|
Bozsikzf
2019.08.14
|
|
0 0
44508
|
Mátyás Ferenc
VÁGY
Úgy szeretnék élni én,
mint a víz tükrén a fény,
csókolódzva a habon,
s úgy, mint a fény, szabadon.
Száz csillag vigyázna rám;
fönt az ég és lent a táj, –
s nem törvények rabjaként
őrizne e holt vidék.
Csönd és nyugta-
lanság, 1947 [69.] |
Bozsikzf
2019.08.14
|
|
0 0
44507
|
Mátyás Ferenc
EGET VISZ A BOGÁR
Egyszerre kék lesz fönn az ég,
kertünkben rózsa ring.
Most nyitja ki hajnalra szép
szemét a rozmaring.
Fordul a rét, a harmatár
égő homokra hull.
Egy csöpp madár ott áll a fán,
repülni most tanul.
Nincs nyugalom, minden figyel,
megrezzen a pipacs.
A fűvek fénylő kardja cseng,
kipirul minden arc.
Aki alszik, olyan szegény,
nem látja ablakán,
hogy most a rózsa levelén
eget visz egy bogár.
Válogatott versek, 1947 [9-10.] |
Bozsikzf
2019.08.14
|
|
0 0
44506
|
Mátyás Ferenc
ÉBREDÉS
Hallgat az erdő, hallgat a rét,
hívja a csönd a füleműlét.
Egy kis levéllel elfut a szél,
tó fenekén a béka beszél.
A tanya alján róka les át,
tyúkpecsenyére feni fogát.
Vén csőszember sző szép álmokat,
kutyája faárnyékot ugat.
Szürke az ég még s a föld haján
csillog a hajnalharmatár,
s benne az égi cifra leány
alszik a felhők vánkosán.
Keleti tájról fény tör bele
a fázós fekete semmibe.
Félős parasztok hajnala int –,
sárodujából mind kitekint.
Csönd és nyugtalanság, 1941 [26.] |
Bozsikzf
2019.08.13
|
|
0 0
44505
|
Matos Maja
MIKOR…
Mikor a fűszálak
Lábamhoz simulnak,
Gyöngyszemek
Gurulnak talpam alól,
Miket bánatában
A hajnal szór alá.
Mikor az égre felnézek,
Madarak szállnak
Pillekönnyű testtel,
Mintha csak a lenge szél
Sodorná egyre feljebb
Kicsiny testüket.
Mikor a víz mellé ülök,
Csak a víz van.
Amint a lágy fodrok
Egymásba omolnak,
Viszik magukkal
Gondolataim. |
Bozsikzf
2019.08.13
|
|
0 0
44504
|
Matók Leó
VÁGY
Szívem szíveddel bűvös, drága,
Titokzatos lánc kösse össze,
Sötét szemed imája, könnye
Megtérő lelkem hadd fürössze.
Hangod zenéje hívjon újra
Mint túlvilági, drága ének.
Szavad szívemre úgy suhanjon,
Mint hogyha hárfák zengenének.
Leányszíved imádság-szirma
Az Isten homlokára szálljon.
Ölelni vágyó két karom
Még egyszer újra megtaláljon.
Kezed kezembe óvva rejtem,
Mint bújdosót az őszi éjjel.
Öleljük egymást újra sárba
Vagy égbe nyíló szenvedéllyel.
Jaj lett itt a jóknak, Szombat-
hely, december 11. [69.] |
Bozsikzf
2019.08.13
|
|
0 0
44503
|
Matók Leó
AUGUSZTUS 30-ÁN
Margitnak
Csodák szellője fújdogál a dombon.
Tüzek játéka lett ma a világ,
S én forró kézzel, megremegve bontom
Szépséged szirmát, drága kis virág.
Felénk a lombok zöld szigetje ásít.
Tüzesebb tűz már nem lehet a vérünk,
Selymesebb zöld már nem lehet a pázsit.
Ne menj tovább – hisz célhoz sose érünk!
Szeresd ma bennem múltam, ami szép volt,
Kívánd ma bennem sorsom, ami éget,
S így zuhanjon ránk a furcsa égbolt,
Hogy karom játszó ölelése téged
Olyan szépségek üdvéhez vezet fel,
Hol hála-csillag gyúl majd a szemedben.
Jaj lett itt a jóknak, Szombathely,
1948. szeptember 1. [66.] |
Bozsikzf
2019.08.13
|
|
0 0
44502
|
Matók Leó
HALLGATNAK A FÁK
A park temetőjén ásít a csend.
Hallgatnak a fák és a bokrok.
Itt hagytam el én az igazi nőt,
Odvas fejű vén fák, mért rejtitek őt?
Hallgatnak a fák és a bokrok…
Suhogó füveken gázol a láb.
Feketén mosolyog odafenn ma az ég –
Meglátlak-e még? Meglátlak-e még?
Suhogó füveken gázol a láb.
A léptem zajától visszhangzik a park.
Párásölű lombok remegve takarnak,
A csendbe kiáltom, hogy téged akarlak!
A léptem zajától visszhangzik a park,
Suhogó füveken gázol a láb.
A park temetőjén ásít a csend,
Hallgatnak a fák…
Jaj lett itt a jóknak, Szombat-
hely, 1948. április 20. [61.] |
Bozsikzf
2019.08.13
|
|
0 0
44501
|
Matók Leó
NÉZZ A SZEMEMBE!
(Margitnak)
Nap tüze ringat – árad a vérben
Tavaszi, zsongó
Szép kikeletnek virág-fohásza:
Égre rajongó…
Mámorba kábult becézni-vágyás
Ég a kezembe’,
Sóhajunk édes vágyfátyolán át
Nézz a szemembe!
Vagyok kalandok víg csavargója,
Nem kell a bánat.
Most mégis furcsa nagy szomorúság
Kerget utánad.
Kék paripákon rohan a május
Felénk az égből.
Dacos kis ajkad meg ne tagadjad
Ál-büszkeségből.
Csókos tavaszban, perzselő nyárban
Egy a valóság:
Nekem egyedül te vagy a szépség,
Te vagy a jóság.
Tavaszba-nyárba daloló léptünk
Napfény fürössze!
Most jut eszembe – nézz a szemembe,
Súgd meg, hogy jössz-e?!
Jaj lett itt a jóknak, Szombat-
hely, 1948. március 2. [59.] |
Bozsikzf
2019.08.13
|
|
0 0
44500
|
Matók Leó
HISZED-E MÉG?
Bűntől tisztultan, bűnnel tetézve,
Ijesztő, óriás tükörbe nézve
Látom magam.
Ketten vagyunk csak. Az Isten és én.
Szétnézek múltam széles vetésén.
Nézem magam.
Vágy-aratások, vággyal vetések
Lelkünkbe roppant redőket vésnek,
Fakul a múlt.
Tavasszal – fagy jön, nyáron – a jég ver,
Éhes a föld is – vetésre vér kell –,
Meghal a múlt.
Örök igazság márványba-vésten
Kacagd ki hitvány, bűnös vetésem,
S felelj nekem.
Tagadj ki, élet, szent öröködből,
Csak te, igazság, lépj ki a ködből,
S felelj, felelj!
Ezrek imája eped utánad.
Rád vár a megtört, megcsúfolt század,
Rád vár a nép.
Kedv újulását, hit ébredését,
Kalászba érő lelkek vetését
Hiszed-e még?!
Jaj lett itt a jóknak,
Szombathely, 1947.
december 30. [47.] |
Bozsikzf
2019.08.13
|
|
0 0
44499
|
Matók Leó
ALKONYI ÉNEK
Mint szirmukat, ha hintik
Színes virágú fák,
S a néma földre mindig
Hull új meg új virág,
Úgy hullottak le szádról
Szívemre a szavak.
Te jó, te hű, te drága
Minek bántottalak?
A zongorán az alkony
Ha fázósan remeg,
Fejem kezembe hajtom,
És álmodok veled.
Olvadt arany hajadnak
Ha fürtje hullt le rám,
A szívedet úgy adtad,
Mint egykor az anyám.
– Itt csókolt, sírt a szája,
Ti láttátok, falak!
Te jó, te hű, te drága,
Minek bántottalak!?
Jaj lett itt a jóknak, Szombat-
hely, 1947. november 1. [42.] |
Bozsikzf
2019.08.13
|
|
0 0
44498
|
Matók Leó
GRETCHEN BÚCSÚJA
(Rosalie)
Az esti gyorsvonat szikrát okádva hozta.
München felett a Nap már végső búcsút intett,
S a csorduló arany, mit haldokolva hintett,
Gretchen selyem-haját lágyan bearanyozta.
A perc csoda-varázsa feltépte szíveinket.
Ittas szemmel bolyongtunk a zsongó zavarosba’.
Verőfényt hint ez este az árva, szürke mostba,
Lelkembe rejtve hordom, mint kényes, drága kincset.
Halk sóhaj, szállj a múltba! Tíz perc, milyen kevés!
A kocsi lépcsőjére hágott fel pici lába,
S nem maradt más utána, csak az emlékezés.
Mindjobban rámsimult az éj fekete fátyla,
S az estbe belesírva acélbordás, nehéz,
Vad mozdonya futott a messze éjszakába!...
Jaj lett itt a jóknak, München, 1946. október 2. [39.] |
Bozsikzf
2019.08.13
|
|
0 0
44497
|
Matók Leó
SZERENÁD
– Margitnak –
Ringassanak el álom-hegedűk
Hangján remegő fények,
Selyemhajadon csillagpora égjen
Egy kéktűzű messze vidéknek.
Álmodd egyedül sápadt, meseszép
Könnyező éjek nagy álmát.
Ezüst a szobád, megreszket a szád,
S mint máglya, kigyullad a párnád.
Égő szemeden fénylő szerelem,
Két zöldszínű, lobogó fárosz.
Pillád aranyán kék fény, halovány,
Mit csillagod lágyan sugároz.
Ringassanak el álom-hegedűk
Hangján remegő fények,
Selyemhajadon csillagpora égjen
Egy kéktűzű, messze vidéknek.
Jaj lett itt a jóknak, Szombathely,
1946. szeptember 16. [38.] |
Bozsikzf
2019.08.13
|
|
0 0
44496
|
Matók Leó
KÉK HEGYEK BALLADÁJA
Csillagtalan vak éjszakán,
Mikor a Földön úr az álom,
Tép, kerget, űz a nagy magány…
De azt az utat nem találom,
Amely a kék hegyekbe ér el,
Túl minden poklon és halálon…
Adóztam érte drága vérrel,
Mert kell a kincs, és kell a balzsam,
És több lettem a szenvedésben.
S most már a kincset sem akartam,
Csak a kék csodát néztem egyre,
Melyből a jóság dala harsan.
Csak bámultam a furcsa hegyre,
Mert láttam holdas éjszakákon
Sápadt-ezüst palástba fedve.
Reám is várnak ott a kék hegyekbe’,
Hol álomkék a fű és a moha.
Egy lány vár ott – a kék hegyek virága,
De érzem, hogy nem érem el soha.
Jaj lett itt a jóknak, Wettrin-
gen, 1945. december 4. [33.] |
Bozsikzf
2019.08.13
|
|
0 0
44495
|
Matók Leó
SZONETT
Kék a szemed, és mélységesen tiszta.
Ilyen szemmel csak álmodhat az ember,
Mert benne reszket a mélyvízű tenger,
Amely az égbolt kékjét veri vissza.
Az ajkadon száz fakadó csók lángol.
Vonagló, véres, vad, tüzes, parázsló,
Halálos búra – víg mosolyt varázsló,
Hogy aki ránéz, megszédül a vágytól.
Talán forró, fehér, fiatal tested
Tavaszi lényed legszebb koronája.
Csókot lehelt rád Isten büszke szája…
Május-illatú pompája nevednek
Olyan, mint egész lényed puha bája…
…És én örökkön-örökre szeretlek.
Jaj lett itt a jóknak, Groven,
1945. augusztus 5. [30.] |
Bozsikzf
2019.08.13
|
|
0 0
44494
|
Matók Leó
NAPLEMENTE
A zöld határ, az erdő s a mező
Az esti zápor bő vizében ázott,
Míg a napkorong napnyugat felé
Búsan átkarikázott.
A föld csak bámult: ím a fáradt vándor
a bárányfelhők között hogyan ballag!
Mint kopott pásztor, kit az égi nyájtól
Elűztek titkos, idegen hatalmak.
Az égbolt alján bíborfény derengett,
Távol – harangszó törte meg a csendet.
…Még látszott, hogy egy könnyű esti szél
A vérszínfátylas kis felhőkbe kap:
És lebukott a Nap.
Jaj lett itt a jóknak,
Marosvásárhely, 1944.
május 25. [25.] |
Bozsikzf
2019.08.13
|
|
0 0
44493
|
Matók Leó
GYERTYAFÉNYBEN
Színed elé hoztam, Krisztus, isten-ember
Téged hívó lelkem: telve gyötrelemmel.
Fenyőillat… Gyertyák… Titokzatos este…
Eljutottam hozzád, szívedet keresve.
Tűrő, tiszta szíved imádsággal kértem:
Karácsony estéjén jöjj el úgy, mint régen!
Fellegekbe vágyó, érted égő lelkem
Ott állt: hitem édes bilincsébe verten…
Értünk halni vágyó betlehemi gyermek,
Visszafordult hozzád, aki elfelejtett…
Jaj lett itt a jóknak, Szombathely,
1943. december 24. [23.] |
Bozsikzf
2019.08.13
|
|
0 0
44492
|
Matók Leó
MÉG EGYSZER, ÚJRA…
Amire már régen oly hiába vártam,
Újra láttam arcod régi igazában.
A szemet, amelybe álmaim temettem,
Az ajkat, amelyre álmodozva vágytam,
És a mosolyodban bánat könnye rezgett,
Mint egy halnivágyó mártír-mosolyában…
Egymásnak születtünk, egynek mind a ketten,
Karomba zuhannál, ájult-tehetetlen,
S felderítenéd újra ezt a sötétséget.
Könnyesen rámnyíló szemedbe-meredten
Egyre távolabb visz, messzebb visz az élet!
És feltámad a múlt, amit elfeledtem…
S most az ajkad régi, fájó mosolyában
Fekete valóként jön felém a vágyam,
S mintha égő szíved szívemen dobogna,
Szent, igaz közelbe hoz a szörnyű messze,
S míg lángol a vérem, lázadva, lobogva,
Betakar leplével a tavaszi este!...
Jaj lett itt a jóknak, Marosvásár-
hely, 1943. november 25. [22.] |
Bozsikzf
2019.08.13
|
|
0 0
44491
|
Matók Leó
SZEPTEMBER ÉJSZAKÁIN
Szeptember hűvös, tiszta éjszakáin
A haldokló nyár hattyúdalát zengte,
S a Gyöngyös-parti elhervadt virágok
A kis folyóba hulltak éjjelente…
A rámerengő sápadt hold ködében
Ezüstben játszott minden kicsi fodra,
S a lágyan fúvó szeptemberi szellő
Rezgő fátylat vont a futó habokra.
És fenn az égbolt fenségesen szép volt,
S a csillagok, a titkos égi lámpák
Úgy néztek át a végtelen sötéten,
Mint messze fénylő szentjánosbogárkák.
S ha néha árnyék hullt a csacska habra,
Mert fenn a felhők elfedték a holdat,
A szél a fák közt sírva panaszolta,
Hogy minden virág elhervad maholnap…
Jaj lett itt a jóknak, Szombathely, 1943. szeptember 14. [21.] |
Bozsikzf
2019.08.13
|
|
0 0
44490
|
Matók Leó
EGY VADVIRÁG TRAGÉDIÁJA
Forrás csobogott közelében kéken,
S a messze erdő súgta neki titkát,
Szép vadvirág volt. Szirmai közt szépen,
Szíve dobogta szépségének nyitját.
Hazája volt a tengerfűvü rét,
Kicsi szíve szirmok közt lüktetett,
Az égre tárta szárnya sárga kelyhét,
S egy vörös rózsát nagyon szeretett.
A vörös rózsa néhány hete nyílt csak,
Zöld rózsabokron világítva, égve,
Mellette fehér testvérkéi nyíltak,
Lángolva tört fel közöttük az égre.
Egy bús órában a közeli tájról
A rétre jöttek a rossz emberek,
A piros rózsát letépték bokráról,
S mind a két virág – nagyon szenvedett!
S a vadvirág elhervadt, szíve megtört
És azt suttogta hamvadó pora:
„Vannak, kik hogyha egyet megszerettek,
Azt nem felejtik el többé soha.”
Jaj lett itt a jóknak, Kőszeg,
1943. február 25. [16.] |
Bozsikzf
2019.08.13
|
|
0 0
44489
|
Matók Leó
HÓVIRÁG
A Nap sugára bágyadt, altató,
Fehér foltokban olvadoz a hó.
Körötte csendben álmodó világ:
Zöld fűszálak közt fehér hóvirág.
Mellette zöldell a tavaszi rét,
Ő büszkén hordja hófehér szinét.
A tél álmodta ilyennek talán,
Mesékbe illő tavasz hajnalán.
Széles határban zsendül már a pást,
S ő hozza meg a nagy feltámadást!
Kicsi virág, dalold az új vetést,
A zöld magot, az újjáébredést,
A szent Napot, mely rügyeket fakaszt,
S a szűz, a szép, a győzelmes tavaszt!
Jaj lett itt a jóknak, Kőszeg, 1943. február 14. [14.] |
Bozsikzf
2019.08.13
|
|
0 0
44488
|
Matics Pál
VÁRJ RÁM
Ha vársz rám még,
Egyszer elmegyek Hozzád,
Egy ködös tavaszi hajnalon,
Vagy falevélhullató,
Nyarat sirató, csendes
Őszi délutánon.
Készülök az útra:
Csak Te várj!
Nem tudom mikor
Érkezem meg Hozzád,
De tudom, ünnep,
Nagy ünnep lesz,
Akkor majd nevet a nap,
Kacag a sok virág,
Ragyognak a csillagok,
Bárányfelhők úsznak az égen
És csókot ad a szellő
A lágyan suhanó haboknak!
A lombok mind összehajolnak,
Rejteni fogják titkunkat.
Mi majd nézzük egymás arcát:
Keressük a régi vonásokat.
Szemünkben újra régi fény gyúl,
S felettünk az ég majd
Mosolyog huncutul!
Tükör előtt [73.] |
Bozsikzf
2019.08.13
|
|
0 0
44487
|
Máté Imre
SZÜLŐHELYEMEN
Félbemaradt város a bölcsőm,
ringat, mióta élek,
erős kezek nyújtják felém
az éltető emberséget.
Hiszem, paraszt őseimet
elfogadja értem a holnap,
és hatalmat ad mindörökre
az igazságot akaróknak.
Legyen a lenniakarásból
mezőszagú vágyak világa,
ne átkozhassa őrült elme
örömeinket pusztulásra.
Nőhessen, ami nőni vágyik
míg a földön nagyon szeretnek:
határtalan útja maradjon
a határtalan képzeletnek.
A végtelen mondat [87.] |
Bozsikzf
2019.08.13
|
|
0 0
44486
|
Maszong József
SORSVONALAK
halk sóhaj repíti tova az álmot
itt tartanám a tovatűnő képet
mindazt egymásra halmozni
amit elhozni csak az álom képes
várni valami ismeretlen újat
csak emlékként őrizni a múltat
remélve – a holnap megadja azt
miről eddig azt hittem elszaladt
ébredni – tágra nyílt szemmel kutatni
az érzelmek csodás végtelenében
hegyek-völgyek közt futó útján
a sors-vonalaink kusza szálait
ma már megállhatok megmártózni
a tegnap feltalált boldogság
örömittas pillanatában – nem késő
utána menni – s megadni mindent érte |
Bozsikzf
2019.08.13
|
|
0 0
44485
|
Marton Marcell Boldizsár
KISASSZONY NAPRA
Égből hullajtott,
Titokba burkolt,
egyetlen Rózsa!
Nekem tartogatott
öröktől fogva
a Mennyei Atya!
Nekem születtél,
nekem adattál,
s enyém maradtál!
Ó Édes, Édes gyönyörű Virágszál!
Szebb vagy, szebb a fűszálon ringó harmatnál!
Tündöklőbb, tündöklőbb az Esthajnal Csillagnál!
Ragyogsz, jobban mint a Nap.
Fénykévéket szórsz nap mint nap.
S senki nem tudja: Te vagy az!... Te vagy az!...
Hajnalom! Tavaszom! Egyetlen Boldogságom!
Születésnapodat szüntelen áldom, áldom!
Nincs boldogabb nálam senki a világon!
Régi nagy patrónánk [269.] |
Bozsikzf
2019.08.13
|
|
0 0
44484
|
Márton László
BOWEN MONOLÓGJA, SÖTÉTBEN
Hol szabadság van,
ott szabadság van
nemcsak az elpusztított tájban,
nemcsak a lelki félhomályban,
hol büntet s nem kitüntet
a csüggedő tekintet,
nemcsak a parttalan vitákban,
nemcsak a promiszkuitásban
nyilvánosság előtt s az ágyban,
a szállhatatlan szállodákban,
a jégveremben és az étteremben
és a vasúti menetrendben,
ott szabadság van
az orrban és a szájban,
az okozatban és az okban,
a felgyűlt szemétkupacokban,
mikre szabadon száll a döglégy,
ott a múlandóság: öröklét,
hol szabad a tárgyak esése,
mint az emelkedés esélye,
ott szabadság van
nemcsak a méltatlankodásban,
a társadalmi erjedésben,
a rémhírterjedésben,
a félelemben és a sérelemben,
ott minden szabad mindenkivel szemben:
hol szabadság van;
ott szabadság van
minden lerakódó mocsokban,
anyagokban s műanyagokban,
abban, ahogy a ködből
ezerféle zaj bömböl,
abban, hogy mi sem titkos:
tudható, ki mit dugdos;
hol szabadság van,
ott szabadság van
nemcsak a nagybetűs címekben,
a célzatos újságcikkekben,
és nemcsak abban, hogy a hátsó
gondolatok mögül kilátszó
leghátsók mögül egyik-másik
gondolatlanság is kilátszik:
hol szabadság van,
ott szabadság van
az áram- és gázszolgáltatásban
és minden málladozó házban,
a szerződések betűjében,
az ígéretben és a szószegésben,
abban, ahogy felnő a gyermek,
akit szülei nem nevelnek;
hol szabadság van,
ott szabadság van
a részletekben s a totalitásban,
a bármiről hihető jóban,
apátiában és agresszióban,
az elzárt olajvezetékben,
a műholdakkal figyelt égben,
az értelmetlen mondatokban,
a szótövekben és ragokban,
a teljes bizonytalanságban,
a levegőnek mondott mérgesgázban;
szabadságot világít át a röntgen,
szabadság van a börtönökben,
hol szabad szabályok lakolnak,
kiknek a mánál szabadabb a holnap,
s ha megpróbálna bárki
a szabadsággal szembeszállni,
az a megtestesült szabadság,
melyért az életüket adták
oly sokan; és most szabadság van,
középszerű, fantáziátlan,
s mint a beton, olyan tömör lesz,
megízleled és megcsömörlesz,
de nem menekszel tőle mégse,
mert nincsen se hossza, se vége,
te is egy darab szabadság vagy,
s ha meghalsz, a szabadság rádfagy:
ő mondja meg, mi lettél,
hírtelenebb hírednél.
Hét évszázad magyar
költői, 1991 [2547.] |
Bozsikzf
2019.08.13
|
|
0 0
44483
|
Marsall László
A CSÖND ANYANYELVE
Aki nem hajolt még alvó terhes asszony hasára
a lélegzetét is visszafojtva
mintha szélben hajolna
egy szál tenyérrel óvott gyufára
hogy hallja az elrejtett magzati óra ketyegését
az nem tudja még
hogy lehet beszélgetni nagy messzeségből bárkivel
szavak nélkül
hangtalanul
a csönd szorgalmas örvényével
a csönd hangyalábú örökmozgó vonulataival |
Bozsikzf
2019.08.13
|
|
0 0
44482
|
Marsall László
ÓDONDAD KÉRELEM
még valamikor ma mondd el nekem
szerelmed változásait
ébredéskor moccanásait
amikor a tarkódtól meleg
párna tollában mélyebbre pereg
az elmúlt napi szerelem-szilánk
éles és mégis kristálycukor-szemcse
mikrolencse és benne koponyánk
egybegyúrva az álomtollazatban
gyűszűnyi nap egy kapuboltozatban
hol párban álló önmagunkat látva
elalszunk ott fenn mi gyűszűnyi lámpa
mert minek mégegy fény oda
hol a búcsúzók homloka
úgy világít a kapuboltozatban
mint a holnapi szerelem-szilánk
mikrolencse és benne koponyánk
a holnapesti álomtollazatban
midőn majd a tarkódtól meleg
párnád tollában mélyebbre pereg
és ha leendő moccanásait
szerelmed apró változásait
már ma valaha elmondtad nekem
más csak árnyék
havazásunk holdsugárban
és a csónak
koporsónk tán
ki emlékszik
ki gondol rá
milyen éhség
milyen vágyás
milyen végtelen kívánás
semmi semmi semmi emlék
csak a ringó árnyak tánca
árny az árnyon tűz-időben
éjszakában havazásban
patakok forrása lettünk
egy patakká vált a testünk
árny az árnyon ringó csónak
te a fenti
te a lenti
fordulj fordulj
hóízekkel
így akartad
így akartam
áldozat és tűz és isten
indakarok fonódása
gyűrűzése fel az égig
havazás új havazásra
tiszta minden
árny az árnyon
ringatózik
füzek nyírfák sötétsége
te és csak te
te és csak te
kimondatlan neve sincsen
soha másként soha szebben
indakezek egymást védőn
lehunyt szemek egymást látón
havazás a havazásban
fehér árnyak fehér árnya
összekötve eggyé égve
éjszakában
szálló csendben
árny az árnyon
ringó csónak sima vízen
Szeretlek kedvesem [281-284.] |
Bozsikzf
2019.08.13
|
|
0 0
44481
|
Marsall László
SZAVAK FICKÓS FORTYOGÁSA
Ha módi a kopár forma,
sehol bodor, sem cikornya,
ha a vers pár csont-golyó,
ha tetszik, hogy összekoccan,
mandíneres fül-sarokban,
csontváz-táncot jár a szó;
és a nyelv ha dákó vége,
markolatja bunkós gége,
s fogak bütykén ildomos
megtámasztva falssal lökni
szó-folyót, hogy mind a többi
csattog, s ez a dallamos;
szűk pillarés – keskeny gomblyuk –,
ha vigyázza, s ráncolt homlok,
és ha méri görbe szem:
szó-golyó-boly rendje szép-e,
csillagképe ösztövér-e? –
s az ész mondja: „úgy legyen”;
csak azért is elme-tőben,
sötét múzsa-keltetőben
török jó pár szó-tojást,
hogy sok borzas múzsa-pipe,
szőrös baba-Beatrice
megkezdje a futkosást;
szó-golyó-héj szerterugva,
szárnybillentős ugra-bugra
a vers pádimentumán
jelentse, hogy elegyesen,
Vitéz, veled keveredem,
Csokonai, ős-komám –,
s nyelv dákója kirügyezzen;
gége-szélben farktoll rezzen,
palatális ég alatt,
páva-hús az íny-vitorla
és a szó is páva tolla –;
csontgömb-zene elmarad,
cirmolják bár intrikával,
mord szemöldű metrikával,
habzik, mint a tej ha forr:
szavak fickós fortyogása
zubog füled csarnokában
– más minden csak vadkapor.
A mi nyelvünk, 1980 [313-314.] |
Bozsikzf
2019.08.13
|
|
0 0
44480
|
Maróti Lajos
LÁNGOSEVŐK
Hátuk mögött a gyárak szabályos tömb-sötétje.
Maguk meg mint üvegbe metszett profilok úsznak
egyenként a homályban, e fényes tégla-térre.
Kezüket még lehúzza a délutáni műszak.
Lassan benépesülget a villamosmegálló.
Forró olajban érik a kéttenyérnyi napfény
tésztája. Sorbaállnak a némán messzeszálló
kesernyés gőz-lepelben, a deszkabódé mentén.
Amikor sorraérnek, ki-ki fizet, s az ablak
elől a sínre lép és figyelve messzehallgat:
nem jön a villamos még… Nyugodt mélyet harapnak,
s a megszűrt fényű őszben tompán feltündököl
szájuk íve körül a rápárázott olajnak
hártyányi nedvessége: sápadt aranytükör.
Versmondók könyve, 1975. [235.] |
Bozsikzf
2019.08.13
|
|
0 0
44479
|
Maróti György
ÜLJ MELLÉM, URAM!
Most kel a Nap: bágyadt még, késő-téli,
de fénye szétárad, simogat. Ünnepi,
mint templomi zene, színház-esti fény.
Két könnyű felhő lebeg csak az égen,
e hajnalparki előadás kezdetén.
És Nap felé károgó varjúsereg,
bús feketében szállongva ellebeg.
És a parknak padjai fölragyognak,
mint ha megannyi sáron-rózsa volna,
pedig az éjsötétben csak padok voltak.
Rokokó-ecset festett ily hajnalokat.
Kelő nap-kéz könnyű érintésére
csöndes, reményrügy-dalra fakad
néhány aranyvessző meg a rekettye.
És nem tudom, hogy miképpen: de
valahogyan mindebben jelen van az
egek Ura: erre van a Teremtő.
Benne ragyog vagy fölötte lebeg
nem tudom: de e hajnalban itt van Ő.
Megint egy új napnak kora reggele,
megint egy új, megint egy jó esély,
hogy keressem és sose leljem
e bokrokra-hulló kelő fényben
Istent. De ha nem lelem, hát nem.
Fontos, kellő csak maga a keresés.
Persze szép lenne, ha még ma meglelném,
és megszólíthatnám csendesen Őt:
„Uram ketten maradtunk ládd e parkban,
nézzük együtt a Napot, a felkelőt!
És – bár nem vagyok méltó tekintetedre –,
ülj meg mellettem kicsit e fénypadon!
Nem szólok, nem kérek semmit: hallgatok.” |
|
Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!
|