Lehozza Mazraouit (jogosan) és Antony-t (tualjdonképpen az is jogos), de szintén gyenge Labyad marad a pályán. Gondolom, őt a 70. perc táján váltja majd Promes, mert olyan nem lehet, hogy egyik sincs a pályán...
Mondjuk, egyszer azért meg lehetne a könnyebbnek tűnő meccsek egyikén 10-esként Taylort. Lehet, hogy többre mennénk vele, mint Labyaddal vagy Promesszel.
Azért az roppant érdekes, hogy mindig kifogjuk a legerősebb csapatokat a kupában. Amikor a riválisok egy része erőnyerő volt, mi az Utrechttel játszottunk. Már azt sem nagyon értettem, hogy miért nem a BL-, EL-csapatok az erőnyerők. Utána, amikor a PSV és a Feyenoord gyenge ellenfelet kapott, akkor mi az AZ-et. Most, hogy továbbjutottunk, a PSV. Gondolom, ha most is sikerülne továbbjutni, akkor a Feyenoord jönne. Már csak arra lennék kíváncsi, hogy ha netalántán még akkor is továbbjutnánk mit lépne a KNVB? Meghívnák a Bayern Münchent? :-)
Furcsa egy meccs volt. Ha vicces akarok lenni, mondhatom, hogy meghazudtoltuk azokat, akik gyengének mondták kispadunkat. Csak €90 millió ült tegnap kispadunkon.
És nem fáztunk erre rá, pont az utóbbi idők ellenünk legsikeresebb ellenfele ellen.
Jobbak voltunk, megérdemelten nyertünk, de, ha VAR lett volna, mindez nehezebb lett volna. Talán a VAR sem adott volna 11-est Alvarez ellen, de majdnem biztos, hogy gólunkat nem adta volna meg, mert Neres lesen állva zavarta a kapust. Boadu esetében nem kellett volna, hogy szükség legyen VAR-ra, hiszen az egyértelműen nem volt les. Ebben tehát szerencsénk volt. Persze a három kapufában viszont nem. A bíró összevissza fújt, de azzal kicsit nekünk segített. Igazán jó csak Gravenberch volt. Nagyon hiányoztak Blind jó labdái. Érdekes, hogy Klaiber a kispadon sem volt. Nem mondták, hogy sérült. Összeveszett volna Ten Haghal? Most két könnyebbnek látszó meccs jön. Az első lesz a nehezebb, az idén még veretlen Fortunánál. Most nekünk lesz szerencsénk, mert ők csak ma játszanak. Felőlem továbbjuthatnak, de azért, ha lehet 11-esekkel. :) Kudus tegnap sem volt, pedig állítólag már rendesen edz. Másfél hét múlva, ismét az AZ, ellen nem ártana, ha legalább egy félidőt lenne. Bár, ha a tegnapiakhoz képest csak Blind Mazraoui, Haller és Antony lesz a különbség, is sokkal jobbak leszünk. Különben tegnap érdekes volt, hogy ahogy bementek az igazi kezdők, úgy lettünk egyre rosszabbak. Persze ez lehet (részben) amiatt is, hogy a második félidőben széllel szemben játszottunk.
A kezdőcsapatok alapján az Alkmaar szinte a legerősebb csapatával kezd, mi pedig sok olyannal, aki eddig nem sok lehetőséget kapott, illetve olyanokkal, akik érdemtelenül sokat.
Ez kétélű dolog. Vagy a mellőzöttek és az eddig nem túl jók bizonyítani akarnak és tudnak és akkor van esélyünk nyerni vagy azt hozzák, mint amit eddig és azt igazolják, hogy miért cserék vagy miért szidjuk őket eddigi teljesítményük vagy képességeik miatt és simán kikapunk.
Minden esetre az Alkmaarnak fontosabb a kupa, mint nekünk az látszik.
Van der Vaart azt mondja, hogy legnagyobb bajunk a hatalmas különbség a kezdők és a cserék között.
Szerintem legnagyobb bajunk, hogy Ha Ten Hag rendszeresen rosszul cserél. Gravenberch és Ekkelenkamp között tényleg nagy a különbség, de Gravenberch és Martinez (vagy Blind, ha Martinez hátramegy) között már sokkal kisebb. Antony és Labyad között is óriási a különbség, de Antony és Neres között nem. Első három meccse alapján Kudus és Promes között is hatalmas a különbség, de már Ekkelenkamppal is kisebb lenne, és át lehetett volna állni erre az időre arra, hogy Martinez vagy esetenként Alverez legyen a 6-os, és előttük legyen Klaassen és Gravenberch. Ha nincs megfelelő 10-esünk, akkor ne játszunk 10-essel!
Nagy a különbség valószínűleg a kapusban. Bár Scherpen jobb a Jong Ajaxban, mint Onana volt annyi idősen, mint most Scherpen, mielőtt első kapusunk lett. Kár, hogy Scherpen hétfőn 90 percet védett a Jongban, mert ma megint ki lehetett volna próbálni. Mert még mindig nem tudom, tényleg jobb-e nála Drommels. Ellenünk olyan sok jót nem csinált. Remélem, Neres és és Martinez minimum egy félidőt játszanak, és Kudus is kap perceket, hogy az AZ elleni bajnokin már 90 percet játszhasson. Tadic pihenhet, és Promes megmutathatja, hogy a szélen jobb-e, mint középen. Jó lenne továbbjutni, de a vasárnapi meccs azért fontosabb.
„nem lett volna szükség feltétlenül kontrázni a saját pályánkon, ne zárjuk ki azt a lehetőséget sem, hogy esetleg dominálhattunk is volna, nem gondolod?”
Persze, hogy jobb lenne arról vitatkozni, hogy 4:0 után kiket kellett volna pihentetni. De most különböző okok miatt beszorultunk. Akkor aszerint kell játszani és cserélni. Ten Hag cseréiről regényt lehetne írni. Kb. 80%-uktól rosszabb lesz a csapat, illetve, ha sérülés miatt cserél, rendre sikerül a lehető legrosszabbat beküldenie. Most, amellett, hogy Gravenberch kiesése eleve hatalmas csapás volt, hiszen a Feyenoord első ellentámadása 1 perccel azután volt, hogy Gravenberch jelezte, hogy baj van. Utána Ekkelenkampot beküldeni óriási hiba volt. Eleve nem 8-as. Emellett nem a baloldalon volt, ahol így Toornstra ember nélkül maradva szabadon játszhatott. Utána egyenként lecserélte leggyorsabb támadóinkat, nehogy esélyünk legyen ellentámadásra, és beküldte Alvarezt, akinek mintha megparancsolta volna, hogy nem merje a labdát előreküldeni.
„A Vitesse továbbra is ragad ránk, az AZ szépen lassan felzárkózott, az EL-ellenfél Lille pedig jobb, mint tavaly, ugyanakkor mi rosszabbak vagyunk.”
Bocsánat, de mi a TOP 4-gyel játszunk, a Vitesse pedig kicsikkel. Így hozott rajtunk 3 meccsen 2 pontot. Az AZ és a Feyenoord vasárnap egymással játszanak. Legalább az egyikük le fog maradni.
A Lille most nem érdekel. Egyelőre az érdekel, hogy minden januári meccsünket megnyerjük.
De miből veszed, hogy rosszabbak vagyunk, mint tavaly? Amióta Ten Hag az edzőnk, minden naptári évet pocsékul kezdtünk. Ez volt eddig vele legjobb évkezdésünk, pedig most voltak a legkomolyabb ellenfeleink. Rosszabbak lennénk, mint amikor 6:2-re kikaptunk a Feyenoordtól? Vagy 2:1-re a Groningentől?
Legnagyobb gyengülésünk, hogy edzőnk most már teljesen meghülyült. Bebeszéli magának, hogy Promes jobb 10-es, mint szélső, hogy Alvarez jó de csak a védelem előtt használható, hogy Ekkelenkamp 8-asként is jó, hogy Martinez csak hátvéd, hogy Labyad (középcsatárnak is) használható. Ez már sokba került, és félek még sokba fog kerülni. Vasárnap szerencsére megúsztuk. Ja, és még valami. Az volt a taktikája, hogy mi Ajax vagyunk, az ellenfél alkalmazkodjon hozzánk. Advocaat megfogadta tanácsát, csak azzal nem számolt, hogy amíg hagynak minket dominálni, gólt is fogunk szerezni. Mert azért gólt ők általában is nehezebben szereznek nálunk. Különösen, ha kapunk elé szorítanak minket.
Huntelaar a Schalkéba szerződött ingyen, vagy valami jelképes összegért. Szerintem, nem jól döntött, jobban örültem volna, ha tőlünk vonul vissza, de tiszteletben tartom, ha ezt akarja.
"Más kérdés, hogy a PSV azért veszélyesebben kontrázott, mint mi tegnap, de ez nem is csoda Ten Hag rossz cseréi után."
Mondjuk, nem lett volna szükség feltétlenül kontrázni a saját pályánkon, ne zárjuk ki azt a lehetőséget sem, hogy esetleg dominálhattunk is volna, nem gondolod? Csak nem tudtuk egyiket sem. A PSV-nek azért a második félidőben is volt helyzete.
"Az igen, hogy mi nem vagyunk egyenletesen jók."
Tegnap semennyire sem voltunk jók. Egy jó egyéni villanással és jókora szerencsével nyertünk. A PSV ellen volt kb. 20-25 jó percünk, a szünet előtt egy kicsi és a 2. félidőben az egyenlítő gólig. A Twente ellen egészében véve jobbak voltunk, de ahogy újra megnéztem az összefoglalót, azért csökkent a lelkesedésem, voltak azért helyzeteik nekik is bőven. Nagyon könnyen rajtaveszthettünk volna ott is.
A Vitesse továbbra is ragad ránk, az AZ szépen lassan felzárkózott, az EL-ellenfél Lille pedig jobb, mint tavaly, ugyanakkor mi rosszabbak vagyunk.
"Ami a tegnapi meccs után aggaszt, az az, hogy Ten Hag elégedett volt. Persze, ha csak kifelé, akkor nincs akkora baj."
Igen, sajnos, az még nagyobb baj annál is, hogy te nem látod olyan tragikusnak ezt az idei teljesítményt.
"A PSV nem esett vissza ennyire a 2 gólja után, mint most mi az 1 gólunk után. "
Biztos? A 2. félidőben PSV a labdatartása 32%-os volt, a miénk tegnap 46. (Sajnos azt nem látom, hogy mennyi volt a PSV labdatartása az első 15 percben, amikor még dominánsan játszottak.) A PSV a 2. félidőben 3-szor rúgott kapura, mi tegnap 6-szor. Más kérdés, hogy a PSV azért veszélyesebben kontrázott, mint mi tegnap, de ez nem is csoda Ten Hag rossz cseréi után. Hogy lehet a lassú Ekkelenkamppal, Tadiccsal és Labyaddal kontrázni? Aztán a még bent lévő, gyors Promes helyett bement Alvarez, amivel minden kontra lehetőség megszűnt.
"Nem tudom, mitől vagy ebben olyan biztos."
Igazad van. Úgy kellett volna kezdenem, hogy "úgy érzem". Tadic egy hete nagyon jó volt, de most nem élt meg védője mellett. Logikus lett volna máshova tenni. Promes ugyan a statisztikák szerint jó volt, de posztján az is fontos, hogy helyzetbehozó passzai legyenek, hogy sokat legyen a 16-oson belül, és maga is kerüljön helyzetbe. Erről szó sem volt. Tavaly nagyon jó volt a balszélen. Mi sem lett volna logikusabb, mint az, hogy helyet cseréljenek. A két szélső is cserélhetett volna helyet. Talán az is segített volna, de Antony a balszélen még nem volt jó.
"A bajnoki táblázat alapján."
Az is valami. Mindenesetre ez volt az első vereségük egy TOP 3 csapat ellen. Szerintem a Twente elleni jó játékunkra az nem magyarázat, hogy ők nem jók. Az igen, hogy mi nem vagyunk egyenletesen jók. Ami a tegnapi meccs után aggaszt, az az, hogy Ten Hag elégedett volt. Persze, ha csak kifelé, akkor nincs akkora baj.
"Mintha a PSV meccs tükörképe lett volna a tegnapi. Akkor 25 percig a PSV volt sokkal jobb, most mi 30-ig. Annyi különbség volt, hogy nekik azalatt két helyzetük volt, nekünk csak egy. Utána akkor 60 percen át mi voltunk sokkal jobbak, most a Feyenoord."
A PSV nem esett vissza ennyire a 2 gólja után, mint most mi az 1 gólunk után. És 2-2 után már mi sem voltunk jobbak. Most a Feyenoord a gólunk után végig jobb volt.
"Már attól jobbak lettünk volna, ha Promes és Tadic helyet cserélnek."
Nem tudom, mitől vagy ebben olyan biztos.
"A baj a PSV ellen az volt, hogy kevés helyzetet dolgoztunk ki, a Twente ellen pedig az, hogy helyzeteinket kihagytuk."
Akkor most nem lehetett panaszod a fiúkra, nem is nagyon dolgoztak ki helyzeteket, de legalább egy kivétellel ki hagyták azt a keveset is. Azt igazán nem mondhatjuk, hogy rossz volt a helyzetkihasználásunk. :-)
"Különben nem tudom, milyen alapon mondjátok, hogy a Twente rosszabb, mint a PSV vagy a Feyenoord."
"A többi kritikámat viszont a statisztika is alátámasztja"
Blind szerintem is nagyon jó volt. Volt egy rossz passza, amiből majdnem gólt kaptunk, viszont gólunk legalább 40%-ban neki volt köszönhető. Hátul egy becsúszása nem sikerült, de sok labdát megszerzett. Labdával pedig azon az egy passzon kívül nagyszerű volt. Ha Senesi nálunk játszott volna szidnád, mert a gólnál suta volt, és utána is volt két ijesztően rossz labdavesztése. Végül csapata egyik legjobbja volt, és nagy szerepe volt a csapat feltámadásában.
Szerinted Gravenberch csak a gólja miatt dicsérhető. A statisztikák szerint, melyeket én láttam, passzainak 97%-a jó volt. Azért ez rendkívüli.
Meglepően jók Promes statisztikái. Pedig tőle én sem voltam oda. Passzainak 89%-a jutott célba. Ekkelenkamp 71%-ig jutott.
Mintha a PSV meccs tükörképe lett volna a tegnapi. Akkor 25 percig a PSV volt sokkal jobb, most mi 30-ig. Annyi különbség volt, hogy nekik azalatt két helyzetük volt, nekünk csak egy. Utána akkor 60 percen át mi voltunk sokkal jobbak, most a Feyenoord. Igaz, akkor mi, fölényünk ellenére kevés helyzetet dolgoztunk ki. Az most a Feyenoordra nem volt igaz. Azért a mellé ment labdákból csak egyen nem volt Onana rajta.
Szerintem visszaesésünk legfontosabb oka Gravenberch kiesése volt. Ő az egyetlen aki 2-3 ember között is ki tudja hozni a labdát, ami, ha az ellenfél nyom, rengeteget számít. Emellett fontos ok volt edzőnk hülyesége. Promes (talán csak jelenleg) nem alkalmas 10-esnek. Ekkelenkamp jobb lenne, de ő sem az igazi. Két olyanunk van, aki pár éve jó 10-es volt. Klaassen és Tadic. De ők valamiért szóba se jönnek. Talán már elszoktak attól, de talán ismét bele tudnának jönni. Már attól jobbak lettünk volna, ha Promes és Tadic helyet cserélnek. Vagy, ha Antony és Tadic cserélnek helyet. A két bekk nagyon felkészült szélsőjéből. Így zavarba lehetett volna hozni őket. És még nem is szóltam Ten Hag cseréiről. Habzik a szám, ha a Gravenberch – Ekkelenkamp cserére gondolok. Ekkelenkamp legutóbb rossz volt legjobb posztján. Miért lenne jó egy más poszton? Természetesen Martinezt kellett volna beküldeni. A Mazraoui – Schuurs cseréből semmit sem értettem. Csak, ha Mazraoui nincs rendben, fogadható el. Az Antony – Labyad csere is hiba volt. Antony rossz volt, és Labyad talán kicsit jobb, de mégis. Be voltunk szorulva, nem szabadott volna leggyorsabb csatárunkat lecserélni. Akkor már inkább, az ugyancsak rossz Tadicot kellett volna lehívni. Legszívesebben Nerest küldtem volna be, de lehet, hogy csak díszként ült a kispadon. Akkor pedig Brobbeyt. Lett volna egy gyors szélső, akit ki lehet ugrasztani, és két olyan akihez hosszú labdákat lehetett volna küldeni. De Brobbey Promes helyett is bemehetett volna. A Promes – Alvarez csere teljesen idióta volt. Teljesen be voltunk szorulva. Erre beküld egy olyat, aki csak hátrafelé tud passzolni. Igaz, néha szerelt, de, ha jobban elől tudtuk volna tartani a labdát, akkor nem kellett volna annyit szerelni.
Veletek ellentétben szerintem a PSV ellen 60 percen át jók voltunk, és a Twente ellen gyakorlatilag végig. A baj a PSV ellen az volt, hogy kevés helyzetet dolgoztunk ki, a Twente ellen pedig az, hogy helyzeteinket kihagytuk. A tegnapi meccs utolsó órájában, a fenti okok miatt majdnem minden rossz volt. Különben nem tudom, milyen alapon mondjátok, hogy a Twente rosszabb, mint a PSV vagy a Feyenoord. Egyiktől sem kaptak ki.
Tegnap jó volt Onana, Blind, Timber és Gravenberch. Megfelelt Mazraoui, Tagliafico és Klaassen. Az első fél órában Haller is jó volt. De a lényeg az, hogy nyertünk. Ilyen győzelmekre is szükség van.
Egyelőre ott tartunk, hogy két rangadó és egy majdnem rangadó után előnyünk a PSV-vel szemben 3, a Feyenoorddal szemben egy ponttal nőtt, és még játszanak egymással. Továbbra sem hiszem, hogy a Feyenoord bajnokesélyes, de még beleköphet esélyesek levesébe.
Ten Hag azért követhetetlen. Alvarez december 1 óta csak egyszer, a már megnyert Zwolle elleni meccsen kapott szót. Azt hittem, edzőnk is rájött, hogy semmire sem jó. Most mégis előszedte. Számomra ismét bebizonyította, hogy, ha jó is, nem a mi játékunkhoz jó. Most Klaiber látszik kegyvesztettnek. Idén még egy percet sem kapott. De ne örüljünk korán! Nem lepne meg, ha a kupameccsen ő kezdene.
Ha Brobbey ilyen hosszú szünet után egyből játszott is, az azt jelentheti, hogy mellőzése, és most ismét kegybe kerülése kapcsolatos a tárgyalások alakulásával.
A kupa is fontos, de azért néhány játékos pihenhet. Martinez játszhat Tagliafico helyett. Legalább egy félidőt Neres Tadic és Brobbey Haller helyett. Most kezdhet Schuurs is. Ha Gravenberch még nem lesz, vagy az ő helyén kezdjen Martinez, vagy Taylor. 10-esként pedig Ekkelenkamp. Aztán 10-20 percre menjen be megint Kudus. Ha Mazraouinak is pihennie kell, akkor inkább Rensch játsszon, mint Klaiber! Gondolom, az AZ is fog pihentetni, a hétvégi Feyenoord meccsre való tekintettel.
A statisztikák alapján Blind jó meccset játszott, az én emlékeimben leginkább egy nagyon rossz passza maradt meg és egy elkésett szerelési kísérlete. Lehet, hogy ez csalóka.
A többi kritikámat viszont a statisztika is alátámasztja.
"Jó, de az egy alacsonyabb szint, mint a másik 2 csapat, így leginkább ott azért tudtunk többet játszani, mert többet engedtek nekünk."
Igen, ez is benne van. De azért ősszel simán megvertek bennünket otthon. Ahhoz képest előrelépés.
"Te és Gyenyi is odavagytok Kudustól és mint a "messiást" várjátok vissza."
Nem vagyok oda, de nehezen tudom elképzelni, hogy a 10-es poszton ne lenne jobb, mint Promes, vagy Labyad.
"Rendben nem mindenki fitt, de ha pont ők hiányoznak annyira, amit nem igazán értenék, hogy miért, akkor a többit el kell zavarni, ha nem tud többet."
Cserejátékosokra is szükség van. Ha a többi jobb lenne, ők lennének a kezdők, ha mindenki egészséges.
"Na az nekem is. Meg, hogy mit keresett a pályán már megint Labyad és Alvarez. a kezdőben Promes."
Alvarez most nem is volt olyan rossz. Amikor nem játszunk hanem bekkelünk és csak el kell rugdosni a labdát a vakvilágba, arra tökéletesen alkalmas ő is. Mondjuk, erre a szerepre érzésem szerint kicsit drága. Arra pedig már rájöttem, hogy van egy olyan íratlan szabály, hogy a Promes-Labyad kettősnek összesen minimum 90 percet a pályán kell töltenie. :-) Tehát, ha az egyiket lecseréli, akkor legrosszabb esetben be kell küldenie helyette a másikat.
"Hogy Mazraoui helyett nem Klaiber jött már szinte el sem hittem ezek után."
"Ha csak a játékot nézzük, akkor a Twente-meccs többé-kevésbé még rendben volt."
Jó, de az egy alacsonyabb szint, mint a másik 2 csapat, így leginkább ott azért tudtunk többet játszani, mert többet engedtek nekünk.
"Kudus egyelőre sérült, Gravenberch most sérült meg, Brobbey most jött vissza (de lehet, hogy két hét múlva már nem is a mi játékosunk lesz), Nerest nem is merte még beállítani, tehát azt mondani, hogy lassan már mindenki fit, erős túlzás."
Te és Gyenyi is odavagytok Kudustól és mint a "messiást" várjátok vissza. Alig játszott pár meccset, amin valóban jó volt, de már hány játékosnak volt pár jó meccse, ami után szinte soha nem hozta már azt a szintet. Anthony is jól kezdett, azóta már nem olyan jó. Gravenberch is csak 1-2 meccsen volt igazán jó, így nem gondolom, hogy csak tőle bármi is jobb. Neresnek volt már jó időszaka valóban, de neki is volt már visszaesése is és azóta szinte mindig sérült vagy nincs formában.
Rendben nem mindenki fitt, de ha pont ők hiányoznak annyira, amit nem igazán értenék, hogy miért, akkor a többit el kell zavarni, ha nem tud többet.
"Az pl. felfoghatatlan számomra, hogy a mai meccsen Martinez nem fért be a ma pályára lépő 16 játékos közé sem."
Na az nekem is. Meg, hogy mit keresett a pályán már megint Labyad és Alvarez. a kezdőben Promes. Hogy Mazraoui helyett nem Klaiber jött már szinte el sem hittem ezek után.
Ha csak a játékot nézzük, akkor a Twente-meccs többé-kevésbé még rendben volt. A PSV elleni már gyenge volt, ez a mai viszont mindennek a legalja. Most csak a 2021-es meccsekről beszélek. Hallert is kicsit korán kiáltották ki megmentőnek, véleményem szerint.
Kudus egyelőre sérült, Gravenberch most sérült meg, Brobbey most jött vissza (de lehet, hogy két hét múlva már nem is a mi játékosunk lesz), Nerest nem is merte még beállítani, tehát azt mondani, hogy lassan már mindenki fit, erős túlzás. Mondjuk, még a rendelkezésre álló futballistákkal is többet kellene mutatni ennél. Az pl. felfoghatatlan számomra, hogy a mai meccsen Martinez nem fért be a ma pályára lépő 16 játékos közé sem. Az a magyarázat, hogy minden poszton vannak nála jobbak, egyszerűen nem igaz. A jelenlegi Blindnél biztosan jobb, de a sérült Gravenberch helyett is be lehetett volna küldeni.
Az utóbbi meccsekből jól jöttünk ki, de a pontokon kívül mással nem nagyon lehetünk elégedettek. Lassan mindenki épp és vettünk egy csatárt is, de sok minden nem változott. A játék továbbra sem jó, a dominancia ha van akkor is meddő, a helyzetkihasználás pedig továbbra is nagyon rossz.
A Psv ellen, hogy legalább döntetlenre visszahoztuk, annak elvileg lehet örülni, de igazából már az szégyen, hogy 2 gólos hátrányba kerültünk. A Psv jól kezdett, utána rossz taktikát választott és valamennyire elfáradt. Ezek igazából nem a mi érdemeink. Ha ezek a hibák részükről nincsenek nem jöttünk volna vissza. A Twente ellen idén már egyszer kikaptunk. Most megszereztük a vezetést, de képtelenek voltunk berúgni a 2. gólt, majd kaptunk egy peches gólt a végén. Az, hogy beküldtünk egy levezető és ez idény végén visszavonuló klasszis csatárt, aki végül megmentett mindeket szép, de a többi játékosra nézve nem túl hízelgő, illetve a 90. perc után nyerni szerencse is, meg a Twente amatőrsége is, hogy nem tudták kibírni azt a hátralévő pár percet. A Feyennor ellen szintén nem volt jó a játék ismét, de most már a helyzetek sem jöttek, mint a Twente ellen. Most a hosszabbításban majdnem mi jártunk pórul, nem rajtunk múlt. az előnyünk a Psv-vel szemben mégis nőtt idén és az élen vagyunk.
Mindig nem lesz szerencsénk, úgyhogy ideje lenne tenni érte!
Hát, ez egészen szánalmas volt! Az egyik legalacsonyabb színvonalú Klassieker volt, amit valaha is láttam, elsősorban a mi teljesítményünk miatt. Nemhogy 3 pontot, de egyet sem érdemeltünk volna meg. Abszolút mélypont, szinte mindenki csődöt mondott. A gólig még talán elfogadható lett volna a dolog, de utána egyre jobban visszaestünk, a második félidőben pedig már csak a Feyenoord volt a pályán. A helyzetek alapján kb. 3 góllal kellett volna nyerniük. Annak ellenére, hogy ez a Feyenoord bizony elég középszerű csapat. De játékban még így is jobbak voltak, mint mi. A saját stadionunkban! Szégyen!
Az egyéni teljesítmények alig értékelhetők. Timber jól játszott, Gravenberch elsősorban a gólja miatt dicsérhető, Mazraoui és Onana is hozta magát. Tagliafico, Klaassen, Tadic nem játszott jól, de legalább igyekezett. Blind, Antony, Haller és Promes viszont nagyon gyenge volt. Ők összesen kb. 70 millióba kerültek. A cserék közül Schuursszal csak bizonytalanabb lett a védelem, Ekkelenkamp és Labyad próbált valamit hozzátenni a játékhoz, de sikertelenül. Alvarez volt az egyetlen hasznos csere, amikor már kétségbeesetten őriztük az eredményt, akkor az ő erényeire volt szükség: kétszer is jól lépett közbe kritikus helyzetben. Brobbey néhány labdát jól tartott meg, ami is jól jött, amikor már csak arra figyeltünk, hogy öljük az időt.
Alacsony szinvonalu, gyenge merkozes volt. A masodik felidoben statisztika alapjan teljesen megettek minket, nem talaltuk el a kaput. Martinez mar rendesen idegben lehet, erthetetlen a mellozese. Szerintem nyaron el fog menni, es teljesen megertem,ha igy tesz. Nagyon sajnalom, mert szerintem ennél sokkal tobb helyzetben be lehetett volna hozni. A 3 pont megvan, de egyre vekonyabb a jeg. Nem voltunk jok, max a meccs elejen, aztan a gol utan kb el is engedtuk.
A megsérült Gravenberch nem jött ki a második félidőre, Ekkelenkamp állt a helyére. Én mondjuk Martinezt hoztam volna inkább be, de ha ő Promes helyett jönne, ki is lennék ezzel békülve. De tartok tőle, hogy nem fog.
Rosszul fogalmaztam. Nem sok rossz meccsre gondoltam, hanem sok rossz lövésre.
"Góljait általában jól helyezett labdákkal csinálta. Ahhoz is kell tudni lőni."
Az, hogy valaki helyezze a lövéseket és erővel is rúgja meg, nem zárja ki egymást. Az a jó, ha mindkettő megvan.
"Hogy jön ide Tadic?"
Úgy jön ide Tadic, hogy azon mindig morgolódsz, hogy neki előjogai vannak és azért nem cserélik le, miközben ő jó. De itt van Labyad és Promes, akik még csak nem is jók és mindig, minden meccsen játszanak, ha másképp nem, hát csereként. A béna Promest 70 percig fent hagyta a pályán, amikor végre lehozta, akkor meg beküldte Labyadot. Akinek végre volt egy jó megmozdulása, de ebből az is következik, hogy a következő Utrecht-meccsig akár szabadságra is lehet küldeni. Egyikük biztos, hogy holnap is kezdő lesz (rosszabb esetben mindkettő), holott egyáltalán nem szolgáltak rá. Ha valakiknek, hát nekik vannak előjogaik!
"Nagyon érti ezt a játékot. Először nem volt formában, most pedig már önbizalma sincs. Aki nem érti ezt a játékot az nincs rendre jó helyen."
Te biztos, hogy jó meccseket nézel? Mert máskülönben nem írnál ilyeneket! Nem, egyáltalán nem volt jó helyen jó helyen a Twente ellen (sem). (Olcsó poén, de erre csak azt mondom, hogy a legjobb helyen a kispadon lett volna.) 10-esként össze-vissza rohangált legutóbb is, holott neki kellett volna középen lennie. Az a mázlija, hogy néha így is megtalálják egy jó indítással. Balszélsőként annyival egyszerűbb a dolga, hogy elég lenne kint maradni a szélen, csak, ugye, mivel jobblábas, ballal nem tud beadni. Lehet, hogy a legjobb még akkor lenne, ha a jobb oldalon játszana klasszikus szélsőt. Akkor nem kellene sokat gondolkoznia, csak elfut és bead. De egy közel 16 milliós csatártól az ember többet várna.
"Tavaly jó formában, más posztokon is jó volt."
Szerintem, csak balszélsőként volt jó (= sok gólt lőtt), most meg már ott sem.