Kötetlen beszélgetés céljából alakítom az amerikai polgárháború történetéről, haditechnikájáról, és egyéb vonatkozásairól ezt a topikot. Szeretnék ezen topik útján azonos érdeklődésű emberekre lelnem. Remélem nem vagyok egyedül és van olyan ember ebben az országban akit nem untat a fenti téma.
Akár egy kis polgárháborús hadijáték is szervezése sem lenne rossz! Az honvéd hagyományőrzőkhöz hasonló bemutatókkal. :) Nos van akit érdekel az amerikai polgárháború?
USA legnagyobb afroamerikai városa: Detroit. 80%+ a lakosság részaránya. Jó mondjuk amikor Detroit a fénykorát élte akkor sokkal kisebb volt, de jelentős. Számtalan világhíres afroamerikai énekes onnan indult. Aztán a város hanyatlásával arányosan nőtt az arányuk.
Szia. Érdekelne, főleg a polgárháború függvényében! Más: na amit fejtegettek a feketékről és az indiánokról, az egy érdekes téma, persze szigorúan a tényekre támaszkodva és nem etnikai alapokon...:)
"Lincoln nagy erőfeszítéseket tett, hogy a fekete popuációt valahova máshova telepítse. Több célpont merült fel, többek közt Libéria. De azt sehogy sem tudta elképzelni, hogy a fekete populáció elsöprő többsége hazájaként tekint a déli államokra és totál nem akar sehova vándorolni."
Lassan a polgárháború után azért beindult az afroamerikai populáció nagy északi irányú migrációja.
Nagyon sok afroamerikai vándorolt ekkor északra, pl. Középnyugat, Kansas, Nebraska, Chicago (?), New York (?).
Persze a nagy többség még így is délen maradt.
Nem tudom, hogy most mi a helyzet, de egy 1980 körüli földrajzkönyvből arra emlékszem, hogy talán még mindig Délen, azon belül is Atlanta környékén a legnagyobb a %-os részarányuk.
Ami a nyugati territóriumok, az ún. határvidék (the Frontier) lakosságát illeti, róluk a XIX. sz. utolsó harmadában és a XX. sz. elején is a közvélekedés élt a többi amerikai körében, hogy a nyugatiak többségében nyílt szívű, becsületes, szókimondó emberek, ugyanakkor az egész USA-ban a legbunkóbbak és a legmocskosabb szájúak.
Nyilván van valami igazság ezekben a klisékben, még ha általánosítani nem is szabad.
Dee Brown: Vasút a Vadnyugaton c. könyvében írja, hogy amikor a nyugati vasútvonalakon az 1870-es, 1880-as években a kényes ízlésű keleti (mármint USA-keleti) úrihölgyek utazgatni kezdtek, a férjüknek vagy férfikísérőiknek sok esetben el kellett takarniuk a keleti hölgyek szemét, merthogy a Nyugaton megszokott és teljesen elfogadott dolog volt, hogy a férfiak a szabadban hugyoztak (már elnézést, nem szó szerint így írta Brown, de ez volt a lényege) :-)))
A másik meg amit a keleti részekről érkezettek nagyon furcsának találtak, hogy Nyugaton sok férfi teljesen nyíltan, az övére helyezett pisztolytáskában hordta a revolverét és így fegyveresen flangáltak a városok utcáin.
Az egyik korabeli keleti utazó azonban azt is megemlíti az útleírásában, hogy "nem kell tőlük félni, mert csak egymást szokták lelőni"...
Különben ezt a szabad fegyverviselés kérdéskört azért jónéhány nyugati település már az 1870-es években megpróbálta korlátozni.
Volt pl. olyan, hogy helyi rendelet alapján egyvárosban vagy annak egy részén tilos volt fegyvert viselni, de olyan is, hogy egyes mulatókban, ivókban az érkezéskor a fegyvert le kellett adni a pultosnak, aki távozáskor visszaadta azt a tulajdonosának.
Szóval azért ott sem egészen úgy volt, hogy teljesen szabadon lehetett sétálni fel és alá tűzfegyverekkel a településeken, legalábbis sok helyen voltak különböző helyi szintű korlátozások.
Érdekes, hogy Missouriban a konföderációs érzelműek a polgárháború után, az 1860-as évek második felében, de még az 1870-es évek elején is a James-Younger bandára (Jesse James, Frank James, Cole Younger, Bob Younger, Jim Younger és még jónéhányan mások) úgy tekintettek, mint a Konföderáció továbbharcoló szabadcsapatára. Pedig lényegében egy közönséges rablóanda volt, amelyik több vonat-, bank- és postakocsirablást is elkövetett.
Ráadásul még az sem igaz, hogy csak a gazdagokat rabolták ki és a zsákmányt odaadták a szegényeknek.:-)
A Missouri-beli konföderacionisták mégis egyfajta hősökként tekintettek rájuk:-)
Azért Arkansasban a lakosság nagy része erősen konföderációs érzelmű volt.
-- Igen. De ennek ellenére 1861. március 18-án a szecessziós konvención az elszakadást ellenzők győznek négy szavazattal (augusztusra pedig népszavazást írtak ki, ami a végleges döntést hozta volna meg). Mert Arkansas-t nem érintette súlyosan az északi vámpolitika és még bíztak a berendezkedés bántatlanságában.
Április 15-én a mozgósítás, a blokád bejelentése után világos lett, hogy Észak fegyverrel akarja rendezni a konfliktust és Fort Sumterrel megkapta ehhez az ürügyet. Május 6-án Arkansas újabb konvenciót tartott és megszavazta az elszakadást, 18-án már fel is vették a Konföderációba.
Missouri és Kentucky lakossága teljesen megosztott volt. A kormányzó mindkét helyen a déliekhez húzott, de a lakosság többsége nem. A rabszolgatartás viszont törvényes volt. Mindkét állam megtagadta az unionista hadsereghez katonákkal való hozzájárulást, de mivel elszakadni sem akart, ezért megpróbált semleges maradni. Egyiknek sem sikerült, némileg eltérő módon de mindkettő rövid úton uniós megszállás alá került.
"Ezt több államban demokratikus konvenciókon határozták el, pl. Arkensasban. Ezt az államot azért emelem ki, mert miután Lincoln bejelenti, hogy nem ismeri el az elszakadást, blokádot von a déli kikötők köré és hadsereget mozgósít, hogy katonai erővel fojtsa el a szecessziót, csak azután tagadja meg a katonai erő e célra való átadását az Uniónak és szakad el Arkensas. Pedig vastagon rabszolgatartó állam. Nem kicsit, nagyon. Óriási többségben. Totál déli állam."
Azért Arkansasban a lakosság nagy része erősen konföderációs érzelmű volt.
Arkansasi önkéntesekből állították ki pl. az Arkansas Rangers elnevezésű könnyűlovas különítményt, amely vakmerő portyáival sokszor okozott fejfájást az unionista csapatoknak Missouri déli részén, sőt időnként Kansas keleti részeire is átcsaptak.
Missouriról korábban már írtam, hogy népessége a polgárháborúban meglehetősen megosztott volt. Az állam hivatalosan az északiak oldalán harcolt, de lakosságának egy tekintélyes része konföderációs érzelmű volt.
Tőrölmetszett XIX. századi európai és észak-amerikai közvélekedés.
Lincoln nagy erőfeszítéseket tett, hogy a fekete popuációt valahova máshova telepítse. Több célpont merült fel, többek közt Libéria. De azt sehogy sem tudta elképzelni, hogy a fekete populáció elsöprő többsége hazájaként tekint a déli államokra és totál nem akar sehova vándorolni. Némelyek akár a CAS kedvéért hajlandók voltak fegyveresen is harcolni, mert a déli identitás számukra is jelentett valamit. Ezt megfelelő bánásmóddal és fokozatos felszabadítással el lehetett volna terjeszteni. A probléma azonban hogy ehhez a fehér felsőbbrendűségi meggyőződés túlságosan erős ekkoriban. Ezt ugyanúgy fokozatosan lehetett (volna) erodálni arra a szintre ahol ma tart. Az ember általában meghajol a tények előtt, ha beléjük ütközik, még ha ehhez időre is van szüksége.
A brit szövetséges Dél és brit uram alatt áló Kanada között Virginiai Penhandlével pengeélen kettévágott (Ohio és Pennsylvania között) Észak politikai világ törpe lett volna.
-- Milyen Ohio és Pennsylvania között?
Hét déli állam szakadt el békésen, mind a Deep South-hoz tartozott és tengerparti állam volt. Nyugatról kelet felé Texas, Louisiana, Mississippi, Alabama, Georgia, Florida és South-Carolina. A többi államok csak Lincoln és a Republikánus párt 1861-ben ismert programja miatt NEM akartak elszakadni. Nem akartak elszakadni mindaddig, amíg esélyét látták, hogy Lincoln komolyan gondolja, hogy nem bizgatja a rabszolgatartás problémáját Délen és csak arra korlátozza magát, hogy a nyugatra kiterjedését megakadályozza (ahol amúgy sem éltek rabszolgák, mert egyrészt nem lehetett gyapotot termeszteni, tehát nem hurcolták be őkek).
Ezt több államban demokratikus konvenciókon határozták el, pl. Arkensasban. Ezt az államot azért emelem ki, mert miután Lincoln bejelenti, hogy nem ismeri el az elszakadást, blokádot von a déli kikötők köré és hadsereget mozgósít, hogy katonai erővel fojtsa el a szecessziót, csak azután tagadja meg a katonai erő e célra való átadását az Uniónak és szakad el Arkensas. Pedig vastagon rabszolgatartó állam. Nem kicsit, nagyon. Óriási többségben. Totál déli állam.
Az USA nem csak az úgynevezett határállamokat tartotta volna meg (Missiouri, Kentucky, Maryland, Delaware), de Tennessee-t, Arkensas-t, Virginiát (akkor még egyben, West-Virginiával együtt), North-Carolinát és minden, vélhetőleg állammá még nem alakult territory-t is. A törpe emellett a CAS lett volna.
Dél szenvedése, apartheid volt az ár az USA világhatalmi szerepéért. ÍGY MÁR MEGÉRTE!!!!!!!!!!!
-- Az USA világhatalmi szerepéért lyukas kétfillért nem adnék, pláne nem akarnék meghalni, de mivel nem vagyok amerikai ez érthető. A rekonstrukció végén azonban a nagyon is amerikai északi közvéleményoda lyukad ki, hogy hagyjuk abba ezt az egészet, nincs értelme tovább erőletetni, nem megy. Sztem ennek felfedezéséért kár volt háborút folytatni. A világhatalmi szerepről nem esett szó. :)
Ha teoretizálni kell, azt mondanám, hogy a Dél gazdasági bázisa magától tönkrement volna. Gyapottermelésből nem lehett volna örökkétig jövedelmezően megélni, ötven éven belül az egész összeroskadt volna magától és az ipari termelésre való átállás folyamán a rabszolgaságot békésen fel lehet számolni. Nem érte volna meg többé és a rabszolgák ára a mélybe zuhant volna saját magától. Márpedig ha a rabszolgának nincs értéke, akkor nagyon olcsón meg lehet vásárolni, fel lehet szabadítani. Pláne nem az szakképzettséget igénylő munkák jövedelmezőségének felívelésével egy csomó déli rabszolgatulajdonos magától szerződéseket kötött volna a feketéivel arról, hogy felszabadítja és kéri x évig a jövedelmük egy részét -és ezzel sokkal jobban járt volna mint ha egy összeomló piacon megpróbálja értékesíteni a rabszolgáit. Pláne úgy, hogy ott lett vona előttük az északi példa.
Elég lett volna személyes, hathónapos fact finding trip-re küldeni a Kongresszust, először a déli államokba, aztán fel északra. És aki utána még mindig háborúzni akar, azt Preston Brooks sétabotos kezelésében részesíteni. :)
Az oké, csak a háború előtti helyzetet számonkéri a háború utáni következményeken?
-- Azt próbáltam bemutatni, hogy a radikális abolicionisták véleménye, politikai akarata milyen távol esett 1) az USA össznépességének egyesített véleményétől 2) mivel a Dél kiválása után ez nincs, ezért az Észak választópolgárainak véleményétől. Ezt azzal akartam illusztrálni, hogy milyen követelések, politikai programok mögé tudtak katonai tömegtámogatást kiállítani. Önkénteseket.
És hogy ehhez a politikai akarathoz képest hova érkeztek el 1865-ben a követelésekkel. Meg hogy ez miért vezetett oda, hogy 1876-ra elvesztették a nép támogatását.
Ezt nem azért vesztették el, mert a vezérürüt kilőtték. John Brown, korának legradikálisabb vezérürüje meglehetősen ki lett lőve, (értsd felakasztották), de a radikális abolicionisták támogatottsága nemhogy nem csökkent tőle Északon, de egyenesen nőtt. John Brownt bizonyos körökben mártírként, szentként kezdték tisztelni, a megmenekült tettestársai/harcostársai (hogy mindkét álláspont megjelölését. Ezért szerintem a különbség nem ebben leledzett.
Hogy miben pontosan, azt egy kicsit nehéz megragadnom.
Valamelyik könyvben olvastam egy olyan felmérést is - igaz, hogy nem a legfrissebb, valamikor az 1970-es évekből származó - , hogy melyik US-államban mennyire erősek az indián őslakossággal szembeni ellenérzés és faji előítéletek.
Az jött ki, hogy az USA nyugati államaiban sokkal erősebbek az indiánokkal szembeni rasszista megnyilvánulások, mint Keleten.
A Nyugaton belül is Dél-Dakota állam kapta a legrosszabb osztályzatot ebben a felmérésben.
Közismert, hogy Dél-Dakotában terülnek el a sziú-lakoták rezervátumai, akik az állam lakosságának kb. 8-10 %-át alkotják.
Nebraska történelménél olvastam, hogy a délről felvándorló afroamerikaiak főleg az állam keleti részén, azon belül is a többség Topekában és a környékén telepedett le. Sokan közülük a vasúttársaságoknál helyezkedtek el különböző beosztásokban.
Azt is írja a net, hogy az 1870-es évek második felére a fehér nebraskaiakban megnőtt az ellenérzés, a rasszizmus az ott élő afroamerikaiakkal szemben.
Egy másik híres afroamerikai cowboy volt Charlie Glass, aki a polgárháború idején még serdülő korú fiú lehetett (pontos születési éve nem ismert), aztán a nyugati prérikre vetődve ő is cowboynak állt.
Szép hosszú élet után 1937-ben halt meg Coloradoban.
Jónéhány afroamerikai a polgárháború után a Nyugatra vetődött, ahol cowboynak álltak.
Az egyébként akkoriban is egy nehéz, piszkos és relatíve rosszul fizetett állásnak számított.
A közhiedelemmel ellentétben a cowboyoknak csak mintegy a fele lehetett fehér angolszász, a többiek nagyobbrészt mexikóiak, félvérek, feketék voltak, sőt jónéhány félindián (mesztic) és indián is akadt közöttük.
A feketebőrű cowboyok közül néhányan híresek lettek és bekerültek a "vadnyugati" folklórba: pl. Nate Love (Deadwood Dick), aki rodeót nyert a dél-dakotai Deadwoodban vagy pl. Isom Dart, aki a cowboykodás után marhatolvajlással (rustling) is foglalkozott, ebbe is halt bele szegény, mármint hogy Tom Horn, a gazdag marhatenyésztők által felbérelt fejvadász agyonlőtte őt Wyoming délnyugati részén, valahol a hegyek között.
"Ami máig ható: egyes vélemények szerint az afroamerikaiak erőszakosabbak, mint a fehérek. Na most, ha ez nem légből kapott állítás, hanem így van (amire esélyt látok), akkor ezt az amerikai fehérek "termelték ki" maguknak."
Nos, ez a 19. századi amerikai Nyugaton biztos hogy nem így volt, mert ott többnyire fehér angolszászok voltak azok, akik minden kis semmiségért hajlamosak voltak előrángatni a Colt-revolvert vagy a vadászpuskát:-)
Igaz, hogy Nyugaton akkoriban még nagyon kevés afroamerikai élt, bár a polgárháború után sokan felköltöztek a Középnyugat bizonyos részerire, ill. többek között Kansas és Nebraska államok keleti részére is.
1845-1846-ban az amerikai közvélemény egy igen hangos része háborút követelt a britek ellen, amelynek célja Brit-Kolumbia elfoglalása lett volna, beleértve a mai Oregon, Washington és Idaho államok területét is.
A kormányzatnak azonban több esze volt és enm akart véres háborút az akkor még nagyon erős Brit Birodalommal.
Helyette a tárgyalóasztal mellett megegyeztek Brit-Kolumbia kettéosztásáról: az északi rész maradt a briteknél, míg a déli rész, a mai Oregon, Washington és Idaho államok területe az USA-é lett.
Hogy ne nagyon bonyolítsák a dolgot, tök egyenesen, mondhatni vonalzóval húzták meg az USA-kanadai határt.
Andrew Jackson-nak voltak Kanadával kapcsolatos kijelentései amit a kanadaiak találtak fenyegetőnek, még a Quebecki franciák is (Elnyelte volna őket az USA.) De USA-ban 600000 halott után sem akart a lakosság újabb háborút.
New Foundland 1948 ban egyesült Kanadával és jól tették mert a tőkehal eltünt onnan a túlhalászás miatt.
Off De a XIX-XX század forduló ideji Brit Francia Antant előtti ellentétek egyesítették Ausztráliát.
Na és ami ebben a mai viszonyokra is hat (bár talán magától értedődő, és nem kell kifejtenem): egy országnak se tesz jót, ha van egy agresszív szubpopulációja, ez kihat a közbiztonságra, büntetésvégrehajtásra, egészségügyre, stb, ezáltal "felesleges" költségeket kreál.
Ja, bocs, elnéztem. Konkrétan: A felszabadítástól kezdve a teljes egyenjogúság (mondjuk kb Loving vs Virginia, és a precedens után törvényessé váló vegyes házasság) eléréséig ami történt, a KKK ami máig hatalmas szégyenfoltja az Egyesült Államoknak.
Ami máig ható: egyes vélemények szerint az afroamerikaiak erőszakosabbak, mint a fehérek. Na most, ha ez nem légből kapott állítás, hanem így van (amire esélyt látok), akkor ezt az amerikai fehérek "termelték ki" maguknak. Ha azt vesszük, hogy az evolúció az alappopuláció genetikai anyaga + mutáció + szelekció (ekkora mutáció ennyi idő alatt elhanyagolható), akkor ha a szelekciót nézzük, kik a ma az USA területén élő feketék? A bevándorlók + a rabszolgák leszármazottai, akik közül, a történelmüket nézve, nyilván az agresszíveknek volt lehetőségü egyáltalán a gyermeknemző kort megérni. Kezdve attól, hogy minden 10 Afrikában hajóra rakott rabszolga közül 1 érte el élve Amerika partjait, majd az apartheid időszaka a rabszolgafelszabadítás után, majd a KKK újjáéledése, aztán a bandaháborúk. Pusztán genetikusi szemszögből itt a fehérek (és aztán a bandaháborúkban már nyilván egymást is irtották) elég nagy szelekciós nyomás alatt tartották a rabszolgaként bevitt feketéket. De mondjuk ez populációgenetika, sok tényezőtől függ, és lehet, hogy csak az én elméletem egy statisztika köré, amiről tudjuk, hogy csak annak szabad hinni, amit mi magunk hamisítottunk.
A "híres ember" effektson kívül, érdekes még az, hogy mikre kérdeztek rá. Különösen az utolsó rublika 'vicces', mai szemmel. Amúgy tudja valaki, mi a különbség az "insane" és az "idiotic" között? Előbbi megháborodott, utóbbi úgy született? (Kérdezem, nem állítom.)
Európának mindenképpen jobb lett volna, nem? Vagy mégsem?
Én is el-elfilózgattam rajta, mi lett volna ha nem jön létre egységes USA, hanem vagy féltucat különböző állam jön létre a helyén.
Texasban és Kaliforniában rövid ideig valóban voltak is olyan próbálkozások, hogy önálló köztársaság.
A Középnyugat és az északkeleti part is lehetett volna két külön állam, bár nem valószínű, hogy egymás nélkül életképesek lettek volna.
A nyugati part, Kalifornia, Oregon, Washington (esetleg Nevadával, Arizonával és Idahoval, mint hátországgal) szerintem simán önálló lehetett volna, ma pl. már egyenesen Kalifornia és a csendes-óceáni térség az USA gazdaságának az egyik motorja.
Azt is olvastam, hogy közbiztonság ide vagy közbiztonság oda, akik a polgárháború utáni 1-2 évtizedben pl. az Új-Mexikó Territórium vagy az Arizona Territórium vidékein utazgatott keresztül, azok általában azért igyekeztek csoportosan utazni, másrészt meg azért fejenként 1 vagy 2 db. Colt-revolvert magukkal vinni, ha már puskát nem is.
Ennek a két territóriumnak a déli területeit egészen az 1880-as évek közepéig fenyegetés alatt tartották a portyázgató apacs harci csoportok, no meg néha a mexikói desperádók bandái is át-átcsaptak a határon egy-egy zsírosabb zsákmány reményében.
No meg persze a fehér angolszászok között sem volt mindenki makulátlan szent, az is biztos:-)
Olyan is volt, hogy időnként egyenesen a hadsereg tanácsolta el az utazókat egy-egy veszélyesebb útszakaszról.
Lassan azért ez a délnyugati határvidék is civilizálódott, vasútvonalak épültek (Southern Pacific Railway, Santa Fé Raliway, Atlantic & Pacific Railway stb.), a vasút meg hozta magával a civilizációt.:-)
Pl. a Wells Fargo postakocsitársaság a nyugati territóriumokban közlekedő járatain kocsinként kétfős személyzetet alkalmazott, egy kocsist és egy kísérőt.
A postakocsi-kísérők "szolgálati fegyvereként" a Winchester-ismétlőpuska volt rendszeresítve.
Ennek olyan lőtulajdonságai voltak (15 lövés újratöltés nélkül, viszonylag nagy lőpontosság és lőtávolság), hogy azért elgondolkodóba ejtette a rosszfiúkat, hogy megtámadják-e a postakocsit.
Nem mintha a postakocsik megállítása túl gyakori lett volna, hiszen a potenciális zsákmány legtöbbször az utasok pénzére és személyes értéktárgyaira (ékszer, zsebóra) korlátozódott, de azért elő-előfordult.
A haditechnikát illetően érdekes azért a háború előtti 2-3 évtized, ill. az azt követő 2-3 évtized haditechnikai fejlődése is.
Nem is kifejezetten csak a hadseregek felszerelését illetően, hanem a polgári lakosság birtokában lévő fegyverekét is, hiszen közismert, hogy az USA-ban nagyon sok tűzfegyver van lakossági kézben és ez már a 19. században is így volt, főleg a nyugati államokban és territóriumokban.
Pl. ha érdekel, akkor megpróbálok utánanézni neked a Colt-gyártmányú forgódobtáras revolverek és a Winchester-ismétlőpuskák történetének.
Kanada tartományai 1867-ben egyesültek, kivéve Brit-Kolumbiát, amely 1871-ben (?) csatlakozott Kanadához.
Az 1846-os egyezség után az USA már nem igazán gondolt komolyan Kanada elfoglalására, bár különben komoly kataonai elemzők szerint sikerrel tudta volna ezt végrehajtani:
sokkalta népesebb volt, mint Kanada, ergo sokkal nagyobb hadsereget tudott volna kiállítani. S bár Kanda mögött ott állt volna az egész óriási Brit Birodalom, a valóságban egy észak-amerikai szárazföldi háborúban a britek lehetőségei igencsak korlátozottak lettek volna az amerikaiakkal szemben.
