból érkeztek protestánsok 9 erdélyi településre, ezenkivül több ezer osztrák protestáns vándorolt Erdélybe 1751 és 1763 közt. Az 1770-es években is érkeztek protestánsok, pl: 1774-ben 152 személy a muravölgyi Stadlból (Stájerország) 3 erdélyi településre.
Azért voltak érdekes neveik a németországi ősöknek, aztán Magyarországon mindenki Johann, Georg, Martin, Mathias, Joseph lett. Nekem is volt egy Melchior nevű ősöm, Melchior Keller, az ő 1740 körül épült háza ma Zsámbékon a tájház, nagyon szép dombormű van rajta.
Számomra legszebb a hegyvidék, főleg a Pilis, nem szívesen laknák egy hatalmas síkságon mint az Alföld. Találtam képeket Grimmingbach patakról, tényleg szép.
A Grimmingtől délnyugatra, már az Enns déli partján van egy Espang nevű falu, amely ma már Sankt Martin am Grimming település része.
Itt született anyai nagyapám távoli ősapja, Jakob M. (1680-1752), aki a 2. stájer transzporttal került Magyarországra.
Idő szervezete már nem bírta a megpróbáltatásokat és 1752. szeptemberében Hartán meghalt.
Legkisebb fia, Peter vitte tovább a családi vonalat (1722-1804). Apjához hasonlóan makacs lutheránus volt, aki nem volt hajlandó felesküdni a katolikus egyházra. (akik letették az esküt, azokat nem telepítették ki Ausztriából).
Ő 1753 kora tavaszán családjával sikeresen megérkezett az ikladi Ráday-birtokra, ahol letelepedett.
Abban a korban szokatlanul hosszú időt, 82 évet élt meg.
Melchior fia 1753-ban már Ikladon született, valószínűleg ő volt az első újszülött a kis stájer közösségben, aki már Ikladon látta meg a napvilágot.
Leszármazottaik túlnyomórészt ma is Ikladon élnek.
Bár az igazat megvallva nekem, aki szelíd dombvidéken nőtt fel, egy kissé félelmetesnek is tűntek az óriási hegyek a Dachstein környékén.
Van különben egy Grimming nevű patak is, a Grimmingbach, a Grimming lábait megkerülve ömlik az Ennsbe.
A feljegyzések szerint az 1740-es években a helyi ún. "titkos protestánsok" vasárnap délelőttönként a katolikus szentmiséket úgy bojkottálták, hogy kimentek horgászni a Grimming-patakhoz.
A katolikus egyház erre betiltota a patakban való horgászást és kötelezővé tette a vasárnapi misén való megjelenést.
Kevés sikerrel, ahogy az 1752-es kitelepítés is mutatta...
