Nyugi, 16 évesen osztálykiránduláson Szabadkán megtörtént. Igaz, nem óbégattunk, csak magyarul beszéltünk. A sok geci egyfolytában beugatott, és magyarázott, szerencsére szép kis osztály volt a miénk, és összetartó, így nem volt gond. (Most hétvégén is nyomultunk Siófokon).
De olvasom, hogy megint divat ütni kint a szerencsétlen maradék magyarokat, persze szigorúan túlerőben és eszközzel.
Mondom, undorító, sötét, geci egy brigád a szerb.
Tetszett, hogy a horvátok szétszopatták őket.
A buzi felvonulásról tudsz videólinket berakni, mert a tribinán nem találtam meg?
Itthon lesz hideg felvonulás, de az nem ugyanaz, mintha seggbek**nánk a buzikat :-))
Magyarországon is ezt kellene tenni az ilyen magamutogató felvonuláson, meg a való világban enyelgő rohadék ferdehajlamú köcsögökkel!!!!
Ha már valaki "ferde" akkor legalább ne reklámozza, meg ne mutogassa, hogy ő buzi!!!
Én nem a huligánokat, hanem a buzikat géppuskáznám le!!! A huligánok elintézik egymás közt!
Úgy tűnik kedd estére sem sikerült kiheverniük az Európa-bajnokságra érkezett angol futballszurkolóknak csapatuk franciáktól elszenvedett vasárnapi vereségét, az egy nappal korábbihoz hasonló törés-zúzást rendeztek ugyanis a dél-portugáliai Albufeirában.
Az erősen ittas huligánok éjfél után székekkel és üvegekkel dobálták meg a helyi rendőrőrsöt, ugyanott, ahol hétfő éjszaka hasonló "akciót" hajtottak végre.
A rendőrség tájékoztatása szerint mintegy 3-400 szurkoló vett részt a rendbontásban, s közülük huszat állítottak elő, illetve vettek őrizetbe. A rendőrkapitány elmondta, hogy még nem sikerült megállapítaniuk minden drukker személyazonosságát, ennek ellenére szinte biztosra veszik, hogy a szigetországból érkeztek, miután túlnyomó többségük angol válogatott mezben volt.
Albufeirában hétfő éjszaka 11 embert vettek őrizetbe.
Ez elég radikális megnyilvánulás volt, és szerintem elég nagy faszságra vall ilyent a "Huligán képtár" topicban kijelenteni. Itt azért a látogatók többségét komolyan érdekli a téma, és vonzódunk is valamennyire az ilyen megmozdulásokhoz.
Örüljetek, hogy a világ rendőrségei ilyen impotensek. Véleményem szerint egy pár sorozat egy 12,7-es gépágyúból kellőképpen megrendszabályozná ezeket a hányadék hordákat.
Az ilyen "emberek" intelligenciája kevesebb, mint egy stop táblának.
Egy sérült, négy letartóztatott angol 'szurkoló'
Angliát további incidensek esetén ki is zárhatják a tornáról
Index/MTI
2004. június 13., vasárnap 11:26
Bár csapatuk csak vasárnap este játszik először az Európa-bajnokságon, az angol drukkerek már szombat éjjel botrányt okoztak Lisszabon belvárosában: előbb a forgalmat próbálták megállítani, majd egy buszt dobáltak meg. Négy huligánt letartóztattak, egy megsérült.
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Nyomtatható változat
A portugál rendőrség kisebb összecsapásba keveredett a labdarúgó Európa-bajnokságra érkezett angol szurkolók egy csoportjával szombat éjszaka Lisszabon belvárosában. Az incidenst követően négy embert tartóztattak le.
A vasárnap esti Anglia-Franciaország rangadóra "melegítő" szigetországi drukkerek a Rossio téren okoztak fennakadást, miután alkoholmámoros állapotban beözönlöttek az utcára, és feltartották a forgalmat.
A rendőrök még időben avatkoztak be
A főváros rendfenntartói - látva a bajt - a lehető leggyorsabban közbeléptek, a legerőszakosabb szurkolókat őrizetbe vették és rövid idő alatt megtisztították az utat.
A Lisszabon belvárosában történtek után nem sokkal angol rajongók másik csoportja egy, a Szent Antal napi ünnepségről haza felé tartó busz utasaival csapott össze.
Szemtanúk szerint a részeg szurkolók azért kezdték el dobálni a járművet, mert az túl közel haladt el mellettük. A támadásra válaszul az utasok leszálltak és ők is különböző tárgyakat hajítottak a drukkerekhez. Az incidensben - szemtanúk szerint - egy angol sérült meg. A hatóságok ugyanakkor még nem közöltek semmit hivatalosan.
A szövetségi kapitány is figyelmeztette őket
A rajongók láthatóan nem vették komolyan az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) néhány nappal korábbi fenyegetését, amely szerint, ha rendbontást kezdeményeznek Portugáliában az Eb alatt, akkor kizárják Angliát a tornáról.
A torna előtt ráadásul az angolok svéd szövetségi kapitánya, Sven Göran Eriksson is "fegyelmezett és békés" szurkolásra szólította föl a drukkereket, míg a brit hatóságok a legveszélyesebb huligánokat nem engedte Portugáliába utazni. Ennek ellenére rengeteg olyan "rajongó" is érkezett az Eb-re, akinek egyetlen összecsapásra sincs jegye. Az angolok csoportmeccseire már minden jegy elővételben elkelt.
A négy évvel ezelőtti Eb-n az angol szurkolók Charleroi városát dúlták föl, az akkori incidensben egy belga csendőr is életveszélyesen megsérült.