Ez kb. a Szlovákiában a jövő héten hatályba lépő nyelvtörvény nyelvszemlélete. Ugyanolyan határozottan utasítom el ezt a felvetést, mint azt a törvényt.
Drága olvtársaim! Tessünk mindannyian szívesek lenni felfogni, hogy létezik a (koronként kissé változó) irodalmi nyelv (azadott esetben a magyar nyelv), és van egy a győzikétől a fecóig, és vissza megnyilvánuló útszéli nyelvtiprás, amit fennhéjázó modernkedők kéjjel és fennhangon használnak a másvéleményűek rendszeres bosszantására. Ha szabad zenei hasonlattal élnem: azt a fennkölt muzikális élményt, amit akár több évszázada élt szerzők művei ép hallású emberekben keltenek, eleve képtelenek átélni azon hallássérültek, akik 1-2 wattos füldugaszaikon kívül egyéb szerkezeteken is maximális hangerőn hallatják környezetükkel is az uralkodóvá vált hangszerelt ütemes zörejt. A nyelvi standardok, normák, szabályok ellen ököllel foggal körömmel küzdőknek egyet tanácsolok: méltóztassanak néha fennhangon elolvasni pl. egy József Attila verset (Arany Jánost már nem is merészelem javasolni talán meg sem értenék ). *** Nem hittem volna, hogy egy teáskanálnyi kritikával (a névelő indokolatlan hangsúlyozása) tengeri vihart kavarok.
Nem lenne ellenemre, ha megírnád, hol vannak lerögzítve a standard magyar beszéd szabályai, már csak azért is, hogy talán ideje lenne elkezdenünk megtanulni. Sajnos, a nyelvművelők alapvető korlátai közül nehéz kilépni: nincsenek szabályok, csak szabályosságok, standardról beszélni felelőtlenség. Csak többsági használati szokásokról lehet beszélni.
Megjegyzem, különösen a beszéd esetében nagyon káros a norma követelése. A magam részéről az őző beszédet nem tartom alacsonyabb rendűnek az ezőnél, sőt, jól emlékszem egy solti származású kollégám szavait, akik szerint, ha a török nem szállja meg Közép-Magyarországot, akkor a magyar irodalmi nyelv nem lenne ező, mert a Bibliát nem Észak-Borsodban, hanem a Duna-Tisza közén adták volna ki.
Más részről a norma, a standard állandóságot feltételez és igyekszik létrehozni, a nyelv ehhez képest folyton és szükségszerűen változik. Ez különösen így van a beszéd esetében, amely ráadásul sokkal könnyebben változik, mint az írott nyelv. Minden változás eltérés a normától, melyek közül egyesek megrögzülnek, mások nem, de annak eldöntésére, hogy közülük melyik a helyes és melyik a helytelen, nemigen hívatott senki.
Hozzátenném még azt, hogy a beszélt nyelv normájáról már azéret sem érdemes beszélni, mert maga a beszélt nyelv nincs kellően kutatva. A konkrét példa a névelő hangsúlyára vonatkozott, azaz egy akusztikai vonatkozásra. A magyar nyelvben általános tendencia, hogy a névelő hangsúlytalan. Ugyanakkor az élő beszéd kiegészítő kifejezési eszköze az artikuláció változtatása, így lehetnekn indokolt esetek, amikor a névelő hangsúlyt kap. Ha valaki azt mondja (túlzás nélkül), hogy "Ruttkai Éva nem egy színésznő, ő a szinésznő", a névelő indokoltan kap hangsúlyt.
Szóval, műveljetek csak nyugodtan, de ne nevezzétek nyelvinek a tevékenységet.
Kedves Malaczky! Az általad felvázolt 1. lehetőség a mai általános - kirekesztő - felfogás és állapot tartósítása. Csupán az egyén szempontjából nézve (vagyis rövid távon, mikrokörnyezetben) azonban ez tűnik optimális választásnak. Az én javaslatom - véleményem szerint - a hosszú távú, egyben valódi (társadalmi szintű) megoldása a problémának. "Apró" szépséghibái e megoldásnak: az egyéni szempontok háttérbe szorulása (sok laikus áldozat a cél eléréséig), ill. a megjósolhatatlan időtartam. (Mindezek miatt nem csodálkozom -lola- olvtárs felháborodásán, bár sajnálattal vettem. A "sajátságos" szemlélet - úgy gondolom - most "egyedül idevezítő"-t jelent...)
Én egy más irányú alternatívát is fel tudok vázolni:
1) vagy megtanulja az illető a standard magyar beszéd szabályait,
2) vagy saját boldogulási esélyeit bizonyos releváns körökben szignifikáns mértékben csökkenti, anélkül persze, hogy nyelvészkörökben növelné.
Nagyon egyszerű, ő dönt: megszokik vagy megszökik.
(Nota bene: Mi vagyunk összehasonlíthatatlanul többen, kedves hacso, ott, ahol még ez az egész érdekes. Persze Te is tudod jól, hogy az itteni topikokban uralkodó antinyelvművelő felfogás a mai magyar értelmiség egészére vetítve több mint irreleváns.)
Igazad van, sarkítottam, ill. nem egészen a kérdésre válaszoltam. Csak a betegségmetafora tévességére szerettem volna ráirányítani az olvtárs figyelmét.
Nem egészen értek egyet veled. Más a mi beszédünk, meg akárkié az utcán, azonban a rádiósoknak, tévéseknek szükségképpen lehet egy normájuk. Nem véletlen, hogy a magyar artikuláció oktatásának olyan kiváló alakjai voltak, mint Montág Imre.
Régebben a rádióban és a televízióban tanították beszélni a szereplőket (pl. Wacha Imre). Szerintem ez jó volt, és ez az elfogadható módja a norma alakításának és terjesztésének (ez nem jelenti azt, hogy az is jó volt, hpogy a dialektust is irtották).
Hahó, itt egy magyarul beszélő! A nyelv nem anyagi szervezet, melyet megfertőzhet valamiféle kór. Az ember viszont igen, de a kórokozók általában nem befolyásolják az illető beszédkészségét. 8-) Tévhit, hogy a nyelv meg tud betegedni. Az is tévhit, hogy van "helyes ejtés", "helyes hangsúlyozás", "helyes intonáció". Azt viszont eléggé furcsállnám, ha a beszélők a névelők után hallhatóan szünetet tartanának. Még nem tapasztaltam, csak ha éppen ott fogyott el a szufla. 8-) Ha a füledet bántja valamilyen nyelvi jelenség vagy változás, akkor két dolgot tehetsz: 1. Befogod a füled. 2. Elfogadod, hogy az a dolog nem rossz, csak más, azaz toleranciát tanulsz.
Szeretném megkérni magyarul beszélő honfitársaimat: figyeljék pl. a rádió adásait. (Valaha volt Grétsy Lászlónak is egy műsora, amelyben tollhegyre tűzte a bemondók ... hm, beszédhibácskáit.) Tessék szíves lenni odafigyelni: a magyar adókat - na jó, én néhányuk hallgatását eleve kiiktattam - már kezdi elfertőzni az a kór, amit én (krónikus fertőzöttje és következetes terjesztője után) abeceszilvizésnek neveztem el. Lényege: a névelő hangsúlyozása és szünetnélküli összeolvasása a főnévvel. (Például: Atátray-vonósnégyes ...; Agewandhaus stb. ... stb. ... vég nélkül). Talán más is felfigyelt erre a jelenségre. Talán más fülét is bántja ez. Kit lehetne felkérni, hogy segítsen kiirtani ezt a kórt? GM
Üdvözletem a fórumozóknak! Elnézéseteket kérem, hogy csak úgy, minden előzetes bemutatkozás nélkül beleszólok a társalgásba...
rozsdax! Hasznos választ adni ugyan nem tudok, bár véleményem szerint a "Rajtam a sorszám" valóban találóbb címnek bizonyult volna. Viszont nem értem, hogy azt a zárójelbe szorult "szám" szócskát miért hagytátok figyelmen kívül.
lola! Ez sem tetszik. Túlontúl bizalmas benyomást kelt. A "Győződjenek meg róla, hogy a megfelelő vonatra szálltak fel!" megfelel (ha már a kettős megszólítást nehezményezi a nyelvhelyesség)?
További kellemes napot!
ui: Teve! Azt hiszem, neked már volt dolgod velem egy szomszéd fórumban, valamikor, hej, de régen...
Volt egy fotómarathon nevű verseny, ahol induláskor megadtak 24 db kép címet, majd 12 óra alatt el kellett készíteni hozzájuk a fotókat. (Nagyon jó kis program volt!) Mint most kiderült többünket diszkvalifikáltak, már a zsűri elé se kerültek a képeink. Arra a képcímre ugyanis, hogy "Rajtam a sor(szám)" nem olyan fotót készítettünk, hogy rajtunk lógott a sorszámunk, vagy nem egyéb módon jelenítettük meg a nevezési sorszámunkat a fotón, hanem olyan életképet fényképeztünk, ahol valakire épp a sor kerül. (Pl. kosárdobás, társasjáték.) Természetesen nem óvni akarok, meg egyébként is játék volt az egész, de kíváncsi lennék egy nyelvész véleményére. Szerintem ui. ha zárójelben oda tesznek valamit a szó végére, az orientálásra van, de nem kötelező érvényű. Egyébként is úgy gondolom, ha a sorszám feltétlen megjelentetése lett volna a cél, akkor miért nem egyszerűen "Rajtam a sorszám", vagy "Rajtam a sorszámom", esetleg "Rajtszámom" volt a képcím.
Nem egészen: a 'gondoskodjon' kissé túlságosan is hivatalos ahhoz, hogy a megszólítani kívánt Pista bácsi és Teri néni könnyedén megértse.
De ha már közelekedés, volt egy idő, amikor a BKV-buszok oldalán a következő kérés volt olvasható: Kérjük figyelje a járművezető közleményeit, önért teszi! Na ez vajon milyen nyelven volt?
Nem gyakran előfordul, hogy az ember nem jó vonatra száll. Például, én egyszer Firenzében tettem ezt: Pontessievébe akartam utazni, de ez nem végállomás, a Borgo San Lorenzo felé kell tartó vonatra kell szállni. Csak azt nem tudtam, hogy oda két irányban is megy vonat, és Pontesieve - nem tudom, miért - csak az egyik irányon van rajta. Elég kalandos utazás lett.
Igaz, ezen nem segített volna, ha a figyelmneztetést bemondják, mert olaszul ezt nem (sem) értettem volna meg.
Mindez azt bizonyítja, hogy a kifogásod nem nyelvi, így állításom érvényét nem csökkenti: a kifogásolt mondat nyelvileg helyes.
Nekem még így se tetszik, de igazából az egész mondat értelmetlen, mert tkp azt akarja mondani: Kedves utasunk, tudjuk, hogy ön nem egy lángelme, ezért figyelmeztetni szeretnénk, hogy nem minden vonat ugyanoda megy, ezért, ha ön nem csak azért akar vonatozni, hogy a szabadidejét eltöltse, hanem valami konkrét célja is van, akkor...
Ne tévedjünk. A mondat nem jó. Az más kérdés, hogy rendelkezünk azzal a képességgel, hogy a rosszul fogalmazott mondatot valamiképpen helyére tegyük.
Ha arra gondolsz, hogy a mondat grammatikailag helyes, akkor igazad van, azonban a grammatika nem minden. Valaki utalt a kettős felszólító módra. Attól a mondat még nem hibás, különös tekintettel a célhatározói alárendelésre. Ha a mondat így hangzana:
Gondoskodjanak róla, hogy a helyes vonatra szálljanak fel!
nem lehetne semmmiféle kifogásunk.
Alapvetően tehát az a gond, hogy kifogásolt mondatban a főmondat nem alkalmas arra, hogy célhatározói mellékmondatot involváljon, nemcsak formájában, de jelentésében is intranzitív.
Jónak jó, mert megérted, hogy mit akarnak tőled, de hogy nem szép, abban egyetértünk... mondjuk talán úgy, hogy ez egy általános iskolás diák dolgozatában lenne, piros hullámos vonallal húzná alá a tanitónéni...