Keresés

Részletes keresés

halkabb_on Creative Commons License 2023.08.16 0 0 97809

Kálnay Adél: Fohász


Ó fényes Hold!
Te látod éjszakáimat,
Ágyam szélén sápadtan ülök,
udvarod közepén ül így
az égi királylány.


Csak hallgatom,
milyen neszeket küld felém
bársonyos hangján az éj,
ez a jóságos gazda,
tied, s enyém.


Ablakomból látom,
fényedben fürdenek a fák,
hosszúra nőtt árnyékuk
ráborul a rétre,
s a folyóig ér.


Reszket lent a víz,
és reszket tétova lelkem,
mennék, de maradnék is
ebben a romló világban,
én, nyugtalan vándor.


Eressz el, Hold,
vagy emelj magadhoz végleg,
legyek inkább szellő vagy
pára, a táj felett suhanó árny.

Pannika127 Creative Commons License 2023.08.13 0 0 97808

Fuchs Éva

EMELT FŐVEL

 

Amikor azt hiszed elfogyott,

S nincs már több erőd.

Amikor azt érzed,

Ez, tovább nem mehet,

Emelt fővel élni nem lehet.

 

Összetört a bánat,

Ezernyi gond közt, homályban élsz,

feladnád már, nincs tovább.

S mégis, valami itt tart.

Nem tudod miért, nem tudod kiért?

 

Legyűröd a gondot,

lassan-lassan talpra állsz.

Az életet nem te adtad magadnak,

hát nincs jogod, hogy feladjad.

Az ember megmarad a holnapnak,

akkor is, ha gyötri a bánat..

Pannika127 Creative Commons License 2023.08.12 0 0 97807

Radnóti Miklós

Kánikula

 

Szomjasan vonúltak inni a fák

lehajtott fejjel a patakokra,

kertekből eresz alá költöztek

rémülten a rózsák és most, hogy

este lett, gyerekek halnak asszonyok

kék szemén s a hőség barna vállán;

csak poros hangyák nézik, csudára

kerekedve a füvek tetejéről,

hogy mire följött, szakálla nőtt a holdnak.

 

1931.

Pannika127 Creative Commons License 2023.08.12 0 0 97806

Hervay Gizella

VÉDTELENÜL

 

Te tudod, hogy csak a sorsom embertelen,

mégis borzongva elhagysz.

Nézem a táguló homályt a szemeden.

Kegyetlen vagy, hiszen csak a sorsom embertelen.

Kegyetlen vagyok, hogy is kérhetem,

hogy osztozz szétzilált életemen!

 

Embertelen sorsába zártan

megmaradhat-e embernek az ember?

Feláldozzam a mosolyodat?

Üsselek pofon szerelemmel?

 

Akár a meztelen gondolat,

olyan védtelen a vágy.

 

Az ember úgy sóvárog a tisztaságra,

hogy bemocskolja magát.

 

S a jóság olyan láthatatlan,

mint a virágba felszivárgó halál.

 

Tenyerem fáj, ha egy fa kérgét megsimítom.

Fáj-e a fának a simogatás?

Fáj-e neked a simogatás?

 

Akár a meztelen gondolat,

olyan védtelen a vágy.

 

S a tisztaság olyan láthatatlan,

mint a virágba felszívódó halál.

 

 

halkabb_on Creative Commons License 2023.08.10 0 0 97805

Kormányos Sándor: Búcsút mondani...


Nagy szerelmünk elviharzott,
nyomában súlyos csönd maradt,
vágy-szaggatta álmokon túl
könnyekbe fúlt a pillanat.
.
Remegő kézzel int a múlt
lebegnek tépett rongyai,
és valóságom üt szíven:
- nem tudok búcsút mondani...

halkabb_on Creative Commons License 2023.08.10 0 0 97804

Váci Mihály :
Kettesben önmagammal


Aki voltam, milyen messze van tőlem!
S aki leszek, az már milyen közel.
Már utolér, mellém lép, támogat,
és átölel.


Biztatva suttogja: Ne félj!
Valahogy majd csak megleszünk.
Hiszen szívünk marad a régi,
s ketten talán csak megőrizzük
az eszünk. Az már milyen közel.
Már utolér, mellém lép, támogat,
és átölel.

halkabb_on Creative Commons License 2023.08.09 0 0 97803

József Attila

 

Álmomban enyém vagy

 

A boldogságunk némán meghúzódott
És mi is hallgattunk a titkolódzó csöndben.
Kályhánk lángja is örömmel lobogott
S ajkunkat a szerelem szárazra perzselte.
A komoly falióra se mormogott
S meghökkentek akkor a büszke, fehér falak...


Álomban mindig egészen enyém vagy.
S hiszem fönn is néha, hogy megcsókoltalak.

halkabb_on Creative Commons License 2023.08.09 0 0 97802

Radnóti Miklós: Augusztus


A harsány napsütésben
oly csapzott már a rét
és sárgáll már a lomb közt
a szép aranyranét.
Mókus sivít már és a büszke
vadgesztenyén is szúr a tüske.

halkabb_on Creative Commons License 2023.08.09 0 0 97801

Dsida Jenő: Csak egy…


Csak egy van, aki lelkemet megérti,
Aki felfogja sóhajtásimat,
Csak egy van, aki örökre a régi,
Csak egy van, aki titkon megsirat;


Ki csókot adott, mikor nem is kértem,
És hozzám szól csak egyre, hangtalan,
Csak egy van, aki imádkozik értem –
És az is olyan nagyon messze van!

Lutra Creative Commons License 2023.07.30 0 0 97800

Kosztolányi Dezső

Ha negyvenéves...


Ha negyvenéves elmúltál, egy éjjel,
egyszer fölébredsz és aztán sokáig
nem bírsz aludni. Nézed a szobádat
ott a sötétben. Lassan eltűnődöl
ezen-azon. Fekszel, nyitott szemekkel,
mint majd a sírban. Ez a forduló az,
mikor az életed új útra tér.
Csodálkozol, hogy föld és csillagok közt
éltél. Eszedbe jut egy semmiség is.
Babrálsz vele. Megunod és elejted.
Olykor egy-egy zajt hallasz künn az utcán.
Minden zajról tudod, hogy mit jelent.
Még bús se vagy. Csak józan és figyelmes.
Majdnem nyugodt. Egyszerre fölsóhajtasz.
A fal felé fordulsz. Megint elalszol.

******************************

Haász János

Ha negyvenéves

Ha negyvenéves elmúlsz, egy délután egyszer
elbóbiskolsz, és aztán sokáig nem bírsz felébredni.
Mire magadhoz térsz, ablakodból látod,
a hegyek fölött a narancs, a vörös, a bíbor
kikeverhetetlen színeit ölti magára az ég.
Kikönyökölsz a párkányra, belélegzed a látványt,
mint egy szimfónia largo tételét.
Lent, a parkban hosszúra nyúlnak az árnyak.
Egy gazdájától elcsatangolt kiskutya
égnek emelt orral bújja a legfrissebb híreket.
Virágzó fák lombja fölött az újrakezdés
illata örvénylik a koraesti széllel.
Mennyi mindent mondtál életedben,
s csak akkor hallgattál, ha lett volna mit mondanod.
Egyfolytában vársz. Feszülten és türelmetlenül.
Hogy egyszer majd, a megfelelő pillanatban.
És akkor talán. De legalábbis majdnem.
Gyáva voltál egész életedben.
Nincs megfelelőbb pillanat a bátorságra.
A halált halállal győzni le.

Lutra Creative Commons License 2023.07.30 0 0 97799

Kerényi Kata

Búcsú helyett

egy arc lefedve négy tenyérrel
takarni csak mit meg se tettünk
mit kezdenél egy más idővel
te nem sem én ki dönt helyettünk

perc volt csak épp vagy emberélet
megnyílik lásd a föld utánunk
hiába lépnél újra abba
nincs már folyó amerre jártunk

Lutra Creative Commons License 2023.07.30 0 0 97798

Lengyel Tamás

nekem rólunk vagy neked rólam
 
idő van. vagy inkább el is járt minden
fölött amit gondolok, ami vagyok,
amit tanítottak néha vidám máskor durva démonok
rohamosan gyengülő szemem nem
kell sokáig meresztenem hogy lássam
új urak vannak a házban
pedig mintha még csak nemrég születtek.
de ahogy hallgatom ezt az orosz rapet,
nem épp csak elszontyolodom, majd beledöglök –
tessék, ilyenkor is rágódom a szavakon –
hogy ha régen egyszer-egyszer tudtam is
feltárni azt ami legbelül van,
most már azt sem sejtem, hogy hol...

fiatalon szeretném magunkat elképzelni
ugyanaz a nagy mamlasz lennék
aki megint rajongna érted
eljárna a fellépéseidre és abban hinne
hogy mekkora öröm lehet
az együtt felnevelhető két-három gyerek
tanulni egymás hibáiból
no worries és no alcohol
közösen vigyázva hogy az ifjak
se mindig engedjenek a démonaiknak.
aztán ha majd az Ung hattyúkat ringat
lefelé olyan lassan mintha
csak idősödő lépteinkhez igazítna
egy-egy szekvenciát a parton,
kicsit előrehajolsz, én is meghajtom
vén fejem, a víz felé mutatsz
és egyszerre elmosolyodunk.

azt mondod mindent közösen szerettél volna
és én már ezt is másképp értem,
attól függően, hogy neked vagy nekem közös.
közös hullámhosszon a remegésem
a tieddel ami az egymásnak feszülő
sérelmeinkből fakad.

idegen szó is akad rá – esszenciális tremor.
more worries így more alcohol.
más idegen szó, illúzió
ez ügyben szintén könnyen alkalmazható,
bár manapság úgyis fő árucikk lett
régen ilyen volt még nekem az ihlet
abból sem lesz már semmi soha
de talán már egyikünk sem ostoba
bízni. a fiad, az én mostohafiam az,
aki mikor először olvasta a verseimet,
és úgy mint aki elhitte, hogy valami fontos lehet
bennük ha mégoly mélyen rejtve is,
most bizalmáért hálából
kézhez kaphatná ezt az írást,
ami végre, mint a periszkóp, képet ad valamiről,
de ami végül arról szól
hogy fájón búcsúzkodom az anyjától.
búcsúzkodom, ha nem is búcsúzom el.
valami kell még fagy helyett, ha nem is tavasz,
legyen csak kora október. Érdekel még
a végkifejlet hátha ez nem az.

Lutra Creative Commons License 2023.07.30 0 0 97797

Debreczeny György

hisz úgyis csak a csend

Marno Jánosnak

az égen bárányfehér paplanfelhők
jobb volna lélegeznem
vagy inkább csak létezgetnem
lépegetnem a domboldalon
de itt most éppen sík a vidék
a novemberi nyár heve
füvet nyír ki a kocsma előtt
itt kérem győr felé visz a vádli
kedves budai öregfiúk

márványos arccal az utcán
áthajtanak rajtam a zebrán a felhők
bárcsak bátorkodna a kínai
a laptopbolt mellett megénekelni
hogy az étterem másik oldalán
ott a trafik és bazár
ahol cigarettát venni nem lehet
de ki lehet húzni a gyufát

a színes kijelzőn mindenütt
ki lehet húzgálni a versből
a szennyezett eseményhorizontot
s hogy nem kaptunk rákot
igaz virágszirmot se kaptunk
és virágesőben se volt részünk
de a szó itt ne csak a fákra
virágokra essen
ne csupán a vaskorlátnak támasztott
rozsdásodó öreg biciklire zuhanjon

bárányfehér felhők a paplankék
ég alatt aggódnak értünk
a legjobb ha csupán létezgetünk
lépegetünk csendesen
a sík domboldal meggyilkolt füvén
arra amerre visz a vádli
minek itt annyit dumálni
barátaim budai öregfiúk
hisz úgyis csak a csend
sűrűjébe csalja be az embert a szó

Lutra Creative Commons License 2023.07.30 0 0 97796

Konsztandínosz Kaváfisz

Ithaka

Ha hazafelé tartasz Ithakába,
kívánd, hogy utad jó hosszú legyen,
tele kalanddal és tapasztalással.
Se Laisztrügónoktól, se Küklopszoktól,
de még dühödt Poszeidontól se félj:
ilyeneket útközben nem találsz,
csak ha magas gondolat s lobogó
indulat hasít át testeden, lelkeden:
Laisztrügonok és Küklopszok csak akkor
merülnek fel s a vad Poszeidon is -
akkor lelked eléd vetíti őket,
mert mindezeket ott hordod magadban.

Kívánd hát, hogy utad hosszú legyen.
Sok nyári reggelt élj meg utadon:
milyen öröm lesz, milyen vad gyönyör
kikötni rég-megálmodott öbölben,
föníciai vásárokon ődöngeni:
vennéd halomra a sok drága holmit,
gyöngyházat, korállt, ébengyöngyöket
és mindenféle buja illatszert még,
vérforraló, vad illatszereket.
Járd be Egyiptom városait is mind
s tanulj, csak tanulj azoktól, kik tudnak.

Mindig eszedbe legyen Ithaka.
Sorsod, hogy célhoz érj, éppen ezért
ne erőltesd a hazautazást.
Hadd tartsanak tovább a szép napok,
s öreg fejjel köss ki a szigeten
minden kinccsel, mit útközben szereztél -
ne hidd, hogy kincsekkel vár Ithaka.

Ithaka adta néked ezt a szép utat.
Őnélküle nem keltél volna útra.
Ézt adta, nem tud adni mást.

Bármily koldusszegény, Ithaka mégse csalt meg.
Bölcs lettél és olyan tapasztalt,
hogy már azt is megérted, mit jelent Ithaka.

/Képes Géza ford./

Lutra Creative Commons License 2023.07.30 0 0 97795

Konsztandínosz Kaváfisz

Amennyire tudod

És ha már nem tudsz az életedből azt csinálni,
amit akarsz, próbáld meg ezt legalább, amennyire tudod:
ne gyalázd meg a túlzsúfolt világi kapcsolatban,
a mindenféle mozgásban, a sok beszédben.

Ne gyalázd meg a hajszolással, a hurcolással,
a meghempergetéssel, érintkezések,
összeröffenések köznapi tébolyában,
míg más se lesz, csak idegen kolonc.

/Vas István ford./

halkabb_on Creative Commons License 2023.07.29 0 1 97794

Sohonyai Attila: Napról napra


…nem tudom milyen örökké szeretni.
Milyen, ha lehozzák a csillagokat.
Miként lehet valakivel megöregedni,
s szép szavakban esküdni, a valójában
bebizonyíthatatlant...


De azt tudom, milyen, utánad inni az üvegből,
milyen előbb takarni be téged, mint magam,
hogy reggel neked kedvedért kávét főzök,
s ha elönt a félelem, első, hogy téged felhívjalak.


Hogy mosolygok, ha sokáig készülsz,
és egyre jobban tetszik, mikor kócos vagy,
amikor a hibáinkat megnevetjük,
…amikor a biztonságot úgy hívod: „két karodban”.
…nem tudom milyen örökké szeretni.


Milyen, ha lehozzák a csillagokat.
Én azt tudom, hogy te vagy az a valami,
ami miatt akarom, hogy a mát kövesse,
mindig egy holnap.

halkabb_on Creative Commons License 2023.07.29 0 0 97793

Komáromi János
Csak az..

 

csak az eső...
csak az érintés...
csak az álom...
csak az ölelés...
oldani el a régi béklyókat
feledni el hogy mindig itt voltak
emelni fel lehajtott fejünket
nyitni fel lehunyt szemünket
csak az egyetlent keresni
csak az egésszel beérni
csak az kell ami jár nekünk
csak az kell akit szeretünk
csavargó létezésbe vegyül a halál
csak az veszíthet aki néha talál
soha nem csalódik aki nem remél
csak az nem halhat aki nem él
csak az eső moshat tisztára
csak az érintés adhat új hitet
csak az álom vezet poklok-poklába
csak az ölelés teremt új életet

Lutra Creative Commons License 2023.07.29 0 0 97792

Enes Kišević

És mintha semmi se fájna

Mintha napsütés lenne.
Mintha vidám lennél.
Bandukolsz, mintha nem látnának.
 
Mindenki mintha remekül érezné magát
Mindenki mintha jól érezné magát.
Mindenki mintha csodásan érezné magát.
 
És te is mintha boldog lennél.
 
Mintha nyugalomban élnénk.
A madarak mintha szabadok lennének.
Mintha a jövő ismert lenne.
 
Mintha tiszta lenne a lelkiismeret.
És talán a napnak is minden érthető.
Ó, szív, talán dalolhatsz.
 
Mintha mindenki mindenkiről gondoskodna.
Mintha mindenki barát lenne.
Mintha mindenki veled és a világgal
törődne.
És talán elmúlt a nap.
És te talán mosolyogsz!
És talán semmi se fáj.

/Fehér Illés ford./

Lutra Creative Commons License 2023.07.29 0 0 97791

Enesa Mahmić

Cvetajeva levele

Rainer,
Mindenre amit akarok
Csak igennel felelj
Ebből semmi rossz nem származik.*
 
A nagy éhínség miatt
A gazság már nem lázít
Így az éj közepén
Kenyér helyett német költészetet fogyasztok
És remélem, remélem jelentkezel.
 
Elválaszt bennünket a Volga
A vérrel és lőporral szennyezett Volga
Határok és barikádok
Minden nap ugyanazt a harcot hozza
Ugyanazt a fásultságot
Néha úgy érzem a szerelmet nem érdemlem
Mintha csak gyászolni tudnék.
 
Tudom valahol majd találkozunk
Talán nagy városnak kellene lenni?
A kisvárosok néha átvernek
A napok az utcák mélyén telnek
Tekintetemmel oda húzódok
Ahol faun szemezi az éji csonka fürtöket
Nem, nem félek a haláltól
A vérszomjas porkoláboktól sem félek
Csak írj.
 
*Részlet Marina Cvetajeva leveléből

/Fehér Illés ford./

Lutra Creative Commons License 2023.07.27 0 0 97790

Szente B. Levente

A nagy csönd előtt

            ... Még érzem hajának illatát,
csókjainak forróságát, bánatát,
örök kegyelmét,
ahogy a fák között lopództunk,
és a csiklandós  esti szél
bennünket átjárt ...
            Ahogy szálltak vélünk a percek,
s az évek csöndesen halni mentek.
Emlékszem a rettegésre, a magányra,
mi aztán úrrá lett rajtunk.
            Láttuk  hogyan roskadnak földre a fák:
vélük öregségünk, harcunk, emlékünk
lázongva homokká vált.

Lutra Creative Commons License 2023.07.27 0 0 97789

Berzsenyi Dániel

A magyarokhoz

Romlásnak indult hajdan erős magyar!
Nem látod, Árpád vére miként fajul?
     Nem látod a bosszús egeknek
          Ostorait nyomorult hazádon?
 
Nyolc századoknak vérzivatarja közt
Rongált Budának tornyai állanak,
     Ámbár ezerszer vak tüzedben
          Véreidet, magadat tiportad.
 
Elszórja, hidd el, mostani veszni tért
Erkölcsöd: undok vípera-fajzatok
     Dúlják fel e várt, mely sok ádáz
          Ostromokat mosolyogva nézett.
 
Nem ronthatott el tégedet egykoron
A vad tatár khán xerxesi tábora
     S világot ostromló töröknek
          Napkeletet leverő hatalma;
 
Nem fojthatott meg Zápolya öldöklő
Századja s titkos gyilkosaid keze,
     A szent rokonvérbe feresztő
          Visszavonás tüze közt megálltál:
 
Mert régi erkölcs s spártai férfikar
Küzdött s vezérlett fergetegid között;
     Birkózva győztél, s Herculesként
          Ércbuzogány rezegett kezedben.
 
Most lassu méreg, lassu halál emészt.
Nézd: a kevély tölgy, mellyet az éjszaki
     Szélvész le nem dönt, benne termő
          Férgek erős gyökerit megőrlik,
 
S egy gyenge széltől földre teríttetik!
Így minden ország támasza, talpköve
     A tiszta erkölcs, melly ha megvész:
          Róma ledűl, s rabigába görbed.
 
Mi a magyar most? - Rút sybaríta váz.
Letépte fényes nemzeti bélyegét,
     S hazája feldúlt védfalából
          Rak palotát heverőhelyének;
 
Eldődeinknek bajnoki köntösét
S nyelvét megúnván, rút idegent cserélt,
     A nemzet őrlelkét tapodja,
          Gyermeki báb puha szíve tárgya. -
 
Oh! más magyar kar mennyköve villogott
Atilla véres harcai közt, midőn
     A fél világgal szembeszállott
          Nemzeteket tapodó haragja.
 
Más néppel ontott bajnoki vért hazánk
Szerzője, Árpád a Duna partjain.
     Oh! más magyarral verte vissza
          Nagy Hunyadink Mahomet hatalmát!
 
De jaj! csak így jár minden az ég alatt!
Forgó viszontság járma alatt nyögünk,
     Tündér szerencsénk kénye hány, vet,
          Játszva emel, s mosolyogva ver le.
 
Felforgat a nagy századok érckeze
Mindent: ledűlt már a nemes Ílion,
     A büszke Karthágó hatalma,
          Róma s erős Babylon leomlott.

Lutra Creative Commons License 2023.07.27 0 0 97788

Nagy Kata

A leghosszabb hónap

Ez a ház nem eladó. Frissen festett.
A hátsó szoba csendesnek tűnik, de idővel megismered
a félremagyarázhatatlan neszeket. A férj olyan csak,
mint egy szakkifejezés: idegen test az ágyban.
Itt folyton este van.
 
Erre az ablaküvegre a tüdőmet rajzoltam veszekedés után.
 
A megromlott mondatokra friss levegő kell.
Kikönyöklök. Nézném, hogy az ott a Tejút, valami ősi
és tiszta dologra lenne szükség, de az olvadás mindent elront:
kilyukad a táj, mint a túl sokat radírozott papír.
 
Aztán a megbocsájtás hosszú folyosója jön, jóval éjfél után.
Szemben a konyha.
Még mennyi évet kell lemosogatnom,
ahhoz, hogy megértsd,
mindig csak bérlő voltam.

Lutra Creative Commons License 2023.07.27 0 0 97787

Kántor Péter

A könyvespolc előtt

Az ördög súgta nekem egy napon,
vagy egy túlbuzgó angyal inkább, igen,
egy olyan, aki folyton terveket sző
az emberek javára állítólag,
ne halogasd tovább, súgta az angyal,
mire vársz? egyszer meg kell tenni úgyis,
gyerünk, selejtezd ki a könyveid!
És nekiveselkedtem mint Toldi Miklós
annak a recsegő könyvespolcnak.
Megpróbáltam kiselejtezni a könyveimet,
muszáj, gondoltam, ha nehéz is,
de mégis, a jövő érdekében,
hogy legyen helye a jövőnek,
hogy tudjam hova tenni, ha jön.
De hiába erőlködtem, nem sikerült,
nem tudtam kiselejtezni egy darabot se.
Talán mind annyira tetszett, azért?
Á, nem! De ahogy beleolvastam
ebbe is, abba is, amabba is,
elkábultam és megszédültem,
rám tört a gyengeség, mellbe vágott,
akár a tavaszi fáradtság,
az a sok fohász, sok akarás
nyomot hagyni, valami nyomot hagyni.
De hát muszáj-e nekem választani
dadogás és dadogás között?
Ugyan, hagyd a csudába az egészet,
súgta a fülembe az ördög,
nincsen jobb dolgod? nincs fontosabb?
ne törődj a selejtezéssel,
majd megteszi helyetted valaki más,
bízd a holnapra a holnapot,
nem muszáj folyton választani,
kergetni folyton az igazságot,
minek gyötörnéd magad ezzel?
majd megpróbálod egyszer máskor.
Körülöttem könyvtéglahegyek.
Bontási terület? Építési?
Szeretnék beköltözni egy toronyházba?
Egy kertre nyíló nyári lakba?
Meghúzódni a hideg elől?
A meleg elől? Ajtót nyitni?
Mit szeretnék? Nagy, tágas teret?
Lerogyni, felpattanni a tükör előtt?
Ex tempore, ó mennyi blabla,
beleolvastam ebbe, abba,
arcok villantak fel előttem,
láttam kíváncsi tekintetet,
csillogó és zavaros szemet,
örök fiatalt, görnyedt hátat,
meztelen mellet, mezítlábat,
lázadót és szimpla hőbörgőt,
hajlékkereső hajléktalant,
láttam bohócot, didergő dívát,
és elkábultam és megszédültem,
és visszadugdostam mindet sorban
oda, ahol eddig is voltak,
egymást gyűrve, taszítva, szítva,
egymás hegyén-hátán szorongva
abban a poros öröklétben,
azon a recsegő könyvespolcon.

Lutra Creative Commons License 2023.07.27 0 0 97786

Farkas Árpád

A kerti törpe

A kerti törpe figyeli a házat,
füleli el-elhaló hangjait.
Félek, hogy készül már a magyarázat,
amellyel eltűntet majd megint valakit.

A kerti törpét ide ti hoztátok,
őrizni bazsarózsát, rezgő rezedát.
Arról volt szó, csak őrzi e világot,
és persze nagyon meghúzza magát!

A kerti törpe figyeli a házat,
le s föl sétál az ablakom alatt.
Egy intésére százak somfordálnak
elő, és körbeforog e hitvány törpehad.

Lutra Creative Commons License 2023.07.26 0 0 97785

Nagy László

A hűtlenség napja

Elképzelt hazámhoz hűtlen leszek,
hűtlen a bánat nő-csillagához,
hűtlen a téboly útjához e nyárban.
 
Erkélyem vas-kosarába
tűzze ki sárga porzászlait a szél,
mert puszta hely immár,
ott nem tipródik baba se virág,
se gyullasztó ábránd,
eltűntem onnan magam is,
hűséges őrszem,
ki árván s félelmesen tudtam figyelni.
 
Nem talál meg házamban senki,
se ellenség, se barát,
de vadászó szemük föllelheti
sas-körmöm nyomát a vasárnapi újságokon,
asztalomon az éneket
s nagy tálban a tűnődés hamuját.
 
Kitaláltam a boldog hazát,
s nehogy e szent napon orkán bántsa,
félretette képzeletem.
Én pedig porban, légy-döngésben
plakátok édes mosolyában
csak állok a söntés szentjei közt,
félvállra akasztott kabáttal,
két kézre fogott pohárral.

Lutra Creative Commons License 2023.07.26 0 0 97784

Petrőczi Éva

A hetedik angyal

Az angyal tétován
áll egyre áll,
nem mozdul,
nézi büntetni-kénytelen kezét.
„Ez itt még
gyermeki ég,
miért, miért, miért
a hetedik pohár?”
Aranyöve kibomlik,
gyolcspáncél-szigora
lehull – Urára néz,
és új parancsra vár.

Lutra Creative Commons License 2023.07.25 0 0 97783

Garai Gábor

Jókedvet adj

Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
A többivel megbirkózom magam.
Akkor a többi nem is érdekel
szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
Hadd mosolyogjak gondon és bajon
nem kell más, csak ez az egy oltalom
még magányom kiváltsága se kell
sorsot cserélek, bárhol, bárkivel
ha jókedvemből, önként tehetem;
s fölszabadít újra a fegyelem
ha értelmét tudom és vállalom
s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
S hogy a holnap se legyen csupa gond
de kezdődő és folytatódó bolond
kaland, mi egyszer véget ér ugyan -
ahhoz is csak jókedvet adj , Uram.

Lutra Creative Commons License 2023.07.25 0 0 97782

Zelk Zoltán

Felelj, ha vagy

Szélfútta levél a világ.
De hol az ág? de Ki az ág?

Lutra Creative Commons License 2023.07.25 0 1 97781

Fodor Ákos

Jókívánság

Legyen erőd lent
hagyni, amit nincs erőd
följebb emelni.

Lutra Creative Commons License 2023.07.24 0 1 97780

Reményik Sándor

 

Én a szívemet...

 

Én a szívemet szétszakítottam:

Ahány darabja, annyifele van.

 

Én azt gondoltam, hogy ezt így lehet,

És csorbát nem szenved a szeretet.

 

Hittem, hogy minden darab új egész,

S akit szeret, azért mindenre kész.

 

Mindenre kész, - de ah, - erőtelen

E balga, szétforgácsolt szerelem.

 

Ez a tudat éget, mint a kereszt,

Én Istenem, nem így akartam ezt.

 

Nem így: kapni más lelke aranyát,

S cserébe tarka rongyot adni át.

 

Arany lélekkapun menni által,

S fizetni pár színes szóvirággal.

 

Egyformának lenni mindenkihez:

Emberfeletti nagy szív kell ehhez.

 

Én a szívemet szétszakítottam,

Ahány darabja, annyifele van.

 

Pár rongydarab jutott mindenkinek, -

És nem jutott az egész senkinek.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!