Ezen a CSEND-en tűnődtem. Nagy "szentségtörés" lenne, ha azt mondanám, hogy
a csend mögött is ÉN vagyok? Ugyanúgy, ahogyan a szavaim, gondolataim is belőlem erednek, a CSENDemnek is ÉN vagyok a forrása. Egy bizonyos fokig csak persze!
A lecsillapodott tenger sem nem tűnik el... attól még tengert marad... azt kellene
megvizsgálni, mi táplálja azt a tengert... biztos futnak bele folyók, amik éltetik...
követni kellene ezeket vissza a forrásukig... azokból születik, él maga a tenger.
Kristálytiszta a gondolkodásod, had mondjam meg őszintén...:) Köszönet érte...
De úgy érzem, mégis különbséget kell tegyek "valóság" és "valóság" között:
a nagy küldöttekre gondolok. Buddha, Jézus, stb. valósága... az a miénk lenne?
Akkor miért nem értették meg őket? Honnan eredt a zavar, ha minden EGY?
A "Ki vagyok én" kérdést mindegy ki teszi fel, és hogyan? Hisz ha mindegy lenne teljesen azonos válaszok születnének...ha minden EGY...de a tapasztalat mást mutat. A "valóság". Vagy nincs tapasztalat, tapasztaló, stb.
Az hat, nyílvánul meg bennünk, aminek megnyitjuk magunkat: ezért tud bennünk MEGNYÍLvánulni. Ez lehet a focirajongók hatása, kisugárzása, egy vers, vagy magasabb erők.
A legnagyobb küldöttek, felébredettek (Buddha, Jézus, Máni, stb.) egyszerre hatottak világunkban is, és ott is, ahova már bejáratosak voltak. (Nirvána, magasabb misztériumok, "menny", stb.) Mindkét világban jelen voltak, lényükben VALÓSították meg az isteni és a földit. MEGNYÍLvánulásuk hatott minden időben, kultúrában.
A VALÓDI találkozás ezzel az isteni, magasabb MEGNYÍLvánulással itt az idő világában csak akkor lehetséges, ha VALÓBAN MEGNYÍLunk neki, és hatni engedjük magunkban. Itt, az időben azt, ami időtlen.
Folytatva a "tér-elemzést" :) Sok tudásom nincs felőle, de úgy sejtem minden teret
MEGNYÍLvánulási térnek kell felfogni. Minden tér MEGNYÍLvánulási tér, amiben mgnyílvánul "valami". Ebből a "valamiből" származik, ered: a Forrást nyíilvánul meg, hat kifele. A Te tered, mikrokozmoszod, "aurád" is. Abban TE nyílvánulsz meg, és az, amit hatni engedsz magadban. Ha pl. órákon át mantramokat zümmügsz, akkor azok rezgése hat benned, "keveredve" a SAJÁT rezgés-állapotoddal.
Ha teret adsz magadban, a teredben VMI TELJESEN MÁSNAK, akkor az is hatni kezd benned. A teret kizárólag "isteninek" nevezni azért nem lehet helyes, mert
látható mennyiféle megnyílvánulás létezik, hat egymásban.
Valamikor valóban KIZÁRÓLAG isteni volt ez a tér: ez a mítoszok Aranykora, a mennyei, paradicsomi ember állapotának időszaka. (Adam Kadmon, Purusa, stb.)
"Nincs üres tér", mondja a rózsakeresztesek Fama Fraternitatisa. Mert mindenütt benne hatnak a megnyílvánulások. Isteniek, és "kevésbé isteniek" :)
Egy istenarc van eltemetve bennem, Tán lét-elõtti létem emlékképe. Fölibe ezer réteg tornyosul, de érzem ezer rétegen alul, Csak nem tudom, miként került a mélybe.
Egy istenarc van eltemetve bennem, néha magamban látom, néha másban. Néha állok, mint fosztott ág, szegényen, ha rossz órámban eltűnik egészen alter-egóm az örök vándorlásban.
Egy istenarc van eltemetve bennem, a rárakódott világszenny alatt. A rámrakódott világszenny alól, kihűlt csillagok hamuja alól, akarom kibányászni magamat.
Egy istenarc van eltemetve bennem, S most ásót, kapát, csákányt ragadok, testvéreim jertek, segítsetek, egy kapavágást ti is tegyetek, mert az az arc igazán én vagyok.
Egy istenarc van eltemetve bennem, antik szobor, tiszta, nyugodt erő, nem nyugszom, amíg nem hívom elő s bár világ-szennye rakodott reája, nem nyugszom, amíg nem lesz reneszánsza.
ezt elhitted valamikor, mert valaki ezt állitotta...vagy számodra az logikus hogy legyártottak nem teremtettél....akkor számodra nincsen. ...."ki miben hisz abban üdvözül"
