Keresés

Koltay Gergely: Neked játék

Neked játék, Neked a szerelem
Neked a fény és a végtelen
Nekem a hiány, nekem a küzdelem,
Nekem a bűn és a félelem.
Arcul csapott magányunkra rászállott illúziókkal
két sornyi hír lett az életem,
s ami szép azt csak képzelem...
Neked eső, Neked havazás,
Neked maradt a tisztaság, fehér lepedő,
de zápor verte homlokodra jeleket karcol az idő.
Mert nagyon fáj, mert üvölteni kéne,
mert nem lehet, mert nem lehet!
Mert amit nem lehet az az élet,
mert lehetetlen az élet, mert nincs igaz...
Széttépett imakönyveink között a megtalált nyomornak sohasem lesz vége.
Neked játék, neked a szerelem
Neked a fény és a végtelen,
Nekem a hiány, nekem a küzdelem
nekem a bűn és a félelem.
Csak tovább roncsol a vágy...
Az eltévedt boldogság,
akit fáradt vándorként engedtünk be hozzánk, s ránkgyújtotta házunk...
De nem! Nekem szép így is,
nekem szép a Volt és a Lesz is,
még ha a bűnnel házasságot kötsz is.
Hajnali házak csöndjét ma még titokban zárjuk,
s a kulcs halott fém testként postaládánkba koppan,
mint startpisztoly dörren a meneküléshez.
Mert futni kell magam, magad ellen,
mert a világ máglyát rak egymást ölelő testeink alá,
s a gyönyör nedvei a kozmoszba áradnak szét,
de itt ez csak per, itt ez csak büntetés.
Nekem játék, Neked szerelem,
Neked fény, nekem a végtelen
a közös bűn, a hiányzó értelem
mi Neked küzdelem, nekem a félelem.
Talán egy más korban, egy más létben vége lesz a láznak,
de most ami volt, s ami lesz, odaadod másnak.
Ez most a búcsú, és a kezdet is,
ez most fájni fog... még ha tudjuk is.

Rózsa, rózsa rengeteg,
Lányok lepkék fellegek,
Lányok lepkék fellegek,
Illanó könny permeteg.

Messze libben a hajad,
Nevetésed itt marad,
Nevetésed itt marad,
Mint kendőd a szék alatt.

Lángoló menny alkonyat,
Csupa vér az ajakad,
Csupa vér az ajakad,
Ha csókollak védd magad.

Rózsa, rózsa rengeteg,
Lányok lepkék fellegek,
Lányok lepkék fellegek,
Csak az Isten érti meg.

Ha mennél hideg szélben,
A réten át, a réten át,
Rád adnám kockás takaróm,
Öleljen át, öleljen át.

S ha körül zúgna sors vihar,
Rémségesen, rémségesen,
Szívemben volna házad is,
Oszd meg velem, oszd meg velem.

Volna köröttem zord vadon,
Sötét veszett, sötét veszett,
Menyország volna nékem az,
Együtt veled, együtt veled.

S ha volnék minden föld ura,
Az ég alatt, az ég alatt,
Koronám legszebb ékköve
Volnál magad, volnál magad.

Bánom, hogy ráakadtam ó,
Bánom, hogy ráakadtam ó,
Akié lesz ne mondja, hogy megkérte,
Mondja, hogy vette ó.

Igyunk egy finom kupa bort,
Igyunk egy finom kupa bort,
Örömet ott lelsz ahol élsz,
De itt még híja sosem volt.

Bortól szomjazunk legkivált,
Bortól szomjazunk legkivált,
Cigány asszonyt csókolt a pap,
Rágondolt s félre prédikált.

Mikor egy este otthon egyedül talál
az ablakon kinézel, de semmit se látsz:
Mondd gondolsz-e rám?
Mikor a napok léggömbjéből az idő elszivárog
és elfelejtett szavak után nem fordulsz már vissza
Mondd gondolsz-e rám?
megteszel mindent, úgy csinálsz, mintha élnél,
órádra nem nézel, elrohansz, mielőtt sírásra görbülne a szád
Mondd gondolsz-e rám?
Mit elvettél magadtól nem kapod ajándékba vissza,
imád az égbe, hallgatásod a földre száll,
Mondd, gondolsz-e rám?
S mikor tavasszal nyílnak az erdei virágok
magadat a tükörben olyan öregnek látod,
Mondd, gondolsz-e rám?
Tested áruként a holnapnak kínálod,
és napról-napra árulod el titkaink másnak,
Mondd gondolsz-e rám?
Mikor szerelmes kutyák vonyítanak az éjben
Te egyedül gyötrődsz fészkedben
Mondd, gondolsz-e rám?
Pedig várod, hogy az élet újra Rád találjon,
de legbelsőbb titkaid nem érti új barátod:
Mondd gondolsz-e rám?
Egyszer majd, tudod, szép lesz újra minden,
nem lesz hiba a dalban, nem lesz hiba a versben,
igaz lesz minden szó, a csókok szívhez érnek,
s a madarak messzi délről lassan hazatérnek..
S én várni fogok, mert várni kell arra, aki nem jön el...
Fáradt éjszakában tudod álmatlan a csend,
de hajnalban a derengés még reményt üzen,
éhes madár a reggel, az emlék megpihen,
akit az éjjel vártam, nem jön ma sem el...

`Lassan, tünődve`

Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.

Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.

A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.
/J.A./

---------

Kicsi rozskertben ebredek, itt benn az almaimban, olembe ajul egy
Napsugar.
Kozelebbrol megerinthetem, itt benn az almaimban, szeliden magamra
lancolom.
Agyon zuhano gondolat - parnamba fojtom az arcomat, elohivom a
lehetetlent,-
Nyelvam alatt a Boldogsag, sebesseg nelkuli alomvilag,-
bezart Fenyerzekeny kep.
--------

Sajog a lelkem...

Jojj el hozzam Hatalmas Egi Madar,
Te, aki kilenc sasnak az Apja vagy,
Akinek a bal szarnya eltakarja a Holdat,
a jobb szarnya a Napot,
aki sohasem farad el.
Gyere hozzam enekelve,
Kozelits a jobb vallamhoz,
Szallj le a jobb vallamra!
-------

Lebegni a Folddel

Uri maganyomban ultem, ahogy lassan este lett,
szemem a Vegtelent jarta, nezte a lehullo egitesteket.
Az egre csillagok tapadtak, ahogy ramtapadt a csond,
almomban lebegtem a Vegtelenben, es velem lebegett a Fold.

Lebeg velem a Fold es a Mindenseg,
hallani szinte a sohajod,
fenyukkel - szinte a sulytalan - szemembe hullanak a csillagok.

A gondolataim az Urben jarnak, ellipszis palyan keringenek,
a szivembe nezek es megidezlek, es meghalok Erted, hogyha kell,
gondolatban most is Nalad vagyok, pedig ezer es ezer fenyev valaszt el...

Lebeg velem a Fold es a Mindenseg,
hallani szinte a sohajod,
fenyukkel - szinte sulytalan - szemembe hullanak a csillagok,
es a testem elmerul,
olyan csendes a Vilagur...
-------

Mi tortenik ha alszol,
S mi tortenik, ha almot latsz?
S mi tortenik, ha az almodban a Mennyben jarsz?
Es leszakitasz egy kulonos viragot?
S mi tortenik, ha felebredven
A virag ott a kezedben?
Nos mi van akkor?
--------

"Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak,
úgy érzem én, barátom, hogy a porban,
hol lelkek és göröngyök közt botoltam,
mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak
vendége voltam."

Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség

"...

Ötven,
jaj, ötven éve -- szívem visszadöbben --
halottjaim is itt-ott egyre többen --
már ötven éve tündököl fölöttem
ez a sok élő, fényes égi szomszéd,
ki látja, hogy könnyem mint morzsolom szét.
Szóval bevallom néked, megtörötten
földig hajoltam, s mindezt megköszöntem.

Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem,
s azt is tudom, hogy el kell mennem innen,
de pattanó szivem feszítve húrnak
dalolni kezdtem ekkor az azúrnak,
annak, kiről nem tudja senki, hol van,
annak, kit nem lelek se most, se holtan.
Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak,
úgy érzem én, barátom, hogy a porban,
hogy lelkek és göröngyök közt botoltam,
mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak
vendége voltam."

Parancsot adott, büszkét, szigorút:
"Fogjon mindenki szerszámot! Oda,
hol a lombzenére táncot lejt a hold,
épüljön hétszáz ékes palota!"

Hétszáz ékes palota közé
kincstárat vasból rakatott
s a napot akarta ráveretni,
mint óriás, tüzes lakatot.

Hiába szörnyedt el a nép
s kérlelték vének és papok:
"Ami égi, ne hozd a földre!"
A kapu pántja kérte a napot.

Feszült létra a felhő szélihez.
Megbillent az; a létra leszakadt.
Fogtak sasokat könnyü szekérbe.
A hámot szétszedték dalos madarak.

S míg sürgött irtózva, serénykedett
a dolgos népek megdöbbent zöme,
kisült a vetés, kigyult a város;
kicsordult a nap lángos özöne.

Mint a zuhatag, hullt alá a tűz.
Állva száradt el a fejedelem.
S a hétszáz palota helyét elfoglalta
az őserdő egy hűvös éjjelen.

J.A.

AZ ÉN KOPORSÓ-PARIPÁM

Éjfélkor jön az álom-fickó,
Kevés szavu, rossz szemü, fürge.
Dobol egy fekete koporsón,
Táncol bolondul a kezein
S röhögve mondja: >>Ülj le, ülj le.<<

És jön a másik, jön a többi,
Forognak, mint az ördög-orsók.
Csak a szemük néz mindig engem
S akit reszketve lovagolok,
Ezt a titokzatos koporsót.

A bal kezemben véres kantár,
Suhogó ostor van a jobban.
Gyí, gyí, kergetem a koporsót.
A fickó-had zúg, kereng, röhög
S a szívem csak nagy néha dobban.

És tótágast állnak a fickók,
Sötét van és kén-lángok égnek
S adnak, íme, újabb parancsot,
Tréfásat, vigat és iszonyút,
Ezek a kegyetlen legények.

>>Kacagj, amíg a hajnal eljön,
Vágtass azzal a táltos-lóval.<<
És én kacagva nyargalászok
Vérvevő álom-fickók között
Paripámmal, a koporsóval.

(Ady Endre)

Ősz és tavasz között

Elzengett az őszi boros ének.
Megfülledt már hűse a pincének.
Szél s víz csap a csupasz szőllőtőre.
Ludbőrzik az agyagos domb bőre,
elomlik és puha sárrá rothad,
mint mezitlen teste egy halottnak.

Este van már, sietnek az esték
álnokul mint a tolvaj öregség
mely lábhegyen közeledik, halkan,
míg egyszercsak ugrik egyet, s itt van!
Nem tudjuk már magunkat megcsalni:
óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!

Leesett a hó a silány földre,
talán csak hogy csúfságát befödje.
Most oly fehér, mint szobánkban este
fekhelyünk, ha készen vár megvetve,
puha dunnánk, makulátlan párnánk:
s mintha a saját ágyunkon járnánk,
mint a pajkos gyerekek, ha még nem
akaródzik lefeküdni szépen,
sétálnak az ágy tetején, ringva,
mig jó anyjuk egyszer meg nem unja
s rájuk nem zeng: "Paplan alá! Hajjcsi!"
Óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!

Már az év, mint homokóra, fordul:
elfogy az ó, most kezd fogyni az új,
s mint unt homokját a homokóra,
hagyja gondját az ó év az újra.
Mennyi munka maradt végezetlen!
S a gyönyörök fája megszedetlen...

Türelmetlen ver a szivünk strázsát,
mint az őr ha tudja már váltását.
Idegesen nyitunk száz fiókot.
Bucsuizzel izgatnak a csókok.
Öreg öröm, nem tud vigasztalni:
óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!

Olvad a hó, tavasz akar lenni.
Mit tudom én, mi szeretnék lenni!
Pehely vagyok, olvadok a hóval,
mely elfoly mint könny, elszáll mint sóhaj.
Mire a madarak visszatérnek,
szikkad a föld, hire sincs a télnek...

Csak az én telem nem ily mulandó.
Csak az én halálom nem halandó.
Akit egyszer én eleresztettem,
az a madár vissza sohse reppen.
Lombom, ami lehullt, sohse hajt ki...
Óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!

Barátaim egyenkint elhagytak,
akikkel jót tettem, megtagadtak;
akiket szerettem, nem szeretnek,
akikért ragyogtam, eltemetnek.
Ami betüt ágam irt a porba,
a tavasz sárvize elsodorja.

Száradt tőke, únt tavalyi vendég:
nekem már a tavasz is ellenség!
Csak te borulsz rám, asszonyi jóság,
mint a letört karóra a rózsák,
rémült szemem csókkal eltakarni...
Óh jaj, meg kell halni, meg kell halni!

(1936. dec.)

József Attila
Reménytelenül

Lassan, tűnődve

Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.

Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik nyárfa levelén.

A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szelíden
s nézik, nézik a csillagok.

reménytelen. igaz, kedvesch dudusch?

üdv: kornél

Az élet mily sivár lett nekem
Most, hogy nem vagy énvelem.
Szívem eltörted, de én nem kérdem miért,
Csak sétálok, s arcomba vág az őszi szél.

E bús szomorú őszi napon
Jöttem rá, hogy egyszer meghalok.
Meghalok, mint eddig mindenki aki élt,
S utánam nem marad más, csak az őszi szél.

A szél, mely oly furcsán szép, nevet.
Látta elmúlni érzelmedet.
E szél maradt csupán szerelmünk tanúja,
S titkunk a kedves kis leveleknek súgja.

FLOWERS

Some men never think of it.
You did. You'd come along
And say you'd nearly brought me flowers
But something had gone wrong.

The shop was closed. Or you had doubts-
The sort that minds like ours
Dream up incessantly. You thought
I might not want your flowers.

It made me smile and hug you then.
Now I can only smile.
But, look, the flowers you nearly brought
Have lasted all this while.

KINDNESS TO ANIMALS

If I went vegetarian
And didn’t eat lambs for dinner,
I think I’d be a better person
And also thinner.

But the lamb is not endangered
And at least I can truthfully say
I have never, ever eaten a barn owl,
So perhaps I’m OK.

THE ORANGE

At lunchtime I bought a huge orange –
The size of it made us all laugh.
I peeled it and shared it with Robert and Dave –
They got quarters and I had a half.

And that orange, it made me so happy,
As ordinary things often do
Just lately. The shopping. A walk in the park.
This is peace and contentment. It’s new.

The rest of the day was quite easy.
I did all the jobs on my list
And enjoyed them and had some time over.
I love you. I’m glad I exist.

Two Cures for Love

1.Don't see him. Don't phone or write a letter.
2.The easy way: get to know him better.

Bloody Men

Bloody men are like bloody buses-
You wait for about a year
And as soon as one approaches your stop
Two or three others appear.

You look at them flashing their indicators,
Offering you a ride.
You're trying to read the destinations,
You haven't much time to decide.

If you make a mistake, there is no turning back.
Jump off, and you'll stand there and gaze
While the cars and the taxis and lorries go by
And the minutes, the hours, the days.

TUDOD, HOGY NINCS BOCSÁNAT

Tudod, hogy nincs bocsánat,
hiába hát a bánat.
Légy, ami lennél: férfi.
A fű kinő utánad.

A bűn az nem lesz könnyebb,
hiába hull a könnyed.
Hogy bizonyság vagy erre,
legalább azt köszönjed.

Ne vádolj, ne fogadkozz,
ne légy komisz magadhoz,
ne hódolj és ne hódits,
ne csatlakozz a hadhoz.

Maradj fölöslegesnek,
a titkokat ne lesd meg.
S ezt az emberiséget,
hisz ember vagy, ne vesd meg.

Emlékezz, hogy hörögtél
s hiába könyörögtél.
Hamis tanúvá lettél
saját igaz pörödnél.

Atyát hivtál elesten,
embert, ha nincsen isten.
S romlott kölkökre leltél
pszichoanalizisben.

Hittél a könnyü szóknak,
fizetett pártfogóknak
s lásd, soha, soha senki
nem mondta, hogy te jó vagy.

Megcsaltak, úgy szerettek,
csaltál s igy nem szerethetsz.
Most hát a töltött fegyvert
szoritsd üres szivedhez.

Vagy vess el minden elvet
s még remélj hű szerelmet,
hisz mint a kutya hinnél
abban, ki bízna benned.

/József Attila/

P. Mobil:
Hazám, hazám
Zeneszerző: (moldvai csángó népdal)
Szövegíró: (moldvai csángó népdal)
Album: Honfoglalás

--------------------------------------------------------------------------------

Hazám, hazám, csendes hazám
Bárcsak határidat látnám
Ej, látom füstjét, de csak alig
Az ég alján lengedezik

Mind azt mondják nem a füstje
Mind azt mondják nem a füstje
Ej, mert nagy hegyeknek ködje
Ej, mert nagy hegyeknek ködje

Édesanyám, gyújts gyertyára
Haza megyek vacsorára
Ej, forralj nekem édes tejet
Apríts bele lágy kenyeret

Hogy egyem egy víg vacsorát
Melyet édesanyám csinált
Hozd fel Isten azt a napot
Hogy süssefel a harmatot

Én Istenem, rendelj szállást
Mer' meguntam a bódorgást
Ej, a bódorgást, a vándorlást
Az idegen földön lakást

Arra kérem Istenemet
Arra kérem Istenemet
Hogy el ne hagyjon engemet
Hogy el ne hagyjon engemet

--------------------------------------------------------------------------------
Forrás: Szlány István

--------------------------------------------------------------------------------
Előadó: P. Mobil

Kis tücsök, de boldog is vagy,
hogy a lomb között a fákon
cseppnyi harmatot ha ittál,
mint király dalolsz kevélyen...
Az öregség sem kínoz meg,
Föld szülötte, dal barátja,
vértelen, bölcs, illetetlen!
istenekhez vagy hasonló.

/Anakreón - Trencsényi-Waldapfel Imre/

KÉT HEXAMETER

Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!
Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.

Ti jók vagytok mindannyian

Ti jók vagytok mindannyian,
Miért csinálnátok hát rosszat?

Néha úgy vagytok a rosszal,
Mint gyerek a csavargással.
Ujjong, eltéved, sirdogál
S hazakívánkozik.

Ti mindannyian örültök a jónak
S fontoljátok meg, amit mondok:
Nem sánta az, aki
Együtt lelkendezik a csúszkálókkal !

Üdv: nthomas

Állok az ablak mellett éjszaka
S a mérhetetlen messszeségen át
Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd
Távol csillag remegô sugarát.

Billió mérföldekrôl jött e fény,
Jött a jeges, fekete és kopár
Terek sötétjén lankadatlanul
S ki tudja, mennyi évezrede már.

Egy égi üzenet, mely végre most
Hozzám talált s szememben célhoz ért
S boldogan hal meg, amíg rácsukom
Fáradt pillám koporsófödelét.

Tanultam én, hogy átalszűrve a
Tudósok finom kristályműszerén,
Bús földünkkel s bús testemmel rokon
Elemekrôl ád hírt az égi fény.

Magamba zárom, véremmé iszom,
És csöndben és tűnôdve figyelem,
Mily ôs bút zokog a vérnek a fény.
Földnek az ég, elemnek az elem?

Tán fáj a csillagoknak a magány,
A térbe szétszórt milljom árvaság?
S hogy össze nem találunk már soha
A jégen, éjen s messziségen át?

Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy,
Mint egymástól itt a földi szivek!
A Sziriusz van tôlem távolabb,
Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?

Ó, jaj, barátság és jaj szerelem!
Ó, jaj, az út lélektôl lélekig!
Küldözzük a szem csüggedt sugarát
S köztünk a roppant, jeges űr lakik!

/Tóth Árpád/

Nap, ki táplálsz mindeneket, s folyóknak
partjain fölkelsz, vagy a bíboros nagy
tenger árjánál, hol a kerge hullám
parti fövenyt dúl,

s hol nagyon sok szép hajadon mosakszik,
zsenge szép combját gyönyörű kezével
mosva és úgy öntve magára föntrôl
langy vizek árját,

mint olajkenet gyönyörét...

/Alkaiosz - Devecseri Gábor/

Ajánlom tehát a szöveget esem@ludens.elte.hu -nak, hétköznapi nevén: Nórinak.

"Jó éjszakát"

Most értem meg, hogy elmentél
Nem illett hozzád az a hideg tél
Az a december, az a sok ünnep
A rengeteg hóember eltüntet

Most értem meg, hogy elhagytál
Nem illett hozzád az a szürke nyár
Az a zöld tavasz, az a sárga ősz
A rengeteg atlétatrikós csősz

Jó éjszakát, jó reggelt
Ez az éjszaka gyorsan eltelt
Veled maradnék, de jobb, ha mész

Most értem meg, hogy elmentél
Nagyobb vagy most már a felhőknél
Vagy mint a Hold, vagy mint a Föld
Miattad sárgul a sok örökzöld

Most értem meg, amit megértek
Hogy nincs már értelme az egésznek
Meguntál, elmentél
Nélküled ősz után jön a tél

De a vihar hirtelen
Átgázolt mindenen
Ó, milyen kár
Szállnia kellene már

(satöbbi)

az előbbi versednek nem a "hülye versek" között lenne a helye?

"Kedvesch verset verseltem,
Nem túl sokat kerteltem.
Versem kedves, verselős
Bárha nem túl érvelős !"