Keresés

Részletes keresés

Ubul86 Creative Commons License 2023.02.18 0 0 18596

"a fiúk is (mivel fűtött hely) latexben a beled kiolvad 2, 5 óra után, pláne ha netán táncolnál is:)"

 

na igen, ki hogy bírja ezt? mi itthon toljuk max, de nyáron meg lehet dögleni, télen egy fokkal jobb, de én simán izzadok és csepegek felvétel után. Hát akkor egy ilyen helyen, ahol azért több órát is van az ember. Tudom, hogy valakinél ez is alaptartozék hogy izzad a latexben és milyen jó már, de nem hiszem, hogy mindenki arra izgul :D 

 

persze nyomtunk kinti fotózást is feleségemmel, 10 fok alatt már nem érdemes érzésre, mert belefagy a sz*r is az emberbe :D

 

amúgy durva, hogy azért itt is vannak emberek akik több milliót beleöltek már az anyagba, mi szerintem kb 1.5nél járunk, de 2016 óta, és kb 99%-ban Kriszta által. Jó, mondjuk most elindultam Latex nemesis-es hood felé, meg vettünk tavaly egy rubber 55-öst is, kíváncsiság, melyik szabás mit tud, miért drágább, stb, de szerintem évi 300-400 ha elmegy rá. Ez szerintem átlagembernek elég húzós, kicsit luxusnak is érzem, hogy megtehetjük, úgy, hogy ez kb nálunk csak hálószobai dolog.

 

Az biztos, hogy az első catsuit, ami 16-ban készült Krisztánál, mai napig jó, nincs szakadás, nincs foltosodás, emiatt minőségileg inkább hozzá fordulok. Kínaiakkal jobban befürödtem már.

Előzmény: Zöldhasú (18595)
Zöldhasú Creative Commons License 2023.02.17 0 0 18595

Ezzel kapcsolatban: "
"-nő háttal szimpla fehérneműben" az ilyen típusú fehérneműben (nem szar igénytelen vacak, a fotó rossz minőségű, közel kell menni a csajhoz:)
akármelyik hagyományos berlini fétispartira (Matrix, Fetish Guerilla, Rad260 etc beengednek.) A Prágai Fetis Weekendre is. (teszteltük, működik:)
-pasas előtte kapucnis utcai felsőben, a kapucnis felsőt láttam, a FF/Mof DC jének megfelel (közel kell menni hozzá, mert a fotó szar) szerintem Punkrave-os cucc.
mindenképpen több, mint amikkel néha találkozik az ember (az elmúlt években, a Bpn rendezett fétises rendezvények 90% ban ott voltam)
"Emellett egy nagy lehúzás az egész, mert csak QR kóddal lehet mindent fizetni a helyen" Nem. Kártyás fizetés lesz (és jó ha van kp) mert első nap. (nem vagyok szervező)
De ez is még semmi, mert 1 éves "klubtagságit" kell fizetni, ami 10e Ft, (nem kell, lehet:) így olyan bulikra is bejutsz, amit nyilvánosban nem hirdetnek meg, mert klubtagoknak szól. "
Azért van titkolva, mert senkinek nem hiányzik, hogy valami balhés társaság bejusson (bár van biztonsági szolgálat) meg vannak igen durva rezsiárak is (A helyet fűtik elég rendesen) elég nehéz mostanság kigazdálkodni.
"képek alapján fehérneműs, kapucnis emberek lesznek a helyen" A fehérneműben biztos is vagyok, a kapucniból kevésbé, szerintem azért volt rajta, hogy a fotós ne vegye telibe az arcát. (A müncheni Boundconon a riggerek kb. igy szoktak amúgy kinézni:)
" Ez a fetisiszták kicsúfolása, nem egy rendes fétis klub."
Mivel most nyit (18) án így elég nehéz ezt megmondani szerintem egy olyan képcsokorról, ami csak azért készült, a közeli ismerősök köréből, hogy legyen valami reklámanyag. :))


"Ha fehérneműs/fürdőruhás lány érdekel, elmegyek egy strandra", (a Kit katba is mehetsz, a GFB estéjén, a fél banda ilyenben fog rohangálni, a fiúk is (mivel fűtött hely) latexben a beled kiolvad 2, 5 óra után, pláne ha netán táncolnál is:)

 

 

Előzmény: Mister V. (18579)
Zöldhasú Creative Commons License 2023.02.17 0 0 18594

A farmer dolgot csak érdekeségképen hoztam fel, hogy lám, van olyan aki arra izgul. o/

" nem egy bárhol az utcán is látható vagy viselhető ruhadarab (ruhaanyag) kapcsán kellene engedményeket tenni." én azt nem mondtam hogy kellene. (bár amilyen szutykokban bejönnek a népek az echne fétispartikra is (motoroskabát, amiben az utcán motorozik, bőrmellény amit a turkálóban kotor ki (és még színre sem passzol semmijéhez:), félmeztelen test, rajta 2 obis lánccal, vagy a fekete szövetnadrág, és egy szál bőrharness oszt csá. :) A gyakorlatilag a 0 effort. Vagy legalábbis az, hogy a hazai közönség java része, nem jellemzően áll bele az ominózus, "élményt azok e az öltözetemmel a közönségnek" "ficsörbe" :)

Az itthoni rendezvények esetében a FF szerintem inkább a hedonista playparti, míg az Edithben lévő a kis lukban nyomorgunk, hangos zenére, játszani nem lehet, mert nincs hozzá hely, fotózni a dedikált fotóssal nem tudsz, mert nincs hozzá hely (vagy el kell lökdösni mindenkit) táncolni tudsz a lenti részen. (a hely időről időre füstöt gomolyogtat a tánctérre, és a fenti részre is- ami sokunkat idegesít) beszélgetni csak ordítva tudsz, mert valaki kitalálta, hogy fent is hangos zene kell. A kritikákra meg nem reagálnak túl jól. Ráadásul konkrétan kiröhögtek, amikor mondtam, hogy adjanak Qr kódot szívesen reklámoznám, külföldieknek - néha van rá lehetőségem)

A Mof DC szabályai ugyanazok, mint a FF nek, mivel a tulaj is ugyanaz. "hogy én is jól szórakozom-e és hozzáteszek-e valamit a megjelenésemmel a közösségformáláshoz és a parti szellemiségéhez? Mert ha a válasz nem, akkor az outfit egyszerűen nem odavaló" Itt ezzel sajnos csak az a gond, hogy az az ember aki felteszi magának ezeket a kérdéseket, nyilván azt fogja mondani, hogy persze, míg az olyan egyedek akik, hozzá vannak szokva a teljes testes lakk, bőr, latex hacukákhoz, meglehetősen fura érzéssel nézegetik azt ha valaki fekete szövetnadrág/ fekete műbőr "gladiátor vállvért " társaságában állít be, 16. alkalommal is. Pedig viszonylag egyszerű ruhadarabok megfelelő kombinációjával, fantasztikus ruhákat lehet összerakni (járnak cosplayesek, néha az állam leesik, hogy mikre képesek, na ezekből van  4-5, mi van a többi 100-120 emberrel?

Úgyhogy mindenki csalódottságát megértem, aki igényes ruhákat (vagy éppen keményebb fétiseket) szeretne látni, annak sajnos csak a külföldi rendezvények fognak ilyen jellegű kielégülést hozni. (mert ugyan a Pwf re is vannak akik igénytelenül jönnek, de az arányok.. van kb 10-20 szar, és 200 jó (és 30 epic:)

"És igen.. ha valaki annyira 0 fantáziával bíró, sekélyes, ötlettelen szerencsétlenség, hogy nem bír pár ezer forintból megfelelni a DC-nak, akkor inkább maradjon otthon a picsába vagy menjen olyan partira, ahol nincs DC. Egyáltalán nem kell több-százezres göncökben megjelenni ahhoz, hogy röhögve megfeleljen a követelményeknek és bár mint minden szórakozásnak, ennek is megvan az überluxus high-end kategóriája, simán lehet úgy is jól kinézni és megfelelni egy fétis parti elvárásainak, hogy nincs rajta több kilónyi aranynak megfelelő értékű gönc." yep (igyvan)

" mint ahogy a full meztelenség sem.. Még ha létezik is egy olyan mondvacsinált kategória, hogy meztelen bőr fétis.." yep (ígyvan) de sajna a szervező (k) ők így képzelik el, és amíg csak nekik áll az zászló, addig ez nem fog változni, hiába próbálom én minden nőismerősömet, (és néha már pasikat is), abba az irányba terelni, hogy fétisesebben nézzenek ki, de egyszerűen nem tudok, mindenkit felöltöztetni.

u.i. azzal hogy a dc ennyire, khm megengedő, mindig arra gondolok, hogy ez a pénzzel áll szoros kapcsolatban.

Mindezzel együtt egyik másik rendezvényt szoktam ismeretleneknek (twitteren is) ajánlgatni, mert azért lehet értelmes emberekbe is belefutni, a viszontagságok ellenére. (hátha azokból összegyúrható, egy igényesebb társaság:)

 

 

Előzmény: Latex Bond (18593)


Latex Bond Creative Commons License 2023.02.17 0 0 18593

Akkor mondom még egyszer (és utoljára), mert látom még mindig a farmer-témán rugózunk..

 

Tisztában vagyok vele, hogy a fétis - mint olyan - roppant szerteágazó és arról sincs szó, hogy ne érteném meg vagy ne fogadnám el, ha épp valaki a farmer cuccokra gerjedne és alig várja a napját, hogy nyilvános helyre felhúzhasson egy farmergatyát. (Bár azt továbbra sem látom, hogy ebben ki vagy mi akadályozná meg..) A tematikus partik jobbára arról szólnak, hogy Te is hódolhatsz a szenvedélyednek, amelynek az otthon 4 falán kívül másutt nem igazán tudsz, láthatsz olyanokat, akik szintén ugyanezért a dologért rajonganak és beszélgethetsz, ismerkedhetsz olyanokkal, akik osztják a rajongásod. Ezt a farmerre interpretálva bárhol megteheted, ehhez nem kell még parti sem.

Annyit állítottam - és ezt fenntartom továbbra is - hogy a farmer, mint ruhaanyag egyáltalán nem számít extrém, megbotránkoztató vagy deviáns viseletnek, tekintve, hogy emberek milliói viselik nap mint nap a munkahelyen vagy az utcán, vagy bárhol másutt. Lehet, hogy vannak, akiknek ez attól még nagyon látványos és izgalomra ad okot (de gondolom, biztos nekik sem egy kőműves dekoltázs látványára lódul meg a libidójuk, ami kilóg a farnergatyából), attól ez továbbra sem lesz kirívó, figyelemfelkeltő és épp ezért odavaló viselet egy fétis partin. Naná, hogy egy dekoratív csajon minden figyelemfelkeltő lehet, mert egy szép nő kb. bármit magára aggathat, attól még ugyanúgy csinos marad.

 

Értem én azt is, hogy lazítani kell a szabályokon bizonyos mértékig, ha nem akarnak a szervezők koldusbotra jutni, de véleményem szerint nem egy bárhol az utcán is látható vagy viselhető ruhadarab (ruhaanyag) kapcsán kellene engedményeket tenni. Ennyi erővel bármilyen hétköznapi tárgyra rá lehet sütni, hogy valakinek a világ valamely pontján az pont valakinek a fétise - és erről meg is vagyok győződve, hogy így van - de akkor ebben a kontextusban gyakorlatilag bárkit beengedhetnének egy fétis partira, aki mondjuk azt vallja magáról, hogy óraszíj-fétise, hajcsat-fétise vagy mondjuk cipőfűző fétise van. Valahol azért muszáj meghúzni azt a bizonyos határvonalat. Vagy akkor nem kell fétispartinak hívni, hanem az szimplán egy parti, ami várja a nyílt gondolkodású embereket, ahol nem botránkoznak meg azon sem, ha valaki full latexben, gázálarcban megy bulizni és azon sem, ha retkes munkás ruhában, kinyúlt pólóban és tornacipőben jelenik meg, mert neki meg minő meglepetés, épp ez a kombó a fétise. Azért remélem, érezzük a különbséget és a szabályok áthágására lehetőséget nyújtó kiskaput, meg az állandó "ügyeskedést" ahelyett, hogy inkább megpróbálnánk megfelelni az elvárásoknak.

 

Nem tisztem egyetlen fétispartit sem promotálni (nem is szorul rá egyik sem) és nincs is jogom megszabni, hogy hogyan deklarálják a dress-code szabályaikat, viszont ha már az FF új kezdeményezése (MOF) szóba került, akkor ott is szerepel a DC szabályok közt, hogy milyen kérdéseket tégy fel magadnak a ruházatod kapcsán és a 3. pont épp ezt mondja: "Élményt adok az öltözékemmel a közösségnek?"

Azt hiszem, ez kivételesen tényleg egy nagyon találó megfogalmazás, mert nem öncélú módon kellene rásütni mindenre, hogy az mekkora fétis, hanem latbe vetni, hogy én is jól szórakozom-e és hozzáteszek-e valamit a megjelenésemmel a közösségformáláshoz és a parti szellemiségéhez? Mert ha a válasz nem, akkor az outfit egyszerűen nem odavaló.

És igen.. ha valaki annyira 0 fantáziával bíró, sekélyes, ötlettelen szerencsétlenség, hogy nem bír pár ezer forintból megfelelni a DC-nak, akkor inkább maradjon otthon a picsába vagy menjen olyan partira, ahol nincs DC. Egyáltalán nem kell több-százezres göncökben megjelenni ahhoz, hogy röhögve megfeleljen a követelményeknek és bár mint minden szórakozásnak, ennek is megvan az überluxus high-end kategóriája, simán lehet úgy is jól kinézni és megfelelni egy fétis parti elvárásainak, hogy nincs rajta több kilónyi aranynak megfelelő értékű gönc.

És ebbe váltig állítom, hogy a farmer nem tartozik bele, függetlenül attól, hogy elismerem-e fétisnek vagy sem. (Nyilván, hogy elfogadom, de attól még nem partira való, mint ahogy a full meztelenség sem.. Még ha létezik is egy olyan mondvacsinált kategória, hogy meztelen bőr fétis..)

 

Az külön nagyon dicséretes, hogy kölcsönzöl ruhákat másoknak - sokan nem tennének ilyesmit önzetlenül, még ha ki is borul a sok kihasználatlan cucc a szekrényükből - és azok is elismerésre méltók, akik legalább így próbálnak tenni az öltözködési etikett megfelelőségéért, hogy legalább kölcsönkérnek erre az időre, ha beinvesztálni nincs is anyagi keretük. De itt is látjuk ugye a különbséget, hogy ki az aki folyton csak meghágja a szabályokat és magasról tojik rá és ki az, aki megpróbál valamit tenni érte.

 

A farmer témát a magam részéről itt le is zártam, felőlem aztán az megy farmerben fétispartizni, aki csak akar, pont nem érdekel, mert én amúgy sem járok olyan helyre, ahol ez megengedett lenne, így nem is bosszanthatom fel magam rajta, ha netán ilyet látnék. :)

Előzmény: Zöldhasú (18591)
Zöldhasú Creative Commons License 2023.02.17 0 0 18592

Azok "vágóképek" amit a szétbontás előtt készültek, hogy az ominózus telexes videó elkészülhessen. (na meg a reklám jellege miatt) az a helyzet, hogy az ott jelenlevők nagyon nagy többsége nem ruhafetisiszta, mindenféle más fétis jelen van.(lábimádás, shibari, meztelen bőr, szex, stb, de nem a ruha.. namármost: akinek ez nem hobbija, az szerinted ki fog adni 20, 30, 40K+n hufot egy-egy ruhára (és akkor még nem beszéltem a cipőkről) vagy a latexekről, aminek azért szintén vannak durva árai. Az érdekesség kedvvért: 7. kép fehér balettcipő, az enyém. 8 as kép szobalányruha, az enyém, (van hozzá alsószoknya is- azt is én hoztam) a piros alakról nem mondok semmit.(libidexes latex, blackstyle harness, krisztalatex fejmaszk)  Az a csaj akit a ketrechez kötöztek, a csizmája, a ruhája, meg még a golyós szájpecke is az enyém. A nyakörv ami a fején van (amit én találtam ki, és csináltattam meg a bőrös lánynal az én terveim alapján, direkt az a feladata, hogy bele lehet írni valami megalázót /vagy bármit (belül posztóbélés van, hogy latexhez is lehessen használni), még az a lánc is az enyém. Az a csizma amit a fekete hosszúhajú csajtra feladnak: az enyém. Az egyik fényes ingű(lakk) skacnak én adtam kölcsön a felsőjét mert nem volt neki, hogy el tudjon jönni biodíszletkedni. Úgyhogy gondolhatod, hogy én mennyire ki vagyok bukva egy-egy rendezvénykor, amikor látom, hogy mikbe jönnek az emberek.. Vagy hogy nincs elég fény, hogy a ruhákat látni lehessen.  Csak sajnos mások az elképzelések. Amióta van FF meg Kinkster, szerintem nem volt olyan alkalom, amelyre ne adtam volna kölcsön valamelyik barátomnak ruhát, hogy szép legyen és csinos (és nem vagyok illatfetisiszta, és gyűlölök mosni) (a FF vezet, azt hiszem 9- 10 db ember a rekordom, akinek hozzájárultam valamivel a ruházatához/teljes öltözet) Nincs az embereknek pénzük, és vagy igényük (vagy a kettő együtt:(

u.i. már gondoltam arra, hogy egyszer Abdl-t is kéne tolni, mert van cuccom a Dudeától nem is egy, de még nem mertem rászánni magam:) (lehet nyáron kéne tolószékkel és medical vonalra kihegyezni.

u.i. Minden igényt kielégítő fétisklubot itthon sztm nem fogsz találni (én még nem nyertem meg a lottó 5 öst:(akkor lenne.

Előzmény: Mister V. (18579)
Zöldhasú Creative Commons License 2023.02.17 0 0 18591

"

De valljuk be, a farmer - mint anyagtípus és mint ruhadarab - a legkevésbé sem tartozik a deviáns viseletek közé" Konkrétan fétisek vannak rá, pld nekem is (főleg az overállra, csajokon, még jobban, mint a latexre, (ami azért durva, mert több milla forintom van latexben.. (még 5-6 év és végük, hacsak el nem adom:) Sokmindentől függ azért, akármi nem felel meg (szabás, szín, a cérna színe, aruha extrái, csat húzózár etc..:) Azért igazi farmerfetisisztát nehéz találni, random emberek arra használnák, hogy 0 efforttal bejussanak a rendezvényekre. ami azért nem lenne túl szerencsés, a többiek szemében akik nem szeretik ezt az anyagot, vagy nem fogják fel, vagy nem értik meg. :)

 

Előzmény: Latex Bond (18571)
Zöldhasú Creative Commons License 2023.02.17 0 0 18590

Márc 24 -FF? Először a honlapjukat mindenképp nézd meg:https://www.freedomfetish.com/
Ha újak vagytok a fétispartik világában, mindenképp menjetek el, mert sok értelmes arcot lehet megismerni.
A FF általában úgy szokott kinézni, hogy van a sorbanállás a kapuhoz,  (Minél hamarabb jössz annál kevesebb dologról maradsz le.)beengedés, jegyellenőrzés, telefon kameráinak leragasztása, átöltözés (fűtött öltözőben) majd megmutatod a ruhádat a DC ellenőrnek,
aki vagy beenged, vagy nem (a vagy nemnél is szoktak segíteni, hogy bejuss.) (kivéve, ha veszekszel a Dc ellenőrrel:)
ha bejutottál, akkor irány a ruhatár Jó eséllyel sor lesz, a KVLTben mindig volt, ez a hely jóval nagyobb, így itt nem tudom mi várható. (érdemes a cuccodat 1 táskába tenni, mert így _könnyebb_) Aztán ha sikerült akkor vegyülhetsz. Érdemes valami "kicsi de szexi táskát bevinni amibe a pénzt és a jegyeket teszed)

"hogy ugyan az mint egy disco ugyan úgy táncolnak  isznak jól érzik magukat az emberek" voltaképp igen.
"Ismerkedés az hogyan zajlik  mennyire felszabadultabb az egész?"  vagy mint egy normál éjszakai helyen visszafogotabban?"
Általában visszafogottabban, mivel a helynek vannak szabályai, ha valaki paraszt, az nagyon hamar póruljárhat.
Kell e figyelni valamire gondolok én van e vmi íratlan szabálya ennek a környezetnek? (van bizony, irányadó a honlap "szabályok" része)
Milyen  stílusú zene megy általában? (sokféle de gót, vagy rock eddig szerencsére nem volt, inkább a techno, és a modernebb zenék (Envo, Kram Berev)
"Hogyan kell elképzelni a buli szexuális részét gondolok én itt a játszóterek ill az emberi kapcsolatokra mennyire nyíltan mennek oda az emberhez ha szimpatikus vagy tetszik " Én nem szoktam, mert más miatt vagyok ott, de általában a honlap ezt is írja.
"vannak szobák külön helységek szeparációk" igen, a sötétszoba. vagy esetleg ha nem szégyenlős az ember akkor egy kis tömeg elött is akár...?? igen, van a couples area, amit egy jobbára átlátszó függöny választ el a terem többi részétől. (mindenki nézheti, ha valakik épp kufircolnak:) de bemenni általában párok, vagy 3 an, de egyedül nem (arra van ellenőr is)- itt új helyszín lesz, nem tudom, mi lesz az elrendezés.
Nagy problémák, lökdösődés, verekedés nem szoktak lenni. 1-1 paraszt néha becsúszik, de azért vannak az ún: Dungeon masterek akiknek lehet és kell szólni, ha valami negatívumot tapasztalsz (tok) a közönség, közösség általában elfogadó*, de vannak klikkesedések.
u.i. elfogadó alatt azért azt kell érteni, hogy a hagyományos fétisek általában, ha valami extrémhülye fétisnek hódolsz, akkor azért lehet, hogy otthagynak, vagy szólnak, hogy, ne gyere közel. (és érdemes ezt megfogadni, mert ha valaki erőszakoskodik, azt kikisérik, és jó eséllyel nem látjuk többet egyik rendezvényen se)

Előzmény: adokveszek00 (18542)
technograd Creative Commons License 2023.02.16 0 0 18589

Hosszú távon azért hajszás összegömbölyödött tobzoska formában éldegélni :) .

 

 

A kicsik persze boldogan elvannak, "vontatmányként":

 

Előzmény: Kovács Pisti? Á, dehogy! (18588)
Kovács Pisti? Á, dehogy! Creative Commons License 2023.02.15 0 1 18588

De miért? Baj lenne, ha ebben a pozícióban maradna?

Előzmény: technograd (18587)
technograd Creative Commons License 2023.02.15 0 1 18587

Discord chaten: A jövő az energiatakarékos, kompakt csajoké. Mondjuk, ha beszorul ebbe a pozitúrába, akkor vihetem szerelőhöz. Vagy szeretőhöz, mittomén :D ! By the way, rugalmas, atom test, szemtelen, csini pofi, jól fejlett muszklik :) . I love you!

Ubul86 Creative Commons License 2023.02.12 0 0 18586

latexet biztos nem, hisz gumi. (még ha picit speciálisabb is)

az első kérdés jó kérdés. Krisztával beszéltük végig, ő ajánlotta nekem is. Meg az öblítéses részt is. 

Még az oldalán is ír róla https://rubber.hu/ontsunk-tiszta-szilikont-a-poharba/

 

Ettől függetlenül érdekel engem is az eü. hatásai hosszútávon, de a többi gyártó is ugyanúgy szilikonolajat használ csak tesz bele plusz adalékot...lásd mondjuk mint egy 95-ös benzin, meg egy 100-as benzin közötti különbség. Az alap ugyanaz, csak az egyik prémiumabb

Előzmény: djt-123 (18585)
djt-123 Creative Commons License 2023.02.12 0 0 18585

Néztem ezt a wacker szilikonolajat,ez nem árt a bőrnek?Vagy a latexet nem teszi tönkre?

Előzmény: Ubul86 (18583)
Ubul86 Creative Commons License 2023.02.12 0 0 18584

amúgy én is beglossoztam egy ideig, de semmi értelme, mert kb ugyanaz a sima szilikonolaj is...úgy is azon van a hangsúly, hogy ha kimostad, akkor az öblítéskor a vizébe teszel olajat, átmosod, 90%-ban már olajos , feltudod venni. ITt is csak a végtagok vannak kicsit bekenve, csúszik felfele. 

Előzmény: djt-123 (18582)
Ubul86 Creative Commons License 2023.02.12 0 0 18583

Superlove.hu egész olcsó a pjur, vagy sima szilikonolaj, 350es viszkozitasu pl (wacker), olcsó, tokeletes

Előzmény: djt-123 (18582)
djt-123 Creative Commons License 2023.02.11 0 0 18582

 

Sziasztok

Tudom lerágott csont,de az eddigi beszerzési forrásom elapadt,tudnátok e ajánlani latex cuccokhoz való öltözködéssegítő olajat hol lehetne venni?Vivishine ,begloss felejtős nekem túl drága az a 250ml es flakon kb 20 felöltözésre elég egy catsuitnál.Eddig az optimal product olaját vettem de valamiért már nem szállítanak Mo ra pedig nagyon jó anyag volt

LatexBo Creative Commons License 2023.02.10 0 0 18581

LatexBo Creative Commons License 2023.02.10 0 0 18580

Sziasztok!

 

Lakk-latex hatású leggings eladó.Ha érdekel valakit írjon.Mail-em publikus.

Mister V. Creative Commons License 2023.02.09 0 1 18579

Egy friss példa a leírtakra...

Most nyílik elvileg újra valami fétis klub, aminek régebbi galériái vannak (képek alapján valami boltíves pincéből). Na pl. a https://www.ministryoffreedom.hu/rolunk/ oldalon lévő fotón a kép jobb oldala önmagáért beszél:

-nő háttal szimpla fehérneműben

-pasas előtte kapucnis utcai felsőben

...és ez "BP legmerészebb klubja".

https://www.ministryoffreedom.hu/wp-content/uploads/2022/12/DSC00365.jpg

 

Emellett egy nagy lehúzás az egész, mert csak QR kóddal lehet mindent fizetni a helyen, amit előtte fel kell tölteni. Ha pedig maradt rajta, az nem jár vissza, hanem legközelebb felhasználható... Ha 200Ft marad rajta, azt meg mire tudja használni az ember... ergo elbukja és emellett 2 buli között a szervezőknek kamatozik az a pénz.

 

De ez is még semmi, mert 1 éves "klubtagságit" kell fizetni, ami 10e Ft, aztán ha ez még nem volt elég, még 4e Ft a beugró... hogy az ember eljusson egy olyan helyre, aminek címe nem publikus, tehát nem tud tájékozódni, hogy hol tud parkolni, milyen a környék (utcán már kiléphet az autóból beöltözve) és a képek alapján fehérneműs, kapucnis emberek lesznek a helyen.

 

Ez a fetisiszták kicsúfolása, nem egy rendes fétis klub.

 

Ha fehérneműs/fürdőruhás lány érdekel, elmegyek egy strandra, ha meg kapucnis férfi, az utcán dögivel van. De hát ebből látszik, hogy ez a magyar értelmezés szerinti fétis viselet.

 

Így már, ha ez egy "nagy múltú hely megújulva", akkor a farmeros kezdeményezés ennek fényében teljesen rendben van. Mégis kulturáltabb, mint a kapucnis felső.

Előzmény: Mister V. (18577)
Mister V. Creative Commons License 2023.02.08 0 2 18577

Idézem önmagam, mert félreértettél:

"Lehet én vagyok már túl öreg, de én még szeretem azt, ami, és nem azt, ami olyan. (A nő legyen nő, ne egy travi/CD... még ha úgy is néz ki. Egy fétisparti legyen fétisparti és ne egy fertő.)"

 

Azaz "A nő legyen nő... Egy fétisparti legyen fétisparti" - ennyi lett volna a lényeg.

 

Úgy fogalmazok inkább, hogy a "krumplileves legyen krumplileves". Csak gondoltam ilyen közegben a közegre jellemzővel példáloznék.

Számomra egy nő akkor nő, ha születése óta az, mivel még annyira vagyok régimódi, hogy a nők érdekelnek csak. Nincs gondom a travikkal sem, volt ilyen barátom is, dolgoztam is travi szórakozóhelyen, szóval nem velük van a baj, hanem azzal, hogy már semmi nem az, ami. És itt jött az, hogy a fétisparti sem az. Erre írtam a példát. Mert pl. a pixin vagy egyéb társkeresőn rengeteg travi/CD nőnek írja magát, holott van travi jelző is (vagy társkereső esetében nincs, akkor jelölje igazolványa alapján a saját nemét, mert akkor nem szerepel a találati listámban), de nem teszi... 

Épp úgy, ahogy a fétispartikra sem csak a fetisiszták járnak, hanem a már említett fertő: szopógépek, exhibicionisták, szexőrültek.

 

Szóval nem kell "rasszistának" kikiáltani egyből. Azzal semmi bajom travik esetében sem, ha ők felvállalják magukat és azt mondják, hogy ők travik. Ezt elfogadom és tisztelem is érte azokat, akik felvállalják. De amikor azt mondja (és írja pl. az adatlapján), hogy ő nő, na az már nem "krumplileves", hanem egészen más: szimpla önámítás. És ez folyik a fétispartikon is: önámítás. Azért mert az utcáról betévedt félrészeg ember felvesz egy bőr hámot, már egyből fetisiszta lesz?

 

Vagy ugye "Freedom Fetish Party" a neve. Hát fétis műsorszámot még egyetlen egyet nem láttam, pl. latex bemutató (beöltözne a csaj mindenki előtt), vagy bőr, netán egy talpnyalásos jelenet. De fellógatás, bőr átszúrással fellógatás, kötözés az minden mennyiségben. Ha "fétis" parti, akkor miért épp a fétis marad ki és a műsorok és résztvevők is 80%-ban a BDSM-ről szólnak és szinte semmi (max 1-2 öltözék) a fétisekről.

 

Tehát nekem ez a gondom, csak rosszul példáloztam.

Előzmény: Latex Bond (18576)
Latex Bond Creative Commons License 2023.02.08 -1 3 18576

"A nő legyen nő, ne egy travi/CD.."

 

Nem tudom, ezt hogy értetted pontosan, de ezzel a gondolattal már nem tudok azonosulni. A fétisparti nem attól lesz itthon "fertő", hogy CD-k és travik is látogatják. Nagyon remélem, hogy nem erre céloztál.

Attól vagyunk színesek és elfogadóbbak, mint a végtelenül ostoba egybites gondolkodású homofób többség, hogy ezeket a csoportokat is ugyanúgy toleráljuk. És mondom mindezt meggyőződéses, bi-érdeklődésű, de attól még hetero CD-ként.

Nem dörgölöm senki orra alá és nem erőszakolom rá senkire a fura szokásaimat, akit ez irritál, de engem se rekesszenek ki azok, akik pontosan ugyanúgy egy perifériára eső, meg nem értett csoport képviselői. Gyűlölöm a bélyegeket és ezek azok.

Mellesleg én is elég öreg vagyok már (50+), de a gondolkodásom ezekről a dolgokról nem függ össze az életkorommal. Legalábbis nem úgy, hogy kevésbé lennék elfogadó az idő előrehaladtával, hanem épp ellenkezőleg. Amikor ellenállásba ütközöm, akkor nekem is kinyílik a bicska a zsebemben, mert többnyire olyanok teszik a megjegyzést, akik intelligenciában messze elmaradnak tőlem vagy legalábbis a kirekesztettek többségétől.

No offense.

Előzmény: Mister V. (18575)
Mister V. Creative Commons License 2023.02.08 0 0 18575

Ahogy említettem; a "szürke könyvek" / film volt az a határ, ahol nagyot romlott a dolog.

Az egy "művészfilm" volt, köze nincs a valós és általános BDSM-hez, de a szakoldalakat azóta sem lesi egyik néző sem, viszont így meg azt hiszi, hogy képben van a BDSM-el, annak lelki világával.

Abban mondjuk fétisek nem is voltak (az első részt néztem csak, abban nem volt), pedig magát a domot/dominát fetisizálja a szolga/sub, ha rajong érte.

 

És ugyanez a helyzet a shiny anyagokkal is, ami egy vékony szexi csajon már majdnem olyan izgató, mint a latex, de sajnos 70%-ban ezeket a testhezálló ruhákat a hurkás emberek viselik.

Tehát vakon követik a divatot és szerintük jó ez. Szerintem nem. Régen azért tudtak öltözni az emberek és a függőleges csíkos ruhákat választották a husisabbak, míg a vízszintes csíkosat a csont és bőr alakúak, mert akkor még tudták, hogy érzéki csalódást okoz és vékonyabbnak/vastagabbnak tűnnek. Ma meg...

Lehet én vagyok már túl öreg, de én még szeretem azt, ami, és nem azt, ami olyan. (A nő legyen nő, ne egy travi/CD... még ha úgy is néz ki. Egy fétisparti legyen fétisparti és ne egy fertő.)

 

Ja igen... korábban említettem a swingert is. Ott legalább gumival csinálják, nem úgy, mint a fétispartikon. (Nem járok swingerbe, dolgoztam ott régebben.)

Előzmény: Latex Bond (18574)
Latex Bond Creative Commons License 2023.02.08 0 0 18574

Szomorú, de egyet kell, hogy értsek.

Pontosan ez a túlságosan széles palettájú tematika illetve az attól való teljes eltávolodás és a full meztelenség zavart engem is régebben a hazai partikon és ami esetleg az éjszaka első felében még némileg "szigorú szabálynak" volt tekinthető, az éjfél után konkrétan már értelmét is vesztette.

Zanzásítva nagyjából ugyanezen siránkoztam én is itt pár hozzászólással lejjebb egy kérdezőnek, aki a partik miliőjéről kérdezett.

Látom, tapasztalom én is, hogy hogyan értelmezik itthon ezt a szubkultúrát, de amíg az emberek nagy része még a fétis illetve a BDSM fogalmával sincs egészen tisztában, addig hogyan várhatnánk el egy valóban (bizonyítottan) kulturált keretek közt is lebonyolítható szórakozási formát?

 

Megjegyzem, én még egész optimista hozzáállással fogadtam a kezdeményezést, de más testvér-topikokban - ahol a hirdetését még kitette emberünk - ennél jóval szkeptikusabban fogadták.

 

Előzmény: Mister V. (18573)
Mister V. Creative Commons License 2023.02.07 0 2 18573

Az a baj, hogy a nagyobb fétispartik esetében is, amikor egyesek már beleunnak (pl. én is volt már, hogy éjfél előtt otthagytam, de 2-nél tovább nem szoktam maradni), akkor hiába elővétes jegyekről van csak szó, tódulnak be éjfél után a fétisruha nélküli többnyire külföldiek, akiket kidobtak a kocsmákból, mert záróra volt. És akkor a "bőrös lány" ad nekik egy nyakörvet, meg valami kis hámot és már ők is "fétises" (félrészeg) emberek.

 

A pénz nagy úr sajnos.

Itthon nem fogsz olyan bulit találni, ahol nem a szexről szól a dolog, vagy mindenki valóban fétisruhába van felöltözve (ha már fétispartira megy). Ez egy ilyen ország. Bécsben egy kávázóban (SMArt Café) amikor pelenkás rendezvényen voltam, ott nem volt szex, ott konkrétan pelenkás emberek voltak. Fele annyi beugróért, mint itthon, ingyen csemegékkel, fűtött környezetben, éttermi kajákkal. Vagy BDSM hétvégére érkezve szintén nem volt szex, hanem kulturáltan játszottak egymással az emberek, beöltözve.

Nincsenek annyira messze, de ott kultúrája van a BDSM-nek, vagy a fétiseknek, itthon meg ez a "vanilla feeling" van csak a "szürke filmek" hatására, hogy "kössük ki a csajt, mert csak úgy tudjuk megdugni"... mindezt olyan összenyitott termekben, ahol egyszerre 3 helyről is hallatszik zene, de egyik sem populáris, hanem valami nagyon elvont. Soha nem értettem, miért párosítják a metált és rock-ot a BDSM-el. Ha egy komolyzene alatt dominál valaki, azt is pont úgy tudnám élvezni, mint a pop/dance műfajt, de ez a rock/metál/house egyveleg 1 óra alatt képes megfájdítani a fejem, de itthon csak ezt erőltetik. Bécsben pl. egy lágy általános háttérzene szólt, nem ilyesmi.

Szóval itthon az itthoni rendezvényszervezők mennek a saját elképzelésük után, mondván, hogy a német nagy BDSM/fétis klubokban is ilyen zene van. Azért én ha összehasonlítanám a német helyet az itthoni fűtetlen gyárépülettel, ami a 3. kerben van, a színvonal közel sem azonos. Költöttek német Dj-re is, de igazából semmi különbséget nem vettem észre a zenében. Ismeretlen számok, dallamok elvétve 10-20 percenként egy pici.

Na meg az árak: fétis koktél vagy mi volt 2 éve 800-ért, amibe egy üdítő meg egy kis pezsgő került ha jól emlékszem, (ami 800Ft/üveg kiskerárú pezsgő volt, meg egy kis gyümölcslé talán. Az egész 3dl, önköltségi áron 300Ft-ra se jön ki mosogatással. Vagy egy kóla szintén 2 éve 400-ért. Egy diszkóban még érthetőek az ilyen árak, ahol csekély a belépő díja, de ekkora belépő mellett még a fogyasztást is számolva... nem vagyok spúr, de nem az a színvonal, ahol ekkora árréssel dolgozhatnának és jó szívvel otthagynék egy kisebb vagyont.

 

Tudom, a fétis nem egy olcsó dolog... ruha, kezelő anyagok hozzá, stb. és 1x-1x megengedheti magának az ember... de sajnos a fentiek miatt ha meg is engedi az ember, nem érzi jól magát a már leírt körülmények miatt. Ha dugás érdekel, swingerbe megyek és nem fétispartira... (ott is van BDSM szoba) de már este 11-kor az italpult melletti foteleknél és az italpult bárszékénél is ment a szopás. Hát tényleg csak ennyit tud ez az ország? Ez a színvonal? És ezért a látványért és hangzavarért fizessek belépőt, utazzak vidékről, öltözzek 20 másik ember előtt? Nem beszélve a műsorokról, amik nem színpadon zajlanak, így pl. a tánctéren kötözött lányból a 3. sor már semmit látott.

 

Ne a farmeren lovagoljunk, hiszen itthon semmi sem az, ami. Az "ingyen elvihető" rovatok tele vannak "majdnem ingyen... az eredeti ár feléért" hirdetésekkel. Amíg ez a mentalitás és hozzáállás nem változik, addig örüljünk, hogy akad egy ember, aki szervezni próbál valamit és talán más lesz, mit a fent említett. Ha ugyanolyan, akkor ha BP-re is ér a szervezése, én akkor is kihagyom.

 

Mert nem vágyom én sokra, csak ha fétisparti, akkor latexes, lakkos, bőrös, társaságot látnék szívesen, nem félmeztelen, "öreguras" vagy farmeros embereket. De ő is azért hirdeti így, hogy az átlag ember is el merjen menni a bulira, akinek nincs ruhája, hiszen neki a létszámból lesz pénze.

 

Amikor még voltak 2-3 hetente fétispartik talán 3-4 éve BP-n, kis kocsmákban, pincékben, nem voltunk 20-30 főnél többen, de civil nem jöhetett be. Sajnos ez is megszűnt, pedig az elképzelés nem volt rossz.

Előzmény: Latex Bond (18571)
Roli0622 Creative Commons License 2023.02.06 0 3 18572

Latex Bond Creative Commons License 2023.02.06 0 1 18571

Persze, világos, én is számtalanszor írtam és beszélgettünk már itt a fétis szerteágazó válfajairól és naná, hogy egyik sincs itt kirekesztve. (Már ami nyilván nem sért törvényt.) Nálam a tolerancia elsődleges, mert hogyan is várhatnám el, hogy engem megértsenek, ha én sem értek meg másokat. :)

De valljuk be, a farmer - mint anyagtípus és mint ruhadarab - a legkevésbé sem tartozik a deviáns viseletek közé. Persze lehet ugyanúgy imádni, mint a shiny holmikat, de hogy nem kelt vele feltűnést sehol, az tuti. És abban sem vagyok biztos, hogy ne lenne manapság divat. A munkahelyemen pl. 10-ből 4-en farmert hordanak. :)

 

Én csak azt furcsállottam, hogy a szervező keverni szeretné a buli tematikáját, amelyben egyaránt jelen van az extravagáns és a hétköznapi is. Aki igazán extrém cuccokban szeretne egy partin megjelenni, általában nem nagyon szokott örülni az "utcai ruhás" embereknek és csűrhetjük-csavarhatjuk akárhogy, a farmerviselet továbbra is teljesen hétköznapinak, azaz (semmiképp sem rossz értelemben!) "utcainak" számít. Értsd: akkor és oda veheti fel, amikor és ahova csak akarja, míg én pl. latexben bajosan flangálhatnák bárhol. De mondhattam volna az ódivatú úri öltözéket is (vagy bármilyen jelmezszerű outfit-et), még az is nagyobb feltűnést keltene, mint egy farmer inggel párosított farmergatya.

 

De mint mondtam, hajrá és sok sikert kívánok, minden parti-kezdeményezést üdvözlünk itt a fórumon, hiszen alig-alig van minőségi szervezés kis hazánkban, biztos sokan fognak örülni neki és kapni az alkalmon, hogy végre farmert húzzanak. ;)

Előzmény: Mister V. (18570)
Mister V. Creative Commons License 2023.02.06 0 2 18570

"Fetish partyt Klubot" - a fétis sokféle lehet. Nekem pl. pelenka fétisem van (abból is a fóliás), tehát erősen határesetként a PVC kategóriába még beleillene (vagy pl. egy gumibugyival már a latexbe).

Ahogy itt is a latex és a lakk van kihangsúlyozva a fórumon, az utóbbi időben többnyire "shiny" témák voltak, illetve mostanában a bőr.

Azaz nem lehet a fétist, mint műfajt úgy beskatulyázni, hogy csak ez vagy csak az lehet. Mert ha fétis, akkor ott van a lábimádat, a csizma is.

Láttam már fétispartin halász "egybe-ruhába" öltözött embert is. Kinek mi a fétise... de ha csak a ruhára gondolunk, abból is sok van (pl. esőkabát, mint (a legolcsóbb) PVC fétis), vagy ez a mai shiny nadrág őrület, amit leginkább a "husis" emberek hordanak, hogy minden hájredőjük kilátsszon belőle (ami - számomra - már gusztustalan).

De pl. Freedom Fetish partin találkoztam már olyannal is, aki ódivatú úrnak öltözött (zsebórával, kalappal, stb.), neki ez volt a ruhafétise. Igaz, ez a példa nem extrém, de egy fétisparti pont arra szolgál, hogy ami ruhát az utcán nem tud hordani az ember, mert megszólják vagy furcsán néznek rá, azt egy ilyen rendezvényen büszkén viselhesse.

A tipikus kék farmer alul-felül manapság már nem divat, feltűnő jelenség, így sorolható talán ez is a fétis kategóriába. (Mert hát aki nem lábimádó, nem tudja, hogy mi abban a jó, aki nem farmerimádó, az sem tudhatja, hogy mitől élvezetes a másiknak.)

 

Talán azért írta ezt a kombót is, mert a környékén kevesebb a fetisiszta és inkább menjenek be "utcai" öltözékben is, csak ne legyen mínuszos a rendezvény.

Előzmény: Latex Bond (18569)
Latex Bond Creative Commons License 2023.02.06 0 1 18569

Farmering és farmer?????

Azért én a favágó image-et nem keverném sem a bőrrel, sem a latexszel, de lelked rajta. :)

Abszolút jó szándékkal mondom, úgyhogy sok kitartást a szervezéshez.

Előzmény: Törölt nick (18568)
Törölt nick Creative Commons License 2023.02.06 0 0 18568

Sziasztok , Tisztelt Tagok. !

Fetish partyt Klubot összejövetelek rendezését kezdem szervezni és létrehozni.!
Bőr - bőrruha, latex - latexesek , farmering és farmer akár cosplayel, akár keverve.
(diszkréció elvárt)
Szegeden kezdődik és ha minden jól megy lehet bp vagy nagyobb helyszinen is.
Komoly tagok érdeklődését várom, Nők, hölgyek nyugodtan bátran kúlturált jelentkezők lesznek.
Első időpont február -10-11 lenne
Jelentkezőket egyéb megbeszélésre megadom elérhetőséget ( helyszin stb)
Viber és számom : +36-30-797-83-64
Hivj irj nyugodtan

Komoly szándékkal  ha lehet, és persze  hölgyek se legyen bátortalanok ugyan olyan fontosak ..

Kulturált rendes klub lenne , ami persze a közösség határozza meg hogyan tovább.

Latex$ Creative Commons License 2023.02.05 0 0 18567

Sziasztok!

Van valakinek eladó teeth gag-os latex maszkja?

brazi_tdi Creative Commons License 2023.02.05 0 0 18566

Eladó lakk overál!

 

Sosem hordott  női lakk overál.

 

M - L méretű.

 

15.000 ft

 

Érd: brazi.tdi@gmail.com

 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!