000 és 004 mésfél éve vár a sorsára (selejt, vagy felújítás) Szolnokon. Többek között ez az oka a 80-as pécsi szerelvényeknek.
A legendáról nem hallottam, első hallásra kicsit erősnek tűnik.
> egyszer sikerült egy Bx-et egy közel 20 kocsis ("kék kocsik") vonat elejére besorozni,
Bravó! Mivel a mellékkocsik a súlycsökkentés miatt nem átmenő vonókészülékkel vannak felszerelve... a következményeket el tudom képzelni. A felirat nem zavarta őket?: A KOCSIT VONTATNI CSAK UTÁNFUTÓKÉNT SZABAD!
Akkor ezekről írták, hogy : "A motorvonatok betétkocsijai ezen üzemidő alatt nem kaptak felújítást és jelentős korróziós elhasználódás jelent meg, amely miatt ebben az évben már két szerelvény fővizsgálatainál az eredeti fővizsga munkával ezek nem voltak helyrehozhatók." ?
Kicsit pontosítok: 2156 HM6UT először a 043-ba, majd 086, ebbe került az első DIWA 851, ezután 301,302 ahogy leírtad. A D10-hez DIWA 863 került. Hogy miért két motortípus, mert a Volvo jó motor és bevált az IP-ben, a szériában marad az MAN 2866 hosszú távon.
Ha jól tudom, már Pécsnek is van 80-ra visszaminősített szerelvénye. 1999. december 31-én utaztunk Bátaszék-Kiskunhalas között MDmot 3016 szerelvényével, tiszta 80-as volt az egész, a mozdonyt kivéve, a kocsik siralmas állapotban voltak.
mit tudsz arról a legendáról, hogy egyszer sikerült egy Bx-et egy közel 20 kocsis ("kék kocsik") vonat elejére besorozni, majd pár száz km-el arrébb már látható repedések voltak a kocsi oldalán, és pár cm-el megnött a kocsi hossza...
Én is szomorúnak tartom hogy az EGYETLEN perspektívikus jármű a Bz, de ez van.
Többeknek!
Mitől perspektívikus? A már említett alacsony fogyasztás, az alacsony fenntartási költségek, és hogy a felújítás felébe-harmadába kerül egy új jármű árának. Magas darabszáma, üzemi variálhatósága. Ezek alapján számomra nyilvánvaló hogy a következő 15-20 év meghatározó MELLÉKVONALI motorkocsija marad.
Az MD jövőjét sajnos korlátozza néhány, születésékor valóban jó tulajdonsága, mint a valaki álltal már említett "papír karosszéria". Sajnos a korrozió megtette hatását az elmúlt 30 évben, így a további üzemben tartásuk (lásd 000 és 004 szerelvények) jelenleg erőssen kérdőjeles. És higgyétek el, ezt nálam jobban kevessen sajnálják.
Bz-téma.
Az a bajom velük, hogy az eredetiből már csak a kasztni és a futómű maradt meg. A megérkezés után nem sokkal elkezdték belőle kiszórni a Skoda-motorokat, megbízhatóság- és alkatrészproblémák miatt. A helyére beépített D2156HM6U teljesítménye viszont csak alulról közelítette az eredeti motorét, tehát csak ideiglenes megoldás lehetett. Ennek a feltöltős változata csak két kocsiba - amelyek eredetileg pótkocsik voltak - lettek beépítve (eredeti 301 és 302 psz.). A Praga 2M-70 hajtómű már az elejétől fogva gyengének bizonyult (autóbusz-váltómű), de ennek megfelelő váltótípust sem találtak sokáig (a ZF-fel nem sikerült megállapodni, egy orosz hajtómű pedig dupla súlyú volt. Mellesleg a Ganz a '60-as években kifejlesztette a Hydro-Ganz család 200 Le-s tagját, a HM-112-est, melyet az ABnymot 503-ban teszteltek - de ez az utolsó hír róla. Ezzel mi lett (volna)?). A két említett gépbe került először egy még korábbi változatú Voith DIWA.
Aztán a mellékkocsik motorosításánál már az utasteret is muszáj volt átalakítani. A motor lett a D10-es. Róla szemérmesen csak annyit mondjunk, hogy ma már nem ezt építik be... A Voith DIWA hajtómű viszont végre biztos pont lett. Jelenleg két motortípust is építenek bele (MAN és Volvo), de miért nem lehet végre egy típusnál megmaradni?...
Összefoglalva. A vonat koncepciója abszolút sikeres, a többin pedig még dolgoznak (?).... De ezt a koncepciót mi egyszer már kitaláltuk, majd 50 év után szégyenszemre külföldről kellett újra behoznunk...
Mai (további) szegedi késések:
713: +30
753: +65 (elörejelzés)
Az ok Petofiszállástól (Kiskunfélegyházáig, Kecskemétig???) nem muködnek a jelzök, a vonatok állomásközzel közlekednek.
A vonatok kitáblázása egyébként tényleg kritikán aluli, kedden a nyugatiban a csarnokban levo vonatok közül egyedül a 636 (Bp-Mátészalka) volt kitáblázva, de még az is páratlanként. ;-(((((
Az már húzós dolog, hisz a kocsikat nem fogják emiatt egységesen besorozni! A megoldás max a menetirányba forgatható ülés lehet, mint a német Apmz kocsikban...
Egyébként az IC-helyfoglalásnál azt szeretném megérni, hogy MENETIRÁNYBA tudjam kérni az ülőhelyet. (Én szerencsére nem, de nagyon sokan rosszul lesznek hátast ülve)
Visszatérés a tegnapi hülyeségemre: Valamit nagyon elírtam. Végül is ezt akartam (remélem):
Miért nem vontatják a Bp-Győr-Szombathely/Sopron IC-ket (pl.: a Lővér-t) 140-nel? A pálya bírja, a vagon is és itt vannak a kedvenc nagysebességű Gigantjaink.
Tényleg a GySEVnek a "sárgás" Szilin kívül nincs más fajta villanymozdonya?
Az IC-ken miért nem lehúzós ablakok vannak? A légkondi miatt?
Azon gondolkozott már valaki, hogy anno, két-három éve miért pont a PÉNTEKI napokon vették ki délutánonként a szobi vonalon a Budapest-Vác között közlekedő vonatokat? Talán azért, mert pénteken több utas van a hazajáró diákok miatt? Bosszantó...
Egy rövid időre kinéztem a nagyállomásra. 7724 a következőképpen nézett ki: M41 2128, By, Bhv, Bhv, Ao, Bx, Bx, Bx, Apv, D, M41 2198. A szegedi állomáson arra nem vettek fáradtságot, hogy a szolnoki kocsikon megfordítsák a táblát, így a szerelvény „Szolnok-Hódmezővásárhely” táblával indult el. BRAVÓ! 7734 MDmot 3003 volt. A Móra IC 18 perc késéssel ért be, V43 1194 hozta. Hangosbemondón korrekten tájékoztatták az utasokat a késésről, elnézést kértek, és jelezték, hogy visszatérítik az IC pótjegy árát. Utána is történt érdekesség: A MÓRA szerelvénye megy vissza 14.25-kor, de a hangosanbeszélő folyamatosan (2 percenként) mondogatta, hogy ne szálljanak fel az utasok, mert a szerelvénnyel tolatást végeznek. Kiderült a bibi: a 21-es kocsin rajta volt a szép piros címke: fűtéshiba miatt kisorozandó. Tudni kell, hogy vadi új kocsiról van szó, 2000.01.27 fővizsga dátuma, és február végén állt forgalomba a kocsi. Száma: 50 55 20-67 094-2. Bírt közel egy hónapot… Besoroztak a helyére egy másik (régebbi Bp) kocsit, majd 2 perc késéssel el is indult Bp felé a szerelvény. V43 2256 vitte, ami ránézésre igencsak újnak tűnt. Indulás előtt még volt egy kis botrány, mert a 21-es kocsi 66-os helyét két utasnak is eladták… (Gfecának adhatnánk egy kis munkát…)
"jelenleg a MÁV egyetlen perspektívikus járműve."
Ez nagyon szomorú.
"Elfogadva a kritikák egy részét megjegyezném, hogy 0,5 liter/km go. fogyasztásával egyre inkább versenyképes lesz."
Ezzel egyet kell értenem. Nálam akármennyire 100 (60) literlökettérfogatnál kezdődik a dízelmotor, el kell ismernem, hogy a Bz megbízható változata illik leginkább a fenntartható fejlődésbe, ami egyre inkább komolyan veendő.
Klapperes, kösz az adatot!
Az MD pedig szép is, mértéktartó is, jó is, magyar is. Nagyon jó, hogy van és több figyelmet érdemelne, úgy is, mint IC járgány.
Rizs: "Gigantoknak a forgóváza nem bírja a 140 fölötti iramot (elkezd forrósodni)"
A leggyakoribb gond a marokágyolvadás. Egyszerűen kitalálták már a teljesen függesztett Tct, az sokkal jobb megoldás erre. A Gig egy nehéz tehermozdony, és a MÁV részéről csak izzadás volt ez a 160-as széria mert nem tudtak egy tisztességes gyorsvonati mozdonyt venni.
Fülkés-termes:
Kiskoromban a fülkést szerettem jobban, mert szülők-testvérrel utaztam. Ma a termest szeretem jobban, mert többnyire egyedül utazom, vagy ritkkábban nagy csoportban.