A tömeg egy tulajdonság. Tömeg tulajdonság nélküli elemi energiarészecskék, kvantumok hozzák létre akkor amikor körpályára tudnak állni. Ha körpályára állnak akkor keletkezik egy tehetetlenségnek nevezett tulajdonság. Ez a semmiből keletkezett, mert eddig nem volt ilyenje az energiakvantumoknak.
Ez nem kiterjesztés, hanem a tömeg tulajdonság eredete és magyarázata.
A fotonnak akkora a tömege amekkora az őt alkotó 4 energiakvantum forgásából / keringéséből következik miközben fénysebességgel halad. Tehát lehet hozzá tömeg tulajdonságot rendelni. Azt szokták mondani, hogy a foton nyugalmi tömege nulla. Csakhogy a foton nem áll le soha mert örökmozgó graviton alkotja.
A megállás annyit jelent, hogy beleütközött valamibe és átalakult például hővé, szerencsés esetben párkeltéssel elektronná és pozitronná, egy nagyobb energiánál proton-antiproton párossá. Ez esetben a részecskék száguldása folytatódik amely a tóruszokon belül továbbra is fénysebességű miközben az eredeti foton megsemmisült, elbomlott.
A görbített téridőt és a húrokat meg hadd ne minősítsem, ilyenek nem léteznek.
Az elemi részecskéknek nincs tömegük, ezért nem is kell felírni semmiféle sorozatban, a tömeg tulajdonságuk nulla, nincs benne semmilyen bökkenő.
A tudomány által számontartott száznál több elemi részecske valójában egyik sem elemi részecske, mindegyik a két energiakvantumból építkezik.
Márpedig a fogalmak kiterjesztésével óvatosan kellene bánni.
(Az általánosítás soha nem egy logikus lépés. Az általánosítást nem lehet semmiből levezetni.)
Mennyi egy foton tömege? Semmi?
De ha két fénysugár egymással szemben halad, az úgy görbíti meg a téridőt, hogy bezárul a kör. A téridő pedig tórusz lesz körülötte.
A magam részéről még figyelembe venném a foronok interferenciáját is, amely meghatározza a lehetséges pályasugarakat, és ezáltal az ilyen kozmikus húrok tömegét is.
Csak az a bökkenő, hogy az elemi részecskék tömege nem írható fel a Balmer-formulához hasonló módon.
Te érted is amit ide összeollóztál? Szétesik a kvantumhullád vagy mi a szösz?
A tömeg tulajdonság akkor keletkezik a semmiből amikor az elemi energiarészecskék körpályára állnak. Ez a kétfajta energiarészecske (kvantum)
- az elemi elektromos töltés és
- a graviton
Mindkettőnek van tükörpárja és ezek építik fel az anyagi világot. A foton bomlással keletkező 2 fél kettő meghatározott hullámhossznál képes körpályára állni tórusz alakzatot kialakítva, az egyik az elektron-pozitron a másik a proton-antiproton párnak felel meg.
A tórusz kialakulásával az elemi részecskék fénysebességű keringése által alakul ki a tömeg tulajdonság amely a pörgő/keringő elemi energiarészecskék tehetetlenségét jelzi. Ez a tömeg.
Egyébként a tömeg definíció szerint is csak csupán a testek tehetetlenségének a mértéke, Semmi több.
Már csak be kell bizonyítanod, hogy meglévő technikai eszközeink se működhetnek, és akkor kapsz egy szép síremléket e felirattal: Itt nyugszik a zseni, aki jól megmonta, hogy mindenki hülye, csak ő a helikopter.
Elméleti problémák is vannak a húrelmélettel, meg a fekete lyuk sugárzással is. A tudomány előre iszik a medve bőrére azzal, hogy szinte már elfogadottnak tekinti. Szóval nem csak a kísérleti bizonyítás hiányzik, vagyis a kísérleti bizonyítás nehézségeinek leküzdése, hanem lehet, hogy az egész kitaláció hamis.
Ez nem lehet. Hanem teljesen biztos. Sok más elképzeléssel hasonló a helyzet,
fénysebesség maximum,
fénysebesség állandóság, törvénybe iktatva,
hosszkontrakció,
idődilettancia,
tömegnövekedés a sebességgel,
a gravitáció árnyékolhatósága, Eötvös
kvarkteória,
4. fajta erős kölcsönhatás (magerő)
Higgs bizony
Michelson kisérlet téveszme
müonok keletkezése a tengerszint közelében (a sztratoszféra helyett, pontosabban mellett)
gravitációs erő a leggyengébb hatóerő (helyett a legerősebb)
szingularitás szajkó ott ahol a gravitáció éppen nullához tart,
nemlétező tér felfújódás, tágulás, a téridő mega nemlétező metrika mégszörnyűbb melléfogás,
gyorsulva táguló Univerzum egyetlen nagyon távoli SN alapján, persze Nobellel, stb.
Ha a meglévő ismeretek alapján következtetünk az ismeretlen tartományok eseményeire, akkor hogyan juthatunk új ismeretekre? Hát ötletezünk, találgatunk. Ha sokáig szurkáljuk a ködöt, előbb-utóbb belebökünk valamibe. :)
Ha olyan tartományban vagy, ahol nem tudsz közvetlen méréseket végezni, akkor a modellek alapján ki kell számolni olyan következményeket, amelyek már mérhetőek. (Ez persze egy extrapolációs probléma. Mert nem biztos, hogy az ismert tartományon kívül is igazak az extrapolációs feltevések.)
„Tulajdonképpen a gravitáció sok szempontból jobb kvantumtérelmélet mint a standard modell, hiszen jelenlegi tudásunk szerint a Planck-hosszig érvényes.”
Ki kell terjeszteni a Planck hossznál kisebb értékre. Úgy, hogya végtelenben vett érintőt, az aszimptotát, olyan egyenesnek tekintjük, amely pontosan illeszkedik a Planck hossznál kisebb, de nullánál nagyobb értékű téridő kvantumok végtelen „vonalára”. A végső határ, a végtelen űr, ahogy Spock mondaná.
Én úgy gondolom, hogy elméleti problémák is vannak jócskán a húrelmélettel, meg azzal a fekete lyuk sugárzással is. A tudomány előre iszik a medve bőréra azzal, hogy szinte már elfogadottnak tekinti. A mondás szerint pedig ne igyunk előre a medve bőrére.. Szóval nem csak a kísérleti bizonyítás hiányzik, vagyis a kísérleti bizonyítás nehézségeinek leküzdése, hanem lehet, hogy az egész kitaláció hamis. De hát annyira sajnáltuk szegény Hawkinget, hogy megszántuk a merészebbnél is merészebb elképzeléseit. A kvantumelmélet csodálatossága és teljesítőképessége folytán a gravitáció kvantumosságára is annyira vágyik az ember, hogy már-már igaznak tételezi fel. Pedig lehet, hogy ez is csak hamis illúzió.
"Ezt az eseményhalmazt, lehet a diszkrét téridőnek tekinteni?"
Nem diszkrét, az egész relativitáselmélet nem diszkrét, hanem folytonos.
A diszkrét ugrásokat is mutató anyagi jelenségek kvantumfizikája pedig a csak a folytonos kvantummezők koncepciója segítségével volt összeházasítható a speciális relativitáselmélettel. De a specrel egy statikus téridőt feltételez. A változó téridő dinamikáját csak az általános relativitáselmélet képes tárgyalni, amit jelenleg semmiféleképp se sikerült közös nevezőre hozni a kvantumfizikával.
Ennek a nem létező kvantumgravitációnak jelenleg egyetlen olyan speciális jóslata ismert, amit a fizikusok többsége elfogad, a fekete lyukak Hawking sugárzása. Kísérletileg még ez sincs visszaigazolva, csak a mindkét oldalhoz való elméleti illeszkedése teszi elfogadottá.
A húrelmélet volna a legintenzívebben kutatott általános kvantumgravitációs elgondolás, ám még ez se tudott felmutatni kísérletileg ellenőrizhető predikciót.
Azért érdemes lelkes olvasótársunk esszéjére egy kis pontosítást tenni, hátha valaki mélyebben is érteni szeretné a kvantumelmélet rejtelmeit.
>A kvantum-elektrodinamika (QED) ehhez hasonlóan, a vákuum gerjesztett állapotaként értelmezi a fotont.
#A vákuum gerjesztettségén mást ért a fizika. Erre még nincs kidolgozott elmélet. Amire te gondolsz az a fotonmező (mint kvantumos részecskemező) gerjesztett állapotai.
>további energia bepumpálásával pedig létrejönnek a magasabb gerjesztések, a kétfoton, ... Nfoton állapotok. De nem csak ilyen egyszerű betöltési-szám állapotok lehetségesek, hanem azok szuperpozíciói is.
>Tehát a QED-ben a vákuum pontjait harmonikus oszcillátoroknak kell képzelnünk, sőt külön-külön oszcillátornak minden frekvenciára.
#A kvatumtérelméletben az oszcillátorok a téridőben kiterjedt objektumok, és nem pontszerűek. Akkor is, ha ezen kiterjedt oszcillátorok egyes téridőpontbeli részei szintén rezgéseket végeznek. A másodkvantálást nem a mező pontonkénti részeire végezzük, hanem a mező egészére, azaz a teljes téridőbeli kiterjedésére, amelyhez téridőhullámfüggvényeket használunk. Ez alap.
„A QED vákuuma természetesen nincs betöltve semmiféle közeggel (éterrel). De már a makroszkopikus elektromágneses jelenségekkel kapcsolatban is tapasztaltuk, hogy azok hullámai a forrásaikról leválva képesek terjedni az üres térben. Sőt torzulás nélkül arányosan összeadódnak, más szóval a vákuum pontjai lineáris elektromágneses rezgésre képes szerkezetként működnek. Ennek általános matematikai modellje az un. lineáris oszcillátor (vagy harmonikus oszcillátor). Tehát a QED-ben a vákuum pontjait harmonikus oszcillátoroknak kell képzelnünk, sőt külön-külön oszcillátornak minden frekvenciára. Ami őrült gondolatnak tűnik az üresség leírására, de fontoljuk meg, hogy egy adott lineáris oszcillátor egyszerűen csak matematikai leírása a kérdéses frekvenciájú harmonikus rezgés minimális feltételeinek. Márpedig ha valahol harmonikus rezgést tapasztalunk, nem túlzás azt állítani, hogy ott megvannak a harmonikus rezgés feltételei.”
A QED vákuuma, az „üres tér”, képes arra, hogy harmonikusan is rezegjen, vagyis minden pontja egy téridőbeli esemény. Ezt az eseményhalmazt, lehet a diszkrét téridőnek tekinteni? Minden eseményt egy másik esemény kelt „életre”, vagy önálló létezők? Ha nem, mi keltette életre az első eseményt, ami mozgásba hozta az egészet?
Elég félrevezető dolog a kvantumfizika részecskéit repkedő golyóknak vagy repkedő hullámszakaszoknak képzelni. A kvantum-mezőelmélet (QFT) részecskéi keletkezhetnek, egymásba alakulnak, és el is tűnhetnek a kölcsönhatásaik során. Az ilyen dolgokat nehéz a szokásos értelemben tárgyaknak tekinteni. De akkor miként képzeljük el őket, ha nem ástuk bele magunkat a matematikájukba annyira, hogy az alapján is érezzük, miben áll a lényegük. Ezért a QFT részecske képét egy olyan hangtani hasonlattal szeretném érzékeltetni, amit közel eső formalizmus ír le (persze azért lényegesen egyszerűbb matekkal).
Nézzünk egy mindkét végén nyitott sípot, amiben félhullámhosszú állóhullámot gerjesztettünk. Most mindegy miként, lényeg, hogy energiabevitel kell hozzá. Ha több energiával (erősebben) fújjuk, akkor már nem ezen a hangmagasságon szól, hanem a kétszeres frekvencián, ekkor tehát egy teljes hullám fér bele. Ezt mindenki tapasztalta már, akinek volt a kezében furulya. A kvantum-elektrodinamika (QED) ehhez hasonlóan, a vákuum gerjesztett állapotaként értelmezi a fotont. Egy potenciálvölgy vagy potenciáldoboz által korlátozott térrészben nem akármilyen foton gerjeszthető, hanem csak olyan, amelynek a állapotfüggvénye a széleknél illeszkedik a peremfeltételekhez. Akár a síp hangjai.
A korlátok nélküli vákuumban persze mindenféle frekvenciájú fotonok előfordulhatnak, ugyanúgy, mint a határok nélküli légtérben is mindenféle magasságú hangok. Ezek az ideális szabad fotonok.
De a rezgések kialakulásához és terjedéséhez a peremfeltételeken túl természetesen kell még valami, mégpedig a rezgésre képes közeg. A hangoknál ez mondjuk egy gáz (pl. levegő), folyadék, vagy szilárd anyag, amelynek részecskéire a nyugalmi helyzetükből való kitérítéskor visszatérítő erő hat. Ami a legegyszerűbb esetben a kitérítéssel arányos, s ezt lineárisnak szokták nevezni.
A QED vákuuma természetesen nincs betöltve semmiféle közeggel (éterrel). De már a makroszkopikus elektromágneses jelenségekkel kapcsolatban is tapasztaltuk, hogy azok hullámai a forrásaikról leválva képesek terjedni az üres térben. Sőt torzulás nélkül arányosan összeadódnak, más szóval a vákuum pontjai lineáris elektromágneses rezgésre képes szerkezetként működnek. Ennek általános matematikai modellje az un. lineáris oszcillátor (vagy harmonikus oszcillátor). Tehát a QED-ben a vákuum pontjait harmonikus oszcillátoroknak kell képzelnünk, sőt külön-külön oszcillátornak minden frekvenciára. Ami őrült gondolatnak tűnik az üresség leírására, de fontoljuk meg, hogy egy adott lineáris oszcillátor egyszerűen csak matematikai leírása a kérdéses frekvenciájú harmonikus rezgés minimális feltételeinek. Márpedig ha valahol harmonikus rezgést tapasztalunk, nem túlzás azt állítani, hogy ott megvannak a harmonikus rezgés feltételei.
A QED oszcillátorai különböznek a klasszikus oszcillátoroktól, mert gerjesztetlen állapotukhoz is energia tartozik, a vákuumfluktuáció energiája. Legalacsonyabb gerjesztett állapotukat egyfoton állapotnak nevezik, további energia bepumpálásával pedig létrejönnek a magasabb gerjesztések, a kétfoton, ... Nfoton állapotok. De nem csak ilyen egyszerű betöltési-szám állapotok lehetségesek, hanem azok szuperpozíciói is. A leggyakrabban előforduló szuperponált állapot az oszcillátor végtelen sok különböző betöltési-szám állapotából összeadódó ún. koherens állapota, ami állandó szélességű hullámcsomagként (tehát nem szétfolyva) képes terjedni oszcillátorról-oszcillátorra. Ilyenek képezik például a klasszikus elektrodinamika által leírt makroszkópikus elektromágneses (pl. fény) hullámokat.
A fotonszám saját-állapotok ettől sokkal ritkábban fordulnak elő, hisz tudjuk, a fotonok (mint a bozonok általában) szeretnek csoportosulni, ellentétben a fermionokkal. Ezért aztán a modern kvantumfizikai kísérletekhez szükséges egyfoton és kétfoton gerjesztéseket lényegesen nehezebb előállítani.
Bár a szuperponált állapotok kifejezetten kvantumfizikai jelenségnek tűnnek, mégis találunk rájuk egyszerű analógiát a sípoknál és egyéb hangkeltő szerkezeteknél is. Mert tulajdonképpen itt is nehéz elérni, hogy csupán a rendszer egyetlen sajátrezgése gerjesztődjön, sokkal gyakoribb, hogy az eredő hang ilyenek szuperpozíciójából áll. Amit felhangszerkezetnek neveznek, és a hang "színezetével" áll kapcsolatban.
A kvantumfizikai betöltési-szám állapotok (amelyeket Fock-állapotnak is neveznek, s amelyek a rendszer egy-egy sajátrezgését jelentik) leggyakrabban mint egy bázis (egy koordináta-rendszer) szerepelnek a különböző összetett állapotok leírásában. Hasonlóan működik ez, mint a hangoknál a Fourier spektrum.
És a többi fajta részecskék? A QFT őket is a fotonokhoz hasonló módon képzeli el. Mindegyikhez tartozik egy saját mező, s abból jönnek létre különféle gerjesztések formájában.
De akkor az egyes részecskék nem léteznek a valóságban, hanem azok csak az ember által kitalált dolgok, valamiféle függvénybázis elemei, amiket jól lehet használni a jelenségek leírására?
A tudomány minden fogalma (kezdve az "erő" vagy a "töltés" fogalmain) épp annyira létezik a valóságban, amennyire használni lehet a jelenségek modellezésére. A fogalmak amelyekről beszélünk, amelyeket a papírra, képernyőre leírunk, akár szavak, akár matematikai objektumok, enélkül csak a papíron, a képernyőn és az elménkben léteznek.
A jelenségek leírására alkotott fogalmaink épp annyira léteznek a valóságban, amennyire a közöttük kimondott szabályok segítségével képesek vagyunk hasonló számokat kihozni, mint amiket a kísérletek produkálnak. Igazán nem tudom, miként lehetnének ennél valóságosabbak.
Ésszerűnek tűnő felvetéseid vannak, de bizony mégsem állják meg a helyüket. Eléggé el kell merülni a kvantumelmélet észbontó világában, hogy meglássa és megértse az ember, hogy mégis miért működnek a dolgok úgy ahogyan ilyen szinten (tehát nem a klasszikus makroszinten vagy klasszikus mikroszinten, hanem a kvantumos mikroszinten) valóban vannak. Mindenre fényt lehet deríteni, csak sokat kell foglalkozni a kvantumelmélet, főként a kvantumtérelmélet matematikai szerkezetével és mechanizmusával. Hasonló kérdések merültek fel bennem is a tanulmányaim kezdetén és közben, amik erősen motiváltak, és addig kerestem rájuk a kielégítő válaszokat, még évek múltán megértettem a dolgok igazi mikéntjét. Szóval nagy út áll még előtted, hogy túl legyél kérdéseiden és a helyes válaszokon. :)
Az ideális szabad foton, épp azért ideális szabad foton, mert sohasem nyelődik el, és sohasem keletkezett. Ez a kvantum-elektrodinamikai modellje a forrásától és a nyelőjétől távoli fénynek.
Így aztán az összes többi mondatod is értelmét veszti.
"Az ideális szabad foton állapotfüggvénye térben és időben is végtelen hosszú."
Tehát ha a foton energiája elnyelődik (kb. egy pillanat alatt), akkor a "térben és időben is végtelen hosszú" hullám mikor veszi észre? :-)
Mivel az információ nem haladhat gyorsabban mint a fény, ezért a kölcsönhatástól egyre nagyobb távolságban szűnik meg a hullám, miközben az energiája semmivé válik, hiszen a kölcsönhatásban már nem jelentkezik újabb, s újabb energia. :-) Legalábbis szerinted.
Az elektromágneses hullámnak véges az energia tartalma, míg a végtelen hosszú hullámnak végtelen.
A gerjesztett atomban, amikor az elektron alacsonyabb energia állapotba jut, akkor is csak véges energiát tud kibocsátani, s nem végtelen ideig.
Ha végtelen ideig, akkor a villanykörtének miért kell folyamatosan az áram?
Elég lenne csak egy pillanatra gerjeszteni az atomot, aztán világítana örökre ingyen. :-)
Tehát talán neked kéne tisztába lenni az alapokkal.
Nem egy matematikai állapotfüggvényről van szó, hanem egy fizikai jelenségről, az elektromágneses hullámról, melynek spektrumából bizonyos részt fényként észlelünk, de a megállapítások frekvencia függetlenek.