Az hat, nyílvánul meg bennünk, aminek megnyitjuk magunkat: ezért tud bennünk MEGNYÍLvánulni. Ez lehet a focirajongók hatása, kisugárzása, egy vers, vagy magasabb erők.
A legnagyobb küldöttek, felébredettek (Buddha, Jézus, Máni, stb.) egyszerre hatottak világunkban is, és ott is, ahova már bejáratosak voltak. (Nirvána, magasabb misztériumok, "menny", stb.) Mindkét világban jelen voltak, lényükben VALÓSították meg az isteni és a földit. MEGNYÍLvánulásuk hatott minden időben, kultúrában.
A VALÓDI találkozás ezzel az isteni, magasabb MEGNYÍLvánulással itt az idő világában csak akkor lehetséges, ha VALÓBAN MEGNYÍLunk neki, és hatni engedjük magunkban. Itt, az időben azt, ami időtlen.
Folytatva a "tér-elemzést" :) Sok tudásom nincs felőle, de úgy sejtem minden teret
MEGNYÍLvánulási térnek kell felfogni. Minden tér MEGNYÍLvánulási tér, amiben mgnyílvánul "valami". Ebből a "valamiből" származik, ered: a Forrást nyíilvánul meg, hat kifele. A Te tered, mikrokozmoszod, "aurád" is. Abban TE nyílvánulsz meg, és az, amit hatni engedsz magadban. Ha pl. órákon át mantramokat zümmügsz, akkor azok rezgése hat benned, "keveredve" a SAJÁT rezgés-állapotoddal.
Ha teret adsz magadban, a teredben VMI TELJESEN MÁSNAK, akkor az is hatni kezd benned. A teret kizárólag "isteninek" nevezni azért nem lehet helyes, mert
látható mennyiféle megnyílvánulás létezik, hat egymásban.
Valamikor valóban KIZÁRÓLAG isteni volt ez a tér: ez a mítoszok Aranykora, a mennyei, paradicsomi ember állapotának időszaka. (Adam Kadmon, Purusa, stb.)
"Nincs üres tér", mondja a rózsakeresztesek Fama Fraternitatisa. Mert mindenütt benne hatnak a megnyílvánulások. Isteniek, és "kevésbé isteniek" :)
Egy istenarc van eltemetve bennem, Tán lét-elõtti létem emlékképe. Fölibe ezer réteg tornyosul, de érzem ezer rétegen alul, Csak nem tudom, miként került a mélybe.
Egy istenarc van eltemetve bennem, néha magamban látom, néha másban. Néha állok, mint fosztott ág, szegényen, ha rossz órámban eltűnik egészen alter-egóm az örök vándorlásban.
Egy istenarc van eltemetve bennem, a rárakódott világszenny alatt. A rámrakódott világszenny alól, kihűlt csillagok hamuja alól, akarom kibányászni magamat.
Egy istenarc van eltemetve bennem, S most ásót, kapát, csákányt ragadok, testvéreim jertek, segítsetek, egy kapavágást ti is tegyetek, mert az az arc igazán én vagyok.
Egy istenarc van eltemetve bennem, antik szobor, tiszta, nyugodt erő, nem nyugszom, amíg nem hívom elő s bár világ-szennye rakodott reája, nem nyugszom, amíg nem lesz reneszánsza.
ezt elhitted valamikor, mert valaki ezt állitotta...vagy számodra az logikus hogy legyártottak nem teremtettél....akkor számodra nincsen. ...."ki miben hisz abban üdvözül"
Éreztem én is, hogy nehéz helyzetben lehetsz. Mit gondolsz arról, amit Adam
Kadmon írt, az "egóban szenvedésről"? Nem lehet, hogy a neheze tényleg valami újnak a kezdete? Hogy a legsötétebb éj után jön a hajnal? Írhatnál mailt, ha gondolod, mint régebben.
Ha a beszéd nem megoldás arra, amit meg szeretnél fogalmazni... szerintem nem
kell eröltetni - vannak, akik azért beszélnek, hogy ne hallgassanak. Te viszont már
nem tartod fontosnak, hogy duruzsolj, tehát lehet, hogy a hallgatásoddal
többet mondasz. Nálam legalábbis volt ilyen időszak.
az elegem lett mindenből arra értendő,hogy időről időre átkell értékelnem mindent magamban
ja még azt akartam mondani,hogy szerintem akiben csak kicsiny morzsája is megvan a megvilágosodásnak mint elérendő célnak az finoman szólva baszhatja:)
én úgy érzem magamban hogy olyasvalamit kergetek amiről valójában fogalmam sincs,hogy mi az,és amíg spiritualizmussal kapcsolatos gondolatok vannak bennem vagy erről akarok beszélni másokkal a jól ismert kifejezésekkel élve megint csak baszhatom,mert a szavak idővel megkövülnek míg a valóság mindig zajlik és kurvára nem sikerül semmit sem megfogalmaznom abból amit néha érzek...
