Duden az egy német szótári kézikönyv a helyesíráshoz. Köszi a "bemutatkozást". Az Atalantáé nagyon tetszett. Profi munka volt. Nőnapra megleptem magam egy raklap könyvvel, még olvasgatok egy kicsit, de figyelek!:)))
Bemutatkozunk?
Orlando egy amerikai város neve, van egy ruházati nagykereskedés valahol a hetedik kerületben és persze van egy Virginia Woolf regény és regényhős is.
Ezt nem tudom. Gondolkodom rajta, még sosem voltam terepautó.
Csak a kölcsönösség alapján gondolom, hogy ha az ügyfélnek fájdalmas egy terepautós kapcsolat lezárása (és így megint paciens lesz, mert szendved?), akkor a terepautónak is az.
De feltételezem, hogy ez a fájdalom ahhoz szükséges, hogy pótolni igyekezz amit elveszítettél intim kapcsolatban és vagy kezdeményezz egy újabbat (immár nem terepautóval), vagy úgy alakítsd a meglévőt, hogy ezt az intimitást pótolni tudja.
Végülis ez neked akár sikerélmény is lehet, hogy íme képes vagy magadhoz közelengedni valakit és képes vagy arra, hogy elviseld ha közelkerültél valakihez.
Nemtom.
Véletlen egybeesés, hogy mostanság arról gondolkodom, hogy ha kutyának lehet embernevet adni, akkor embernek miért ne lehetne kutyanevet adni. (Nekem pl. az egyik kedvenc jelszóm a kutyám neve.)
Azt meg bőségesen megértem, hogy mit jelent egy kutttya, és gyakran az az "utolsó csepp a pohárban", hogy már a kuttttya sincs.
Eddigi tapasztalataim alapján azt tudom mondani, a jó terapeuta NEM ENGEDHETI MEG magának, hogy a páciense olyan közel kerüljön hozzá, mint egy ember a "háziállatához". Utóbbi kapcsolat igen mélyen érint, mert kutyusom elvesztése volt az utolsó csepp a pohárban a mostani depim kitöréséhez. (Bár Atalanta ezt a kapcsolatot biztosan csak szimbolikusan írta.)
A szakmai hozzáértését dícséri a terepautónak, ha úgy tud elengedni magától, hogy tisztában van vele, anyám helyett anyám volt, mindent tud rólam, amit soha senki más ebben az életben nem tudhat, és el tudja szakítani a köldökzsinórt. Rettenetesen tud hiányozni, mert ha van egy viszonyítási alapom, milyen a jó terepautó, s a következő nem ilyen, bizony döcögős az a szekér, melyre felszállok, mert nincs jobb.(Csak ő ezt nem tudja.)
A mostani pszichológusom jó, de bizony ő is nyelt kettőt, mikor a heti írásos "hangulatjelentésem"-ben hosszabban kianalizáltam egy foglalkozást, melyen a 60 percből 43-at ő beszélt: kérdésem volt, ez terápia-e, mertha igen, én végighallgatom őt udvariasságból, de nekem ez így nem jó. Azóta hagy szóhoz jutni, mert nem hagyom hogy ne hagyjon szóhoz jutni. Ha harc, hát legyen harc. Én meg akarok gyógyulni, s ezért ,meg is teszek mindent az állapotom nyújtotta kereteken belül.
De az is jó lenne, ha mondjuk interneten lenne egy terepautóm, akit reggel fél 4-kor megkérdezhetnék: magyarázd el nekem kérlek, miért nem tudok aludni, mikor olyan, de olyan jó lenne.:)))))(Frankón lenne egy terepautó-bankkártyám, melyről a válaszért leemelhetné a zsét.)
a paciens szó, ha jól emlékszem, most nem keresek szótárt, "szenvedő"-t jelent
a pszichoterápia egyik fontos indikációja az, hogy van-e a terápiát kérőben "szenvedés-nyomás"
enélkül nehéz a megfelelő hatást elérni
valamelyik topicban már írtam, hogy én december közepe óta kedvtelésből írok, ezt ezután is megteszem
Végre elértünk oda, hogy nem kell válaszolni a kérdésekre, úgyhogy akkor csak azért is:
Akkor (a lezáráskor) tényleg nem volt gyász. Később igen. Ennek több oka volt. Egyáltalán nem a terápiát gyászoltam. Itt megint az én fals történetem részletei jönnének, amikből nem vonható le rátok nézve következtetés.
A büszkeséget én általános értelemben írtam. Ez egyszerűen a sikerélményhez kötődik, ha valamit több éve próbálsz és egyszer csak deus ex machina az öledbe hullik, és még sokminden rád szakad egyúttal, a zsinórpadlás, stb. Velem ez történt.
Én nem tehetek róla, hogy sikerül megoldanom jónéhány alapvető problémámat. A terapeutám se tehet róla igazán, de ez egy szerencsés konstelláció volt. Hihetetlen nagy árat fizettem érte, utólag is. Mégis azt mondom, hogy megérte.
Tényleg azt hiszed, hogy elképzelhetetlen, hogy olyan közel kerülj a terapeutádhoz, mint öööö egy háziállatodhoz?
Hm. Nem biztos hogy látom. De ha így van, akkor miért írod, hogy nem volt gyász?
Akkor volt bizony, csak nem ott hanem itt. Tudom, hogy a "gyászmunka" hosszú ideig eltarthat, de nem feltétlenül egy terápiát szoktak meggyászolni, hanem egy kedvest. Apát, anyát, testvért, férjet, feleséget, gyereket, közeli hozzátartozót.
És ha a büszkeségnél tartunk: ha arra kell büszkének lenned, hogy nálad bezzeg használt a rövid dinamikus, közben meg több mint egy éve gyászolsz egy terápiát, akkor az a saját büszkeséged vagy másé? Igazi büszkeség ez? Magadra vagy büszke, mert megállsz a saját lábadon, vagy pedig rá vagy büszke mert "meggyógyított"?
Ezek olyan kérdések, amikre nem kell válaszolnod, sőt szerintem jobb is lenne ha nem tennéd.
Orlando
Te azt írtad, hogy valami egetrengettő mély érzelmi katalizátor hatására jöhet létre változás. (hm. nem egészen így gondolom, de legyen.) Utána pedig azt, hogy nem gyászoltál a terápia lezárásakor.
Gondoltam egyszer már csak megkérdezem, hogy ha kb. a tizedik hozzászólásodban vagy azon kibukva, hogy a világ mennyire materilaista, és ez mennyire nem illik össze az itteni cihocéllal, megkérdezem, hogy te hogyan látod ezt az egészet. Miben segít, kinek, mennyiért, mennyi idő alatt, és milyen befejezéssel. Avatott lévén csak van valami elképzelésed erről.
Húha, fel kell kötni a - mimet is?
Az USA-ban nem csak Atlanta van? A repülőgépalkatrészről sem tudtam, meg az olasz város + focicsapatról sem. A többi stimmel.
Válaszolok, de nem tudom, pontosan mire kérdezel. Az összes kérdés és válasz azt feltételezi, hogy valamilyen szoros érzelmi viszony alakult ki közted és a terapeuta között. Az értékelés pedig távolít ebből a viszonyból és egy kicsit a jól végzett munka jutalmával kecsegtet, még akkor is, ha "csak" az volt a tét a terápiában, hogy fel merjél szállni egyedül a villamosra.
Ismerek egy olasz várost.
A róla elnevezett focicsapatot.
Ismerek egy várost USA-ban.
Ismerek egy lepkecsaládot, az Atalanta lepkét, mely Magyarországon is honos.
Ismerek egy repülőgép alkatrész szállító vállalatot.
Ismerek egy görög mítoszt.
Ismerek még egy görög mítoszt, ami az elsőnek egy változata.
Én sem úgy gondolom, csak tudod a szótári alak mellett szokott szerepelni néhány más jelentés is. Sőt, van olyan szótár, ami értelmező kéziszótárként a szövegkörnyezetre is hoz példát. Csak megkérdeztem, hogy mi a véleményed erről nem kell mellre szívni.
Gondolom neked sem mindegy, hogy az Atalanta szó melyik jelentését használod éppen. Az is szövegkörnyezettől függ.
Az óraszámban megállapodhattok előre, de abban, hogy az mire lesz elég, abban nem.
Orlando, szerintem tudod, miről beszélek. Neked több értelmező szótárod is van...
A gyász és a leválás bizonyára fontos eleme a lezárásnak, de szerintem büszkeség is lehet benne, hogy már "szobatiszta vagyok".
Ez megkönnyíthet sokmindent.
Én eddig úgy tudtam, hogy a rövid dinamikus terápiának az az egyik jellemzője, hogy az ügyfél és a terapeuta előre megállapodik az óraszámban, amit felülvizsgálnak ha nem tűnik elégnek. Ez pedig számomra elég tervezhetőnek tűnik.
Mi az hogy technika?
Mi az hogy értékelés?
Mi az hogy áttekintés?
Mi az hogy leválás?
Mi az hogy érzékeny búcsú?
Valahol említetted a gyászt is. Az nincs benne a leválásban és az érzékeny búcsúban?
