Látod, az ott az ernyő alatt,
az vagyok én.
Az a végtelen eső esett nyár elején
és a belépők nem fogytak el,
s aki vett jeyget, az se jött el,
de volt, ihgazán volt, egy szép napunk.
És a zongorán csorgott a víz, máig sem szól
és te mezítláb érkeztél meg -
ez nem látszik jól.
Csukva hoztad a kék esernyőt,
s rajta lógott a körömcipőd,
és volt, igazán volt, egy szép napunk.
Ahogy látod, itt elfogy a film
s arról sincs már kép,
ahogy meztelen tócsákba lépsz,
pedig szép volt, szép.
Erről mindenki csak úgy beszél,
hogy szörnyű volt:
nem járt gázsi a buli után,
és a zenekar nem talált rám,
de volt, igazán volt, egy szép napunk.
Mint kagylóból bontottalak ki, mint
héjból, s nem csak ruháidból: amint
felnéztél rám, a végső pillanat
előtt, mikor megláttad sorsodat,
de még tiltakoztál, igen: amint
felnéztél, akkor már, s lélek szerint
te vetkőztél tovább: hívó szemed
úgy menekült, oly kétségbeesett
álmot tükrözött s oly belső csatát,
hogy a szívem elszorult. De a vágy
győzött lassan: fájdalmas bizalom
mosolya remegett át ajkadon
s a győzelmes, halálos gyönyöré,
karod emelted a nyakam köré,
be szép voltál! Azt a tekintetet,
mellyel vállaltad titkod-szégyened,
s mely jövőd és szíved bontotta ki,
sose tudtam többé felejteni.
