Nem védett hazai (ill. európai) madárfajok - pl. szarka, szajkó, dolmányos varjú, seregély - fiókakorú vagy felnőtt példányainak beszerzése, tartása, gondozása
Meg hát az életed is más fordulatot vett az utóbbi években. Bevallom őszintén azt hittem, hogy egyéb élethelyzetek, a rengeteg más elfoglaltságod miatt ez a hobbi úgymond elhalt mostanra nálad, vagy legalább is pihenőpályára lett téve, és majd esetleg csak sok-sok év múlva lesz újrakezdve. Viszont nagyon örülök, hogy ilyen hamar tervezed az újrakezdést! :-)
Én is ezt vettem észre a facebookkal kapcsolatban, amit írsz, az én életemben is teret nyert még úgy is, hogy azért én nem vagyok rajta éjjel nappal (egyáltalán nem érek rá). Viszont a kitérők, legyen az akár madarakkal kapcsolatos, vagy azzal, hogy az ember milyen felületen mozgolódik jobban, jó esetben ráébreszthet minket arra, hogy melyek a valódi értékek. Úgyhogy nagyon boldog vagyok, hogy esetlegesen majd visszahozzuk itt megint a régi szép időket. Én részemről benne vagyok! :-)
Remek képet küldtél, várom a molnárkáról is, ha sikerül megtalálni. :-)
Nagyon jó, igazi madaras kép! :) Nekem még olyan 11 éves koromból van egy fotóm, amin az első, sikeresen felnevelt molnárfecském van a kezemben. :)) Ha meglelem majd, felteszem. Addig is, ha már seregélyek, jöjjön részemről is egy nosztalgiafotó. :)
Bizony, és arra jöttem rá, hogy miközben itt vagyok, hiába telt el több mint 10 év azóta, mintha most is azon idők járnának. :)
Elég sok minden történt ebben a 10 évben velem. Többek közt, Budapestre költöztem. Más tájak, más madarak. Meg mellette akvarizálok is, most már nagyobb méretben. :)
Legutóbbi kis neveltem az a széncinege volt, amit Facebookon is láthattál pár éve.
Tudod, az a véleményem, hogy amióta nem jártam itt és teret nyert magának a Facebook, a fórumozás háttérbe szorult az emberek életében. (Sajnos az enyémben is, töredelmesen bevallom.) Ide értékes emberek gyűltek, kialakult többé-kevésbé egy kis közösség, ami kiveti magából a nem odavalót. :)
Tervezem bizony a visszatérést madarászás téren. A lehetőségeim is jobbak, így minden adott. :)
És ha már a nosztalgiánál tartunk megosztok veletek egy még régebbi pillanatot... :-) Ez már olyan régen volt, hogy talán igaz sem volt. :-) Seregélyes pályafutásom kezdetén, valamikor az őskorban :-D
Hát nem most voltak azok a napok, az biztos! :-) Számomra az volt a madarasságom legvarázslatosabb időszaka, melyre gyakran és különleges meghatottsággal gondolok vissza! Párszor, amikor nosztalgikus hangulatba kerülök, van, hogy visszamegyek azokra a napokra. Ugye az index fórumnak meg van az az egyedülálló képessége, hogy lehetséges rajta az "időutazás" mégpedig viszonylag gyorsan. :-) Hát nagyon örülök, hogy újból beugrottál ide egy kicsit! :-) A régi motorosok (szerintem így 10 év távlatából magamat is ide sorolhatom már) igencsak be szoktak ide nézni időről-időre, és ha olyan nagy élet nincs is már itt, ami akkoriban volt, a topik korántsem halott és szerintem nem is lesz az soha.
Igazán örömmel olvasom, hogy egy lehetséges újbóli madarazást tervezel! Jó volna egyszer visszahozni a régi szép időket. :-) Nemrég beszéltük lili888-al, hogy mennyire értékes számunkra ez a hely, meg mennyire megcsömörlöttünk a facebooktól. Ugye mi oda is madarasként mentünk, és a rossz tapasztalatok után nekünk az sok esetben már csak a madarazás árnyoldalának: a mérhetetlen butaságnak és gonoszságnak a jelképe.
Sok-sok év után tértem vissza a fórumra. Talán, vannak itt még a régi motorosok közül, akik emlékeznek a néhai kis seregélyemre, Csipire, meg rám. :) Jelenleg nem tartok madarat, ám ez nem zárja ki a lehetőségét, hogy a későbbiekben sem fogok. Ameddig távol voltam e fórumtól, neveltem segítségre szoruló kismadarakat, eszembe is jutottak a régi szép idők, amikor zajlott itt az élet és meg-megoszttottuk a tapasztalatainkat, élményeinket egymással. Örömmel tértem hát ide vissza, bár nem tudom, kik és milyen formában vannak itt jelen, mennyire él a topik. :)
Sziasztok! Van egy sérült szárnyú szajkóm, Szotyi. Három hete van nálam, az erdőben találtam gombázás közben. Van esetleg valaki aki tíz napra be tudná fogadni? Péntektől kellene vigyázni rá, zsámbéki vagyok.
Figyelem a rohadékokat, pont akkor repül ki az első fészekalj, mikor kezd érni a cseresznye, mire megérne egy szem se marad :( Késeivel nincs ilyen gond, mert addigra a szomszédban is érik, meg mindenhol érik, meg addigra jóllaknak, de a korait mind lezabálják :( Gyerekkoromban az eperfát nem bántam, mert az alján jutott belőle amit megegyek, amit levertek azt meg megették a tyúkok meg a kacsák, meg ha lelőttem párat, akkor elég volt csak kihozni a házból a puskát...
Nem értem ezeket a hülye rovarevőket (feketerigó, sárgarigó, seregély), hogy miért zabálják ennyire a gyümölcsöt. A veréb megkóstol egyet-egyet, de ezek zabálják... aztán ha leszarják az autót, lemarja a festéket :(
Pótköltése tulképp bármelyiknek lehet, de ilyenkor költésben van még a tövisszúró, kisőrgébics, és a sárgarigó. A közelünkben sajnos a karvaly is költésben van. :-S A gyurgyalagok most röppennek ki, a széncinegék, erdei pinty, zöldike, kenderike, énekes és feketerigók, valamint a seregélyek másodköltése több helyen előfordúlhat. Nálunk a tanyán a rozsdafakuk most fogtak bele első költésükbe..(?) Hogy csak pár ismertebbet említsek...
Figyeled is, hogy folyamatában mivel táplálkoznak seregélyék..!?
NÁlam 5 odú van/volt folyamatos használatban, van a telken 3 meggyfa, 2 cseresznyefa, 2 kajszibarack, 3 szilvafa 1 naspolya, 4 diófa, pár szőlőtöke, málna, ribizki,,,de még SOHA érezhető kárt nem okoztak gyümölcsfronton! Költési időben 80-90% -ban kfl. rovart hordanak a porontyoknak!
Legalább van valami. A Dél-Börzsönyben, ahol korábban kék galambok voltak, most örvös fészkel. Úgy kiritkították az erdőt, hogy ebben a ligetesben már simán le-fel tud szállni.
Ez a párosítás már évtizedek óta téma, de nem tudok sikeresről.
Miért, talán nem? Undorító mocskot csinálnak és szemtelenek. Ahogy megvolt a varázsa mikor még az erdőből csak a hangját hallottam, látni alig-alig lehetett, mostanra már "nem szeretem" őket. Azért még nem vetettem el az ötletet, hogy egyszer megkóstoljam, de már nem izgat annyira mint amikor postagalambokkal akartam kiköltetni a tojását, és összepároztatni...
Talán már csak apró madarak... Seregélyeknél kikelt a második fészekalj, valószínűleg a cinkéknél is, fecskék ha úgy alakul esetleg nekifutnak harmadszorra is, nem tudom a fácánok hogy állnak, de szerintem ha az első fészket kirabolták, akkor is kikelt már a második is...
Szerintem meg egyre több a seregély, február óta itt lármáznak a kémény körül, már minden gyümölcsöt lezabálnak, lassan ezekkel is úgy leszünk, mint az örvösgalambokkal, hogy még a városokat is ellepik :(
Köszönöm szépen . Földről elrugaszkodva nem igazán tud repülni csak magas helyről alacsony felé. Többen mondták hogy ez a madár eddig valami kalitkában volt tartva mert a farktollai le vannak lopva é nagyon szelíd, kézből eszik. Építettünk neki egy röpdét is.
Sziasztok , fekete rigónak mit adhatok enni? Eddig gilisztával , meggyel , almával és cseresznyével etettem. Fán termő epret , banánt , sárga dinnye belső részéből ehet?milyen fajta rovarokat adhatok neki? Gondolom szöcskét adhatok neki ugye?
Sajna jól látod,,, seregélyből (is) évről évre kevesebb van, a költőládák nagy erővel történő növelései ellenére is! ( A fészkelési helyek fogyása csak egy szelete a rengeteg brutális kiváltó oknak! Nagyon sokszor szó volt már ezekről (itt is),,a társaság zöme mára belefáradt ezek firtatásába szvsz.
Tanyánkon másodköltésük viszont valamiven jobb képet mutat mint tavaly. Az 5 odúból egyben működnek, a tavalyi nihillel szemben.. :-S
A kertben találtam egy fekete rigót ami már szerintem felnőtt.
Nem tud repülni , csak csapdos a szárnyával. A lábát nem igazán használja csak nagyon ritkán, és az újjamon nem tud megmaradni , hiába próbál egyensúlyozni. A földön se nyújtja ki a lábát és csak ott gubbaszt. Amikor meg akarom etetni vagy itatni akkor a védekező reakciói megvannak pl: megcsíp a csőrével és próbál menekülni de a lába és a szárny miatt nem tud. A szárnya szerintem nincs eltörve hiszen azt kinyújtja és tud csapdosni. Lábán törést nem láttam, de a lába újjait marokba szorítva tartja. Vizet adtam neki , azt megitta a fecskendőből, gilisztát is adtam neki de azt nem akarja elfogyasztani. Nem tud rendesen egyensúlyozni ezért mindig előre dől Mi a teendő ebben a helyzetben? Válaszokat köszönöm.