Keresés

Részletes keresés

sign14 Creative Commons License 2010.02.02 0 0 30
Kimaradt, hogy az "egyik" legnagyobb.

Én így érzem a leírtak alapján. Ezért írtam, hogy az én véleményem.

Ha megnézed, hogy a szocfób mikor keletkezik, akkor rájöhetsz, hogy 10 éves korban ugyanolyan napi életvitellel élsz, mint a többiek. Ennek ellenére Te még is szorongsz és gátlásos vagy. DE miért? Kurvára nem ültem a gép előtt sokat volt a lábam a földön. :) egészségesen éltem stb. És még is szorongtam megmagyarázhatatlanul. Ezt a egy dolgot kivéve tökéletesen működtem.

Erre Te jössz számomra eléggé kuszának tűnő leírással, hogy Te ez alapján gyógyultál ki a gátlásosságodból. Nekem mesébe illőnek tűnik, hogy aki állítólag kb.10 évig masszív szocfóbos volt képes legyen teljesen átfordulni, hogy még a átlagánál is sikeresebben adjon elő egy előadáson és kimerje azt jelenteni, hogy bármikor és bárkivel és bárkik előtt képes nem kóros szorongással produktumot letenni az asztalra.

Számomra még mindig nem derül ki, hogy pontosan, hogy érted ezt el.

Lehet, hogy jobb volna csak erre fektetni a hangsúlyt amikor írsz. Hogy érted ezt el?
Csak az ne mond, hogy az alvásos megváltoztatásával.
Előzmény: porter2 (29)
porter2 Creative Commons License 2010.02.02 0 0 29
nem mondtam hogy egyszerű, csak hatásos.

a szócfóbosoknak ez már egy tünete. hogy nem tud összpontosítani. a legnagyobb bajuk nem ez.

(egyébként azzal, hogy azt mondod én nem voltam szocfóbos, már a távdiagnosztikát alkalmazod, csak nem tudom mire alapozod)
sign14 Creative Commons License 2010.02.02 0 0 28
Ez igaz, de ezt a gyakorlatba nem lehet átültetni olyan egyszerűen, ahogy állítólag Neked ez sikerült.
Hiszen a szocfóbosnak ez a legnagyobb baja. Amikor kiáll szinte képtelen a belső világára (a témára) összpontosítani. Ez a félelem átjárja a testét már az eseményt megelőző időszakban is.
Előzmény: porter2 (24)
porter2 Creative Commons License 2010.02.02 0 0 27
ok. ha ez a véleményed akkor várom a konkrétumokat. hogy jutottál erre, ezt miből gondolod, és ha nem ez vagyok akkor mi? sign. 12 éves korom óta tartott ez a szar. azt hiszed én nem bújtam pszichológiai könyveket? egyszer, egyetlen egyszer még pszichológusnál is voltam, aki ha ez megnyugtat, azt mondta, igen valóban a szociális fóbia este forog fenn. nem ismersz, nem tudsz rólam semmit, honnan jön neked ez ez a kitartó ellenállás?
Előzmény: sign14 (25)
porter2 Creative Commons License 2010.02.02 0 0 26
tehát ha az előadásos esetet nézzük, sem nem az a megoldás hogy őket figyeled, sem nem az ha megadat. tehát nem vagy ki vagy be. az ideális, ha arra figylesz amit csinálsz. így képes vagy figyelni magadra a mondandódon kerszetül (tehát mondjuk hogy befelé) és képes vagy figyelni is őket a mondandódon keresztül (tehát kifelé), de ezek valójában nem ennyire éles határok. és hogy ezek megszűnjenek tesz jót a váltott mód és az alvási periódus
sign14 Creative Commons License 2010.02.02 0 0 25
A távdiagnosztikát hagyjuk meg a csodadokiknak. :) Egyébként sincs rá kompetenciám, hogy diagnózist állítsak fel. Viszont amiket leírtál, abból számomra az jött le, hogy Te alapjáraton nem szocfóbos/gátolt személy voltál/vagy. Ez csak az én véleményem.

Előzmény: porter2 (23)
porter2 Creative Commons License 2010.02.02 0 0 24
Igen ez a be-ki figyelés egy összetett probléma. a helyes mód az, ha belülről figyelsz kifelé. a saját belső világod egy erős bázist képez, és innen vagy képes figyelni a külső eseményeket. nem nyomod el saját a sáját világodat. és ezt a típusú kifelé figyelést kell elsajátítani. azt hogy belülről ki, és a kinti eseményeket pedig beengeded a belső világodba. hogy ne legyen éles határ a kettő között. ezt szolgálja ez a váltogató üzemmód.

amit az alvásról írtál, azzal nem tudok vitatkozni. erről nem is akarok. én leírtam, hogy mi volt. agitálni, győzködni senkit nem fogok. hogy nekem ez volt a bajom, nem érted? és ez segített, nem érted? na szóval ehhez nincs kedvem.

kapcsolódnék még teknős kérdéséhez. ezen én is sokat gondolkodtam hogy hogy is van. többek között az előadásaim kapcsán, amit tartanom kellett. ez talán megvilágítja hogy működik.

tehát én is úgy próbálkoztam, hogy ne törődj velük, figyelj magadra. csak magadra. de amint magamra kezdtem figyelni, nem tudtam már a tárgyra figyelni, amiről beszélek, és ha atöbbiekre néztem, elkezdtem az ő szemükkel nézni magam. ez nem valódi kifelé figyelés. ezt mondom neked is sign. ez továbbra is befelé figyelés, csak egy külső perspektívából. ezt nagyon fontos megérteni.

aztán rájöttem, hogy a megoldás az, ha realizálom a helyzetet. ez a történet nem rólam szól. arról szól, hogy van egy ismeretanyag, amit át akarok adni, és ők meg akarják érteni. tehát sem rájuk, sem magamra nem kell figyelnem, csak a tárgyra, amiről beszélek. így lélekben is pontosan azt csináltam, amit a valóságban. beszéltem valamiről. nem magamra figyeltem, nem a hogyanra, hogy hogy néznek, hogy mondom, hanem a mire. arra, amiről szó van. így a tárgyban feloldódik a személyiség. te leszel az, amiről beszélsz. de az én nem szűnik meg. sőt. mivel a tárgyon keresztül mutatkozik meg, és mivel képes vagyok a figyelmemet a tárgyra irányítani, ezért vagyok képes önmagam lenni. mivel én a tárgyra figyelek, eszembe sem jut, hogy a többiek azt figyelik hogy mondom, hogy nézek ki. ha én azt figyelem hogy mondom, ezt kivetítem a hallgatóságra, és azt gondolom azt figyelik hogy mondom. és ez innentől kezdve nagy eséllyel valósággá is fog válni, hiszen a többiek megérzik, hgy mikor vagy benne a szövegben. ha nem, akkor elkezdesz természetellenesen beszélni, elvörösödsz, remegsz és ezek után valóban magadra vonod a többiek figyelmét, és már ők sem a tárgyra fognak figyelni. ez pedig mint tudjuk tovább generálja magát.

ha képes vag y atárgyra figyelni, akkor a figyelem energia segítségével beleadod önmagad a mondandódba. természetesen, hatásosan beszélsz, a többiek figyelni fognak rád, te ezt látod, még inkább azon leszel, hogy érdekesen, pontosan add elő, ők egyre jobban látod a szemeken hogy veled gondolkodnak, és láthatóan ez is generálja egymást csak egy más irányba. a kiindulópont a te figyelmed.

tehát. ahhoz, hogy igazán önmagad lehess, fel kell oldódnod a tárgyban. képesnek kell lenned arra irányítani a figyelmed, és megfeledkezni magadról, hogy igazán önmagad lehess. tehát ez egy paradoxon. (csíkszentmihályi flow című művében olvasható sok ilyen eset, ahol ezt a folymatot elemzik. egy közösségi élményben látszólag feloldódik az én, ennek ellenére mégis erősödik az identitás)
Előzmény: sign14 (22)
porter2 Creative Commons License 2010.02.02 0 0 23
akkor mondd már el drága sign így látatlanban, hogy mi volt az én alap problémám. tök kíváncsi vagyok a szakszerűen megalapozott rendíthetetlen véleményedre.
Előzmény: sign14 (21)
sign14 Creative Commons License 2010.02.02 0 0 22
A másik pedig az, hogy aki sokszor "befelé figyelnek" azok közül sem mindenki szociális fóbiás, gátolt. Például az autisták szinte csak befelé figyelnek, de őkat ez nem tölti el különösebb szorongással.
A szocfóbosok szerintem legalább annyit kifelé figyelnek, ha nem többet mint befelé és ez a baj, mert minden baromságra érzékenyen reagálnak. Az évek során ez pedig elbizonytalanítja a belső énképet.

A bizonytalan belső énkép a szociális fóbia, szorongás fenntartója!!!!
sign14 Creative Commons License 2010.02.02 0 0 21
Én továbbra is tartom, hogy Neked nem a szociális szorongás, gátoltság volt az alap problémád.
Ahhoz nem sok köze van az alvásnak (az alvás fontos, de nem olyan megközelítésből ahogy Te leírod. Én például mindig végigalszom a 8 órát.) A Föld gravitációjának meg aztán végképp semmi köze nincs ehhez. Leszámítva azt, hogy gravitáció nélkül nem is lenne élet. A mozgás fontos, de aki pszichésen beteg annak nem minden esetben megváltó sajnos lásd pl. a német kapust Robert Enket (R.I.P.) Ő pedig aztán rendszeresen mozgott.
Szóval nagyon összetett probléma ez.
Azzal egyetértek, hogy egy szocfóbosnak különösen fontos, hogy fejlessze a személyiségét és minél kevesebb időt töltsön passzívan, tűzzön ki elérhető célokat és rendszerezze az életet, de igazából ez minden pszichés betegre elmondható.
Mi szocfóbosok attól szenvedünk, hogy mindezt nem tudjuk vagy sokkal nagyobb erőfeszítések árán tudjuk kivitelezni a gátlásaink miatt mint az átlag emberek és ennek a súlyát cipeljük mindig a vállunkon, ami évről évre csak nehezebb lesz.

porter2 Creative Commons License 2010.02.02 0 0 20
Mindkét gyakorlat arról szól, hogy merjetek az árral szemben úszni valódi akaratotok gyakorlásával. Így erősödik az én tudat, amin keresztül az akarat még tovább fejlődik és ezek oda-vissza generálják egymást. De ahogy az izmainkat, az akaratot is a gyakorlat során erősödik meg.


Fúh. Hát nagyjából ennyi lenne a nagy monológom.
Előzmény: porter2 (19)
porter2 Creative Commons License 2010.02.02 0 0 19
Itt a lényeg a tehetetlenség legyőzése. Amit már többször hoztam fel példának, a pörgős szófosóknak a kihívás az állandó aktivitásból a nyugalomba való helyezkedés. Hogy képesek legyenek befelé figyelni. Tehát a kulcsszó csak a ti esetetekben a kifelé való figyelem, az általános kulcsszó a váltogatással való kiegyensúlyozás. A befelé fordulás és az önkifejezés közti összhang megtalálása.

Másik fontos dolog az akarat kérdése. Hiszen ha az önkifejezés befelé fordul, kialakul az önvád, a szorongás, kialszik a tettvágy, feladjuk autonómiánkat.
Van itt egy fontos sorrendiség a gyakorlati kivitelezést illetően (ez egyébként az alvási periódusoknál is hasznosítható, hiszen nem kis akaraterőre van szükség egy éjszakai felkeléshez)
1. akarat 2. tehetetlenség legyőzése 3. erő

az első lépés felismerni, hogy rendelkezünk saját akarattal. Csak valódi akaratunk erejével győzhetjük le a tehetetlenséget, a kezdő lépésnél, nem számíthatunk másra mint az akarat erejére tehát. Azonban ez az előre befektetett tudati energia szüli majd a valódi energiát. Ha mozdulunk az izmaink oxigént termelnek, szívünk vért pumpál és energiához jutunk. És ami a jó, hogy az energia a lendületen keresztül további energiát szül. de a kezdő lépés az akarat, mely beindítja a folyamatot.
Tehát nem mondhatjuk, hogy nem csinálom, mert nincs erőm, hiszen pont attól lesz erőm, ha a tehetetlenségem legyőzésével elkezdem csinálni. ez nagyon egyszerű, a gyakorlatban bármikor kipróbálható, és ha ezt a banális folyamatot kivetítjük az egész életünkre, akkor visszanyerhetjük uralmunkat az életünk, önmagunk fölött.

Kulcskérdés azonban, hogy mindig valódi akaratunkat kövessük. Ezzel könnyen el lehet csúszni, akár most a mi esetünkben is. Azon túl, hogy igyekszem átadni minden gyakorlati tapasztalatomat, és valamelyest előre kidolgozott rendszert adok át, igyekszem azt hangsúlyozni, hogy mindenki kísérletezzen bátran, ezt egy váznak tekintse. Azért fontos ez, hogy az egész folyamatot a sajátokénak érezzétek. Tehát tudatosítsátok, hogy mindezt ti akarjátok. Ti akartok meggyógyulni, ti olvassátok a soraimat, a ti döntésetek lesz, ha belevágtok és ti elhatározásotokon múlik, hogy véghez viszitek-e. A belső motiváció fontosságáról beszélek tehát.
Előzmény: porter2 (18)
porter2 Creative Commons License 2010.02.02 0 0 18
Nem tudom, hogy csak az alvási periódus az aktív-passzív tevékenységek nélkül hogyan hat és fordítva, mert a kettőt egyszerre kezdtem. Tehát most elmondom erről is amit tudok és ha gondoljátok próbáljátok meg külön-külön, amelyik szimpatikusabb és csak azt mondhatom, hogy a kettő együtt nekem mindenképpen bevált.

Tehát.

Arról van itt szó, hogy a figyelem irányítását lehetővé tesszük azzal, hogy az ülő, fekvő, szellemi tevékenységeket megbontjuk valami fizikai, testi, mozgásos tevékenységgel. A figyelmünket tudatosan nem is kell ilyenkor irányítani, tehát nem kell görcsösen törekedni arra, hogy kifelé irányuljon. Ez idővel magától ki fog alakulni. Ha egész nap nem tettünk semmi aktívat., semmi mozgással járó „profán” dolgot, akkor ne várjuk, hogy egy esti fél órás mosogatástól a figyelmünk a tevékenységre irányul majd. Mivel a tudat megszokta, hogy befelé figyeljen, ezért a váltás nem megy. De ha napközben tudatosan váltogatjuk a fókuszt a tevékenységeken keresztül, szépen automatikusan ki fog alakulni, hogy hol be hol ki. Rugalmasabbá válik a tudat, a figyelem. Itt a hangsúly a váltogatások gyakoriságán múlik. Nem az erőltetett figyelemirányításon. A tudat fókusza, a figyelem idővel idomulni fog a váltott típusú tevékenységekhez. (én is mosogattam augusztus előtt, és takarítottam is, ez önmagában nem hoz változást, csak ha odafigyelünk a gyakori váltásokra) én másfél órás időközöket használok nagyjából. De ez nem szabály, nincs szabály. Tapasztalat van. Mindenkinek a sajátja.
Amire számíthattok, az az, hogy a has tájékán lévő görcs, ahonnan a szégyen, a félelem, a felesleges energiák vannak, szépen lassan eltűnik, és a laza dinamikus nyugalom, a tetterő veszi át majd a helyét.

Előzmény: porter2 (17)
porter2 Creative Commons License 2010.02.02 0 0 17
Úgy éreztem a tudatom rugalmasabb lesz, helyesebben tudom értelmezni a valóságot és több energiám van. Emberekkel kapcsolatos negatív gondolatok, ha fel is merültek bennem, nem zavartak meg. Nem vonatkoztattam mindent magamra. Képes voltam nyugodtan szemlélni a körülöttem lévő világot. Az idegrendszerem kiegyensúlyozottabb lett, egész lényem nyugodtabb, én magam pedig nyitottabb általában az emberekre, helyzetekre. Olyan szituációkat, olyan embertípusokat, akiket az előítéleteim miatt elutasítottam volna, most nyitottan fogadtam. Látom ugyanúgy a negatívumokat, ha arról van szó, de nem érnek személyközelbe, nem zavarnak meg. Nem billentenek ki az egyensúlyomból. Az emberektől visszajelzésként a következő jelzőket kaptam vissza az elmúlt fél évben: nyitottabb vagyok, kiegyensúlyozott, nyugodt, erős.
Szóval pont olyan tudok lenni az emberekkel, amilyennek érzem magam ha egyedül vagyok. Nem erőltetek magamra pózokat, szerepeket. És rájuk sem pakolok rétegeket, igyekszem úgy látni őket, ahogy vannak. Ez kicsit hülyén hangzik. Minden világosabbá, egyszerűbbé válik, ugyanakkor a dolgok nem vesztik el komplexitásukat.

Előzmény: porter2 (16)
porter2 Creative Commons License 2010.02.02 0 0 16
Na most néhány fontosabb pont a gyakorlati kivitelezést illetően.

Én úgy vettem észre, de ez már személyes, hogy annyira megszoktam a négy órás alvás utáni felébredést, ha kettőkor fekszem le éjszaka, akkor 6ig alszom, ha este 10kor, akkor éjjel kettőkor ébredek. Szóval a szervezet elég rugalmasan átáll és nem az időpont, hanem az időperiódus a lényeg számára.
Az elején szembesültem pontosan azokkal a tudatalatti félelmekkel, amiről feljebb írtam. Rendkívül furán éreztem magam. Mindenki alszik, sötét van, félelmetes, nem normális, mint csinálok, úristen. Ezen azonban viszonylag gyorsan (egy hét mondjuk) túljutottam. Rájöttem, hogy az a lényeg, hogy megpróbáljam túltenni magam a meglehetősen extrém körülményeken, és a lehető legotthonosabban érezni magam. Felöltöztem, hogy ne pizsomában, papucsba csoszogjak. Megmostam az arcom, átmozgattam magam, készítettem egy teát, a nappali elmaradt tevékenységeket befejeztem, végül olvastam, elálmosodtam és visszaaludtam.
A következő tévutak bukkantak fel. Megpróbálok nem felkelni, csak felkapcsolom a lámpát és olvasok. Ez nem jó. Fontos a mozgás. Hogy talpon legyek, lépjek. Túl hosszú ideig kárhoztatjuk tétlenségre a testet. Ha a beiktatott éberségi periódusunkat mozgás nélkül töltjük, csak rosszabb, mintha nem csinálnánk semmit, mert ráteszünk még két órát, az amúgy is hosszú 8 órára. Nem beszélve arról, hogy negyed óra múlva megint aludni fogunk Fel kell kelni, és mozogni. Akarni kell ébernek lenni. Az eleje az kész horror. De ha mozgunk, 5-8 perc után máris éberek vagyunk. Persze ez is egyénfüggő, de talpra kell állni mindenképp, ez a lényeg. Én az első 30-40 percet mászkálással, mozgással, töltöm. Pakolok, rakodok, konyhába motoszkálás, ilyesmi. Aktívan. Ez nagyon fontos. Számítógép előtt ragadni tilos. A mozgással töltött időszak után én kicsit meditálok, megírok egy-egy emailt, olvasok, és visszaalszom. A visszaalvás is időbe került nekem az elején. De ez is beáll.
Aztán miután túltettem magam a helyzet furcsaságán, elkezdtem élvezni a dolgot. Mindenre jobban tudtam figyelni, saját külön világom van ilyenkor.

Előzmény: porter2 (15)
porter2 Creative Commons License 2010.02.02 0 0 15
Erről a harmadik pontról beszélnék most bővebben. Életünk egy jelentős részét alvással töltjük. Ezt az időszakot élesen elválasztjuk a nappali létünktől. Ez felhalmoz további kettősséget: világos-sötét;jó-rossz; ismert-ismeretlen; élet-halál. Egy egész szimbólumrendszert építettünk erre.

Az egyiket az éber, a másikat az éjszakai létünkhöz társítjuk. Ezzel azonban elidenedettség érzésünket növeljük, hiszen az éjszakai lét is hozzánk tartozik, hatással van személységünk egészére. A tudattalant valamiféle sötét, rémisztő, ismeretlen területként azonosítjuk. És az álom állapunkhoz társítunk valamiféle bizonytalanságot. Azonban a tudat és a tudattalan együttműködése nagyon is sok előnnyel jár. Kezdve az intuitív megérzésektől, az elfojtott érzelmi energiadugók jótékony feloldásán át az irracionális félelmek eloszlatásáig.


Tapasztalatom szerint az én valóban megerősödik. Erősödik az identitásodat, nem érzed fenyegetve magad külső behatásoktól, nem torzítod el a valóságot, hanem annak látod, ami. Eszedbe sem jut, hogy rád néznek, miért néznek, mit gondolnak rólad. Elfelejtesz félni. Egyszerűen csak önmagad vagy önmagadban. És ez nagyon megnyugtató, kellemes, és valóságos. Pontosan érzékeled a világot a saját világodból, a saját szemeden keresztül nézve azt. Egész egyszerűen maguktól épülnek le azok a torz negatív gondolatok, azok az alaptalan félelmek, amelyekkel előtte évekig, évtizedekig küzdöttél. Egyébként szerintem ez a módszer nem csak a szocfóbosoknak segít, hanem minden mentális zavarral küszködőnek merném ajánlani kezdve a depressziósoktól a skizofréniásokig. Hátha.
Előzmény: porter2 (14)
porter2 Creative Commons License 2010.02.02 0 0 14
Akkor kezdésnek leírok mindent, ami eszembe jut az alvásciklusokról, majd mindent, amit a passzív-aktív „elméletemről” tudok. De ha figyeltek, a kettő között elég egyértelműen ki fog rajzolódni valamiféle párhuzam. Kulcsszóként a tudat rugalmasságát, hajlékonyságát adnám meg.

Az alvásciklus:
Lényeg, hogy ne aludjunk végig egybe 8 órát ha lehet, de tizet semmiképp sem. Ehelyett nagyon hatékony, ha beiktatunk egy ébrenléti periódust.

Ez nálam, mint már írtam úgy néz ki, hogy lefekszem, felébredek négy óra múlva, fenn vagyok nagyjából másfél-két-két és fél órát, aztán visszaalszom nagyjából négy órára.
Milyen megfontolás állhat-e látszólag szokatlan és látszólag természetellenes módszer hátterében?
Felsorolok néhány dolgot, amire gondolni tudok és a tapasztalataim megerősítettek benne:

-a pszichés központok gyakrabban aktiválódnak, így az identitás erősödik
-a tudat hozzászokott bizonyos alvási mintákhoz, de ez még nem feltétlenül természetes (ősember, állatok----nem vonulhattak ilyen hosszú időre öntudatlan állapotba-veszély, ragadozók)
-a szakadék mely a tudatos és tudattalan területeket élesen szétválasztja, csökken a beiktatott éberségi periódusokkal, a két szint spontán összefonódásának következtében változások következnek be az én-tudat egészében.
porter2 Creative Commons License 2010.02.02 0 0 13
na vázlatosan most ennyi. de egy fórum nem is lenn fórum ha nem lennének ellenvetések, ide-oda mondogatások, szóval ha kíváncsiak vagytok a szaftos részletekre, és az ellenvélemyényekre, akkor irány a szocfób fórum.

én itt most folytatnám az új bejegyzésekkel. ezek tulajdonképpen az eddigi alapokat tartalmazzák, csak igyekeztem kibővíteni őket minél több konkrét dologgal.

porter2 Creative Commons License 2010.02.02 0 0 12
teknős javaslata során körvonalazódni látszik az ötletet:

"Szerintem érdekes lenne látni részleteket belőle... Ha hosszabb dolgokat is megosztanál a nagyvilággal, akkor talán jobb, ha külön topikot (vagy blogot) indítasz, hogy egyetlen dolog ne tegyen árnyékba minden egyéb beszélgetést..."

szégyenlős ellenvetéseim:

"új topik? á, ehhez nincs kedvem. különbe sem akarok itt monologizálni, úgy jó ez ha ti is közbevetitek, amit gondoltok. egyébként nem lesz olyan vészesen hosszú. de én ezt ilyen oda-vissza, közbe-beleszólosra gondoltam:)"

teknős kitart:

"Persze, csak úgy van értelme. Egy új topikban is lennének amúgy hozzászólások. Egyszer csináltam egy topikot "Kognitív viselkedésterápia" néven, eredetileg azért, hogy egy szocfób elleni audioterápiát megvitassunk, és jöttek oda olyanok is, akik itt nincsenek, és végül egészen más irányba kanyarodott, de így is érdekes volt... Na de te tudod."

kezdem beadni a derekam:

"Hm. most elgondolkodtam topic ügyben. de az is szempont, hogy úgy tudom ezt a topicot sokan olvassák, és én szeretném ezt minél több emberhez eljuttatni, mert annál nagyobb az esélye, hogy segít. és ha most nyitnék egy topicot "porter vallomásai" néven, nem tudom, hogy kiket érdekelne...:)"

a "megváltó" javaslat:

"igen, sokan olvassák, de sokan is írják, vagyis minden el fog süllyedni benne.
Lehetne "Gyógyulásom hihetetlen története" is :)
"A megváltó agresszió" meg még izgibben hangzik :D"

az ötlet végérvényesen szárba szökken:

"Sőt mi több: ötvözni fogom a két cím javaslatot: "Gyógyulásom története, avagy a megváltó agresszió"
ez így jó is lesz. a hihetetlent nem akarom, mer az olyan szenzációhajhász és azt sugallja, hogy ez nem sikerülhet akárkinek, mer olyan csodába illő."

küzdelmeim a technikával, a topic születése:

"ne ezt el kell mondjam ez poén. nem engedett olyan hosszú topiccímet, csak mikor létrejött vettem észre, lehagyta az "agersszió" szót.

így a topicom erősen keresztény elkötelezettséget sejtet hiszen a címe: "Gyógyulásom története, avagy a megváltó":))))

nah, szóval. úgy lesz most, hogy "Gyógyulásom, avagy a megváltó agresszió"



porter2 Creative Commons License 2010.02.02 0 0 11
szocfób. fór-ról


Aki kedveli az ilyesmit annak még egy „tudományos elemet” megemlítek. Ez pedig nem más, mint az ülőidegünk ez a keresztcsonti idegközpontból indul ki lefelé a lábak irányába. Ez a legnagyobb perifériás ideg a lábban, az idegrendszer gyökere. Ha a lábat nem használjuk elégszer, ez az idegi rész nem aktiválódik elégszer, aminek következménye egyfajta gyökértelenség, azaz a stabilitásunk, a szilárd valósággal való kapcsolatunk elvesztése. Ez kapcsolna a racionalitás világához, ami az irracionális félelmeket automatikusan kiküszöböli. (például a túlélést biztosító veszélyjelző küszöbünk nem lesz „túlérzékeny”, hanem valós veszélyeket csak valós veszélyeket jelez).

Ha nem „földeljük” magunkat, nem lesz bennünk jótékony ellenállás a környezetünkből érkező pszichikus hatásokkal szemben. Ez pedig magával vonja a mentális rendellenességek kialakulását. Ha ezek mégis kialakultak, azt semmiképp nem érdemes statikus állapotként tekinteni, mint ahogyan az idegrendszerünk sem az. Ezer és ezer neuron létesít újabb kapcsolatokat az agyban. Regenerációs képessége páratlan.

Eleinte nagyon nehezen szántam rá magam erre a mindennapos mozgásra, a beiktatott aktivitási fázisokra, de fokozatosan egyre könnyebbé vált, és természetes belső igénnyé fejlődött. Arra gondoljatok, amit ellenpólusként az elején említettem. Egy izgő-mozgó, lepcsesszájú energiabombának mekkora erőfeszítéssel kell tennie, hány önlegyőzésen kell túljutnia, hogy képes legyen egy magányos, csendes olvasós, teázós meditálós délutánt el tud tölteni. És mennyivel tartalmasabb személyiséggé válik majd, ha a rengeteg energiáját tudatosan irányíthatná, beszélőkészsége mellé tartalom is járulna. És most képzeljétek el, hogy milyen lenne, ha az a sok minden tartalom, ami a lelketekben és a fejetekben van csatornát találna magának. Nyugodtan, bátran ki tudnátok fejezni önmagatokat, értékes gondolataitokat. Hogy teljesebb személyiségek lehessünk először mindig le kell győzni az ellenállást.
porter2 Creative Commons License 2010.02.02 0 0 10
szocfób fór-ról:

Ahogy elkezdtem alkalmazni ezeket a módszereket éreztem, azt éreztem hogy a személyiségem egésze rendezettebb lesz, nyugodtabb, életerős vagyok és ezért nem kell tennem semmit. Csak folytatni a megkezdett utat. A mozgások révén azt éreztem egyre jobban kapcsolódom a racionális, kézzelfogható világhoz, és ez biztonságot, stabilitást adott. Elkezdem olvasgatni és arra utalt minden jel, hogy ezekkel a módszerekkel én tulajdonképpen „földelem” magam. Elmondom milyen tudományos elemeket hámoztam ki abból, ami velem történik:

Először is a mozgásos tevékenységek lényege az hogy a láb kapcsolódik a talajhoz. A Földet elektrosztatikus erő veszi körül, aminek 7.5 a frekvenciája. Mérések igazolták, hogy az emberi test mikro mozgásainak (szívverés, sejtek mozgása stb) frekvenciája6.8-7.5 herz közötti. Amikor fizikailag kapcsolódunk a földhöz, automatikusan ráhangolódunk a természetes vibrációra, így kicsit a villámhárító analógiájára, a felesleges feszültséget a föld elnyeli. Tehát mindenképp jó ha időről időre megmozgatjuk a lábainkat, mozgunk, kapcsolódunk a fölhöz, hagyjuk hogy hasson ránk a gravitáció. A világ legtermészetesebb módszere, azonban manapság természetes világban élünk, természetes módszerekkel élve? számítógép, mobil, tévé, csupa természetellenes frekvenciasáv, emelett ülőmunka, sok fekvés, tehát még csak helyre sem állítjuk a felbillent egyensúlyt.
porter2 Creative Commons License 2010.02.02 0 0 9
szocfób fór-ról:

Szóval a mozgás tényleg jó volt, de nem volt annyira átfogó rendszer hogy önmagában átütő hatása legyen, olyan, ami megváltoztatja az automatikusan rögzült mintákat. A mozgás mellett két dolog segített teljesen felszámolni a régi rendszert: napi szinten figyelnem kell a többszöri aktivitás-passzivitás egyensúlyra, hiszen csak így tudom elsajátítani azt a fajta figyelem irányítást, ami nem természetellenes (mint sok vezetett meditáció, vagy pontosan kidolgozott, a kidolgozó szájízére alakított rendszerek, amik sokszor csak megerőszakolják, kimerítik a tudatot.) erről írtam nektek. Tegnap azonban eszembe jutott, hogy nem írtam az alvási szokásaim megváltoztatásáról. Mert ez volt a másik változtatás. Nem tudom melyik mennyiben járult hozzá a változáshoz, de így együtt mindenképp „drámai” mértékű javulást, majd a tünetek megszűnését eredményezték.

Tehát az alvási szokásokról. Ez elég alternatív módszer. A lényeg, hogy a 8 óránál több alvás nagyon káros hatással van a személyiség egészére, hiszen a túl hosszú ideig tartó öntudatlan állapot irreálisan nagy szakadékot teremt a test és az elme között. Túl sokáig van mozdulatanságra ítélve a test, a tudatos és tudatalatti elme közti szakadék is tovább nő. Ez is egy elég erőteljes negatív hiedelem, miszerint a nem tudatos elme valamiféle pöcegödör, ahova a csúnya dolgokat dugjuk és jobb oda sem nézni. A tudatalatti felbecsülhetetlen mértékű segítséget jelenthet a tudat számára ha harmonikus egységet alkotnak és nincs éles választóvonal. Ha van alkalmuk harmonikusan együttműködni nagyon sok irracionális félelem épül le automatikusan.
Szóval nagyon hasznos ha valamelyest lecsökkentjük az alvással töltött időt, mondjuk 5-7 órányi alvásra. Számomra a leghatékonyabbnak a következő rendszer bizonyult: 4-4 órát alszom két részletben, közbeiktatva egy 2-3 órás ébrenléti időszakot. De ez nincs kőbe vésve. Mindenki úgy csinálja ahogy neki a legideálisabb, érdemes kísérletezni vele. Tudom, hogy bizarrul hangzik, de mivel nekem ez is segített, ezért nem akarom elhallgatni.
porter2 Creative Commons License 2010.02.02 0 0 8
sign14 jogos kérdései:

"Ez mind szép és jó, de akkor lehetne igazán értékelni, ha őszintén leírnád, hogy honnan indultál.
Mikor kezdődött most mennyi idős vagy stb.? És pontosan azt is, hogy Te személy szerint mit éreztél akkor és milyen tünetek jelentkeztek? Milyen helyzetekben jelentkeztek?
Nemed?

A szocfób egy viszonylag tág fogalom. "


erre én:

"Értem, rendben, jogos kérdések, állok elébe az online diagnózisnak

Nézzük akkor a konkrét részleteket velem kapcsolatban. Nő vagyok, 25 éves. 12 éves korom táján kezdődött, nagyjából 12 évig tartott.
A tüneteim minden pszicho és szomatikus jellege megegyezett egy tökéletes szocfób prototípuséval. Bemásoljak valami szakszöveget, hogy nah tessék ez voltam?:) szorongás a szociális helyzetekben(családi összejövetel, iskola, munkahely, vagy csak egy baráti találkozó , bevásárlás): pirulás, izzadás, félelem, gyomor-és általános izomgörcs, életkedv-tetterő teljes hiánya, figyelemzavar, menekvésvágy. Ha kihagytam valamit utólag pótolom jah, hát látjátok, majd’ elfelejtem, a depresszió!:) az is volt természetesen. Annyi hogy én irtózom a pszichiáter/pszichológus társadalomtól. Természetgyógyászhoz jártam, ő állította fel a kórképet. Szintetikus gyógyszereket nem szedtem, homeopátiás és bioenergetikai „gyógyszereket”. Ezek azonban semmi javulást nem eredményeztek. Továbbra is jártam hozzá, mert lelkileg sokat adott, és kialakított egy szemléletet bennem, miszerint fontos, hogy fontos legyek a magam számára, és figyeljek oda. De mondom önmagában mindez semmiféle előremozdulást nem eredményezett az állapotomban.

Nos. Először a mozgással kezdett kicsit javulni a dolog. Megfigyeltem ha képes vagyok figyelni a testem mozgásaira megnyugszom és képes vagyok elég nagy erőfeszítésekkel, de konkrét szociális helyzetben elterelni a figyelmem. Ez azonban még nagyon sok energiát igényelt, egyáltalán nem ment természetesen. De éreztem hogy a megoldáshoz szembe kell mennem az akkor természetesnek tűnő hajlamaimmal. Mert így nem jó, ahhoz hogy változzon valami, máshogy kell csinálnom a dolgokat."
porter2 Creative Commons License 2010.02.02 0 0 7
mecseki tigris illetlen szót is tartalmazó reakt hsz.-e:)


"Egyébként most milyen állapotban vagy? Segítettek ezek a technikák túljutni a holtponton? Vagy jelenleg is küzdessz a remélt győzelem érdekében?
Mert okosakat mondani lehet csak meg is tenni a dolgokat kurva nehéz."


erre én:

"Segített, abszolút, nem írnám különben. ja, nem a holtponton segített, hanem teljes egészében elmúlt a szocfób. mintha sosem lett volna.

a "szociális helyzet" ijesztő volta pontosan abban áll, hogy képtelen vagy ráírányítani a figyelmed, ettől lesz ijesztő. ha ez sikerül, már nem kell leküzdened a félelmet, mert a természetesen kialakuló figyelem következménye az, hogy reálisan fel tudod mérni a terepet és látod, hogy ebben nincs semmi ijesztő. de mondom, ez már mind automatizmus. ha ezt begyakorlod (nem is megtanulásról van szó, hanem egy mechanizmus újraélesztéséről, amit eddig hagytál elcsökevényesedni!), akkor már nem kell győzködni magad, hogy nem félek, nemfélek, ebben nincs semmi félelmetes, hanem egész egyszerűen nem félsz. tudom ez idillikusan hangzik. mégsem tudom máshogy mondani. nem tudom tovább cifrázni ezt az olyannyira komplikáltnak tűnő kérdést. csak annyit tudok mondani, hogy ha van kedvetek, esetleg próbáljátok ki, és szűrje le mindenki a maga tapasztalatát."
Előzmény: porter2 (6)
porter2 Creative Commons License 2010.02.02 0 0 6
szocfóbfór-ról


Az aktivitás-passzivitás helyes aránya egyszerű, banális tanácsnak tűnhet, ám felbecsülhetetlen értékei vannak. Pontosan a figyelem külső-belső váltakozását gyakoroljátok ezzel, hogy „akcióban” már természetesen menjen.

Csak olyasmit írtam, amit otthon végezhettek. Ne gondoljátok, hogy ez kevésbé hatékony. Ezt otthon is nagyszerűen be lehet gyakorolni. Itt könnyebb, mert nem akadályoz a rémület okozta blokk az agyban, ellenben ugyanolyan hatékonyan lehet gyakorolni és nem olyan drasztikus mint a csak bizonyos esetekben hatékony mélyvíz technika. Kíméletes, ámde én mondom, bombabiztos. Egyszerű, csupán akaratot és önfegyelmet igényel. Egy hónapig figyeltek ezekre a dolgokra, és csodák történnek majd. Ebben az egészben persze semmi csoda nincs, hiszen mindez nem másról szól, minthogy az idegrendszerben kialakítunk egyfajta új, helyes mechanizmust. ha külső inger ér, akkor a figyelem minden erőfeszítés nélkül átterelődjön.

Virág, állat mind előny. Ezek gondoskodásra késztetnek, szintén a figyelem kívülre helyezése.

Még egy gondolat az elméleti részhez. Az hogy a figyelmetek kifelé irányul nem azt jelenti, hogy csökkenne az énetek integritása, hogy ez valami rémisztő önfeladással jár, és kontroll kicsúszhat a kezetekből ha nem figyeltek. Nagyon is figyeltek magatokra olyankor is, egyszerűen már nem csak belül, hanem kívül is megélitek magatokat. Ez olyan jótékony életerő mozgást, adás-befogadás egyensúlyt eredményez, amely által az én megerősödik, az egészséges öntudat helyreáll.

Szerintem a legegyszerűbb, legjózanabb rendszerek a leghatékonyabb. Ez csak egy váz, formáljátok a saját ízlésetek szerint, gondoljátok tovább. Kreatívan agresszív energiátokat mozgósítva alakítsátok ki a saját „kifelé irányuló figyelem-rendszereteket”. Figyeljétek közben magatokat. Milyen hatással van rátok mindez. ÉS még egy dolog: gyakoroljátok minden nap. Másként nem jönnek létre az idegi hálózatok kívánt mechanizmusai.
Előzmény: porter2 (5)
porter2 Creative Commons License 2010.02.02 0 0 5
szocfób fór-ról

Nézzük a gyakorlatot. Gyakorlat. Gyakorolni kell. Többször. Míg meg nem tanuljuk az energiák tetszésünk szerinti ki-be irányítását. Sok szó esik itt a beszélgetésekről. A kommunikációs nehézségekről. Mert mi is ennek a nyitja? Mi a gördülékeny kommunikáció titka? A befogadás-odaadás közti egyensúly.

Ha én beszélek, képes legyek kifejezni magam. Belülről. A saját belső világomból hozzak fel dolgokat és fejezzem ki. Ha a másik beszél, képes legyek kifelé figyelni, de úgy hogy az eljusson a belső világomba. Tehát a kommunikáció mindkét felében, önmagában is(!) megtalálható a kint-bent egyensúlya. Ha az egyik oldalra billenünk szorongó kukák vagyunk, ha a másikra fárasztó szófosók. Ha két olyan ember találkozik, akikben mindez egyensúlyban van, élvezetes, örömteli, feltöltő és egyben önkifejező tevékenységgé válik a beszélgetés.

Amúgy ez a ki-be irányítás esetleg csak az elején ilyen tudatos megfontolás. Idővel természetes automatizmussá válik.

Egyszóval gyakorloni kell ennek a váltogatását.

Takarítsatok. Minden nap egy kicsit. Minimum fél órát. Mozgás, felpezsdül a vér, érzitek a testetetket, nem folyton a fejetekben vagytok. Ez arra kényszerít, hogy a figyelmet szenteljetek a körülöttetek lévő térnek is. Eleinte nem nagy móka, de figyeljétek meg, ha minden nap csináljátok, kész felüdülés lesz. Élvezni fogjátok ezt a fajta figyelem átterelődést.

Írjatok naplót. De most ne végig a belső énetek érzéseit cincáljátok, hanem a gyakorlati tevékenységekre helyezzétek a fókuszt. Hol voltatok, mit láttatok, mi történt, milyen volt. Ha eleinte nem sok ilyen van törekedjetek rá, hogy egyre több történés legyen. Milyen volt a hely, hogy ízlett az étel, milyen ruhában voltak az emberek. Próbáljátok itt is a külső tényezőket megragadni és tekintsetek vissza a hét végén, hogy ezt meg ezt meg ezt csináltam, és legyen egyre több alkalom.

Mozogjatok otthon. Ez nagyon fontos. Ne kazettára, nem legyen terv, ne legyen cél a fogyás, csak érezzétek a testeteket, hogy jól essen. ne csak mechanikus felülések meg emelések legyenek, hanem jóleső nyújtások, tarkóállás, egyensúlygyakorlat, ne nézzetek könyveket, ne kövessetek útmutatást, ne akarjatok jógázni és ne akarjátok szépen, helyesen csinálni. Essen jól, érezzétek magatokat.

Virág, állat mind előny. Ezek gondoskodásra késztetnek, szintén a figyelem kívülre helyzése. Jó zene, jó film, jó könyv. Aktív szabadidőfelhasználás. Ez is fontos.

Váltogassátok otthon az aktivitás-passzivitás közti egyensúlyt. Egy óránál több olvasás, pláne fekve, vagy számítógép előtt ülés nem javallott. Leáll a vérkeringés, az agy sem kap annyi oxigént, elgémberednek a tagjaitok. A valósággal való kapcsolathoz fontos hogy a szellem világából újra és újra kilépjetek a tér, a test valóságába. Iktassatok be egy-egy mosogatást, evést, tornát, mosást valami aktívat. Aztán újult erővel vissza a szellem, lélek birodalmába sokkal hatékonyabban lesz a „bent” is ezek után. Lesz bennetek hely. Így magától alakul majd ki a nyugodt tett, és a tevékeny nyugalom harmóniája.
Előzmény: porter2 (4)
porter2 Creative Commons License 2010.02.02 0 0 4
szocfób fór.-ról

Szóval mivel erre a fórumra írok, most mindenképp e kifelé irányuló energiákról szeretnék írni. Önkifejezés, kimondott szó, kicserélt gondolatok, mind-mind valamiféle kiárasztott figyelem-energiára utalnak. És ha ezt meg akarjuk nevezni, akkor azt mondjuk ez a jó értelemben vett, éltető agresszivitás. Na ez most talán meglepő, mert az agresszivitást általában pejoratív értelemben használják. Valami, ami pusztító, romboló, elfojtandó. Pedig a természetes agresszivitás maga az erő. Életerő, és semmi köze az erőszakhoz, az erőszakossághoz.

A természetesen szabályozott agresszió nem más mint tetterő, hogy véghezvigyük céljainkat, legyen bennünk életöröm és érvényesíteni tudjuk az akaratunkat, hogy KItudjunk állni önamgunkért. De az agresszió erőminőségébe tartozik a kreativitás, a produktivitás is, ami tulajdonképpen nem mást jelent, mint önmagink Kifejezése, valami rajtunk KÍvülálló dolgon keresztül, amit mégis mi hoztunk létre. És ezt a kifelé irányuló életerő maga a csodás, éltető agreszivitás.:)

Szóval az agressziót töménytelenül sok negatív hiedelem lengi körül, és a másik pozitív oldaláról, pláne a mai világban egyáltalán nem beszélnek. Az autonóm, produktív, önállóan gondolkodó, önmaguk érdekeit egészségesen képviselő polgárok soha nem voltak a vezetőség kedvencei hiszen hatalmukat fenyegették. És igen, ez még egy nagyon fontos szó: a hatalom.

Természetes agressziónk megtagadása egyben a saját magunk fölötti hatalom megtagadása. Az életünk irányításáról való teljes lemondás.

Nos ennyit a tudom kicsit hirtelen berobbanó, tömény, sőt kicsit agresszívnak tűnő elméletről:)
selyemcukorka Creative Commons License 2010.02.02 0 0 3
Alig várom a folytatást :)))))))
Előzmény: porter2 (0)
kognitív teknősbéka Creative Commons License 2010.02.02 0 0 2
Hurrá, elindult végre a topik :)

Amúgy nincs itt egy kis ellentmondás? Egyszer azt írod, hogy az az igazi, ha elfeledkezünk magunkról, utána meg azt, hogy mégsem csak kifelé kell figyelni. Akkor most elfeledkezzek magamról, vagy nem? És mi a teendő, mikor azt mondják nekem, hogy "Na most beszélj egy kicsit magadról"? Hogyan lehet ezt magamról megfeledkezve megcsinálni?
Előzmény: porter2 (0)
porter2 Creative Commons License 2010.02.01 0 0 0
szocfóbfórumról:

Szeretnék megosztani veletek néhány gondolatot, abban bízva, hogy valakinek talán segítségére lesz.

A szociális fóbia alap góca a kifelé irányuló figyelemről való súlyos eltolódás egyfajta belső világ, belső képek felé. Ha arra gondoltok, hogy zavar titeket mások tekintete, hogy beszéd közben azt figyelitek ki hogy néz, az sem valódi kifelé irányuló figyelem, hiszen mindent a belső nézőpontotokból vizsgáltok: hogy néz rám, mit gondol rólam, miért így néz? Talán ezt gondolja rólam?:) naszóval ezt ismeritek.

Az igazi kifelé irányuló figyelem az, amikor a beszédetek tárgyára figyeltek, olyannyira azonosultok vele, hogy elfeledkeztek önmagatokról, így megszűnik a félelem, hiszen a figyelem energiája önmagatokról egy „külső” tárgyra helyeződik. Ezt kéne tudni megcsinálni. Nem csak beszéd közben hanem általában. Nem az a megoldás, hogy csak kifelé kéne figyelni, mert az sem jó. Az megint egy szélsőséges hangsúlyeltolódás. Azokra rém idegesítő emberekre gondoljatok, akik képtelenek befogni a szájukat, de nem beszélnek semmiről, képtelenek elfoglalni magukat, ha egyedül vannak, mert sosem képesek befelé figyelni, így zaklatottak lesznek, ha a külső ingerek megszűnnek, hiszen őket ez életeti. Ez is egy szélsőség. Higgyétek el, ők épp úgy rettegnek a csöndtől és az egyedüllétőől, mint ti egy zsúfolt teremben, vagy kommunikáció közben. Ők éppúgy nem tudnak mit kezdeni egy könyvvel, (ahol le kéne lassítani kicsit a tudatukat, gondolataikra figyelni, belső képeket létrehozni) mint ti azzal a helyzettel, amikor beszélgetni kéne valakivel és kifejezni a belső gondolataitokat.

Tehát az optimális a kívülre és belülre irányuló figyelem helyes aránya a szituációtól függően. Legtöbbször ez az arány eltolódik, mert hajlamosak vagyunk inkább ki vagy inkább befelé irányítani az energiákat. Azt hogy ezt egyensúlyba hozzuk, tudatos elhatározás kell. Ha most az „egyfolytában beszélek, nyugtalan vagyok egyedül, képtelen vagyok figyelni magamra-fórumra írnék” ők is legalább annyira berzenkednének az ötletemtől, miszerint próbáljanak meg néha otthon maradni, elolvasni egy-egy könyvet, gondolkodni dolgokról, mint ti a következő soraimtól:)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!