Ez kivételesen csak következmény, a májusi-júniusi börzsönyi viharkárok utáni kármentésé. Azt megelőzően még durvább volt a környék - konkrétan járhatatlan.
a borotválkozás csak igazolta a diagnózist :) mentségedre szolgáljon hogy akadt világos pillanatod is :
"Közben meg eszembe jutott, hogy mi lenne, ha a jól kivilágított Nánási út+Királyok útján oda-vissza letolnék pluszban mondjuk 5-5 távot, az kb. 33 km-t, s így máris 200-nál lennék. Ezt az őrültséget elvetettem ..."
Nem vagyok offtopik, bár tény, hogy csak egy-két alkalommal írtam ide. Az OKK-ról tényleg nem született sok beszámoló (köszönhetően nekem is), kíváncsi lennék, hogy eddig hányan tekerték le a távot. Mikor mi 2008 októberében befejeztük a hivatalos öt szakaszt, én emlékeim szerint a 436-os sorszámot kaptam.
Azért az lett volna az igazán szép, ha éjfélre befejezed a 200 km-t, de mindegy, legalább könnyebb lesz új kihívást találni. :-) Az, hogy hajat mostál és megborotválkoztál utána, külön jó, mert így legalább nem vetődik fel az a gondolat, hogy "tudok-e 200 km-t letekerni, majd hajat mosni és borotválkozni 1 nap alatt?" :-) Álmos egyébként nem offtopik, bár tényleg nem sokszor írt még ide.
És mi? Most vasárnap? Nem szoktam nem szépet feltenni, de most mégis. Nem Devecser, hanem OKT. Nehéz ráismerni. A bringás pedig a PX-en készült. Egy barátom készítette a telefonjával.
Ha egyéb okok miatt nem sikerül a képfelrakás,akkor még tudom ajánlani Tisztul A Visztula 30368-as hsz-ét,és Sánta Kutya 30367-es hozzászólását,melyekben nekem segítettek.
Ezzel hogy elárultad a nebulóknak hogy gyakorlott kéktúrázó vagy újabb kérdések ezreinek ágyaztál meg!:-)) Lehet hogy meg is veheted a második igazolófüzetet?:-) Érdekes nekünk is kb ennyi van meg a kéktúrából,de Bakonykuti a legnyugatibb végpontunk,míg északkeleten már csak egy túra maradt.
Itt irányt fordítottuk, így könnyebben meg lehetett oldani a tömegközlekedést. Reggel vonattal irány Sümeg. A vasútállomástól a főutcán át irány a buszállomás, ott rövid tájékozódás (másnap reggeli buszok), majd az aszfalton ki a 84-es főútra. Ünnep kezdete révén elég nagy forgalom volt. A Mogyorós-domb bemutatóhelye zárva volt. A vasúton átkelve nem mentünk be a volt Bazaltbánya állomáshoz, tévedésből eggyel előtte a szekérúton mentünk ki a Bazsi felé vezető műútra. A műutak elágazásánál jelzés nélkül is lehetett tartani az irányt. Sarvaly erdészháznál bélyegzés, majd pihenő a közeli kiépített helyen (Sarvaly-forrás). Kb. fél óra után indultunk tovább. Az aszfalt után makadámút következett, majd utána egy összekötő földút. Itt értünk utol egy fiatal párt, akik Sarvalynál előztek meg minket,amíg mi pihentük. Innen négyen haladtunk. A Tátika oldalában szükség is volt mind a négyünk navigálási tudására. Az ösvény alig látszott, egy helyen teljesen félre is mentünk… Végül megleltük a helyes ösvényt, átmásztunk a túraleírásban is említett hatalmas kidőlt bükk törzsén. A várban pihenő. Meglepően sokan voltak a várban, akik „természetesen” a zalaszántói műút felől jöttek fel. A vár után a hidegkúti majornál, ahol a villanyvezeték alatt kell átvágni, jó 10-15 percet bolyongtunk az akácos-vadrózsás gaztengerben. Végül visszamentünk a műútra. A művelt terület oldalában haladva végül megtaláltuk az utat, a jelzést is. Megjegyzés: aki Tátika felől jön, jobban teszi, ha az aszfalton halad jobbra kb.200 métert, az első balra haladó földútig. Az a földút vezet fel az ösvényhez. A túraatlaszban említett tanösvény jelzései is csak alkalmanként bukkantak fel, így az elágazásokban figyelni kellett. A Hermán-tói kőfejtő után a makadámúton elég nagy autóforgalom volt a Sztúpa látogatói miatt. A sztúpánál újabb pihenő, újdonsült ismerőseinkkel nagyon jó, tartalmas beszélgetéseink voltak. A falu felé haladva a kicsit megdézsmáltuk a környező szilvafákat. „természetesen” azon viccelődtünk, hogy októbertől mennyi pálinkát lehetne ebből főzni, és vajon mennyi után vakulnánk meg (a helytelen főzésből benne maradó rézeleje miatt). Zalaszántón vett fel minket autóval volt munkatársunk, aki erre a hétvégére meglátogatott minket Tapolcán. Estebéd a Turulban (tényleg nagyon jó a konyha!), majd már autóval irány Tapolca.
2010. augusztus 21. Zalaszántó – Gyöngyösi csárda
Az utolsó túranap. Hajnalban indultunk vonattal Sümegre, a vonat persze 15 percet késett. Kicsi a világ, arról a vonatról néhány gimis tanítvány szállt le, akik az egyetemi gólyatáborból tartottak hazafelé… A sümegi állomásról soványdisznó-vágta a buszállomásig. Időben odaértünk, persze a buszunk is késett. Zalaszántón ismét összefutottunk azzal a fiatal párral, akikkel előző nap a Tátika oldalában. A kék rom jelzésig együtt is haladtunk. Mi úgy terveztük, hogy a várhegyet útba ejtjük. A szándék megvolt, a jelzés viszont alig. Az aszfaltról letérő jelzést nem találtuk meg. Egy ösvénynek látszó részen elindultunk felfele, de jó km megtétele után az az út is elfogyott. Feladtuk, visszamentünk a műútra, majd a kéken irány Rezi. A falu előtt az út mellett diszkrét szeméthalmok jelezték: közeledünk (Ha jól emlékszem, a Másfélmillió lépés című filmben is itt emelték ki ezt a szerkesztők). A kocsmában rövid pihenő, majd irány a csárda. A vár sajnos kimaradt. Az ereszkedő nem volt annyira gazos, mint a korábbi leírások alapján számítottam rá. A betyársírokhoz hol lehet letérni? Jelzést nem találtunk, pedig kerestünk. A csárdában sör, majd busszal irány Keszthely. Ezzel a két hetes nagy menetelés véget ért… A nap még nem. Ezt a napot rövidre terveztük, hogy némi strand (ha már Balaton) és bor (ha már Szent György-hegy) beleférjen. Györökön a strand olcsó és tiszta volt, két óra áztatás után irány a Szent György hegy. Jóféle vörös és fehérborokból betankolás, majd irány „haza”, a majd egy hétig otthonul szolgáló koleszba. Este pakolás, majd 22-én hajnalban az első pesti gyorssal elindultunk hazafelé. Útközben rendezgettük, rendezgettem az elmúlt egy-két hét emlékét, lélekben pedig készültünk a másnapi nevelőtestületi értekezletre. Összegezve: nem volt olcsó, de mindenképpen megérte, a dolgos iskolai hétköznapok alatt gyakran merítek erőt a túra emlékeiből… Továbbá… bő egy hónap alatt részletekben megírtam ezt a beszámolót is. A bónusz poén: egyik tanítvány megkérdezte, félve, hogy „Tanár úr járt már kék túrán? Mert páran az osztályból bele szeretnénk vágni”. Nagyot lesett, amikor közöltem vele, szemlesütve, halkan, hogy tulajdonképpen 750 km már megvan az 1100-ból…
2010. augusztus 17. Szentbékkálla – Badacsonytörtdemic-Szigliget vá. Szintre ez volt a legkeményebb nap, különösen úgy, hogy ahova csak lehetett, felmásztunk. Korán, nyolc óra körül indultunk Szentbékkálláról. A kocsma-vegyesbolt kombóban bélyegzés, csokivétel, majd irány a velétei palotarom. Itt volt ez első kellemetlen meglepetés: a rom után volt egy 10-15 méteres nagyon meredek szakasz. Lefele. Majdnem nadrágfék lett belőle. A kőtenger (szigorúan védett terület!) okozta a másik kellemetlenséget: itt ugyanis teljesen szabályos módon egy család tábort vert, szabadra engedett kutyákkal. Némi kiabálás után visszaparancsolták a vicsorgó pulit és a másik, nem beazonosított nagyobb testű ebet. A kőtenger ennek ellenére hangulatos volt, a krokodilra felmásztam, de nem igazán mozdult meg alattam… Mindszentkálla az aszfaltos szakasz után kicsit figyelni kellett a szőlők között kanyarogva a jelzéseket. A Köves-hegy nyergében a tisztáson a növényzet derékig ért, de a kevés túrázó jól kitaposta az ösvényt. Újabb akácos mélyút, majd újabb szőlő… A szőlő még nem, de a szilva már érett, helyenként nagyon erős szilvaillattal. (Mennyi tüzes vizet lehetne készíteni… vagy jó kis szilvalekvárt!) A Simon-pince után felkapaszkodtunk a Csobáncra. Az ösvény helyenként csúszott, de megért felkapaszkodni. A panoráma csodás, tényleg teljes körpanoráma volt a Káli- és a Tapolcai-medencére. Az Alpokalja vonulatai is láthatóak voltak, előtűnt a Balaton is. A hegyre a kirándulók persze nem a kéken, hanem Diszel felől a zöld rom jelzésen jöttek fel (néhány családdal találkoztunk). A vár feltárása folyamatban. lefelé menet viszont már a kéken is találkoztunk olyanokkal, akik a keményebb terepen jöttek fel a hegyre. Sőt! Egy siklóernyős srác is itt kapaszkodott fel. A káptalantóti bekötőútról már láttuk, amint „szárnyra kapott”. Káplalantótiban központban levő kocsma zárva volt, a műúton tovább haladva a másik viszont nyitva volt, ott megkaptuk a bélyegzőt. Az aszfalton jó 3 km-t megtéve egy lovastanya után kellett befordulni a Gulács szoknyáján haladó ösvényre. Természetesen nem hagytuk ki a Gulácsot sem. Az ösvény keskenyebb volt, mint ami a Csobáncra vitt fel. felfelé egy német családdal találkoztunk. A nap pont úgy sütött, hogy az előbukkanó bazaltömlést le lehessen fotózni. A csúcsról a párásodó idő ellenére nyugat és északnyugat felé nagyon szép volt a kilátás. Itt is pihenő, majd vissza a kékre (a kiágazó zöld jelzései itt is nagyon kopottasak voltak). A szőlőt elérve egy helyen elvétettük a jelzést, így asz aszfalton nem balra, hanem jobbra fordulva kellett átkelni a lépcsőn felvezető kékhez. A Badacsony oldalában a helyenként aszfaltos, helyenként vasbetonaljas úton volt egy hosszabb szakasz, ahol nem volt jelzés, ez nekem kb. egy km-nek tűnt. A tanösvényt elérve a pihenőnél a fákon kiírás: a Badacsony turistaútjai nem járhatóak. Gondolom, ez a tavaszi viharok után került ki, csak elfelejtették levenni. Egy sport szelet elpusztítása után a Kőkapunál felkapaszkodtunk a Badacsony platójára. A bazaltorgonák lentről nem igazán fotózhatók jól. A Kisfaludy-kilátóból kilátás már nem volt, annyira körbenőtte az erdő. érződött, hogy ez már frekventáltabb hely: a jelzések a hegyen már nagyon jók, a turistautak szépen gondozottak. Az Egry-kilátóhelyről a párásodó idő ellenére is szép volt a kilátás, halványan még a Mecsek ormai is láthatók voltak. este hat elmúlt, mire elindultunk lefele a Bujdosók lépcsőjén. Egyszer visszajövök ide, kipróbálom, milyen lehet felfelé kapaszkodni rajta, mert agy a nap végén, ennyi km és szint után lefele már nagyon vigyázni kellett, le ne győzzön a gravitáció… A térdem megérezte. A lépcsősor végétől aszfalt vezet be a vasútállomásig, Itt is koppra érünk a személyvonathoz. Este nem kellet ringatni. Éjszaka viszont többször is felébredtem arra, hogy kitartóan esik…
2010. augusztus 18. Tapolca – Badacsonytördemic-Szigliget vá. és Tapolca – Lesenceistvánd Korai indulást terveztünk, de az eső miatt két óra alvást engedélyeztünk még magunknak. Tíz után hagytuk el Tapolca házait. Aszfaltnap volt. Az első aszfaltszakasz még nem volt problémás, a letérést könnyen észre lehetett venni. A jelzések jól követhetők voltak. A turistaházánál gyors bélyegzés, majd irány a bazaltorgonák. Felkapaszkodtunk mindkét „sípsor” fölé, mindkét helyről jó kilátás volt. A hegyen kényelmes, de helyenként lassan-lassan a növényzet miatt nehezen járható ösvény vezet fel a hegy csúcsára. Itt találkoztunk két kéktúrázóval, ők sátraztak. A csúcs felé információs tábla, hogy itt egykor legelő volt, a legeltetést felhagyva megindult az erdősülés. Nem lenne érdemes ezeket kaszálóként megtartani? A hegytető rétjei számos ritkaságnak adnak otthont sok helyen, a visszaerdősüléssel egy élőhely-típus eltűnik. A hegytetőről szép volt a kilátás, majdnem teljes körpanorámával. Lefelé a hegyről a bazaltömlés nagyon szépen látszódott. A Tarányi-présház előtt egy szakaszon a jelzés hiányos (a szilva viszont finom!). Az Oroszlánfejű-kút vize a leírásnak megfelelően nagyon kellemes! A Lengyel-Kápolna nyitva, az előtérbe legalábbis be lehetett jutni. Innen aszfalt, gyakorlatilag végig a tördemici állomásig. Szigligeten a várba 500 Ft volt a belépő, kifizettük, de nem érte meg. A vár bemutatása silány, a történelmi hűséget nélkülözi, az elmúlt napok tanúhegyeiről pedig lényegesen jobb kilátás nyílott – ingyen. Turistáknak szóló szemfényvesztés. Osztályt biztos, hogy nem hozok ide… Az állomásról Tapolcára hazajutni kacifántos volt: Tördemicről Badacsonyra személlyel, ott fél óra nézelődés a rablósoron és parton, majd gyorssal vissza Tapolcára. Kollégám lába nagyon megérezte az aszfaltot, így ő visszament a szállásra, én nekivágtam a halál-aszfaltnak Lesenceistvándig. Óriási forgalom, szűk út és keskeny padka. Az Alibi kocsmában rögtön adták a bélyegzőt, így az esti buszt kényelmesen elérve visszajutottam Tapolcára. Éjszaka újból zuhogó esőre ébredtem.
2010. augusztus 19. Lesenceistvánd – Keszthely – Hévíz – Gyöngyösi csárda Az éjszakai eső ellenére úgy döntöttünk kora reggel, hogy mégis elindulunk. Fél nyolc előtt ért ki a busz Lesenceistvándra. A helyi boltban bevásárlás, majd a szőlők felé vettük az irányt, aszfaltúton kapaszkodtunk fel. Visszanézve nagyon szép volt a ködben-párában úszó Tapolcai-medence és a belőle kiemelkedő tanúhegyek látványa. Az aszfaltot elhagyva a keskeny, meredek ösvényen kicsit megszenvedtünk, mire felértünk a Kő orrához. Az ösvény felázott, sár volt, csúszott, helyenként a kidőlt fákon is át kellett mászni. A kilátóhelyhez nem kapaszkodtunk fel. A hegy túloldalán a szőlőben ereszkedve így is szép kilátást kaptunk a medencére, azon gondolkoztunk, venni kellene itt egy présházat, biztos el tudnánk tölteni az időt… A várvölgyi műúton átkelve az első pár méter(az erdőig) jól jelzett, majd az erdőnél rögtön egy hármas elágazás, jelzések nélkül. Elsőször félrenavigálás, majd vissza. A jobbra tartó úton kell menni, pár 10 méter után már van jelzés is. Vállus előtt a réten a gépek az utat tönkretették, kicsit nehezen lehetett menni a gödrös-sáros úton. Válluson EU-forrásból épített új buszforduló, itt pihentünk és reggeliztünk. A volt boltot a leírások alapján el sem lehetett téveszteni. A bélyegzővel nem volt gond, a táblát lefotóztam. A templomot éppen restaurálták. Vállus után a nap is kisütött. A falu utáni akácos előtt vezet egy földút, azon mentünk le a vízmosás felé, helyenként jelzés is volt. Egy rövid részen be kellett menni az akácosba, azon átvágva van egy ösvény, ami (Vállus felől nézve) balra tart a vízmosás felett. Jelzés nincs, de itt érdemes haladni, nem a völgytalpon. Kb, 200 méter után kapaszkodik fel egy út balról, onnan már van jelzés is. Innen az út nagyon kényelmes, gyakorlatilag a Nagymező előtti elágazásig. Az erdő jól karban tartva, a jelzések is rendben. Tényleg felüdülés volt itt ballagni. Felmentünk a Festetics-kilátóhoz, majd a Nagymezőn jó fél órát pihentünk. Innen aszfalt vezetett végig tovább. Az új útvonal a déli tűző napon nem volt kellemes, alig vártuk, hogy beérjünk az állomásra. Kollégám itt szólt, hogy neki a lába a további utat (sok aszfalt) nem díjazza, visszamegy Tapolcára. Én az állomáson a bélyegzés után pihenőt tartottam, majd irány Hévíz. Újabb aszfalttúra. A Hévíz előtti szakasz viszont kifejezetten kellemes, főleg a növényzet miatt. A lábam már érezte a keményen járást, de muszáj volt tovább menni. A tó, a park, a szállodák láttán erős volt bennem az érzés, hogy ez valahogy „nem nekünk” van… Az „felújított” főutcáról az jutott eszembe, hogy mi a fenének kell nekünk minden város főutcáját itt, Közép-Európában mediterrán hangulatúvá tenni? Minden négyzetcentiméter kikövezve, növény alig, minden szórja fényt, kisül az ember szeme, mire végigmegy azon a pár száz méteren. A buszállomáson az információ már zárva volt, a büfés bélyegzőjének lenyomata viszont bekerült a füzetbe. Összeszedtem minden erőm, és 3 km-t az aszfalton (a végén már szenvedtem) menve eljutottam Egregyre az Árpád-kori templomhoz. Itt talpmasszírozással egybekötött pihenőt tartottam, majd fotózás. Szeretem az ilyen egyszerű műemlékeinket. A masszírozás megette a hatását, hiába nap vége, a szűk óra elég volt, hogy eljussak a Gyöngyösi csárdáig. Itt igazából egy rövid szakasszal gyűlt meg a bajom. A vas-hegy hosszú platójáról ereszkedő út alsó részét felverte az akác, a csalán és a szeder. Itt nem is láttam a balra térő ösvényt. kicsit jobbra oldalazva, a szántó szélén (szintén gazban) haladtam pár métert, majd balra vezetett egy szekérút. Pár méter után erre csatlakozott rá a kék (alig látható) ösvénye is. Az órát gyakran nézve kapkodtam a lábaimat. A műút előtt 200 méterrel, a Gyöngyösi-patak hídjánál szekérút, itt átvágtam a kék hajtűkanyarját. A csárdában gyorsan megejtettem, a bélyegzést, a buszt így elérve irány Keszthely, majd vonattal vissza Tapolcára. Távolságra és időre talán ez volt a leghosszabb napom a két hetes túra alatt.
Az éjszakai eső után egy kicsit tartottam a szakasztól. Indulás előtt reggeli vásárlása és csokikészlet-pótlás a vegyesboltban. Nyolc körül indultam el. A műútról letérve az út elején már mutatkoztak nehézségek, hiszen az éjszakai eső tekintélye pocsolyákat eredményezett. A Tűzkő-hegy oldalában a tisztásnál a jelzések egy időre elvesznek, majd csak a bekerített részen kerülnek újra elő. A bekerített rész után, az erdő szélén a jobbra ágazó ösvényt elsőre nem vettem észre. Az erdészeti úton mentem tovább:pár tekintélyes pocsolyán átkelve elhatároztam, nem fordulok vissza, hiszen ezen az úton is ki kell jutni a műútra. Később mégis meggondoltam magam: a nyiladék egy szakaszára ugyanis méhkaptárak voltak telepítve. Vissza, újabb polcsolyakerülés és azokon átkelés. A kerítésnél most már feltűntek a kék jelek, bár az ösvényt csak sejteni lehetett. Visszamásztam a korábban elhagyott vasúti töltésre, ott sem volt könnyebb a haladás: a tavaszi viharok a fenyvest és a tiszafákat nagyon megtépték, az út gyakorlatilag járhatatlan, különösen nagy hátizsákkal. néhány kitaposott ösvény jelezte, másoknak is meggyűlt már a baja ezzel a szakasszal. A nagy fakerülésben észre sem lehetett venni a kiágazást a Tönkölyös-víznyelő felé. A műútra kiérve kényelmesebb szakasz következett, majd a 8. nyiladékban újabb fakerülgetés, némi sárdagasztással vegyítve. Újból kiérve a műútra, elkezdődött az igazi „kaptató”, fel a Kab-hegyre. Az emelkedő nem volt különösen vészes, de az aszfalt igencsak igénybe vette a talpamat. A csúcs előtt az erdészházat kerítik be, de a kerítés még nincs készen, így bejutottam a bélyegzőhöz. A hegy tetejét a vihar tényleg nagyon csúnyán megtépte, elég kísérteties volt a sok 1-2 méteres magasságban elvágott bükkfa 40-45 fokos szögben álló csonkja. A Kinizsi-kilátónak már csak a helye van meg, a kilátás eléggé korlátozott volt. Egy órás pihenő, zokni szárítás után a barlangásztáborban sapka- és pólóvizesítés, majd továbbindultam a kék ösvénynek nem nevezhető szakaszán (tarvágás), ahonnan a tanúhegyekre elég jó kilátás volt. Beérve az erdőbe a Jároskereszti úton gyorsan el lehetett érni a K-nyiladékot. Innentől egészen a a műútig nem voltak jelek. Illetve voltak, de azok a bekerített részen, a járható ösvénytől kb. 100 méterre nyugatra virítottak az erdő szélső fáin. A műút elérése után a jelzések már rendben voltak. A K+ jelzést elhagyása utáni rész elég unalmas és helyenként rosszul jelzett: eleve, a tölgyes, molyhos tölgyes dobja le a jeleket, másrészt az 5. nyiladékot elhagyva egy tisztáson a jeleket el lehet kavarni, ösvény pedig nincs, csak kusza csapások (ezek szerint mások is keresték a jeleket a bozótban). Satnya tölgyesben, alig-alig ereszkedve halad a kék Nagyvázsony felé. Az erdőt elhagyva jött jól a bevizezett póló: a tűző napon, déli hőségben kellett a védőfegyver. Bevallom, nem lopta be a szívembe magát ez a szakasz, nagyon örültem, amikor kiértem végre az aszfaltra, még jobban, amikor elhagyhattam azt a falu szélső házainál. A vízimalom rémes állapotban van, rajta hatalmas tábla, hogy eladó. A várnál a vasbélyegző kifüggesztve a pénztár melletti oszlopra. Azzal elég jó bélyegzést lehetett készíteni, így a mogorva pénztáros nénit kihagytam. A faluközpontban semmi élet, a korábban osztálykiránduláson kipróbált étterem zárva. A buszok közül csak kevés jön be a központba, így utolsó nekiveselkedés: irány a falu széle, a Szent István-templom melletti buszmegálló (Nagyvázsony, pulai elágazás). Szerencsém volt, 15 percet kellett csak várni a Somló Volán 256-os Ikarusára. Tapolcán a két éjszakára bázisul szolgáló Betty Apartman elfoglalása után az olyenkor szokásos tennivalók: zoknimosás, kiadós zuhany (és fejhűtés, a napot meg-megéreztem). A kollégám vonata késő délután futott be, innentől ketten jártuk a kéket.
2010. augusztus 15. Az időjósok napközbeni esőt ígértek, minden jóval, így pihenő nap lett. Azaz: kulturális program Keszthelyen. A Festetics-kastély volt az elsődleges cél. A felnőtt belépő 3300 Ft volt (ami minden kiállításra jó), pedagógusként 50% kedvezményt kaptunk. A Kastélymúzeum nagyon tetszett, igényesen berendezett, látszik az a 20 éves munka, amit az igazgató és csapata végzett. A Hintómúzeum is ötletes, be kell valljam, némelyik jármű kifejezetten megtetszett. A legjobb azonban a Vadászati kiállítás volt. Jó ötlet, hogy kontinensenként voltak csoportosítva a preparátumok, igényes a környezet, jók a tájékozató táblák. vasútbarátként (figyelem: nem MÁV-barát, a MÁV ugyanis nem vasút!) érdeklődve vártam a vasútmodell-kiállítást. Hihetetlen munka és pénz lehet benne (és még nincs kész). A kastély után a Cukrászmúzeum nagyon gyengének tűnt, a cukrászda pedig kifejezetten drága és gyér kínálatú volt. Az erotikus panoptikumot és a kínzókamrát a költségek miatt kihagytuk. A Georgikont viszont felkerestük: tipikus vidéki állami múzeum: szakmai, tárgyilagos, ezért borzasztó tömény és száraz. Az állattenyésztési rész ennek ellenére nagyon tetszett, ott sok új információt olvastam az „ősmagyar” fajtákról, pl. a szürke marháról vagy a mangalicáról. Eső viszont egész nap nem volt.
2010. augusztus 16. Nagyvázsony – Szentbékkálla Reggel átköltözés a középiskolai kollégiumba, ami egyrészt olcsóbb, másrészt jobb helyen volt, mint a korábbi apartman. Így elég későn indultunk ki a terepre. Fél óra buszozással, 10 óra után értünk Nagyvázsonyba. Leszállás után gyorsan kaptunk egy zuhanyt a nyakunkba, Esőkabát fel, majd fél perc után a zápor el is állt. Az idő hűvös maradt, de legalább nem esett. A Szent Mihály-kolostornál kései reggeli, majd irány a csicsói erdészház. Az előző napok zivatarfoltjai közül egy-kettő megáztatta Nagyvázsony környékét, így az út helyenként eléggé sáros volt. Az Ilona-kápolna után volt az első jeltévesztés. Az erdő szélén haladtunk, holott egy vízmosás árkán átkelve egy kicsit a tisztás oldalában kell menni, amikor a „nagy balkanyart” tesszük. Korrekció, majd gyorsan elértünk a tálodi romhoz. Kár, hogy nincs még feltárva, egy kicsit kitakarítva, rendbe téve a környéket nagyon kellemes környezet lenne. Innen az út látnivalókban, eseményekben szegény, hacsak maga az erdő nem számít annak. A műút után kezdődött a hosszú makadámutas szakasz. Hosszú idő után itt találkoztunk először kéktúrázókkal. A csicsói erdészház erdei iskolájában diákcsoport tanyázott. Kicsit körbenéztünk, a táboroztató „kollégák” rögtön ugrottak és kiabáltak, mint a visító vércse, hogy a bélyegző nem az erdészházban, hanem a padoknál van. Mi csak az erdészházat, mint lehetséges diákszállást néztünk volna meg, de ez elmaradt (ide sem jövünk?). A bélyegző tényleg olvashatatlan feliratot nyom. Ezen a szakaszon a kék a zölddel együtt halad(na), de a zöld jelzés gyakorlatilag végig hiányzik. Balatonhenye felé az út izgalmasabb, helyenként nagyon szép kilátás volt a Káli-medencére illetve a távolabbi tanúhegyekre. Balatonhenyén csend, béke és nyugalom. A kocsma zárva, a bélyegző a hátsó udvarban. A későbbi szakaszok településein nem igazán volt ilyen nyugalom, talán majd Válluson… Balatonhenye után a jelzések már lényegesen rosszabbak voltak. Sokat kellett keresgélni a jelzést vagy helyenként az ösvényt is (főleg az Eötvös-kilátó előtti kaptatóra felkanyarodó szakaszon). A Kilátóba felérve az idő is jobbra fordult, kisütött a nap, kifejezetten meleg lett. A kilátás pazar volt, az elkövetkező napok kihívásai feltűntek előttünk… Csobánc, Gulács, Badacsony, Szigliget, Szent György-hegy… Fél órát időztünk a kilátóban, majd a nap utolsó erőfeszítése következett: irány Szentbékkálla:az erdőből kiérve a jelzést itt is keresni kellett. Azon gondolkodtunk, hogy ezt a szakaszt a másik irányban bejárni még nagyobb kihívás, úgy ugyanis még nehezebbe tájékozódni az elágazásokban. A töttőskáli templomromnál fotózás, majd jött az ellenkező irányban haladóknak cselesen (rossz irányba) mutató kék nyíl. Gyakorlatilag koppra értünk le a tapolcai buszhoz. Jóleső fáradtsággal értünk be a kollégiumba.
Augusztus 10. Bakonykúti – Jásd Innen Nagyvázsonyig hátizsákos túra volt. A 8:40-es busszal indultam Fehérvárról. Bakonykútiban kis falunézés, hiszen végigvezet az útvonal. A falu utáni réten elég egyértelműek voltak a jelzések, jól lehetett tájékozódni. A későbbiekben egyszer szúrtam el igazán a jelet, amikor a kék találkozik a pirossal és a szekérútról ösvényre vált. Visszamentem az utolsó jelhez, akkor vettem észre, hogy a jelzések a fák közé vezetnek be. Az ösvény szűk, néhol eléggé benőtték a bokrok, sok volt a pókháló, de jól lehetett haladni. A Burok-völgyből viszont alig láttam valamit. Az Eszenyi-réten pihenő, majd tovább Tés felé. Útközben a Tűzköves-árok környékén tarvágások és a fiatalosok mentén az embermagasságú csalán – parlagfű – szeder – aranyvessző vegyes „iszonyatokon” nehéz volt átvágni, nem is találtam a védett feltáráshoz vezető utat. Az erdei szentély viszont tényleg hangulatos volt. ezen a szakaszon is sok volt az útra dőlt fa, ami nehezítette a haladást. Az Alba Regia Barlangkutató állomásnál gyors bélyegzés, Tésen a vegyesboltot nyitva találtam, a szélmalmokhoz 200 Ft volt belépő. Tés és Jásd között a viharok szintén megborították az erdőt, de jelentős részét már eltakarították a törzseknek. A Siska-kút környékén azonban nehéz volt a haladás. Jásdra egy óra alatt értem át, a kocsmában bélyegzés. Innen még 20 perc volt, mire a Kossuth utca végére, a szállásomra értem. Hangulatos parasztházban 3150 Ft-ért aludtam.
Augusztus 11. Jásd – Borzavár Jásdon reggeli vásárlása a COOP-ban, elég jó volt a választék. Szentkútig jók a jelzések, onnan egy kicsit jobban kellett figyelni, egészen addig, amíg a Gaján át nem kelünk. A kék jelzést már elég jól megtisztították ezen a szakaszon, csak a Római Fürdő utáni mintegy 100 méteres szakaszon volt nehéz a haladás. A patakban bőven volt víz, így a Gaja-áttörés nagyon látványos volt. Bakonynánán a kocsmában a bélyegző rendben volt. Itt kezdődött a mumus-szakasz, azaz az elég rosszul jelzett átkelés Nagyesztergár felé. A műútról a leágazást még elég jól meg lehet találni, de a későbbiekben nagyon kellett figyelni. Az OKT-fórumon illetve Tamás elbeszélése alapján igyekeztem felkészülni. A Cser-hát oldalában egyszer tévesztettem jelzést. Egy tisztáson két szekérút válik el egymástól, én a jobbra térő, jobban jártat választottam, nem volt jó ötlet. Ez egy tisztással fedett dombra vezetett, helyette a balra, felfelé vezető, gazos úthoz kellett visszamenni, nemsokára egy-két kósza jelzés is előkerült. Innen az ösvény egy völgy aljén vezet, ahol a gaz miatt nem látni, hova lép az ember. Ez persze azért volt gond, mert elég vizes, sáros az út. Láttam, néhányan a hegyoldalban kitapostak egy ösvényt, én is arra váltottam. A nagy hajtűkanyar előtt kb. 100 méterre van jelölve, hogy majd jobbra kell fordulni. Nem értem, miért nincs jelzés az elágazásnál is, ott egy vadles, arra fel lehetne festeni, ugyanígy a későbbiekben az út bal oldalán húzódó kerítés oszlopaira is… A második nagy jobbkanyartól viszont jók a jelzések egészen addig, amíg el nem érjük az egykori Veimpuszta előtti tisztást. A túraatlaszban is megemlített romos épületnél kis pihenőt tartottam, majd irány Nagyesztergár. A bevezető utcát magamban átneveztem az elmebeteg kutyák utcájának. A vegyesboltban pótoltam fogyó készleteimet, majd irány az aszfalton Zirc. Igyekeztem gyorsan haladni, egyrészt a meleg, másrészt a nagy forgalom miatt. A vasútállomáson bélyegzés, ebéd (egész jól főznek, bár nem a legolcsóbb étterem), majd kultúrprogram: a Bakonyi Természettudományi Múzeum, a Műemlékkönyvtár és az apátsági templom megtekintése. Jó három órát töltöttem el Zircen. Elmúlt öt óra, mire újból útnak indultam. Az új tanösvény közelében nem úgy vezet az ösvény, mint ahogy a térkép jelöli, de rá lehet találni. A Borzavár előtti emelkedő egy részét teljesen elmosta a víz, jó két méter mély árok volt az út helyén, így az erdőben kellett kerülni. A Borzavár előtti réten lefele elég jól lehetett haladni, viszont nekem úgy tűnt, Borzavár felől nem egyértelmű, melyik csapási is kell választani a túrázóknak. Beérve a faluba gyors bélyegzés a kocsmában, majd Gyöngyösiéknél elfoglaltam a szállást. Nagyon kedvesek, korrektek, a szállás pedig igazán jó.
Augusztus 12. Borzavár – Németbánya Aszfaltnap. Borzavártól még nem olyan zavaró a dolog, lévén nap eleje. A Kőris-hegy emelkedője volt az első komolyabb kaptató ezen a túrán, meg is éreztem. A csúcsra már majdnem a hajamnál fogva húztam fel magam. Annyira megörültem annak, hogy felértem, illetve lekötött a fotózás és az ott levőkkel folytatott társalgás, hogy a bélyegzést el is felejtettem. Ez már csak Bakonybélen tűnt fel. A kilátás tényleg nem volt rossz, bár kissé párás volt az idő. Lefelé haladva az első szakasz nem volt rossz, jók a jelzések és tiszta az ösvény/út is. Az egykori barátok útja feletti szakasz viszont nagyon rossz, nem csak a kidőlt fák, hanem a bokrok miatt is. A műútra kiérve leváltam a kékről és a zöld jelzésen mentem be a faluba, hiszen a kék csak a szélét érinti. Pihenő a templomnál, bélyegzés a Vadszőlő étteremben. Itt kezdődött a hosszabb aszfaltos szakasz. Szerencsére végig árnyékban kellett menni, így a hőség sem volt zavaró. A Pápavár alatti, két erdészeti műút hegyesszögét levágó ösvényt először eltévesztettem, a jobbra nyíló, egyenesen az erdőbe vezető út azonban nem jó, helyette a kis tisztáson átvágva egy gazos-csalános nyiladék a helyes út. A barlang felé vezető leágazásnál kis pihenőt tartottam. A Pénz¬-lik felé vezető jelzések alig láthatók, nem mentem el a barlanghoz, nagy hátizsákkal nem szívesen teszek oldalirányú kitérőket. Németbánya előtt az aszfaltról letérni az ösvényre valóságos felüdülés volt. A szakasz elég jól jelzett, jól lehetett haladni. Németbányán bélyegzés, majd (természetesen) a falu másik végén levő Harmónia vendégházban elfoglaltam a szobámat. A vacsora nagyon bőséges volt, nem is tudtam mindent megenni. Reggelivel, vacsorával együtt 4500 Ft volt a díj.
Augusztus 13. Németbánya – Úrkút A bőséges reggeli után visszatértem a kék jelzéshez. Az első szakasz, ami javított földút, nagyon kényelmes, jól lehetett haladni. A vadászház után tér a kék ösvényre. Itt jóval nehezebb a haladás: a kidőlt fákon átmászás, a medrét változtató patakon átkelés sok időt és energiát elvett. Az első szakasz emellett csalánban is bőven megszórt, a hűvös reggel harmatot is adott, a nadrágom combig vizes lett. A bauxitszállító út utáni szakasz megint kényelmesen járható szakasz volt. A volt vasúti töltés elég jó állapotban van. Tudomásom szerint régen ezen ment be a jelzés egészen Városlődig. Most le kellett térni róla egy sáros völgybe. A völgy alján, ahol a kék és kék kereszt elválnak, keresgélni kellett a jelzést, majd következett a szokásos mutatvány: fákon átmászás illetve a kidőlt fatörzsek kerülgetése. A Torna-patakon az átkelés elég nehéz volt, a patak elég széles volt, a hordalékát az átkelésnél laza iszap formájában halmozta fel. A művelt területen aratás után már jól lehetett haladni, nem tudom, milyen lehetett előtte. Tizenegy óra körül értem ki a műútra, Hölgykő várát kihagyva irány az első vendéglátóipari egység. MTSZ-bélyegző nem volt, helyette cégeset kaptam. Az első pihenő itt volt, utána egy órát töltöttem a templomnál, majd a vasútállomáson, erre a déli hőség miatt kényszerültem. Bélyegzés a „hosszú” vasbélyegzővel. Bőven elmúlt 14 óra, mire újból elindultam. Az úrkút felé vezető szakasz első része nagyon kényelmes makadámút. A kék ösvényének leágazása tisztásoldalában már messziről jól látszott. A későbbiekben néhol keresgélni kellett a jelzést az elágazásoknál, illetve egy szakaszon a kidőlt fák is nehezítették a haladást. A falu előtti tisztáson viszont már nem vág át a kék (kerítésen túl viszont helyenként még látszanak a jelek), hanem nyugat felől megkerüli azt. A Csárda-hegyi őskarsztnál rövid fotózás, majd a Kéktúra presszóban bélyegzés. A pultos hölgy kicsit unott volt, a tonic viszont hideg. Tenk Csabánál volt nagyon korrekt szállásom. Éjszaka kiadós esőt kaptunk, ez zivatargóc tépte meg Veszprém környékét.
Megírtam (kissé lassan) a nyári OKT-élmények kivonatát...
1. rész
Augusztus 7. Szárliget vasútállomás – Várgesztes 14 órakor indultam a vasútállomásról, borongós, hűvös időben. Az állomáson az OKT-bélyegző a fogalmi ablakában volt, az eső szerencsésen átáztatta a tintapárnát is. Sikerült vele elfogadható lenyomatot készíteni, de talán jobb helyen lenne a forgalmi iroda fedett előterében. A Mária-szakadékban a kidőlt fák nehezítették a járást, a nagy hátizsákkal kicsit nehezen mozogtam a kidőlt törzsek között. Vitányvárból a borús idő ellenére is jó kilátás volt. A várnak megvan a maga hangulata, ilyenkor elgondolkodom azon, hogy ha feltárják, konzerválják a romokat, akkor sokkal több látszana belőle – de a hangulat is elveszne. A jelzések hellyel-közzel jók voltak, a haladást csak a már említett kidőlt fák, illetve néhány V keresztmetszetű vízmosássá alakult egykori kocsiútban a sár nehezítette. Várgesztes előtt a Zsigmond-sziklára felkapaszkodtam, a kilátás nagyon szép volt, időközben a felhőzet is fel- felszakadozott. Szépen látszódott a vár, a falu egésze – beleértve a Villaparkot. Az Arany János utcában egy magánháznál volt szállásom, kényelmes, tiszta, otthonos. A szállás elfoglalása után gyors út a kocsmába bélyegezni, majd a Vaczak Szálló után alvás.
Augusztus 8. Várgesztes – Gánt Szintén nagyhátizsákos nap volt. A reggeli megvétele után a várhoz mentem, ami még nem volt nyitva. Az idő továbbra is borongós volt. Kőhányáspuszta előtt a műútra kiérve azon nosztalgiáztam, mennyit is jártunk erre 1986-ig, amíg az anyai nagyszüleim Oroszlányban éltek. Havonta-kéthavonta tettük meg az Orosháza – Oroszlány távolságot a Skoda 105S típusú családi járművel. Emlékszem, a kőhányási kápolna mellett elhaladva már tudtuk, hogy hamarosan megérkezünk. A bélyegző a kápolnával szemben rendben volt, kicsit ügyeskednem kellett, hogy a bélyegzőpárna is visszaférjen a szelencébe – de végül összejött. Kőhányás előtt tévesztettem először komolyabban jelet. A település felől indulva gyorsan megtaláltam a kéket, de a balra nyilat úgy értelmeztem elsőre, hogy a kerítés mentén kell felfelé menni. Miután jó távolságon nem találtam jelet, vissza a kék - kék + elágazásához. Itt jöttem rá, hogy azon a tenyérnyi (talán 6x6-os) tisztáson át kell gázolni, és a bokrok takarásában ott a jel. Innen esetenként elég hiányosak voltak a jelek, sokat kellett nézni térképet. Mindszentpusztára beérve már a nap is előbújt. Itt bő fél óra pihenő a bélyegzés után, kis póló-szárítás, uzsonna. A nagy zsákot újra hátamra véve visszamentem a kékhez, majd egy enyhe emelkedő után megkezdődött a hangulatos ereszkedés Pap-völgyben. Itt nem a kidőlt fák, hanem a sok pókháló miatt gyűlt meg a bajom. A fenyves az elmúlt évek aszályai miatt elég rossz állapotban volt, sok volt beteg vagy éppen kiszáradt fa. Gánt előtt kis villanypásztor-kiiktatás (majd vissza), a Vértes Vendéglőben bélyegzés, méregdrága ásványvíz, majd másfél óra dekkolás a buszmegállóban, hogy Fehérvárra bemehessek a koleszba. Eredendően egy nappal korábban indultam volna, de szemproblémák és egy jó nagy esés miatt egy nappal halasztanom kellett az indulást. Így a Gánt – Csókakő falu szakasz őszre maradt. Jó öreg Ikarus 280-as csuklóssal mentem az egykori koronázó- és temetkezővárosba, ahol a GEO-kolesz lakója voltam 2 éjszakán át.
Augusztus 9. Bakonykúti – Csókakő (falu) Az eddigi iránnyal szemben ment ez a nap. Az oka, hogy erre a napra el tudott jönni egy régi barátom, aki szintén túrázik. Ő már járt ezen a szakaszon 2007-ben. Mivel az összes fórumon írták, hogy a jelzések nem a legjobbak, úgy gondolta, hasznos lesz, ha ezen a szakaszon segít. Ő ezt készséggel vállalta. Reggel 8:40-kor indult az Alba Volán Volvója Bakonykútiba. Útközben elkapott minket az eső, ami Gúttamásiig tartott. Tamás Gúttamásiban szállt fel. gyors bélyegzés Bakonykútiban, majd az hol borús, hol napos időben elindultunk Fehérvárcsurgó felé. Az első kavarodás Bakonykútipuszta felett volt, a „bekerített” fenyvesnél. A jelek hol a kerítésen belül, hol azon kívül vezetnek. Eltelt egy kis idő, na meg persze nem kevés keresgélés, hogy végig a kerítés délii oldalán kell haladni, akkor már meg lehet találni az az ösvényt, ami továbbmegy (egy vízmosás árkába). A Bogrács-hegy tisztásán a térkép alapján lehet jól haladni, a földúton felfelé kell haladni, egészen az erdő délkeleti pereméig, ahol egy szűkülő tisztáson halad az útvonal. Innentől a jelzések már egyértelműek. Tapasztalatunk az volt, hogy a jelzések tulajdonképpen végig megvannak, csak esetenként nehéz őket észrevenni, vagy mert már régiek, vagy mert takarásban vannak. A Bogrács-hegy tisztásán találkoztunk egy népes kéktúrázó csoporttal, akik GPS segítségével keresték az ösvényt. Velük még Fehérvárcsurgón összefutottunk. örültem, hogy Tamással tudtam haladni ezen a szakaszon, nemcsak a segítség miatt, hanem mert tudtunk a régi-új túráinkról beszélni, kicsit fel is készített a Bakony további szakaszainak nehézségeire. Tamás Fehérvárcsurgóig tartott velem, a délutánt geodéziai megfigyelőtornyok jelölésével töltötte, Csókakőn még összefutottunk. A Becsali Büfében némi hangos „Jó napok kívánok!” köszönésre a tulaj kinyitott, előkerült a bélyegző és némi rostos üdítő. Az eső ekkor eredt el újból, jó órán keresztül kitartóan esett. Fél órával érkezésem után befutott a népes csoport is Bakonykúti felől. Fél óra beszélgetés, megvártuk, míg az eső csendesedik, majd esőkabátba burkolózva tovább indultunk. Mire a jelzés és a műút különválásához értünk, már el is állt az égi áldás. A csoportot lehagyva haladtam a hétvégi házak és szőlők között. A Gaja-szurdok elején tábla köszöntött, szép és tartalmas leírásokkal. Innentől valóságos „sztráda” volt egészen az Ádám-Éva fáig. A nap is kisütött. Az Ádám-Éva fa után néhány kidőlt fa nehezítette a haladást, ezen a szakaszon a jelzések is hiányosak voltak. Néhány kerítésmászás után kihaladva a völgyből kezdődött kaptató a Gaja és Bodajk közötti dombra. A sziklaperemekről jó kilátás volt a szurdokra. A sípályán leérve kezdődött az első hosszabb aszfaltos szakasza az idei túrámnak. A Fenyő kocsmában gyors bélyegzés, a volt balinkai vasútvonal megállójánál fotózás, majd irány tovább az országúton Csókakő. A bekötőutakon és a 81-es főúton is nagy forgalom volt, így alig vártam, hogy végre Csókakőre érjek. A bélyegző a kocsmában rendben volt, a faluban összefutottam tamással, aki Sörédig elvitt a gépsárkánnyal. Onnan busszal vissza a fehérvári bázisra.
És a hosszú túrához előzetes bejelentkezés szükséges. Az egyórás rövidtúra viszont nagyon sűrűn indul Aggtekeről, s az is nagyon szép, mi ezen voltunk júliusban.
Úgy emlékszem hogy be lehet menni,de csak a Vöröstói kijárat felé indul túra innen,amit Te szeretnél az csak Aggtelek felől Jósvafő felé megy,Aggtelekről indul,és úgy rémlik valami 4 óra időtartamú túra.Szép nagyon,csak kicsit sok idő,és a felszínen sem csúnya az a vidék.
Bódvaszilas felől érkezem Jósvafőre, és megyek tovább Aggtelek felé. Ebből az irányból is be lehet menni a Baradla-barlangba, vagy csak a másik irányból lehet végigmenni? Inkább a barlangon keresztül mennék, mint a felszínen.
A Visegrádtól az Apátkúti-völgyön keresztül Pilisszentlászlóra vezető P sáv jelzés járhatóságáról, az útvonal módosulásáról valamelyikőtöknek van konkrét információja? A Holló-kőtől Vörös-kőig túramozgalmat szeretném befejezni.
