Mely tisztelettel, de ne tevesszuk mar ossze a topicokat. Van H.... versek topic is. ide idaig viszonylag nivos alkotasok lettek beirva. Kepzeljetek el, ha egy sajat koltemenyem irnam ba ide! Grrrrrrrrrrrr..... Lenne anyazas.
Szívemben nagy a zűr, nagy az űr
Nem tudom ki fejti meg, tölti be,
De csak az Igaz lehet egyedül
Ki majd befészkel lelkembe
S szerelme által fájdalmam enyhül.
A tejszin léget elkeverte
fekete borával az éj:
lelkem ma, vágyak büszke lelke,
megúnt szavakkal ne beszélj,
húnyd be az ajkad, nyisd ki a szárnyad,
szabad szemeddel szertenézz:
ma messze szállnod
nem nehéz.
Mámorosan az éj borától
szárnycsattogás legyen dalod:
ki éjt iszik, a kéjre bátor,
tenéked ez volt italod.
Sokáig ittad, részegülhetsz,
azért vagy mostan oly szabad:
repülhetsz
magad.
Rejtettelek sokáig,
mint lassan ért gyümölcsét
levél közt rejti ága,
s mint téli ablak tükrén
a józan jég virága
virulsz ki most eszemben.
S tudom már mit jelent ha
kezed hajadra lebben,
bokád kis billenését
is őrzöm már szivemben,
s bordáid szép ivét is
oly hűvösen csodálom,
mint aki megpihent már
ily lélekző csodákon.
És mégis álmaimban
gyakorta száz karom van
s mint álombéli isten
szorítlak száz karomban.
Gyonge fuvallat a toba zilal,
fenyek gyongysora lebben.
Sohajom, arva madar-pihe szall
elpihen edes oledben.
Tart kebelemben reszket a koc:
erted szenved a Jancsi bohoc.
Szep szemeidtol verzik az eg,
sok sebe csillagos osveny.
Egy hajfurtod nekem eleg:
sok sebemet bekotoznem.
Hull a fureszpor sorvad a koc:
meghal erted a Jancsi bohoc.
Talad a rozsa, tukrod a Hold,
ajkadon alkonyok egnek,
Vig kedvem suru buba hajolt,
teged kerlel az enek.
Hogyha kigyullad a szivem, a koc,
nem lesz tobbet a Jancsi bohoc.
A pallora lépek hogy elérjem a hajot.
Viharzon sodrodik alattam a viz
és megugatja ŕrnyékom.
Visszanézek a foldre hol oszesoporték a multam
és szemétre veteték.
Pénzem jobb ruhŕim orangyalom is odaveszet.
Elindulok hŕt pucéran
ures zsebekkel
lesovŕnyodott testtel.
De renduletlenul hiszem hogy megérkezem hozzŕd.
Bizonyŕra este lesz akkor
s te ott ŕllsz elottem
a csillagok fényében.
Jöjj kedvesem, gyere mondd el mit érzel
Titkolni kár, hisz látom én.
Jöjj kedvesem, gyere mondd el mit érzel
Az élet nem lányregény
Jöjj kedvesem, hiszen szép szemed könnyes
Úgy érzed, mást akartál.
Jöjj kedvesem, hiszen szép szemed könnyes
Úgy érzed, most csalódtál
Ne legyél bánatos, én komolyan gondolom,
Hogy hozzám tartozol és én hozzád tartozom.
Meglátod rendbe jönnek majd a dolgaink,
Lesznek még szép napjaink.
Meglátod rendbe jönnek majd a dolgaink,
Lesznek még szép napjaink.
Jöjj kedvesem, gyere bújj ide mellém
Ölelj most úgy, ahogy rég.
Jöjj kedvesem, gyere bújj ide mellém,
Szeress most úgy, ahogy rég.
Ne legyél bánatos, én komolyan gondolom,
Hogy hozzám tartozol és én hozzád tartozom.
Meglátod rendbe jönnek majd a dolgaink,
Lesznek még szép napjaink.
Meglátod rendbe jönnek majd a dolgaink,
Lesznek még szép napjaink.
A csend takarít a házban
félsz, hogy nem jövök.
Nincs semmi baj,
de a kávéscsésze eltörött.
Kinyitod a rádiót,
de nem találsz zenét.
Hallgatod az éjszakát,
hogy miről szólhat még.
Már nyúlsz, hogy simogasd a macskádat,
de rájössz: megszökött.
A keresőt megint ott felejted
két állomás között.
Mit üzen a rádió,
ha az adás véget ért?
Mit üzen az éjszaka,
ha a fehér zaj zenél?
A visszapillantó tükrön
a megváltó lóg,
borostyánba dermedt skarabeuszbogár
a sebváltógomb.
Kinyitom a rádiót,
az adás véget ér.
Mit üzen az éjszaka,
ha a fehér zaj zenél?
Vicces foszlányokban terjed át
az éteren a kétely.
Kell-e hozzád így sietnem?
Nem hiszem.
Akkor miért akad az étel
mégis most a torkomon?
Mit üzen a csend?
Későn kapcsolok, pénzért parkolok,
volt egy éjszaka, arra ébredek
mossa négy gyerek a szélvédőt.
Szemem dörzsölöm, na most miért öröm
nekem nézni azt, ahogy két kamasz
rugdos egy kutyát, de miért épp őt?
Lehúzom az ablakot,
kiadom a pénzt,
hallgatom a várost, melyet mocskos zaj emészt.
Képzeld, az éjszakát önhibámon kívül
egy parkolóban aludtam át,
de álmomban végig melletted is voltam.
Azt hiszem, hogy álmomban a macskád is voltam,
doromboltam halkan.
Azt hiszem a kávéscsésze is összetört
némán a fehér zajban.
Dinamika iramlik a távoli tam-tam
Tompa dübbenése tetején
Tétova energia lüktet a
vérkutam remegő velején
Érzem a hűsét húsom halálos kacaján,
Testhagyva lépek
Talaján tudatomnak.
/.../
"Bár ágyadhoz lopoznak az éj csendjében,ne űzd el,sőt becsuld ezeket: - viragok illatat,messze harangok hangjat,fagyos ejjel rovarok zummogeset....
Bár lelkedet felkavarják, e háromnak megbocsáss: -felhőnek mely eltakarja holdadat, szellőnek mely szerteszórja virágaidat, s embernek aki kötözködik veled."
En egy kedves Milne verset adok nektek,amelynek cime:
GONDOLAT
Ha en lennek a Janika a Janika meg :en
veszitene-e valaki ezen a cseren?
O lenne hat eves,en harom,
s rajtalenne a nadragom.
Sanz vagyok.
Tegnap nem sok mindent mondtam s úgy látom jónak, ha egy vers lesz a bemutatkozásom.
Hátha tetszik annak, akinek tetszik.
A szó a szájba belefagy,
Mint szárába a vadalma
Azt akarom látni, ami vagy
Nem azt, aminek akarlak.
/.../
Jó szándékom jele még, egy ősi ráolvasó versike, mely nekem nagy kedvencem.Ezzel kívánom a betegséget távol tartani e topic olvasóitól :
Erdőn jár vala lebeke tárgy /tárgh'/
Béka vala ekéje, kígyó vala ostora
Szánt vala követ, vet vala kövecset
Parancsolok én tenéked, hogy
Amiként a kő nem gyökerezhetik és
Nem levelezhetik, úgy te itten ne növekedhessél, ne gyökerezhessél!
Üdv mindenkinek!
Ez az első internetes megyilvánulásom s tudom, hogy illő lenne bemutatkozni.Ezt hamarost /holnap/ meg is teszem.Sajnos akkut időhiányban szenvedek.
Addig is, ki ismeri azt a verset, melyben az alma belefagy a szárába?
Az egyik kedvencem,
ajánlom duduschnak szeretettel:
Megköszönöm, hogy vagy
Ime, mehköszönöm neked, hogy vagy,
Hogy hallottál valaha rólam
S ha csak egy kicsit is mulattat szeszélyem
Jól van.
Ime menekülni vágynék tőled
Csak evezőm nincs készen a hajóban
És ha nem fogsz vesztemen mosolyogni
Jól van.
(Ady Endre)
Hasonló téma:
"Amit azelőtt szerettem, többé nem szertem. Mit mondtam? Hazudok: még most is szeretem, de szégyenlősebben. Szomorúbban. - Most modndom meg az igazat: szeretem, de szeretném nem szeretni. Elepedek, hogy gyűlölni tudjam, de csak szeretem, akaratomon ellenére, kényszerűségből, szomorúan gyászolva..."
(Petrarca)
Latin palotaként emelkedett szívem,
Márványok, gránitok javából összehordva;
De szenvedélyeim, mint barbár szittya-horda,
Csóvát dobtak reá és dúlták esztelen.
Leomlott. Csend honolt a törmeléken.
Emberi nyom sehol, csak kígyók, baglyok odva.
Bíborszín s hófehér kövét benőtte dudva,
S az út helyén szeder burjánzott végtelen.
Hosszan, magánosan elnéztem, hogy mivé lett.
Sugártalan napok, csillagtalan vak éjek
Félelmes korszakán lelkem pokolra szállt.
De jöttél végre Te, sugárba öltözötten;
S hogy hontalan frigyünk meglelje otthonát:
Palotám romjain egy kunyhót építettem.
Véletlenül topikot tévesztettem. Igazából ide akartam betenni ezt a verset, de a "Hülye versek"-be sikerült... No de most orvoslom e hibát:
Egy csekély értelmű medvebocs verselménye
Hétfőn, mikor a hőség rekkenő,
eszembe ötlik egy Bökkenő,
hogy kicsoda a micsoda,
s hogy mikor és hová az akkor és oda?
Kedden, ha hull a hó és fú a szél,
egy hang odabent sürgetve beszél:
míg meg nem mondod, addig havazok,
hogy azok-e ezek, vagy ezek-e azok.
Szerdán kék bolton a nap hunyorog,
tűnődni ráérek, nincs semmi dolog.
Ki kell találnom jövő hét keddig,
hogy mennyi és meddig az ennyi és eddig.
Csütörtökön reggel megint itt a hideg,
zúzmara ingben a bozót didereg.
Ilyenkor érzed, mi mélyen igaz,
hogy az meg ez meg ez meg az.
Pénteken...
Micimackó verse Karinthy Frigyes fordításában.
Hálás lennék, ha valaki elküldené az eredetit.
Leírom Lénárd Sándor fordítását, aki a verset olyan szellemesnek és a latin nyelvhez illőnek találta, hogy az eredetit néhány sorral meg is toldotta.
Versus ursus perpauli cerebri
Dies ille, dies Lunae
Semper venit opportune
Rogo vos et quaero id:
Quid est quod et qod est quid?
Dies alter, dies Martis
Est laboris et est artis
Age, Canga, dic, si scis:
Quarum? Quorum? Quid est quis?
Sequitur Mercurii dies
Qualis somnus, qualis quies!
Audi Lepus! Quaeritur:
Quisnam? Unde? Quidni? Cur?
Dies quartus, dies Iovis
Heu, aenigmata dat nobis,
Cogitabo forsitan:
Nonne? Necne? Utrum-an?
Dies Veneris [dum ago
Et per silvam vacans vago,
Meditor, percontor me:
Est-ne? It-ne? Habet-ne?
Sabbato, oh animalia!
(Quibus? Quonam? Quorum? Qualia?)
Sciscitor ex aliquo:
Quali modo et cum quo?
Dies Domini in ludo
Hanc canticulam concludo,
Quod non novi, nescio
Dormo, sterto, somnio]
Iacopo da Lentini (olasz, XII. sz. vége)
Szívem szerint...
Szívem szerint szolgálom én az Istent,
hogy feljuthassak egyszer majd a mennybe,
az égi hon csodás hírnévnek örvend,
hosz mindeneknek fényes ott a kedve.
De hölgyem nélkül semmi dolgom ott fent -
nincs szebb vonású arc, szőkébb fejecske
mint az övé - megtennék érte mindent,
s nem lennék boldog tőle elrekesztve.
Nem káromló beszéd ez, ám kívánom,
hogy szavaimat pontosan megértésék:
pokol nekem, ha nincsen mód csodálnom
bársony szemű, szép arcú, tiszta lényét,
hisz legfőbb óhajom s vigasztalásom
hölgyem dicsőségének látni fényét."
/ford.: Baranyi Ferenc/
Állítólag ez volt az első feljegyzett szonett az irodalom történetében.
Elmész előttem, némán elpirúlok,
elfordulsz büszkén, mintha meg se látnál.
Ruháidnak alatta minden este
reszket egy illatárasztó virágszál.
Elnyűtte testemet a vágy miattad,
szememnek héja vért hullajt utánad;
moszlim-gyötrő keresztény őzikém, te,
minden igazhitü áhítja bájad.
S ha nem tudnám, hogy a gyehenna vár rám,
bizony Alláh helyett Krisztust imádnám!
bubu és kukacz - egy kis adalék a Tudod, hogy nincs bocsánat című kedves versről Ignotus Páltól:
"Maradj fölöslegesnek,
a titkokat ne lesd meg.
S ezt az emberiséget
magaddal együtt vesd meg.
Kevéssel a téboly kitörése előtt írta ezt.De hiába adta magának a jótanácsot;az embermegvetésnek az a szakmányosított és pallérozott válfaja, melyet általában fölénynek nevezünk, nem vágott a természetéhez.Ha fensőséges volt, ha győzött, a nyiltságának erejével győzött, a szókimondással, melyben kegyetlen volt másokkal, de még kegyetlenebb magával. Minek hazudni?Mit tettessük a sebezhetetlenséget? AZ embermegvetésre biztató verssort is kijavította:
... ezt az emberiséget
hisz ember vagy ne vesd meg;
így szól végleges fogalmazása."Minek hazudni, hiszen szeretjük egymást", hajtogatta. Felbuzdulásában újabb javítást akart végezni a szövegen:
... ezt az emberiséget
hisz ember vagy, szeresd meg
tanácsolta magának és mindenkinek. Ma sem tudom, jól tettem-e, hogy erről a "túlzás"-ról lebeszéltem"
SZÉP SZÓ JÓZSEF ATTILA EMLÉKÉNEK
