Van a szoba fala azon egy furat a szemközti falon szintén egy , azonos magasságban a padlóval tehát az a foton amelyik áthalad a szobán annak nyomvonala párhuzamos a padlóval .
Ha tudunk csinálni olyan szűrőt ami csak a falra merőleges fotonokat engedi be a szobába rögtön megtudjuk mérni minden forráshoz képest a szoba sebességét .
A szemközti falon mérhető eltérés következtében .Ha a fotonok mé is kilépnek a másik falonlévő furaton akkor is csak azt tudjuk hogy legalább 2 kordináta tengelyen azonos a kétrendszer mozgása .
Gezoo már megint nem figyeltél a szobában a padlóval párhuzamosra be állitott lézer sugárral szöget zár be a külső forrásból származó foton ebből a szoba sebessége kiszámitható a külső forráshoz képest de a külső forrás is jön valahonnan halad valahova x sebességgel .
Szóval a külső foton és a belső foton szögeltéréséből ki számolod a sebességedet a forráshoz képest , addig változtatod a szoba sebességét megfelelő irányba amég a két nyomvonal párhuzamos nem lessz igy a távoli forráshoz képest megálltál, tovább változtatva a sebességedet addig a pontig amég az először mért szög- eltérés tükörképét nem kapod .
A 180. oldaltól "A laboratóriumi jegyzőkönyv argumentum" c. részben található meg a kétréses kísérlet is. Ezt is arra vezeti vissza, hogy amikor mérünk, akkor mindig más halmazból merítünk, nem ugyanabból a halmazból. Amikor viszont statisztikailag kiértékeljük az eredményt, úgy gondoljuk, hogy ugyanabból a halmazból merítettünk.
Ez is figyelemre méltó indoklás.
Én úgy látom, hogy minden elvi próbálkozásunk a "minden-mindennel összefügg" elve felé mutat. Legalább is nem cáfolja ezt.
Nos, a lyukas szoba azt mutatja, hogy a foton nem hordozza a forrása rendszerének adatait..
Vagyis ha a szobából olyan irányba indítunk egy foton, hogy az a külső rendszerben, az onnan indítottal állandó távolságon és párhuzamosan haladjon (ábra alsó része)
akkor ezen fotonpár a szoba rendszerében is állandó távolságon és párhuzamosan fog haladni.. (ábra felső része)
Ebből az következik, hogy a foton nem hordozza a forrás rendszerének jellemzőit.
Ennek bizonyítására a lyukas szobát, mint az ilyen fotonok kiválasztóját használhattuk, a két gömbszerű forrással.
A szobából kilépő fényt a külső szemlélő az alsó ábra szerint látja, a szoba
padlójára szögben, a szobai megfigyelő a felső ábra szerint ugyanazt párhuzamosnak a szoba padlójával..
Innen már csak azt kellene megoldani, hogy az ilyen fotont felhasználjuk
a fény aberrációval az abszolút sebességünk mérésére..
Ehhez az abszolút tengelyén szoba mozgására merőlegesen haladó fotonokra van szükség.
Ilyenek az ábra felső részén láthatók.. Igen ám, de a szobára merőlegesen kalibrált lézerből az alsó ábra szerinti fotonok lépnek ki..
Akkor milyen forrás kell a szobába??
Egyszerű! Olyat amelyben a fotonok haladási tengelyének irányát nem deformálja a sebesség..
Így a középső ábra felső részén látható aberráció abbol következik, hogy
amíg a fotonok elérik a jobboldali falat, ezen idő alatt a szoba felfelé elmozdult
Gezoo tételezzük fel vissza térve a szoba rendszerébe, nagyontávoli fényforrásból származó foton a szobán belül x szöget zár be a belső forrásból származóval .
Ha addig változtatod a szoba mozgását amég ennek a szögnek a tükörképét kapod
akkor is az eltérülési szögből csak a távoli forráshoz képest tudsz sebességget számolni.
A fi szög segítségével átkonvertálható a mozgás specrelből álló referenciarendszerbe. Nem szabad megfeledkezni az időről, mert ez sin(fi) szerint konvertálódik át. Ha ezt megtesszük, teljes az analógia a specrel és a Lorentz-elv között.
Tudod ezzel a "fényforráshoz képest" mozgással csak az a bibi, hogy ha mi a földünkkel n irányban 29 km/s-el haladunk akkor hiába egyszerre nézünk olyan csillagokat, amiknek a sebessége l, egy másik m, egy sokadik z irányba 600 km/s-el
halad, akkor sem össze - vissza, ki-ki amerre mozog,
hanem mind együtt a mi 29/300 (v/c) arányunknak megfelelően fog eltérültnek látszani..
Pedig a becsatolt idézetedből a ki-ki arra-amerre következne, ha valóban a forrás sebességéhez képesti sebesség lenne a mérvadó..
és nem a megfigyelt, Lorentz által abszolút sebességként meghatározott
saját sebesség..
No persze minden relatív, és igazából a sebesség változásunkhoz tartozó eltérülés
megváltozás értéke lenne a helyes megfeleltetés a távoli csillagok esetén, de csak szerintem.
értem .. valóban így más a mondanivalója/lényege .....
E. Szabó -t csak "hallomásból" ismerem ..... a munkáit nem .....
más ...
nekem nem "tetszenek" azon elméleti modellek pl. a kétréses interferenciakísérlet kapcsán a sokvilágértelemezés mivel ezek igen erősen magukba hordozzák a bizonythatóságának "nehézségeit" .. nyilván ettől még "egyenértékű" jopár modellel DE végső (ha lesz ilyen) értelmezés szempontjábol nem lehet mindegyik érvényes ....
Az aberráció jelenségét J. Bradley fedezte fel 1728-ban. Az aberráció akkor lép fel, ha a megfigyelő mozog a fényforráshoz képest. A bal oldali ábrán egy távcsövet láthatunk, mely a haladási iránynak megfelelően mozog. A sárga téglalap a távcső egy kezdeti időpontnak megfelelő helyzetét jelenti. Ekkor éri el a C csillagről származó fotonok valamelyike a távcső bemeneti nyílását. Azon idő alatt, míg a foton a távcső tubusának hosszát befutja, a távcső a Föld mozgásának következtében elmozdul, ezt az ábrán a zöld téglalap jelenti. Látható, hogy a csillag képe nem a távcső K optikai középpontjába képeződik le, hanem attól eltolódik. Ahhoz, hogy a C csillag képe a K pontban jelenjen meg, a távcsövet a jobb oldali ábrának megfelelően meg kell dönteni. A foton útját jelentő (piros) egyenes a haladási iránnyal ψ, a megdöntött távcső tengelye pedig ψ' nagyságú szöget zár be. A távcső megdöntésének következtében a C csillagot a C' helyen látjuk. Az aberráció szöge a megdöntés mértékével egyenlő:
A csillagászati aberráció jelensége. Ha a távcsövet közvetlenül a csillag irányába állítjuk, akkor a csillag nem az optikai középpontba képeződik le (bal oldali ábra). A jobb oldali ábrán látható, hogy ha a távcsövet az aberráció szögével kissé előredöntjük, akkor a csillag képe már a távcső optikai középpontjába kerül.
Az aberráció szögének meghatározása.
Az aberráció szöge a megfigyelő haladási sebességének, illetve a távcső megdöntési mértékének ismeretében kiszámolható. Jelölje a távcső tubusának hosszát l, a tubushossz befutásához szükséges időt τ, végül a megfigyelő sebessége legyen v. A τ időtartam alatt a távcső vτ, míg a foton cτ utat fut be (c a fény terjedési sebessége). Míg a P pontban elhelyezkedő megfigyelő Q pontba jut (PQ = vτ), a foton befutja a cτ távolságot. A csillag látszó iránya PC', valódi iránya pedig QC. Az ábrán felrajzolt háromszögre most már alkalmazható a szinusz-tétel:
sin β / sin ψ' = PQ / QS = (vτ) / (cτ) = v / c.
Az aberráció szöge kicsi, tehát alkalmazható a sin β = β közelítés. Az aberráció szögére kapjuk, hogy:
β = (v / c) sin ψ'.
Az aberráció szögét ívmásodpercben mérjük. Ekkor
β = 0",688 v sin ψ'.
Egy égitest aberrációs elmozdulása az alábbi három ok együttes hatására történik:
A Naprendszer elmozdul a többi csillaghoz képest, ez az évszázados aberráció. Mivel ez a sebesség közel állandó, az évszázados aberráció kimutatása a megfigyelésekből nem lehetséges.
A Föld Nap körüli keringése okozza az évi aberrációt. Ennek kimutatása viszonylag könnyű, ugyanis a Föld mozgása félévenként ellentétes irányú. Az éves aberráció következtében a csillagok az éggömbön egy kis ellipszist írnak le a valódi helyük körül. Ez az ellipszis kör, ha a csillag az ekliptika pólusaiban helyezkedik el, illetve kis szakasszá laposodik, ha a csillag az ekliptika síkjában található. Az aberráció szögére felírt formula segítségével a Föld Nap körüli keringésének sebessége meghatározható.
A Föld tengelykörüli forgása okozza a napi aberrációt. Ez az égitestek éggömbön elfoglalt helyzetét csak igen kismértékben változtatja meg, így 0,"5-nél kisebb pontosságú mérések esetén a napi aberráció elhanyagolható.
Az éves aberráció megváltoztatja az égitestek egyenlítői koordinátáit, így a pontos mérések esetében ezeket korrigálni kell.
Aberráció
csillagászati (lat.), az álló csillagoknak a földmozgás miatt létrejövő látszólagos helyváltozása. A Földnek pályasebessége a Nap körül (29,60 km) ugyanis a fény terjedési sebességéhez képest (közel 300000 km) nem végtelen kicsiny; ha tehát a mellékelt ábrán a távcső S csillagra van beállítva, akkor nyugvó Föld mellett m-ben fekvő képét várhatjuk. Ha ellenben addig, mig a fénysugár a távcsőben az om utat teszi, a távcsö a földdel együtt mm' hosszusággal tovább mozog, akkor a csillagot a két elmozdulás eredőjében, tehát m'o irányában S'-ben fogjuk keresni. Az mom' = SOS' szög az A.-szöglete, mely könnyen megállapítható. mm' ugyanis a Föld, mo a fény sebességével arányos és ezért tang A. = Földnek Nap körüli sebessége, osztva a fényterjedés sebességével.
E. Szabó arról írt, hogy mindig más halmazból merítünk, mi csak azt hisszük, hogy ismerjük a teljes halmazt. Azonban lehet hogy nem így van, és a halmazok összege nem az a teljes halmaz, amit mi hiszünk. Erre ráhuzzuk a sztochasztikus kiértékelést, aminek alapfeltétele, hogy a részhalmazok összege a teljes halmaz legyen. Ha így van, akkor nem csoda, hogy felborulni látjuk a kauzalitást.
"amit E. Szabó ír: nem biztos, hogy ismerjük a teljes halmazt. Ha a részhalmazból merítünk, de azt teljes halmaznak tekintjük, akkor ne csodálkozzunk, hogy nem találjuk meg az ok-okozati összefüggéseket"
ez már előtte is felmerült modellként .....
pl a tehetetlenségi erő kapcsán .... mármint pl lehet ha 2 szer ekkora tömegű lenne maga a világegyetem akkor 2 szer ekkora lenne a ......
de ez csak elmélet
de nyilván maga az alapgondolat megközelítési módszere nagyonis jogos hogy esetleg a részhalmazok "elszigetelése" révén jutunk távolabb a valós fizikai jellemzők leírhatóságától ....
Ez amiről beszélsz nem fény elhajlás , az eltérések a megfigyelő mozgásából adódnak , amiről irsz ott a látószög és az észlelési irány változik a megfigyelő mozgásából fakadóan.
"Inkább azt mondom én is, hogy nem tudunk valamit. Hogy mit nem tudunk? Hát erre vannak már elképzeléseink, ezekben állást foglalni nem tudok, legfeljebb szimpatikus valamelyik."
"köszönöm" !
ezt hangoztatom én is csak mikor itt konkretizáltam az ésszerű állásfoglalás nehézségeit s csak a számomra szimpatikusabbat említettem akkor mormota nekemesett ...:)
Ha távoli, külső forrásból, a mozgásra merőlegesen oldalról érkező foton, nem (Mmormota féle) a fényóra elvnek megfelelően előre, hanem a v sebsségünk és
a fénysebesség hányadosának megfelelően hátrafelé hajlik el..
Ez az elhajlás félévente a csillagok helyzetének virtuális előre-hátra,
ill. az elöttünk-mögüttünk lévő csillagoknál széthúzódás-összehúzódását
okozza..
A csillagok háborújában és más csillagközi repülések imitálásánál, de a windows
csillagos képernyővédőjénél is ebből a hatásból kiindulva képezték a látványt..
"nyilván hogy ujabb elméletek kisérleti eredményekből és megközelítési módszerekből adódnak ......"
félreértés ne essék nem magamra gondoltam :)
csak aként feszegetem ezen kérdéseket ahogy amire Einstein is mondta hogy inkább dolgozna vidámparkban ha a kvantummechanika bizonyos következményei valósak ... vagy ahogy a kavanumechanika egyik "atyja" említete miszerint ha a kvantumugrás létezik akkor szeretné ha semmi köze nem lenne a kvantummechanikához .....
nyilván idővel felszinrekerülhet egy átfogóbb modell mely mindkettőt logikusabban (vagy nem :)) magyarázza s az értelmezéseken helyesbíteni kell s nem szigoruan aként venni mint azt ahogy maguk a modellt megalkotók gondolták .....
Inkább azt mondom én is, hogy nem tudunk valamit. Hogy mit nem tudunk? Hát erre vannak már elképzeléseink, ezekben állást foglalni nem tudok, legfeljebb szimpatikus valamelyik.
Pl. a Böhm-összefonódás szimpatikus nekem, mert ha igaz lenne talán visszatérhetne a kauzalitás is a minden-mindennel összefügg elve formájában.
De azt sem szabad elvetnünk, amit E. Szabó ír: nem biztos, hogy ismerjük a teljes halmazt. Ha a részhalmazból merítünk, de azt teljes halmaznak tekintjük, akkor ne csodálkozzunk, hogy nem találjuk meg az ok-okozati összefüggéseket.
És akkor a Fine-féle rejtett paraméterről nem beszéltem.
Mindezek közül nekem a Böhm-féle kvantumpotenciál a legszimpatikusabb.