Keresés

Erről beszélt big4 is :) Egy egész topik van róla. Mindig tervezem egyszer végigolvasni, de sosem jut rá időm :)

Köszi hogy ezt leírtad, milyen igazad van!

Ja, ez Pru linkje volt...

Hát persze, hogy nem megoldás a "nem tudom", ez mindannyiunk egyik nagy keresztje. Képtelenek vagyunk elfogadni, hogy nem tudjuk. Valamit biztosan tudni akarunk, az már szinte mindegy is, hogy micsodát, de biztos legyen.

És akárhogy forgatjuk a dolgokat magunkban, mindig oda lyukadunk ki, hogy nem tudjuk. És ebbe bele lehet őrülni :) Ezért inkább elkezdjük tudni. Azt, hogy van élet a halál után, vagy azt, hogy nincs semmi, és csak megsemmisülés van, mindegy. De ebben a biztosnak látszó tudásunkban kezdünk el végül hinni.

Mert a nem tudom, azt valami elfogadhatatlan és megemészthetetlen valami. :)

Elolvastad a Kosztolányi-írást erről? Állati jó.

A mindennapi kenyér után imádkoznunk kell mindennapi lázunkért is. Az állam, mindnyájunk atyja, aki óv bennünket minden ballépéstől s aki megbüntet, hogyha éjfél után kiabálunk az utcán és nyilvános parkok gyöpágyaira lépünk, aggályosan vigyáz az egészségünkre, de mint szerető atya hozzánk csempézi bölcsen és jóságosan kötegelt adagokban a kártyát, az alkoholt, a szivart, a törvénytelen, tilos csókot, az összes mérgeket, ezeket a gyógyszereket az egészség ellen, ezt a kis hitelesített, csöndes anarchiát a túlságos rend és unalom ellen. Achillesnek valaha az istenek feladták a kérdést, mit akar: hosszú és nyugodt életet, vagy rövidet és dicsőségest s a hős az utóbbit választotta. Ez pedig sokkal emberibb riposzt, semhogy csak holmi antik szellemeskedésnek tartsuk. Öntudatunk alatt, akaratunk ellenére, mindnyájan így válaszolunk, nem szóval, de az életünkkel.

a haldoklástól. az lehet?

"Hiszek istenben..."

 

Ez nekem új. És melyikben hiszel: a keresztyénben, a zsidóban, a buddhistában, a Jung féle pszichológiai "nagy-nagy közösségi tudat" istenben vagy a mai divat által felkapott ezoterikus "mind egyek vagyunk" istenben?

 

Nem kötözködésből... csak úgy kérdem. :o)

 

áh.

Az nem úgy megy....:)

Remélem, nem akarsz még többet szenvedni? Inkább ha lehet, kerüld el.:)

Na, ha találkozunk odaát, akkor úgy van ahogy Te mondod, ha nem, akkor úgy, ahogy én mondtam :)

Ki tudja? azt mondják az ember a halála előtt megtér:))

Én speciel bármennyi szenvedést bevállalnék, hogy örökké (boldogan) létezhessek.
Kivéve az örök szenvedést, mert akkor nem maradna időm az öröklétre... ;)
Ámde, ha csak úgy létezhetnék örökké, ha szenvednem kell örökké, még akkor is elgondolkodnék, mert inkább a szenvedés és létezés, mint a nemlét...

De hát nem lehetünk egyformák...

Már választottam :)

Pl. egyik ismerősöm (férfi) rákos beteg. Már nem megy el orvoshoz, azért, hogy ne hosszabbitsák meg a gyötrelmes életét felesleges szenvedéssel. Igy gondoltam az előbb a feleslegeset.

 "gyönyörű, kellemes, szenvedésmentes megszűnés és örök semmi.
Melyiket választanád?"

 

Ezt az utóbbit. :)

Ha választhatnál, elviselhetetlen szenvedés egy ideig és aztán örök gyönyör, boldogság, vagy gyönyörű, kellemes, szenvedésmentes megszűnés és örök semmi.
Melyiket választanád?

Igen.

A mexűnés, a "semmi" nem?

Megvárom, amig Te leugrasz, aztán majd még meggondolom:))

Engem? Ami a többi embert: a halál előtt betegségek, felesleges szenvedések. Láttam már eleget.

"És ott kezdodik valami, amikor egy halàlesetet képes végigszemlélni egy ember nem megrogyva az érzelmek sulyàtol..."  

 

Ezt nem tudom így elfogadni. Akit szerettél megsiratod, gyászolod, emlékszel rá, hogy lehetne kikapcsolni az érzelmeket? Te ki tudnád?

Akkor mi nyomaszt?

"Ez a semmi egység az univerzummal, azaz minden létezővel, tehát annyira valami, hogy már: semmi... ;)"

 

Oda érkeztél, ahol én is vagyok :))

"az ember helyesebben teszi, ha hisz bizonyos dolgokban még akkor is, ha az nem racionális teljesen"

 

Ez hogy is van? Becsapod saját magad? Nem nagyon hiszel el valamit, mégis ráerőlteted az agyadra? Szerintem ez igy nem helyes.

Egy csudát fogok én zuhanni időnap előtt :) Ráérek majd 82 éves koromban.

Ami a halàlt (mint tényt) illeti, abban semmi olyan nincs, amit érzelmi dolognak lehetne tekinteni... A halàl pillanatàban a szavak elveszitik az értelmuket, az érzelmek a toltésuket... Ami a foldi embert illeti, ott elvesztésrol beszélhetunk, ami eros érzelmi toltetu... Ezen tuljutni nehéz de nem lehetetlen... És ott kezdodik valami, amikor egy halàlesetet képes végigszemlélni egy ember nem megrogyva az érzelmek sulyàtol...  

 

"ha eléred a tökéletességet, a Nirvánába mész, ami nem más, mint a semmi
mert a vég mindenképpen: a megsemmisülés."

Igen és nem!

Először is mért gondolod, hogy pont e hitvilág bírja az igazságot erről?
Nem biztos.
De ha igen. Figyeld meg milyen semmiről beszélnek! Tökéletesről és boldogról. Egy örök boldog állapotról. Azaz azt állítják, ez a "semmi" nem semmilyen és pláne nem rossz. Ez a semmi egység az univerzummal, azaz minden létezővel, tehát annyira valami, hogy már: semmi... ;)

Ebbő is látszik, hogy a hit elég ingatag valami. Nem sokan hisznek már a túlvilági boldogságban. Persze, lehet, hogy ezt csak én hiszem:)

A racionális csakis ez: nem tudom!

 

Nem tudom, Te hogy vagy vele, de számomra a "nem tudom" nem megoldás.

Inkább úgy fogalmaznék akkor, nem tudom, és remélem, halálom után sem tudom meg.

"ha megkérdezel pl. gyakorló katolikusokat, azok is ezt mondják: ki tudja, mi van ott, onnan még nem jött vissza senki. Hallottam nem egyszer...."

A gyakorló katolikusok bizonyos része, nem bír élő hittel, hanem csak gyakorol gépiesen egy hagyományt. Hát honnan tudnák szegények hogy mi is van ott..?