vagyok a folytonos ok vagyok a vagyok senki sincsen velem pont vagyok s végtelen vagyok véletlen tánca mindenek mérőlánca gyűrűzés szédülete szédület hordereje óráknak vagyok őre készülök delelőre teszem fejem a kőre megyek mégis előre körök ismételt bonca vagyok vágyak bolondja a lét tán bennem is kimondja mi volt az álma s gondja
Rázom, rázom lelkem, Húlassa mit terem! Nehéz, hervadt terhét Többé nem viselem! Mi nem érett - vesszen, Mi törékeny, törjön - Nedvet szívó ajkkal Többé ne gyötörjön! Mezitelen galylyam Kinyujtom a napnak - Hisz az áldott holnap Száz virágot adhat! Ahány izû harmat Serked a világon - Mind peregjen én rám! Minden szellõ járjon!
Fakadjon a kérgem - Sarjadzon az ágam - Lombosodni, nyilni, Terjeszkedni vágyom - És ha megfürödtem Szent tavasz fürdõben - Nem bánom, hogy fájtam - Örülök, hogy nõttem!
Mit hozhat ez a harc-sújtotta nap s minden ostromló ellenségedet felbujtó éj - mikor a szeretett lényről sem kép, sem hang ma hírt nem ad? Most, amikor vert had gyanánt szalad minden órád, s kéjben dédelgetett érzékeid csak azért küzdenek, hogy délpontról alkonyba hulljanak?
Vigyázz, szegény bilincsbe vert bolond! Míg minden elmúltat csábítva fest az emlék, hogy örökké őt keresd: gátakat tépő sodrással a gond árja szívednek barlangjába ront, s meghasadt szívvel ott marad a test.
"A szem, ha nincs vis-a-vis-ja, Rejtett kincsét előhíjja, S mosogatja gyötört lényét, De ez már mit sem segít, Vissza nem kapja a fényét, Ha elsírta könnyeit."