Vitaindítónak vázolom Pál apostol lényegesebb eltéréseit Jézus tanításaihoz viszonyítva.
1. Hit általi önigazulás az igazság megismerése helyett
2. Test és lélek ellenségeskedése a sötétség leleplezése helyett
3. Krisztus váltsághalála vagy Isten megbocsátása
4. A törvény betöltése vagy Jézus tanítása
5. Egyházi elöljárók vezetése vagy Isten Lelkének vezetése
6. Kárhozattól való félelem vagy az Isten szeretete
Részletesebb magyarázatot találtok az alábbi linken:
http://jezusvagypal.andreanum.hu/
Az élet és az élettelen határmezsgyéjén válik fontossá és érdekessé a kérdés, például magában az élet keletkezésében. Fontos a "túlbonyolított kémia" perspektíváját felismerni, mert az életről alkotott archaikus elképzeléseink akadályt jelentenek a megismerésben.
"hogy szerinte ez olyan, mintha elfogadnánk azt, hogy egy tornádó végigsöpör egy roncstelepen és a végén kidob magából egy működő Boeing 767-t"
Az a "tudósféle" ritka nagy baromságot beszélt.
Egyébként Fred Hoyle volt, és ha komolyan gondolta, akkor betudható a legnagyobb tévedésének. Ugyanis gyakorlatilag semmi közös nincs egy tornádó és az evolúció mechanizmusa között, ezért aztán a hasonlat maximum arra jó, hogy érzékeltesse mennyire valószínűtlen dolgokat képes az evolúció célirányos mechanizmusa a folyamatos hozzáadással és bonyolítással kialakítani olyan rendszerekben, amelyek alapvető tulajdonsága a replikáció képessége.
De az egész offtopic.
Eredetileg csak arra akartam rámutatni, hogy mekkora hiba túlmisztifikálni olyan "közönséges" dolgokat, mint az élet, és a túlmisztifikálásból azonnal alaptalan következtetéseket levonni. A jelenlegi élet pontosan ugyanaz a vegyi körfolyamat, mint ami 3,8-4,0 milliárd éve egyszerű vegyületekből elindult, és megszakítás nélkül zajlik, csak azóta elképesztő módon be-bonyolódott a rendszer.
Én nem szeretem személynek "korlátozni" az Istent, mert szerintem a legtöbb embernek a "személy"-ről egy ember jut eszébe elsősorban (nekem is). Nem akarom definiálni az Istent, ha egyszer még csak le,- vagy körberajzolni sem tudom. :)
Egy tudósféle ember azt nyilatkozta az élet kialakulásának földi magyarázatára, hogy szerinte ez olyan, mintha elfogadnánk azt, hogy egy tornádó végigsöpör egy roncstelepen és a végén kidob magából egy működő Boeing 767-t - hozzátéve,hogy ismeretei szerint az élet szervezettsége és bonyolultsága messze meghaladja az emberi kéz alkotta legmodernebb gépekét is.
Igen, lehetséges így definiálni az életet: "TÚLBONYOLÍTOTT KÉMIA", lehet még jobban megbonyolítani; de minek? Én az életet, egy szerűen csak életnek nevezem, nem akarok más nevet adni annak.
Akkor sem látok belőle többet, akkor sem látom jobban,- ha akárhogyan nevezem át; te igen?
"Te is be tudnál mutatni nekünk ilyet? Kis kémcsőben összeráznál néhány vegyületet, és elkezdenek élni, tudattal rendelkezni?"
Azt nem. De vegyi körfolyamatokat össze lehet dobni. Például egy olyat, ami lipidmolekulákat gyárt, azok mivel polárisak, hártyába rendeződnek a vizes közegben, a hártyák bezáródnak, és ahogy adódik hozzá az új molekula a hártyához és növekszik a felülete, osztódni fognak.
Az élethez meg a tudattal rendelkezéshez még csilliárdnyi ciklusnak le kell futnia, időről-időre hozzáadódva új elemeknek a kiinduló körfolyamathoz. A Földön például a tudathoz kábé négymilliárd év kellett. Az még gombócból is sok.
"Látom és tapasztalom az életet, de valamiért nem tudom megmondani nektek az alakját."
Tudod, az élet legrövidebb definíciója: TÚLBONYOLÍTOTT KÉMIA.
Ebben a definícióban benne van minden lényeges. Az élet semmiben nem különbözik azoktól az egyszerű vegyi reakcióktól, amit kémiaórán bemutattak neked, csak mivel a vegyületek kapcsolatai között van lehetőség úgynevezett "körfolyamatok" kialakulására, ezért létrejöttek ilyen körfolyamatok, és mivel ezek a vegyi rendszerek olyan másolatokat készítettek magukról, amelyek a tulajdonságaikat megörökölték, ezért lehetőség nyílt a folyamatos hozzáadódáson keresztül a bonyolódásra. És csilliárdnyi körfolyamat ciklust követően már olyan bonyolult rendszerek jöttek össze, hogy élő-lénynek hívhatjuk ezeket a vegyi struktúrákat. De az eredeti elv bizonyítékként ott van mindegyik belsejében: másolatok készítése egy végtelen körfolyamatban.
( tényleg...vajon az életnek milyen a formája? És a színe? Szaga, mérete? Milyen az igaz, kizárólagos alakja? Magassága? Vajon gyógyszer kell ahhoz, hogy az ember mégis lássa - átélje - az életet? )
A három - "alattam megszólalónak", nem kakaskodva:
- Látom és tapasztalom az életet, de valamiért nem tudom megmondani nektek az alakját. Talán bolond vagyok *, de akkor is látom az életet. Hiszem, hogy az élet az Istentől,-ből,- általa van; látom, tapasztalom és tudom az Istent, de az Ő alakját sem tudom leírni (lefesteni sem) nektek, és senkinek sem; próbálkozni sem akarok vele.
Azt gondolom, hogy ezzel a tudásommal nem bántok meg senkit; így gondoljátok ti is, ugye?
Már jó ideje annak, hogy nem bizonygatom az Isten "létét", mert: aki tudja - annak minek; aki meg nem tudja - azzal az Isten fogja tudatni, amikor akarja tudatni (bármilyen módon :) ).
(* - Talán bolond vagyok, de - akár az egész világ sem lesz képes ezt eldönteni helyettem: nem vagyok bolond azért, mert bárki azt mondja rám. )
Úgy érted, hogy ha valami vegyi anyag bevitele miatt látja az istent, akkor abba kéne hagynia a fogyasztását, ha viszont mindenféle vegyület nélkül, akkor meg valami szakember által javasolt vegyület használatára lenne szüksége?
A fenti linkeket találtam számodra, de nem olvastam egyiket sem.
"de helyesbítek: a szemeimmel látom az Istent, ám nem az alakját. :)"
1. A látás úgy történik, hogy személyről, vagy tárgyról visszavert fénysugarak (fénysugár-nyaláb) a szemlencse "segítségével" képként a retina receptoraira, onnan az agyba kerülnek.
2. Fényforrásból (Nap, lámpa, ív-fény, villám stb.) követlenül kerülhet fény a szembe, de akkor nem képződhet kép!
3. Ha valaminek nincs alakja, vagyis határa, határvonala, de anyag, akkor az csak a határtalan alakú gáz állapotú lehet.
Meséld el, hogyan nézett ki az Öreg! Melyik esetről van szó a 3 közül???
Már mondtam, hogy nem a szemeimmel látom, és hogy nem az alakját; de helyesbítek: a szemeimmel látom az Istent, ám nem az alakját. :)
Nyilvánvalóan a "robot" nem tud különbséget tenni, hogy a többes-szám mire vonatkozik! Az általános műveltséghez tartozik azon szabály ismerete, hogy a páros testrészeket egyesszámban nevezzük meg.
- Ez egy jó szabály, ezt én hogyan ellenőrizhetem le, mondd! :)
(a "robot" nyilván nem ismeri az általános műveltség szabályait, de: ha a "szemeimmel" szabálytalan lenne, akkor azt felismerné. Ezt: "szemeiimmel" - ezt felismeri hibaként. Hiába, no: az MTA, és az általános műveltség szabályai=az ég meg a föld, ugye? :) )
Megjelenik szemmel láthatóan, vagy csak képzeletben?
xxx
Nyilvánvalóan a "robot" nem tud különbséget tenni, hogy a többes-szám mire vonatkozik! Az általános műveltséghez tartozik azon szabály ismerete, hogy a páros testrészeket egyesszámban nevezzük meg. Tehát nem "kezeim, lábaim, füleim, szemeim, hanem kezem tiszta, lábam fáj, fülem nagy, szemem barna!
Keress nekem egy szabályt (az MTA "robotja" nem talált hibát ebben: szemeimmel láttam), amely miatt helytelen a "szemeimmel", és meg fogom neked köszönni!
Semmiféle alakot nem társítok Istenhez, amikor azt mondom, hogy az Isten megmutatja magát. :)
3. Ez világos számomra! (kivéve, hogy helyesen: szememmel!)
"- az "alakját"."
4. Ez már problémás számomra!
2 - 3-hoz: emberként rendelkezünk azzal a képességgel, hogy agyunkban "előhívjunk" megélt képeket, legyen az élő, vagy életten, halott rokon, ismerős stb.. így az öreg szakállas képét is!
4-hez: Ha nem a hittankönyvekben található istenképekre utalsz/gondolsz, hanem valamilyen "alakra", amivel egy un, "szellem" nem is rendelkezhet, akkor az valószínűleg egy hibás agy funkcióra kell következtetni. Azt természetesen csak Te tudod, hogy milyen vegyi anyag hatására következik be az "istenlátás"! Azonban, ha tiszta lelkiismerettel kijelentheted, hogy sem orvosságot és egyéb vegyianyagot nem vettél be látomásod előtt, akkor tanácsolom, hogy menj idegorvoshoz!