Keresés

Részletes keresés

hörpölin Creative Commons License 2011.02.28 0 0 32108

Látom, tegnap este zajlott még a vita, miután álomra hajtottam a fejem... :-)) Az ekkor felvetett kérdésekre reagálnék most.

 

Milyen beállításokkal mérek:

Időalapon, 10 másodpercenként teszi el a GPS az adatokat a memóriájába. Tehát percenként 6, óránként 360, egy nettó 5 órás menet alatt összejön kb. 1800 pont. 4 km/h-s átlaggal ez 20 km. Amit állásidőben mér a kütyü, azt később kiherélem a trackből. Ennél jobban szerintem sem érdemes besűríteni a mérést.

 

És itt térnék vissza Pompiere állítására, hogy a trackben minden benne van, a kitérők is.

Az én ide feltöltött kéktúra trackjeimben csak a kék sáv (K-) jelzésen megtett út van benne! Vagyis otthon letöltöm a tracket, azt pedig a MapSource progival kissé megszerkesztem. Kivágok belőle mindent: a pecsételőhelyekre megtett extra távolságot (persze ezeket is elmentem, hogy a hosszt/emelkedést kiszámíthassam), a rövidebb kitérőket látnivalóhoz, fényképezéshez, kisdologhoz, nagydologhoz. Nem marad más, csak a letisztított kéktúra útvonal. Persze arra ügyelek, hogy ha letérek az útvonalról, nagyjából ugyanoda is térjek vissza, és méretlen rész ne maradjon!

 

A másik dolog a GPS által mutatott és a letöltött adatok nem egyező volta.

Azt hiszem, tudom a választ. Már a legelső túrákon észrevettem, hogy a GPS-em nagyjából két másodpercenként mér, és frissíti az adatokat a kijelzőn, viszont csak minden 10 sec-ban ment a beállítás szerint. És itt van az eb elhantolva! Mert otthon a tracket lementve és számítógépen megnyitva már csak a mentett pontok közti távolságot látod, a GPS-en viszont a relative sűrűbb mérésekből számolt távolságot. Tehát, ha kacskaringósan megyünk, mondjuk dagonyákat kerülgetve, akkor többet mutat ugyanarra a szakaszra a kütyü, mint a számítógépen nézegetett track.

 

És az a röhej, hogy most eddig csupán a távolságméréssel foglalkoztunk, a sokkal pontatlanabb emelkedés/lejtés számítással nem! Hát az is megérne egy misét, de nem akarom már szétoffolni ezzel a kérdéssel a fórumot, ezért inkább abba is hagyom! :-)

Törölt nick Creative Commons License 2011.02.27 0 0 32107

Ha már távolság,pontosság és pontatlanság: kedvenc tábláim egyike volt ez amely hajszálpontosan és célratörően mutatta az utat  -Becskén...

Hollóháza 415.7km...itt emlékszem egymásra néztünk a fiammal és úgy döntöttünk hogy ez már picit több is mint amit tudni szerettünk volna!:-))

Azt hiszem most "Kékestető 99.5km" van kint,ez kicsit barátibb...:-)

Előzmény: annyi baj legyen (32104)
K. Kata Creative Commons License 2011.02.27 0 0 32106

Köszi!

Előzmény: annyi baj legyen (32102)
Pompiere Creative Commons License 2011.02.27 0 0 32105

Akkor sem :)
Nem mindegy, hogy a kanyar belső, avagy külső ívén méred.

 

Odafelé az egyik oldalon, visszafelé a másikon, aztán pedig átlagolod... :-))

És mi van akkor, amikor csak egy ösvény van? :-)

 

 

1 méteres gyakorisággal szerintem felesleges, úgy kaphatod a legpontatlanabb adatokat, mert általában a gps pontosságga ennek a két-háromszorosa. Jó esetben.

 

Amikor kerékpáros teljesítménytúrán nagyobb "lépésközt" állítottam be mert nem fért volna el a track a GPS-ben, akkor sem egyeztek az adatok.

Úgyhogy, teljesen mindegy milyenre van állítva. Ezek a GPS-szek nem geodéziai pontosságra vannak kitalálva.

Előzmény: annyi baj legyen (32102)
annyi baj legyen Creative Commons License 2011.02.27 0 0 32104

A pontatlanság természetesen ebben az esetben a távolságra vonatkozik

Előzmény: annyi baj legyen (32103)
annyi baj legyen Creative Commons License 2011.02.27 0 0 32103

1 méteres gyakorisággal szerintem felesleges, úgy kaphatod a legpontatlanabb adatokat, mert általában a gps pontosságga ennek a két-háromszorosa. Jó esetben.

Előzmény: Pompiere (32101)
annyi baj legyen Creative Commons License 2011.02.27 0 0 32102

"Pontosságot tényleg csak akkor lehetne elérni, ha valaki mérőszalaggal végigmérné az egészet mindenféle kitérő és sallang nélkül"

Akkor sem :)
Nem mindegy, hogy a kanyar belső, avagy külső ívén méred. Ha mindig mondjuk a menetirány szerinti bal oldalon, akkor meg kijön, hogy egyik irányból ilyen hosszú, másikból meg olyan.
Középen meg elüt az autó :D

 

K.Kata:
rendberaktam:

Előzmény: Pompiere (32100)
Pompiere Creative Commons License 2011.02.27 0 0 32101

Igaz, hogy nem nekem szólt a kérdés, de én pl. 1 méteressel. 20 km 20 ezer pont.

Előzmény: jzp2107 (32099)
Pompiere Creative Commons License 2011.02.27 0 0 32100

Az előző hsz-em kapcsán érdemes kicsit elgondolkodni azon, meg tudjuk-e valaha mérni pontosan az Országos Kéktúra hosszát? Általánosan szólva: meg tudunk-e bármit mérni pontosan?

 

A válasz erre határozott NEM!

 

Határozottan egyetértek. Amikor tavaly végigjártuk az AK Csongrád megyei szakaszát, én is végig "mértem" az útvonalat. Fodulóról fordulóra.

A pontosság ott bukik először, hogy nem csak egyenesen előre mozgunk, hanem pl. egy fénykép témáért ide-oda megyünk. Esetenként 10-20-30 méteres kitérőket téve.

Másodjára ott bukik a pontosság, hogy a GPS is két távolságadatot ad. Az egyik a GPS mérés, a másik pedig amikor megnyitom a számítógépen a tracklogot. Nos, ezek egyáltalán nem egyeznek meg. Pl. Petrócz és Rúzsa között 1,6 km a különbség a tracklog javára. És mindig a tracklog a több. Általában 5-10%-nyi az eltérés.

Harmadjára pedig ott bukik a pontosság, hogy sok helyen nem a kék jelzésen van a pecsételés hanem kitérőt kell tenni. Ez pedig szépen hozzáadódik a távhoz.

 

Tehát összefoglalva: ezek a távolságadatok mindig is csak tájékoztató jellegűek lesznek.

Pontosságot tényleg csak akkor lehetne elérni, ha valaki mérőszalaggal végigmérné az egészet mindenféle kitérő és sallang nélkül. De ez meg nem mostanában lesz... :-)

Előzmény: hörpölin (32096)
jzp2107 Creative Commons License 2011.02.27 0 0 32099

> egy 20 km-es távot kb. 2000 elemi kis táv összegeként számolja

 

ha már itt tartunk, milyen beállítással trekkelsz?

 

 

Előzmény: hörpölin (32096)
hörpölin Creative Commons License 2011.02.27 0 0 32098

Így van, az élmény a fontos! Én is erre akarom mindíg felhívni a figyelmet a túraleírásokban, hogy nem a távolság a fontos, hanem az, amit látunk, hallunk, ami velünk történik ezen a hosszú úton!

 

Egyébként a mérőkerék se túl jó, ezt jól látom a saját kerékpár "computeremen". Igyekeztem pontosan belőni és beállítani a kerék kerületét, de sok függ például attól, mennyire keményre van felfújva a gumi, itt például egy több százszor bejárt, szinte pontosan 16 km-es úton (lakástól a melóhelyig) néha százméteres eltéréseket szoktam tapasztalni! Pedig mindíg ugyanazon az úton járok! Nyugodjunk bele, egzakt mérés nincs! Az a fánya hiba, az mindíg ott van! :-(

Előzmény: Törölt nick (32097)
Törölt nick Creative Commons License 2011.02.27 0 0 32097

Akkor tulajdonképpen azt is mondhatjuk hogy Rockenbauerék módszere szerint analóg módon mérőkerékkel mért adat lenne most is a legpontosabb,ha valaki vállalná és végiggurítaná azt,vagy egy olyasmit a jelenlegi Nagy Kék Úton?

(Ha jól emlékszem a szomszéd topikban volt egy-két elszánt ember akik egy teljesítménytúra teljes útvonalát lemérőszalagozták!Szólni kéne nekik hogy volna itt még egy kis feladat...:-DD )

Egyébként meg a lényeget tekintve azt hiszem valójában majdnem mindegy hogy 1118,vagy 1141,mert az ember úgy is tesz kitérőket,itt-ott el is kavarhat,meg hát az útvonal is változik néha,szóval nem lehet ezt pontosan lemérni méterre.És hát mint tudjuk az élmények a legfontosabbak!

(na ez kicsit kincstári volt...:-)) )

Előzmény: hörpölin (32096)
hörpölin Creative Commons License 2011.02.27 0 0 32096

Az a baj, hogy az Alpokalját és a Balaton-felvidéket még nem tudtam végigmérni. Szóval azt újra be kéne járnom. Az OKT-vel szeretnék idén végezni, de ez a két plusz tájegység már kétesélyes!

 

És akkor még egy téma: a mérés pontossága.

 

Az előző hsz-em kapcsán érdemes kicsit elgondolkodni azon, meg tudjuk-e valaha mérni pontosan az Országos Kéktúra hosszát? Általánosan szólva: meg tudunk-e bármit mérni pontosan?

 

A válasz erre határozott NEM! Azt hiszem, a hétköznapi életben, ha a sima asztallapon leszúrt két, egymástól kb. 1 m-re lévő gombostű között 1 mm pontossággal megmérem a távolságot mérőszalaggal, az pontosnak mondható. Ez egy ezrelékes pontosságot jelent. De vajon meg tudnám-e mérni ugyanezt a távolságot ugyanilyen pontossággal egy hepe-hupás lapon, ráadásul úgy, hogy a két tű között nem is egyenes (legrövidebb) távolságot, hanem egy kanyargós utat kellene végigmérnem? Azt hiszem örülnék, ha 1 cm, vagyis 1% pontosan meg tudnám mérni a távolságot!

 

És most visszatérve a kéktúrára. A nagyjából 1130 km hosszú utat 1 százalék pontossággal végigmérve +/- 11,3 km lesz a tűrés, vagyis a legnagyobb mérési pontatlanság. Tehát az a távolság, amit 1130 km-nek mérek, az a valóságban lehet akár 1118,7 (-11,3 km) km is, vagy éppen 1141,3 km (+11,3 km) is.

 

És a GPS-nek, illetve a vele történő mérésnek szvsz kb. ennyi a pontossága! Félreértés ne essék, ez nem a kütyü hibája (bár az sem elhanyagolható), hanem most a mérésből származtatott adatok pontosságára utalok (a GPS-em egy 20 km-es távot kb. 2000 elemi kis táv összegeként számolja, ahol a hibák összeadódnak), és magára a bejárás pontosságára is.

 

Szóval bonyolult egy dolog ez! Elvileg, ha nagyszámú mérés állna rendelkezésre, akkor abból átlagolva nagyobb pontosság lenne elérhető. De hiba akkor is maradna, mert a hibát nem lehet eltüntetni, csak csökkenteni. Tehát, ha a felméréssel végzek, és közlök veletek egy számadatot, akkor egy dologban lehettek majd biztosak: az OKT lehet annál hosszabb is, meg rövidebb is, de hogy nem annyi, az tuti ziher! :-DD

Előzmény: Törölt nick (32095)
Törölt nick Creative Commons License 2011.02.27 0 0 32095

Bocs Hörpölin,azt hittem hogy a második kéktúra teljesítésedet,amelyből már csak 346km van hátra (powered by "annyi baj legyen":-) ) végigmérted GPS-szel,ezek szerint mégsem?

Na nem gond,mondhatnám stílszerűen annyi baj legyen,de azért remélem azt megosztod velünk amit eddig és ezek után mérsz,főleg ha adódik egy-egy látványosabb eltérés.

Előzmény: hörpölin (32094)
hörpölin Creative Commons License 2011.02.27 0 0 32094

Hűha! Most, hogy Hobo Bobo bejelentette, amit eddig még én sem tudtam, kénytelen vagyok a lovak közé csapni! :-)) Közre is adom a Bakony GPS-es felmérését, amit tavaly ősszel, ill. egy héttel ezelőtt végeztem.

 

A sódert nem akarom még egyszer ide mellékelni, azt megtalálhatjátok a (31967)-ben. Az abban közölt adatokban annyit változtattam, hogy a Fenyő büfé - Csókakő vasúti megálló közti távot levontam a Vértesből és hozzáadtam a Bakonyhoz, merthogy a megállónál van a szakaszhatár két túra között. Ezért felteszem a korrigált Vértest újra!

 

Érdekes eredmények születtek a 7. túránál: itt kilométeres eltérések adódtak az új típusú pecsételőfüzet adataihoz képest. Lehetőségeimhez képest ellenőriztem az adatokat, úgy tűnik, én mértem a pontosabbat!

 

 

 

 

 

Előzmény: Törölt nick (32089)
annyi baj legyen Creative Commons License 2011.02.27 0 0 32093

Ránézek

Előzmény: K. Kata (32092)
K. Kata Creative Commons License 2011.02.27 0 0 32092

Valami miatt nálam nem stimmelnek a dolgok, a program szerint Várgesztesről Visegrádra mentem, a térkép és a táblázat szerint is, pedig kitöröltem és újra beírtam, természetesen Szárligetig, de nem javult meg. A legszebb, hogy szerinte mindösszesen 20 km-re vannak egymástól:-)

Előzmény: annyi baj legyen (32091)
annyi baj legyen Creative Commons License 2011.02.27 0 0 32091

Ki is próbálom :)
Holnapi terv (részemről már teljesítve, de én is elmegyek)

Előzmény: annyi baj legyen (32090)
annyi baj legyen Creative Commons License 2011.02.27 0 0 32090

Ismét bütyköltem kicsit:

A jobb felső sarokban a menetrend készítés linkre kattintva ki tudjuk jelölni a következőnek bejárandó szakaszainkat, és az oldal legenerálja a kis képet, és menetidőt számít, az igazolófüzetben megadott módon: 4km/h átlagsebesség + 10m szintemelkedés/perc.

Törölt nick Creative Commons License 2011.02.27 0 0 32089

Hörpölin várhatóan az idén befejezi az OKT teljes felmérését GPS-szel,nagyon kíváncsi leszek hogy mennyi lesz az általa mért adat,mennyire pontos az alábbi:

Előzmény: Törölt nick (32087)
olahtamas Creative Commons License 2011.02.26 0 0 32086

Jó, akkor nem reklamálok :)

Előzmény: annyi baj legyen (32082)
annyi baj legyen Creative Commons License 2011.02.26 0 0 32085
Előzmény: annyi baj legyen (32084)
annyi baj legyen Creative Commons License 2011.02.26 0 0 32084
Előzmény: Vucko (32083)
Vucko Creative Commons License 2011.02.26 0 0 32083

Sziasztok,
A következőt szeretném kérdezni:
- A Kéktúra teljesítésének van-e valami időbeli korlátja? 1 év? 5 év? 10 év? stb (füzet elején van hogy kezdeti dátum, befejezés dátum)
- Lehet-e össze-vissza teljesíteni a szakaszokat? Vagy csak sorban egymás után érvényes?
- Kell e valahol regisztráltatnom magam mikor meg kezdem?
- Csak MTSZ tag csinálhatja hivatalosan fözettel végig? (a füzet elején van hogy mely egyesület, szakosztály tagja az illető. Hát én egyikne sem, csak sima civil vagyok)

- Van valahol olyan leírás ahol gps kordináták (bélyegző helyek, kötelező pontok) is vannak? Szerintem ma már ez nem nem egy luxus. Sokmindenkinek van gps-e.

 

Előre is köszi

annyi baj legyen Creative Commons License 2011.02.26 0 0 32082

Nem megjelenő kistérképek hibája megoldva, már HoboBobo 60+ km-s sétái is megjelennek rendesen :)

 

Nem, olahtamas, a te 1000 kilométeres napoddal nem tudok mit kezdeni :P

olahtamas Creative Commons License 2011.02.26 0 0 32081

Nekem mondod?

Amíg összeszedtem a szakaszokat, addig akár 2-9 km. jelzést is fel tudtam volna festeni, ha jó idő van :)

 

Előzmény: kvte (32079)
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2011.02.26 0 0 32080

Igen, csak darálja meg!

Előzmény: kvte (32079)
kvte Creative Commons License 2011.02.25 0 0 32079

Azért el lehet ezzel tölteni az időt rendesen!

 

Az Alföldi Kék a mérés alapján 849 073 m hosszú lett. Maradhat? ;-)

 

Elkezdtem frissíteni és véglegesíteni az adatokat a szakaszok MTSz-es oldalán is, de a 97 szakaszból csak 16-ig jutottam (Szekszárd - Petróczi iskola).

 

Készül a szakaszösszesítő Excel is, azt is közzéteszem majd, ha már ott tartok.

Előzmény: olahtamas (32077)
annyi baj legyen Creative Commons License 2011.02.25 0 0 32078

A tagoldalon most már nem csak a nagy térkép látható, hanem a felhasználó többi statisztikája is, hogyan osztotta fel a szakaszokat:
http://heyjoe.hu/okt/index.php?oldal=tagok&tag=1

olahtamas Creative Commons License 2011.02.25 0 0 32077

Átvezetve a javítások, most már szerintem több is lett, mint a füzetben megadott 848 :)

 

Előzmény: kvte (32075)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!