Gyerekkel túrázni más, mint amikor az ember egyedül megy. Gyerekkel figyelembe kell venni a kölök tűrőképességét is - manapság x idő után már fészbúk elvonási tünetek vannak és a természet csendje simán a webhez szokott idegekre megy. Eképp megértem, ha valaki családostul nekivágva igyekszik a tűrőképesség, befogadóképesség határaihoz igazítani a túrákat.
Egyedül viszont azt kell mondjam, hogy pont két-három nap után bomlik ki igazán a túrázás igazi veleje.
Tavaly kétszer is többnapos szakaszokat csináltam. Először Hollóházáról át Szarvaskőre (4 nap), másodjára pedig Szarvaskőtől Jósvafőig (5 nap). Mindkét esetben azt tapasztaltam, hogy az első két napon az ember feje tele van mindennel és bár élvezi az erdő csendjét, a függetlenséget, az egyedüllétet, de mégis ott citerázik a fejében a civil élete, a problémák, a megoldandó dolgok, a kapcsolatok útvesztői stb stb stb.
Kb két napnak kell eltelnie, amíg az agy kimossa magából a salakot és kb a harmadik nap felétől jön el az a pillanat, amikor az ember végképp maga mögött tudja a civilizációt fejben is és ténylegesen elkezdi a vándorlást. Ilyenkor nyílik meg igazán a táj, lesz mélysége. Erősebbek a fények, az illatok, a hangok. Kicsit mintha más dimenzióba kerülne az ember.
Két kép jut eszembe - mindkettő a mátrai szakaszról; Sasbércre leérve, miután napok óta csak hegyeket láttam magam körül, egyszerre csak ott feküdt előttem a nagy magyar Alföld, hosszan, mint egy terepasztal. Meleg nyári dél volt, hétágra sütött a nap és a síkság szikrázott, a távolban még a Tisza ezüst szallagja is kivehető volt a párában. Muszáj volt ott leragadni és bámulni a tájat. És ahogy ott ültem, úgy éreztem, hogy a világ tetején vagyok, ahol nyugi van, míg a lábam alatt zajlanak a hétköznapok - pöfékel az erőmű, robognak a kocsik az autópályán és valahol nagyon messze a láthatatlanságba veszve dübörög Budapest. Jó érzés volt nagyon megélni ezt a kivülállást.
Egy nappal később, amikor Szarvaskő felé tartottam a Gilitka oldal előtti betonúton caplatva aszfaltozó munkásokba botlottam, akik a nyári hőségbe izzadva terítették a szurkot. Én meg a nyirkos erdei árnyékból hoztam magammal a hűvös levegőt. Ahogy ott elmentem mellettük, akkor is előjött az az érzés, hogy mennyire más az utazó lét, amiben nem zavar semmi, sem a hőség, sem az idő múlása, nincs stressz és nincs megfelelési kényszer sem.
Ezt egy egynapos túrán csak kvázi nyomokban, pillanatokra lehet átélni, több naposoknál viszont huzamosabb időre az ember társául szegődik a nyugalom az időtlenség és az önmagáért való létezés.
Azonban ez nagyon veszélyes is tud lenni, mert több nap ilyen zen-hangulat után nekem pl általában szinte fizikai fájdalom visszatérni a normál életbe, visszaállni a kötelező taposómalomba, aminek elviselésében az ad erőt, hogy nemsokára ismét becsomagolhatom a hátizsákot és mehetek vissza.
Szóval ha egyszer lehetőségetek van rá, én mindenképpen javaslom, hogy vágjatok bele hetes-10 napos túrába akár egyedül is, mert hihetetlen élmény!
A szabadidővel nem álltam túl jól, de az előrejelzés azt mutatta, hogy ez a csütörtök lesz az év egyetlen havas és biztos napsütéses napja, így hát mentem és kész. Kivételesen a kényelmes, kilenc óra utáni érkezéssel kezdődött a program, a topicba való rész pedig az egyéb kitérők után fél tizenegykor. A nap tényleg végig sütött, de megvolt a hideg is, így viszonylag simán ment az emelkedő a szarvaskői szurdok tetejéig. A téli erdőben teljes csend, friss hóval borított fehér ágrengeteg, fölöttük hatalmas fenyegető hófelhők, de szerencsére a nap mindig megtalálta köztük az utat. Az úton egyetlen kéktúrázó lábnyoma haladt előttem végig.
Néhány kilométer után érdekes módon elfogyott a lendület, méghozzá olyan mértékben, hogy képtelen voltam tovább menni, a helyzetet egy doboz Hell / szendvics páros oldotta meg, egy fél órás pihenő keretében. Mindez betudható az esti két órás alvásnak, a 14 kilós hátizsáknak (több napra mentem rokonokhoz), vagy a csúszós hónak, de eléggé furcsa volt, soha nem volt még hasonló. A fáradtsággal szerencsére nem lett több gond ezután, csak a sebességből vettem vissza, a Bélkő megmászásának terve pedig lassan elúszott. A folytatás eseménytelen volt, a Telkessy ház előtti bélyegző tökéletes, magát a házat két kis kutya őrzi, egyébként sehol senki, mindenhol gondosan felfestett kék sávok terelnek Hollóháza felé.
A Bélkő tövében sötét és sűrű, fiatal erdőben halad a jelzés, pedig úgy 150 méterrel mellette, egy félig elhagyott, aszfaltos úton remek kilátás vár, hangulatos fenyőerdős tisztásokkal. Továbbra sem értem, miért vonzza annyira az erdő az útvonal kijelölőit, Szarvaskő óta lényegében csak az volt az út körül. Itt is a kiírás célját szem előtt tartva, egy kis rugalmassággal álltam az útvonalhoz, így sikerült sokkal többet látni. Az egyik mező közepén a hó is eleredt egy-két percre, miközben a felhő alatti szűk résen a lemenő nap még akadálytalanul átsütött, felé fordulva gyakorlatilag piros hó esett. Csak ezért megérte eljönni:)
Az apátságig kicsit futottam is, hátha lebukás után még átsüt a nap a hófelhő alatt, a Békő szikláira. Nem volt szerencsém, de így is jó volt megérkezni, itt már egymást váltották a látogatók a munkanap ellenére is. A jelzések végig tökéletesek, könnyű út vitt le a városba(!). Mindennel együtt jó kis nap volt, rekord rövid távval, mellette majdnem rekord alacsony, 2,1Km/h átlaggal. Felmentő körülmények ide vagy oda, lesz még mit tanulni a valódi téli kirándulásokról.
Hörpölin,ez csak természetes,én örülök hogy segíthettem Neked ezzel a térképpel,nem sürgős az a könyv sem,amelyben volt,olvasd el nyugodtan,majd alkalomadtán visszaadod.
Te mondtad: "az úttörő ahol tud...":-))
De azért jó hogy digitalizáltad,el is mentettem a kedvencek közé!
Ez így van,nagyon szép gondolat az hogy valaki egyben,megszakítás nélkül akarja végigjárni a Nagy Kék Utat,csakhogy -véleményem szerint- az úgy már kicsit sok,és messze nem élvezhető úgy mint ahogyan mondod ,tájegységenkénti szakaszolással.Egy-egy kéktúránk után (általában 20-40km,1-3nap) pár napig én is lenyugszom,majd tervezem a következőt,viszont azt már sokszor megállapítottam hogy kb 3túranap után kicsit jól is esik hazamenni,nem esne úgy, nem esne jól a negyedik,ötödik nap,ennél több meg pláne.Jelenleg általában két gyerekkel járom a Kéktúrát,kb 800km után azt gondolom hogy a legjobb,és minden tekintetben a legcélratörőbb szakaszolás a tájegységi,három-négy napos túrák szervezése.Így van idő mindenre,szállások megszervezése,látnivalók megnézése,fényképezés,nézelődés,majd hazatérve az újabb túrák szervezése.Én ha egyedül vágnék bele (nincs kizárva másodszor!:-) ) akkor így csinálnám.Valahogyan úgy mint Feltser "hadidoki" János,lásd : "hadidoki.ini.hu" honlapon.
Annak idején én is úgy gondoltam, hogy a kéket egybe. Aztán rájöttem, hogy érdemesebb tájegységenként végig járni. Mielőtt egy-egy tájegységbe elindultam, alaposan feltérképeztem az útba eső természeti, tájegységi, műemléki látnivalókat. Kivétel volt a Cserehát és a Zemplén, amit a nagy távolság miatt egybe jártam le. A Kék Túra végig járása turistáskodásom alapvető, meghatározó élménye volt. Mindig csodálkoztam azokon a magyar embereken, akik az El Caminot végig járták, de a Kék Túrát még nem...
Nagyon sokat fényképeztem a kis Werrámmal, ma már ezek a fotók túramozgalmi különlegességnek számítanak.
Hála Hobo Bobonak, aki (átmenetileg) a rendelkezésemre bocsátotta az 1964-es kiadású "Az Országos Kéktúra útvonala mentén" című kötetét, be tudtam szkennelni részletekben a térképmellékletét, és ezekből a képekből is összeraktam az 1938-as térképhez hasonlóan egyetlen nagy, jpg formátumú képpé a térképet. Már fel is töltöttem, elérhető a következő címen:
Nagyon köszönöm a segítséget!:-) Erre gondoltam...
Egy bükki túrán előbb-utóbb remélem összefutunk!:-)
(egriként azt mondom kezd el a Kéktúra bükki és mátrai szakaszait,és kedvet kapsz majd a többihez,mindemellett megszerezheted a Bükk-Mátra Útjain jelvényt is,amelyért nekem is Egerbe kellett utaznom tavasszal.)
azért 1979-ben is volt legalább falunként 1 telefon. Vagy szóltak a rendőröknek, azok be-cb-ztek a legközelebbi örsre és onnan üzentek a TV-be, hogy itt és itt, ekkor meg ekkor. :) Ha meg forgatni akartak, akkor visszaküldtek mindenkit a legközelebbi kanyarig, és magában elszámolt mindenki 20-ig és elindult a kamera felé :D
"Petres Pál pedig számítástechnikus volt, aki kifejlesztett egy elektronikus lépésszámlálót."
És micsoda mázli, hogy éppen 1,5 milliónál állt meg, mennyivel hülyébb cím lenne, hogy pl. "Egymillió-ötszázhuszonnyolcezer-háromszázhuszonkilenc lépés Magyarországon" :-)
Viccet félretéve, annak ellenére, hogy 30 év távlatából ma már sokminden megmosolyogtató a filmben (akkor nem volt az, csak ezt a mai fiataloknak elég nehéz lehet elhinni), kultuszfilm lett, nem csak a túrázók között. Bármerre járok, a "másfélmillió lépést" mindenki ismeri.
Halló emberek, napra pontosan harminc évvel ezelőtt, 1979. július 31-én reggel 7 órakor indult útnak kedvenc sorozatunk, a Másfélmillió lépés Magyarországon csapata. Innentől kezdve október 15-ig nagyjából folyamatosan gyalogoltak és forgattak, és több mint 1100 kilométeren[...] Bővebben!Tovább »
Nem krimi, nem is szappanopera, és mégis a Másfélmillió lépés Magyarországon az egyik legismertebb és legkedveltebb magyar sorozat. 1996-ban Magyar Örökség-díjjal tüntették ki , de születése nem ment könnyen, és a forgatást is hosszú munka előzte meg. Az[...] Bővebben!Tovább »
Pár éve volt az Index keretein belül a Comment.com-on egy három részes beszámoló a Másfélmillió forgatásáról,abban is megszólaltak az érintettek,és elmondták hogy bizony az elején volt amikor pattanásig feszült volt a légkör a stábtagok közt,és még sok egyéb kulisszatitkot is.
Ha beírjátok a gugliba hogy: "Sorozatklasszikusok Másfélmillió" akkor egyből az lesz az első cikk amit kidob.
De ha valaki megtenné hogy belinkeli,azt megköszönném,mert nagyon jó összeállítás volt,nekem sokáig kint volt a kedvencek közt is.
Köszi Hobo Bobo, hogy megtetted! Én teljesen feladtam már, mert nem ment a képfeltöltés a Felfedezővel, a Tűzrókával és a Krómozott guglival sem! A Daláriák otthonával már meg sem próbáltam! Az elvetélt próbálkozást meg töröltettem a modikkal.
Szóval akkor a kommentek. A képek, azt hiszem magukért beszélnek, csak egy dologra szeretném felhívni a figyelmet: Az eligazító táblán Gánt távolsága bizony alaposan el lett szabva, ugyanis egy nagyságrendet tévedtek!! A távolság nem 1,3 km és 25 perc, hanem 13 km és majdnem három és fél óra a saját tempómmal! Egyébként alapvetően szépek és jók ezek a több helyen is kihelyezett eligazító jelzések! Köszönet az alkotóinak!
Olvastam és láttam is riportot a film készítéséről. A konfliktusokat a Rockenbauer simította el. Az útvonalat meg előtte 2x bejárták, gondolom pontos forgatókönyvük volt.
-hogy a készítők se tudják biztosan, mitől lett kult-film
-hogy a 76 nap alatt valóban egy életreszóló élményt kaptak amit még most is emlegetnek
-azt se gondoltam volna, hogy a stáb ilyen összetartó, hogy még most is évente találkoznak (azért arra kíváncsi lennék, hogy sose veszekedtek? :-)
de ami a leghihetetlenebb: hogy a vérbe tudták összeegyeztetni, hogy a gyártásvezető V. olgával pont akkor érjen egy adott helyszínre amikorra a túracsapat? oké, előre meg volt beszélve, de nekem általában nem sikerül a saját magammal megbeszélt menetrendet tartanom, pedig nem is csinálok riportokat közben a falusiakkal :-)
Elnézést kell kérnem Hörpölintől,de mivel ő feladta,így megpróbáltam én betenni a képeit ide,mert nagyon jók lettek!(kicsit megijedtem,mert sikerült...:-)) )Viszont azt szeretném ha ő kommentálná...:-)
Sok egyéb mellett érdekes, hogy ha jól sejtem először mondták ki "hivatalosan", hogy RP öngyilkos lett - ez eddig inkább a mende-monda kategóriába tartozott.
Mielőtt még mindent elfelejtenék, gyorsan lejegyzem a dolgokat… :-)
Más évekkel ellentétben idén még az év végére is maradt szabim, és mivel más dolgom éppen nem volt, hát hátizsákot ragadtam és tettem egy kirándulást a Vértesben! Leírom a tömegközlekedést is, amivel lejutottam reggel Bodajkra, a gyengébb idegzetűek inkább hagyják ki! :-DD
Szűkebb pátriámban 03:49-kor szálltam fel a Székesfehérvárra tartó személyre, 04:54-kor már oda is értem vele. Itt volt egy órám, azalatt kényelmesen megreggeliztem, és közben elnézelődtem a fűtött váróteremben. Az arcok láttán dosztojevszkiji mélységek rémlettek fel, Gorkij Éjjeli menedékhelye babapiskóta a fehérvári állomás kora reggeli képéhez képest! Aztán indult a csatlakozás 05:50-kor és 06:18-ra értem a bodajki Csókakő vasúti megállóba. Útközben dumáltam egyet a kaller sráccal, mert mint kiderült, ő is kéktúrázó… :-)). Amikor meglátta a jegyemen a Csókakő nevet (meg persze a hátizsákot és a botokat), azzal kezdte, hogy merre lesz a túra: a Bakonyba, vagy a Vértesbe?
Szóval leszálltam a vonatról, aztán bár pecsételhettem volna a peronnal szemközti oldalon, mégis bebattyogtam a faluba, gondoltam a Fenyő büfében stemplizek, aztán gallér mögé hajítok egy kis gyorsítót is, de fél hétkor még zárva volt, a zöld Seat sem állt még mellette. Pedig hatkor kellett volna nyitnia… Na, ide hiába jöttem! Beizzítottam a GPS-t, aztán nekivágtam az útnak. Stempliztem a vasúti peronon, aztán átgyalogoltam az aszfalton Bodajkról Csókakőre. Nyolcat kondított a falu harangja, mire elértem a Vadász vendéglőt. Ez is zárva volt, még szerencse, hogy Bodajkon pecsételtem! Szóval itt sem tudtam inni semmit sem! Esküszöm, még egy-két ilyen, alkoholmentes túra, és a nickemet megváltoztatom hörpölin-ről absztilin-ra! :-))
A völgyben még köd volt, de ahogy ballagtam egyre feljebb a faluban, kiértem a napsütésre, a vár alatti parkolóban már ragyogóan sütött a Nap! Felkaptattam a várba, megnézni a kilátást – ami a nullával volt egyenlő, de az a nulla, az fantasztikus volt! Kis pihenő után kilenc felé veselkedtem neki a Vár-völgy kaptatójának, egy lendülettel felszaladtam a Határnyiladék aszfaltútjáig. Fenn a fennsíkon 10-15 centis masszív hótakaró fogadott, előttem két lábnyom húzódott csupán a hóban, de később azok is másfelé tértek. Ennek ellenére meglepően jól járhatóak voltak a nyiladékok, a jelzések is megfelelőek voltak, nem is kellett sem a térképre, sem a GPS-re nézni, jól követhetőek volt a hóban szinte láthatatlan utak.
Az erdei aszfaltúton sok teherautó járt előttem, keményre volt taposva a felülete, itt ért utol egy kocogó! Rajta kívül egy teremtett lelket sem láttam Csókakőtől Gántig! Sajnos útközben befelhősödött az idő, később a köd is leszállt, beszürkült a világ. A Hajdúvári vadászház környékén kissé besűrűsödtek a lábnyomok, de az Antal-árokba ereszkedve már megint szűz hóban jártam. A hegyek közül leérve rátértem a Kápolna-puszta felé tartó jól kitaposott keréknyomokra, ezeken ballagtam egészen Gánt határáig.
Megkerültem az öreg, ágas-bogas tölgyek csoportját, aztán végigballagtam a házak mögötti utcán a faluközpontig. Ott tértem le a K- jelzésről, ahol az egy derékszögű kanyart vett, hogy a Pap-völgy felé induljon tovább. Betértem a Vértes csárdába, pecsételtem az „őzikés” pecséttel, aztán felhörpintettem (végre) egy Drehert. Még csak egy óra múlt, annyira korán érkeztem, hogy a kigyűjtött menetrendemet hiába nézegettem, arra csak a három után induló buszokat gyűjtöttem ki – igaz, azt viszont este fél kilencig. De az ütemesnek tűnő menetrendből arra következtettem, hogy háromnegyed kettő felé jönni kell egy busznak. Jött is, bár csekély kétellyel vártam a megállóban, mert a kifüggesztett menetrend szerint ez a busz csak iskolai tanítási napokon közlekedik. Tudniillik &son már otthon lebzsel hétfő óta, de reggel mégis láttam Csókakőn iskolatáskás gyerekeket! Szóval kétesélyes volt a dolog!
Fehérváron a helyközi buszok megállója húszpercnyire van gyalog a vasútállomástól (ezt régebben már többször is alaposan kimértem), most kiléptem a kettő között, pedig nem is tudtam, mikor jön majd hazafelé vonatom, mert persze azt is csak fél négytől gyűjtöttem ki… Megvettem a pénztárban a jegyem, éppen pakoltam a visszajárót a bugyellárisomba, amikor hallom, hogy mondja a géphang, hogy Szombathelyről Budapestre tartó gyors érkezik a harmadik vágányra! Nosza skera, még éppen elkaptam röptében a vonatot! Így aztán háromnegyed négyre már Kelenföldön voltam, fél órával később meg be is léptem a lakásajtón!
(Töltöttem volna fel képeket is, de nem megy. Pontosabban fel tudom tölteni a képet, de aztán eltűnik valahol a zindex bugyraiban... :-(( Úgyhogy képzeljétek el...)
Ez nagggyon durva!És bátrak a sofőrök,lehet hogy ők is belső égésűek?:-))
Ehhez hasonló keréknyomokkal azért néha itthon is lehet találkozni,egy topiktársunk tett fel nemrégen egy biciklis képet,melyen a bringa magassága pont egyenlő a keréknyommal,amelybe beletette a gazdája.
Még formálódik a konkrét megvalósulás módja, de talán nem haszontalan most hírt adni róla.
A Kéktúra 50 éves indulása kapcsán az MTSz-ben szeretnénk létrehozni egy olyan fotógyűjteményt, portfóliót, ami bemutatja az Országos Kéktúrát. Alapesetben ez tényeg "csak" egy képgyűjtemény lenne, de ha sikerülne támogatót is találni mellé, akkor tervezünk egy fotópályázatos részt is, valamiféle jutalmakkal.
A téma az Országos Kéktúra lenne, (tájak, a kéktúrázás, a kéktúrázók, az épített környezet emlékei, stb.). Szeretnénk azt, hogy az útvonal minden tájáról készüljenek fotók (a ritkábban járt vagy a "laposabb" részekről is, valamint a településen belüli részekről is). Szeretnénk azt is, hogy a téma jellegénél fogva minél több évszakban (időjárási és fényviszonyok mellett is) készüljenek fotók, tehát télen is, pl. a mostani havas időkben. Ezért írom be most, a jelenlegi fázisában is, habár a "zárás" valamikor 2011 novemberében (őszi fotók miatt...) lesz.
Az is a cél, hogy a kifejezetten profi fotósok, természetfotósok mellett lelkes amatőrök is nyugodtan jelentkezzenek. A megvalósítás, a beküldés konkrét módja még nem eldöntött, csak azért jelzem, hogy témagyűjtésre most kiválóan alkalmas a terep, a karácsonyi bejglievős-bűntudat enyhítését össze lehet kötni ezzel is.
