A csend takarít a házban
félsz, hogy nem jövök.
Nincs semmi baj,
de a kávéscsésze eltörött.
Kinyitod a rádiót,
de nem találsz zenét.
Hallgatod az éjszakát,
hogy miről szólhat még.
Már nyúlsz, hogy simogasd a macskádat,
de rájössz: megszökött.
A keresőt megint ott felejted
két állomás között.
Mit üzen a rádió,
ha az adás véget ért?
Mit üzen az éjszaka,
ha a fehér zaj zenél?
A visszapillantó tükrön
a megváltó lóg,
borostyánba dermedt skarabeuszbogár
a sebváltógomb.
Kinyitom a rádiót,
az adás véget ér.
Mit üzen az éjszaka,
ha a fehér zaj zenél?
Vicces foszlányokban terjed át
az éteren a kétely.
Kell-e hozzád így sietnem?
Nem hiszem.
Akkor miért akad az étel
mégis most a torkomon?
Mit üzen a csend?
Későn kapcsolok, pénzért parkolok,
volt egy éjszaka, arra ébredek
mossa négy gyerek a szélvédőt.
Szemem dörzsölöm, na most miért öröm
nekem nézni azt, ahogy két kamasz
rugdos egy kutyát, de miért épp őt?
Lehúzom az ablakot,
kiadom a pénzt,
hallgatom a várost, melyet mocskos zaj emészt.
Képzeld, az éjszakát önhibámon kívül
egy parkolóban aludtam át,
de álmomban végig melletted is voltam.
Azt hiszem, hogy álmomban a macskád is voltam,
doromboltam halkan.
Azt hiszem a kávéscsésze is összetört
némán a fehér zajban.
Dinamika iramlik a távoli tam-tam
Tompa dübbenése tetején
Tétova energia lüktet a
vérkutam remegő velején
Érzem a hűsét húsom halálos kacaján,
Testhagyva lépek
Talaján tudatomnak.
/.../
"Bár ágyadhoz lopoznak az éj csendjében,ne űzd el,sőt becsuld ezeket: - viragok illatat,messze harangok hangjat,fagyos ejjel rovarok zummogeset....
Bár lelkedet felkavarják, e háromnak megbocsáss: -felhőnek mely eltakarja holdadat, szellőnek mely szerteszórja virágaidat, s embernek aki kötözködik veled."
En egy kedves Milne verset adok nektek,amelynek cime:
GONDOLAT
Ha en lennek a Janika a Janika meg :en
veszitene-e valaki ezen a cseren?
O lenne hat eves,en harom,
s rajtalenne a nadragom.
Sanz vagyok.
Tegnap nem sok mindent mondtam s úgy látom jónak, ha egy vers lesz a bemutatkozásom.
Hátha tetszik annak, akinek tetszik.
A szó a szájba belefagy,
Mint szárába a vadalma
Azt akarom látni, ami vagy
Nem azt, aminek akarlak.
/.../
Jó szándékom jele még, egy ősi ráolvasó versike, mely nekem nagy kedvencem.Ezzel kívánom a betegséget távol tartani e topic olvasóitól :
Erdőn jár vala lebeke tárgy /tárgh'/
Béka vala ekéje, kígyó vala ostora
Szánt vala követ, vet vala kövecset
Parancsolok én tenéked, hogy
Amiként a kő nem gyökerezhetik és
Nem levelezhetik, úgy te itten ne növekedhessél, ne gyökerezhessél!
Üdv mindenkinek!
Ez az első internetes megyilvánulásom s tudom, hogy illő lenne bemutatkozni.Ezt hamarost /holnap/ meg is teszem.Sajnos akkut időhiányban szenvedek.
Addig is, ki ismeri azt a verset, melyben az alma belefagy a szárába?
Az egyik kedvencem,
ajánlom duduschnak szeretettel:
Megköszönöm, hogy vagy
Ime, mehköszönöm neked, hogy vagy,
Hogy hallottál valaha rólam
S ha csak egy kicsit is mulattat szeszélyem
Jól van.
Ime menekülni vágynék tőled
Csak evezőm nincs készen a hajóban
És ha nem fogsz vesztemen mosolyogni
Jól van.
(Ady Endre)
Hasonló téma:
"Amit azelőtt szerettem, többé nem szertem. Mit mondtam? Hazudok: még most is szeretem, de szégyenlősebben. Szomorúbban. - Most modndom meg az igazat: szeretem, de szeretném nem szeretni. Elepedek, hogy gyűlölni tudjam, de csak szeretem, akaratomon ellenére, kényszerűségből, szomorúan gyászolva..."
(Petrarca)
Latin palotaként emelkedett szívem,
Márványok, gránitok javából összehordva;
De szenvedélyeim, mint barbár szittya-horda,
Csóvát dobtak reá és dúlták esztelen.
Leomlott. Csend honolt a törmeléken.
Emberi nyom sehol, csak kígyók, baglyok odva.
Bíborszín s hófehér kövét benőtte dudva,
S az út helyén szeder burjánzott végtelen.
Hosszan, magánosan elnéztem, hogy mivé lett.
Sugártalan napok, csillagtalan vak éjek
Félelmes korszakán lelkem pokolra szállt.
De jöttél végre Te, sugárba öltözötten;
S hogy hontalan frigyünk meglelje otthonát:
Palotám romjain egy kunyhót építettem.
Véletlenül topikot tévesztettem. Igazából ide akartam betenni ezt a verset, de a "Hülye versek"-be sikerült... No de most orvoslom e hibát:
Egy csekély értelmű medvebocs verselménye
Hétfőn, mikor a hőség rekkenő,
eszembe ötlik egy Bökkenő,
hogy kicsoda a micsoda,
s hogy mikor és hová az akkor és oda?
Kedden, ha hull a hó és fú a szél,
egy hang odabent sürgetve beszél:
míg meg nem mondod, addig havazok,
hogy azok-e ezek, vagy ezek-e azok.
Szerdán kék bolton a nap hunyorog,
tűnődni ráérek, nincs semmi dolog.
Ki kell találnom jövő hét keddig,
hogy mennyi és meddig az ennyi és eddig.
Csütörtökön reggel megint itt a hideg,
zúzmara ingben a bozót didereg.
Ilyenkor érzed, mi mélyen igaz,
hogy az meg ez meg ez meg az.
Pénteken...
Micimackó verse Karinthy Frigyes fordításában.
Hálás lennék, ha valaki elküldené az eredetit.
Leírom Lénárd Sándor fordítását, aki a verset olyan szellemesnek és a latin nyelvhez illőnek találta, hogy az eredetit néhány sorral meg is toldotta.
Versus ursus perpauli cerebri
Dies ille, dies Lunae
Semper venit opportune
Rogo vos et quaero id:
Quid est quod et qod est quid?
Dies alter, dies Martis
Est laboris et est artis
Age, Canga, dic, si scis:
Quarum? Quorum? Quid est quis?
Sequitur Mercurii dies
Qualis somnus, qualis quies!
Audi Lepus! Quaeritur:
Quisnam? Unde? Quidni? Cur?
Dies quartus, dies Iovis
Heu, aenigmata dat nobis,
Cogitabo forsitan:
Nonne? Necne? Utrum-an?
Dies Veneris [dum ago
Et per silvam vacans vago,
Meditor, percontor me:
Est-ne? It-ne? Habet-ne?
Sabbato, oh animalia!
(Quibus? Quonam? Quorum? Qualia?)
Sciscitor ex aliquo:
Quali modo et cum quo?
Dies Domini in ludo
Hanc canticulam concludo,
Quod non novi, nescio
Dormo, sterto, somnio]
Iacopo da Lentini (olasz, XII. sz. vége)
Szívem szerint...
Szívem szerint szolgálom én az Istent,
hogy feljuthassak egyszer majd a mennybe,
az égi hon csodás hírnévnek örvend,
hosz mindeneknek fényes ott a kedve.
De hölgyem nélkül semmi dolgom ott fent -
nincs szebb vonású arc, szőkébb fejecske
mint az övé - megtennék érte mindent,
s nem lennék boldog tőle elrekesztve.
Nem káromló beszéd ez, ám kívánom,
hogy szavaimat pontosan megértésék:
pokol nekem, ha nincsen mód csodálnom
bársony szemű, szép arcú, tiszta lényét,
hisz legfőbb óhajom s vigasztalásom
hölgyem dicsőségének látni fényét."
/ford.: Baranyi Ferenc/
Állítólag ez volt az első feljegyzett szonett az irodalom történetében.
Elmész előttem, némán elpirúlok,
elfordulsz büszkén, mintha meg se látnál.
Ruháidnak alatta minden este
reszket egy illatárasztó virágszál.
Elnyűtte testemet a vágy miattad,
szememnek héja vért hullajt utánad;
moszlim-gyötrő keresztény őzikém, te,
minden igazhitü áhítja bájad.
S ha nem tudnám, hogy a gyehenna vár rám,
bizony Alláh helyett Krisztust imádnám!
bubu és kukacz - egy kis adalék a Tudod, hogy nincs bocsánat című kedves versről Ignotus Páltól:
"Maradj fölöslegesnek,
a titkokat ne lesd meg.
S ezt az emberiséget
magaddal együtt vesd meg.
Kevéssel a téboly kitörése előtt írta ezt.De hiába adta magának a jótanácsot;az embermegvetésnek az a szakmányosított és pallérozott válfaja, melyet általában fölénynek nevezünk, nem vágott a természetéhez.Ha fensőséges volt, ha győzött, a nyiltságának erejével győzött, a szókimondással, melyben kegyetlen volt másokkal, de még kegyetlenebb magával. Minek hazudni?Mit tettessük a sebezhetetlenséget? AZ embermegvetésre biztató verssort is kijavította:
... ezt az emberiséget
hisz ember vagy ne vesd meg;
így szól végleges fogalmazása."Minek hazudni, hiszen szeretjük egymást", hajtogatta. Felbuzdulásában újabb javítást akart végezni a szövegen:
... ezt az emberiséget
hisz ember vagy, szeresd meg
tanácsolta magának és mindenkinek. Ma sem tudom, jól tettem-e, hogy erről a "túlzás"-ról lebeszéltem"
SZÉP SZÓ JÓZSEF ATTILA EMLÉKÉNEK
"Kit nagyvárosba zárt a sorsa rég,
oly édes annak, hogyha belelát
a mennybe s odalehel egy imát,
hol telt mosollyal kékszinű az ég.
A szíve boldogabb lehet-e még,
mintha hullámzó réteket talált
s olvasm gyepágyon nyújtva derekát,
egy szerelemtől epedő regét.
Ha este otthonába tér, a fül
még sejti a madár dalát, a szem
még rejti a kék, tág eget s örül.
S őbúsul, hogy a nap oly sebesen
száll, mint a tiszta űrön át röpül
egy angyal könnye, hullva csöndesen."
/John Keats - Szonett a szabadban/
ford.: Vass István
Befed ez a kék ég, ha nem fed koporsó,
Tisztességes legyen csak órám utolsó.
Akár farkas, akár emészszen meg holló,
Mindenütt felyül ég, a föld lészen alsó.
(+még magyarázó szöveg a szerzőtől lásd www.mek.iif.hu)
[szerintem ez életfilozófia]
Töredelmesen bevallom, hogy mikor József
Attila leghíresebb verseit vettük a gimiben,
én mindig hátralapozgattam a töredékekhez.
Ott találtam ezeket a kedvesch versikéket:
Amikor verset ír az ember,
mindig más volna jó.
Szárazföld helyett a tenger,
kocsi helyett hajó.
Amikor verset ír az ember,
nem írni volna jó.
vagy:
KULTÚRA
A virág elfáradt már szagosodni.
Únta, mifenének tettük asztalunkra.
Igyekezett árnyékot vetni,
nagyobbat, mint a kertben.
S elfáradt, mikor nem néztünk oda.
De észrevettem.
Szeretem még Szabó Lőrinc verseit, a legked-
veschebb az, amikor megy az utcán, és látja
a feliratot: ÓRIÁS. Pedig nem is, csak ÓRÁS.
Olyan édes, de most nem jut eszembe a címe.
Meg nagyon bírtam az "AMI A SZÍVEDET NYOMJA"
c. svéd gyerekversek-kötetet.
Pl.: Bélyeget gyűjtöttem.
Papa hozott haza egyszer egy kilót.
"Rólam" keresztelték el a világot,
"Nekem" zenélnek a Hét Csillagok,
"Velem" harcol az ördög, isten ellen
"Hozzám" sietnek a szép kisdedek.
"Bennem" feszül a kéj, fehéren izzó,
"Belőlem" buggyan aztán langyosan,
"Rajtam" cikázik át az úr haragja,
Teherben "tőlem" duzzadnak a fák.
"Engem" idéz, ki sóhajt itt e földön,
"Felém" rohan a parttalan dagály,
"Miattam" ránt kardot a büszke Bosszú
"Mögöttem" bűzlő véres bűnökért.
"Előttem" köd, "helyettem" senki, semmi,
"Köröttem" fény, "utánam" néma csönd -
És mégis minden "nélkülem"` lesz és volt
És semmi nem történik "általam".
